Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-18 / 143. szám
©1983. június 18., szombat Debreceni dzsessznapok „Az idei nyár meglepetése. Händel Tűzijáték szvitje tűzijátékkal...” Pap István a pavilon erkélyén Veress Erzsi felvétele '83 A dzsesszrajongók számára ismét jobbnál-jobb zenei csemegét kínál a debreceni ötnapos eseménysorozat. A nyitóhangversenyen, amely a művelődési központ színház- termében július 13-án este 7 órakor kezdődik, a Pege kvartett lép fel és a Horváth Péter trió. Másnap három helyszínen is ígéretes program résztvevői lehetnek a szerencsés jegytulajdonosok. A művelődési központban és a Bartók-teremben a debreceni dzsesszegyüttes, Plensz- kán Frigyes szólója, a Szabados együttes és a meghívottakkal rendezett works- hop szerepel a programban, míg este 9-kor a Sportcsarnokban Gateway Jack De Johnette, John Abercrombia, Dave Holland és Namys- lowski—Gárdonyi workshop ígér színvonalas programot. A dzsessznapok július 15-i, pénteki programja nehéz választás elé állítja majd a résztvevőket, hiszen több helyszínen folynak a klub- foglalkozások, ' és különböző együttesek műsorai. Este 7- kor például a Bartók-teremben Chirs Hinze—Sigi Busch, Peter Lipa együttese lép fel, míg este 9-kor a Sportcsarnokban az Oregon együttes, igen nagy nevekkel, a Pet- rowski trió, aztán a Lakatos Antal—Totó Blanke workshop következik, és hajnalig tartó jam session zárja a zsúfolt programot, igén nagy nevű dzsesszzenészek közreműködésével. Szombaton délután tovább folynak a klubfoglalkozások, este 7-kor a Bartók-teremben a Füsti—Szakcsi duó lép fel, a Kőszegi Imre PWO és a Debreceni ütőhangszeres együttes. A sportcsarnokbeli műsorból csak ízelítőül ajánljuk a Binder kvartett műsorát, a Saturnus együttes, valamint Stanislaw So- jak és együttesének felléptét. Ezen a napon hallgathatják meg az Arzenál együttest is, amely a Szovjetunióból érkezik. Valószínű, már éjfél felé kerül sor a Gut—Dívjak Jazz Summit és a Jávory együttes műsorára, amelyet újabb jam ses- sison követ. 17-én, vasárnap a művelődési közportt előtt térzenét ad a Benkó dixieland, délután 4-kor pedig a nagyerdei szabadtéri színpadon De- seő Csaba együttese, Németh János együttese és Pege Aladár szóló műsora szerepel a programban. A záróműsor este 8 órai kezdettel a Sportcsarnokban várja a dzsesszrajongókat, ahol Jan Garbarek kvartettje lép fel. B. S. E. Nem nagyon értek a növényekhez, ha valamit tudok az élőlények e csoportjáról, az az, amit egykor az élővilágórákon belémsúlykoltak. Aztán csurran-cseppen egy kis tudnivaló innen is, onnan is. Egyszer apámtól hallottam, hogy a gyümölcs magját nem elég a földbe tenni ahhoz, hogy nemes, jó termés legyen. Oltani is kell az elvadult fácskát. Nos, valahogy mindig ez jut eszembe, ha hagyomány- őrzésről, hagyományápolásról esik szó. Nemrég a szarvasi szlovák diákotthon vezetőjével, Frankó Pálnéval beszélgettem erről. Mint elmondta, igaz, szlováklakta település az övék, a hagyomány ápolása az idők múlásával egyre nehezebb. Természetesen a tanterv által előírt feladatokról sem feledkezhetnek meg. Hogy miért kezdtem a gyümölcsfaoltással ezt a riportot? Ügy hiszem, a hasonlat egyértelmű. A „csemetét” — aki olykor már óvodás korában ide kerül — nem lehet csak