Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-26 / 72. szám
1983. március 2S„ szombat HZHiWt-fim Énekel: Símé Kati... Amíg egy munkásnő előadóművész lesz Gyula, Budapest körút. A negyedik emeleti lakás csengője diszkréten berreg. Az ajtó kitárul, és a tőle megszokott természetes mosoly- lyal áll előttem a ház asz- szonya, Simó Kati. Tekintete most is olyan gyermekesen őszinte, mint jó néhány évvel ezelőtt, amikor először találkoztam vele. A nagyobbik szobába invitál. — Helyezze magát kényelembe — mutat az egyik fotelra. — Elnézést, azonnal jövök. És az előszobán át a konyhába siet. Néhány perc múlva két csésze gőzölgő feketekávéval jelenik meg. — Ugye ez azt is jelenti, hogy kezdhetjük a .beszélgetést. — Várom kérdéseit. — Igaz, hogy 1974-ben, a gyulai „Körös” táncegyüttes olaszországi turnéján mind a ketten ott voltunk, mégsem tudok magáról úgyszólván semmit. Talán csak annyit, hogy különböző együttesekkel szólóénekesként egész ÉurÓDát bejárta. — Sajnos, nem jártam be egész Európát, csupán néhány országba jutottam el. Legtöbbet a „Körös” együttessel, melynek 1971 és 1976 között nótaénekese voltam. Most is boldog vagyok, ha Dobra ,Karcsi bácsival. az e°vüttes volt zenekarának vezetőjével találkozom, mert ő nagyon sokat segített nekem azokban az - években, mint amatőr énekesnek. Az együttesek mellett tudatosult bennem, hogy mit jelent szólóénekesnek lenni, színpadra lépni tanultam meg szeretni, tisztelni a közönségként előttem ülő embereket. — Emlékszik még arra, hogv hol lépett legelőször közönség elé, mint énekes? — Hát lehet azt elfeledni? A Gyulai Állami Gazdaságban Béres Ferenc partnereként. Talán mondanom sem kell: amatőrként. Rettenetesen féltem a kudarctól, de lagalább annyira Bérestől, aki már abban az időben befutott és népszerű énekes volt. Majdnem sokkot kaptam, amikor a plakáton Béres Ferenc neve mellett ott láttam az enyémet is. Hogy Béres miként bátorított? „Kati, a színpadon nincs profi és nincs amatőr, csak művész van.” A fellépés részleteire már nem emlékszem, de arra igen. hogy sikerem volt. — Mondja Kati, hogyan lett nótaénekes, gondolt-e valamikor erre,. vagy csak így alakult? — ' Régen volt... A Gyulai 3. számú Általános Iskolában kezdődött, még alsó tagozatos koromban. Tanáraim ismerték fel, hogy jó hanganyagom van. Persze én akkori gyerekfejjel operetténekes akartam lenni. Ilyen gondolat foglalkoztatott, amikor a gyulai zeneiskolában tanulmányaimat megkezdtem. Persze, mint fiatalt, engem is meghódított annak idején a táncdal. Nagyon tetszett, hogy a Komló étteremben, a harisnyagyár Jókai Művelődési Házában, meg több más helyen sok ember előtt felléphettem. — És hogyan történt ez a nagy váltás? — Dányi Gyuri bácsi, a kitűnő gyulai cigányprímás egy alkalommal ott volt azon a rendezvényen, ahol én táncdalokat énekeltem. Szünetben odajött hozzám, és azt mondta: „Katikám, kislányom, ezt a hanganyagot nem szabad táncdalének- lésre pazarolni. Neked nótaéneklést kell tanulnod ...” És ö volt az első ember, aki tanítani, oktatni kezdett. ’ Sajnos, csak fél évig, mert meghalt. — Mi történt ezután? Végtére is fél év alatt nem lehet egy másfajta műfajt megismerni. — Ez igaz, de megszeretni igen. ,Az én esetemben ez történt. Közben dolgozni kezdtem a Gyulai Harisnyagyárban, ahol befogadtak. Aztán jött a szerelem, a férjhez menés, a kislányom születése, édesapám halála. Nem sokkal később pedig férjemtől elváltam. Mindez hal-, mozottan és rövid idő alatt. Ezután csaknem három évig minden abbamaradt. — És e kihagyás után, mint gyári munkásnő — aki gyermekét egyedül nevelte 1— ismét elkezdett tanulni. — Igen