Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-24 / 46. szám
/ NÉPÚJSÁG Például a szeghalmi Ismét bizonyítottak állami gazdaságaink 1983. február 24., csütörtök Zöldségtermesztés a bizonytalanság hálójában? Zöldség és gyümölcs hazánkban a termőterület alig öt százalékán terem. Mező- gazdaságunk egészéhez képest kis tételről van szó. Ennek ellenére termesztése, forgalmazása, értékesítése milliókat, lényegében valameny- nyiünket érdekel: a táplálkozásban nélkülözhetetlen, mi több, egyre nagyobb szerephez jut. Ha tehát, miként azt az orvosok állítják, az egészséges étrendhez hozzátartozik a zöldség, a gyümölcs, többet, az eddiginél sokkal többet kell fogyasztanunk belőle. Ez a tétel vitán felül áll. A kérdés csupán az, van-e elég az egyes zöldség- és gyümölcsfélékből, és az ár, amiért hozzájuthatunk, pénztárcánkhoz méretezett-e? A zöldség-gyümölcsbolto- kat, élelmiszer-áruházakat, piacokat rendszeresen „látogatók” az utóbbi években kedvező változásokat figyelhettek meg. A minap a rádióban több vásárló is jónak, az utóbbi időszak leggazdagabb téli zöldség-gyümölcspiacának nevezte az ideit, igaz az árakkal már korántsem voltak valameny- nyien elégedettek. Amíg a vásárló a felhozatalból, az árakból ítél, addig a termelő számol: marad-e valami a zsebében? S hogy itt valami nincs rendben, annak számos jelét észlelhetjük. A legszembetűnőbb, hogy a nagyüzemekben rohamosan csökken a zöldségtermő-terület. De a feldolgozó ipar sincs jobb helyzetben, nem egy konzerv- és hűtőipari termék gyártása gazdaságtalan. Itt- ott már a vészharangot kongatják: ha nem változik semmi, maholnap újból zöldséghiánnyal kell számolni! A vásárló, a fogyasztó ma még szerencsére keveset észlel az ellentmondásokból. A termelő, a feldolgozó is ingadozik, tisztában van ellátási felelősségével, de egyre nagyobb tehernek érzi egyes zöldség-, gyümölcsfélék termesztését, feldolgozását. S miközben a szakemberek az okokat elemzik, eltérő következtetésre jutnak. Azzal azonban valamennyien tisztában vannak, hogy a zöldségtermesztés, -feldolgozás gazdaságosságán továbbra is növekvő elvonások melletf kell, kellene változtatni. Más járható út nincs! „Majdhogynem lehetetlen feladat” — mondják. Am, ha zöldségtermesztésünket a Közös Piac-i országokkal hasonlítjuk össze, kiderül, van még tartalék a mezőgazda- sági üzemekben. A paradicsom, a paprika, a zöldborsó stb hektáronkénti termésátlaga elmarad az európai élvonaltól. Azután említést érdemel az is, hogy míg egy-egy körzetben gazdaságos, addig a másikban veszteséges a termesztés. Az optimális éghajlati és talajviszonyok figyelembe vétele éppen ezért még soha sem kapott olyan fontos szerepet, mint most. Persze az üzemekben tisztában vannak mindazzel, és azzal is, hogyan mozgósíthatók a belső tartalékok. Csakhogy ez a többi növény termesztéséhez képest többleterőfeszítést igényel. Nagyobb a kockázat, kisebb a várható haszon. Az idén életbe lépő állami „rendelkezések” igyekeznek ugyan differenciálni, a lehetőségekhez képest segítenek is, de a nagyobb változások váratnak még magukra. A legtöbb gondot a nagyüzemi termesztés feltételének megteremtése okozza. A berendezések vásárlására korábban adott állami támogatás úgyszólván teljesen megszűnt, és sok gazdaság a gépek ki öregedésével párhuzamosan csökkenti a termőterületet. Ráadásul a termesztők, a konzervgyárak, a hűtőházak ár-, minősítés-, érdekeltségvitája sem rendeződött ^ megnyugtatóan. Nem véletlenül mondják sokan, amikor a feldolgozók a legnagyobb nyereséget érték