Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-20 / 118. szám

1983. május 20., péntek NÉPÚJSÁG Lakótelepi majális gyermekeknek 0 zenei kultúra terjesztéséért Gondolatok a zenekari mozgalomról Tapasztalatok az ötnapos tanítási hétről II Pedagógusok Szakszervezetének elnökségi ülése A közelmúltban megrende­zett VII. országos szimfoni­kus zenekari fesztivál szak­mai tanácskozásán a részt­vevők a nem hivatásos ze­nekarok működésének idő­szerű problémáit vitatták meg. A téma napirendre tű­zését mindenekelőtt az indo­kolta, hogy az utóbbi évek­ben megnövekedett a zene­karok száma, és ezzel pár­huzamosan minőségi válto­zás is bekövetkezett a ze­nekarok hangszeres össze­tételében, technikai készsé­gében és hangzásában. Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy a rendkívül különféle fenn­tartású és életkorú zeneka­rok mozgalommá terebélye­sedtek. Ez a tény sürgetően veti fel a már meglevő ze­nekarok működésével, továb­bi fejlődésével, illetve az új zenekarok megalakításával kapcsolatos kérdéseket. Az általános fejlődés mel­lett a zenekari mozgalom ma egy gúlához hasonlítható, amelynek az alapja és a csú­csa szilárd, a közepe viszont bizonytalan. Nevezetesen: a gyermekek számára nagy öröm a közös muzsikálás. Ehhez járul még, hogy a gyermekzenekarok általában a zeneiskolákhoz kötődnek, és az úttörőszövetség is elis­meri, támogatja őket. A fő gond az ifjúsági zenekarok­nál van: sem a középfokú iskolai oktatás nem ösztönzi a fiatalokat a komoly zenei tanulmányok folytatására, sem a KISZ nem támogatja az ifjúsági zenekarokat kel­lőképpen. A korábban még boldogan muzsikáló gyer­mekek érdeklődése elfordul a komoly zenétől, és a to­vábbiakban már nem jelen­tenek bázist a zenekari moz­galom számára. Megoldás lehet a zeneművészeti szak­középiskolásokból összeállí­tott zenekarok további fej­lesztése. Különösen áll ez Békés megyére, ahol a ré­gen várt békéscsabai zene- művészeti szakközépiskola létrehozásával jó lehetősé­gek jöttek létre az ifjúsági zenekari mozgalom gyarapo­dásához. El kellene érni azonban, hogy a tehetséges szakközépiskolások legálisan játszhassanak a szimfonikus zenekarban, hogy megismer­jék a közös muzsikálás örö­mét és felelősségét, és fel­nőttkorukra is elkötelezett­jeivé váljanak a mozgalom ügyének. A nem hivatásos felnőttzenekarok ma is túl­nyomórészt zenetanárokból állnak, illetve a tisztán ama­tőrök utánpótlás hiányában kiöregszenek. Országosan is példás az az összefogás, amely a Békéscsabai szim­fonikus zenekarban meg­valósul a megye zeneiskolái­ban tanítók összefogása ál­tal. Az amatőr zenekari moz­galom már régóta kettévált tisztán amatőr (<s nem hiva­tásos, de különböző intézmé­nyek és a Filharmónia által támogatott zenekarokra. Szá­mos sajátossága miatt igen nagy szükség lenne arra, hogy meghatározzák a zene­kari mozgalom helyét és szerepét az amatőr művé­szeti mozgalmon belül. Meg kellene szervezni az amatőr és a nem hivatásos zeneka­rok minősítő rendszerét. En­nek alapján a produkcióké­pes együttesek díjazásban, részesülhetnének, hogy ab­ból fenntartásuknak leg­alább egy részét fedezhes­sék. Hangsúlyozni szeretném, hogy a működési problémák nem elsősorban anyagi jel­legűek, de a hozzáértő