Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-11 / 110. szám
1983. május 11-, szerda NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Május 27—29., Gyomaendröd Megyei természetbarát-találkozó A megyei természetbarát- szakszövetség rendezésében a hónap utolsó hétvégéjén, május 27—29. között, Gyo- maendrődön megyei természetbarát-találkozót rendeznek. Célja, hogy a szakosztályok tagjai találkozhassanak, további ismeretséget kössenek, kikapcsolódjanak, megismerjék a városiasodó nagyközséget és környékét. Természetesen szolgálja a természetbarát-mozgalom továbbfejlődését is. Részt vehetnek a sportegyesületek szervezett természetjárói, az országjáró- diákkörök fiataljai és a Magyar Camping és Caravanning Club tagjai. Nevezni a természetbarátT szövetség (Békéscsaba, Kórház utca 4.) címére lehet, május 16., hétfőig. A háromnapos esemény gazdag programot is kínál a résztvevőknek. Május 27- én, péntek estig várják a beérkezőket, majd 19 órakor a megnyitóra és a tábortűzre kerül sor. A következő nap reggelén gyalogtúrára invitálják a természetbarátokat a Körös-völgyi természetvédelmi területen. Ebéd után ismerkednek a nagyközséggel, majd vetélkedőre kerül sor. Este tábortűz mellett műsort rendeznek, majd másnap termékbemutatóval egybekötött kóstolót szerveznek a rendezők . . . MLSZ-közlemény Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden délután megtárgyalta a szombaton félbeszakadt Szombat- helyi Haladás—Tatabánya NB I- es labdarúgó-mérkőzés körülményeit és a következő határozatot hozta: A két bajnoki pontot a pályán elért 2:0-lal a Tatabánya javára igazolta. A Haladásnak soron következő hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania. A hátralevő három tavaszi, hazai találkozóján felemelt, minimum 60 fős rendezői és felemelt karhatalmi létszámot, ezen felül még egy szövetségi ellenőrt kell biztosítania saját költségén. Az OB II keleti csoportjának legutóbbi fordulójában az Orosházi MTK sakkozói hazai pályán fogadták a Gyöngyösi SE gárdáját. A bajnokság 8. fordulójában szoros mérkőzésen szenvedett vereséget az OMTK, egy játszma függőben maradt. Gyöngyösi SE—OMTK 7,5:5,5 (1). Győztesek: Héjjá, Kiss, Komár, Döntetlenek: Nagy J., Szilágyi, id. Ba- csur. Katona, Samu. Tömegsport Az elmúlt hét végén Békéscsabán, a Vásárhelyi Pál Szakközépiskolában rendezték meg a pedagógusok kispályás labdarúgó-bajnokságának megyei döntőjét, amelyen városi, illetve járási „válogatottak” vettek részt. Eredmények: Békéscsaba— Szarvas 3—3, Szeghalmi járás—Gyula 6—5, Békéscsaba—Szeghalmi járás 5—3, Szarvas—Gyula 2—1, Gyula—Békéscsaba 4—3, Szeghalmi járás—Szarvas 1—12. A végeredmény: 1. Szarvas, 2. Békéscsaba, 3. Gyula, 4. Szeghalmi járás. * * * A győzelem napja tiszteletére Gyulán a Körösvidéki vízügyesek ismét megrendezték a már hagyományossá váló lövészversenyüket. Az idén is nagy érdeklődés volt tapasztalható a szocialista brigádok, de nem kevésbé a családok gyermekei részéről, akiknek külön versenyt szerveztek. .Végül is 14 szocialista brigád csapata lépett lőállásba. Két fegyvernemben mérték össze tudásukat a résztvevők. A gyulai lövész tömegsportnap alapvető célját elérte, teljesült a VSE-nek az a szándéka, hogy sikerült a szocialista brigádok bevonásával kiszélesíteni a lövészetet kedvelők táborát. Eredmények. Nők. Légpuska. 