úgy, magától nőni hagyA békés-tarhosi zenei napok zászlaján Kodály híres műve, a Psalmus Hungaricus lobog. Június 25-én, a most kezdődő hetediken is felhangzik a zenepavilonban, mely 1953-ban a „magyar zene vára” lett, sajnos, azóta sem tért vissza igazán és állandósultán oda, amire valójában hivatott. Kétségtelen, hogy a zenei életünk kiemelkedő nyári eseményévé lett békés-tarhosi zenei napokat már a kezdetektől, 1976-tól országos figyelem övezi. Pap István, a békési Városi Tanács elnökhelyettese is ott volt a napok bölcsőjénél,^akkor mint a város népművelési felügyelője. Most, a hetedik előtt erről kérdezzük, kiegészítve a kérdést azzal, hogy Tarhos teher-e vagy örömforrás Békés számára? — Ha onnan nézzük, hogy a zenei napok miféle hagyományt folytatnak, hogy mit jelentenek az „Énekes Magyarország” felé kövezendő úton, akkor Tarhos csak öröm lehet, számos tehertételével együtt. Erről azonban mindig úgy esik szó, hogy feladat, melyet meg kell oldani, és sohasem úgy, hogy bárki is kibúvókat keressen alóluk. A kezdetek, a hetvenes évek ejeje fordulója ma már annyira múlt, hogy önmagunk dolgairól is elfogultság nélkül tudunk beszélni. Arról például, hogy ez a város igenis ráérzett arra, hogy az egykori tarhosi diákok spontán találkozóit valami többé, magasztosabbá, kisugárzóbbá kell tenni. Az egykori tarhosi énekiskola, Gulyás György megvalósult nagy álma ma: fogalom. Nem véletlenül említette, Sik Ferenc érdemes művész a Tarhosi Magazin ’83-ban. hogy mint régi bacsányista táncos áhítattal nézték, ami Tarhoson akkor formálódott, és szívesen jöttek át Csabáról, hogy együtt szerepeljenek az énekiskolásokkal. A Gödör, az volt a mostani zenei napok valamikori gyökere, kiindulóhelye, az ott rendezett délutánok felejthetetlenek minden volt tarhosi diák és vendég számára. Tehát a hetvenes évek elején elkezdődött az, amit Békés városa elsőnek karolt fel és ösztönzött kibontakozni, egészen odáig, míg 1976 nyarán felcsendült a zenepavilonban a Psalmus, a zenekar élén pedig ott állhatott Fe- rencsik János. A legkülönbözőbb törekvések hatottak akkoriban egyetlen, fontos irányba: a volt tarhosiak kezdeményezőkészsége és áldozatvállalása, hite, hogy fel kell támasztani az énekiskola szellemét, hatását a zenei közéletre; Békés városi rangja, melyhez arra is szükség volt, hogy a kulturális élet ni. Oltani kell a népi hagyományok tiszteletére, hogy életelemévé váljon, akár a növénynek a víz vagy a napfény. Méltán kérdezhetné bárki, miért éppen ide, a szarvasi diákotthonba látogattunk el. A magyarázat egyszerű: az Országos Közművelődési Tanácstól a „ hagyományőrző munka gazdagabbá tételére 80 ezer forintot kapott az iskola és a diákotthon. Ez eddigi munkájuk elismerését is jelentette. országos vonulataihoz kapcsolódva hívja fel a figyelmet a Körösök vidékére, erre a nagy múltú kisvárosra. A hetedik előtt szerényen, de a sikerek tudatában mondhatjuk: Tarhos — nyaranta — újra a zenei élet egyik érdekessége, programja meghatározza a megye zenei eseményeinek arculatát, sőt, egyre inkább idegenforgalmi attrakciónak számít: az érdeklődés iránta országos méretű. Mi, békésiek, tehát magunknak érezzük, és mindent megteszünk azért, hogy nyárról nyárra városi ünnepünk legyen. — Tarhos