Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-03 / 52. szám

Kádár János fogadta Stefan flndreit Befejeződött az IPU-tanácskozás Szerdán véget ért a szo­cialista országok interparla­mentáris csoportjai vezetői­nek konzultatív találkozója. A tanácskozás befejeztével a résztvevők közleményt ad­tak ki. Az értekezlet résztvevői mély aggodalmukat fejezték ki azzal a Rómában elfoga­dott határozattal kapcsolat­ban, amely — számos kül­döttség szavazatával szem­ben — a 70. konferencia színhelyéül Szöult fogadta el. "A tanácskozáson eszmecse­rét folytattak a május 30. és június 5. között Budapesten megtartandó V. interparla­mentáris európai együttmű­ködési és biztonsági konfe­rencia előkészületeiről is. Az értekezlet konstruktív szellemben és baráti lég­körben zajlott le. A küldöttségek vezetőit szerdán fogadta L osonczi Pál, az MSZMP . Politikai Bizottságának tagja, az El­nöki Tanács elnöke. Nem is olyan könnyű mesterség ez a szövés Fotó: Gál Edit Kádár János, az MSZMP KB első titkára szerdán fogadta Stefan Andreit, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságá­nak póttagját, külügyminisztert (Telefotó) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára szerdán a KB székhá­zában fogadta Stefan And­reit, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizott­ságának póttagját, külügy­minisztert, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózko­dott hazánkban. A megbe­szélésen áttekintették a két ország kapcsolatainak ala­kulását, valamint a nemzet­közi helyzet időszerű kér­déseit. Ugyancsak szerdán Lázár György, a Minisztertanács elnöke a Parlamentben fo­gadta a román diplomácia vezetőjét. A programokon részt vett Púja Frigyes külügyminisz­ter. Jelen volt Barity Mik­lós, a Magyar Népköztársa­ság bukaresti és Victor Bo- lojan, Románia Szocialista Köztársaság budapesti nagy­követe. Stefan Andrei a nap fo­lyamán koszorút helyezettjei a román hősök Rákosligeti temetőben levő síremlékén. Hivatalos, baráti látogatá­sát befejezve tegnap, a dél­utáni órákban elutazott Bu­dapestről Stefan Andrei. A Ferihegyi repülőtéren vendéglátója, Púja Frigyes búcsúztatta. Jelen volt Ba­rity Miklós és Victor Bo- lojan. (Stefan Andrei magyaror­szági _látogatásáról közle­m ényt adtak ki, melyet la­punk 2. oldalán közlünk.) Rekordévet zárt a KITE Az ország legnagyobb nö­vénytermesztési rendszere, a Nádudvari Kukorica- és Ipa- rinövény-termelési Együtt­működés (KITE) szerdán Kábán tartotta meg közgyű­lését. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Havasi Fe­renc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. Szabó Istvánnak, a KITE elnökének megnyitó szavai után Balogh Csaba igazgató tartott beszámolót. n növénytermesztés feladatai A szántóföldi növényter­mesztés elmúlt évi eredmé­nye, gondjai, az idei fel­adatok szerepeltek tegnap a Békés megyei Tanács vb-ter- mében kezdődött kétnapos tanácskozás napirendjén, ahol a megyei tanácsok me­zőgazdasági szakfelügyeleti csoportvezetői vettek részt. Az országos program ven­dégeit Hankó László, a Bé­kés megyei Tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes veze­tője köszöntötte, majd fel­vázolta a megye adottságait és lehetőségeit. Ezt követően Koncz Imre, a MÉM mezőgazdasági fő­osztályának helyettes vezető­je ismertette a népgazdaság elvárásait. Ebben az évben az időjárás eddig kedvezett a gabonavetéseknek, ami reményt ad arra, hogy a VI. ötéves terv ez évi előirány- ' zata szerinti hozamokat be­takaríthassák. A következő hónapok munkáját az idő­járáson kívül nagyban be­folyásolja a növényvédelem és a műtrágyázás. A műtrá­gyaszállítás ütemezése okoz­hat gondot a mezőgazdasági üzemeknek, a növényvédő szerekből van elegendő — állapította meg az előadó. A gabonaprogram mellett az idén előtérbe kerül a ta­karmánytermesztés fejlesz­tése, ugyanakkor nehézsé­gekbe ütközik az öntözési lehetőségek kihasználása. A MÉM főosztályvezető-he­lyettese összefoglalójában elmondta, hogy az objektív és szubjektív feltételek ren­delkezésére állnak a mező- gazdaságnak az idei felada­tok teljesítéséhez, adott eh­hez a technikai háttér is. A nap további részében ellátogattak a csárdaszállási Petőfi és a mezőberényi Aranykalász Termelőszö­vetkezetbe, ahol a rizs, az ipari növények termesztésé­vel és az öntözési lehetősé­gekkel ismerkedhettek meg. Innen a kondorosi Egyesült Tsz-be indultak tovább, ahol a kertészetbe látogat­tak el. Ma folytá'tódik a mezőgaz­dasági szakemberek tanács­kozása a Gyulai Húskombi­nátban, ahol a termelés és a feldolgozás körülményei­vel foglalkoznak a szakem­berek. —számadó— Napirenden: a Körös-vidék"árvízi biztonsága Sikeres társulások Mind erőteljesebben bon­takozik ki a közös érdekelt­ségű gazdasági szervezetek, társulások fejlődési folya­mata az élelmiszer-gazda­ságban. A termelőszövetke­zetek és mellettük az állami gazdaságok, újabban az élelmiszeripari üzemek, tu­dományos intézmények, vál­lalatok a szövetkezés gondo­latát tovább vitték; társulá­sokkal, együttműködő kö­zösségekkel erősítik anyagi helyzetüket és javítják ér­tékesítési biztonságukat. Az ország gazdasági tár­sulásainak háromnegyed ré­sze az élelmiszer-gazdaság­ban jött létre. Az integráló­dás arányára jellemző, hogy a tsz-ek kétharmada kettő­nél több társulásnak a tag­ja, az állami gazdaságok mindegyike már ebben a helyzetben van. A mezőgaz­dasági nagyüzemek — a többszörös tagságot is figye­lembe véve — mintegy tíz­ezer tagsági viszonnyal vesz­nek részt az együttműkö­désben. Helyi vagy országos keretben változatos formák működnek. A termelési rendszereknek csaknem a fele társulásként tevékeny­kedik. A Magyar Hidrológiai Tár­saság ár- és belvízvédelmi szakosztálya, Békés megyei és debreceni területi szerve­zete, valamint a Hazafias Népfront Békés megyei bi­zottsága tegnap, szerdán dél­előtt előadói ülést rendezett Békésen, a városi pártbizott­ságon. Ez alkalommal a Kö­rös-vidék árvízi biztonsága szerepelt a napirenden. A megjelenteket Ínokai János, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte, majd Zeke János, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság árvízvé­delmi osztályának vezetője adott történelmi áttekintést megyénk folyóiról, értékelte az eddigi árvizek tanulságait. A folyók mentén a mély ártérben négy város és 32 község található, elődeink a múlt század 20-as éveiben kezdtek a Körösök szabályo­zásához Bodoki Károly ter­vei alapján. Ebben az idő­szakban Európában csupán Olaszországban voltak az ár- vízvédelemben számottevő tapasztalatok. Az elmúlt 130 —140 évben a Berettyón és a Körösökön több száz haj­tűkanyart vágtak át; ezzel rövidült a folyók hossza, s az elmúlt évszázad derekán megkezdődött a védtöltések építése. Az árvízvédelemben újabb fordulatot 1947 hozott: ettől az időponttól számítják ha­zánkban az egységes töltés- fejlesztést, az egyenlő mé­retek egyenlő biztonság el­vét. Az előadó szólt a megye folyóinak árvízi jellegzetes­ségéről, vázolta a szükségtá­rozók építésének körülmé­nyeit, azok jelentőségét. Az 1980-as árvíz tanulságairól szólva elhangzott, hogy a Körösök mai töltéseit 422 holtmeder keresztezi. A kri­tikus pontokon az elmúlt években már hozzáláttak az altalaj erősítéséhez, a tölté­sek magasításához, s mind­ezekkel együtt a szakembe­rek továbbképzéséhez. Hekker László, a Tiszán­túli Vízügyi Igazgatóság munkatársa a működési te­rületükhöz tartozó Békés megyei folyószakaszokat ele­mezte. Mint mondotta, a védőművek fejlesztésében minőségi változást jelentett az utolsó másfél évtized. A vízügyi igazgatósághoz tarto­zó 186 kilométernyi folyó­szakasz védvonalainak kiépí­7 tése 70,6 százalékban felel meg az előírásoknak. Tóth Sándor, az Országos Vízügyi Hivatal munkatársa országos áttekintést adott, s abba illesztette Békés megye szerepét. Mint mondotta, ha­zánkban 21 ezer 200 négyzet- kilométer az ártéri terület^ aminek 90 százaléka védett. Az 1976-ban hozott új elő­írások az árvízvédelemben további feladatokat jelente­nek. A munkálatok az ez­redfordulóig tartanak, ter­mészetesen a fontossági sor­rend betartásával. A prog­ramban kiemelt szerepet ka­pott Békés megye. A Körö­sök védőműveinek kiépített­sége 65 százalékos; ez az arány valamivel jobb az or­szágosnál. Pálinkás Lajos, a KÖVI- ZIG igazgatóhelyettese a szervezet felkészültségéről szólt, hangoztatta a gyors be­avatkozás fontosságát, kitért a körtöltések felülvizsgálatá­ra. Az előadói ülés Takács Lajosnak, a Magyar Hidroló­giai Társaság Békés megyei területi szervezete elnökének zárszavával ért véget. — szekeres — Munkavédelemről tárgyaltak A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége szerdai ülésén az ágazathoz tartozó vállalatok munka- védelmi helyzetével foglal­kozott. Megállapították, hogy az elmúlt évben némileg csökkent a balesetek száma, de figyelmeztető jelenség, hogy több a gondatlanság­ból származó súlyos sérülés. Figyelmetlenség miatt több dolgozót ért áramütés, sú­lyos balesetet okozott a da­rura rosszul rögzített teher, a technológiai előírások megsértése. Kimutatták, hogy vannak különösen ve­szélyes napok, napszakok. Ilyen a hosszú hétvégét, a lazítást követő hétfő — a balesetek csaknem egynegye­de ezen a napon történik — és a munkaidő negyedik órája, amikor lankad a fi­gyelem. A testület ülésén külön is szóltak az alkohol szerepéről. Az idén életbe lépett munkavédelmi szabályzatról elhangzott: legfontosabb új eleme, hogy csökkenti a fe­lelősség áthárításának le­hetőségét, konkrétan meg­fogalmazza a vezetők és a dolgozók munkavédelmi kö­telezettségét. Szovjet pártküldöttség Orosházán Tegnap, március 2-án egy­napos látogatásra Orosházára érkezett az SZKP KB agrár szakemberekből álló delegá­ciója, melyet Morgun Fjodor Irofimovics, az SZKP KB tagja, az Ukrán KP Poltava megyei PB első titkára ve­zet. A küldöttséget — mely­nek tagjai Vologyin Borisz Mihajlovics, az SZKP Sztav- ropol megyei PB mezőgaz­dasági titkára, lkojev Oleg Nyikolajevics, az SZKP KB mezőgazdasági osztályának instruktora, Szobolev Anato- lij Nyikolajevics, az Ukrán KP lubenszki városi bizott­ságának első titkára, Gvin- dzsilija Revaz Akakijevics, a Grúz KP Abas járási PB első titkára — az orosházi pártbi­zottságon Frank Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Csatári Béla, a megyei párt- bizottság titkára. Barna Pál, a járási pártbizottság első titkára, dr. Gonda József, a városi pártbizottság első titkára és Horváth Pál, a DÉTE igazgatója fogadta. A városi pártbizottság vb- termében a vendégek tájé­koztatást kaptak a megye életéről, különös tekintettel a mezőgazdaságra. A vendégek számos kérdést tettek fel a termelőszövetkezeti mozga­lomról, a különféle együtt­működésekről és a háztáji gazdaságokról. Délután a küldöttség tagjai az orosházi Űi Élet Termelőszövetkezet­be látogattak, megismerked­tek a szövetkezet életével, az ott folyó munkával, és meg­látogattak egy háztáji gazda­ságot is. Kép, szöveg: Lónyai László Frank Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatja a szovjet pártküldöttscgct Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES D MEGYEI TANÁCS LAPJA 1983. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK Ara: 1,40 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM BÉKÉS MEGYEI

Next

/
Oldalképek
Tartalom