Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-23 / 69. szám
NÉPÚJSÁG 1983. március 23., szerda Dombegyházi Petőfi Tsz Munkaverseny és gazdálkodás Miközben sokan, sok helyütt a munkaverseny lanyhulásáról beszélnek, a dombegyházi Petőfi Tsz-ben a tíz évvel ezelőtt kibontakozott brigádmozgalom, és az ezzel párhuzamosan fejlődő egyéni verseny eddigi eredményeinek számba vételével cáfolnak rá azokra a megállapításokra, amelyek az útkeresés időszakát élő mozgalom nehézségeiből alapvető elhibázottságra következtetnek. A dombegyházi Petőfi Tsz-ben 1973-ban 863 volt a dolgozó tagok száma, közülük ötvennégyen vállalkoztak akkor arra, hogy hat brigádot alakítva valami újat kezdjenek el. A Münnich brigád, meg a Szamuely brigád, Dusik József, illetve Gerendeli János vezetésével már az első évben sikert ért el: elnyerte a Szocialista Brigád címet, de a szövetkezet krónikája őrzi a gépműhely három brigádjának emlékét is, amelyek — élükön Nagy Istvánnal, Szántai Istvánnal meg Gyöngyösi Jánossal — szintén ott voltak az úttörők között, akárcsak Csatlós János kollektívája. 1 Az eltelt évtized 780-ra apasztotta a szövetkezeti dolgozók számát, miközben a kollektív versenybe bekapcsolódott brigádok és brigádtagok száma megnégyszereződött. S bár egyet kell értenünk azzal a tétellel, amely szerint a mennyiség nem pótolja a minőséget, a termelőszövetkezeti brigád- mozgalom kibontakozásában mégis felfedezhetünk olyan jegyeket, amelyek túlmutatnak a versenyzők létszámának egyszerű gyarapodásán. Nehezen hihető ugyanis, hogy Dusik Józsefék, meg Gerendeli Jánosék példája, anélkül, hogy értéket hordozna, vonzóvá lehetett volna újabb 150 ember előtt. Ha a Petőfi Tsz-ben csak a brigádnaplók megfelelő vezetésén, az összegyűjtött mozi- és színházjegyeken lehetne mérni, értékelni a brigádok létének, működésének értelmét, aligha alakult volna ebben az esztendőben a dombegyházi közösben újabb öt brigád, aligha szaporodott volna a brigádtagok száma a tavalyi 194-ről 249-re. A következtetések levonása előtt érdemes még egy összefüggésre felfigyelnünk: 1973-ban az azóta már hatszoros aranykoszorús Münnich meg a Szamuely brigád indulásának évében a Petőfi Tsz-ben egy hektáron 4 ezer 238 kilogramm búzát, 5 ezer 310 kilogramm kukoricát, 34,2 tonna cukorrépát termesztettek, s egy év alatt másfél millió liter tejet termeltek. Ugyanezek a mutatók az elmúlt évben így alakultak: a búza átlaghozama 6 ezer 151 kilogramm, a kukoricáé 9 ezer 746 kilogramm, a cukorrépáé 46 tonna, az értékesített tej meny- nyisége pedig jelentősen meghaladta a két és fél millió litert. Korántsem akarjuk ezzel azt sugallni, hogy a meghatványozódott eredmények a versenymozgalom kiteljesedésének köszönhetőek a Petőfi Tsz-ben, az viszont tagadhatatlan, hogy a brigádmozgalom együtt fejlődött a szövetkezeti üzemmel. Ellenvetés itt csak egy adódhat: miközben az ellen ágáltunk, hogy a munkaversenyt a mennyiségi gyarapodás tükrében értékeljük, magunk is olyan statisztikai adatok kai hozakodtunk elő, amelyek lényegüket tekintve a gazdálkodás minőségéről kevés felvilágosítással szolgálnak. Az igazi értékmérő — miként az a dombegyházi tsz szocialista brigádvezetőinek március 14-i tanácskozásán is elhangzott — nem elsősorban az elért hozamok szintje, hanem az, hogy az üzem a rendelkezésre álló eszközállományt és élőmunkát milyen hatékonysággal foglalkoztatja. 