múltja, múltjának értékelése viták, vélemények és ellenvélemények tárgya volt, és még az ma is. Különösképpen, hogy a híres zenepavilon — melyet Kodály Zoltán avatott fel 1953. május elsején, és a következő évben egyetlen tollvonás megszüntette az egész iskolát — még mindig csak ideiglenes otthont ad a nyári eseményeknek, hiszen a gyógypedagógiai intézet használja, már amennyire használhat egy nem oktatási célra épített épületet. Egyenes a kérdésem: lesz-e idő, amikor a pavilon újra és teljesen a zene szolgálatába állhat? — Bizonyára nem egyedül vagyok, aki azt mondja: igen, lesz ilyen idő, de az, hogy a feltételeket ismerjük, még nem árulja el az időpontot, hogy mikor? Nos, — A hagyományok ápolása — kezdi Frankóné — bizony nem könnyű feladat, már csak azért sem, mert a hozzánk került gyerekek többségének igen csekély a szlovák tudása. Némileg javult a helyzet, mióta óvodai csoportot is indítottunk. Szakkörökkel is próbálkoztunk, és a siker nem maradt el. Nem csupán gyermekeinknek biztosítunk így kellemes programokat, nemegyszer a járásban is bemutatjuk műsorainkat. A bábszakkör már sok szép eredményt ért el. A televízió „Játsszunk bábszínházát” című sorozatában is magától értetődik, hogy a zenepavilont mentesíteni csak úgy lehet, ha helyette a gyógypedagógia megfelelő számú tantermet kap. Erre Békés városa nem képes, erre csak az ország lesz képes, ha ideje érkezik. Közben az állagmegóvás is igencsak megterhelő, ehhez — hogy úgy mondjam, jogilag — mi nem is járulhatunk hozzá, bár társadalmi munkásokban — Tarhosért — mindig készek előlépni a békésiek. Aztán ott van a pavilon megközelítésének mostani, nem éppen szerencsés útja, mely az intézet sertéstelepe mellett is elhalad. Nos, régióhaj, hogy egy másik, a pavilon mellé érkező, az országútból kiinduló dűlőút mintegy 4— 500 méteres szakasza lenne a megfelelő (nyilván szilárd burkolattal), hogy a gyógypedagógiai intézetet kikerülve juthassanak el a vendégek a zenepavilonhoz. Terv, elgondolás, mint említettem. Egyelőre anyagi fedezet nélkül, de minden így kezdődik. — Ha megengedi, visszatérünk a- zenei napokhoz, melynek sugárzó ereje kétségtelen. Ha itt lenne Gulyás György, a napok művészeti vezetője, bizonyára részletesebb tájékoztatóval szolgálna arról, hogy Tarhos miként tért vissza a zenei közéletbe, és hol tart ma? Néhány címszót azonban megfogalmazhatunk! — Az első és a legfontofellépett, erre máig is nagyon büszkék a szakkör tagjai. Az idén először — mivel a nagyok elfoglaltak — alsó tagozatosokkal dolgoznak, s mint a helyi szárny- próbálgatások is bizonyítják, Voska Istvánná máris büszke lehet kis tanítványaira. — Intézményünk 1949-ben alakult. Akkoriban kaptak ruhákat néptáncosaink. Képzelheti hogy, néznek ki ezek a ruhák ennyi év után! Most végre újakat varrathatunk. Még karaktercipőkre és -csizmákra is futja, sőt, gyerekeink hamarosan kezükbe vehetik az újonnan vásárolt citerákat is. Hadd tegyük hozzá, megérdemelten. Az elmúlt évben a szlovák tanítási nyelvű iskolák versenyében kategóriagyőztesek lettek az ifjú zenészek. Az énekkarnak is van mivel dicsekednie, hiszen Bliznákné Dudás Julianna vezetésével már ezüst-, sőt, aranyoklevelet is nyertek a városi-járási Éneklő ifjúság hangversenyeken az elmúlt