Békés Megyei Népújság, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-24 / 302. szám
o 1982. december 24., péntek NÉPÚJSÁG Ha jó az alapozás M IVI inden az alapozástol függ. Így van ez az oktatásügyben is, és talán ezért vizsgálják meg a tanévkezdést minden esztendőben olyan alaposan megyénkben. Nos, az idén úgy tűnik, az ötnapos munkarendre történő áttérés okozta megnövekedett feladatok ellenére, megfelelően vetették meg a tanév alapjait. Ez pedig — az óvodák, az általános és középfokú intézmények együttesében — 83 ezer 227 gyermek megfelelő körülmények és feltételek mellett történő oktatását és nevelését jelenti. A tennivalókat meghatározta az is, hogy az elmúlt évhez képest több mint ezerrel nőtt az általános iskolai, és 836-tal a kö- zéDiskolás diákok száma. Ugyanakkor — a lakótelepeket kivéve — az óvodák zsúfoltsága hosszú évek után végre csökkent megyénkben. Az anyagi erőket ebben a tanévben is az alapellátás legsürgetőbb feladatainak megoldására kellett koncentrálni. Az óvodai, ^kolai és napközis csoportok számának növekedésével járó költségek fedezésére, s néhány gimnáziumi osztály, valamint menzai hely számának gyarapítására. A megfelelő tanév-előkészítés azonban nem jelenti azt, hogy sikerült megyénkben minden korábbi gondot megszüntetni az oktatásügyben. Annál is inkább, mert a régi, megoldott hiányosságok helyébe mindig újak lépnek. A pedagógushiányt persze nem lehet megyénkben újnak tekinteni. Idén is 176 a tényleges pedagógushiány, amelyet 38 mentesített nyugdíjas pedagógus és 55 érettségizett, képesítés nélküli fiatal alkalmazásával sikerült némileg enyhíteni. A fakultáció bevezetésével várható volt például a gimnáziumi tanárok iránti megnövekedett igény, amit egyelőre nem tudtak kielégíteni. Ahogyan az eddig is volt, jelentős munkaerőhiánnyal a kistelepülések iskolái^küszködnek. Számukra egyetlen gyógymód van: javítani, jelentősen javítani az ott élő pedagógusok élet- körülményein. Ezen belül pedig a lakáshelyzeten. A tanévkezdéshez tartozik az óvodai csoportszobák, s a tantermek megfelelő, nyári karbantartása is. A szülők, az adott településeken dolgozó szocialista brigádok sokat tettek ennek érdekében. Mégis, több helyen előfordult, hogy a munkálatok vagy elmaradtak, vagy elhúzódtak a tanítási időre. Ez utóbbi pedig igencsak megnehezítette a normális, megfelelő munkát. A jövőben erre azért kell a helyi tanácsoknak jobban ügyelnie, mert az ötnapos munka megkövetelte — tanárnak, diáknak egyaránt túl szigorú — munkatempó semmiféle zavaró körülményt nem képes már elviselni úgy, hogy az ne menjen az eredményesség rovására. Egy időben végzett összegzés sok mindenre jó. Például arra is, hogy a számok, a tények tükrében — ha lehetséges — még menet közben módosítani lehessen a terveken. Az év eleji adatok szerint például tovább nőtt a kisegítő osztályokban, iskolákban, az értelmi fogyatékosok intézményeiben tanuló diákok száma. Ugyanakkor az itt tanító 187 nevelő közül mindössze 87-nek van gyógypedagógiai képesítése. Az előbb említett iskolák — s ezt jó néhányszor lapunk is észrevételezte — igen rossz körülmények között működnek. Békésen például a 9 tanulócsoport számára mindössze 5, meglehetősen rossz állapotú tanterem van, nincs tornaterem, szertár, nevelői szoba. A tanteremhiány következtében pedig a felső tagozatos .diákok állandóan délután tanulnak. De hasonló gondok vannak Gyulán, Békéscsabán is. M Iffindehhez még az is hozzájárul, hogy a kisegítő iskolákba bevezetett új tantervekhez szükséges speciális eszközök legnagyobb része — a TANÉRT késedelmeskedése miatt — hiányzik. Ügy véljük, nem kell különösebben magyarázgatni, hogy az átlagostól eltérő fej- lődésű, idegrendszerileg sérült gyerekek eredményes oktatását, nevelését az előbb felsoroltak mennyire hátráltatják. A megyei tanács művelő- d.