1. Dézsi, 2. Szabukáné, 3. Danczik. Kispuska: 1. Dézsi, 2. Danczik, 3. Nagy K. Férfiak. Légpuska: 1. Egri, 2. Nagy D., 3. Horváth. Kispuska: 1. Egri, 2. Tenkei, 3. Kollárik. Pontverseny: 1. Vásárhelyi Pál brigád, 2. Münnich F. brigád, 3. „Garázs” brigád. Birkózás Budapesten rendezték meg a Bódis Gyula nemzetközi szabadfogású birkózóversenyt. Az Európa-bajnoki bronzérmes, Orbán László távollétében az orosházi Koós Lajos magabiztos birkózással nyerte a 67 kg- sok súlycsoportját. Márta István a 48 kg-os súlycsoportban harmadik lett. Szombathelyen rendezték meg a szabadfogású birkózásban az ifjúsági II. korcsoport vidékbajnokságát. 48 kg-ban Antal János (OMTK) 2. lett. Nagykőrösön a serdülő birkózók olimpiai reménységek versenyén kötöttfogású birkózásban. 49 kg-ban Patyi Béla (OMTK) 4. helyezést ért el. Asztalitenisz A megyei asztaliteniszszakszövetség a közelmúltban rendezte meg a serdülők csapatbajnokságát. A fiúknál és a lányoknál is két ■ soportban küzdöttek az el- őségért, a helyezésekért az együttesek. A csoportgyőztesek és 2. helyezettek d öntöt - iék el a végső sorrendet, nely a papírforma szerint ílakult. Igen színvonalas mérkőzéseket vívtak a fiatal asz- laliteniszezők, és külön öröm íz, hogy az első három he- vezetten kívül újabb csatiatok jelentek meg, melyek játéktudásban nagyot fejlődtek. Szép sikert mondhat magáénak a vésztői és a csanádapácai fiúcsapat, akik szép stílusban versenyezve okoztak néhány meglepetést. A győztes szarvasi fiúk óriási küzdelemben, 5:4 arányban győzték le a Bcs. Konzervgyár zömmel újonc korcsoportba tartozó gárdáját. ’ A leányoknál az esélyes OMTK biztosan szerezte meg a győzelmet a fejlődő békésiek előtt. Eredmények. Fiúk: 1. Szarvas (Roszik, Tóth, Sonkoly), 2. Bcs. Konzerv, 3. Békés. Leányok: 1. Orosházi MTK (Szőri T., Komjáti. Gavallér), 2. Békés, 3. Bcs. Előre Spartacus. Hét végi labdajáték-eredmények Felemás mérleg Gyomaendrődi STK— Kalocsai SE 3:0 (10, 3, 8). NB II. Női röplabdamérkőzés. Gyomaendröd. V: Újvári, Tar. GYESTK: Szarka, Papp, Diós, Nagy, Kovács, Beinsch- róth. Csere: Szmola, Joó. Edző: Szmolnik Lajos. 1. játszma: kalocsai kezdés után á GYESTK játéka volt eredményesebb, 2:2, 8:4, 9:7, 13:l0-et követően 15:10, 1:0. 2. játszma: a hazaiak mindössze három pontot engedtek a vendégeknek: 7:0, 11:2, végül 15:3, 2:0. 