2 Nos, a dombegyházi közös gazdaság esetében nyugodtan hozakodhatunk elő a magas hozamokkal, miután ez a termelőszövetkezet a minőségi mutatókkal is megállja a helyét: egy hektárra, az egy dolgozó tagra, az egy munkanapra és a 100 forint költségre jutó nyereséget egyaránt képesek voltak 1980-ról 1981-re több mint ötven százalékkal növelni. Az 5 ezer 700 hektár szántót megművelő tsz-ben tavaly újabb 15 százalékkal nagyobb nyereséget — összesen 52 millió forintot — értek el, mint egy évvel korábban. ^ Természetesen a megítélésnek ez a fókuszváltása nagyon is bonyolult viszonyokat takar, s a munka- verseny-mozgalom mai problémái is éppen e bonyolult és egyre bonyolultabbá váló viszonyokból fakadnak. Tagadni ugyanis dőreség lenne, hogy a versenymozgalomnak napjainkban jó néhány kérdést meg kell válaszolnia ahhoz, hogy a neki szánt nem kis szerepnek a korábbiaknál hatékonyabban tehessen eleget. Ehhez a dombegyházi tanácskozás tanúsága szerint meg kell változtatni, pontosabban a megváltozott gazdasági körülményekhez kell igazítani a mozgalom egész feltételrendszerét. A Petőfi Tsz-ben világosan megfogalmazták: az idealizált „tökéletesség” helyett azt várják el a brigádoktól, hogy a munkaköri kötelesség átlagos színvonalát meghaladó teljesítményekkel, aktivitással garanciává váljanak a termelésigazdálkodási feladatok teljesítésének. Mint ahogy kendőzetlenül szóltak arról is, hogy a mozgalomtól az anyagi és erkölcsi elismerés, ösztönzés együttes alkalmazása ugyanúgy nem idegen, mint a szocialista termelési módtól, amelynek a munkaverseny (s benne a brigádmozgalom) szerves része. 3 Fontos, hogy a konkrét célok meghatározásakor a brigádok ne maradjanak magukra, mert öntevékenységük és kezdeményezéseik csak a munkahelyi vezetők koordináló munkájával válhatnak célirányossá. Ez nem mond ellent annak az igénynek, hogy a verseny szervezésének, irányításának túlzott centralizáltságát váltsa föl a versenyformák és célmeghatározások adott munkahelyre adaptálása. Ez, és a szocialista brigádoknak a munkahelyi demokratizmust növelő szerepe az, amely együttesen újabb tartalékok feltárásához és mozgósításához vezethet. Ha a szocialista brigádok valóban felelős emberi közösségként vállalnak részt a konkrét helyi teendők teljesítéséből, ha a munkahely politikai, társadalmi, gazdasági vezetői számítanak is erre, igénylik is ezt, és a többletteljesítmények időről időre elnyerik méltó jutalmukat (Dombegyházán a legutóbbi értékeléskor a 25 brigád között 357 ezer forint jutalmat osztottak szét), akkor a szocialista brigádvezetők tanácskozásán előremutató módon lehet a versenyt gátló tényezőkről vitatkozni, ahogy ezt a Petőfi Tsz-ben is tették. Kőváry E. Péter Az elszigeteltség, a környezet és foglalkozás állandósága, s ezzel együtt az eszmék maradisága következtében a mezőgazdasági munkások mozgalma, a társadalmi renddel való elégedetlensége, megrekedt az ösztönös megmozdulások, az egyéni lázadások színvonalán (pl. gyújtogatások). Marx és Engels azonban jól látta, hogy csak időbeli lemaradásról van szó, s hogy a szegényparasztság is „belesodródik” majd a proletariátus forradalmi mozgalmaiba. (Pl. 1917, Oroszország.) o Az agrárkérdés megoldására tett javaslatok tökéletesednek az 1848—1849-i forradalmak következtében. lEzek ugyanis nemcsak a marxista forradalomelmélet kidolgozására és továbbfejlesztésére gyakoroltak döntő befolyást. Lényegében a munkás-paraszt szövetség eszméje is ekkor keletkezik. Marx és Engels rámutattak a német, az osztrák, a magyar és a francia forradalom sajátosságára. Volt ugyan jelentős eltérés az egyes országokban lezajlott forradalmak között, az azonban kétségtelenül bebizonyosodott, hogy a parasztság nem lépett fel seholsem önálló erőként. Engels szerint „a vidék népessége soha önállóan sikeres mozgalmi vállalkozásba nem kezdhet. Túlságosan nagy területen van szétszórva, hogy ... számottevő része között megállapodás jöjjön létre.” Marx értékelése még racionálisabb: „Képtelenek arra, hogy osztályérdekeiket saját nevükben akár a parlamentben, akár a kon- ventben érvényre juttassák”. Közben a parasztok részéről is felvetődött a szövetséges társadalmi bázis keresésének szükségessége. A közös érdek sodorta őket a plebejusok, a munkások frontvonulatára. Azt is Marx elemzése tartalmazza, hogy „a francia munkások egy lépést sem tehettek előre (a 48-as forradalomban), mielőtt a forradalom menete, a nemzetnek a proletariátus és burzsoázia között álló tömegét; a parasztságot... fel nem lá- zították ... a tőke uralma ellen”, s nem késztették őket arra, hogy a proletárokhoz mint élharcosaikhoz csatlakozzanak. A vereség a parasztságot is kiszolgáltatta a burzsoáziának. A XIX. sz. folyamán ugyanis a feudális úr helyébe a városi uzsorás lépett, a föld feudális kötelezettségeit a jelzálog, az arisztokrata földbirtokot a kegyetlen polgári tőke helyettesíti. A viszonylag patriarchális életformát a tőkével (illetve a tőkéssel) folytatott élet-halál harc váltja fel. Ebből a társadalmi-gazdasági konstellációból jut el Marx arra a megállapításra, hogy „a parasztok érdeke nincs többé összhangban a burzsoázia érdekeivel... hanem azzal ellentétes. Ezért természetes szövetségesük és vezetőjük a városi proletariátus, amelynek feladata (a parasztságot is kizsákmányoló) polgári rend megdöntése.” Marx és Engels tehát nem az esetleges magatartásuk alapján, hanem a kapitalizmus fejlődésének törvényszerűségeit felismerve ítélték meg a parasztság politikai perspektíváját. Felismerik, hogy a kapitalizmus „szétbomlasztja” a paraszti társadalmat. Jelentős hányada elveszti tulajdonát, mező- gazdasági munkássá lesz, s a tulajdon is, a paraszt is, a városi bank, a kereskedelmi és ipari tőke kiszolgáltatottjává válik, annak béklyójában vergődik. Ezért azt javasolták harci programul a munkásoknak, hogy „az elkobzott feudális birtok állami tulajdon maradjon és munkástelepek céljaira szolgáljon, amelyeket a szövetkezett falusi szegényparasztság — a mező- gazdasági nagyüzem minden előnye segítségével — művel meg, s ami által a közös tulajdon elve (kollektivitás) nyomban szilárd alapot kap a megrendülő polgári viszonyok közepette”. A fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy Marx és Engels „szilárdan az állami tulajdonba vett földek közös, nagyüzemi művelésének pártján álltak”. Csak kivételesen, elmaradottabb országok esetében tartották lehetségesnek a részleges földosztást. Ebből a felfogásból következik, hogy a nemzetközi munkásmozgalomban sokáig (I. és II. Internac.) az agrárkérdés elvi alapját a földbirtokok „nacionalizálá- sa”, kollektivizálása jelentette. Így pl. Magyarországon az SZDP elvi nyilatkozata (1890) és első kongresszusának határozata is ezt az utat járja — a magyar agrárproletariátus nem nagy örömére. Hiszen évszázados földéhségét még a Tanácsköztársaság agrárpolitikája sem elégítette ki — az ismertetett nemzetközi munkásmozgalmi állásfoglalások következtében. (Tehát nem kizárólag az akkori szovjet példa másolása nyomán nem szilárdult meg az új rendszer talpkövét jelentő munkás-oaraszt szövetség hazánkban 1919-ben.) A szövetségi politika szükségességét Engels 1894-ben már jelentős tanulmányokkal bizonyítja. Ismételten hangsúlyozza, hogy „a proletariátusnak. mindenekelőtt a legszámosabb osztállyal,/ a mezőgazdasági proletariátussal kell szövetségre lépnie, amelynek helyzete leginkább hasonló a munkásosztályéhoz”. Sőt azt is hangsúlyozza, hogy a további sikeres forradalmi harc érdekében „döntő jelentőségű a kispa- rasztság megnyerése is a proletariátus számára”. összefoglalva e szükségszerűen rövid eszmefuttatást, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy Marx és Engels végül is nagy jelentőséget tulajdonított a parasztság politikai