Békés Megyei Népújság, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-07 / 287. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek í N E PUJSAG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1982. DECEMBER 7., KEDD Ára: 1,40 forint XXXVII. ÉVFOLYAM, 287. SZÁM Megemlékezés a magyar sajté napjáról Tegnap, a Vörös Újság megjelenésének 64. évfor­dulója alkalmából ünnepi ülést tartott a Magyar Új­ságírók Országos Szövetsé­gének választmánya a MU- OSZ székházában. Pálfy Jó­zsef elnök köszöntötte az ülés résztvevőit, majd Bé- nyei József, á választmány tagja, a Hajdú-Bihari Napló főszerkesztője mondott be­szédet. Többek között hang­súlyozta: e jelképpé nemese­dett napot az emlékezet nyu­galma tölti meg, csöndes tiszteletadás azok előtt, akik a Magyar Hírmondó, a Március Tizenötödike, a Munkások Újsága, a Szabad Nép, a Magyar Nemzet, és sok más történelmi rangú fórum létrejöttén, s fenn­maradásán munkálkodtak. Ezután Kékesdi Gyula, a szövetség Aranytoll-bizott- ságának elnöke átadta az Arany emléktollakat, ame­lyekkel a MUOSZ választ­mánya a szocialista újság­írásban kifejtett több év­tizedes tevékenységet isme­ri el. Az idén 14 újságíró ka­pott arany tollat: Bencze Pál, a Néphadsereg nyugdíjas fotósa, Danes József, a Sza­bad Föld, Fehér Rózsa, a Magyar Nemzet, Gáti István, a Központi Sajtószolgálat, Hajdú Endre, a Szabad Nép, Gyenes István, a Nők Lapja, Horváth Sándor, a Magyar Mezőgazdaság nyugdíjasa, Komáromi Magda nyugdíjas üzemi lapszerkesztő, Kristóf László, az. Interpress Maga­zin, Majercsik Sándor, az MTI, Matanovich Béla, a Népsport, Sándor Ernő, az MTI, Pásztor Magdolna, az MTI és Péter József, a Nem­zetközi Szemle nyugdíjasa. Ezt követően az újságíró­szövetség székházának Ró­zsa Ferenc-termében meg­koszorúzták az első magyar legális kommunista lap, a Vörös Újság márvány em­léktábláját. A forradalmár elődök emléke előtt tiszte­legve koszorút helyezett el az MSZMP KB agitációs és propaganda osztálya nevé­ben Lakatos Ernő osztály- vezető és Karvalits László osztályvezető-helyettes, a Minisztertanács Tájékoztatá­si Hivatala képviseletében Bajnok Zsolt államtitkár, a TH elnöke és Simon Ferenc elnökhelyettes, a Népszabad­ság szerkesztősége nevében Berecz János főszerkesztő és Szamosi Károly főszerkesz­tő-helyettes, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgo­zóinak és a Művészeti Dol­gozók Szakszervezeteinek nevében Lux János, illetve Simó Tibor főtitkár. A MU­OSZ koszorúját Pálfy Jó­zsef elnök és Király András főtitkár, az újságíró-iskolá­sokét Végh Tiborné és Kiss Árpád helyezte el. A sajtónapi ünnepséget baráti találkozó követte. Ülésezett a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság Tegnap, hétfőn délután a megyei tanácsnál tartotta ülését a Békés megyei Ta­nács településfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága. A bizottság tagjai három ki­emelkedő napirendi pontot vitattak meg. Elsőként Araczki János, a megyei tanács elnökhelyette­se a települések alapellátá­sának várható alakulásáról tájékoztatta a jelenlevőket, kiemelten foglalkozott az el­következő 'két év feladatai­val. A lakásellátásról szólva el­hangzott: az elmúlt két év­tizedben 61 ezer új lakás épült, jelenlegi lakásállo­mányunknak ez csaknem a 40 százaléka. Az állami la­kásépítés több tervidőszakon keresztül rendkívül ala­csony, 10—12 százalékos részarányt képvisel. Az ' ál­lami lakásépítés szűkülése miatt várhatóan növekszik a bérlakásra várók száma. A VI. ötéves tervben épülő és megszűnő lakások minőség- javító hatása ellenére az avult lakások aránya keveset változik, a lakásállomány minőségi összetételében meg­levő lemaradás nem csök­ken. A közműellátásról szólva elhangzott: a közműves ivó­vízzel ellátott lakások ará­nya 72 százalékról 85 szá­zalékra növekszik, várható­an az országos átlag körül Az őszinte szó ünnepére Köszöntjük az Olvasót a magyar sajtó napján. A magyar írott és — ma már — elektronikus újságírás ünnepén, amelyről minden esztendőben egy nevezetes évfor­dulón emlékezünk meg. 1918-ban, vagyis már 64 esztendeje hogy megjelent a Vö­rös Újság, megszületett hazánkban a kom­munista sajtó. Amint a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja megalakulásával új fe­jezet kezdődött hazánk történelmében, úgy lépett új, forradalmi útra e párt lapjának létrejöttével a már akkor is nágy múltú magyar sajtó. Kosztolányi Dezső már előzőleg az újság vonzóerejének fő rugóját az őszinteségben jelölte meg. De úgy volt kénytelen foly­tatni, hogy ezen „nem a feltétlen igaz­mondás magával ragadó erejét” érti. Mert „a zsurnaliszta sokszor bizony kénytelen- ségből és kedvetlenül is ír, nemegyszer saját meggyőződése ellenére is”. És még­is, „mire befejezi az írást, maga is hisz és kigyullad az arca”. Mert: „A vérbeli új­ságíró végtelen hajlékony, olyan, mint a Barnum cirkusz kígyótestű nője.” Minden tiszteletünk e finom tollú köl­tőé és íróé, de mi — és nagynevű és nagy­számú elődeink, a magyar kommunista sajtó megteremtői, ügyének folytatói — az újságírás művészetét, a sajtó őszinteségét másként értelmezzük. Az ok nem elsősor­ban az újságírókban, hanem abban a vi­lágnézetben és politikában van, amely tol­iunkat irányítja. Ebből következik az is, hogy tudjuk: a sajtó jelentősége messze túlmutat azon a látszólagos, naponként múló kapcsolaton, amely az újságcsinálók és -olvasók között van. A régi szólást, mely szerint nincs régebbi, mint egy teg­napi újság, szakmai körökben ma is gyak­ran idézik. Ez azonban csak annyiban igaz, hogy az olvasó nem kíváncsi már ar­ra, amit tegnap megtudott, sőt, gyakran azzal sem elégszik meg, hogy ma mi tör­tént, hanem azt szeretné, ha elmondanánk neki, mi lesz holnap. Azt azonban — jog­gal — számon tartja, mit mondtunk el tegnap, ha a ma nem igazolja akkori ál­láspontunkat. Mi mást nem tehetünk, mint igyekszünk a legszigorúbban a té­nyékhez tartani magunkat. És ahhoz a ré­gi bölcsességhez, hogy a legbölcsebb az, aki nem tartja magát a legbölcsebbnek. A lehető legjobb tudásunk szerint igyek­szünk tisztességes és teljes képet festeni hazánkról és a világban történtekről, az eredményekről és kudarcokról, a veszé­lyekről és reményekről. Célunk abban se­gíteni, hogy a veszedelmeket elkerüljük, a reményeket beigazoljuk, a vívmányokat megőrizzük, a bajokat megszüntessük. És ugyanilyen nyílt szívvel és ésszel fogadjuk az Olvasó kritikáját, észrevételeit, javasla­tait. Jobb lapot csinálni számunkra nem egyszerűen szakmai kérdés, hanem politi­kai, társadalmi — a mi hozzájárulásunk lehet egy jobb világhoz. Akadnak még — ha nem is sokan —, akik a régi polgári lapokra emlékeznek, vagy a mai nyugati bulvárlapok szenzáció­it emlegetik, és így kívánnak érdekesebb újságot. Csakhogy ezeket a lapokat a leg­többen úgy vették és veszik ma is kézbe, hogy „lássuk, mit hazudik ma az újság”.. Számunkra, a mai magyar sajtó munká­sai számára azonban éppen az a legna­gyobb elismerés, ha szándékaink ellenére vétett hibáinkért, tévedéseinkért szenve­délyesen bírálnak bennünket. Ebből ugyanis érezhetjük, hogy tisztességes em­bernek tartanak, akik a valódira és az igazira törekszünk. Még akkor is, ha mon­danivalónk kellemetlen. A tényeket ugyan könnyebb a papíron megváltoztatni, mint a valóságban, de míg az előbbi veszédel- mes, az utóbbi elképzelhetetlen azok nyílt, őszinte feltárása nélkül. Azt szeretnők, ha a tegnapi újság úgy válna érdektelenné, hogy az abban megírt gondok és bajok megszűnnének, a rögzített eredmények meghaladottá változnának. Minden évben megemlékezünk a ma­gyar sajtó napjáról. Legnagyobb ünne­pünk azonban, hogy nemcsak ezen az egy napon, hanem egész esztendőben olvasnak bennünket. Kérjük az Olvasót, hogy e jó szokását őrizze meg. És miután megtudta tőlünk, mi újság az országban-világban, dolgozzék és cselekedjék úgy, hogy való­sághoz hű híradásaink igaz ügyünk előre­haladásáról számolhassanak be a jövőben is. Pintér István alakul a tervidőszak végére. A tíz új vízmű ellenére még mindig 11 település marad közműves vízellátás nélkül. Az egészségügyi és szociá­lis helyzetről szólva a me­gyei tanácselnök-helyettes elmondta: megyénkben a körzeti orvosi ellátás az egy körzetre jutó lakosok száma alapján, az országos­hoz hasonló. Változatlanul gond, hogy a körzeti orvosi állások 7 százaléka betöltet­len. Ezt követően szó esett a fogorvosi, a gyermekorvosi, a szakorvosi ellátásról, vala­mint a kórházi gyógyitásról, és a bölcsődék fejlesztéséről. Az egészségügyi ellátást követően a kulturális ellá­tást vitatták meg. Me­gyénkben az általános isko­lai ellátás az elmúlt évben is kiemelt fejlesztési feladat volt. Az általános iskolai tanulólétszám növekedése miatt gond a megfelelő el­helyezésük és oktatásuk. Az új iskolák építésével, a meg­levők felújításával és kar­bantartásával javulnak ugyan az oktatás tárgyi fel­tételei, ennek ellenére több helyen .megmarad még a zsú­foltság, és a szükségtanter­meknek háromnegyed része. Végezetül e napirendi pont keretében a közlekedésről, a hírközlésről, a kereskedelmi ellátásról és a szolgáltatás várható alakulásáról beszélt az előadó. A vitában hozzászólók sürgették a külterületeken élők ellátásának javítását, s azt, hogy a tanyavilágban a lakásépítésnek nagyobb le­hetőséget kellene biztosíta­ni. Mások a szolgáltatások további fejlesztéséről szól­tak, s a vitában felszólalók a közlekedés, a közútháló­zat korszerűsítését, kiépí­tését szorgalmazták. A második és a harmadik napirendi pontok előadója dr. Takács János, a megyei wmamam Mczőkovácsházán az Űj Alkotmány Termelőszövetkezetnek két tejet és tejterméket árusító boltja van. Az évi forgalom eléri az 1,7 millió forintot Fotó: Veress Erzsi KISZ-delegáció utazik Aradra Ma, kedden reggel há­romnapos látogatásra Ro­mániába, Arad megyébe uta­zik a KISZ Békés megyei bizottságának küldöttsége. A háromtagú delegáció vezető­je Varga Sándor, megyei út­törőelnök, tagjai: Hőgye Mi- hályné, a megyei KISZ-bi- zottság tagja és Jánki József, a gyulai járási KlSZ-bizott- ság titkára. A háromnapos tapasztalat­csere-látogatás során a Bé­kés megyei vendégek tanul­mányozzák Arad megyében az oktatási intézményekben folyó munkára nevelést, va­lamint a gazdasági építő- munka programját. A kül­döttség — amely az Arad megyei KISZ-bizottság meg­hívásának tesz eleget — csü­törtökön az esti órákban ér­kezik haza. Tanácskozott az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága Az egészségügy költségve­tésének jövő évi növekedé­se mérsékeltebb . a korábbi esztendők üteménél. Ez a körülmény e terület irányí­tóira és dolgozóira egyaránt nagy feladatot hárít, ugyanis az egészségügyi ellátás szín­vonala nem csökkenhet — hangzott el tegnap' a Parla­mentben az országgyűlés szo­ciális és egészségügyi bi­zottságának ülésén. A ta­nácskozáson a képviselők megvitatták az Egészségügyi Minisztérium, továbbá a SZOT társadalombiztosítási, valamint Üdülési és Szanató­riumi Főigazgatóságának 1983-as költségvetési terveze­tét. Dr. Juszt Lajos egészség- ügyi miniszterhelyettes be­vezetőjében arról szólt, hogy a nehezebb gazdasági-pénz- tanács ÉKV-osztályának ve- j ügyi körülmények között is zetője volt. Először az autó- I jelentős eredmények várha- javító tanácsi kisvállalatok j létrehozásáról szólt, majd A I párt- és kormányhatározatok ] érvényesülése az osztály s nyesítésével, az ágazat gaz­munkájában címmel tartott ) dálkodásában rejlő tártaié, tájékoztatót. A településfej­lesztési és környezetvédelmi j tók jövőre egészségügyünk­ben. Egyebek mellett — az ésszerű takarékosság érvé­kok felszabadításával — ütemszerűen haladhat tovább bizottság ülése bejelentések- j az Országos Traumatológiai kel zárult. { Intézet teljes rekonstrukció­—szekeres— | ja. Üzembe helyezik az or­szágos mentőszolgálat új bá­zisát is. A kórházi ágyak száma eléri a százezret, és mindez — valamennyi gon­dunkkal együtt — jelentős eredmény — hangsúlyozta a miniszterhelyettes. Bővül to­vábbá a bölcsődei helyek száma, ám sajnos, csökken a szociális otthoniaké. Gyara­podnak az általános és gyer­mekorvosi körzetek, befeje­ződik a központi orvosi Ügye­leti szolgálat kiépítése, s tel­jes lesz a körzetek gépkocsi­val és -URH-berendezéssel való ellátása. A vitában felszólalt dr. Szentkereszty Tamás (Békés megye): apróságnak tűnő, de az érintetteket jogosan za­varó anomáliát tett szóvá: a fennálló rendelkezések ér­telmében évente csak három alkalommal térítik meg a be­tegnek az utazási költséget, ha logopédushoz jár. Tudva­levő azonban, hogy az erre szoruló gyermekek kezelése folyamatos, -akár hetenként többszöri. Az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának ülése dr. Pesta Lászlónak, a testület elnökének zárszavá­val ért véget. MJÉU, Egy időben, 10 esztendeje lett város Nyírbátor és Békés. Mindkét település a zenei kultúra hagyományainak ápolója, s ezért a testvérvárosi kapcsolatok keretében december 3-án és 4-én Békésen vendégeskedett a nyírbátori ÁFÉSZ Tinódi vegyes kara. Érkezésük napján fogadták őket a város vezetői, majd a nyírbátoriak közös hangversenyt adtak a békési ÁFÉSZ és művelődési központ munkáskórusával, valamint a békési ÁFÉSZ kamarazeneka­rával. A hangversenyt baráti találkozó követte. Másnap Gyulán, a SZOT-szállóban énekelt a kórus. December 22—23-án a békésiek látogatnak Nyírbátorba, ahol karácsonyi hang­versenyt adnak majd Fotó: Juhos János

Next

/
Oldalképek
Tartalom