Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-04 / 53. szám
1983. március 4., péntek Vezető beosztásban II „szemlecsapat” A békéscsabai Népi Ellenőrzési Bizottságon nincs ügy- félfogadás. Az ajtó azonban nyitva van. Bármikor, bárki bejöhet. A telefon is gyakran megszakítja a beszélgetést. Engem zavar. Mészáros Gáborné, a városi NEB elnöke viszont megszokta ezt a munkastílust. Gyorsan vált egyik témáról a másikra. Ügy látszik, ez az életeleme. Magabiztos, határozott, ha munkáról van szó. A minap úgy jellemezték, hogy talpraesett asszony. Vajon ennek a tulajdonságnak milyen szerepe van abban, hogy évek óta vezető beosztást tölt be. — Hogy talpraesett vagyok, vagy nem, azt én nem tudom megítélni. Az biztos, könnyen teremtek kapcsolatot, és elég szókimondó vagyok. Az embert azonban elsősorban a munkáján keresztül ítélik meg. Érettségi után, 18 évesen Békéscsabán, a sütőipari vállalatnál helyezkedett el. A főkönyvelő keze alatt dolgozott. Gyakorlatból ismerte meg a könyvelés csínját-bín- ját, s különösen azt, hogy milyen fontos a precíz munka. A számok kíméletlen kritikusok. 1963-ban került a vegyesipari vállalathoz. Huszonhét évesen könyvelési csoportvezető, majd másfél év múlva a textilfeldolgozó ktsz főkönyvelője lett. A békéscsabai városi NEB munkáját 1976-tól irányítja. Tények igazolják, hogy felelős beosztásban jól megállta a helyét. — Nem volt bennem soha karriervágy, inkább az, hogy próbára tegyem erőmet, hogy mire vagyok képes. Emlékszem, amikor életem első hitelkérelmét készítettem a vállalatnál-, azt sem tudtam, hogyan nyúljak hozzá, csak a tankönyvekből ismertem a módszert. Évek során azonban a számvitel szinte valamennyi területét a gyakorlatból ismertem meg. A vezetés nagy felelősség. Mindenre ki kell, hogy terjedjen az ember figyelme. Irányítani, számon kérni, a munkát összehangolni, ellenőrizni és bánni az emberekkel. Énhozzám bárki bejöhetett, még az is, aki sáros volt. Szerettem mindig szemtől szembe lerendezni a dolgokat. A mozgalmi munkából is kivette a részét. „Én még úttörő is voltam, mégpedig nagyon lelkes”. — Emlékszik vissza. Magától értetődő, hogy már első munkahelyén bekapcsolódott a szak- szervezeti tevékenységbe. Később a HVDSZ megyei bizottságának tagja lett. De tagja volt a KISZÖV elnökségének, az OKISZ Országos Tanácsának és az OKISZ nőbizottságának. Közben férjhez ment. Gyermeket szült. És tanult, hogy megállja a helyét. Elvégezte a mérlegképes könyvelői tanfolyamot, a marxizmus—leninizmus esti egyetemet. — Hogyan győzte? — Kitűztem magam elé egy célt, tudtam, hogy áldozattal jár. A férjem is tanult. Elvégezte az élelmiszer- ipari főiskolát. Sokat segített. A háztartás azonban az én gondom volt. — Elismerték a munkáját? — Megkaptam a Könnyűr ipar Kiváló Dolgozója kitüntetést és Kiváló Népi Ellenőr lettem. — Mégis, ki van előnyösebb helyzetben, a férfi, vagy a nő? — Nekem az a véleményem, hogy a nőnek többet kell bizonyítania. Nem kifelé, hanem a munkahelyén. Itt a népi ellenőrzésnél más a helyzet. Itt csak a munka számít. Itt is sok férfi dolgozik. Mikor idejöttem, 40 éves voltam, s volt már élet- tapasztalatom és vezetői gyakorlatom. Különben is 1963 óta vagyok népi ellenőr. — Végeredményben tehát ismerte a népi ellenőrök munkáját, amikor a bizottság élére került? — Ez a munka minőségileg is más, és változatosabb, mint a korábbi feladataim voltak. Sok mindennel kell foglalkozni. Olyan embereket kell bevonni a vizsgálatba, akik szakmailag ismerik a területet. — Volt egy vizsgálat, amely a nők helyzetével foglalkozott. — Igen, évekkel ezelőtt. Akkoriban mint népi ellenőr vettem részt a nőpolitikái határozat végrehajtásának vizsgálatában. — Mik voltak a tapasztalatok? — Kedvezőek voltak. Én a békéscsabai FÉKON-ba jártam. Ott a dolgozók többsége nő. Megfelelően érvényesült az azonos munkáért azonos bér elve. Nem tapasztaltunk részrehajlást - a bérezésben a férfiak javára. — Mi a véleménye a női vezetőkről? — Kevés nő dolgozik vezető poszton. Pedig a nők legalább olyan mértékben veszik ki részüket a munkából, mint a férfiak. Nagyon ösz- szetett probléma ez. A nőkre hárul a család gondja. Talán éppen azért nem vállalják a pl-usz terheket, ami • u magasabb munkakörrel jár. A vállalatok sem szívesen neveznek ki nőket vezető beosztásba. Fenntartásaik vannak. Ennek is megvan a maga sajátos oka. A terhesség, a szülés, a gyermeknevelés sok időt kíván. Később is, hogyha a gyermek megbetegszik, az ápolás az asz- szony gondja. Ez pedig gyakran a munkából való kieséssel jár együtt. Hangsúlyozom, nagyon összetett probléma ez, és nem szabad leegyszerűsíteni. A kinevezéseknél nemre való tekintet nélkül kell dönteni, a munkát kell nézni, a rátermettséget. Nagyon sok függ a családtól is. — Azt mondta magáról, hogy szókimondó. Volt emiatt hátránya? — Amikor elmondom a véleményemet, akkor nagyon alaposan alátámasztom tényekkel és érvekkel. Nem szeretem a meggondolatlan kijelentéseket. Emiatt sohasem volt hátrányom. Ám az túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy mindenkinek tetszik az őszinte szó. — Es ha önnek mondják? — Erre is volt eset. Fejbe is kólintott. Emberileg mégis segített az őszinte hangnem. Itt a NEB-nél a népi ellenőrökkel és a testületi tagokkal mindig őszintén, nyíltan megvitatjuk a témákat. Csak őszinte szóval lehet ezen a területen dolgozni. — Érzékeny? — Igen, csak nem mutatom. Legfeljebb hazaviszem. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy elsírtam magamat tehetetlenségemben . — Minek örül? — Én az apró sikereket is fontosnak tartom. Nemcsak a sajátomat, hanem a kollektíva eredményét, hiszen ebben benne van az én munkám is. — Érik kudarcok? — Olykor igen, sőt le is törnek. De a lehangoltság rövid ideig tart. Vidám, nyílt természet vagyok. Haragot se tudok tartani. — Milyenek a női népi ellenőrök? — A városi NEB-nél 67 női népi ellenőr van. Nagyon lelkiismeretesen végzik el a rájuk bízott feladatokat. Általában érzelmi oldalról közelítik meg a témát. Jól ismerik a család, a gyermek- nevelés gondját, és a vásárlás terén is nagy tapasztalatuk van. A vásárlók érdekvédelmében, továbbá a családi és a szociális jellegű vizsgálatokat mint népi ellenőrök eredményesen hasznosítják. — Mit jelent a nőnap? — Egy kicsit ránk figyelnek. Tavaly a nőnapon Velencén voltam, a KNEB oktatási központjában továbbképzésen. Mindössze hatan voltunk nők. A családtól, a munkahelytől távol köszöntöttek a férfiak. Nagyon jólesett a figyelmességük. Serédi János Fotó: Veress Erzsi Divatbemutató a Korzóban A közelmúltban nagy sikerű divatbemutatót rendezett a Megyei Művelődési Központ az Ez a Divat szerkesztőségével közösen a békéscsabai Korzó étteremben. A három manöken