Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-14 / 113. szám
NÉPÚJSÁG 1983, május 14., szombat Marosán György köszöntése Marosán Györgyöt, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő, régi harcosát 75. születésnapja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kádár János, az MSZMP KB első titkára levélben köszöntötte. A Központi Bizottság levelét Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára nyújtotta át Marosán Györgynek azon az ebéden, amelyet tiszteletére az Élelmezés-ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége adott. Műszaki fejlesztési hónap A műszaki haladás legfrissebb eredményeit bemutatókkal színesítve ismertetik, népszerűsítik megyénkben ezekben a hetekben. A gazdálkodás csaknem valameny- nyi területét felölelő előadás- sorozatra április közepétől május ‘végéig tartó Békés megyei műszaki fejlesztési hónap keretében kerül sor. A nagyszabású rendezvény szervezője a MTESZ mintegy húsz tudományos egyesületet is bevont ebbe a munkába. Számos szakterület kiváló ismerője, professzorok és gyakorlati szakemberek látogatnak el hozzánk a hónap folyamán. Május 17-én, kedden délelőtt 9 órakor dr. Kapolyi László államtitkár tart előadást a megyei tanács nagytermében, melynek témája: Az energiagazdálkodás helyzete — további feladatok. Ugyancsak érdekesnek ígérkezik a 20-i, pénteki nagyelőadás, melyen dr. Bene Ferenc jogtanácsos a kisvállalkozások működésének tapasztalatairól, szabályozásuk, tevékenységi formájuk továbbfejlesztéséről beszél Békéscsabán délután 2 órakor a Technika Házában. Tanácselnöki értekezlet A fővárosi, megyei és megyei városi tanácsok elnökei pénteken a Parlament épületében értekezletet tartottak. A tanácskozáson — amelyet Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke vezetett — először az építésügyi igazgatás időszerű kérdéseit vitatták meg Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztésében. Ezután Hoós János, az Országos Tervhivatal államtitkára a népgazdaság időszerű gazdaságpolitikai kérdéseiről, az 1981—1982. évek gazdasági fejlődésének főbb eredményeiről, a tanácsi gazdaság elmúlt kétévi fejlődésének jellemzőiről, eredményeiről, az 1983. évi népgazdasági és tanácsi tervek végrehajtásának fő feladatairól tartott tájékoztatót. A VI. ötéves tervidőszak első két évében — a népgazdaság fejlődésével összhangban — tovább javultak a lakosság életkörülményei, nőtt a települések alapfokú infrastrukturális ellátottsága. A tanácsok gazdaságszervező munkájukat, a rendelkezésükre álló eszközeiket elsősorban a legfontosabb, a tervidőszakban kiemelt társadalompolitikai célok megvalósítására összpontosították. A társadalmi szervekkel erősödő együttműködésben, széleskörűen feltárták gazdálkodási tartalékaikat, bővítették a lakosság részvételét a települések fejlesztésében, sokoldalúan szervezték a társadalmi munkaakciókat. Előreláthatóan a következő években sem lesz mód a költségvetési teher növelésére. Ezért a társadalmi közkiadásoknál is körültekintő gazdálkodásra, fokozott takarékosságra lesz szükség. A lakossági infrastruktúra fejlesztésében is tovább nő a szerepe a más gazdálkodó- szervezetekkel közös fejlesztési akcióknak. A következő időszakban a fejlesztéseket kímélő megoldások, a szervezési intézkedésekkel elérhető fejlesztések kerülnek előtérbe. A települések, kisebb közösségek igényeinek kielégítésére a korábbinál jobban be kell vonni a lakosságot, építve a társadalmi cselekvőkészségre és összefogásra. Kedves vendégek érkeztek Nemrégiben a Békéscsabai Konzervgyár vezetői ellátogattak Budapestre a Szovjet Tudomány és Kultúra Házába, ahol bemutatták termékeiket. Ekkor szövődött az a kapcsolat a gyár vezetői és a Vörös Szegfű Társaság között, amely azóta is egyre bensőségesebbé válik. A Vörös Szegfű klub tulajdonképpen magába tömöríti a Budapesten