és nem is - akárhogyan. A gyárban három műszakban dolgoztam, mint kötőnő, méghozzá úgy, hogy soha ne kelljen szégyenkeznem. Közben levelező úton megkezdtem középiskolai tanulmányaimat a gyulai gimnáziumban. Mindezek mellett meghatározott napokon Békéscsabára utazgattam dr. Matusovszki Andrásné zeneiskolai tanárnőhöz. Ahhoz a nagyon kedves és számomra csodálatos Klári nénihez, akinek tulajdonképpen nótaénekesi pályafutásomat köszönhetem. Hét évig tanított kimondhatatlan türelemmel, szeretettel. Sajnos, nem élhette meg 1979-ben azt a napot, amikor B kategóriájú nótaénekesi működési engedélyemet Budapesten átvehettem. Ugyancsak 1979-ben szereztem meg jó eredménynyel érettségi bizonyítványomat. — Mindezt így együtt és még fellépéseket is vállalt... — így volt. Közben szántam időmből arra is, hogy a televízió elé üljek, és megnézzem a neves nótaénekesek műsorát, s hagytam szárnyalni gondolataimat, valahogy így: „Öh, ha egyszer ifjú Sántha Ferenc, ez a neves cigányprímás nekem muzsikálna.” — Teljesült ez a kívánsága? — Igen. A múlt évben, amikor az A kategóriájú nótaénekesi engedélyem megszerzéséért Budapesten vizsgabizottság elé álltam, ifjú Sántha Ferenc és zenekara közreműködésével vizsgáztam kiválóra. — Megkérdezhetem, hogy az A kategória mire jogosít? — Ez a legmagasabb képesítés, amit magyarnóta- énekes kaphat. Teljes neve: előadóművészi működési engedély. Hogy én is csak ebből éljek, ahhoz Budapesten kellene laknom, közel a kiközvetítőhöz. Én ezt nem tudom vállalni. Van egy tizenöt éves kislányom, akit szeretek magam mellett érezni. — Amikor a napokban telefonon kerestem, a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban azt mondták, már nem dolgozik a harisnyagyárban. — Valóban. Pedig eddigi életem legszebb tizennyolc éve volt az, amit a harisnyagyárban töltöttem. Ott lettem igazán felnőtté, váltam munkásnővé. És abban a nagy kollektívában ért az a megtiszteltetés, hogy Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptam, melyre annyira büszke vagyok. Most a gyulai ÁFÉSZ tablóellenőre vagyok, hogy kislányom számára és az esti fellépések miatt szabadabb ember legyek. — Nem sajnálja a sok, tanulással eltöltött évet? — Szó sincs róla. Ezáltal ismertem meg saját akaraterőmet, képességemet, kitartásomat. És amire leginkább büszke vagyok, hogy mások protezsálása nélkül, saját erőmből jutottam el idáig. — És most hogyan tovább? — Még nagyon sokáig szeretnék énekelni. Neves nótaénekesek is erre biztatnak. Nekem pedig ez jelenti az életet. Hogy még mit kívánok az élettől? Kislányomat felnevelni. Közelebbi vágyam pedig: mostani tanulmányaimat követően, de nem túl soká, eredményes vizsgát tenni operetténeklésből. Bízom benne, hogy sikerül. Balkus Imre Kézváltós függőleges szövőszék Szarvason, a Tessedik Múzeumban látható ez a kéz- váltós, függőleges szövőszék, amely igen ritka, sőt egyedüli az országban ^ Fotó: Gál Edit 11 Békéscsabai szimfonikus zenekar hangversenye Gyulán Az Országos Filharmónia által a gyulai közönségnek ígért nagyzenekari sorozatot márciusban a Békéscsabai szimfonikus zenekar folytatta. A Békés megye legjobb hangszeres muzsikusait tömörítő együttes gyulai fellépésén három műből álló, igen konzervatív, kétszáz évnél régebbi muzsikát tálalt fel. Ennek tudható be — az influenzajárvány mellett —, hogy a nézőtéren kevesebbe^ voltak kíváncsiak a hangversenyre, mint amennyien a színpadon muzsikáltak. Ez bizony furcsa eset, amire a szervezésnél illik gondolni. Az is nyilvánvaló, hogy a békéscsabai együttes korszerűbb és vonzóbb muzsikálásra is képes lett volna, ahogy ezt a korábbi és a külföldi