3. játszma: a játékrész első fele változatos volt, 3:2, 4:5, 5:5 után a hazaiak fokozatosan elhúztak, 8:7, 12:8, végül 15:8, 3:0. A GYESTK mérsékelt teljesítménye is elég volt a biztos győzelemhez. NB-s női ifjúsági mérkőzés. Kalocsai SE—Gyomaendrődi STK 3:1 (-8, 6, 6, 6). Dunaújvárosi Építők—Bcs. Előre Spartacus 3:1 (-12, 12, 9, 8). NB II. Női. Dunaújváros. V: Part. Előre: Buzássy E., Simon, Hrabovszki, Mordel, Zoltánná, Nagy A. Csere: szikes, Fésűs, Buzássy M., Nemes. Edző: Buzássy Béla. 1. játszma: 0:6, 3:6, 3:7, 7:7, 10:7, 11:10, 11:14, 12:14, 12:15, 0:1. 2. játszma: 5:0, 5:4, 10:11, 15:11, 15:12, játszma: 0:4, 8:4, 15:9, 2:1. 4. játsz5:1, 5:2, 8:2, 8:8, Előre Spartacus az első két játszmában jó teljesítményt nyújtott, és 2:0-ra is vezethetett volna. Később az Építők fokozatosan felülkerekedett, s végül megérdemelten győzött. NB-s női ifjúsági mérkőzés: Előre Spartacus—Dunaújvárosi Építők 3:1 (8, -1, 10, 11). Biztos győzelem, amely újra reményt adhat a dobogó valamely fokának megszerzéséhez. * * * 8:4, 8:5, 10:5, 15:12, 1:1. 3. 8:7, 9:7, 9:9, ma: 4:0, 4:1, 15:8, 3:1. Az Gyomaendröd nyerte a megyei leány úttörő olimpia döntőjét. Januártól három körzetben folytak a csoportmérkőzések, a győztesek egy fordulós, körmérkőzéses rendszerben döntötték el " a végső sorrendet, amely a következő: 1. Gyomaendröd, 2. Telekgerendás, 3. Bcs. 1.' sz. Alt. Isk. * * * A békéscsabai városi röplabdaszövetség idén is megrendezte a Vásárhelyi Pál KISZ Kupát, leánycsapatok részére. A Vásárhelyi Pál Kupa végeredménye: 1. Rózsa Ferenc Gimnázium, 2. Iskolaszövetkezet, 3. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző, 4. Vásárhelyi Pál Szakközépiskola DSK, 5. Szlovák Gimnázium. Gyenge játékvezetés B Pécsi MSC—Békéscsaba 15—13 (3—1, 5—5, 4—3, 3—4). OB II/B vízilabda-mérkőzés. Pécs, 100 néző. V: Pázmanyi, Dankó. Békéscsaba: Szeberényi T. — Nagy-Mihály 1, Balázs 1, Szilágyi, CZIROK 5, SZELES 4, Szécsi 2. Csere: Bla- hut, Szlávik. Edző: Szécsi Tamás. Hallatlan izgalmas mérkőzésen küzdött meg a két csapat. A békéscsabaiak akár nyerhettek volna, ha a védelem nem áll gyenge lábakon. Annál is inkább, hiszen a csatárok ezúttal jeleskedtek, idegenben is 13 gólra voltak képesek. Igaz, megsínylette a mérkőzést, hogy gyenge játékvézetés mellett zajlott le, amire példa: Szeles hatszor került olyan helyzetbe, hogy beforgatta ellenfelét — lövéshez már nem jutott, mivel szabálytalanul akadályozták — s a játékvezetők egyszer sem adtak büntetőt, jobb esetben legfeljebb kiállították a pécsi védőt. összességében ötször állítottak ki pécsi játékost, ugyanakkor tizenkétszer került partra békéscsabai. Szó van arról, hogy e hét végén, vasárnap, május 15-én, Békéscsabán vendégszerepei a helyi vízilabdagárda ellen egy osztrák tartományi válogatott pólócsapat, amely a SZEOL AK vendégszeretetét élvezi. Újabb csabai győzelem Bcs. Előre Spartacus— Komló 22—20 (12—8). NB I/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Komló, szabadtéri pálya, 4irt) ruv.u. V: Daruka, Bódy. Békéscsaba: TÖTH GY. — SZILAGYI S. 5, Szentmihályi 2, Tóth .1. 