élő szovjet diplomáciai testület és más szovjet szervek tagjainak feleségeit és nőtagjait. Lényegében azért alakultak, hogy sajátos eszközeikkel elmélyítsék, szélesítsék a szovjet—magyar barátságot. Most az elmúlt napokban a Békéscsabai Konzervgyár vezetőinek meghívására a Vörös Szegfű klub Békéscsabára és Gyulára látogatott. Békéscsabán a konzervgyárban fogadta a csoportot Kardos Er- nőné gyárigazgató, Botyánsz- ki Pál főmérnök, valamint a párt-, a szakszervezet, a KISZ képviselői. Itt tájékoztatást kaptak a gyár munkájáról, termékeiről, majd innen ellátogattak Békéscsabán a cipészszövetkezetbe. A délutáni órákban Gyulára utaztak, ahol a SZOT- gyógyüdülőben Dömény Ferenc üdülővezető mutatta be az ország egyik legnagyobb gyógyüdülőjét. A vendégek itt részt vettek a konzervgyár kóstolóval egybekötött termékbemutatóján. Kép, szöveg: Béla Ottó Dömény Ferenc tájékoztatta a vendégeket n Tüszszi munkája Orosházán Centrum áruházak a BNV-n Ismét részt vesznek a Centrum Áruházak a tavaszi BNV-n, az idén a 32-es pavilonban a Csepel Áruház, az Üttörő Áruház és a Divatcsarnok állítja fel elárusítóhelyeit. Az áruházak mintegy 15 millió forint értékű terméket visznek a vásárra. Bő választékot kínálnak különböző kemping-, szabadidő- és strandcikkekből. A látogatók a kiállított sátrakat, úszónadrágokat, edzőcipőket, napernyőket, székeket, ágyakat, fürdőszoba-garnitúrákat, takarókat, ágytextíliákat helyben megvásárolhatják. Emellett férfi-, női és bakfis irhabundákat, kánikulablúzokat és -ruhákat kínálnak. Az idei vásári választék különlegességei azok az NDK-gyártmányú férfiöltönyök, amelyeket két pantallóval kedvező áron árusítanak a BNV-n. Pályázati hirdetmény A Fejér megyei Tanács központi kórház-rendelőintézet csákvári gyógyintézetében 1965 óta folyik rehabilitációs rádió- és tv-műszerész szakmunkásképzés. Ez év nyarán a 9. évfolyam fejezi be tanulmányait. A végzett hallgatók az ország bármely rádió- és televíziógyárában, javítószervizeiben és egyéb munkahelyeken elhelyezkedhetnek, mint teljes értékű szakmunkások. (Szakmunkás-bizonyítványukat a MüM. 320. sz. „Árpád” Ipari Szakmunkásképző Intézet állítja ki.) 1983. szeptember 1-én induló új tanfolyamunkra felvételt hirdetünk. Felvételre jelentkezhet minden olyan férfi és nő, aki krónikus légzőszervi, szív- vagy mozgásszervi betegsége miatt rehabilitációra szorul, továbbá orvosi vélemény szerint annyira gyógyult, hogy a rehabilitációs szakmunkásképzésben részt vehet, kezével finom manipulativ mozgások elvégzésére képes és a szükséges egyéb mozgásokat, helyváltoztatás, tisztálkodás, ágyazás, önállóan végzi és nem szenved eszméletvesztéssel járó betegségben, valamint az első emeletre segítség nélkül is fel tud menni. Felvételre a hallgatók az ország bármely részéről jelentkezhetnek, felvételi kérelmüket legkésőbb 1983. július 1-ig a csákvári gyógyintézet igazgató-főorvosához kell benyújtani. A jelentkezőket külön értesítéssel fogjuk felvételi elbeszélgetésre előreláthatólag 1983. augusztus hónap elején behívni. Részletes felvilágosítást a Békés megyei Tanács egészség- ügyi osztálya ad. Az Orosházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága nemrégiben értékelte a társadalmi'ünnepségeket és szertartásokat szervező iroda tevékenységét. Megállapította, hogy az elmúlt öt esztendőben eredményesen látta el feladatát az iroda. Az egyén és a társadalom kapcsolatának további elmélyítésével, a családi ünnepek, szertartások kulturált és színvonalas rendezésével igyekezett kielégíteni az igényeket. Az elmúlt időszakban bővült az iroda információs és propagandatevékenysége, mintegy 110 aktíva segíti a munkát. A személyi feltételek mellett a tárgyi lehetőségek is bővültek. Az alapfeladaton túl bővítette szolgáltatásainak körét, s mindezekhez hozzájárultak a város úttörő- csapatai is. Rendszeresen