kar­mester, vendégkarmesterek, szólisták kisegítő javadalma­zása, a hangszerek beszer­zése és javítása, a kották megvétele vagy kölcsönzése, az utaztatás stb. mindeneset­re pénzbe kerül. A zenekarok életében kulcsszerepe van a karmes­tereknek. Az ő feladatuk a művek kiválasztása, betaní­tása. de emellett számos olyan terhet is vállalniuk kell. amelyek indokolatlanul nehezítik munkájukat. Évek óta húzódó gond, hogy vagy nem lehet kapni kottát, vagy nagyon drága. Az ország egyetlen központi kottatára a Filharmóniáé, amely szin­te kizárólag az általa szer­vezett előadásokhoz kölcsö­nöz. Nem csoda, hogy ter­jednek a nem egészen jog­szerű másolási módok. Sok­szor a karmesterekre hárul a szólisták és a kisegítők biztosítása is. s mindehhez tudni kell. hogy többségük Budapestről utazik alkal­manként a zenekar székhe­lyére. Mindezért a karna­gyok feltétlenül nagyobb el­ismerést érdemelnének. A szereplési lehetőségek leginkább, az amatőr zene­karoknak okoznak gondot, ugyanis a nem hivatásos szimfonikus zenekarok szá­mára a Filharmónia éves program szerint szervez elő­adásokat. Ezek nélkül a kis­városokban és a falvakban nem lenne lehetőség komoly zenei hangversenyekre, az élő zene élményének biztosí­tására. A szimfonikus zenekari mozgalom továbbfejlődésé­hez a jövőben is nélkülözhe­tetlen a közművelődési szak­emberek, a pedagógusok és a zeneművészek összefogása. Feltétlenül javára válna az ügynek, ha a művelődésügyi irányító szervek több támo­gatást és erkölcsi elismerést nyújtanának a zenekarok tagjainak és a karmesterek­nek. Azt a hiánypótló szere­pet, amelyet az amatőr és a nem hivatásos szimfonikus zenekari mozgalom a zenei kultúra terjesztésében betölt, érdemes lenne társadalmilag is jobban elismerni . . . Dr. Kibédiné Hrabovszky Éva ötletes programmal rukkoltak ki Békéscsabán a gyermekma­jális rendezői. Május 21-én dél­után 2 órától a Szabó Pál téri általános iskola udvarán és kör­nyékén gazdag programot kínál­nak a város gyermekeinek a Szabó Pál téri általános iskola pedagógusai, a szomszédos Jó­zsef Attila Általános Iskola ta­tárai, a Megyei Művelődési Köz­pont munkatársai, valamint a József Attila Tömegsport Egye­sület. Sport és ügyességi játé­kok várják a gyerekeket, s a rendezők előre felhívják figyel­müket arra is, hogy görkorcso­lyát és tollasütőt vigyenek ma­gukkal a versenyre benevezni akarók. De lesz játékbörze, asz­faltrajzverseny és zsákbamacs­ka is. Csináld magad! címmel mind a felnőttek, mind a gyerekek készíthetnek csuhéjképeket, for­gókat, játékokat, bőrmunkákat, s számos ötletes használati tár­gyat. A fiúk bizonyára örülni fognak a helyszínen készített sárkányoknak, amelyeket ott helyben ki is próbálhatnak. Az Ezermester és Ottörő Bolt vásárral egybekötött bemutatót rendez, a zenét kedvelők pedig az úttörő fúvószenekar és a Kaláka együttes műsorát hall­gathatják meg. Három órától bábelőadás, délután 5 órától pe­dig diszkó várja a gyerekeket. E rövid felsorolásból is kitű­nik, hogy eddig még nem ta­pasztalt összefogás eredménye­ként igazi majálisi hangulat és feledhetetlen élmények várják a békéscsabai gyerekeket. — bse — Végre egy kis oroszlán­szag. Illat! Színes nyüzsgés­sel megérkezett a Hungária cirkusz. Mindenfelé hirdető- táblák adják tudtul, hogy