Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-06 / 31. szám

NÉPÚJSÁG 1983. február 6., vasárnap Szenvedélyévé vált a fafaragás Nem kiállítás és nem is értékesítés, illetve pénzszer­zés céljából hódol — immár tizedik éve — kedvenc szen­vedélyének, a fafaragásnak Gombos János békési lakos. A szükségszerű és a vélet­len egyaránt közrejátszott alkotókészségének kibonta­koztatásában. Ugyanis ko­rábban súlyos balesetet szenvedett, aminek követ­keztében rokkantságira ment. Ügy érezte, hogy a hirtelen megnőtt szabad időt valamivel ki kell töltenie. Sose jött volna jobbkor az a találkozás, amikor Fábián László nyugdíjas társával megismerkedett és faragvá­nyait meglátta. Arra a me­rész elhatározásra jutott. Sok gyulai lakos nagyon régi kérése, hogy- a gyulavá­ri takarékszövetkezet tagja lehessen, és ott termelési, személyi, illetve más célt szolgáló kölcsönt vehessen fel. Erre azonban a gyulai­aknak nem adott lehetőséget az a rendelkezés, mely ki­mondta : a takarékszövetke­zet csak azokat fogadhatja tagjai sorába és adhat ré­szükre bármilyen kölcsönt, akik szigorúan behatárolt működési területén • laknak. Ebből következett: a gyulai lakosok ilyen irányú kéré­sét a takarékszövetkezet ve­zetői el kellett, hogy utasít­sák. És ez a helyzet azt kö­vetően sem változott meg, amióta Gyulavári közigazga­tásilag Gyula város szerves részévé lett. Arról meg vég­képp szó sem eshetett, hogy Gyulán, ahol erős és nagy hagyományokkal rendelkező OTP-fiók tevékenykedik — a gyulavári takarékszövetke­zet üzlethálózatot nyithas­son. A gyulai lakosok örömére és a gyulavári takarékszö­vetkezet igazgatóságának tel­jes megelégedésére azonban a fent említett kötöttségek — igaz csak néhány hónap­pal ezelőtt — de megszűn­tek. Ugyanis a gyulavári ta­karékszövetkezet igazgatósá­ga 1982-ben ismét kérelem­mel fordult a Pénzügymi­nisztériumhoz. Ennek — akárcsak a korábbi kérel­meknek is — az volt a lé­nyege, hogy működési terü­letét terjeszthesse ki Gyula város egész tirületére. Sőt, amikor ehhez adottak lesz­nek a feltételek, üzletházat is nyithasson a szövetkezet. Itt kell szólni arról, hogy a takarékszövetkezet igazgató­ságának újbóli kérelmét Gyula város párt- és taná­csi vezetői, illetve a Haza­fias Népfront is messzeme­nően támogatta. Vagyis egyetértettek az említett szervek azzal, hogy a jól mű­ködő OTP-fiókon kívül szö­vetkezeti pénzintézet is te­vékenykedjen Gyulán. És ez a .kérelem meghozta az ered­ményt. A múlt év augusztus 25-i keltezéssel a Pénzügyminisz­tériumtól megérkezett az a levél, melyben kifejezésre ju­tott: a gyulavári takarékszö­hogy ő is képes lesz hasonló plasztikákat csinálni. Azon nyomban kért is egy darab fát, meg néhány vésőt, és otthon nekiállt „fúrni-farag- ni”. Aztán telt-múlt az idő; egyszer abbahagyta, máskor ismét elővette a keze nyo­mán formálódó alkotást, amely mindinkább egy ró­mai férfira kezdett hasonlí­tani. Miután elkészült, igen­csak megnyerte tetszését a szobor, sőt az ismerősök kö­rében is nagy tetszést ara­tott vele. A lakás egyik leg­féltettebb dísztárgyai közé tartozó szoborfej után új plasztikák következtek. A Bartókot, Lisztet és Ko­dályt ábrázoló féldombormű- vek mellett igen kifejezőek vetkezet kiterjesztheti Gyu­la város egész területére mű­ködési területét. A miniszté­rium azonban feltételként mondta ki: a város lakossá­gának legalább 5 százalékát takarékszövetkezeti tagnak kell beszervezni. Továbbá el kell érni másfél millió forint részjegy befizetését. Ha ezek a feltételek teljesülnek, úgy a szövetkezet Gyula város­ban kirendeltséget is nyit­hat. A minisztérium ugyan­is e feltételek nyomán látja lehetségesnek a várhatóan nagymérvű hiteligények ki­elégítéséhez szükséges forrás, illetve a biztonságos műkö­dés feltételeit. Azt már Galambosi László, a MÉSZÖV takarékszövetke­zeti titkárság vezetőjétől tud­tuk meg, hogy az engedély kézhez vétele óta már meg­kezdődött Gyulán a szerve­ző munka. S, hogy a gyula­vári takarékszövetkezet mi­előbb aktívan jelen legyen Gyulán, ahhoz a SZÖVOSZ tette meg az első nagy lé­pést. Vagyis azt, hogy ja­vaslatára a Pénzügyminisz­térium négymillió forint köl­csönkeretet engedélyezett az említett szövetkezetnek. Ugyanakkor megyei keretből további hatmillió forintot kap a szövetkezet. Így a tag­szervező munkát tízmillió fo­rint kifolyósítható kölcsön­kerettel folytathatják, a ko­rábbinál is nagyobb mérték­ben. Egyelőre azonban Gyu­la város ügyfeleit a gyula­vári üzletházban tudja fo­gadni a szövetkezet kollek­tívája. És nem csak a köl­csönt kérőket — akik 500 forint részjegy befizetésével kérhetik tagfelvételüket, mert csak így kaphatnak kü­lönböző célú hiteleket. A be­téteseket is. várják Gyulavá­riba, amihez viszont nem kell szövetkezeti tagsági vi­szony. Hogy végül is mikor nyit­ja meg üzletházát Gyulán a gyulavári takarékszövetkezet, az a város lakosságán múlik. Vagyis azon, hogy mikorra lesz annyi tagja Gyulán a takarékszövetkezetnek, mint amennyit a Pénzügyminisz­térium előírt. Az utóbbi he­tek jelentkezéseiből arra le­het következtetni, hogy ha­marosan. Balkus Imre a II. Rákóczi Ferencről, Dó­zsáról, Mátyás királyról és a többi híres magyar törté­nelmi személyiségről készült faragványok. Mint mondotta: „Szinte már lelki szeneim előtt megjelennek azok a fi­gurák, motívumok, amelyek később rendszerint valame­lyik domborműben öltenek testet. ..” A napszakoktól is füg­getlen munkálkodás akkor szakadt meg, amikor Gom­bos János komoly szemmű­téten esett át. Ennek ellené­re bízva bízik abban, hogy a szemlencsék beültetése után valóra válthatja régóta dé­delgetett tervét: „telefarag­hatja a verandát”. Felesége, aki boltvezetőként dolgozik, szereti a népművészetet. Kü­lönböző mintájú tányérokat gyűjt és azokkal díszíti konyhája falát. Egyébként a házaspár nemcsak a lakás belsejét, hanem a ház környékét is igyekszik otthonosabbá ten­ni és rendben tartani. Ér­dekesek például a mellék- épületekre festett, élénk szí­nű állatfigurák. A bejárati kaputól jobbra pedig kőből épült kis szélmalom, vala­mint a gyulai vár kicsinyí­tett mása látható. A szom­szédház falán elhelyezett. Bocskai Istvánt ábrázoló fa­ragott féldomborművel az utca névadójának kívánt emléket állítani az alkotó. Kép, szöveg: Bukovinszky István Tv-kép műholdról Napjaink nélkülözhetetlen eszköze lett a televízió: in­formál, szórakoztat, tanít, hirdet — és még nagyon sok funkcióját lehetne felsorol­ni. Felfedezése óta a tech­nika számos új megoldása segíti tökéletesítését. Adóhálózatra van szükség ahhoz,hogy akár egy közepes méretű ország területét te­levízióműsorral besugároz­zák. Vannak viszont a föl­dön olyan hatalmas terüle­tek, ahol adóhálózatot csak óriási költséggel építhetné­nek. Gondoljunk csak Brazí­liára, Indiára, Kanadára vagy a Szovjetunió ázsiai te­rületeire. Hasonló nehézséget