Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-29 / 24. szám

1983. január 29., szombat NÉPÚJSÁG Hétvége Hazai tájakon Dunakömlőd Aki Budapestről Pécs felé autózik, a 6-os számú főút­vonalon, el nem kerülheti a híres dunakömlődi halász- csárdát. De Dunakömlődnek egyéb nevezetességei is van­nak, ez a ma alig másfél ezer lakost számláló helység gazdag és változatos múltat mondhat a magáénak! Tekintsünk a legtávolabb­ra, azaz nevezetesen a kő- és a bronzkorba: a régészeti le­letek szerint — amelyek ép­pen a csárdánál magasodó úgynevezett Várhegyen ke­rültek elő — már akkor meg­települt az ember. Megtele­pült, s ott is maradt, mert a Duna mentén hamarosan elfoglalta helyét az az út, amely összekötötte mai ha­zánk északi és déli tájait. A rómaiak idejében mind a kereskedő nép, mind a kato­nák folyvást használták ezt a „csapást”, annál is inkább, mert az Aquincumot, tehát a mai Óbudát kötötte össze Mursával, azaz Eszékkel. (Mellesleg említve, a fontos út mellett hömpölygő Duna is jeles földrajzi meghatáro­zója volt a római birodalom­nak: tudniillik ez a folyam jelentette a határát.) Mint annyi más település szerte e tájon, Dunakömlőd is megkapta a maga római nevét. Lussoniumnak mond­ták, írták akkoriban, s hogy fontos település lehetett, ar­ra abból következtethetünk. A Bottyán-vár helyszínrajza hogy egy, darabjaiban még ma is álló sánc vette körül. Aztán a rómaiak eltűntek e löszdombos vidékről, s helyükbe — persze sok más népesség után — immár vég­leges gazdaként megjelentek a magyarok. Ök is felismer­ték, hogy milyen fontos, ta­lálkozásra, ellenőrzésre egy­aránt alkalmas hely a Du­nára néző Várhegy, s ezért házakat építettek. Sőt vala­miféle nagyobb erősség is magasodhatott a régi római település helyén, mert III. Béla királyunk — aki az 1226. év Kisasszonynapján ítéletet tartott ott — méltó­ságához illően meg tudott szállni Kemleud-ön. (A fa­lunevet ebben a formában őrizte .meg egy oklevél.) 1526-ban Tömöri Pál érsek és több főúri társa szintén innen indult el Mohácsra . . . Hanem a legemlékezete­sebb napok akkor virradtak Kömlődre, amikor a kuru­cok szabadságharcának ide­jén Vak Bottyán telepedett meg benne. Harcosaival és a környék lakóival újabb erős­séget építtetett ott, az úgy­nevezett Bottyán-várat. Ez a hegytetőn, afféle főerődként magasodott, míg odalent, a Duna-parton egy hídfőt is fölhúzatott, mert ez a legen­dás kuruc vezér hidat is ve­retett a Dunán, s azon csa­pataival át is kelt, amikor kellőképpen leapadt a fo­lyam vize. S hogy a híd még inkább védve legyen, a túlsó, tehát a bal parton is emel­tetett egy hídfőt. Ezt imsósi sáncként őrizte meg az em­lékezet. A kuruc—labanc háborús­kodás elültével megint csen­des falucskává egyszerűsö­dött Kömlőd: két házcsoport­jában alig húszegynéhány család éldegélt. Lakóinak száma csak az 1780-as évek­ben szaporodott meg, de ak­kor aztán alaposan, mert összesen 164 német ajkú csa­ládot telepítettek akkor oda. Az újonnan jöttek hama­rosan takaros házakat, gaz­dasági épületeket emeltek, s szorgalmasan jártak a Du­nára, ahol nagyban folyt a halászat, s folyvást duru­zsoltak a vízimalmok. így volt