években. — Már csak azért is dicséretes ez az eredmény, mert az énekkar vezetője csak óraadóként tanít intézményünkben. Saját énekszasabb, hogy a Kodály-fel- avatta zenei pavilonban újra hangversenyeket rendezünk, és ezek színvonalát világhírű magyar művészek fémjelzik. Továbbá: ha valaki júniusban—júliusban Békés megyébe «érkezik, a Gyulai Várszínházon kívül (de ott is!) olyan zenei programok között válogathat, melyek most már Tarhost is az országos közérdeklődés elé emelték. Továbbá: tovább élnek és gazdagodnak a tarhosi hagyományok, a Ko- dály-módszer világot átívelő sikere-értéke. Végül: az itt rendezett tudományos tanácskozások jelentős fórummá lettek, nemcsak az illusztris résztvevők miatt, hanem a kitűzött tartalmi célok is erre predesztinálják. Idén például a „Hazafiság a magyar kórusirodalomban” címmel fejtik ki nézeteiket a felkért, neves előadók, és a tanácskozás résztvevői. Ide kívánkozik még. hogy a karnagy-továbbképző tanfolyamok idén „mesterkurzussá" változnak, melyen Fosco Corti (Olaszország, Arezzo). Doru Serban (Románia, Arad), Mohainé Katanics Mária és Reményi János karnagyok tartanak szakmai előadásokat, vezetnek gyakorlati továbbképző stúdiumokat. — Kérdezhetném arról, hogyan kapcsolódnak be a zenei napok szervezésébe, mit vállal a városi művelődési központ, a zeneiskola és a többi; nyilván a gépezet jól olajozott és nyárról nyárra megújul, újabb ötletekkel, újabb tapasztalatokkal. Tartogat-e az idei nyitány valami meglepőt? — Erre külön örömmel válaszolok, mert a zenepavilonbeli Psalmus után szabadtéren adja elő a Debreceni MÁV szimfonikus zenekar Händel: Tűzijáték szvitjét. Sik Ferenc pedig a zenemű vizuális kíséretét rendezi meg parádés tűzijátékkal. Erről nem árulok el többet, ezt látni — és természetesen —, hallani kell! — A nap híre? — Kérem: végleges, hogy Gulyás György és a debreceni Kodály kórus a június 25-i nyitóhangversenyt megelőző napon még Athénban szerepel, másnap este már Tarhoson, vasárnap pedig Békésen, a református műemlék templomban, ahol Szokolay Sándor Libellus Vngaricus című, Bornemisz- sza-kantátájának ősbemutatóján énekelnek. Más: a mesterkurzusra érkező miskolci énekkar Gyomaendrődön, a gyomai református templomban rendezett hangversenyen is szerepel, és jövőre hangversenyt szervezünk — közö. sen a vésztőiekkel — a vész- tő-mágoci történelmi emlékhelyen. Az pedig egyáltalán nem különlegesség, hogy szeretnénk Tarhosnak soksok barátot szerezni, mert Kodály szellemében csak ezt tehetjük. Sass Ervin kosunk sajnos nincsen, pedig ez régi, nagy vágyunk lenne. Már csak azért is, mert akkor jóval több népdalt gyűjthetnénk a környező tanyavilágban, s persze a város idősebb lakossága körében. Nem egy intézmény segít feladataink ellátásában — folytatja Frankóné. — A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége anyagi támogatást nyújt munkánkhoz. Máskor a „Szirén” dolgozói vállalkoznak rá, hogy megvarrják a táncosok ruháit. A citera- szakkör vezetője, Hanzó Mihály is ott dolgozik. . A tervekről érdeklődtünk. A fő helyen a még fellelhető hagyományok gyűjtése áll, melyre szeretnék mind nagyobb számban bevonni a gyerekeket is. A tárgyi, néprajzi emlékek gyűjtéséről sem feledkeznek meg: — Az iskola jubileumára már szép anyag