okozna Indonézia vagy Ja­pán több ezer szigetének el­látása tv-programmal a ha­gyományos módon. Ezt a nehézséget küszöböl­te ki az űrhírközlés. Az alap- gondolat, hogy a televízió­adat olyan műholdra kell helyezni, amely úgy kering a Föld körül, hogy mindig ugyanazon pontja felett van, tehát a földről nézve áll. Az ilyen műholdról kontinensnyi területre lehet egyszerre su­gározni. Bár egyszerű az alapötlet, a megvalósítása nem volt egyszerű. Már több éve működnek olyan műholdak, amelyek a földi mikrohullámú hálózat­hoz kapcsolódva nagy távol­ságra juttatják el a televízi­ók jeleit. Ezek a műholdak általában kontinensek között teremtenek kapcsolatot. Az előfizető vevőkészülékébe földi adóhálózat juttatja el a jeleket. A fél-közvetlen tv-elosztó rendszer a fejlődés követke­ző állomása, amikor is a mű­hold jeleit egy kb. 5 méter átmérőjű vevőantenna fog­ja, és vezetékes hálózat jut­tatja el az előfizető készülé­kébe. Ilyen rendszerek már működnek az Egyesült Ál­lamodban, Kanadában, a Szovjetunióban, és 1985-ig egy közös európai műsorsu­gárzó műholdat is terveznek várhatóan 10-20 ország rész­vételével. A jövőt nyilvánva­lóan az jeleneti, hogy ha nem is lakásonként, de ház­tömbönként alkalmas anten­na fogja a műholdról érkező jeleket. Gombos János tíz esztendeje foglalkozik fafaragással Gyulán is lesz takarékszövetkezet r licáflhir Tímár Sándor gyomaendrődi lakos 1982- U|OOyiMI jjen jmmárón hetedszer nyerte meg a kis­termelők kategóriájában az országos tejtermelői ver­senyt. II titok nyitja Ennyi a rövid hír, amely felkeltette ér­deklődésemet. Mi le­het a hétszeres győzelem titka? A személygépko­csival Gyomaendrőd irányá­ba haladunk. A Vörös Had­sereg utcában takaros ház előtt állunk meg. Ez Timárék lakása. Az ajtó zárva. A ke­rítésen belül egy fekete ku­tya mérgesen csahol. Rövid várakozás után a szomszéd- asszony ad felvilágosítást. — Kint vannak a tanyán. A falu szélétől néhány száz méterre áll a tanya. Az ud­varon Timárné fogad. Hátul a gazdasági udvarban nagy széna- és szalmakazal, s egy pótkocsi áll. Bent, az egyszerűen be­rendezett szobában az aszta­lon különböző újságok, fo­lyóiratok — Magyar Mező- gazdaság. Képes Újság, Nők Lapja — hevernek. Az egyik sarokban hordozható televí­zió áll. Beszélgetünk. Idő­közben megérkezik a férj, Tímár Sándor is. A most 57 éves, magas, erőteljes fér­fi bizony jó néhány évet le­tagadhatna a korából. — Már a nagyapám is szarvasmarhahajtással fog­lalkozott. Az ’50-es években szinte valamennyi rokonom elköltözött innen. Én akkor megfogadtam — alakuljon bárhogy is a sorsom —, itt maradok. Mindig paraszti munkával kerestem a kenye­remet. Azután kezdődött a szövetkezetesítés. 1960-ban beléptem az endrődi Béke Tsz-be. A kőművesek mel­lett dolgoztam. Szeretem az állatokat, hiába kértem azon­ban a vezetőket, tegyenek az állattenyésztésbe... — sóhajt egy nagyot. A 60-as évek közepén kezdte el Tímár Sándor a szarvasmarha-állomány bő­vítését. Volt egy kis földje, s vásárolt is hozzá, így tud­ta megtermelni az állatok­nak szükséges takarmány egy részét. — Kezdetben nehézkesen indult a termelés. Voltak zökkenők, de azután a sok munka lassanként kezdte meghozni a gyümölcsét. Most 24 tehenem van, meg a sza­porulata — mondja, közben kérges .kezével megigazítja a sapkáját. — Mind magyar tarka. Nem parasztembernek való a Holstein. Bizony a ’70-es évek elején majdnem bedobtam a