el, a mezőgazdaság a legkisebb haszonnal volt kénytelen megelégedni. De a feldolgozóipar helyzete sem olyan rózsás, mint. ahogyan azt a mezőgazdászok egy része feltételezi. A zöldbab, a zöldborsó és a paradicsom feldolgozása több helyen is veszteséges. A hűtőipar korábban kialakult termelésszerkezete és az alacsony exportárak miatt került nehéz helyzetbe. A konzervipar összes költségeinek kétharmadát költi csomagolásra, szállításra, tárolásra, energiára, karbantartásra, s csak egyharmad rész jut a nyersanyagokra. A helyzet itt még nehezebb lenne, ha a vállalatok nem élhetnének önállóságukkal. A tröszt megszűnése után a gyárak önerőből próbáltak változtatni helyzetükön. Piacot kerestek termékeiknek. Csökkentették vagy megszüntették a veszteségesen feldolgozható nyersanyagok termeltetését, „lefaragták” a fenntartás tetemig költségeit. Az egyik helyed üvegmosásra, karbantartásra létrehozott munkaközösségekkel milliókat takarítottak meg. Sorolni is hosszas lenne, hol, milyen lehetőségek kínálkoznak még — beleértve a termesztés és feldolgozás továbbfejlesztését is —, az ésszerűbb, olcsóbb termelésre. A kialakult helyzet minden eddiginél jobban Sokáig tartotta magát megyénkben is az a vélemény, miszerint az egykor úttörő szerepre kijelölt állami gazdaságoktól a vezetést jó néhány dologban — hatékonyságban, a termésátlagok, hozamok növelésében, nem egyszer a korszerű technológiák, s a technika meghonosításában — a legjobb, a leggyorsabban megerősödött termelőszövetkezetek vették át. Ez utóbbiak — bizonyították nem kevesen — hovatovább annak a küldetésnek is jobban megfelelnek, amivel eredetileg az állami mező- gazdasági üzemeket ruházták fel, hogy tudniillik gyakoroljanak kisugárzó hatást környezetükre, s utóbb váljanak körzetükben a termelés magasabb, fokú szervezésének központjaivá. o Az igazság az, hogy néhány évvel ezelőtt ezt a vélekedést, állítást nagyon nehéz lett volna „kézből kontrázni”, hiszen az átlag fölé emelkedő állami gazdaságok inkább kivételesnek számítottak, a derékhad nagyon jól belesimult — jó esetben — a magyar mezőgazdálkodás középmezejébe... Ne használjunk nagy szavakat, ne jelentsük ki, hogy mára megfordult a kocka. De lássuk meg, vegyük észre, hogy állami gazdaságaink a hatodik ötéves terv teljesítésének első szakaszában sikerrel mozgósították egyébként igen tetemes tartalékaikat. Erőt gyűjtöttek ahhoz, hogy a több, mint három évtizeddel ezelőtt vállalt feladatnak eleget tehessenek. Megyénkben maradva: egy kombinátunk és öt állami gazdaságunk 1982-ben olyan eredményekkel rukkolt elő — egy ugyancsak szépnek mondható 1981-es teljesítmény után —, amely valóban fényesen igazolja a most elmondottakat. (Zárójeles megjegyzésbe kívánkozik: éppen ezek a sikerek és a korábbi teljesítmény látszik erősíteni azt is, hogy az egyetlen gyengélkedő állami gazdaságunk sorozatos kudarca nem egyedül a kedvezőtlen természeti körülmények és közgazdasági feltételek következménye. Anélkül, hogy szembe akarnánk állítani ezt a gazdaságot azzal a mezőgazdasági üzemmel, amelyről a továbbiakban szólni kívánunk, igyekszünk az előbbieket példával is alátámasztani.) A megye állami gazdaságairól még csak annyit, hogy 1982-ben együttesen csaknem ötmilliárd forintos termelési értéket produkáltak, csaknem négy és fél száz milliós haszonnal, ami az ország állami gazdaságai által elért nyereségnek kereken a tíz százaléka (!). o A Szeghalmi Állami Gazdaság — adottságainál fogva — eleddig legfeljebb á jó Egyik közkedvelt televíziós műsorszámnak, a