Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-31 / 127. szám

1983. május 31., kedd NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SZALAY PÉTER, AZ MTI MUNKATÁRSA ÍRJA: Guczoghy érmei Huszonnyolc évig zárva tartott sorompó emelkedett* fel az elmúlt hét végén Gu­czoghy György előtt: 1955 óta először érdemelt ki ma­gyar tornász érmes helyezést az Európa-bajnokság össze­tett versenyében! A sokol­dalúságot, a harmonikus fel­készülést, nem utolsósor­ban pedig a hajszálpontosan eltalált formaidőzítést tük­röző teljesítmény újabb bi­zonyítéka annak, hogy az egykori válogatott Kisteleki Antal tanítványát nem elha­markodottan tüntették ki a „Magyar Zoltán utóda” minősítéssel. A Bp. Honvéd 21 esztendős olimpiai re­ménysége éppen a nagy előd 1975-ös „magyar rekordját”, Európa-bajnoki - 4. helyezé­sét múlta felül Várnában, amikor csak a szovjet tor­násziskola két kiválóságát, az újonc létére bajnok Bilo- zercsevet (egy csapásra vi­lágbajnoki esélyessé lépett elő), és a legutóbbi VB-n győztes Koroljovot nem tud­ta megelőzni. A sportág bennfentesei most azt mond­ják: Guczoghy egy nap, pontosabban négy óra lefor­gása alatt annyit javított az ázsióján, mint más — élvo­nalbeli — versenyzők pá­lyafutásuk öt vagy hat esz­tendeje alatt. Arra sem volt még példa, hogy egy magyar tornász öt éremhez jusson egy Európa- bajnokságon, ahol hasonlóan rátermett és elszánt torná­szokból egy tucatnál is több akadt, s ahol a mezőnyt 25 nemzet 65 sportolója alkotta. És a legnagyobb fegyvertény: Guczoghy György harmad­szor nyert Európa-bajnoksá- got a lólengésben, ami raj­ta kívül csak Magyarnak sikerült. Kettőjük összekap­csolódó pályafutása sorozat­ban a 6. EB-aranyat hozta a magyar tornasportnak, amelynek egyébként soha nemi volt olyan nagy szük­sége a babérokra, mint most, Guczoghy György a közelgő budapesti VB előtt. Guczoghyt már 1979-ben, első Európa-bajnoki sikere után „Kis-Magyarként” em­legették. A „kis Guczoghy” becenevet Várnában Borkai Zsolt érdemelte ki. Érem nélkül maradt — nem sokon múlott —, mégis jeles osz­tályzatot érdemelt ki a 17 éves győri tornász, akit Ger­ber László fedezett fel, s ve­zetett rekordgyorsasággal az európai élmezőnybe. Borkai az összetettben kivívott na­gyon előkelő 12. hellyel vett lendületet, hogy aztán há­rom szeren is Európa leg­jobbjai között gálázhasson. Minden jel szerint előbb vagy utóbb éppen ő lesz Guczoghy egyik legnagyobb vetélytársa, aminek csak örülni lehet, hiszen a kon­kurenciára a magyar verse­nyeken is szükség van. És még egy adalék: Guczoghy és Borkai is az első alkalmat kihasználva sietett mesteré­hez, hogy köszönetét mond­jon, mert — ők mondták — sohasem jutottak volna idá­ig a kitűnő szakemberek ta­nácsai nélkül, s a jövőt sem tervezhetnék olyan magabiz­tosan. Békéscsaba—TFSE 33—30 (18-14) NB I-es női kézilabda-mérkőzés, Budapest, 50 néző. V.: Gözsy, Völgyi. Békéscsaba: Mosolicsné — Zsömbörginé 2, Rácz É. 5, Tobakné 4, Hankóné 7 (4), Csulikné 8 (1), Kisucz- ky 5. Csere: Rácz Gy. (kapus), Juhász-Nagy 2, Mokosné. Ed­ző- Szabó Károly. TFSE; Veréczi — Hajdú 4, Kenessey 9 (3), Magyar 9, Pintér, Bucsik 3, Kovács. Csere: Tóth (kapus), Horváth, Hunyadkürti 5, Antos. Edző: Palásti László. Kiállítások: 12 -j- kizárás (Hankóné), iil. 6 perc. Hétméte­resek: 5/5, 111. 