közreműködnek a különböző rendezvényeken, munkájukat az iroda évente jutalmazza. A szertartásokon az előadók, szónokok beszédei tartalmi és beszédtechnikai vonatkozásban is javultak. E területen immár harminc éve végez kiemelkedő munkát Czédula Imre. 1954 óta tevékenykedik, csaknem ezer társadalmi temetésen szóno- • költ. Munkáját ma is töretlen lendülettel végzi. Az iroda segítséget nyújt a város vonzáskörzetéhez tartozó községeknek is, zenei összeállítások, módszertani < anyagok biztosításával. Az j eredményeket a város üzemeinek, szövetkezeteinek, is- ’ kóláinak segítségével érték i el. A munka folyamatossá- : gát negyven együttműködési megállapodás biztosítja, ame- ' lyeket a rendezvényeken közreműködő szervekkel kö- ; tött. összességében mintegy négyezer rendezvényt szervezett az iroda. ÁFOR-kutak nyári nyitvatartása Életbe lépett az AFOR-benzin- kutak nyári működési rendje, amely szerint a hálózat 418 közúti üzemanyagtöltő állomása közül 120-nál igazították hozzá a nyitva tartási időt az autós turizmus és az idegenforgalom igényeihez. Vidéken a 368 töltőállomásból 57 tart éjszakai ügy eletet, 231 pedig vasárnap és munkaszüneti napokon is kiszolgálja az autósokat és motorosokat. Az országhatáron túlra távozók és a külföldről hazánkba érkező autósok a határátkelő helyek közelében 35 töltőállomáson tankolhatnak, s munkaszüneti napokon 30, éjjel-nappal pedig 15 kút fogadja a vendégeket. Teljesítmény — tisztelet Sorok egy tv-interjúhoz Milyenek a lehetőségeink a jelen gazdasági nehézségeinek leküzdésére? Miként növelhető a magyar gazdaság teljesítőképessége? Ezek az immár mind szélesebb rétegeket izgató kérdések szerepeltek annak az interjúnak a középpontjában, amelyet Marjai József miniszterelnök-helyettes csütörtökön késő este adott a televíziónak Matkó István kérdéseire. Az ország belső és nemzetközi helyzetét sokoldalúan elemző beszélgetés hangsúlya tudatosan tolódott e két egymással szorosan összefüggő kérdésre. Mert jó ideje nyilvánvaló: a továbblépés elsőrangú feltétele a teljesítmény. A miniszterelnökhelyettes karakteresen fogalmazott: olyan helyzetet kell teremtenünk, amelyben a valódi teljesítmények méltó rangjukra emelkednek, ahol a munka honoráriuma valóban arányban áll a munka értékével. Nem ringathatjuk magunkat illúziókban. Amíg tes- sék-lássék munkáért, látszattevékenységért csaknem any- nyi, esetleg több “pénzt lehet kapni, mint valódi eredményekért, addig nem alakulhat ki egységes és egészséges társadalmi értékrend, addig az egyéni és a vállalati teljesítmények nem javulhatnak a mainál lényegesebben gyorsabb ütemben. Márpedig ez nélkülözhetetlen, mert a nemzetközi porondon kiélezett és mind kiélezettebb verseny folyik. A recesszió, a válság éveiben nem állt meg a világ technológiai fejlődése, s be kell látnunk: a világ számos országában nálunk eredményesebben, gyorsabb ütemben tudták csökkenteni a termelési költségeket, az anyag- és energia- igényt. A versenyben maradás feltétele — mondotta a kormány elnökhelyettese —, hogy azokban az ágazatokban gyorsítsuk a fejlesztést, oda • összpontosítsuk erőforrásainkat, ahol a legjobbak az adottságaink, ahol a felhalmozott szakismeret és anyagi erő lehetővé teszi az exportképes termékek viszonylag nagy tömegű előállítását. Eredmények természetesen csak évek következetes munkájától várhatók, amelyben egyaránt mindenki részt vesz. Ez a megállapítás korántsem azt jelenti, hogy mindenkire azonos felelősség hárul. Az ilyen nehezebb időszakokban különösen megnő az irányítók felelőssége, örvendetesen nagy és egyre nagvobb a magyar gazdasági életben az olyan vezetők száma, akik szépen csendben, kitartóan, szívósan dolgoznak, s ha nem is mutatnak föl látványos sikereket, de a gondjaikra bízott gazdálkodó egységek teljesítménye évről évre javul. Csak ilyen emberektől várható el, jobban