8/4. Csulik 1, MEDVEGY 5, Bene Z. 1. Csere: PETROVSZ- KI (kapus), Csuvarszki, Szilágyi A., Bene A., Kovács. Edző: Pataki' György. Az NB I B-s férfi kézilabda-bajnokság * egyik fontos mérkőzését játszották hét végén a lila-fehérek, az elmúlt évi bajnokság 3. helyezettje ellen, Komlón léptek pályára. A csapatok érezték, hogy a győztes továbbra is versenyben marad a bajnoki tabella élcsoportjában. Mindkét együttes idegesen kezdett, de a megnyugtatást jelentő első gólokat a csabaiak dobták. Már négy góllal is vezettek a lila-fehérek, amikor a hazaiaknak sikerült szépíteniük, de a félidő hajrája újra a vendégeké volt, négygólos előnnyel zárták a játékot. Fordulás után a folytatás is sikeres volt, már 6-7 gólos előnyre is szert tettek a békéscsabaiak. Ezután a játékvezetők ítéleteikkel a csabaiakat súlytották, és felesleges beszéd miatt hármas emberhátrányba is kerültek. De ezeket szerencsére a hazaiak idegességük miatt nem tudták kihasználni, sőt vert pozícióból a csabaiak értek el gólt. Izgalmas volt a mérkőzés hajrája is. A befejezés előtt öt perccel egy gólra megközelítették a komlóiak a békéscsabaiakat, de végül is a vendégek jó játékkal, fegyelmezett védekezéssel, győztesen hagyták el a játékteret, és igen értékes két pontot hoztak el Komlóról. Az NB I/B férfi kézilabdabajnokság állása: 1. Szondi SE 7 4 1 2 176-140 9 2. Bcs. Előre Sp. 6 4 1 1 154-131 9 3. Dunaújváros 6 4 1 1 160-139 9 4. TFSE 7 43 198-176 8 5. Solymár 5 41 125-99 8 6. D. Kőolaj 6 42 139-141 8 7. HODIKÖT 6 42 136-150 8 8. Komló 6 3 1 2 134-119 7 9. Csömör 6 3 1 2 145-146 7 10. Fót 6 2 1 3 142-147 5 11. N.-kanizsa 8 2 1 5 177-198 5 12. Tiszavasvár 6 15 127-150 2 13. MÁV Előre 72 5 124-163 2 14. Hajduszob. 61 5 131-169 1 Szeghalom—Budaörs 23—21 (9—10). NB II. Női. Szeghalom, 200 néző. V: dr. Gyöngyösi, Késhegyi. Szeghalom: dr. Horváth- né — Vizemé 1, Mendréné 10, Danak 1, VARGÁNÉ 6, Madar, Botyánszki 2. Csere: Losonczi, Mezővári 3, Dinya. Edző: Vas Sándor. Az első játékrészben egy góllal mindig a vendégek vezettek, kivéve azt a két percet, amikor a szeghalmiak 6-5- rer Végig felváltva estek a gólok a fordulásig, a budaörsiek bizonyultak akkor pontosabbnak. A második félidő kezdetén gyors két hazai találat után már egy pillanatra sem adta ki a kezdeményezést a hazai gárda, sőt 17—14-re is elhúztak. Az eredményes, sok gólt elérő Mendréné nem járt vissza védekezni, ezért háromszor is eredményes volt a Budaörs — 18— 18-ra feljöttek. A finis a házigazdáknak sikerült jobban, így végül is megérdemelten nyertek az NB II újonca ellen. Mezőhegyesi SE—Salgótarjáni TC 37—34 (22—17). NB II. Férfi. Mezőhegyes, 400 néző. V: Hercz, Kiss. MSE: Kovács L. — GERGELY 7, FEIFRIK 15, Sebők 4, Kovács 3, Imre 6, Maya 1. Csere: Szűcs (kapus), Házi, Várnai 1, Antal. Edző: Sebők Antal. Mindkét csapat nélkülözte két- két kulcsemberét, sérülés, illetve a hazaiaknál eltiltás miatt, hiányuk elsősorban a csapatok védekezésében mutatkozott meg. Valóságos lövőversenyt rendeztek, amiből elsősorban Feifrik jóvoltából rendre a hazaiak kerültek ki győztesen. Így már a félidőben végeredményszerű eredmény született. Szünet után átrendezte védekezését a vendégcsapat. Mindkét hazai lövőt követő emberfogással őrizték. A játékrész közepén 28—28-nál úgy látszott, vendéggyőzelm születik, de Kovács L. két kitűnő védése felhozta a hazaiakat, és szélről, valamint beállós pozícióból zsinórban öt gólt értek el, s ezzel eldöntötték a két pont sorsát. Ujkígyósi TSZSK—Kondorosi TSZSK 33—31 (18—17). NB II. Férfi. Újkígyós, 350 néző. V: Dzsipoff, Kiss. Újkígyós: Árkus — Lócskai 4, BACSA 6, KOMAROMI 7, Harangozó 1, SKA- LICZKI 8, KOLAROVSZKI 7. Csere: Szász (kapus), Medo- varszki, Maróti, Tobak, Balogh. Edző: Kolarovszki Mihály. Kondoros: PAULIK — Krivik 3, Rafaj 3, MELIS 7, Szrnka M. 3, SZRNKA GY. 8, Szappanos. Csere: Gulyás (kapus), Lengyel 4, Tóth 2, Gyemengyi 1, Kasik 1. Edző: Veszter Vilmos. Jó kezdéssel meglepte otthonában a kígyósiakat a kondorosi csapat, a találkozó 13. percében már 6 gólos előnyre tettek szert, mely elsősorban a hazaiak rossz védőmunkájának, és az elhibázott ziccereknek eredménye volt. Ezután nagyot javultak a kígyósiak a védekezésben, és támadásaikat is sikerült eredményesen befejezni, fordítottak az eredményen. A már biztos, 4-5 gólos vezetés birtokában a hazaiak megnyert- nek tekintették a mérkőzést, kiengedtek. A találkozón igen sok gól született, annak ellenére, hogy Paulik remek formában védett, és sok gólnak látszó labdát hárított. Az NB II középcsoport állása: 1. Cegléd 5 4 - 1 127-105 8 2. Újkígyós 5 4 - 1 142-128 8 3. DUTÉP 5 4 - 1 119-105 8 4. Kunhegyes 5 3 1 1 127-120 7 5. Taurus 5 3 2 - 132-127 6 6. STC 5 2 - 3 135-133 4 7. Mezőhegyes 5 2 - 3 143-145 4 8. Ganz Villany 5 2 - 3 119-123 4 9. Sz. Olajb. 5 2-3 119-131 4 10. Szarvas 5 113 103-119 3 11. Kondoros 5 1 - 4 133-135 2 12. Szentes 5 1-4 113-140 2 NB-s férfi ifjúsági bajnoki mérkőzés: Bcs. Előre Spartacus —Ü. Dózsa 22—13 (H—9). Újpest. A békéscsabaiak legeredményesebb dobói: Gazsó 9, Vozár 8. Megyei bajnokság. Nők (zárójelben a serdülőcsapatok eredményeit közöljük). Gyomaendröd—Mezőkovácsháza 19—7 (8— 3), OMTK—Kamut 15—17 (27—17), Békés—Kétsoprony 24—11 (3— 27), Sarkad—Bcs. Előre II. 15— 21 (6—19), Mezőberény—Doboz 13—13 (24—2), Kondoros—Szarvas 9—31 (1—20), Bcs. Előre Sp. II.— Doboz 27—8 (26—10), Kamut— Mezőkovácsháza 23—7 (14—8), OMTK—Békésszentandrás 18— 18 (18—5), Békés—Gyomaendröd 15—11 (11—13), Sarkad—Kondoros elmaradt. Férfiak. I. osztály (zárójelben az ifjúsági és serdülő eredményeket közöljük). Ecsegfalva— Sarkad 24—21 (14—14, elmaradt), Mezőberény—Újkígyós II. 33— 41 (22—13, 26—11), Bcs. Volán— Gádoros 63—13 (27—12, 12—17), Szeghalom—Gyula 25—25 (18—20, 24—10), Gyomaendröd—Békés 16—15 (13—40, 20—15), Oh. Dózsa SE—OMTK 20—18 (18—22, 10—17). II. osztály. Kondoros- Mezőhegyes II. 27—33. 