Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

0 1983. május 1., vasárnap NÉPÚJSÁG \ Koszta Rozália világa Szarvasi áttörök utazhatnak Zánkára Űj SZOT-díjasunk, Koszta Rozália egyszerűségében markáns egyéniség. Gyulán született, Gyulára tért visz- sza, de közben komoly em­beri és festői tapasztalatokat szerzett a budapesti és a le- ningrádi képzőművészeti fő­iskolákon. A „fényes szelek” nemzedékéhez tartozik, őrzi e korosztály hiteles lelkese­dését, tettvágyát. Nagy és szinte egyetlen fő élménye az ember. Nem ál­talában az ember, hanem az az ember, aki Kati, Jonci, Guszti bácsi — környezete; édesanyja, édesapja. Mégis minden egyéni jegyük mel­lett figurái sűrített összefog­lalások, de az erőteljes és határozott színtömbök nem akarnak többet rögzíteni, mint a föld, a mező embe­reinek végtelén nyugalmát és fllkotók estje (Tudósítónktól) Nagy érdeklődéssel kísért estje volt a héten az oros­házi városi-járási könyvtár és a Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága által szerve­zett, a helyőrségi művelődési otthonban működő alkotó­körnek. Elsőként Vigh Ist­ván békéscsabai középiskolai tanár a magyar nyelv hete alkalmából „Édes anyanyel­vűnk” címmel tartott elő­adást. Ezt követően két Orosházán élő: Fülöp Ilona grafikusművész és Verasztó- né Ádász Katalin fafaragó mutatta be néhány művé­szeti leg értékes munkáját a jelenlevőknek, majd beszél­tek önmagukról és alkotá­saik születéséről. A házigazda, Varga Zol­tán kérdéseire Fülöp Ilona elmondta: pályája kezdetén komoly biztatást adott neki Nagy László azzal, hogy rajzait gyakran közölte az Élet és Irodalomban. 1977- ben diplomázott az Iparmű­vészeti Főiskola Typografika Tanszékén,majd négy évig Derkovits-ösztöndíjat ka­pott. Újabban többször meg­bízták könyvborítók terve­zésével. Az utóbbi másfél évtizedben önálló kiállítása volt Budapesten, a Műszaki Egyetemen és a Zeneakadé­mián, valamint Hódmezővá­sárhelyen és Orosházán. Verasztóné Ádász Katalin fafaragó önerejéből jutott addig, hogy most első ízben tehette le a kiállítóasztalra kellemes meglepetést okozó, élethű parasztfiguráit, né­pi motívumokat ábrázoló fafaragásait. Szólt arról: né­hány éve egy gyulai kiállí­táson látottak ösztönözték arra, hogy megpróbálkozzon a fafaragással. A hosszúra nyúlt est ba­ráti beszélgetéssel zárult, ahol az alkotók elmondták: amellett, hogy esztétikai él­ményt kívánnak nyújtani, szeretnének hatást gyakorol­ni a befogadóra, a környező társadalomra. Koszorús Oszkár tisztaságát. A munkát ra­gadja meg, a hétköznapok szertartásait, ahogy aZ asz- szonyok nekilátnak a csirke­tisztításhoz, ahogy babot szemelgetnek, vagy csak tű­nődnek apró pihenőikben. Bármilyen egyszerű és sze­rény a festői alapszituáció, valamiképpen mégis az élet központja a „Kisfiú profil”- ban ugyanúgy, mint a „Port­ré zöld háttérrel”, és a „Le­ány almával”. Első pillanat­ban minden olyan szerény­nek tűnik képein, de éppen művészetének valós erejét igazolja, hogy motívumai az emlékezetünkben válnak igazán jelentőssé. Alakjai szoborszernek, és költőiek egyben. Nem vidámak, nem szomorúak, hanem életerő­sek, lendületesek. A festő rendkívül koncentráltan A diákkoromat idézte visz- sza a látogatás Hídvégi Ala­dárnál, az orosházi Táncsics Gimnázium és Szakközépis­kola tanáránál. Ügy