összegyűlt. Vitrines szekrényt vettünk, hogy megfelelő módon elhelyezhessük őket. A tantermekből. a szekrények aljáról, s a további gyűjtések eredményeként biztos vagyok bertne, hogy gazdag kiállítást tudunk összeállítani. Nagy Agnes MOZI Fiep, a róka Emlékezünk ugye, Homoki Nagy István gyönyörű természetfilmjeire? A Vadvízországra, a Cimborákra és a többire? Igen, én is azt mondom, hogy felejthetetlenek. Most, hogy a mozik műsorra tűztek egy japán filmet, mely hasonló, de mégis egyéni utakon jár, jogos a sóhajtás: vissza-vissza térhetnének mozivásznainkra ezek a csodálatos Homoki Nagy-filmek is, nagyon hiányoznak! Különösen manapság és újra, amikor a legkülönbözőbb módon szeretnénk megőrizni a természet világát, és jóvátenni valamit abból, amit a legkülönbözőbb módon rontottunk, rongáltunk rajta és benne. Nemcsak mi, és nemcsak ezen a tájon, sajnos, az egész emberiségre érvényes, hogy a természet védelme nem az ismerős fogalmak közé tartozik. Mindez úgy kerül ide, hogy aki látta Homoki Nagy filmjeit — és megnézi most a japán Korejosi Kurahara Flep, a róka című remekét, bizonyos, hogy — legalábbis darab ideig — másképpen néz a természet világára, az állatokra, a rovarokra, növényekre, tájakra, mint azelőtt. Mert jól tudta azt Homoki Nagy is és jól tudja Kurahara, ott, a földgolyó másik oldalán, hogy az állatok. a növények világa ámulatra méltó, csak jó, ha felhívjuk rá a sokaság figyelmét, majd vezetjük azt: mit kell látni, hogyan kell látni? Kurahara a Hokkaido-szi- get gleccserei közé és tengerpartjára kalauzol bennünket, olyan mesteri dramaturgiával, hogy valósággal elröppen velünk a másfél óra, amit Hokkaidón Flep és egy öreg, ezerágú, mesélő tölgyfa társaságában tölthetünk. Az élet folytonossága, a nász, a kölykök érkezése, növekedése, a könyörtelen harc és küzdelem a fennmaradásért, és a pusztulás fonódik Kurahara filmjében olyan harmonikus egységgé, hogy végül is úgy érzi-gondolja az ember: különös, színes mozgó képekre komponált szimfóniát „lát”, melynek legtitkosabb mélységeiből az élet dicsérete tör fel és fut, rohan a vörösen izzó felhők, a nap elé. Kár, hogy kideríthetetlen, ki volt a film operatőre, mert a rendező mellett az operatőr az, akit képsorai által nagyon megszerettünk. Tökéletes szakmai tudás és szárnyaló tehetség jellemzi a Flep-film alkotóit, ahogyan nem éreztünk soha mást Homoki Nagy filmjei után sem. Sok hasonlót vásárolhatnánk, a mozit zsúfolásig megtöltő gyerme'knézők öröme, türelme és álhatatos figyelme azt is bemutatja, hogy mennyire fogékony a gyermeki lélek 6—10—14 éves korban; hogy mennyire nem mindegy, mit látnak cseperedő korukban, és hogyan irányítjuk mindenre éhes ismeret- szerző vágyukat? Tréfás dolog, de jellemző: amikor Flep, ösztönének engedve, ősi állatrítusként elűzi nagyra nőtt kölykeit a családi kuckótól, megszólal mellettem egy 10 éves forma kisiskolás: „Tegnap a Jogi esetekben is így zavarta el egy apa a fiát!...” Pedig micsoda különbség! De hát ő ezt a különbséget még nem is értheti. A baj ott kezdődik, hogy a Jogi esetek helyett inkább egy szép könyvet olvashatott volna kis barátunk. De hát: mondta neki valaki? (S-n) A táncosok büszkék az új ruhákra Fotó: Gál Edit Hagyományápolás az iskolában Tarhos, hetedszer