ésügyi osztálya által végzett összegzés részletesen foglalkozik az ötnapos munkahéttel kapcsolatos év eleji feladatok teljesítésével. Megállapította, hogy a megye általános iskoláiban az iskolák vezetői az oktató-nevelő munka megszervezésében messzemenően törekedtek a pedagógiai szempontok érvényesítésére. Ez a legtöbb órarend megszerkesztésében is figyelemmel kísérhető. Ugyanakkor néhány nemkívánatos jelenségre is felhívja a figyelmet, amit az azóta tapasztaltakkal kiegészítve érdemes szóvá tenni. Gondot okoz például a szakosított tantervű általános iskolai osztályok magas óraszáma, valamint a nemzetiségi iskolák ugyancsak magas nyelvi óraszáma. Ezekben az osztályokban ugyanis a megengedhetőnél gyakoribb az ötödik és a hatodik óra. Az iskolák ez ügyben természetesen nem sokat tehetnek a helyzet megváltoztatásáért, hiszen az óraszámok kötöttek. Ezt a felső irányító szerveknek kell felülvizsgálnia. De azért van mit söpörni a saját házunk tája körül is. Ki tudja mi okból, néhány éve elharapódzott az alsó tagozatokban a túlzott szakosítás. Már az első osztályokban több pedagógus is tanít, közöttük tanárszakosok. S ahogy haladunk felfelé, ez a jelenség még nagyobb torzulást mutat. A pedagógusoknak nem kell magyarázni, hogy a túlzott szakosítás mit jelent: az iskola oktató jellege erősödik a nevelés kárára. Az e tekintetben ugyancsak elkeserítő megyei helyzetképen sürgősen változtatni kell! Aztán még egy jelenségre érdemes felhívni a figyelmet. Már az alsó tagozatos gyerekeknek is este 5 órakor kezdődnek a szakkörök, de előfordul a reggel 7 órai kezdés is. Nem ritka tehát, hogy a 6—10 éves kisdiákok napi 10-11 órát töltenek „munkahelyükön”, többnyire intenzív feladatvégzésben. S ha fokozni akarjuk az előbb elmondottakat, akkor csak utalni kell a szombati, vasárnapi úttörő és egyéb iskolai. szakköri programokra. Az ötnapos munkahét megnehezítette az iskolák tevékenységének szervezését. De emellett sem szabad megengedni a fentebb felsoroltakat, mert a kisdiákok már így is túl fáradtak, ami a nevelő-oktató munka eredményességét már rövid távon megkérdőjelezheti. Nem szóltunk még részletesen a megye középiskoláiról. Általában elmondható, hogy még nincs komolyabb probléma a tantermi ellátottsággal, viszont a .kollégiumi helyek még mindig szűknek bizonyulnak. A szakmunkásképző intézetek némelyikében gond van a tanműhelyek állapotával, s az igencsak elhasználódott gépparkkal. Néhány tankönyv hiánya a szakmunkásképzőkben és szakközépiskolákban ugyancsak nehezíti az eredményes felkészítést. A megfelelő év eleji felkészítésnek köszönhető viszont, hogy a magas óraszámok ellenére többségében sikerült körültekintő órarendeket készíteni. Még így is magas a reggel 7 órakor kezdődő órák száma, valamint a hetedik óra. Komoly nehézségekkel küszködnek a két műszakban oktató szakmunkásképző intézetek, s néhány középiskolában a délutánra is jutó tanítási órák miatt megoldhatatlannak látszó nehézségeket okoz a diákok étkeztetése. A felsorolt gondok megoldása csak részben múlik az anyagiakon. Többségében házon belül lehet és szükséges könnyíteni a diákok és a pedagógusok helyzetén. Jobb szervezéssel, nagyobb fegyelemmel, a nevelőiskola céljainak fokozottabb szem előtt tartásával. Ez elsősorban az iskolák vezetőin múlik. Akik viszont a szülők segítőkészsége, a helyi tanácsok szakértő támogatása nélkül csak részben oldhatják meg a gondokat. Az iskolákban — akár a gazdasági életben — egy1- re nagyobb követelmények, feladatok várnak tanárra, diákra egyaránt. E követelmények teljesítésekor azonban nem szabad megfelejtkezni arról, hogy a megmunkálandó „nyersanyagok” különlegesek: fejlődő emberpalánták. S e palánták gondozása, nevelése nemcsak az iskola falain belül történik. Így hát a felelősséget is közösen kell vállalni. x B. Sajti Emese Gyorsmérleg a honismereti táborokról Jól sikerültek az