is írhat­nám, hogy igazgatóhelyette­sénél, mert ezt a tisztet is vi­seli, s közben fizikát tanít a gimnázium negyedik osztá­lyában, elektrotechnikát a szakközép osztályaiban. Ami­kor harmincegy éve elvégez­te az Egri Tanárképző Főis­kolát, Orosházára jött, a József Attila Általános Is­kolába. Aztán az egyetem kö­vetkezett Szegeden, és 1964- ben már a gimnáziumban ta­nított. A Táncsicsban, ahogy városszerte ismerik és tisz­telik a fél évszázados jubi­leumára készülődő intézetet. A jubileumra készülés ab­ban is látható, hogy az épü­let második emeletén, ahol a fizikaszertár található, porfelhőbe burkolóznak a termek: parkettát csiszolnak, festenek, villanyhálózatot cserélnek a munkások. „A régi, alumínium vezeték már nem bírta a terhelést, ma­gyarázza szakszerűen a szak­tanár, a csere elodázhatat­lanná vált.” Azt hiszem, illő lenne fel­említeni az okot, mely Híd­végi Aladár felkeresésére ösztönzött. Nagy ok, szép ok: az Eötvös Loránd Fizi­kai Társulat debreceni, or­szágos szemléltetőeszköz-ki­állításán első díjat nyert! Kiderült az is, hogy 1980- ban elektrotechnikai eszköz­zel nyert első díjat, ugyan­csak abban az évben máso­dik díjat fizikai eszközzel. Van több oklevele, de talán erre a legutóbbira, a Debre­cenben kapott első díjra te­kint a legnagyobb megnyug­vással. — »Ügy érzem, hogy ezzel a díjjal visszamenőleg is el­ismerést kaptam. Mert kez­dettől, ahogy katedrára lép­tem, az volt a tanári „ars poeticám”, hogy ha az em­ber a szakmáját valóban sze­szerkeszt, s ebben a klasszi­kus gyulai mester, Kohán György irányát figyeli, foly­tatja, de Koszta Rozália mégis más, sokkal elégiku- sabb. Nem lágyabb — elégi- kusabb. Tömörítő ereje révén nem­csak alakjai, hanem tájai is egyszerűek, távol áll tőlük minden nosztalgia. Koszta Rozália a napraforgókban, a felszántott földben, az embe­rek barázdás tekintetében egyaránt nemcsak azt hir­deti, hogy érdemes élni, ha­nem, hogy minden arc az élet teljességét tükrözi visz- sza. Ez az ő arc poeticája — a festői optimizmus, mely nemcsak vallja, hanem gya­korolja is, hogy a művészet­tel lendíteni lehet a világot előre. L. M. réti, akkor csinálja komo­lyan. Tehetném másképpen is, de soha eszembe sem ju­tott. Az viszont kétségtelen, hogy naprakészen kell ismer­ni mindent, az állandó to­vábbképzés, folyóirat-olvasás elengedhetetlen. Miért von­zódok a szemléltetőeszközök­höz? Azért, mert szemléle­tesség nélkül nem lehet fizi­kát, elektrotechnikát taníta­ni. Lehetne ugyan „krétá­val” is, de az csak negyed­megoldás. Az a lényeg, hogy az alapfogalmakról világos, érzékletes képet kapjon a ta­nuló. Erre aztán már épít­het, továbbgondolhatja, amit látott, amit megismert. Túlkísérletezni sem szabad, mert az már zavarja a vilá­gos fogalmak kialakulását. A tanár dolga, hogy érezze-tud- ja: mikor mennyit és ho­gyan? Minderre még az igazga­tói irodában, a vendégfogadó fekete mellett kerítettünk Az elmúlt év októberében hirdette meg a Békés megyei úttörőelnökség és a megyei moziüzemi vállalat az öt város úttörőinek és kisdo­bosainak a „Barátunk a film” elnevezésű játéksoro­zatot. Mindkét korosztály­nak 5-5 film megtekintését • ajánlották, majd most már­ciusban további egyet-egyet. A vetítéseket megelőzően a filmhez kapcsolódó rejtvé­nyeket oldhattak meg a pajtások; a helyes megfejté­seket díjazták is. A legtöbb megfejtést be­küldő tanulók vettek részt a megyei versenyen, amelyet szerdán délután tartottak meg Békéscsabán, az ifjúsá­A Magyar Rádió irodalmi osztálya Szabó Pál-emlék- műsort rendezett csütörtö­kön este 18 órakor Bihar- ugrán, a községi könyvtár­ban. Az emlékműsorban — melyet júniusban sugároz a rádió — a Biharugrán szüle­tett író műveinek részleteit, sort, később, fent a szertár­ban „kézbevehető” közelség­be kerültünk egy-egy „Hid- végi-féle” szemléltetőeszköz­zel, és annak is egyik válto­zatával, amiért országos első díjat kapott. Mi ez tulajdonképpen? — kérdezem, mintha diák len­nék az olvasók képviseleté­ben. A tanár úr válaszol: — Amit itt lát, úgyneve­zett lineáris motor. Alkal­mazása igen ritka, működési elvét azonban minden tanu­lónak ismernie kell. A há­rom, egymás mellé lineári­san elhelyezett tekercsben mágneses mező jön létre, ez viszi előre a mozgó részt. Itt van egy kis fémkocsi, ez volt egy korai változat. Megfelelő sínen szépen haladt előre... Szekrény szekrény mellett, zsúfolva szemléltetőeszközök­kel. A legtöbbjét Hídvégi Aladár készítette. „Ha csak a TANÉRT-re hagyatkoznánk, gi és úttörőház nagytermé­ben. Az ötfordulós vetélke­dőt az úttörők kategóriájá­ban a szarvasiak nyerték meg. Jutalmuk zánkai tá­borozás. A második helyen a békési, a harmadikon az orosházi csapat végzett. A kisdobosok között a bé­késiek voltak a legügyeseb­bek, ők nyerték a versenyt. Másodikok lettek az oroshá.- ziak, harmadikok pedig a gyulai gyerekek. Az érdekes és izgalmas vetélkedő hely­színét a játéksorozat során beküldött filmes gyermek­rajzokkal és ifjúsági film­plakátokkal tették még han­gulatosabbá. és kortárs költők Szabó Pálra emlékeztető verseit mutatták be a művészek: Kohut Magda, Havas Judit, Szerencsi Éva, Bács Ferenc, Benkő Gyula, Lőtte Attila és Ulbrich András. A műsort Dorogi Zsigmond szerkesz­tette és rendezte. szegényes lenne a szemlélte­tés” — mondja, így határoz­tam el vagy harminc éve, hogy barkácsolok magam. Mikor csinálom? Szombaton délután. Meg vasárnap is, ha úgy hozza a sor. És, hogy miből? Abból elsősorban, hogy a város üzemei segíte­nek és kiselejtezett dolgai­kat az iskolának ajándékoz­zák. Vásárolni csak mérték­kel tudunk, ezt-azt, ha ép­pen kapni, amire szüksé­günk van.” Az országos kiállításokat tanári ankétokkal kapcsolják össze. Ilyenkor van keletje az ötleteknek, ilyenkor cse­rélhetik ki tapasztalataikat; újabban pedig kiadványokat jelentet meg az Országos Pe­dagógiai Intézet, hogy a dí­jazott és oklevéllel kitünte­tett szemléltetőeszközöket közkinccsé tehessék. — Nem lenne sok értelme, ha csak egy iskola használná ezeket — mutat körbe a szek­rények gazdag tartalmán Hídvégi Aladár —, habár az a véleményem, hogy ez a közkinccsé tétel még nincs jól megszervezve... És mivel foglalkozik most? — Az elektromosság mág­neses momentumainak be­mutatására szolgáló szemlél­tetőeszközt terveztem. A ki­vitelezés még várat magára, egv-két alkatrész hiányzik. Jószerével lehetetlen leír­ni. mi mindent „barkácsolt” össze Hídvégi Aladár. Van olyan eszköze, mely á szá- • mítógépek működésének alapelvét tanítja meg a diá­kokkal; van olyan, amely az áramátalakítást szemlélteti, hogy csak kettőt említsünk a több tucatból. Arra