a Magyar Divat Intézet tavaszi-nyári kollekciójából adott ízelítőt, majd az intézet munkatársa, Hankócziné Lóránt Zsuzsa iparművész válaszolt a közönség kérdéseire. Együtt a taggyűlésen Ha húskombinát, akkor jól megtermett, lapáttenyerű hentesek — gondolja a húsiparban járatlan emberfia. Ezzel szemben ki vár bennünket a Gyulai Húskombinát portáján, mint a marhavágóüzem egyik dolgozója és KISZ-ese? Egy apró termetű. határozott kézfogású fiatalasszony: Hotya Péterné, akit Margitnak szólítanak a munkatársai, „a fiúk”. Órájuk sem illik egyébként a „henteskülsejű” jelző — de hát a vágócsarnok sem hasonlít ma már hajdanvolt hentesműhelyekre. Felmegyünk egy lépcsőn, hosszú, csempézett folyosókon lépkedünk óvatosan — utcai cipőben csúszós a kövezet —, menet közben belesünk az átlátszó műanyag lengőajtókon. Némelyik mögül átható, itt természetes és megszokott szagok csapnak meg. „A reggelizőnkben lesz a taggyűlés” — vezet a labirintusban Margit, s közben beszélgetünk erről-arról. Mint kiderül, kísérőnk tavaly május óta dolgozik itt. Végzettségét tekintve állattenyésztő szakmunkás. Eleki, onnan jár be a kombinátba. — Otthon, a téeszben majdnem 10 évet nyomtam le, aztán csak otthagytam — magyarázza száraz hangon. — A sertéseknél voltam, sokat kellett cipekedni, az én 50 kilómmal 70 kilós takar- mányoszsákokat emelgetni, meg minden. Most 4-kor kelek, hoz-visz a busz, és egy műszakba járok, úgy hogy végre többet lehetek a családdal, a gyerekekkel. — Itt mi a munkája? — Bélyegzősnek vettek fel, rá eev hónapra már kezdtem a csigolyaszedést, meg a belsőséget bontani. Jó a társaság is, úgy érzem, hamar befogadtak, szóval, jól érzem itt magam. Különben majd meglátják, egy-két kivétellel itt mindenki fiatal. Benézhetünk a főnökhöz, ő pontosan meg tudja mondani, mennyi az átlag életkor. A főnök, Túri Sándor művezető — maga is fiatalember, tagja a KlSZ-alapszer- vezetnek — éppen indulófélben a taggyűlésre. Így hát csatlakozik hozzánk, s míg szállingózik a tagság, a csupa csempe reggelizőhelyiségben beszélgetünk. — Huszonhárom dolgozója van a marhavágóüzemnek — kezdi a bemutatkozást a művezető — és 32 év az átlag életkor. Szakmunkások, jól képzett betanított munkások mindnyájan. Nálunk „alapszabály”, hogy ha van 12 művelet, abból legalább hatot mindenki ismerjen. Ez nálunk szakmai igényességet is jelent, no, meg unalmas is lenne mindig ugyanazt a műveletet végezni. Betegség, szabadságolás esetén is jól jön, ha van kit a hiányzók helyére állítani. Az se lényegtelen, sőt, talán ezzel lehetett volna kezdeni, hogy a munkaműveletek bére különböző, a „forgás” tehát tulajdonképpen a jó kereseti lehetőség esélyét is megadja. Abba persze a KISZ-titkárnak, meg a szakszervezeti bizalminak is van beleszólása, hogy ki hová kerül. Közben megérkezik Rábai Zoltán, a KISZ-titkár is. A bajuszos, barna fiatalembert tavaly februárban választotta meg a tagság, miutáh az elődjé bevonult katonának. Húsipari szakmunkás a képzettsége, elővágó a munkaköre, és a késsel sokkal ügyesebben bánik, mint a szavakkal. Tőle tudjuk meg, hogy a 23 dolgozó közül 15- en KISZ-tagok. És a többi nyolc? — Vannak idősebbek — forgatja a kezében a golyóstollat —, meg olyan is, aki megmondta, nem akar belépni. Hogy miért nem, arra ugyan nem tud magyarázatot adni, de hát ezt ki-ki maga dönti el. Az a mi nagy gondunk, hogy mindenki bejáró, így aztán nehéz szervezni. — A művezetőjük, mint KISZ-tag, hogyan ténykedik? — Hát, sokat segít, politikai főiskolát végzett, és ez nekünk nagyon jól jön. Cigarettaszünetben, vagy reggelinél, ebédnél, ha összejövünk, vitatkozunk, ő helyére teszi a dolgokat, segít megérteni egy, s mást. A nehéz műszak után — hiszen ma „ráhajtott a csapat”, a napi normát jóval a műszak lejárta előtt teljesítették, sőt túlteljesítették — gyors ebéd következett, fü- rödtek, átöltöztek, s most kezdődhet a taggyűlés. A KISZ-titkár feláll, a papírjait rendezgeti tétován, jelezve, hogy ideje kezdeni. FigyeljünkLAz 1983- as akcióprogramról kell döntenie most a tagságnak. A titkár sorolja a javaslatokat. A termelésről esik a legtöbb szó; a zavartalan üzemeltetésről, a mennyiségi, minőségi, higiéniai követelmények teljesítéséről. Név szerint szerepel a munkatervben, hogy melyik munkafázisért ki a felelős a KISZ-esek közül. Kommunista műszakot, sportolást, társadalmi munkát említ még, aztán következik a szokásos biztatás: „szóljatok hozzá!” Csend, fészkelődés a kemény műanyag székeken. Most jobban hallatszanak a nagyüzem zajai; utolsókat sivalkodnak a vágóban a hízók, csattogás, monoton zúgás. Mintha mindenki arra várna, kezdje a főnök. Kezdi is kertelés nélkül, mondván, a tisztességes munka mindenkinek kötelessége, azért kapja a bérét. Persze, nem mindegy, mennyi pluszt adnak hozzá, mennyire lelkesek és lelkiismeretesek, de jó lenne még mást is belevenni ebbe az akcióprogramba. Felélénkül a társaság, egyik ötlet hozza a másikat, kialakul a beszélgetés, főként Somjai Attila, Szabó Mihály, Kotroczó János és ifj. Nagy Mihály viszi a szót. így azután bekerül a tervbe egy múzeum- és várszínház-látogatás, könyvtár, kirándulás Szekszárdra. És a véradás is bekerül a programba, s mellé még egy klubszerű összejövetel is diszkóval, s bekerül a munkatervbe a politikai oktatás is, ami tavaly igen jól ment. A sportolás viszont tavaly inkább csak terv maradt — dünnyögi Attila. Lassan kikerekedik hát az akcióprogram, a titkára rend kedvéért az elhangzott javaslatokkal együtt ismét felolvassa, a tagok megszavazzák. Hivatalosan ezzel vége is a taggyűlésnek, de senki nem mozdul, folytatódik a beszélgetés. A téma megint a munka, ami nagyon is érthető, hiszen nagy vizsga előtt áll a marhavágóüzem: pár nap múlva szemlére érkeznek a Közös Piac tagországainak képviseletében nyugati szakemberek. — Higgye el, némi túlzással ugyan, de egy ilyen szemle több, mint egy érettségi vizsga! Reméljük, jól sikerül, én bízom a fiúkban — magyarázza a művezető. A vágóüzemben Fotó: Gál Edit A „szemlecsapatba természetesen a legjobbak kerülnek, ami szakmai rangot, elismerést is jelent. Vajon a KISZ-esek közül kiket jelöltek most ebbe a csapatba? A kérdésre két kivétellel minden kar magasba lendül. — Ö most került ide — int a szemével egy kisfiús külsejű, fekete hajú fiatalemberre Szabó Mihály —, Feri meg elmegy elsejével. Féri, azaz Boldog Ferenc, aki sarkadi, és most helyben kapott munkát az ÁFÉSZ-nél, • sajnálkozva széttárja a kezét. „Majd visszajön” — szól közbe valaki, a többiek meg rábólintanak. — Az biztos, hogy hiányzik az embernek ez a társaság — mondja, inkább csak úgy maga elé Attila —, ha csak két hét táppénzre írnak ki, már a második héten bejövünk, hogy mi újság, meg minden... Tóth Ibolya