Halló, itt Bukarest címmel román artisták kápráztatják előadásról előadásra a nagy­érdemű közönséget. A mű­szaki dolgozók sátorponyvá­val vesznek körül egy darab­kát a térből, fűrészporral szórják be a porondot, szék­sorokkal építik körbe, és máris kezdődhet a látvá­nyosság. Ki az úr a porondon — Ionéi Aliiért es a tigris Az ötnapos tanítási hét be­vezetésének tapasztalataival foglalkozó előterjesztést vi­tatott meg tegnapi ülésén a Pedagógusok Szakszervezeté­nek elnöksége. Az 1982/83-as tanévben szerzett tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy az ötna­pos tanítási hét bevezetése mind a tanulók, mind a pe­dagógusok életében kedvező változásokat hozott. Az érin­tettek szinte valamennyien örülnek a megnövekedett szabad időnek — hangsú­lyozza a beszámoló. Az új munkarenddel kapcsolatos alapelvek között az egyik legfontosabb az volt, hogy nem csökkenhet a tantervi követelmények teljesítésének színvonala. Az áttérésből adódó nehézségek elemzése­kor a pedagógusok körében olyan vélemények is meg­formálódtak: a több szabad idő miatt romlott a munka- fegyelem; a tanulók péntek délután már nem képesek aktívan részt venni a mun­kában; hétfőre sokan nem készülnek, s egy teljes nap kell ahhoz, hogy újra „meg­szokják” az iskolát. Mások viszont arra mutattak rá: a gyerekek — ha nem is ki­fejezetten leckét — tanulnak a hét végén, s a sokszínű Ősi, nemzetközi nyelven szól a cirkusz. Mindenki ért­heti, hiszen az emberi ügyes­ség, akaraterő, szépség, az ámulat és a nagy nevetések diplomatái az artisták. Csin- nadrattás csillogásukkal, ma­gukhoz csalogatják minden világrész közönségét. A ro­mán vendégművészek is jár­tak a közelmúltban Argentí­nától Dániáig, a Szovjet­uniótól az USA-ig, s most íme bennünket szórakoztat­nak. Mindenütt a cirkusz vilá­gában, bizonyára jól cseng az 5. Oancea neve, a Femi- na csoporté vagy Ionéi Al­berté, áz oroszlánidomáré. Most itt' vannak — Petriká- val, a megrendítő humorú légtornász-bohóccal az élen —, s hirdetik a cirkuszmű­vészet dicsőségét. Csillogó gyerekszemek, ön­feledt felnőtt-tapsok jutal­mazzák a produkciókat, egy­két órára átadjuk magunkat a flitteres ragyogásnak. És reggel, amikor felébredünk, már szedik is a sátorfákat, s továbbvonul a cirkusz. Vi­szik más megyébe, más vi­lágrészekre, a közös örömöt, a nevetést. Cirkusz az egész. Szép já­ték. jó szórakozás. A. T. szabad idős tevékenység gaz­dagítja személyiségüket. Az ötnapos munkahét be­vezetése egyelőre nem befo­lyásolta számottevően az ok­tatás eredményességét — emeli ki az előterjesztés. Ám az Országos Pedagógiai In­tézet megállapítása szerint: a feszesebb tanítási rend jobb, hatékonyabb munkát követel, s ez a fegyelemre is várhatóan jótékony hatást gyakorol majd. Kétségtelen, hogy sok is­kolában — elsősorban a szak- középiskolákban — jelentő­sen nőtt a diákok napi ter­helése. Több helyen tartanak „nulladik”, hetedik és nyol­cadik órát. Az egyebek közt a pedagógus- és a tanterem- hiányra, a magas osztálylét­számokra, az órarendkészítés nehézségeire vezethető visz- sza. Jó néhány intézmény­ben nem hasznosítják megfe­lelően a péntek délutánt, nem élnek eléggé a fáradt­ságot oldó testnevelési lehe­tőségekkel. A beszámoló kitért arra is: a