180 kosár Félegyházán Mezőberényi SE—Kiskunfélegyháza 59:55 (26:37). NB Il-es női kosárlabda-mérkőzés, Kiskunfélegyháza. V: Perjés!, Erdélyi. MSE: Braun (14) , Baksai (3), Gerlai (8), He- gedilsné (11), Iványiné (23). Csere: Hoffmann, Galló, Ignácz, Köfalvi. Edző: Iványi László. Az első félidőben végig a hazaiak vezettek, a jól küzdő, de pontatlanul dobó, herényiek ellen. A második félidő elején sikerült átvenni a vezetést az MSE-nek, és ezután fegyelmezett csapatjátékkal végig kezükben tartották az irányítást, nyertek. Kiskunfélegyháza—Mezőberényi SE 123:57 (72:29). NB II. Férfi. Kiskunfélegyháza. V: Perjési, Erdélyi. MSE: Szilágyi (16), Ká- lazi L. (2), Szűcs (12), Tánczos (12), Iványi (10). Csere: Hoffmann (5), Szőcs, Mayer, Kálazi A. Edző: Tánczos Imre. A hat stabil játékosát nélkülöző MSE nem tudta elkerülni a súlyos vereséget a táblázaton mögöttük álló, lendületesen játszó hazaiak ellen. Eger SE—Bcs. ÁFÉSZ 55:51 (46:46, 24:20). NB II. Női. Békéscsaba. V: Csuta, Darida. Békéscsaba: Kajári (18), Kajáriné (15) , Gyebrovszky (8), Valyuch (2), Dénes (3). Csere: Marosi (5), Dukát, Kovács, Pásztori, A szeghalmi kézilabdás lányok (fehér mezben) főleg második félidei teljesitményiikkel győztek a Budaörs ellen Szécsényi. Edző: dr. Tánczos-. Szabó László. Az első félidőben a csabaiak a helyzetek egész sorát hagyták ki, később viszont már nem ment a játék, a hosz- szabbításban a rutinosabb egriek nyerni tudtak. Az élen a helyzet változatlan Gyulai Köröstáj—Kun- ágota 3—0 (2—0). Megyei II. o. labdarúgómérkőzés. Gyula, 120 néző. V: Sárközi. Köröstáj: Mészáros J. — Szatmári, Kovács, Fekete, Rácz, Harmati, Kolozsi, Csukás, Mészáros P. (Pallag), Sánta, Képíró. Edző: Mészáros Péter. Kunágota: Drágán — Jessencz, Biró, Bartucz, Gyura, Szabó, Sziráczki, Tóth, Multyán, Berta, Gábor. Edző: Szilágyi János. Biztos hazai győzelem. G: Képiró, Sánta, Gyura (öngól). Jó: Mészáros J. (a mezőny legjobbja), Rácz, Harmati, Képiró, ill. Tóth, Biró, Berta. (Pallag Ferenc) Körösladány—Nagybánhegyes 2—1 (0—0). Körösladány, 100 néző. V: Bús. Körösladány: Kiss — Kántor I., Szilágyi, Balogh, Szántó, Horváth, Franyó, Hornok, Tóth, Kántor II., Danó. Edző: Marsi István. Nagybánhegyes : Ácsai — Lukácsi, Tóth, Pável, Mucsi, Balázs, Juhász, Engelhardt, Sipos, Mezei, Balogh (Péli). Edző: Sári Ferenc. Változatos, küzdelmes mérkőzésen a szerencsésebb csapat győzött. 0—0-ás állásnál a vendégek Balogh révén 11-est hibáztak. G: Franyó, Tóth (öngól), ill. Sipos. Jó: Kiss (a mezőny legjobbja), Szilágyi, Horváth, Franyó, ill. Mucsi, Juhász. (Ponta Sándor) H. Szalvai SE—Magyarbánhe- gyes 2—0 (0—0). Békéscsaba, 150 néző. V: Makra. Szalvai: Papp — Nagy S., Vári, Nagy L., Bottá, Sebestyén, Zsilák, Andó (Kocsi), Zsombori, Lipták, Deres. Edző: Sebestyén János. Magyarbánhegyes: Kovács (Sir- kó) — Matuz, Bartha, Oláh, Vozár, Kormányos, Hitér, Sirkó (Fülöp), Sáfrány, László, Szik- szai. Edző: Liker András. A 75. percben 2—0-ás hazai vezetésnél egy ártatlan támadás végén a nagy lendülettel érkező Lipták összeütközött a kivetődő Kovács kapussal. A bánhegyesi játékos lábszárcsonttörést szenvedett, a mentők kórházba szállították. A hátralevő időben feljöttek a vendégek, közel álltak az egyenlítéshez. Kiállítva: Lipták. G: Andó, Deres, Jó: Vári, Bottá, Zsilák, ill. Kovács (a mezőny legjobbja), Kormányos, Sirkó. (Uhrin János) Mezőberényi SE—Kétsoprony 7—0 (5—0). Kétsoprony, 200 néző. V: Uhrin Gy. MSE: Stuber — Farkas, Fábián L., Wagner, Bánfalvi, Kolozsi, Burai, Gazsó, Fábián T. (Huszár), Csej- tei, Harmati L. Edző: Litauszki Pál. Kétsoprony: Czepó — Lau- rinyecz I., Dananaj P., Petrovsz- ki Gy., Tóth, Kovács (Rohaska), Petrovszki M., Szász T., Bálint, Szabadkai, Szabó Gy. Végig nagy fölényben játszott a ba- nokjelölt. G: Csejtei, Fábián T., Gazsó, Harmati L., Kolozsi, Wagner, Stuber (11-esből). Jó: az egész herényi csapat, ill. Petrovszki M., Dananaj P. Doboz—Vésztő 3—1 (1—1). Doboz, 300 néző. V: Molnár. Doboz: Dobrotka — Balogh, Szarvas, Komlósi, Bucsái, Bod- zás, Dézsi, Lovas, Szatmári, Bondár (Molnár), Sztojka. Edző: Klembucz János. Vésztő: Agárdi — Nagy I., Máté, Lázár II., Papp S., Fazekas, Komáromi, Háti, ötvös, Szombati, Lázár I. Edző: Kiss Józseft Megérdemelt hazai győzelem. G: Szarvas (11-esből), Dézsi, Sztojka, ill. Szombati. (Szabó István) Sarkad—Kardos 2—0 (0—0). Kardos, 300 néző. V: Németh M. Sarkad: Balogh I — Tótlrl., Bakos, Tóth II., Balogh II., Csatári, Papp (Sajti), Csizmadia, Török, Kiss, Kesztyűs. Edző: Vasvári Péter. Kardos: Marosvölgyi — Sutyinszki, Kohut II., Zá- vogyán (Jurák Gy.), Varga J., Jurák L., Galáth, Szebegyinszki, Szpisják, Varga M., Szklenár. Edző: Bertók Mihály. A kritikán aluli játékvezetés miatt az egyébként jól játszó hazaiaknak nem volt esélyük a győzelemre, annál is inkább, mivel két ll-est ítélt ellenük a játékvezető. G: Török 2 (egyet 11- esből). Jó: Török, Kesztyűs, Csizmadia, ill, Marosvölgyi, Varga M., Varga J., Jurák L. (Gráfik János) További eredmények: Újkígyós—Csanádapáca 3—1, Bucsa —Elek 0—1. Ifjúságiak: Kétsoprony—Mezőberény 1—5, Kardos—Sarkad 1— 5, Doboz—Vésztő 4—1, Újkígyós —Csanádapáca 1—1, Bucsa—Elek 2—0, Körösladány—Nagybánhegyes 2—2, Gyulai Köröstáj— Kunágota 4—3. A megyei II. o labdarúgóbajnokság állása: 1. Mezőb. 25 23 291-13 48 2. Sarkad 25 18 4 3 72-28 40 3. H. Szalvai 25 17 6 2 67-23 40 4. N.-bánh. 25 13 5 7 56-39 31 5. Doboz 25 12 6 7 57-36 30 6. Újkígyós 25 11 5 9 53-39 27 7. Kardos 25 11 5 9 45-38 27 8. Csanádap. 25 10 7 8 39-44 27 9. M.-bánh. 25 8 6 11 43-46 22 10. Vésztő 25 8 5 12 40-52 21 11. Köröstáj 25 8 3 14 31-52 19 12. Kunágota 25 7 3 15 31-56 17 13. Elek 25 6 4 15 41-59 16 14. Körösiad. 25 5 3 17 32-80 13 15. Bucsa 25 3 6 16 34-73 12 16. Kétsopr. 25 3 4 18 33-87 10 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5061. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézhesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem örzUnk meg és nem küldünk vissza.