Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-26 / 48. szám
1983. február 26., szombat „Genf—1", „Cent—2”, „Géni—3” Fórumok és javaslatok Genfben egyidejűleg három megbeszéléssorozat folyik: az első a stratégiai fegyverzet korlátozásáról és csökkentéséről, a második az európai közép-hatótávolságú nukleáris rakétákról, a harmadik pedig az ENSZ leszerelési bizottság soron levő rendes ülése. Természetes, hogy ezeknek a tárgyalásoknak van közös jellemzőjük: mindegyik a fegyverkezési hajsza megfékezését, a leszerelést szolgálja. Mindazonáltal mindegyiknek megvan saját feladata is. így „Genf—1” célja, hogy csökkentse a Szovjetunió és az Egyesült Államok nukleáris konfrontációját, megnyitva a következetes és hatékony nukleáris leszereléshez vezető utat. „Genf—2” szovjet—amerikai megbeszélésén az európai rakétatelepítés áll a középpontban. „Genf—3” pedig kiegészítő, ám szerfelett fontos szerepet tölt be a mind veszélyesebb fegyverkezési hajsza megszüntetését szolgáló nemzetközi megállapodások előkészítésében. Ám amíg a kétoldalú megbeszéléseken a Szovjetunió, a sokoldalú tárgyalásokon pedig a szocialista közösség minden országa és sok más állam is következetesen reális és konstruktív kezdeményezéseket tesz, az Egyesült Államok és néhány szövetségese a fékezés taktikáját alkalmazza. A szovjet javaslatok a meglevő arányosságok megőrzésének szükségességéből indulnak ki, ám a jelenleginél jelentősen alacsonyabb szinten. Moszkvában azt is többször hangsúlyozták, hogy a tárgyalások megkönnyítése érdekében hasznos lenne, ha azok idejére a jelenlegi szinten befagyasztanák a fegyverzeteket. Az Egyesült Államok kormánya azonban eddig egyetlen javaslatot sem fogadott el. Washington egyoldalú engedményeket igyekszik kicsikarni a Szovjetuniótól, olyan engedményeket, amelyek veszélyeztetik a Szovjetunió biztonságát. Reagan elnök például csökönyösen ragaszkodik saját nullamegoldásához”, ami teljesen elfogadhatatlan a Szovjetunió számára. Ez a tervezet ugyanis minden közép-hatótávolságú szovjet rakéta megsemmisítését követeli, s figyelmen kívül hagyja a brit és francia atomrakétákat. Az ENSZ leszerelési bizottságának munkájában mintegy 40 állam vesz részt. A Varsói Szerződés országai nemrég politikai nyilatkozat formájában terjesztették elő javaslataikat a részt vevőkhöz. A Prágában elhangzott felhívás új impulzusokat adott a bizottság munkájának. A szocialista országok indítványozták, hogy a lehető legrövidebb idő alatt fejezzék be a megbeszélést a nukleáris fegyverkísérletek teljes és általános betiltásáról, gyorsítsák meg a vegyi fegyver betiltásáról és megsemmisítéséről szóló egyezmény kidolgozását. Hozzá kellene kezdeni a neutronfegyver betiltásáról szóló magállapodáshoz, s meg kellene gyorsítani annak a megegyezésnek a tető alá hozatalát, amely a nem nukleáris államok biztonságának garanciáit erősíti meg. E néhány javaslat is hűen tükrözi azt a kitartó és konstruktív erőfeszítést, amelyet a Szovjetunió és a többi szocialista ország mindhárom genfi fórumon kifejt. Hasonló kezdeményezések az Egyesült Államok és szövetségesei részéről egyelőre még váratnak magukra. Szvjatoszlav Kozlov (APN — KS) fi haderőcsökkentési tárgyalások tíz éve Bécsi keringő Ha egy nemzetközi tanácskozás túlságosan elhúzódik, nem feltétlenül a napirenden szereplő javaslatokkal lehet a baj, hanem mással, így