szerepének és a munkás-paraszt szövetségnek a szocializmusért vívott harcban. A munkásmozgalomnak az agrárkérdéssel kapcsolatos álláspontját nemcsak a kapitalizmus korára, hanem a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakára is igyekeztek elméletileg tisztázni. A gyakorlati megvalósulást azonban az egyes népek érdekei, a más- < más történelmi körülmények között élő parasztság igényei motiválták. Hazánkban is pl. az 1945-ös földreform, a földosztás nagy történelmi igazságszolgáltatás, amely a munkás-paraszt szövetség kovácsolásának kardinális politikai kérdése volt — és ma is az. Nagy érdeme Marxnak és Engelsnek, hogy a munkás- mozgalmat — kialakulásának nehéz időszakában — megóvták az elszigeteltségtől, erősítették tömegkapcsolatait. Az agrárkérdés megoldására tett javaslataikat a demokratikus és szocialista forradalmak, az emberi haladás érdekeinek rendelték alá. Ezzel is megalapozva a tudományos szocializmus egyik fundamentális igazságát. Dr. Tóth Lajos tanszékvezető főiskolai tanár Fejőshez készítik elő a juhokat a Szeghalmi Állami Gazdaságban. Az elmúlt évben az állomány 40 ezer liter juhtej mellett 70 tonna gyapjút és 500 tonna juhhúst adott a népgazdaságnak Fotó: Fazekas László MflVDD-látogatóban fl madarak lecsendesednek Mielőtt a MAVAD portáját készültem körbejárni — több ismerősömet megkérdeztem. Szerintük mit takar a MAVAD rövidítés? Mindenki a Magyar Vadásztársaságot vélte a szó mögött. — Nem csodálom, hogy Csabán nem ismerik, amikor itt, Gyomán is kevés embert találna, aki pontosan „lefordítaná” a MAVAD betűnevet — fogad a telepvezető, Mogyorós Józsefné. — Tehát, mi a MAVAD? — Magyar Vadkereskedelmi Szövetkezeti Vállalat, amelynek gyomai telepéről indítjuk az egész ország élőfácán-exportját. Múlt évi adatokkal szolgálhatok: 27 ezer 297 fácánt indítottunk Olaszországba, Franciaországba, az NSZK-ba és Luxemburgba. Ezek az országok régi, jó partnereink. Fogolyból kevesebb került a hálóba, mindösszes 14 ezer 500. Ezeket olasz és francia megrendelőink kapták. — Hogyan zajlik le a fácánbefogás? — Elsősorban hideg tél, és hó szükségeltetik hozzá. A vadászok egy-két napig beetetnek, hosszú csíkba kiszórva az eledelt. A harmadik napon pedig hálókat húznak ki, és így fogják be a madarakat. Egyébként vadkacsára, vadnyúlra Is lenne vevőnk. Az idei enyhe tél azonban nem kedvezett a befogáshoz. — Kapcsolatban vannak a vadásztársaságokkal, ha jól tudom? — Hogyne, hiszen a mi teljesítéseink tőlük függnek. Amennyi élő vadat ők hoznak, mi csak annyival gazdálkodhatunk! — Csigát békát vesznek-e be? — Csigát elenyésző meny- nyiségben kaptunk, a békát pedig védetté nyilvánították. — Mivel foglalkoznak még? — Nevelt fácánokat hoz az endrődi vadásztársaság, és nálunk történik a szaporítás. A tojást elviszik és kikeltetik. — Mi a munkájuk, amikor már túl vannak a szezonális munkákon? — Harminchétén vagyunk, októbertől márciusig tart a szezon, utána hozzáfogunk javítani az elszakadt hálókat, végezzük a fertőtlenítést, és a telep karbantartása is ekkor történik. — Mekkora a telep befogadóképessége? — Ügy érti, hány fácánt tudunk az indításig itt tartani ! Tizenhat—tizennyolcezret. A telepveztőnő közben végigvezet a korszerű telepen. Picire nyitja az ajtót, hogy fotót készíthessek a nagy út előtt álló kakasokról. A fácánok fel-felröppennek a hálóig, aztán mintha megnyugodnának, persze ez csak egy másodpercig tart. A kakasok különös hangot hallatnak, ami csak az értőnek mond valamit, például Mo- gyorósnénak, aki éppen 23 éve dolgozik a MAVAD-nál, és foglalkozik a madarakkal, vadakkal. — Hallja? Ez a hang a többi madárnak veszélyt jelez. Elhagyjuk a telepet, és a madarak lecsendesednek. J-Kép, szöveg: Béla Vali