idei honismereti táborok, s ez elsősorban a körültekintő szervezésnek köszönhető — tűnik ki a Hazafias Népfront honismereti munkabizottságának értékeléséből. Mint a HNF- illetékesei elmondták, ezúttal csak azok vehettek részt a táborok munkájában, akik előzetesen — pályázataikban — bebizonyították, hogy ismerik a mozgalom céljait, s vállalják a mind nehezebb feladatok megoldását. Végül is országszerte 28 városban, faluban, községben ütöttek fel honismereti táborokat, s a munkában 2400 fiatal vett részt. A táborban elméleti előadások és gyakorlati foglalkozások váltogatták egymást. A fiatalok magnóval és kérdőívekkel járták a környéket, gyűjtötték letűnt korok tárgyi emlékeit, s hangszalagon rögzítették idős emberek visszaemlékezéseit a múltról. Vallomásaikból számos fontos adalék került a felszínre, amelyeket a kutatók a későbbiekben jól hasznosíthatnak majd. A táborokban töltött idő arra is alkalmas volt, hogy a jelen ifjúsága megtanulja becsülni elődei tevékenységét, erősödjön érdeklődése a hagyományok iránt, fontosnak és szükségesnek érezze a még fellelhető tradíciók ápolását, megóvását. Mód nyílott arra is, hogy megismerkedjenek népművészeti együttesekkel, s azokkal a szakemberekkel, akik társadalmi összefüggésben látják a hagyományok szerepét, hatásukat napjaink kultúrájára. A gyűjtőmunka végeztével a honismereti táborok lakói dolgozatokban értékelték a látottakat, hallottakat, tudományos igényességgel rögzítették tapasztalataikat. Rózsi nénivel, mint Igen, úgy kezdődött, mint a mesében. Egyszer volt, hol nem volt, Rózsi néni és Laci bácsi összeházasodlak. Házuk ugyan -nem volt, csak egy kis szobácskájuk a nagyszé- nási öregek otthonában, annak is az emeleti folyosóján, a Béke utca 8-ban Mert elnevezték ezt a folyosót Béke utcának. Azért is, mert kell-e szebb név annál, hogy Béke, m«g azért is, mert játszani az öregek is szeretnek, nemcsak a fiatalok, így aztán — hiszed-e vagy nem hiszed — brigádot alakítottak, és lett a nevük Béke. Rózsi néni és Laci bácsi jól éltek, szépen éltek. Szerették egymást. Akkoriban vetődött el hozzájuk az újságíró, és megírta róluk, hogy karácsony táján a „szeretet szobáiban” milyerr az élet. Az egyedülvaló, a soha meg nem ismételhető. Amikor egy év múlva újra bekopogtatott a Béke utca 8-ba, újra csak arról beszélgettek, hogy egyszer volt. hol nem volt, hogyan is' volt. A család, az elmúlt idők, az öregek napja, ahol Rózsi néni verset mondott. Laci bácsi hallgatta. Sokan hallgatták. Az otthonlakók. És úgy folytatódott, mint a valóságban, bizony abban, nem a mesében. Laci bácsi elment a Béke utcából egy másik Béke utcába, amit úgy is szoktunk emlegetni, hogy Örök Béke Utca. Két éve. Vagy több is valamivel. Tavasz volt, április, és Daubner Laci bácsi elballagott. Most meg újra a karácsony készülődik. Vele az emlékek, hogy megszínesítsék az életét azoknak, akik magányosan élnek. Kopogtatok a Béke utca 3-ban, Rózsi néni ideköltözött. Van három kedves szobatársa, özvegyasszonyok, jólelkűek. Szemenyei Antal..Fényképek fiókban, falon, az asztalon ..” né, Pakovics Istvánné, Da- riczki Sándorné. Szemenyei- né, Etelka néni névnapja van éppen. Tölt egy kis pohárkába : császárkörte, mondja, és úgy hallgatja a kívánságot: „sok boldog névnapot, Etelka néni.” Később dolguk akad valahol, vagy elmennek szom- szédolni. Rózsi néni leül az ágyára, „most ez az enyém, itt lakom” suttogja egészen halkan, és megsimogatja a gyönyörű, keresztszemes párnákat, térítőkét, kisdí- szeket. Repdes a szeme a fényestükör szemüveg alatt. „Ugye, nemcsak rólam ír? Mi itt négyen ... Ugye, nemcsak rólam?” Ügy folytatódik, mint a mesében. 8 Előkerül az a réges-régi teásdoboz, benne a réges- régi fényképek. Szépen borítékokba rendezve, ráírva mindegyikre, hogy abban kik találhatók? Az esküvői kép. Rózsi némesében ni és Laci bácsi. 