ez egészen addig, amíg a folyam szabályozásakor medrét a Várhegy lábától néhány kilométerrel odébb vájták ki. A halászok még csak-csak kijártak a távo­labb hömpölygő vízre, de a malmokat már nem telepí­tették át oda. S hogy manapság”hogyan, s miből élnek a kömlődiek? Ezt még az az utas is meg­tudhatja, aki tényleg csak a csárdái látogatás kedvéért szakítja meg az útját. Egyet­len szemrevételezés is ele­gendő ugyanis ahhoz, hogy ki-ki lássa: takarosak, mu­tatósak a házak, s nem cso­da, hogy így van, mert a kömlődi téesz a környék egyik legjobb közös gazdasá­ga! Aki pedig nem helyben szorgoskodik, az általában a paksi konzervgyárban kér és kap munkát. A. L. Tudnivalók a veszettségről Pasteur, a múlt század nagy francia tudósa hatékony védő­oltást dolgozott ki a veszett­ség ellen. Hozzátehetjük, hogy a veszettség elleni küzdelem magyar harcosa Hőgyes Endre volt, akinek a veszettség elle­ni oltóanyag tökéletesítésében elévülhetetlen érdemei vannak. Az is tény, hogy hazánkban az ebek védőoltását a világon az elsők között, már 1939-ben kötelezővé tették, s ennek nyo­mán a veszély minimálisra csőként. Azóta hazánkban a vadon élő állatok — azok közül is a róka — betegszenek meg a leggyakraban, de a vadmacs­ka, a patkány, az őz és a szarvas is megveszhet. Ezek közvetlenül is veszélyeztethe­tik az embert, de ha háziállato­kat megmarnak, közvetve még nagyobb a veszély. A veszett­ség — mint tudjuk — a közpon­ti idegrendszer súlyos fertőző betegsége, amely mindig csak a veszett állatról kerül át az em­berre, és a beteg állat harapá­sával, karmolásával, nyálával jut a kórokozó vírus az emberi szervezetbe. A kutya- és a macskaveszett­ség 2—6 hetes lappangás után feltűnő élénkséggel kezdődik, majd fokozódó nyugtalanság­ba megy át. Előfordulhat azon­ban ennek az ellenkezője is. Általában az állatoknál, külö­nösen a vadon élő állatoknál minden magatartás-változásnak óvatosságra kell intenie az em­bert. Természetesen könnyebb a veszettséget felismerni akkor, ha az állat nyálelválasztása fo­kozott, a torka görcsben van, ezért habzik a szája, s útjában mindent megharap, megmarja még a követ és a fát is. Ha az ember fertőződik ve­szettséggel, a lappangási idő 2—5 hét. Ha a harapás ruhán át és a központi idegrendszertől távol eső testrészen történt, a lappangás ideje hosszabb is le­het. Gyanús marás esetén az esetleg szükségessé váló védő­oltásokat a területileg illetékes körzeti orvos végzi. Az ilyen védőoltást azonban mérlegelni kell, mivel idegrendszeri szö­vődménnyel is járhat. Ezért is hangzik el annyi felhívás, hogy mi a tennivaló. Először min- denképpne azt kell tisztázni, hogy az ember közelébe ke­rült, őt érintő, karmoló, eset­leg harapó kutya be volt-e olt­va veszettség ellen, ha pedig más állatról van szó, esetleg fertőzött volt-e a veszettség ví­rusával. Nem kell oltani a megmart egyént, ha a veszettségre gya­nús, maró állatot a területileg illetékes állatorvos tizennégy napon át megfigyelés alá vehe­ti. A maró, harapó állatot nem szabad elpusztítani, mert így megfigyelése lehetetlen. Az el­hullott és veszett állat agyve­lejéből a szövettani vizsgálat 80 százalékos vaószínűséggel ki­mutatja a veszettséget. Erre a célra a területileg illetékes ál­latorvos felküldi az állat levá­gott fejét az Országos Állat­egészségügyi Intézetbe. A megelőzéshez hozzátartozik az ebek kötelező, évenkénti ol­tása, és az állatokkal kapcso­latos szükséges óvatosság. Dr. Buga László Mi rejtőzik még a régi padlásokon? Új értékek az Országos Széchényi Könyvtárban Alig múlt száznyolcvan éve, hogy Széchényi Ferenc felajánlotta „sok év leforgása alatt, nagy figyelemmel, gonddal és nevezetes költséggel” gyűjtött könyv- és éremtárát „drága hazájának”. Adományával megvetet­te az alapját a Magyar Nemzeti Könyvtárnak és a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Könyvgyűjteménye 13 ezer 724 értékes kiadványból, nyomtatványból állt. Ma az Országos Széchényi Könyvtár állománya csaknem 6 millió darab, ebből könyv és folyóirat körülbelül 2 millió; 500 ezernyi a kézirat, a többi térkép, plakát és más nyomtatvány. Egy, az USA-ban napjainkban meg­jelent könyvtártudományi lexikon szerint az Országos Széchényi Könyvtár a világ hasonló gyűjteményeinek a sorában a hatodik, hetedik helyet foglalja el. Bár - Széchényi példája napjainkra sem halványult el, s adományozás útján be­cses értékek kerülnek a könyvtárba, az mégis első­sorban az úgynevezett köte­les példányok, valamint az állami vásárlások révén gya­rapodik. Nem lebecsülendő a csere sem. Sőt, olyannyira nem, hogy éppen ily módon jutott 1982-ben a könyvtár — a magyar nemzet! — bir­tokába az Ómagyar Mária- siralmat, a legrégibb fenn­maradt magyar nyelvű ver­set tartalmazó Leuveni Kó­dex. Ami a köteles példá­nyok gyűjtését illeti — ez is Széchényi nevéhez fűződik. Javaslatára a Helytartó Ta­nács már 1804-ben határo­zatot hozott, amelyben köte­lezett minden nyomdát, ki­adó műhelyt, hogy az álta­la megjelentetett könyvből, nyomtatványból juttasson az „Órszágos Könyvtárnak”. Hasonló rendelkezés azóta is érvényben van, ám hogy mennyire tartották be, és mennyire tartják be napja­inkban is, azon el lehet tű­nődni. Bizonyos, hogy az utóbbi időben — mint dr. Wix Györgyné, a gyarapítá­si osztály vezetője mondja — évente körülbelül 24—25 ezer hivatalos és úgyneve­zett használati nyomtatvány érkezik a könyvtár címére, s ez nem kevés. Szinte meg­számlálhatatlan a brosúra, a prospektus; évente 3 és fél—4 ezer az újság, a fo­lyóirat, a különféle időszaki kiadvány, s 7 ezer címet tar­talmaz a könyvek jegyzéke. Ez utóbbin belü] körülbelül ezerre tehető .a legkülönbö­zőbb intézmények, vállala­tok évkönyve, „acta perio- dicája”, az üzem- és téesz- történelem. S mégis gyanít­ható, olykor tetten érhető, hogy vannak nyomdák, ame­lyek nem tudnak vagy nem akarnak tudni a kötelező ér­vényű jogszabályról. Így az­tán gyakran olyan kiadvá­nyok hiányoznak a könyvtár gyűjteményéből, amelyek az utókor érdeklődésére is jog­gal számot tarthatnának. Mit tehetnek a szakemberek? Ha alkalom adódik, megveszik, antikváriumokban, aukció­kon, magánszemélyektől, itt­hon és külföldön. Bár a vá­sárlásoknál természetesen a figyelmet elsősorban a ma­gyar kultúra évszázados rit­kaságaira, múltunk vitatha­tatlan értékeire