van ez Bécsben, a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó tárgyalásokon, amelyek most tíz éve kezdődtek. Egy évtizeddel ezelőtt, 1973 januárjának végén indult meg az előkészítés. A cél olyan értekezlet összehívása volt, amely a katonai értelmében vett Közép-Euró- pában állomásozó hazai és külföldi hadseregek létszámának és fegyverzetének csökkentéséről dönt. Ilyenformán az NSZK, Belgium, Hollandia és Luxemburg, valamint az NDK, Csehszlovákia és Lengyelország területéről lenne szó, a saját haderőkről, illetve az ott állomásozó amerikai, angol, kanadai, a másik oldalon szovjet egységekről. Kezdetben a nyugatiak Magyarországot is be akarták vonni a körbe, de mivel stratégiai „NATO- ellentételünk”, Olaszország listára kerüléséről hallani sem akartak — maradt az eredeti összeállítás. Mi is oct vagyunk ugyan Bécsben, de — más NATO- és Varsói Szerződés tagállamokkal együtt — csak tanácskozási joggal: se rólunk nem döntenek, sem mi nem veszünk részt a döntésekben. Fontos emlékeztetnünk még egyszer a kezdet dátumára: 1973, az enyhülés kezdetének, a helsinki csúcstalálkozó előkészítésének az éve, a légkör kedvező a nemzetközi tárgyalások számára. Már akkor világos volt, hogy a politikai kapcsolatok javulását katonai enyhülésnek kell kiegészítenie, különben veszélybe kerül az egész mű. E feladat egy részét lett volna hivatva megoldani a bécsi konferencia: ritkítani az állományt, katonákat, hadosztályokat kivonni, illetve leszerelni Európa közepén, tehát ott, ahol a világon a legnagyobb erők összpontosulnak, ahol az atomháború veszélye a legnagyobb. Ez lett, és maradt az egyetlen olyan tárgyalási fórum, ahol a NATO és a Varsói Szerződés képviselői egy asztalnál ülnek, és főképpen a hagyományos szárazföldi fegyverzet korlátozásával foglalkoznak. Kezdettől egyetértenek abban, ez a feladat. Miért nem sikerült a megoldás? Itt is, mint másutt, a nyugatiak egyenlőtlen megállapodást kívánnak: több engedményt a Szovjetuniótól, mint amennyit maguk tenni készek. Követelésüket azzal indokolják, hogy a szovjet hadsereg „fölényben van” az európai szárazföldön. Ugyanezt mondják az atomfegyverzetről, a haditengerészetről, holott a két tábor között globális egyensúly áll fenn, azzal a különbséggel, hogy ki az egyik, ki a másik fegyvernemre helyez nagyobb súlyt. A nézeteltérések Bécsben is számosak, de a lényeg a létszámvita: a NATO kétségbevonja azoknak az adaHarmincöt éves a szovjet—magyar gazdasági együttműködés! 1948. február 18-án írták alá a szovjet—magyar gazdasági együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. A két ország közötti áruforgalom a 35 év alatt 134-szeresére nőtt. Magyarország legnagyobb külkereskedelmi partnere a Szovjetunió, a teljes magyar áruforgalom egyharmada a Szovjetunióval bonyolódik le. A Szovjetunióból szerezzük be az ipar számára nélkülözhetetlen nyersanyagokat, gépipari berendezéseket. A Szovjetunió kereskedelmi partnerei között Magyarország az ötödik helyen áll. Magyarország közszükségleti iparcikket és élelmiszeripari terméket szállít a szovjet vásárlók számára. Fontos része a magyar szállításoknak az Ikarus autóbusz (minden második Ikarust a Szovjetunió vásárol meg), a számítógépek, hajók és az úszódaruk. A szovjet vásárlók körében közkedveltek a magyar cipők, konfekcióáruk. Az elmúlt évben a Magyarországról Szovjetunióba szállított