felsőoktatási intézmények állományába tartozó kutatók kötetlen munkaidejének — az oktatókéval azonos mó­don való — bevezetése máig is várat magára. Az új munkarend egyik legvitatottabb problémája a pedagógusok szabadnapi fog­lalkoztatásának, illetve a túl­munkák díjazásának ügye. A gondok legfőbb okai: az ötnapos tanítási rend miatt — a tanórák védelmére hi­vatkozva — egyes feladato­kat, például tanulmányi ki­rándulásokat, szombatra he­lyeznek át, emellett az új munkarend bevezetése egy­beesik azzál a törekvéssel, hogy fokozni kell az iskolák nyitottságát; s egyáltalán: sok a hétvégi program. Több intézményben felmerült az az igény: a szabadnapon vég­zett munka díjazása helyett a nyári oktatási szünetben vehessenek ki másik szabad­napot a pedagógusok. A Pedagógusok Szakszer­vezetének elnöksége az ülé­sen megfogalmazott határo­zatában javasolta a Művelő­dési Minisztérium illetéke­seinek: a tanulók és a peda­gógusok terhelésének csök­kentése érdekében vizsgálják felül az egyes intézménytí­pusok tantervi követelmény- rendszerét, óratervét, s a le­hetséges, indokolt változtatá­sokat már az 1983—84-es tanévtől kezdve folyamato­san érvényesítsék a gyakor- 1. .bán. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÖ 8.27: Egy kis figyelmet kérek! 8.37: Ravel: Daphnis és Chloé — balett. 9.33: Száll az ének. 10.05: Hétszínvirág. 10.35: Lator László versei. 10.40: Régi híres énekesek mű­sorából. 11.00: Görgely Gábor színháza. 11.45: Kodály egynemű karaiból. 12.45: Hétvégi panoráma. 14.02: A budapesti Koncert fú­vószenekar játszik. 14.24: A Sebő együttes összes felvétele. XI/11. rész. 15.05: Révkalauz. 15.35: Sziklay Erika énekel. 16.00: Húszas stúdió. 17.05: Gencsy Sári és Szabó Miklós nótákat énekel. 18.00: Filmslágerek. 19.15: Poulenc: Az őzikék — ba­lettszvit. 19.36: A lll-es. 20.36: Operettkedvelőknek. 21.30: Választóvonal. 22.30: Varsói beszélgetés Cathy Berberiannal. 23.19: Mozart: D-dúr (Postakürt) szerenád. K. 320. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkarának és szim­fonikus zenekarának fel­vételeiből. 8.35: Slágermúzeum. 9.21: Háttérbeszélgetés. 10.00: Zenedélelőtt. II. 35: Tánczenei koktél. " 12.40: Népi muzsika. 13.15: Nyolc rádió nyolc dala. 14.00: A Petőfi rádió zenedél­utánja. 14.50: Vásár Rádió. 15.30: Könyvről könyvért. 15.45: A Menn At Work együt­tes felvételeiből. 17.30: ötödik sebesség. 18.35: Pophullám. — 19.40: Régi nóta, híres nóta. 20.35: Szórakoztató irodalmi ma­gazin. 21.35: Ritmus! 22.05: Népdalok. 23.20: Annié, a puskás amazon. III. MŰSOR 9.00: Osztályfőnöki óra a kö­zépiskolák I., II. osztályo­sainak. 9.30: Angelo Ephrikian együtte­se Gesualdo-madrigálokat énelapl. 9.48: Szimfonikus zene. 11.05: Három szonáta. 11.53: Új operalemezeinkből. 13.07: Turczel Lajos: Hiányzó fejezetek. 15.40: Világújság. 16.00: Zenekari muzsika. 17.05: Képek a Szegedi ifjúsági zenekar életéből. 17.45: A Dresch—Baló—Grencsó trió játszik. 18.10: Beethoven: III. (Eroica) szimfónia. 19.05: Nyikolaj Petrov zongora­hangversenye az ohridi nyári fesztiválon. 20.30: Barokk versenyművek. 21.30: Opera-művészlemezek. 22.35: A Rádiószínház bemutató­ja. SZOLNOKI STÜDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. 