Hírháttérnek legutóbbi adásán rangsorolták a vitában részt vevők, hogy ,a felmérések szerint milyen hangulatot vált ki az emberek körében a lakossági ellátás. Elégedett vélemények hangzottak el többek között a tej, a kenyér, a hús bolti kínálatáról, de az elégedetlen megnyilatkozásoknak is a legvégén sorolódtak olyan témakörök, mint a kórházi ellátottság, a tömegközlekedés és a javítószolgáltató tevékenység. Ez utóbbi szegényes volta, sőt, sok esetben teljes hiánya különösen sok gondot okoz falun, ahonnan az emberek egy-egy cipőjavítás, de még hajvágás miatt is kénymunkahelyi légkör megteremtéséhez szolgálhatott követendő példával. Nos, ezt a tulajdonságukat szerencsére a mai napig megtartották, de emellé szívós és következetesen tervszerű munkával mostanában újabbakat sorakoztattak. Még mielőtt ezeket részleteznénk, bocsássuk előre gyorsan, hogy a szeghalmi gazdaságot két évre — 1982-re és 1983-ra — átmenetileg támogatott üzemmé nyilvánították, mint olyat, amelynek eszközellátottsága jóval az országos átlag alatt maradt. Az ezzel járó támogatásnak tagadhatatlan köze van az egy év alatt több, mint háromszorosára növő nyereséghez. (Szerepe azonban semmivel sem nagyobb, mint a szomszéd gazdaság sikertelenségében a tárgyi feltételeké.) A számítások szerint enélkül is „megfejelték” volna az egy évvel korábbi eredményt a szeghalmiak. Elővehetnénk ehelyütt az 1982-es gazdálkodás mérlegét, hogy állításunkat számsorokkal tegyük hihetőbbé, de célravezetőbb talán azt boncolgatnunk: melyek voltak azok a kevésbé ismert, a közvélemény előtt kevésbé megvilágított átalakulások, hosszabb folyamatban kibontakozó — eredetileg csak mennyiségi — változások, amelyek minőségi változást eredményeztek végül is. Kezdjük a tárgyi feltételek alakulásával. A támogatás ténye mutatja, hogy a Szeghalmi Állami Gazdaság a szerényebbek közé tartozik, ha az eszközellátottságot vizsgáljuk. Ezen feszített ütemű gépesítéssel igyekeztek mihamarabb módosítani, lehetőségeikhez képest. Megkövetelte ezt a jobbára gabonatermesztéssel hasznosított 6 ezer 400 hektár szántó, s az is, hogy a legelőkkel és az erdőterülettel összesen 11 és fél ezer hektáros gazdaság a munkákra legfeljebb 800 embert mozgósíthatott és mozgósíthat. Nos, a szisztematikus gép vásárlások éppen arra az időre vértezték föl viszonylagosan megfelelő erővel a gazdaságot, amikorra egy. másik folyamat is beérett. Arról van szó, hogy évekkel ezelőtt a lakásszerzés támogatásával, az önálló cselekvés jogosítványával kezdtek fiatal szakembereket megnyerni annak a nem kis feladatnak, amit a nehéz helyzetben levő állami gazdaság fölemelése jelentett, így van az, hogy napjainkban már egy igazán ütőképes, 5—10 éves gyakorlattal rendelkező fiatalokból álló törzskar irányítja Szeghalmon a termelést. o Az immár kedvezőre fordult szakember- és gép-telepítések” gyümölcsözését egy harmadik erő is táplálja: ez a néhány sztendeje kialakított, anyagi érdekeltségre telenek a nagyközségekbe utazni. A gond nem újkeletű. Már évek óta kormány-, miniszteri és főhatósági rendeletek intézkednek általában a lakossági szolgáltatások szintjének mennyiségi és minőségi emeléséről. Ezen belül is külön hangsúlyt kap a vidéki hálózat bővítésének szükségessége. Ennek szellemében — az OKISZ javaslatára — hozták létre Békés megyében az ipari szövetkezetek szövetsége keretein belül működő szolgáltatási szakbizottságot, amelynek elsőrendű feladatául szabták a vidéken élő emberek ebbeli szükségleteinek érdek- képviseletét, és az igények kielégítésének segítését. E szakbizottság hasznos alapozott önelszámolás rendszere. Ebben a rendszerben a gazdaság valamennyi termelősejtjében árgus szemekkel lesik, követik a költségek alakulását, mert jól tudják, ha nem a terv szerint mennek a dolgok: „ugrik” a prémium. Nos, a prémium tavaly nemcsak, hogy nem ugrott a Szeghalmi Állami Gazdaságban, hanerh karácsony és újév között még 800 ezer forintot tudtak kiosztani. Megtehették, mert ennek a jövedelemnek olyan tények szolgáltak alapul, mint a 3 ezer 200 hektáron négy és fél tonnás hektáronként búzaátlagtermés, a 7,7 tonnás kukorica-átlaghozam, az 5 ezer 360 liter tej, amit egy-egy tehéntől fejtek egy év .alatt az 1100-as tehenészetben, vagy az egy év alatt előállított 400 tonna marhahús, 500 tonna juhhús, és 40 ezer liter juhtej, meg a 70 tonna gyapjú. Ezekhez társítható még a gazdaság csárdájának, büféjének 12 milliós forgalmából, a Békés megyei Vegyesipari Vállalatnak végzett munkából (500 kazántest elkészítéséből), és a bérfuvarozásból származó csaknem hárommillió forint hasznon. Ha pedig a felsoroltakat kiegészítjük még az olyan kezdeményezésekkel, mint amilyen a Szeghalmon a gabonatermőterület bővítése, volt legelő feltöréssel, vagy azzal a megegyezéssel, amelynek értelmében a mezőhegyesi kombinát növendéküszőit Szeghalomra hozták „bérlegelni”, akkor már csaknem teljes a kép. Hiányzik még ugyan a lajstromból a szarvasmarha- és a juhkihelyezési akció, amelyben a gazdaság 100 fejős tehene, 300 hízómarhája és 540 anyajuha került ki a környező portákra, hogy ott a vállalkozók a gazdaság takarmányát föletetve tovább növeljék a nagyüzem tej- és hústermelését. Két fontos megállapítás kívánkozik még ide: az egyiket a gazdaság vezetői tartják döntőnek. Eszerint az utóbbi évek legnagyobb eredménye, hogy ma már a köz- gazdasági szemlélet nemcsak az irodákat, hanem az állattartó épületeket, műhelyeket, vagyis a munkahelyek mindegyikét uralja. A másik megállapítás a kívülállóé, s ez így “hangzik: a Szeghalmon elért sikerek értékét csak növeli, hogy a gazdaságot mostanáig még az 1980-as árvíz utóhatásai is erősen sújtották, 1200 hektáron mindent élőiről kellett kezdeniük! Kőváry E. Péter tevékenységét elismerés kíséri megyeszerte, sőt, a megye határain túl is. Ezt tanúsítja, hogy a szegedi, szolnoki KISZÖV képviselői megkeresték a szakbizottságot és javasolták: tartsanak egy közös megbeszélést a Békés megyében szerzett tapasztalatok átadására. Ezen túlmenően javasolták, hogy dolgozzanak ki együtt egy közös programot néhány témában a gondok megoldására. Természetesen nem máról holnapra szüntethető meg Békés megyében sem az az elmaradás, ami a szolgáltatások területén a városok és a községek között ma még fennáll. De végül is a szocializmus egyik klasszikus céljának, a város és a falu közötti különbség megszüntetésének ügyét szolgálja az a tevékenység, amit a szakbizottság folytat aprólékos tervszerűséggel. Első feladatuknak tekintették tavaly szakterületükön a gondok és lehetőségek felmérését. Valamennyi (!) község tanácsához ellátogattak a megyében, s a helyi vezetőkkel együtt rögzítették: miben kellene segíteni, milyen konkrét lehetőségei vannak helyileg a szolgáltatások fejlesztésének. Végeredményben ez a feltérképezés adta meg további programjukat. Miután ugyanis megállapították: hol mit lehetne megvalósítani a szolgáltatások szélesítésében, az illetékes szövetkezeti elnökökkel újra megjelentek egy-egy községben, hogy a helyi vezetőkkel együtt konkretizálják a közvetlen tennivalókat. Magyarán miről is van szó? Megállapították például Két- egyházán, Lökösházán, Mezőhegyesen, Békésszentand- ráson, Kondoroson, Murony- ban, Kamuton, Köröstarcsán, hogy kiöregedtek a szakmából a cipészek, s azóta nincs, aki helyben javítsa a lábbeliket. A Körösvidéki Cipész Szövetkezet képviselői ezekben a községekben megállapodtak a helyi vezetőkkel abban, hogy hetenként mikor küldi a közösen kijelölt helyre a szövetkezet begyűjtő gépkocsiját, amely majd összeszedi a javításra váró cipőket, és kiadja a már kijavítottakat. Csorváson, Csanádapácán, Nagyszénáson, Gádoroson a rádiók, televíziók, különféle háztartási gépek javításához kértek segítséget. Ezeken a helyeken a' szakbizottság az Orosházi Univerzális Szövetkezet vezetőivel együtt jelent meg újra, akik a tanácsok ösztönöz a vállalati gazdálkodás tartalékainak feltárására. Akkor hát hol a baj ? — kérdezhetnénk most már újra, ha ennyi a mozgatható tartalék? Panaszkodás helyett inkább tenni kellene! Csakhogy valamennyi, ebben a helyzetben rendelkezésre álló forrás is kevés ahhoz, hogy a zöldségtermesztés hátránya a többi növény-termesztéséhez viszonyítva „eltűnjön”. És ha ez igaz, akkor ennek törvény- szerű következménye a zöldségtermesztés, -feldolgozás visszafejlesztése. Ez a gazdaságosság legelemibb vállalati követelménye. Neheztelni ezért aligha lehet a mezőgazdaságra, a feldolgozó iparra, hiszen ők éppen azt teszik, amit ma elvárhatunk tőlük, az ésszerűbb termelési szerkezet kialakítására törekszenek. Így tehát értelmetlen az a megközelítés is, hogy a termelő került-e a feldolgozó hálójába, vagy éppen fordítva? Az egymásra mutogatás persze nem véletlenül válhatott — egyes esetekben még ma is így .tesznek — gyakorlattá. A termelő, a forgalmazó, feldolgozó egymástól eltérő, gyakran szemben álló érdekei más hatást nem is válthattak ki. Igaz ugyan, hogy az elmúlt években sok minden változott az együttműködésekben, de a legalapvetőbb érdekazonosság ma is hiányzik. Ez pedig az egyik legnagyobb tartalék — az együttműködésekben rejlő lehetőségek — mozgósítását akadályozza. Még szerencse, hogy miközben a nagyüzemi zöldségtermesztés, a hetvenes évek közepének gyors növekedése után, az utóbbi egykét évben újra nehézségekkel küzd, a kistermelés „talpon maradt”. Tavaly az ösz- szes zöldség, gyümölcs 45 százalékát már a háztáji és kisegítő gazdaságok adták. Az eddigihez hasonló növekedésre azonban már a kistermelés sem lesz képes. Így még nem lehet tudni, hogy a nagyüzemi — becslések szerint mintegy 15 ezer hektáros — zöldségterület-csök- kenest mi pótolja? Félő, hogy az ország zöldségtermesztésre nagyon is kedvező adottságait és a kínálkozó exportlehetőségeket sem tudja megfelelően kihasználni. Kepenyes János Fotó: Fazekas László által biztosított helységben szakmai segítséget ígértek e szolgáltatásokhoz. Csorváson órás nincs, és fényképészre is szükség volna a növekvő igények alapján. Ezt az igényt a Békés megyei Szolgáltató és Termelő Szövetkezet elégíti ki a nevezett községekben, részben gebinesei révén, részben más községekből való odairányítás útján. Ahogyan Csárdaszállásra, Sarkadkeresztúrra is a megadott időpontokban női és férfi fodrászok jelentkeznek a helyi igények kielégítésére. A példákat lehetne sorolni tovább, amelyek azt mutatják, hogy, ha lassan is, de határozottan javul a vidéki szolgáltatások színvonala a megyénkben, és nem véletlenül jönnek ezeket az eredményeket tanulmányozni hozzánk máshonnan is. V. D. Ahol nincs ott is lehet szolgáltatás