irányítják. A legutóbbi, novemberi könyvaukcióról hozták pél­dául haza az Országos Szé­chényi Könyvtár szakembe­rei, 26 ezer forintért, bizo­nyos Sabellicus 1518-ban Strassburgban kiadott köny­vét, amelynek különös érté­két számunkra az adja, hogy Szenczi Molnár Albert tulaj­dona volt; őrzi kézírását, fel­jegyzéseit. Az egyik pesti an­tikváriumban leltek rá egy XVI. században kiadott könyvritkaságra, amelyet Heltai Gáspár, majd fia for­gatott. A tavaszi, londoni könyvaukcióról származik Temesvári Pelbárt 1506-ban megjelent prédikációs köny­ve; ehhez sajátos módon, ol­csóbban jutottak hozzá — körülbelül 13 ezer forintnak megfelelő fontért —, mintha itthon vették volna, gyűjtő­től. Ugyancsak a könyvtár londoni megbízottjának kö­szönhető, hogy ma, itthon a kutatók rendelkezésére áll az 1600-as évek elején Nagy­szombatban kiadott, Lipót császárt ünneplő anagram­magyűjtemény, amely a rit­kaságok között is ritkaság­nak számít. S a 150 fontért még három ráadás is a könyvtár cserealapját gazda­gítja. Más jellegű kuriózu­mot magánszemélytől, egy tévéantenna-szerelőtől vett az OSZK: egy múlt század­ban élt vidéki színházigazga­tó súgókönyvgyűjteményét. De ha csak ez lenne! Nem kevésbé érdekes az egykori direktor levelezése, jó taná­csai például színésznő lányá­hoz, mit tegyen, hogyan vi- se'kediék ... Vásárol tehát az Országos Széchényi Könyvtár; gazda­sági gondjaink ellenére sem kényszerül arra, hogy való­ban értékes kiadvány meg­vételéről lemondjon. Ennek köszönhető, hogy nemzeti közgyűjteményünkben meg­található például az összes Petőfi és Arany első kiadás, József Attila egyik könyvé­nek első kiadását is aukción vásárolták meg. így lett tel- ies a' sorozat. Adyból is csak egy hiányzik, a nyolclapos Szerelem című füzetecske; számon tartják, magángyűj­tőnél van. Vásárol, s mégin- kább vásárolna a könyvtár. Tudják a szakemberek: el­sősorban falusi padlásokon még nagyon sok érték rejte­zik. s aggódnak: pótolhatat­lan kincs szemétbe ne men­jen. Az OSZK régi szakács- könyv, mesekönyv-, énekes­és imakönyvgyűjteménye például meglehetősen gyér, és ponyvából, kalendárium­ból, egykori vidéki újságok­ból sincs annyi, hogy — helygondjaik ellenére — ne férne el tízannyi. Kétségte­len, nem minden páratlan ritkaság, ami régi. Mégis, örömmel és tisztelettel fo­gadnak mindenkit, aki azért tér be a Széchényi Könyv­tárba, hogy akár eladásra, akár adományként felajánlja gonddal óvott könyveit. Hosszú évek tapasztalata, hogy gyakran igazgyöngyre lelnek. Ilyen igazgyöngyként tart­ják számon egy nyugdíjas budapesti tanárnő adomá­nyait, az olasz frontról szár­mazó I. világháborús tábori újságokat és röplapokat. Ná­das Sándornak, a Pesti Futár egykori főszerkesztőjének a leánya végrendeletileg hagy­ta a könyvtárra a családi könyvgyűjteményt. A szép- irodalmi művek között a Kri­tikák a Pesti Futárról két kötetét is, például Karinthy Frigyes levelével, Vértes Marcell rajzával és pár so­ros szövegével. Jász Dezső özvegye Berlinből juttatott el Budapestre ötven XVI— XVII. században kiadott könyvet, filozófiai, orvosi, tudománytörténeti munkákat. Az Országos Széchényi Könyvtár jelképes arany­könyvében szerepel egy üze­mi könyvtáros és özvegyé­nek a neve is, bár az ő ado­mányukban, saját 7 ezer kö­tetes. gyűjteményükben rit­kaság nem található. Az OSZK-ban mégis örültek a hagyatéknak, mert így jó né­hány agyonolvasott könyvet cserélhettek ki jobb állapo­túra. Nemzeti gyűjteményünk feladatának tekinti, hogy minél gazdagabb tárháza le­gyen a külföldön élő ma­gyar alkotók munkáinak, a magyar nyelvű vagy magyar vonatkozású kiadványoknak is. A szocialista országokban megjelenő könyvek, újságok, folyóiratok államközi kultu­rális egyezmények révén jut­nak el a könyvtárba. A vi­lág más tájairól pedig — az USA-ból például, vagy Ka­nadából, Angliából, Izrael­ből, Ausztráliából, Brazíliá­ból — rendre érkezik, szer­ződésekkel garantáltan, az itthon kíváncsian várt könyvküldemény. Az OSZK — egyedül a könyvtárak kö­zül — rendelhet közvetlenül is külföldről kiadványokat. No, és — a szülőföldtől messzire került magyarok­nak gyakran eszükbe jut a távoli haza. Szerzők, fordí­tók, könyvtárosok, kereske­dők, magánszemélyek külde­nek haza egy-egy, olykor több könyvet, gazdagítva az alapítója nevét viselő köz- gyűjteményt, amely külföl­dön és itthon is — több mint egy a könyvtárak közül. Dcregán Gábor fl feltaláló Szó szerint szópergőtűz alá vettek a munkatársaim, amikor szabadságomról visz- szatérve az üzembe mentem. — Micsoda? Hát te még nem tudod? „ — Hiszen maga ' Petrov jött hozzánk! — Úgy ám, a híres Petrov! Valóban nem hallottál vol­na még róla? Elismertem, hogy ismere­teim szerfölött hiányosak erről á híres Petrovról. — Ö jelentős feltaláló! — Azt beszélik), hogy ta­lálmányainak műszaki rajzai két hatalmas bőröndben sem férnek el. — A személyzeti osztályon láttam munkáinak a jegyzé­két. Hozzá képest Edison kalaposinas! — Majd meglátom, ha megnézem ... — morogtam. Petrov hétfőn állt mun­kába. Nyomában két szek­rényt 'cipeltek a rakodók. Erre már rendkívül kíván­csiak lettünk! Ráadásul Pet­rov naponta kapott levele­ket. Meglestük a feladók nevét. Rendszerint tudomá­nyos kísérleti intézetek vol­tak, az egyiken azonban ma­gának a tudományos akadé­miának a címét olvastuk! — Ohó! — kiáltottunk föl a meglepetéstől. — Egyenest az akadémiától! Onnan nem irkáinak csak úgy akárki­nek . . . Most már mindent tud­tunk. Csak a legfontosabbat nem: azt, hogy mit is ta­lált föl ez a Petrov. Szé­gyenletes dolog, és otrom­ba figyelmetlenség is, hogy együtt dolgozunk egy ilyen hírességgel, és nem tudjuk, mi a találmánya! Pár hétig bökte az olda­lunkat a kíváncsiság. Mikor már nem bírtuk, kulcsokat készítettünk a szekrények­hez, s mihelyt Petrov kitet­te a lábát a műhelyből, nyomban kinyitottuk mind­kettőt. A meglepetéstől szólni sem tudtunk, csak bámul­tunk egymásra. A szekrényben mindenna­pi, közönséges alumínium merőkanál volt, s annyiban különbözött a többitől, hogy fából készült a nyele. Raj­ta egy táblácska fityegett: „Egységesített kanál forró ételeknek egyik edényből a másikba való átmerésének céljából. Az átmerési műve­let ideje alatt az ujjak nem égnek meg. Feltaláló: Iván Petrovics Petrov.” A Krokogyilból fordította: Ferencz Győző

Next

/
Oldalképek
Tartalom