1973-ban. Rózsi néni kezében virág. „Ebben a ruhában voltam, ami most van rajtam." Szép, barna ruha. Díszes nyakrész- szel. Rózsi néni ezt vette fel erre a délutánra. Jön á karácsony valahol, készülődik. Amikor négy éve még Laci bácsi is itt ült köztünk, esett már a hó. Szépen hullott, nagy pely- hekben. Az erkélyen cinkék csiviteltek. Az embernek dúdolni jött kedve, talán dúdoltunk is? Mint a mesében: karácsonyi énekeket. Rózsi néninek repdes a szeme, és hívná vissza a szoba lakóit. Mígnem egyszerre kicsúszik egy fénykép az egyik borítékból. Sárga már* szinte, két sudár, tiszta szemű fiatal lány áll ott, gyönyörűszép matrózruhában. „Ez én vagyok itt, jobbról, mellettem meg Zsuzsika húgom. Karcagon készült, 1919-ben. A nagynénikénk- hez látogattunk el karácsonykor. Ott is maradtunk egy hétig, mert nem közlekedtek a vonatok. Nem volt szenük. Gyomán, otthon aggódtak értünk.” Hatvanhárom éve! Zsuzsika és Rózsika egymás kezét ' fogják. Gondoltak-e ott, akkor arra, hogy hatvanhárom év után milyen is-'lesz a világ? Hogy élnek-e még? Hogy lesz-e karácsony, szeretet, öröm? „Zsuzsika Szarvason lakik. Heten voltunk testvérek. Három fiú. négy lány. Mi, lányok, élünk. A fiúk, szegények, már elhaltak ... Van még egy húgom, a Juliskánk, Komlón,' és a nővérem, a 90 éves Mária Lökösházán, a nyugdíjas vasutas fiánál. Két éve. hogy találkoztunk.” s Hallgattunk, mintha a csend Laci bácsié lenne. Most ő beszél, csak hát nem a fülünkkel halljuk, amit mond. Amikor kivett egy képet a sok közül és mutatta. Három éve. Komoly arcú katona állt azon. „Én vagyok, nevetett Laci bácsi, olasz fogságban készült, 1917-ben. Hazaküldtem képeslapnak.” Most nincs ilyen képeslap: az Örök Béke Utcából nem küldenek az emberek képeslapot. Abban az utcában, mesélik, nincs is posta, így aztán hogy is lehetne lapot küldeni? Vagy mégis? „Nézze csak, itt megy Laci bácsi. Lent a kertben. A szénási ruhásboltósokkal. Mert emlékszik, ugye, hogy Laci bácsi boltos volt? Hozzám is eljönnek néha. Azóta is, hogy Laci bácsi nincs.” Itt megint csend követker zik. Rózsi néni rakosgatja a fényképeket. Rakosgatja és nem szól. De aztán mégis. „Mondtam egy verset az öregek napján. Hogy ki írta? Nem tudom .. Meghallgatja?” Örömmel, Rózsi néni! „Még zakatol a szív, ez az ócska malom — Fényképek fiókban, falon, az asztalon — öreg ember visszanéz, hát már elmúlt az egész — Mór- mór az emléke is lassan a ködbe vész ...” Barna pepita blúzban, ter- liszter szoknyában állnak a karcagi fotográfián Rózsi néni és Zsuzsika néni. Nénik? Tizenhat, tizennyolc éves, egészséges, kedves fiatal lányok. Ha akarom, a szemükből egy régi karácsony sugárzik át a hatvanhárom esztendő huszonháromezer napján ... Át a háborúkon, születéseken, halálokon; át Hirosimán és Na- gaszakin, át az olimpiákon, szerelmeken, terror-gyilkosságokon. Át az unokák nevetéséi, a beatlesek muzsikáján. át a Psalmus Hungari- cuson, és át az űrhajók találkozásán a világűrben. Mint a mesében, úgy utazgatunk. '„Karácsonykor KondorosKarcagi karácsony« 1919 ra megyek. Ismerősökhöz. Pár napra. Fehér karácsony: az lenne szép.” a A Béke brigád már három díszes naplót teleírt. Illetve Szenyéri Erzsébet írta, .egy az írás mind a háromban. De egy hónapja más kéz vonását őrzi. Ä naplóvezető is elment. Érdekes, úgy mondja ezt Rózsi néni, mintha azt mondaná, kiment, szomszé- dolni. Ide a közeibe. „Megörökítettük az emlékét egy rajzzal. Én rajzolom a napVeress Erzsi felvételei lót. Itt van, nézze.” Egy sír, koszorúkkal, virágokkal. Élt 87 évet. Megjönnek a szobatársak, most már együtt beszélgetünk Etelka néni névnapjáról, az érkező karácsonyról. „Ünnepség lesz, gyertya- gyújtás. Meg zenét hallgatunk. Lehet, hogy énekelünk is.” Mind ott lesznek karácsonykor, a Fa körül. Laci bácsi is, és mosolyog a szeme. Hunyorít. Megsimogatja Rózsi néni kezét... Mint a mesében. Sass Ervin