mondva tőlük elvárható, hogy szüntelenül megújítsák önmagukat, s ezt az önmegújuló képességet kiváltsák környezetükből. Ők a letéteményesei a ma és a holnap eredményeinek, az ő munkájuk az igazi nekilendítő erő. Ma olyan vezetőkre van szükség, akik — Marjai József szavaival — „hihetetlen helyzetekben tudnak helytállni, nemzetközileg is egyedülálló megoldásokat találni .. . Tényleg csodálatos embereink vannak, nagyon sokan, akik kiemelkedő, egyedülálló teljesítményekre képesek, és mögöttük százezrek, milliók, akik mindennap tisztességgel eleget tesznek feladatuknak”. Az egészséges társadalmi értékrendnek az ő munkájukat kell mindenekelőtt értékelnie. Mert ha nincs különbség, nincs jól érzékelhető differencia az élbolyban haladók és az elmaradók között, az óhatatlanul önértékelési zavarokhoz vezet. A miniszterelnök-helyettest idézve a nap és a holnap követelményének mindannyian csak akkor felelhetünk meg, ha szigorúak leszünk, nagy és növekvő követelményeket támasztunk saját magunkkal szemben. Gádor Iván Május 29-től új vasúti menetrend Május 29-én lép életbe a MÁV új menetrendje — jelentették be pénteken a MÁV Vezérigazgatóságán megtartott sajtótájékoztatón. Az új menetrend alkalmazkodik a megváltozott utazási szokásokhoz, így például hétközben az expressz, a gyors- és a távolsági személyvonatok kevesebb kocsival közlekednek, egyes gyorsvonatok pedig az eddiginél több helyen állnak meg. A tapasztalatok szerint ünnepeken számottevően csökkent az utasforgalom, ezért ezeken a napokon ritkábban járnak majd a vonatok. Az új menetrendben jelentősebb változásnak tekinthető például, hogy a kaposvári gyorsvonatok útvonalának meghosszabbításával új összeköttetést alakítanak ki Budapest és Gyékényes között. A hétvégi forgalom javítására vasárnap este Pécsről új gyorsvonat indul Budapestre, mely a hétfő hajnali órákban fordul vissza Pécsre. A Budapest— Dunaújváros közötti vasúti közlekedés gyorsítására Érd és Százhalombatta részbeni bekapcsolásával kísérletként Diesel-vontatású gyorsvonatpárokat helyeznek forgalomba. így az eddigi 120 perc helyett 85 perc alatt tehető meg ez a távolság. Kisebb változások lesznek a balato- l ni vonalakon is, így például ' a 6 óra 15 perckor induló ' gyorsvonat helyett személy- | vonat viszi az utasokat a Déli pályaudvarról FonyódI ra. A 18.15-kor induló tapolcai vonat Budapest—Bala- tonfüred között gyorsvonatként, Balatonfüred és Tapolca között pedig személyvonatként közlekedik. Az utasforgalom csökkenése miatt a Balaton mindkét partján egyes gyorsvonatok az eddiginél több helyen állnak meg. A nemzetközi forgalomban az Orient expressz Budapest —Dortmund közötti közvetlen kocsijárata rövidített útvonalon, Würzburgig közlekedik. A nyári főidényben Trakia néven ismét jár Berlin—Budapest—Várna között a nemzetközi vonatpár, melynek forgalomba helyezésével megszűnik az eddigi zsúfoltság ezen a vonalon. A Wiener Walzer nemzetközi vonatot — mely az új menetrendben már nem közlekedik Bukarest és Manga- lia között — Budapest és Békéscsaba között a belföldi utasok is igénybe vehetik. Az új menetrendben a tájékozódás megkönnyítésére egyszerűsítették a vasútvonalak számozását, s bővítették az állomások névmutatóját. A nemzetközi menetrendben újdonság, hogy a Budapestre érkező, onnan induló repülőjáratokról, valamint a dunai nemzetközi hajó- és kompjáratokról is tájékoztatja az utasokat. A hivatalos menetrendkönyv május 15-től vásárolható meg a pályaudvarokon és az utazási irodákban. A tájékoztatón szó esett arról is: a MÁV tervbe vette, hogy júliustól úgynevezett családos utazási kedvezményt nyújtanak a gyermekeikkel együtt utazó szülőknek. Az új kedvezményrendszer részleteit a napokban dolgozzák ki. Mérséklést kaphatnak továbbá az utazási jegy árából azok is, akik a különböző nemzetközi vásárokra utaznak a fővárosba.