szerepléseikből jól tudjuk. Vajon ki a felelős az ilyen műsor összeállításáért? A békéscsabai zenekart állandó karmestere helyett, a Miskolcon működő, egyébként 38 éves fuvolaművész: Antal Mátyás vezényelte, aki a Miskolci szimfonikus zenekar másodkarnagya is. Antal Mátyás — a karnagynak kijáró és őt kiemelő dobogó nélkül — vezényelte a zenekart, szinte szerényen beolvadva az együttesbe. Az elhangzott zeneműveket jól ismerte, kifogástalan előadást produkált. A hangverseny W. A. Mo-' zart „Színigazgató” című vígoperájához írt nyitánynyal kezdődött. Ez a nyitány felidézi az egykori színigazgató groteszk helyzetét és kínos igyekezetét, hogy veszekedő két primadonnáját kibékítse. A perlekedés és a békítés eseményeit érzékelő rövid, de derűs muzsika mindig hangulatos tud lenni. Ezt Mozart 1778-ban, Párizsban, Guynés herceg megrendelésére komponált C-dúr versenyműve követte. Drahos Béla fiatal fuvolaművészünk szárnyaló, ragyogó fuvolajátéka kivívta a közönség elismerését. A hárfa szerényebb versenyszólamát a beteg Maros Éva helyett Pártos Ilona hárfaművésznő játszotta. Aki e mű hallgatása során egy másik Mozart-mű. az „Egy kis éji zene” jellegzetes dallamait vélte kihallani, annak igaza volt, mert Mozart itt próbálta ki ötleteit. Joseph Haydn 28 évig hazánkban, Kismartonban és Eszterházán működött hercegi szolgálatban. Idős korában komponálta, visszaemlékezésként, és 1794. évben Londonban mutatta be azt a „Katona-szimfóniát”, amit a hangverseny zárószámaként a békéscsabaiak is elmuzsikáltak. Sok ötlettel, igen romantikus színben formálta meg Haydn a katona életének akkori mozzanatait, ahogy ő elképzelte. Fasang Árpád konferálá- sa során szóvá tette a közönség feltűnően kis létszámát is, de azzal próbálta vigasztalni magát, hogy az elhangzott művek bemutatóit is ilyen kis számú, hercegekből és bárókból álló hallgatóság élvezte annak idején. Végül érdemes megemlíteni, hogy a gyulai idényzáró hangverseny időpontja most vált ismertté: április 28-án a Bartók vonósnégyes és Jandó Jenő zongoraművész műsorát hallgathatjuk meg. Dr. Márai György n SLUK-egyiittes Magyarországon A SLUK, a szlovák népművészet egyetlen hivatásos együttese, 1949-ben alakult. Céljául a gazdag népi kultúra hagyományainak megőrzését, művészi továbbfejlesztését, valamint hazai és külföldi terjesztését tűzte ki. Tevékenysége ösztönzően hatott az amatőr folklór mozgalom fejlődésére is. Az együttesnek 160 művész tagja van. Két kamaraműsort és három önálló énekkari művet tart műsorán. Ezenkívül „Szlovákia” címmel a teljes együttest igénybe vevő produkciót mutat be. Az együttes értékes, új művekkel állandóan gyarapítja repertoárját, mely az eltelt 34 évben betanult 190 koreográfiából és több mint 900 eredeti népi muzsikából áll. A népművészeti hagyományok feldolgozásában a Szlovák Tudományos Akadémia, a Néprajzi Kutató Intézet, több művészeti intézmény, valamint kiváló zeneszerzők és népművészek nyújtanak segítséget. A SLUK-együttes — kultúrpolitikai tevékenységéért és előadásai magas művészi színvonaláért — a Munka Érdemrend mellett megkapta a Csehszlovák Állami Díjat, a Köztársaság díját, valamint népművészi díjakat. Hazájában az együttes a népművészetet kedvelő közönség előtt igen -népszerű. A szakemberek a népművészet megóvásának egyik fontos intézményét, ápolóját látják benne. Magyarországi turnéjuk utolsó állomásaként — Oroszlány, Budapest és Tótkomlós után — Békéscsabán, a Jókai Színházban március 27-én, vasárnap délután 5 órakor mutatkoznak be. Helyreállítják a hortobágyi fogadót Az elmúlt nyár derekán villámcsapás után leégett a Hortobágy nyugati kapujánál, a 