5/3. A mérkőzés alakulása: 4. p.: 4—1, 26. p.: 16—11, 49. p.: 28 —24, 56. p.: 30—29. Jól kezdtek a békéscsabai­ak, az első gól kivételével végig vezettek, s irányítot­ták az eseményeket. A má­sodik félidőben azonban sok eladott labda jellemezte já­tékukat, persze a fővárosi ellenfelükét is. A találkozón esett 63 gól is bizonyítja; egyik csapat sem állt a vé­dekezés magaslatán. A kap­kodó, alacsony színvonalú második félidőben egyszer a vendéglátók rá is ijesztettek a lila-fehérekre (56. perc: 30—29). A csabaiak meg sem közelítették az elmúlt két fordulóban nyújtott jó teljesítményüket, de győ­zelmük megérdemelt volt. Persze, a tavaszi szezon zá­ró fordulójában ennél töb­bet kell produkálniuk, ha meg akarják őrizni előkelő helyüket a tabellán. A záró forduló pedig nem lesz séta­galopp, hiszen a tavalyi bajnok Vasas gárdájával kell megmérkőzniük. A ta­lálkozóra június 3-án, pénte­ken kerül sor Békéscsabán a 2. számú általános iskolá­ban, 17 órakor. NB-s női ifjúsági mérkőzés: Békéscsaba—H. Porcelán 31—1G (18—10). Hódmezővásárhely, 200 néző. V.: Dzsipoff, Kiss. Ld.: Bolla 9, Giczey 7, Salamon 5. a női nb i Állasa: 1. Bakony V. 12 10 1 1 323-240 21 2. Tatab. 12 10 1 1 273-226 21 3. Bp. Sp. 12 9 1 2 257-203 19 4. Békéscsaba 12 8 2 2 301-265 18 5. Vasas 11 7 1 3 246-209 15 6. DMVSC 13 6 2 5 297-282 14 7. FTC 12 7 ­5 292-296 14 8. Építők SC 12 6 1 5 255-232 13 9. Győri T. 12 4 1 7 265-307 9 16. Dunaújv. 12 4 ­8 262-300 8 11. TFSE 13 2 2 9 305-359 6 12. BHG SE 11 2 1 8 212-231 5 13. Porcelán 12 2 ­10 210-279 4 14. Postás SE 12- 1 11 223-292 1 Kovarszhi és Petrovszki ezüstérmes az ICO Kupán Elkészült a vádirat a totócsalások ügyében Több mint 35 millió forint jogtalan nyereség A sportág hazai történeté­ben a harmadik alkalommal írták ki az ICO Kupa nem­zetközi cselgáncsversenyt. A Bp. Spartacus Kőér utcai termében a magyarok mel­lett NDK-beli, lengyel dzsú- dósok is a tatamira Téptek. A Honvéd Szalvai SE gár­dájából ketten jutottak el a döntőig. A +95 kg-osok kö­zött az örökifjú Petrovszki Mihály ellenfele Dubovszky (Bp. Spartacus) volt. Mint a tv-közvetítésből is látható volt: szinte végig egyenlő po­zícióharc alakult ki, és a hazaiak versenyzője végül is azzal nyert, hogy kisebb ér­tékű intéssel sújtották Pet- rovszkit. A 86 kg-osok kö­zött Kovarszki Pál volt ér­dekelt, ő a döntőben a deb­receni Farkastól szenvedett ipponnal vereséget a 16. má­sodpercben, s szintén ezüst­érmes lett a 124 induló kö­zött. Az ICO Kupát a Bp. Spar­tacus nyerte, a Honvéd Szal­vai SE csapata — amelynek hattagú csapatából a