törülközőt. Volt időszak, amikor literenként az átadott tej után egy fo­rint adót fizettünk. Szeren­csére mindez már múlté — s először mosolyodik el a beszélgetés kezdete óta. — Mi a hétszeres országos győzelem titka? — teszem fel á kérdést. — Nincs itt titok — tűnő­dik el, majd kis szünetet tart, és így folytatja: — Azt hiszem, az elsődleges az ál­latok és a munka szeretete. Azután élettapasztalat, aka­raterő, pénz, sok-sok lemon­dás, no meg egészség kell. Hál’ istennek, mi még bír­juk az asszonnyal. A jelenle­gi állomány nagyon hosszú, kitartó tenyésztői munka eredményeként nevelődött. Szenvedélyesen beszél, mint mindig, amikor az ál­latokról van szó. ' — Hogyan telik el egy napjuk? — Korán, fél négy körül kelünk. Azután kitakarítjuk a jászlakat, kitrágyázunk. Darát, szénát és kukorica­szárat adunk a teheneknek. Ha mindezzel megvagyunk, következik a fejés. Bizony, amíg nem volt gép, nagyon fárasztó volt ez a művelet. Most két fejőgépünk van. Néhány tehén nem bírja a gépet, ezeket a feleségem kézzel feji meg. Az én ke­zem a sok megerőltefö mun­kától meggyengült. Nem tu­dok már kézzel fejni. A pillantásom önkéntele­nül is a kezére vetődik. A hatalmas kézfejen vastagon dudorodnak ki az erek. — Fejés után elvisszük a tejet a csarnokba. Általában naponta 200—250 liter szállí­tunk. Mire befejezzük a jó­szágok körüli tennivalót, igencsak itt van fél 10—10 óra. Délelőtt takarmányt kell hozni az állatoknak, szólni az inszeminátornak. ha fo­lyat valamelyik jószág. Ész­re se vesszük. így szalad az idő, és már " s.m a dél­után. Két óra k> : ül kezdő­dik a délután; munkák so­ra. Este jobbára csak én hor­dok a faluból tejet a csar­nokba. Szóval akad itt min­dig tennivaló. Csak győzze az ember. Sokszor öreg este van, 8—9 óra, mire vég­zünk. — Szabad idő ... — Szabad idő... — neve­ti el magát. Nincs itt olyan. Nézze, megvan mindenünk: lakás, személygépkocsi, tele­Timár Sándor vízió. Tudja, mióta kocsink van, lehet annak már vagy húsz éve, vonaton se ültem — mondja, s ezen valameny- nyien jót derülünk. — A jó­szágok lekötnek. Ezérf kell a kocsi. Ha valamiért be kell szaladni Szarvasra, Bé­késcsabára, nem vagyok idő­höz kötve. Természetesen, a délutáni munkakezdésre vissza kell érni. Na de na­gyon elkanyarodtam a sza­bad időtől. Esténként néz­nénk mi a televíziót, de nem egyszer előfordul, hogy elal­szunk a fotelben. Mennénk üdülni is — már vagy 15 éve nem voltunk —, de a te­henektől nem lehet. — Hogyan zajlik le az or­szágos díjkiosztó? — Szép, felemelő ünnep­ség. Az Állatorvostudományi Egyetemen rendezik. Először szinte a torkomban dobogott a szívem, amikor átvettem a serleget, az oklevelet, meg a 10 ezer forintos utalványt. Most már ismerősként me­gyek oda — neveti el ma­gát. — Milyennek látja a kis­termelés jövőjét? — Biztatónak. Ha nem lenne az, senki sem csinál­ná. Jó lenne, ha az elkövet­kező időben még jobban odafigyelnének a kisterme­lésre. Némi aggódás is van bennem — töpreng el, majd látva csodálkozásomat, ha­tározottan kijelenti: — A fiatalok egyre inkább elide­genednek az állatoktól, és higgye el, ez baj, nagy baj... — emeli fel kissé a hangját. Egy titok nyomába sze­gődtünk. A fentiekből a hét­szeres győztes vallomásából kiderült, nincs is itt titok. Az országos első helyezés a sok munka, a lemondás és az állatok szeretetének az ered­ménye. Verasztó Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom