Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-27 / 22. szám

1983. január 27., csütörtök Milyen lesz az idei bútorellátás a gyulai ÚFÉSZ—BUBIV Márka boltban? Egy villanás a boltból Gyula, Felszabadítók út­ja 79. A nagy forgalmú mű- út felőli hosszú betonkerí­tés sokat ígérő feliratait ol­vasva jött a gondolat: vajon mennyire váltotta be a hoz­zá fűzött reményeket az 1982. áprilisában megnyílt, megyénkben csak itt, de ÁFÉSZ-kooperációban or­szágosan is egyedülálló BU­BIV Márka bútorbolt. A ka­pun belépve már az is agyunkba ötlött, ígyí, év ele­jén, januárban — milyen lehet áruválasztéka. És mit ígér a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ, valamint a Buda­pesti Bútoripari Vállalat egymásra találása az idei esztendőre. \ A bútorbolt kis irodájá­ban éppen az idei áruellá­tás várható lehetőségeinek megbeszélése közben talál­tuk dr. Bállá Józsefnét, a BUBIV gyulai gyáregysége áruforgalmi osztályvezető­jét, Múlt Józsefnét, az ÁFÉSZ áruforgalmi szak­mai vezetőjét és Dávid Ré- musz boltvezetőt. Tehát a legilletékesebbekkel ülhet- ~ tünk szemtől szemben. — Hogy ez a kooperáció, mint üzleti kapcsolat be­váltotta-e a hozzáfűzött re- > ményeket — kezdi a választ elsőként Múlt JózSefné — erre mindenképpen felkiál­tójeles igennel tudok vála­szolni. — És bár új indítású boltról van szó, így bázis viszonyszámot nem tudok mondani, de a múlt év nyolc hónapja alatti mint­egy 18,5 millió forintos for­galmat jónak ítéljük. — A megnyitás óta for­galmunk hónapról hónapra jelentősen emelkedett — jegyzi meg Dávid Rémusz. — Decemberben 3,3 millió fo­rint értékű bútort, és egyéb lakberendezési cikket érté­kesítettünk. Persze a bolt igazi forgalmát a bútorra építjük. — Mint a BUBIV helyi áruforgalmistája mondom — veszi át a beszélgetés fo­nalát dr. Bállá Józsefné —, ígéretes kezdeményezés volt ez a kooperáció. És ami lé­nyeges, hogy mi is, az ÁFÉSZ is komolyan akarjuk a vevőket kiváló áruval ki­szolgálni. Ami minket il­let, ezt a boltot központunk nagyon fontosnak tartja. Je­lenleg is a BUBIV kész­árut kibocsátó hat gyáregy­ségéből érkezik ide, a gyulai Márka boltba a legkülönbö­zőbb termék. — Ami a választékot ille­ti — mondja Dávid Rémusz —, jelenleg is csaknem 50 fajta garnitúra és egyedi bútorféleség közül válogat­hatnak vevőink. Értem ez alatt a speciális furnér- és huzatszövet-megoldásokat is. — Hogy milyen áruvá­laszték várható a gyulai ÁFÉSZ—BUBIV-boltban? — válaszol meredeknek vélt kérdésünkre dr. Bállá Jó­zsefné. — Meggyőződésem, hogy a jelenleginél is jobb lesz. Egyrészt!, mert tovább­ra is nagy figyelmet fordí­tunk a bolt márkajellegét tükröző elemes bútorok vá­lasztékára. No meg arra, hogy amíg a DOMUS-áruhá- zakban általában 2-3 hónap alatt kapja meg a vásárló az elemes bútort, a gyulai ÁFÉSZ—BUBIV-bolt hat hét alatt ezután is 1 minden előrendelést teljesíteni tud­jon. Az idei várható még jobb áruellátást kívánom azzal is bizonyítani, hogy 1983-ban több új termék­kel bővül itt a választék. Hamarosan az exportra ké­szülő bútorok is megjelen­nek ebben a boltban. Az ex­portra készülő BUBIV-ter- mékeket azonban csak itt, a gyulai ÁFÉSZ bútorbolt­jában találhatják meg a Békés megyeiek. Az előren­delés lehetősége viszont nemcsak az elemes bútorok­ra vonatkozik, hanem vala­mennyi fajtára. — Nos, a jó partneri kap­csolat ilyen konkrét és biz­tonságos pilléreire építi a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ az idei bútorellátást — mond­ja Múlt Józsefné. — Ilyen alapokon állva határoztuk meg 1983-ra a bolt havon­kénti áruforgalmát 2,5 mil­lió forintban. Ehhez egy­részt a mintegy 3,5 millió forint értékű árukészlet je­lent biztosítékot. Másrészt a BUBIV-val kialakult jó kap­csolatra, mely abban jut ki­fejezésre, hogy a boltvezető által rendelt termékek két hét alatt minden esetben megérkeznek. Jóllehet a vállalat egyébként is ha­vonként érkezteti új szállít­mányait. Mindezek együtt­véve tették lehetővé már 1982-ben is, hogy átlago­san 51 nap alatt a bolt tel­jes árukészlete eladásra ke­rült, vagyis teljesen kicseré­lődött. Pedig ez a már em­lített napokra vetítve mint­egy 3,8 millió forint értéket képviselt. Ügy véljük, érdemes volt a gyulai ÁFÉSZ—BUBIV Márka boltjába betérni. Kép, szöveg: Balkus Imre Vöröskeresztes titkárok tanfolyama A Vöröskereszt Békés me­gyei vezetősége januárban, februárban és márciusban szervezi a járásokban és a városokban a vöröskeresztes titkári tanfolyamokat. A té­ma: a Vöröskereszt V. kong­resszusának határozataiból adódó feladatok. A tanfolya­mok előadói főként az adott környezet sajátos gondjaira és tennivalóira irányítják a jelenlevők figyelmét. Minden területen megkülönböztetett jelentőségű feladat a szociá­lis segítségnyújtás bővítése. A megye 417 vöröskeresz­tes alapszervezetében csak­nem 40 ezer tag tevékenyke­dik, s munkájuk okos irányí­tása á titkárok felelősségtel­jes feladata. Először január 26—27-én a gyulai járás tit­kárai találkoznak majd. B. Zs. fűz, tűz! D „tettes” a figyelmetlenség, felelőtlenség, szabálytalanság Beszélgetés Kovács János megyei tüzdltóparancsnokkal Mennyi tűzeset történt az elmúlt esztendőben, mekko­ra károkat okozott a tűz, mi volt a keletkezési ok? Erről, valamint a megelőző munká­ról, s a tűzoltóság tevékeny­ségét segítő-szolgáló társa­dalmi aktívahálózatról foly­tattunk beszélgetést a közel­múltban Kovács János tűz­oltó őrnaggyal, megyei tűz­oltóparancsnokkal . — Alig két hónappal ez­előtt, 1982. december elsején került ön a megyei tűzoltó­parancsnokság élére, miután Várhegyi Ferenc tűzoltó ez­redes, az előző parancsnok nyugállományba vonult. Ké­rem, mondjon valamit eddi­gi munkájáról, pályájáról! — A békéscsabai városi parancsnokságon 1959-ben kezdtem, és a tiszti iskola elvégzése után, 1965-ben ke­rültem át a megyei pa­rancsnokságra — válaszol Kovács János. — 1965-től '73-ig a tűzoltás-taktikai te­rületen dolgoztam, majd újabb tanulmányok után — az NDK-ban a tűzoltó-mér­nökképző szakiskolán végez­tem — 1977-től a megyei pa­rancsnokság megelőzési cso­portjának vezetője voltam egészen a kinevezésig. — Köszönöm a bemutat­kozást. Lássuk ezután az el­múlt évi statisztikát, s mind­azt, ami a számok mögött rejlik. Mennyi tűzeset, tör­tént a megyében? T- Érdemes az előző évek adatait is megemlíteni: 1980- ban 358, 1981-ben 393, tavaly pedig 346 esetben keletke­zett kisebb-nagyobb tűz. ör­vendetes módon tehát csök­kenés tapasztalható. Ugyan­akkor a kár összege az 1981. évi csaknem 9 millió forint­tal szemben meghaladja a 27 millió forintot. Ám ehhez tudni kell, hogy ebben sze­repel, s az összeg nagyobbik hányadát teszi ki a füzes­gyarmati gázkitöréskor ke­letkezett kár. Az iparban nagyjából az előző évekhez hasonló a tűzesetek száma, a mezőgazdaságban lényege­sen csökkent, a lakóházaknál viszont jóval gyakoribb volt a tűz, s ez számunkra, de azt hiszem, a lakosság szá­mára is figyelmeztető adat. — Hol okozott különösen nagy pusztítást a tűz? — A füzesgyarmati "föld­gázkitörésre már utaltam. Emellett júliusban a Gyoma- endrődi Cipész Szövetkezet­ben és novemberben a Te- lekgerendási Állami Gazda­ság egyik raktárában, melyet a TEMAFORG bérel. Az előbbi helyen 400 ezer, a rak­tárban pedig, ahol gyapot­bálák égtek, 2 millió 460 ezer forint a kár. Mindkét helyen a dohányzás következtében lobbant fel a láng; az ENCI- ben egy ismeretlen személy által elhajított cigaretta- csikkel játszott egy gyerek, így került a csikk éghető anyagok közelébe, s okozott tüzet. A raktárban dohány­zó, s tüzet okozó személy ki­léte ismeretlen. Sajnos, is­merős viszont az efajta, fe­lelőtlen, figyelmetlen, a sza­bályokra mit sem adó visel­kedés. — Ezek szerint tehát a ke­letkezési okok általában erre vezethetők vissza, s ezért a sok lakóházi tűzeset? — Igen. A keletkezési okok között a leggyakoribb a tü*- zelő-fűtőberendezés, az elekt­romos áram, a dohányzás, a gyermekjáték és a nyílt láng szabálytalan használata. Vagyis: a tűzhely, kályha közvetlen közelében tarta­nak éghető anyagokat, szak­szerűtlenül javítják például az olajkályhát, szabálytala­nul szerelik, túlterhelik az elektromos berendezéseket, tűzveszélyes helyen, illetve ágyban, többnyire italosán dohányoznak. Tavaly jóval többször, 28-szor keletkezett tűz a nyílt láng szabályta­lan használata miatt, mint 1981-ben, amikor ez 16 eset­ben okozott tüzet. Pedig a tűzveszélyes tevékenység írásbeli engedélyhez kötött, mégis, újra, meg újra meg­történik a baj. Ismétlem, mindez a fegyelem, a figye­lem hiányára, a felelőtlen­ségre vezethető vissza a mun­ka közben, és az otthon ke­letkező tűz esetében is. Alig akad család, amelynek leg­alább egy tagja nem dolgo­zik, a munkahelyeken pe­dig mindenki tűzvédelmi ok­tatásban részesül. Mégis, amint kilépnek a gyárkapun, „elfelejtik” a tűzvédelmi is­mereteket, legalábbis a sok lakóházi tűzeset tapasztala­tai szerint. Egyébként a me­gyében keletkezett minden tüzet sikerült eloltani. Mi is nagyon örülünk annak, hogy elkészült és üzemel az új telefonközpont, mert így hamarabb értesülünk, és tu­dunk kivonulni. Az is örven­detes, hogy aratáskor komo­lyabb tűz nem keletkezett. A szárításnál viszont annál több; technológiai lazaságok miatt főként a napraförgó- és a lucernaszárítás során. — Tavalyelőtt megdöbben­tően sok emberélet esett a tűz áldozatául. És tavaly? — Tavaly nyolcán vesztet­ték így életüket, míg 1981- ben tizenöten. Az elmúlt év­ben különösen tragikus volt a gádorosi eset. Itt két erő­sen ittas férfi holttestét ta­lálták meg egy tanyán, mind­ketten füstmérgezésben hal­tak meg. Égy petróleumlám­pa okozta a lakástüzet, amely magától kialudt. — A megelőzés, miként közvetve már többször is utalt rá, az önök munkájá­ban különösen fontos. Ez pedig nem képzelhető el a munkahelyek, a lakosság közreműködése nélkül. Mi­lyenek a kapcsolataik, mi­lyen az aktívahálózat? — Ezt mi tűzvédelmi szer­vezetnek nevezzük. Ide tar­toznak a tűzvédelmi bizott­ságok, tűzvédelmi előadók és megbízottak, a megyében összesen csaknem 3 ezer 300 ember. Mellettük segítik a munkánkat az önkéntes tűz­oltók, több mint 2 ezer 200- an, és a közel 2 ezer válla­lati tűzoltó. Sok esetben ne­kik köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj, időben •eloltották a tüzet. Vannak továbbá úttörő tűzoltóink — 85 úttörő gárda tűzoltó raj és 10 Ifjú Gárda tűzoltó- szakalegység működik. — Ellenőrzéseik során mit tapasztalnak, és gyakran kez­deményeznek-e szabálysérté­si