17.15: Nők negyedórája. Szer­kesztő: Váczi Szabó Már­ta. 17.30: Kútvölgyi Erzsébet énekel. 17.35: Kötvényt vegyenek! Ri­porter: Kardos Ernő. (ism.) 17.50: Bársony Mihály, a nép­művészet mestere játszik tekerőn. 18.00—18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé. Fizika. 9.25: Magyar irodalom. 10.00: Magyar irodalom. 10.40: Rajz- és műalkotás-elem­zés. 11.00: Képújság. 13.50: Rajz- és műalkotás-elem­zés. (ism.) 14.10: Magyar irodalom, (ism.) 14.35: Magyar irodalom, (ism.) 15.15: Aki mer, az nyer! IX. (ism.) 16.00: Születésnap. 17.25: Postafiók 250. .17.40: Képújság. 17.45: Reklám. 18.01: Ablak. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ki mit tud? 1. elődöntő. 22.05: A hét műtárgya. 22.10: Tv-híradó 3. 22.20: Egy lány Chicagóban. (16 éven felülieknek!) II. MŰSOR 20.00: Útjaink . .-r ,,a földet sze­retni, az embert tisztelni kell ...” 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Reklám. 21.25: Szoba szép kilátással. VI/3. 22.15: Krónika. 23.05: Marcia Hines koncertje. 23.55: Képújság. BUKAREST 15.30: Német nyelvű adás. 17.35: A volánnál. Autóvezetők­nek. 17.50: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-híradó. 20.15: Gazdasági aktualitások. 20.45: Egy dal az ön címére. 21.10: Világfigyelő. 21.35: A futár. Játékfilm. 22.25: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 16.30: Videooldalak. 16.40: Marin Drzic — művelődé­si adás. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Orosz nyelv. 17.40: Hírek. 17.45: Költészet gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Tejútrendszer — filmsoro­zat. 20.55: Reklám. 21.00: Könnyűzenei adás. 21.45: Tv-napló. 22.00: A szív kultúrája. 23.30: Hírek. II. MŰSOR 16.40: Jugoszláv vízilabda-baj­nokság: Kotor—Jug, köz­vetítés. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Tudta-e? 19.00: Tudományos beszélgeté­sek. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Zenei magazin. 20.45: Zágrábi körkép. 21.00: Találkozások — dokumen­tumadás. 21.45: Reklám. 21.50: Nyári vágyak, téli álmok — amerikai játékfilm. SZÍNHÁZ 1983. május 20-án, pénteken 15 órakor Békéscsabán: JÁNOS VITÉZ Toldi M.-bérlet 19 órakor Békéscsabán: PROFESSZOR AZ ALVILÁGBAN Békési Ház 1983. május 21-én, szombaton 19 órakor Békéscsabán: A KAKTUSZ VIRÁGA Petőfi-bérlet MOZI Békési Bástya: 4 órakor: A férfiak pedig nem sírnak, 6 és 8 órakor: Szerelem Montrealban. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 órakor: A birodalom visz- szavág, 6 és 8 órakor: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben. Békéscsabai Kert: fél 9 órakor: Rendőrök háborúja. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Hárem a si­vatagban, fél 8 órakor: Kölcsön vagy ajándék. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: Legyen a férjem, fél 8 órakor: Bronco Billy. Gyulai Kert: 21 órakor: Dutyi-dili. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Panda maci kalandjai, 5 és 7 órakor: Hét merész kaszkadőr. Orosházi Béke: Elvis Presley. Orosházi Partizán: fél 6 és fél 8 órakor: Dutyi-dili. Szarvasi Táncsics: Sértés. Halló, itt Bukarest Román cirkuszmüvészek vendégszereplése Sokan egy célért, a közönség kedvében a Femina csoport Báj, szépség, elegancia — a Csegedi család és a ló

Next

/
Oldalképek
Tartalom