élelmiszer- ipari és mezőgazdasági termékek értéke meghaladta az 1250 millió rubelt. A szakosított termékek részaránya a szovjet—magyar áruforgalomban 30 százalék, gépipari termékek körében pedig eléri a 70 százalékot. Jelentős együttműködés alakult ki a gépkocsigyártásban. Ebben az évben 25 ezer gépkocsi szállítására nyílik lehetőség — gépjárműalkatrészek ellentételeként — Magyarországra. A szovjet háztartási műszaki fogyasztási cikkek iránt nagy a kereslet a magyar piacon. A kereslet jobb kielégítése érdekében az idén 4-5 százalékkal nő a behozatal ezekből a cikkekből. A műszaki együttműködés keretében számos ipari objektum építésében és rekonstrukciójában vesznek részt magyar szakemberek a Szovjetunióban, illetve szovjet szakemberek Magyarországon. A szovjet vállalatok a segítségért saját termékeikkel fizetnek. A szovjet könnyűipar rekonstrukciójában fontos szerepet kapott Magyarország. 1982-ben 113 együttműködési megállapodást írtak alá, ezen belül 82 sokoldalú és 31 kétoldalú szerződés alapján jött létre. A maratoni tárgyalássorozat helyszíne, a bécsi Hofburg konferenciaterme (Fotó: upi — MTI — KS) toknak a hitelességét, amelyeket a Varsói Szerződés képviselői az e térségben állomásozó csapataikról előterjesztettek. A Nyugat szerint a szocialista országoknak százötven—száznyolcvanezerrel több katonát kellene kivonni az említett térségből, mint a NATO-nak. Két-három esztendeje, hogy a nemzetközi légkör megromlott. Általánosságban, a nemzetközi helyzet egészét tekintve, négy fő területen kellene kimozdulni a holtpontról: a hadászati fegyverekről folyó szovjet— amerikai tárgyalásokon, a Szovjetunió és az Egyesült Államok tanácskozásán a közepes hatótávolságú rakétákat illetően, a bécsi konferencián, és azon az értekezleten, amelynek összehívásáról Madridban vitáznak, és amely a katonai bizalomerősítést mozdítaná elő. E négy téma összefügg egymással — s döntő a szovjet—amerikai megegyezés lenne. De minden fórumnak külön-kü- lön is van jelentősége: az előrehaladás bárhol kedvezően hat a többire. Ezért foglalkozott a Varsói Szerződés tagállamainak Politikai Tanácskozó Testületé Prágában külön is a bécsi értekezlettel: fontosnak tartanák, hogy egy-két év alatt siker szülessen az osztrák fővárosban. Először a Szovjetunió és az Egyesült Államok fegyveres erőit csökkentsék Közép-Európában, ezután valamennyi résztvevő fagyassza be haderőinek létszámát, és fegyverzetének szintjét mindaddig, amíg további megállapodást nem érnek el. A szocialista országok ,tehát lehetségesnek és kívánatosnak tartják, hogy számottevően csökkenjenek a haderők Európa szívében. Tatár Imre OPEC-Honilok Egy mítosz vége A tőkés olajpiacon most zajló leglátványosabb folyamat a Kőolajexportáló Országok Szervezetének válsága. „Az OPEC az összeomlás küszöbén van, ha már nem omlott össze” — írta az amerikai Time magazin. „Ez a hatalmas szervezet, amely egykor, úgy tűnt, képes a világra kényszeríteni akaratát, most egyre mélyebbre süllyed saját legsúlyosabb válságában.” De idézhettünk volna más véleményt is, amely ugyanígy már-már eltemeti az olajkartellt. Érdemes hát megvizsgálni, mi történik az OPEC-ben. A tőkés olajpiacon 1980-tól túlkínálat mutatkozik. A gazdasági növekedés világszerte lelassult, nem egy országban megállt. A kétszeri olajár- robbanás — 1973—74-ben és 1979—80-ban — óriási terhet jelentett az importra szoruló államoknak. A méregdrága olaj takarékosságra intett, s meggyorsította az új lelőhelyek kiaknázását. A tőkés világ napi fogyasztása 1979 óta 52,4 millió barrelről 45,5 millió barrelre esett vissza. Üj, nem OPEC lelőhelyeket tártak fel az Északi-tengeren, Alaszkában és Mexikóban. Eredményesnek bizonyultak a helyettesítési erőfeszítések, Franciaországban például ma már nukleáris energia adja a villamos energia 39 százalékát. Az olaj mindenhatóságába vetett misztikus hit tehát egyre inkább a múlté, s ez óhatatlanul visszahat az OPEC helyzetére. Erről azonban a szervezet tagállamai hosszú ideig nem akartak tudomást venni. Az iráni iszlám forradalom utáni felvásárlási lázon felbuzdulva 1979 és 1981 között 13 dollárról 34-re emelték a fekete arany árát. Szakértők szerint ez az áremelés már indokolatlan volt. S valóban: az olajkereslet az általános recesszió következtében visz- szaesett, a drága OPEC-olaj egyre nehezebben talált vevőre. Az OPEC részesedése napjainkra mintegy 30 százalékra csökkent a tőkés világ fogyasztásában. Az olajpiaci fejlemények megvitatására a közelmúltban két értekezletet tartottak a tagállamok és most egy harmadikra készülnek. Három kérdésben csaptak ösz- sze és csapnak össze ma is. Ezek: a szervezet össztermelése, az ár és az egyes tagállamokra jutó termelési kvóták ügye. A napi össztermelést az első értekezleten, 1982 decemberében 18,5 millió hordóban határozták meg. Ezt most januárban — tekintettel a piac telítettségére — napi 17—17,5 millió hordóra csökkentették. A másik A tőkés világ olajtermelése (A Time illusztrációja — KS) vitatott téma az árkérdés, Irán, Algéria, Líbia és Nigéria a 34 dolláros alapár megtartása mellett van. Sza- úd-Arábia vezetésével az Öböl menti olajtermelők 30 dollárra szeretnék mérsékelni a hivatalos OPEC-árat. Megjegyzendő, hogy a szabadpiacon már a hordónkénti 28—29 dolláros olajért sem kapkodnak a vevők. Végül a harmadik, a szervezetet alapjaiban megrendítő vitás kérdés a termelés felosztása. Ez akár „bomba” is lehet az OPEC-ben, legalábbis a tagállamok közti csatározások erre engednek következtetni. Iránnak és Venezuelának például létérdeke a termelés növelése: ők és még mások is azt követelik, hogy a termelési kvótákat az egyes tagállamok lé- lekszáma, fejlesztési szükségletei alapján határozzák meg. Arra hivatkoznak, hogy míg Szaúd-Arábiában és a többi öböl menti országban 11,5 millió ember él, addig az összes többi tagországnak legalább 330 millió fő eltartásáról kell gondoskodnia. Ha a kvótafelosztás így. történne meg, Szaúd-Arábia visszaszorulna első helyéről, vele azonos súlyt kapna viszont Irán. A megtartandó' harmadik értekezlet feladata, hogy ebben a kérdésben döntsenek. Természetesen, a tőkés olajpiac változásai nem érdektelenek a világgazdaság jövője szempontjából sem. Az olcsóbb olaj a régen várt fellendülés irányába hathat. Könnyíthet a fogyasztó országok helyzetén, csapást jelent viszont a nem ritkán eladósodott OPEC-tagállamok- ra. De ami a lényeg: nem teremti meg az igazságosabb világgazdasági rendet, legfeljebb elködösíti azok felelősségét, akik a világgazdaság mai kaotikus állapotait önző gazdaságpolitikájukkal előidézték. Az emberiség érdeke egy hosszú távon stabil, kiszámítható olajár lenne. Kocsi Margit Elszabadult az olaj **M §6-T (Der Spiegel karikatúrája — KS)