pedig, hogy mit gon­dol, ha a mérleg egyik ser-' fenyőjébe azt a sok ezer munkaórát tesszük, amit az eszközök elkészítésére eddig áldozott, a másikba pedig az élet más örömeit, és az előb­bi messze lehúzza azt a má­sikat — csak annyit mond: — Ez az életformám, ta­nár vagyok. Tanítok. Szá­momra nem mindegy, ho­gyan. Sass Ervin MOZI Szerencsés Dániel. Három napba sűrített tör­ténelmi lecke költői képek­ben. Sommásan így fogal­mazható meg Sándor Pál és csapata filmjének lényege. Mert egyébként napokon át boncolható, hosszú időre szó­ló érzelmi, szellemi útrava- lót ad a nézőnek. Budapest romokban áll. Az időpont: 1956. december 5. Egy hónap telt el mind­össze az ellenforadalmi fegy­veres harc leverése óta. S nemcsak a házak falán, a telefonfülke üvegjén, de az emberek lelkében, érzelmei­ben, agyában is ott sajognak a golyó ütötte nyomok. Eb­ben az „országos léghuzat­ban”, lelket mégülő bizony­talanságban ezrek és ezrek keltek útra, vélt szabadságot keresve az országhatáron túl. Sándor Pál filmje ezt a disszidálási lázt veszi gór­cső alá anélkül, hogy ítél­kezne. A három napba sűrí­tett történet főszereplője egy — a kamasz- és felnőtt kor küszöbén álló — fiatal­ember, Szerencsés Dániel, aki a rendkívüli körülmé­nyek között a magyar törté­nelem fékezhetetlenné fel­gyorsult körhintáján keresi a biztos pontot, amire fel­nőtté válásához oly nagy szüksége lenne. De akkor, amikor nincsenek biztos pontok, amikor nem tudhat kibe kapaszkodni, amikor a felnőttek legalább annyira — ha nem jobban — zavaro­dottak és tanácstalanok, minden poklokat megjárva érik felnőtté ez a csupa rá- csodálkozásból, tisztességből összegyúrt emberke.. (Rudolf Péter kitűnő, talán mert ön­magát adó, alakítása.) Sándor Pál magával raga­dó, dokumentumszerű, köl- tőiséget és szimbólumokat hordozó filmjében azonban éppen a főszereplő fiatalem­ber cselekedeteinek mozga­tórugóját nem találjuk meg. Illetve nincs elfogadható in­doklása annak, miért kel út­ra barátjával, Angeli Gyuri­val, (Zsótér István — Rudolf Péterhez mérhető — alakítá­sa), s miért tér végül vissza. Mert az ellenforradalmárok­hoz sodródott Gyurinak még csak volt indoka a haza el­hagyására, de Dánielnek már semmi. (Komoly indoknak ugyanis nem tekinthető, hogy követi szerelmét.) A film fő erősségének in­kább a disszidáló tömeget alkotó egyének, illetve a tö­megpszichózis nagyszerű áb­rázolása tekinthető. Ehhez kitűnő színészeket választott ki a rendező. Törőcsik Mari, Garas Dezső, Margittal Ági, Voith Ági egy-egy remek epizódalakításából is kiemel­kedik a Gyuri apját meg­személyesítő Bodrogi Gyula. A kérdésekkel teli gyermek, s a börtönt megjárt, egykor Belügyminisztériumban dol­gozó mérnök apa találkozása a film művészi csúcspontja. Ahogy válasz helyett az apa egyetlen telhetetlen szájjá változik, ahogy fulladozik, nem is az ételtől, hanem az élettől — Bodrogi színészre- mekelése. A nem egészen kibontott mondanivaló ellenére — Ra­gályi Elemér kitűnő fotogra- fálásával és Selmeczy György jól illeszkedő zenéjével — Sándor Pál csapata ismét emlékezeteset alkotott. V BSE Az egyik kincses-szekrcny előtt... Fotó: Fazekas László Lőte Attila, Bács Ferenc és Kohut Magda Fotó: Oravszki Ferenc Tanítok, és nem mindegy, hogyan? Szabó Pál emlékmíísor

Next

/
Oldalképek
Tartalom