33-as út melletti Patkós Csárda szomszédságában álló — alig öt esztendővel ezelőtt elkészült — fogadóház épülete. A Nemzeti Park szakembereinek irányításával hozzákezdtek helyreállításához, hogy utána ismét elhelyezhessék benne a kimentett kiállítási anyagot. _A Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen rendezik meg a nyáron már ismét látható ,.Móricz Hóit tobágya” című kiállítást, a korabeli pusztai pásztoréletet a nagy író kiállított művein keresztül mutatják be, Móricz eredeti hangját is hallani lehet majd lemezről. Ugyancsak a kiállítási teremben kapnak helyet a Hortobágy neves festőjének, Bo- romisza Tibornak az alkotásai. A tervek szerint a puszta legnagyobb rendezvényének idején, a nyári hortobágyi lovasnapokon már ismét fogadhatják a látogatókat. Hatásvadászok Bizonyára sokan ismerik a következő, ha szabad ilyesmit mondani, alapviccet.. Az öreg góbé hatalmas szálfát vonózik. A forgács egyre gyűlik ... A fia időnként arra megy,-s meg-megkérdezi: mi lesz ebből, , édesapám? Az öreg rá-ráfeleli, hogy mestergerenda, majd kocsirúd, aztán, hogy kissámli. Végül, amikor már ki sem látszik a forgácshalomból, fia kérdésére azt válaszolja: Fogpiszkáló, ha el nem tolom! Nos, valahogy így járt most Szurdi Miklós első filmes rendező is, amikor hozzálátott egy viszonylag érdekes, izgalmasnak tűnő sztori megfilmesítéséhez. Mert a színház kulisszák mögötti világa sokunk fantáziáját izgatja. Kiváló téma ez, kétségtelenül. De az is igaz, hogy az ötletből, amíg késztermék lesz, hosszú és rögös, megannyi buktatókkal tarkított az út. Ha jól tudom, ezt a folyamatot nevezik innovációnak. Nem hiába figyelünk egyre jobban rá. Egyelőre az ipari-mezőgazdasági, a nemzetgazdaság legfőbb szektoraiban kibimbózó újításokkal kapcsolatosan. Hányszor mondjuk azt, hogy jé, ez is filmre (regényre, tévéjátékra, újságcikkre) érett téma. Például az is, hogy két öregasszony találkozik a csabai hetipiacon. Csak hát, hogy melyik témában, ötletcsírában hogyan és milyen mennyiségben rejlik az innováció folyamatát minden körülmények között elviselő érték, annak felfedezésére már csak kevesek képesek. Akik igen, azokat nevezzük művészeknek, igazi nagyságoknak. Mint annyiszor, most is számtalan, az említett nyú- zásí folyamatot bizonnyal elviselni tudó ötlet, téma rejtezett ebben a forgatókönyvben. S egyik sem bomlott ki. Valamennyi beleaszott a kapkodásba, az érdektelenségbe, vagy éppen a túlma- gyarázásba. Hányszor elmondtuk ezt már! Sajnos, szinte mindig magyar alkotás és mindig elsőfilmes rendező kapcsán. Íme a bizonyság, hogy a filmes berkekben nincs innováció. Sem képletesen, sem a gyakorlatban. Az eset, a jelenség nem mindig tartozik másokra, itt: a közönségre. Érdekes lehet neked, neki, nekem ez vagy az. De őt, téged, magukat már nem izgatja, nem foglalkoztatja. Például azért sem, mert nem ismerjük még alapfokon sem a színházi akvárium életét befolyásoló törvényeket, magukat a látatlan, de a kulissza mögötti lét és munka menetét mégis meghatározó szereplőket, a figurákat, a típusokat, az általánosítható személyes kötődéseket. Igen, ez technikai akadály. A kilencven- száz perc kevés ahhoz, hogy előbb felvilágosítsák a nézőt, a laikust. Pedig az alakítások csodálatosak! Szakácsi Sándor (akinek szintén ez az első!), Udvaros Dorottya, Tábori Nóra, Kézdy György és a többiek tehetségük eleddig titkolt értékeit sorakoztatták és tárták fel. Mindez azonban kárba veszett. Hálátlan szerep jut a futurológusra. Mégis könnyű szívvel meg lehet kockáztatni ezt a kijelentést : a Hatásvadászokat beoltották a siker, a közönségsiker ellent Nemesi László