váloga­tott keretorvosának javasla­tára hiányzott Gyáni — a Győri Dózsával együtt, 10-10 ponttal 6. lett. NB II. Az NB Il-es labdarúgó­bajnokság 35. fordulójának eredményei: Ózdi Kohász— Volán SC 5—1, SZEOL AK —Bauxitbányász 2—1, 22. sz. Volán—Eger 2—0, Keszt­hely—HMSE 2—0, Szekszárd —Nagykanizsa 0—3, Kecske­mét—Kazincbarcika 2—1, Salgótarján—Sopron 2—1, D. Kinizsi—Nagybátony 4—1, Dorog—Siófok 2—1, Baja— Ganz-MAVAG 6—0. AZ NB II ÉLCSOPORTJÁNAK ALLASA: 1. Volán 35 17 12 6 77-39 46 2'. SZEOL AK 35 17 9 9 64-41 43 3. Salgótarján 35 18 7 10 57-39 43 4. Siófok 35 14 12 9 57-42 40 A hét végén hat helyszí­nen rendezték meg az úszó olimpiai reménységek ver­senyének II. fordulóját. A Gyulai SE delfin, úttörő és gyermekkorosztályú fiú- és leánycsapata a szegedi cso­portba kapott besorolást, ahol elsősorban az 1969—70- ben született gyermekkor­osztályú fiúk értek el jó eredményeket. Eredmények. Delfin. Fiúk. 100 m gyors: 2. Csonka 1:21.8. 200 m mell: 1. Braunsteiner 3:29 3. Úttörők. Fiúk. 200 m mell: 1. Kovács 3:11.0. Lányok. 50 m hát: 1. Annus 35.4. 100 m gyors: 2. Török 1:15.0 . 200 m gyors: 1. Annus 2:28.1, 3. Seres 2:42;5. 4 X 100 m gyorsváltó: 3. GYSE (Bujdosó, Seres, Török, Annus) 5:44.2. Gyermek. Fiúk. 50 m hát: 3. Jeszenszky A. 34.8. 200 m mell: 2. Gulyás 3:02.7. 200 m gyors: 3. Búj 2:24.8. 400 m ve­gyes úszás: 1. Jeszenszky A. 5:24.0. 4 X 100 m vegyes váltó: 1. Gyulai SE (Szőke, Gulyás, Jeszenszky, Búj) 5:09.0. Lányok. 50 m hát: 3. Cseke 37.6. 100 m gyors: 3. Fehér 1:15.4. 4 X 100 m vegyes váltó: Gyulai SE (Cseke, Brúder, Valky, Petne- házi) 5:17.9. Totó A totó 22. heti telitalálata: 1,1, x, 1, x, 1, x, 2, 1, x, x, x, x, 1. /13 találatos szelvény 68 darab, nyereményük egyenként 39 856 forint. Ezek közül 13 plusz 1 ta­lálatos szelvény 29 darab, a nye­remény és a jutalom együtt 71 008 forint. 12 találatos szel­vény 2351 darab, nyereményük egyenként 768 forint. 11 talála­tos szelvény 26 931 darab, • nye­reményük egyenként 67 forint. A tiztalálatos szelvények száma 152 497 darab, ezekre egyenként 22 forintot fizetnek. Elkészült a vádirat a totó­csalások ügyében. Hétfőn a Legfőbb Ügyészség nyomo­zásfelügyeleti főosztályán Tóth Ferencet, az MTI fő­munkatársát tájékoztatták a bűncselekmény részleteiről: Széles körű bizonyítás le­folytatása után a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Tolna megyei Rendőr-főka- tányság befejezte a nyomo­zást a totócsalások miatt in­dult bűnügyben. A Fővárosi Főügyészség különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt nyúj­tott be vádiratot Faragó Jó­zsef és 31 társa ellen, s ugyanezzel a bűncselekmény­nyel vádolja a Tolna megyei Főügyészség Molnár Tibort és 42 társát. A vádlottak közül Faragó József, Pataki Miklós és Pe­rei Gyula elhatározták, hogy együtt totóznak, a költsége­ket közösen viselik és a nye­reményeken megosztoznak. Megegyeztek abban: a nagy összegű nyerés érdekében a játékra szánt pénz egy részét az egyes csapatok játékosai­nak adják annak fejében, hogy olyan váratlan ered­ményt produkáljanak a mérkőzésen, amelyet ők az adott héten fixre játszanak. Faragó József a mérkőzé­sek eredményeinek „meg­vásárlása” céljából kiterjedt szervezetet hozott létre. Több mint tízen — közöttük volt labdarúgók — vállal­koztak arra, hogy a Faragó Józseftől kapott utasítások­nak megfelelően a totó­mérkőzéseket játszó csapato­kat felkeresik, és a kívánt totótippnek megfelelő mér­kőzéseredményt megvásárol­ják. Faragó József felhívta figyelmüket arra, hogy a labdarúgóktól a megállapo­dás betartásának biztosíté­kául pénzt vagy értéktár­gyakat kell kérni. Ennek megfelelően általában a mérkőzés eredményének megvásárlására fordított ösz- szeg 50 százalékát kérték és kapták óvadékként, és ha a kívánt eredményt nem érték el, az óvadékot nem kapták vissza. Faragó József és a totó­fogadásokban részt vevő bűntársai fogadási hetenként meghatározták a megvásáro­landó mérkőzéseket, majd részben maguk, részben a „kijárók” — esetenként több tízezer forinttal — felkeres­ték a csapatok többnyire kulcspozíciót betöltő játéko­sait, és velük a pénz átadá­sa, illetve a biztosíték átvé­tele mellett a kívánt ered­ményben megegyeztek. Leg­több esetben a totómérkő­zést játszó mindkét csapatnál megvették az eredményt. A vádlottak kezdetben he­tenként egy-két, később egy­re több totómérkőzés ered­ményét határozták meg elő­re. így például az 1982. évi 21. fogadási héten négy mérkőzés eredményének megvételével több mint 3 millió forintot nyertek, a 25. játékhéten, a nyári Totó Kupa idején már kilenc mérkőzés eredményét vásá­rolták meg, és ekkor nyere­ményük összege meghaladta az 5 millió forintot. Faragó József, és a foga­dásban részt vett bűntársai a vádirat összegezése sze­rint összesen több mint 27 millió forint jogtalan nyere­séghez jutottak. Kilenc vád­lott előzetes letartóztatásban várja ügyének elbírálását a fővárosi bíróságon. Molnár Tibor szekszárdi lakos és a totófogadásokban vele együtt részt vett több bűntársa lényegében ugyan­azzal a módszerrel jutott nagy összegű nyereményhez, mint Faragó Józsefek. Mol­nár Tibor és társai az 1981. és 1982. években összesen mintegy 40 játékhetet érin­tő, több mint száz mérkőzés eredményét vásárolták meg. Ez idő alatt csaknem 8 és fél millió forintot nyert a bűnszövetkezet a totófogadá­sokon. A Tolna megyei Főügyész­ség által megvádolt sze­mélyek közül öten, akik a csalás fő szervezői és a jog­talan haszon élvezői voltak, előzetes letartóztatásban vannak. A kár megtérítése, illetve a megszerzett jogtalan ha­szon elvonásának lehetősége érdekében a vádlottak va­gyonára bűnügyi zárlatot rendeltek el. (MTI) Csak egy kapufa a békési rangadón A területi bajnokság hajrájának kellős kö­zepén a legutóbb Szarvason két pontot szerző békésiek ezúttal otthonukban nem bírtak az OMTK-val. A 90 perc során csak egy kapufát jegyezhetett fel tudósítónk. Ezzel az eredménnyel a füzesgyarmati aka- . dályt is biztosan „ugró” mezőtúri honvéd- csapat mögött még szorosabb a mezőny, bár a Szabó L. SE-t már csak matematikailag előzhetik meg a riválisok. A forduló érdekessége, hogy a gyarmatiak kivételével ki­tűnően szerepeltek a sereghajtók. A Mindszent (a Szarvas bánta) és a Nagyszénás (a dömsödiek bánatára) nyert, és a Szegedi Dózsa is a 23 pontosok négytagú táborába zár­kózott fel. GYULAI SE— SZEGEDI VSE 4—1 (3—0) Gyula, 600 néző. V: Horváth. Gyula: Szilágyi — Otott, Csathó, Csorba, Mohácsi — Szabó A. (Hevesi), Cserháti, Ottlakán — Tóth (Hirka), Lipták, Jónás. Ed­ző: Himer István. SZVSE: Po- zsár — Ménesi, Szilágyi, Deák, Földeák (Miklós, Aradi) — Nagy Z. Simon, Karácsonyi — Széli, Kovács, Nagy L. Edző: Tóth Lajos. 4. perc: Csorba robogott el a balszélen, az alapvonalról kö­zépre játszott, és az érkező Lip­ták közelről- a jobb. sarokba ta­lált, 1—0. 26, perc: Mohácsi 20 méteres szabadrúgásból „átlőtte” a sor­falát, és a labda a kapu bal­oldalában kötött ki, 2—0. 46. perc: Ottlakán bal oldali szögletét Cserháti csúsztatta a „rövid” sarokba, 3—0. 64. perc: Jónás—Ottlakán össz- játék után a találkozó legszebb gólja született: Ottlakán emelt a kapus fölött a bal felső sa­rokba, 4—0. 75. perc: Széli tört ki a bal­oldalon. pontosan játszott kö­zépre, és Nagy L. nem hibázott, 4—1. Mint oly sokszor hazai pá­lyán, ezúttal is góllal kezdtek a gyulaiak. A végig nagyon jó iramú, változatos csatában a GYSE nem engedte ki a kezé­ből a „gyeplőt”, bár, ha a vas­utas támadók jobban összpon­tosítanak, szorosabbra is alakít­hatták volna az eredményt. Jó: Csathó, Mohácsi, Cserháti, ül. Deák, Simon. F. I. BÉKÉSI SE— OROSHÁZI MTK 0—0 Békés, 1000 néző. V: Dobos L. Békés: Makai — Szabó, Zsíros, Felegyi, Deák — Papp (Kere- peczki), Kátai, Alberti — Fe­hér (Vozár), Vágási S., Bob- csek. Edző: Szűcs Mihály. Oros­háza: Bugyik — Deák, Raffai, Rábai, Hegedűs — Nagy, Pisont (Szegi), Kökény — Tapasztó, Pelyák, Bacsa (Simon). Edző: Rábai László. Az eredetileg jelölt őrző já­tékvezető megsérült, így a két partjelző közül Dobos vette ke­zébe a sípot, másik partjelző viszont nem volt — .mert a fő­szereplők nem tudtak személyé­ről megegyezni. Az első félidőt sok átadási hiba jellemezte. A második félidőt egy lesgóllal kezdték a hazaiak, majd a haj­rában Zsíros 20 méteres szabad­rúgását a kapufa mentette. Nagy lehetőséget halasztott el a BSE: sokkal többet támadott ellenfe­lénél, de csatárai idegesen, kap­kodva játszottak. Az OMTK „egypontos” taktikája viszont jól bevált. Jó: Szabó, Felegyi, Deák, Alberti, ill. Bugyik, Raf­fai, Rábai, Deák. Nagy Mihály SZABÓ L. SE— FÜZESGYARMAT 7—2 (2—0) Füzesgyarmat, 400 néző. V: Börcsök. Szabó L. SE: Horváth — Szilágyi, Szabó, Nagy, Dávid — Demjén, Wittmann, Csanálo- si — Kun, Csonka, Szirják. Ed­ző: Bencsik Gyula. Füzesgyar­mat: Gyányi — Borbély, Kiss (Rózsa), Lőrincz, Csák I. (Gu- ruczi) — Hegyesi, Kovács, Ra- mos — Varga II., Komoróczki, Csák II. Edző: Soós Sándor. 35. perc: Lőrincz a 16-oson be­lül szabálytalanul szerelte Cson­kát. A megítélt 11-est Szabó ér­tékesítette, 1—0. 44. perc: Csonka talált jó cse­lek után a hálóba, 2—-0. 60. perc: Komoróczki ívelt be szögletet, amelyet Horváth saját kapujába ütött, öngól, 2—1. 65. perc: Wittmann bejátszá­sát Csanálosi fejelte a hálóba, 3—1. 70. perc: Hegyesi—Komoróczki összjáték után utóbbi szépített, 3—2. 75. perc*: Szirják egyéni játék után lőtt gólt, 4—2. 78. perc: Szirják ezúttal a 16- os sarkáról lőtt védhetetlen gólt, 5— 2. 80. perc: Szirják a felezővo­nalról indulva volt eredményes, 6— 2. 85. perc: Wittmann beadásá­ból Szilágyi állította be — fej­jel — a végeredményt, 7r-2. A kiegyensúlyozott . első já­tékrész után, a 70. percben már kezdett a levegőben lógni a nagy meglepetés, ekkor azonban a bajnokjelölt öt perc alatt lőtt három góljával eldöntötte az eredményt. Jó: Wittmann, Csa­nálosi, Kun. A füzesgyarmatiak közül senki sem játszott átla­gon felül. Szabó László MINDSZENT— SZARVASI FSSC 1—0 (0—0) Mindszent, 400 néző. V: Nagy- Czirok. G: Halász. NAGYSZÉNÁS— DÖMSÖD 1—0 (0—0) Dömsöd, 400 néző. V: Za­kovszki. G: Máthé. További eredmények: Lajos- mizse-DÉLÉP 1—1 (1—1), Sze­gedi Dózsa—H. Kun B. SE 2—1 (0-1). A Körös csoport állása: 1. Szabó SE 2. Békési SE 3. DÉLÉP SC 4. Gyulai SE 5. KTE 6. OMTK 7. Szarvas 8. Sz. Dózsa 9. Kun B. SE 10. SZVSE 11. Dömsöd 12. Lajosmizse 13. Nagyszénás 14. Mindszent 15. F.-gyarm. Szabadnapos: 26 16 7 3 60-19 39 26 13 *9 .4 42-20 35 26 12 11 3 40-25 35 26 14 7 5 53-42 35 26 12 9 5 50-39 33 27 12 9 6 33-27 33 27 12 6 9 54-37 30 26 8 8 10 53-43 23 26 7 9 10 45-41 23 26 7 9 10 30-36 23 26 7 9 10 28-38 23 26 6 7 13 32-37 19 26 5 6 15 26-52 16 26 6 4 16 26-59 16 25 1 6 18 19-67 8 Kecskeméti TE Az élen állók ellenfelei az utolsó két fordulóban: Szabó SE: Lajosmizse (o), Dömsöd (i). Békés: Kun B. SE (i), Gyula (o). DÉLÉP: Dömsöd (o), Nagy­szénás (i). Gyula: Sz. Dózsa (o), Békés (i). KTE: Füzesgyarmat (o), Lajosmizse (i). OMTK: Mindszent (o), szabadnapos. Kondorosi „botlás’' A megyei I. o. labdarúgó­bajnokság vasárnapi fordulójá­ban a kondorosiak alaposan „megbotlottak” Medgyesegyhá- zán, és ugyanilyen meglepetés­eredmény, hogy a Gyulavári csapata hosszú-hosszú idő után ismét nyert. A forduló eredményei: Gyula­vári—Kétegyháza 2—0 (0—0), Medgyesegyháza—Kondoros, 5—0 (1—0), Mezőhegyes—Bcs. Agyag­ipar 3—1 (2—1), Békésszentand- rás—Szeghalom 1—4 (0—0), H. Dózsa SE—Battonya 2—0 (0—0), Csorvás—Tótkomlós 1—0 (0—0), Gyomaendrőd—Medgyesbod- zás 0—0, Gádoros—Mezőkovács- háza 1—0 (0—0). A részletes tudósításokat, az ifjúsági eredményeket és tabel­lát holnapi számunkban közöl­jük. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. PL: 111. BJunkácsy u. 4. sz„ 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz„ 5061. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom