Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-20 / 67. szám
o 1983. március 20., vasárnap NÉPÚJSÁG BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG két Dombegyházán 1971. január 1. nevezetes dátum Kisdombegyház és Ma- gyardombegyház — jelen községriportunk helyszíneinek — történetében, miután ezen a napon közigazgatásilag Dombegyház társközségeivé lettek. (Dombegyházáról lapunk 1981. január 31. száma külön riportot közölt.) A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Kisdombegyházán 811, Magyardombegyházán pedig 460 volt a lakosok száma. A hajdani községi tanácsok épületében a közös községi tanács kirendeltségei működnek, hetente kétszer, ahol a lakosság adóügyeit intézik. Bár e változás óta a fejlesztésekre több pénz jut, a hetvenes években mégis felerősödött a községekből az elvándorlás. Ennek következtében Magyardombegyház például lassan a nyugdíjasok falujává változik. A dombegyházi Petőfi Termelőszövetkezet — Dombegyház legjelentősebb gazdasági egysége — céltudatos, beruházási politikájával csak a másik két településen tudta a fiatalokat maradásra bírni. Számottevően bővítették az elmúlt években a melléküzemági tevékenységüket, így könnyebben találnak munkát a „kétdombegyháziak”. Kisdombegyházán 54 óvodást láthatnak el korszerű körülmények között. Napjainkban harminchat gyereket nevel három* óvónő és két dajka. (Közülük kilencen a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát dombegyházi kerületében dolgozók gyermekei.) De tavasszal betöltenek minden férőhelyet. Az összevont általános iskolákat a hetvenes évek közepén megszüntették. Azóta a tanulók autóbusszal járnak be Dombegyházára, ahol modern, szaktantermes oktatás folyik. A középiskolában továbbtanulni szándékozók leginkább Batto- nyára, Gyulára, illetve Békéscsabára járnak. A két társközségnek közös körzeti orvosa van Kisdombegyházán az egészségházban, ezenkívül anya- és csecsemővédelmi szakrendelést is igénybe vehetnek a kismamák meghatározott napokon. Kikelet az óvodában Ügyes kezű asszonyok Dr. Illés Károlyné és Szitás Andrásné a díjnyertes terítő szakmai vitája közben, a Békés megyei szűrhímzésse.l a kezükben Kisdombegyházán, a falu központjában, nem messze az egészségháztól, található az óvoda. Bár nem önálló intézmény, hiszen a dombegyházi óvoda tagóvodájaként működik, ez mégsem látszik meg rajta. Ottjártunkkor az óvodások — kihasználva a kora tavaszi napsütést —f a tágas udvaron játszottak. Kovács Jánosnéval, a vezető óvónővel az egyik ízlésesen berendezett, modern teremben beszélgettünk. Elmondta, hogy napjainkban 36 kisgyerekre vigyáznak. A férőhelyek nincsenek maximálisan kihasználva, még 18 csemetét tudnának elhelyezni, de előreláthatólag nyár elejéig minden kiságynak meg lesz a gazdája. Ebbe az óvodába nemcsak kisdomb- egyházi, hanem hét magyar- dombegyházi gyermek is jár. A három óvónő és a két dajka szakszerűen tudják felkészíteni a gyerekeket az iskolai életre.'A körülményekre valóban nem lehet panaszkodni. Tavaly bevezették az épületbe a vizet, így megoldódott a tisztálkodási és a wc-gond is. A szülők társadalmi munkájukkal járultak hozzá a modernizáláshoz. A 115 ezer forint értékű munka igen jelentős része az ő erőfeszítéseikből származik. II körzeti orvos Dr. Veress Béla körzeti orvossal Magyardombegyházán a főutcán találkoztunk. A rendelőbe menet három idős ember állította éppen meg (elsőoldalas képünkön). Mivel a községben túlnyomó részt idős emberek laknak, munkája jelentős részét a velük való foglalkozás köti le. — Mik. azok a speciális orvosi feladatok, amelyek egy ilyen elöregedő faluban az orvosra hárulnak? — kérdeztük. — Tulajdonképpen itt is azok az öregkorra jellemző betegségek fordulnak elő, mint az ország más