eljárást? — Sajnos, gyakran tapasz­talunk szabálytalanságot, aminek lehetnek és vannak anyagi okai, s ez ha ment­séget nem is, magyarázatot adhat a mulasztásra. Arra a szabálytalanságra viszont nincs mentség, ami semmi máson nem múlik, csak az emberi magatartáson. Ilyen esetekben nem vagyunk el­nézőek. Annál inkább a kö­zépvezetők, akik kevésbé ér­zik a felelősségüket, gyak­ran elmulasztják az ellenőr­zést, tűrik a lazaságot, a szabálytalanságot, a tűzvé­delmi szabályok durva meg­szegését. Szabálysértési eljá­rást csak a legvégső esetben kezdeményezünk, nem szí­vesen alkalmazzuk ezt, mert nem ezt látjuk a célravezető megoldásnak. Tavaly egyéb­ként 101 szabálysértési fel­jelentés történt, 44 esetben pedig fegyelmi eljárást kez­deményeztünk a mulasztást elkövető dolgozó ellen, an­nak feletteseinél. — Végül, milyen gondok, feladatok foglalkoztátják Önöket az új év elején? — Olyasmivel kezdem, ami csak látszólag apróság.'Gyak­ran tartunk éjszaka ellen­őrzést, és az a tapasztala­tunk, hogy az éjjeliőrök többsége alkalmatlan a fel­adatára. Ha baj van, nem tudnak gyorsan, megfelelően intézkedni, ami emberileg érthető is, idős, általában megromlott egészségű embe­rekről lévén szó. Azt hiszem, számukra nem ez a legmeg­felelőbb munka, náluk al­kalmasabbakra kellene bíz­ni éjszakára egy-egy üze­met, gyárat, intézményt. Megtörtént például, hogy az egyik téesz gépműhelyében tűz ütött ki, s a portás tét­lenül, tehetetlenül nézte vé­gig az épület, a gépek pusz­tulását, és csak az első mun­kába érkező értesítette a tűz­oltókat. Egyébként, ha ele­mezzük az eseteket, kiderül, hogy a legtöbb tűz megelőz­hető kellő fegyelemmel, fe­lelősséggel, megfelelő tűzvé­delmi ismeretekkel. Hadd hívjam fel a szülők figyel­mét, hogy vigyázzanak a gye­rekekre, tanítsák meg őket bánni a gyufával, a tűzzel. S végezetül, hadd kérjük megyénk valamennyi dolgo­zóját, lakóját arra, hogy működjenek együtt velünk a tűzesetek megelőzéséért, s egyúttal kívánunk minden­kinek tűzkármentes 1983-at — mondta befejezésül a me­gyei tűzoltóparancsnok. Tóth Ibolya II menyem is lehet lányom Az utóbusz-megállóban két idősebb parasztasszony ugyan­abba a városba váltott menetjegyet. Az egyik szikár, háta kissé görnyedt, tekintete szomorú, szigorúan zárt ajka kö­rül mélyek a „szarkalábak’’. A másik épp az ellentéte: telt­karcsú, szeméből jóság, vidámság sugárzik, egészséges, szép arcán alig fedezni fel néhány finom ráncot. Fürgén fellép az autóbuszra, két helyet lefoglal, s miközben segít útitár­sának a csomagok elhelyezésében, barátságosan maga mel­lé invitálja. — Hová ezzel a sok csomaggal — kérdezi mosolyogva pad­szomszédját. — Hova is mehetne az ember lánya télvíz idején, mint a gyerekéhez. Mert ugye, manapság még arra sincs idő, hogy disznótorba hazajöjjön. Így hát, magam viszem a kóstolót — feleli amaz fájdalmas hangon. — Nincsen abban semmi különös. Én meg a jányomék- hoz viszem a hurkát, kolbászt. Ok sem tudtak hazajönni. A vejem olyan beosztásban dolgozik, hogy nem akkor jön, amikor akar. — Jönne az én fiam, jól tudom. De hát a menyem, az nem engedi, ö az úr a háznál. Kezdettől így volt — panaszkodik a néni. — Maga, ugye nem szereti a menyét? — Nincs azon mit szeretni! Aztán dől belőle a panasz. Hogy igazán meglehetnének otthon, jó nagy a ház, elférnének az unokák is, megterem minden a kertben, de hát a menyének mindenáron városba kellett költözni. Pedig ő is parasztszülők gyermeke. Néhány évig otthon laktak, de soha az udvarban még egy szalmaszálat sem tett keresztbe. Nem segített a lakásban sem, még ünnepnapokon is csak leült a terített asztalhoz, aztán felkelt), ment be a szobába olvasni. — Kértem, könyörögtem a fiamnak, hogy ne vegye el, de nem hallgatott rám — sóhajtozik tovább. Nagyot nevet erre a másik asszony, jó ideig meg sem tud szólalni, szeméből csak úgy potyognak a könnyek. — Hát, mondok én magának valamit — magyarázza szé­les jókedvvel. — Kettőn áll a vásár. A menyem is lehet jányom, ha én is úgy akarom. Aztán a saját menyéről beszél. Bizony, ő is sírt, könyör- gött a fiánaki öngyilkossággal is fenyegetődzött, de a fia kitartott szíve választottja mellett, és milyen okosan tette! — Hallja, én négy gyermeket szültem és neveltem. Há­rom jány után jött a fiam. Imádtuk, kényeztettük, szemünk fénye volt. Szerencsére oly jó a természete, hogy nem tud­tuk „elrontani", Szófogadó, jó gyermek volt mindig. Kita­nulta a motorszerelést, mindenféle gépjármű vezetését. Már 22 éves korában brigádvezető volt, ilyen kitüntetés, olyan jutalom . . . Még az idős munkások is tisztelik, mert dolgos, nagyon pontosan érkezik a munkába. Kocsmába nem jár, sokáig nem is udvarolt. Egyszer csak hallom, hogy a harmadik fa­luba jár egy kétgyermekes, elvált asszonyhoz. Ráadásul néhány évvel öregebb is a fiamnál. Gondolhatja, hogy éreztem magam. Kitagadással is fe­nyegettem. Borzasztóan szégyelltem a faluban, hogy az én szép fiamnak csak elvált asszony jut. Mentem a munkahe­lyére, hogy bocsássák el. Mentem a körzeti megbízott rend- őrhözi hogy csukja be pár napig, amíg én „ellátom a ba­ját’’ a nőszemélynek. Mindenütt kinevettek. Egy szép napon összecsomagoltam a fiam ruháit, és el akartam zavarni a háztól. Erre ö megölelt, megcsókolt, és azt mondta: — Édesanyám, ne bántsa azt az asszonyt! Én nagyon sze­retem! Csak vele akarok élni. Engedje meg, hogy bemu­tassam. Jó? Természetes, hogy beleegyeztem, hiszen nem akartam én elveszíteni az egyszem fiamat. Ma már úgy szeretem, mint a jányaimat. Az ő két kisfia a másik néggyel együtt uno­kánknak számít. Mamának, papának hívnak bennünket. De ha ajándékot veszünk, mind a hat gyermek egyformán kap. Áldott jó természetű, és nagyon dolgos a menyem. Min­den hétvégét nálunk töltik. Elférnek, a jányok férjhez mentek, messze laknak. Ahogy belép az ajtón a menyem, máris kötényt köt. Nos, anyuka, mit főzzek? — maga csak pihenjen, eleget dolgozott már. — Beáztatja, kimossa a szennyest, kopasztja a kacsát, tyúkot, mikor mit vágunk. Ha megebédeltünk, nekem le kell pihennem, hogy ő nyu­godtan rendbe tegye a konyhát. A két kisfiú meg az öregemnek segít. Kertben, istálló­ban, mindig ott lábatlankodnak mellette. Imádja őket, de a gyerekek is a nagyapát. A többi unoka úgy is ritkábban jön. Ezek legalább „kéznél" vannak ... A bánatos kis öregasszony még jobban összehúzza magát, mélyen hallgat. Mire vidám útitársa megkérdezi: — Meddig marad a fiánál? — A délutáni busszal már jövök. — Rosszul teszi! Télen úgy is ráér egy kicsit vendéges­kedni a falusi asszony, hiszen az ura majd ellát mindent. Maradjon egy hetet, én is akkor jövök vissza. És próbáljon meg kedves lenni a menyéhez, mindjárt jobb lesz magának is, mert a fia még jobban fogja szeretni. — Gondolja? — Nem gondolom: tudom! Saját bőrömön tapasztal­tam, hogy szeretetet csak szeretetért kapunk. Bizonyára az unokák is örülnek, ha marad pár napig a nagymama. — Meglehet... . Ary Róza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom