Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-15 / 140. szám

i 1983. június 15., szerda NÉPÚJSÁG Szabad levegő, aktív pihenés, színház Beszélgetés a békéscsabai pedagégusklubrél Második évét zárta a bé­késcsabai pedagógusklub, melynek vezetője Szilágyi Róza, a mezőmegyeri, azaz a 12-es iskola igazgatóhe­lyettese. Akihez mindjárt azzal a kérdéssel fordultam, hogy ebben a „felsrófolt” vi­lágban milyen volt a műkö­désük? A mindig és egyre gyorsabb tempójú iskolai és azon kívüli életben? ■— Eddig a kísérletezés időszakát éltük. Vártuk, hogy a gyakorlatban dőljön el, mi­re is van igazán szükség, az előzetes tájékozódás dacára is. Hiszen eredetileg mégis­csak hagyományos klubélet­re gondoltunk, a rendszeres, ám kötetlen találkozásokra, beszélgetéssel, szórakozással, kinek-kinek kedve szerint. — És nem ez lett belőle? — Nem. Én nem is tudom, klub vagyunk-e, vagy csak jobb híján használjuk ezt a szót, ugyanis kiránduló tár­sasággá váltunk. A kezdeti elképzeléshez egy állandó, saját helyiség kellett vol­na. Volt ugyan egy — min­dig a csütörtöki napra — az ifjúsági házban, eleinte hasz­náltuk is, de ez inkább a kötött programokhoz felelt meg, azokat viszont — pél­dául budapesti vendég ese­tén — nehezen vagy sehogy sem lehetett az időponthoz igazítani. S egyébként is hiányzott az a fajta meg­hittség, ami égy klubba vonzza az embereket. — Ha bent nem, akkor kint? — Valahogy így alakult ki. A pesti színházlátogatás­hoz és az országjárásra lehe­tett legjobban összehozni a társaságot. Legalábbis egy buszravalót a kétezer körüli szakszervezeti tagságból. — Ennyi ember sok isko­lában és intézményben dol­gozik. Nem túl nehéz a szer­vezés? — Nem könnyű, és a mun­kahelyi szb.-titkárok nélkül Nyitnak a közművelődési táborok: az idén országszer­te 200 helyen fogadják a fiatalokat. Ám amint Juhász Róbert, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának osz­tályvezetője elmondta, ennél jóval több táborra lenne szükség. Az igényeket azon­ban nem tudják kielégíteni, mivel egy-egy tábor létesíté­se és fenntartása jelenté­keny összeget követelne. A Művelődési Minisztérium, a KISZ, a SZOT, az Országos Közművelődési Tanács és a Hazafias Népfront lehetősé­geihez képest támogatja a tábornyitási kérelmeket, de így is csak azok szerény há­nyadát képesek teljesíteni. A közművelődési táborok munkájára viszont feltétle­nül szükség van, és elérke­zett a minőségi szempontok következetesebb érvényesí­tésének időszaka. Többé nem nem is menne. Igazán ők szerveznek, és jól, mint Put- noki Erzsébet a Május 1. óvodából, meg Vasvári Mi- hályné a kisegítő iskolából, vagy például Milecz János- né nyugdíjasunk, aki a négy­napos tátrai út szállását in­tézte jó előre és pontosan. Remek túravezető Budai Zsigmond, a Kemény Gá­bor Szakközépiskolából, egy külső személyt pótol. Jól is­meri az országot, mindig maximálisan felkészül és szí­vesen csinálja. Ugyancsak jó idegenvezető Lovas Györgyné a kettesből. — Hogy ezt a kiránduló profilt vette föl a klub — mert gondolom, az nem vi­tás, hogy mégis klubról van szó —, talán épp a feszített ütemű munkának köszönhe­tő. A szabadba vágynak és az aktív pihenésre ... — Biztos, hogy közreját­szik a kikapcsolódás óhaja és szüksége. Egy-két havon­engedik meg. hogy a ^gyere­kek a két hét során csak „általában” művelődjenek, ahelyett, hogy szellemük épüljön, ismereteik gyara­podjanak. A korábbi kedve­zőtlen tapasztalatok miatt a tábort nyitni szándékozók­nak előzetesen pályázatot kell benyújtaniuk, amelyben kifejtik, milyen jellegű fog­lalkozásokat kívánnak tarta­ni. A táborok munkájának javulásában meghatározó szerepet játszottak és játsza­nak a ' pedagógusok. Rajtuk áll vagy bukik az ügy sike­re, az, hogy az életben hát­ránnyal rajtoló fiatalok mi­lyen muníciót kapnak tőlük lemaradásuk pótlásához, is­mereteik és önismeretük gyarapodásához, gazdago­dásához. Foglalkozásaikon nem a számonkérő forma uralkodik, ehelyett arra tő­ként elmenni itthonról, a megszokott környezeten kí­vüliekkel tölteni el a hét vé­gét, s közben szép élményt és hasznos ismereteket sze­rezni. És igazán nem sok pénzért. — A viteldíj drágulása nem befolyásolta a progra­mokat? — A vonatot nem bírjuk pénzzel, teljesen áttértünk a buszos utazásra, mert a Vo­lántól kedvezményt kapunk, s most már Pestre menni is így előnyösebb, pedig az­előtt vonattal mentünk szín­házba is. — Az itthoni színházzal nincsenek megelégedve? — Dehogy, épp ellenkező­leg. Nagyon jó lett a Jókai Színház az utóbbi években, és a műsor is sokrétű. Vi­szont kell a kitekintés is a pedagógusnak, meg jól is esik fővárosi előadást látni. És az ország vezető színé­szeit, a játékukat nemcsak a tévéből ismerni, élvezni. — A jövőben is megma­radnak ennél a — színházné­ző és kiránduló — formá­nál? — Egyelőre mást nem is tehetnénk. Ez kell és be­vált. De azért nem mond­tunk le végérvényesen a klasszikus klubról sem. Ta­lán majd egyszer találunk állandó helyet, ahol beren­dezkedhetünk könyvtárral, magnóval, - miegymással. Ahova bármikor be lehet ug­rani egy kis beszélgetésre, szórakozásra. Jó volna ké­nyelmes, otthonos körülmé­nyek közt ilyen igazi klub­életet élni. Ha magunk ál­doznánk a berendezkedésre és fenntartásra is . . . Gondo­lom ez sem elképzelhetetlen, ha egyszer majd lesz hely hozzá. Vass Márta Fotó: Fazekas László rekednek, hogy diákjaikat önálló gondolkodásra kész­tessék. A program közép­pontjában az esetek többsé­gében a könyv áll. A könyv az, amire az előadásokat, a vitákat építeni, alapozni le­het. Nem véletlen, hogy legna­gyobb népszerűségnek az ol­vasótáborok örvendenek. Csak az idén 140 helyen nyí­lik olvasótábor. Közkedvelt­ségük azzal is magyarázható, hogy a forma mögött ko­moly tartalom, egy igen erős bázis, az Olvasó népért moz­galom húzódik meg. A hon­ismereti táborokkal is ha­sonló a helyzet. Sikerükre mi sem jellemzőbb, mint az, hogy ebben az évben Győr- Sopron megyében külföldi vendégek is részt vesznek a tábor munkájában. Lesz még szociográfiai és néprajzi, anyanyelvi és az életmód kérdéseivel foglal­kozó tábor is. Nyitnak a közművelődési táborok Munkahelyi művelődés Nagybörzsönyi napok ’83 A nagybörzsönyi napok immár hagyományos kultu­rális rendezvényekben gaz­dag eseménysorozatát június 25-én és 26-án tartják meg. A két napon kiállítások, nemzetiségi műsorok és sportprogram várja a han­gulatos börzsönyi faluba lá­togatókat. Szombaton a he­lyi szőlő- és borgazdálkodás tárgyi emlékeit bemutató ki­állítást nyitnak meg a bá- nyagazdaházban. Délután a szabadtéri színpadon nemze­tiségi együttesek mutatják be programjukat, fellépnek a helyi általános iskolások, a nagybörzsönyi nemzetiségi táncegyüttes és pávakör, va­lamint a pilisvörösvári nem­zetiségi együttes. Este 8 órai kezdettel nemzetiségi bált rendeznek a művelődési ház udvarán. Vasárnap délelőtt MHSZ- programokkal, sportműsor­ral és tájékozódási verseny­nyel folytatódnak a nagy­börzsönyi napok. Ugyanek­kor a műemlék vízimalom­nál a dunabogdányi ifjúsági fúvós kör és a budakalászi Lenvirág együttes szórakoz­tatja a jelenlevőket. Jászsági randevú Tizedik alkalommal ren­dezik meg június 17—19. kö­zött a jászsági randevú há­romnapos eseménysorozatát Jászapátiban. A program ke­retében június 17-én, pénte­ken a sátortábor területén kiállítást nyitnak, amelyen a jászság ipari üzemei, szö­vetkezetei mutatkoznak be termékeikkel. Lesz vásár is, sport- és kempingcikkeket árusítanak, iparművészek, népművészek kínalják majd portékájukat. A nyitónap végén a Color együttes ad koncertet a fiataloknak. Június 18-án, szombaton délelőtt tizenhat jászsági