részén. Problémát az jelent, hogy Gyulára kell beutazniuk szakrendelésre. Például mozgásszervi megbetegedéseknél ez nem kis megterhelést ró rájuk. Két kilométert kell gyalogolniuk az útelágazásig, a buszmegállóhoz. Fél 5-kor kell elindulniuk, és csak délután 5 órára jönnek vissza. — Mi történik azokkal, akik nem tudnak busszal szakrendelésre bemenni? — Mentőautót hívok. — Mi lenne a megoldás? — Rendszeresíteni kellene legalább hetente egyszer egy buszt, ami „háztól házig” vinné el az öregeket. Nyol- can-tízen biztosan lennének rajta. — A közös községi tanácsnál elmondták, hogy tervezik egy öregek napközi otthonának kialakítását. Ezt az ötletet a körzeti orvos is csak helyeselni tudja. Az egyedülálló öregek ellátását úgy jobban meg tudnák oldani. A védőnőnek is köny- nyebb feladata lenne. Az sem mellékes, hogy ezekkel az emberekkel nemcsak orvosilag kell foglalkozni. Együttesen talán hatékonyabb lehetne a gondoskodás valamennyi formája. Fülöp Sándor, a három község közös termelőszövetkezetének elnöke gondolkodik a kérdésen. — Nem tudok rá pontos választ adni, valameddig pontos kimutatást vezettünk arról, hogy hány kisdomb- egyházi, illetve hány ma- gyardombegyházi tagja van a téesznek, hamar kiderült, hogy ennek nincs sok értelme, különösen mióta ágazati rendszerben dolgozunk. De, hogy mégse maradjon megválaszolatlan a kérdés: a termelőszövetkezet többféleKisdombegyház egyik nevezetessége, hogy a községben ügyes kjgzű asszonyok élnek. Ezt bizonyítja, hogy a díszítőművészeti szakkör 35 tagjának munkáit jól ismerik a népművészetek kedvelői, öt évvel ezelőtt, 1978-ban dr. Illés Károlyné vezetésével alakult újjá ez a szakkör. Az asszonyok hétfőnként este 7 órától a termelőszövetkezet párti rodájában gyűlnek összes, hogy késő estig varrással, hímzéssel foglalkozzanak. Évenként két tájegység népművészeti kultúráját tekintik át. Egyik minden esetben Békés megyei, a másik pedig országos körzet. Háromévenként rendezik meg Békés megyében a megyei díszítőművészeti rendezvénysorozatot, melyet idén ősszel is megtartanak. Szeretnének erre is úgy felkészülni, mint tavaly a nemzetközi szövetkezeti napokra, ahonnan egy első és egy második díjat hoztak haza. A díjnyertes alkotást Szitás Andrásné készítette. — Mióta foglalkozik varrással, hímzéssel? — kérdeztük. képpen is jelen van a két , társközségben. A szarvasmarha-ágazat például éppen a két község határában települt: Kisdombegyházán van a tehenészet, Magyardombegyházán a növendék- és hízómarhatelep. Az előbbieken kívül a közös gazdaság mind a két helyen külön tápboltot üzemeltet, Kisdombegyházán van egy zöldségüzletünk is, amelyet szeretnénk élelmiszer- bolttá fejleszteni. Ha pedig valamiféle külön jellémzőket keresnének, el lehet azt mon— Körülbelül 8—10 éve. De módszeresen csak 1978 óta, amióta újjáalakult a szakkörünk, és tematikusán tekintjük át a különböző népművészeti tájegységek sajátosságait, egyéni vonásait. — A díjnyertes alkotást hány óra alatt készítette el? — Ezt nagyon nehéz lenne megmondani. Naponta átlagosan három-négy órát varrók, de rendszerint egyszerre két-három munkát is csinálok. Ha egész nap azzal a terítővei foglalkoztam volna, akkor talán egy hét alatt elkészül. — Szokott-e eladni az elkészült darabokból? — Eladni soha, legfeljebb ajándékozni. Két lányom van, városban laknak, jól tudják ezekkel díszíteni lakásaikat. Sokat panaszkodunk arról, hogy a fiatalság körében nem a legkedveltebb elfoglaltság a népművészettel való aktív foglalkozás. Kisdombegyházán mindenesetre más a helyzet. Tizenöt fős gyermekszakkör tanulja az idősebbektől a különböző, fogásokat, amelyeket tíz-tizenkét éves korukra szinte tökéletesen elsajátítanak. dani, hogy Kisdombegyházán elsősorban a kocatartásnak van hagyománya, a malacot értékesítik, Magyardombegyházán inkább hizlalnak. A három tsz egyesülésekor Kis- dombegyházáról kiváló traktorosokat, Magyardombegy- házáról jó szerelőket, meg számvitelieket „kaptunk”. A növénytermesztésben olyan jellegzetességeket, amelyek alkalmasak lennének a különbségtételre, már egyáltalán nem találunk. Abban ugyanis semmi célzatosság nincs, hogy a mák — amiből az idén nagyon sokat vetettünk — a klsdombegyházi határban fog díszleni. Múltidéző A csaknem egy évtizeddel ezelőtt született ' riportban Lünk József, a volt kis- dombegyházi Táncsics Tsz párttitkára így idézte a múltat: — Úgy tudom, hogy a mai Kisdombegyház a múlt század közepén vált népesebb faluközponttá, de a falu telepítésének pontos történetét senki nem ismeri, a század elején még Dombegyházáról igazgatták. A termelőszövetkezetet 20 család 300 holdon 1949 végén alapította meg Táncsics néven. Később alakult mellette egy másik is. a Béke Tsz, de ez 1953-ban fel is oszlott. A Táncsics az ötvenhatos eseményeket követő újjászervezés után 1960- ban fejlődött fel: 1900 holdon 220 család gazdálkodott közösen ebben az esztendőben. Vegyes esztendők következtek, majd jött az árvíz, 1971-ben szanálni kellett a téeszt, amely végül is úgy döntött, hogy egyesíti erőit a dombegyházi Petőfi Termelőszövetkezettel. Az említett riportban a szomszéd település történetét ismertetve megszólalt egy tősgyökeres magyardomb- egyházi, Duzs Ferenc is: — A mi falunk közigazgatásilag Dombegyházához tartozott, 1946. október 6-án lett önálló község, dohánykertészek alapították, de hogy mikor, arra nézve nincs pontos adat. A téeszt 1952-ben kezdték itt szervezni: száznyolcvanán, 1900 holdon alapítottuk meg, végül Rákóczi lett a neve. Nagyon sok gondunk volt, az 1953-as tsz- politika se tett jót nekünk, nagy nehezen jött össze 1954- re újra 12 család, 170 holddal. Az újjászervezéssel sem oldódott meg a helyzetünk: 1957-ben azután az egész falu bement a téeszbe, ezzel egyenesbe jutott a szövetkezeti mozgalom ügye. Tizenkét év múlva 180 családdal, 1900 holddal csatlakoztunk a dombegyházi Petőfi Tsz-hez. Kétszeri szanálás terhét vittük az 1970-es árvíz miatt a „házasságba”. Azóta egy a tsz a 3 Domb- egyházán. Az oldalt írták: Kőváry E. Péter, Lovász Sándor, a fotókat Fazekas László készítette. Közös termelőszövetkezet Tavasz Kisdombegyházán Kenyér és hús Szilasi Lajosnénak a mindennapi kenyérre valót a kenyérárusítás hozza meg Magyardombegyházán. A kenyér mellett jut azonban húsra is a családnak, annál is inkább, mert Szilasiék a saját igényeiknél jóval több húst „állítanak elő” egy- egy esztendőben. — ötvenet kötöttünk le a szövetkezetnek az idén is. Az egyik ólban 22 süldő van, ebben a másikban két koca, 21 malaccal, 17 hízót már leadtunk, ez a másik két koca pedig húszadika körül fog fialni — mutatja a házigazda, Szilasi Lajos, a Petőfi Tsz gépkocsivezetője, _ akit ebédidőben sikerült otthonérnünk. Kiderül, hogy Annuska három évvel ezelőtt állt be a kenyérboltba’. Igaz, volt a sok jószággal addig is elég dolga itthon, de hagyta magát rábeszélni erre az-állásra, miután a bolt éppen a portájuk tőszomszédságában áll. Egyszóval Szilasiék nem sokat unatkoznak, az állatok gondozása, a reggel 6-tól délig és délután 3—5-ig nyitva tartó üzlet mellett még arra is futja energiáikból, hogy a. takarmányt is maguk keverjék a sertéseknek. így. olcsóbb is. Közben a háztájiról a falura terelődik a szó. — Igen, Magyardombegy- ház lassan elöregszik, a fiatalok másutt találják meg boldogulásukat. Mi mindketten idevalósiak vagyunk, itt megvan mindenünk. Lehet, hogy a kislányunk már másképp fog gondolkodni, de nekünk nincs miért elmennünk innen — összegzi a Szilasi házaspár egymást erősítve.