te­lepülés általános iskolásait Várják a szervezők a gyer­mekkarnevál rendezvényére. Az este a felnőtteknek kínál szórakozást: a szabadtéri színpadon Csala Zsuzsa, Fa­ragó Vera, Kibédi Ervin és Szuhay Balázs fellépésének az Ez Pest! című kabaré, valamint Medveczky Ilona showműsora látható. Június 19-én vasárnap a sportkedvelők a Jász Kupa országos meghívásos atléti­kai versenyt tekinthetik meg. Az eseménysorozat zá­rásának helyszíne ismét a szabadtéri színpad lesz, ahol délután 4 órától több mint harminc művész részvételé­vel a Jászsági randevú ’83 című vidám zenés műsorra kerül sor. A több órás prog­ramban Galambos Erzsi, Kincses Veronika, Lehoczky Zsuzsa, Ruttkai Éva, Psota Irén, Haumann Péter, Men- sáros László, Szombathy Gyula és sokan mások szó­rakoztatják a közönséget. A „Politika” témakörében a benevezett brigádoknak az alábbi cikkek elolvasását és ta­nulmányozását ajánljuk a Nép- szabadság, illetve a Magyaror­szág májusi számaiban megje­lentek közül. Népszabadság — Elmozdulni a holtpontról (V. 5., 2. o.) — Tavaszi békehónap (V. 7.. 1. o.) — Európa nem feledheti! (V. 6., 3. o.) — Miért sürgős a brit vá­lasztás? (V. 12., 2. o.) (Tudósítónktól! Orosháza kulturális élete újból gyarapodott egy hely- történeti létesítménnyel. Az első világháború után ter­jedtek el a kúttársaságok a városban, melyek közül ket­tő víztoronyot is épített. Ezek csaknem öt évtizeden keresztül szolgáltatták a víz­ellátást a lakosság részére, de az 1970-es évek elején ki­apadt a két kút. Ekkor üze­men kívül helyezték mindkét víztornyot, mellyel egy idő­ben meg is pecsételődött a további sorsuk. Már-már arról kezdtek be­szélni, hogy lebontják őket, amikor a Hazafias Népfront­nál éppen megalakult hon­ismereti mozgalom néhány lelkes tagja fölfigyelt a szo­morú sorsú, de még mindig jó állagú, páratlanul szép építményekre. Az egyiket el­— A tájfunnal szemben (V. 21., 7. o.) — Az amerikai kongresszus megszavazta az MX rakéta fej­lesztésére kért összeget (V. 26., 2.0. ) — A Szovjetunió fenntartja a kialakult katonai egyensúlyt (V. 28., 1. és 3. o.) — A williamsburgi tőkés csúcstalálkozó (V. 31., 1. és 2. o.) Magyarország — Portugália (18. szám. 4. o.) — Kína (19. szám. 8. o.) — Olaszország (19. szám, 6. o.) — Görögország (21. szám, 6. o.) kérték a városi tanácstól, hogy ipartörténeti műemlé­ket alakítsanak ki belőle. A kútmúzeumot május 5- én nyitották meg. A tovább­fejlesztésre is gondoltak az alapítók. A kutak történeté­nek kutatása közben kide­rült: a múzeumnak berende­zett víztoronyhoz telekköny- vileg mintegy 150 négyzet- méternyi terület is hozzátar­tozik. Ezt a területet a honis­mereti mozgalom tagjai, a város vezetőinek egyetérté­sével, bontásból származó kovácsoltvas kerítéssel ter­vezik bekeríteni. Itt kap he­lyet a vízkiemelő szerkezetek mindegyik formájából egy- egy példány. Majd füvesítés­sel, és néhány díszcserje ül­tetésével teszik széppé, von­zóvá a leendő kútkertet, a kútmúzeum környezetét. Kiss Horváth Sándorné Kútmúzeum Orosházán Mai műsor KOSSUTH RÄDIÖ 8.25: Múltunk kútjai. 9.06: Bolgár művészek opera­felvételeiből. 10.05: Vasdinnyei, az eltévedt futó. 10.20: Ké.t keréken Magyarorszá­gon. 10.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.50: Dunajevzskij operettjeiből. 11.16: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új Hándel-lemezét. 13.00: Óperaslágerek. 13.30: Dzsesszmelódiák. 14.30: Balogh Sándor népi zene­kara játszik, Gránát Zsu­zsa nótákat énekel. 15.05: Kritikusok fóruma. 15.15: Bartók egynemű karaiból. 15.28: MR 10—14. 16.03: Zempléni Kornél (zongo­ra) és a Tátrai-vonósné­gyes Schumann-felvételei- ből. 17.C. : A pénz világa. VI. rész. 17.30: Peter Schreier operaáriá­kat énekel. 19.15: Gondolat. 20.00: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.38: Nagy mesterek — világhí­rű előadóművészek. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.30: Mark Rejzen dalfelvételei­ből. 23.08: A St. Martin-in-the-Fields kamarazenekar játszik. 0.10: Toronyzene. PETŐFI RÁDIÖ 8.05: Láng István dalaiból Kö- vesdi János verseire. 8.35: Idősebbek hullámhosszán. 9.30: Üj dzsesszfelvételeinkből. 10.00: Zenedélelőtt. 12.05: A Magyar Rádió népi ze­nekara játszik. Lakatos Sándor vezetésével. 12.35: Tánczenei koktél. 13.30: Rímek és ritmusok. 14.00: A Petőfi rádió zenés dél­utánja. 16.40: Veszélyben. 17.10: A sárga Rolls-Royce. 17.30: ötödik sebesség. 18.35: Nótacsokor. 19.25: Intermikrofon. 19.45: Joan Armatrading felvé­teleiből. 20.35: Válasz. 21.27: Berki Géza szerzeményei­ből. 22.00: Ismeretlen ismerősök. Hu­nyadi Sándor. 23.20: Zenés játékok. III. MŰSOR 9.00: Szimfonikus zene. 9.50: Operanyitányok. 10.17: Margaret Price énekel, a LaSalle vonósnégyes és a Londoni szimfonikus zene­kar játszik. 11.05: Romantikus kórusművek. 11.30: Fiataloknak! 12.20: Zenekari muzsika. 14.00: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. 14.20: Euryanthe. 15.05: Francia barokk szerzők szvitjeiből. 16.16: Kórusainknak ajánljuk. 16.46: öt földrész zenéje. 17.00: Asconai nemzetközi zenei fesztivál. 18.15: Magnósok, figyelem! 19.05: A Juilliard vonósnégyes lemezeiből. 20.30: A lombardok. 21.30: Szimfonikus zene. 22.30: Edith Piaf és Yves Mon- tand énekel. 23.07: Népzenekedvelőknek. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. If­júsági magazin. Szerkesz­tő :Kardos Ernő. 18.00—18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.55: Tévétorna, (ism.) 9.00: Delta, (ism.) 9.25: Nyugtalan szeretet. V/2. 10.15: Georges Chakiris műsora, (ism.) 11.10: Képújság. 15.55: Hírek. 16.05: A ,.Dallas cowboys lány­csapata”. 17.35: Reklám. 17.40: A nyelv világa. 18.25: Képújság. 18.30: Zsebre megy. 18.50: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.55: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Jogi esetek. 20.45: A fele sem igaz! 21.15: Kisded játékaim. 22.20: Műteremben. 22.55: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.01: Jámbor szándék. 20.40: Tv-híradó 2. 21.00: Tudósklub ’83. 22.20: A világ animációs filmjei­ből. 1. Hová mégy ember? 2. Az odú. 3. Idill. 22.35: Volt egyszer egy baba. 22.55: Képújság. BUKAREST 16.55: Kulturális híradó. 17.20: Eredményeink. 17.50: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.30: Irodalmi összeállítás. 21.00: Harcban a fasizmus ellen. Dokumentum film. 21.15: A féltékenység. Román játékfilm. 22.30: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Videooldalak. 17.40: Hírek. 17.45: Arabella — tv-sorozat gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Szórakoztató adás. 21.00: Reklám. 21.05: Májusi operai esték ’83. 21.50: Tv-napló. II. MŰSOR 18.15: Művelődési adás. 18.45: Szerdai körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Album. . 21.00: Játékfilm. SZÍNHÁZ 1983. június 15-én, szerdán 19 órakor Békéscsabán: PROFESSZOR AZ ALVILÁGBAN Madách-bérlet 20 órakor Tatán: A KAKTUSZ VIRÁGA 1983. június 16-án, csütörtökön 19 órakor Békéscsabán: PROFESSZOR AZ ALVILÁGBAN Móricz-bérlet 20 órakor Martfűn: A KAKTUSZ VIRÁGA MOZI Békési Bástya: 4 órakor: A hó­hér testvére, 6 és 8 órakor: Az a perc a pillanat. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 6 óra­kor: A szénbányász lánya, du. 4 órakor: A karatézó Cobra visszatér, 8 órakor: A Mander- ley-ház asszonya.. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Apaszerep­ben. fél 8 órakor: Szerelem Montrealban. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: Tamás bátya kuny­hója I—II. rész. Gyulai Petőfi: Adj király katonát. Orosházi Partizán: Névtelen vár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom