Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-14 / 268. szám
1982. november 14., vasárnap NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT Békéscsabai Előre Sp.—Csepel 0—0 NB I-es labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 6 ezer néző. V.: Huták (Aczél, Szabó B.). Előre Sp.: Oláh — Király vári, Tisza, Kőhalmi, Rácz — Kéki, Pásztor, Cseh — Melis, Kurucz, Kanyári. Edző: Zalai László. Csepel: Kovács — Kincses, Kőhalmi, Godán, Gálhidi — Fischli, Kelemen, Lazsányi — Tulipán, Dékány, Budavári. Edző: Keszthelyi Mihály. Csere: Rácz helyett Szekeres a 77. percben. Szöglctarány: 7:4 (2:1), a Csepel javára. A kezdési idő előtt 5 perccel még egyetlen játékos sem melegített a pályán . .. Mint megtudtuk, veszélyben forgott az is, hogy a mérkőzést egyáltalán lejátsszák. Délelőtt 11 órakor, az ifjúsági csapatok találkozója előtt ugyanis kiderült, hogy az NB I-es csapat igazolása nincs meg, helyette az egy héttel ezelőtti ellenfél, az MTK-VM játékosainak kék könyvecskéi állnak rendeljékán Kanyárit, aki csúnyán fölé lőtt, noha senki sem zavarta. A 38. percben Kanyári játszotta középre a labdát, most Királyvári bombázott fölé, majdnem az előzőhöz hasonló helyzetben. A félidőnek még egy érdemleges eseménye volt: Pásztor mintaszerűen pörgetett a felfutó Rácz elé, a balhátvéd azonban az 5-ös sarkáról keresztben ellőtte a labdát. Kukucs. avagy labdakeresöben... Sötét mezben a csepeli védők Fotó: Lónyai László kezésre. Gyors kapcsolatteremtés a fővárosiakkal, randevú Szolnokon, onnan irány vissza, és az eredmény: Tóth Márton technikai vezető úgy érkezett vissza a most már megfelelő igazolásokkal, hogy a találkozó kezdésére 13 perces késéssel mégiscsak jelt adhatott Huták játékvezető. Sokáig kellett várni az első eseményre: a 14. percben Királyvári beadása után a felső lécre pottyant a labda, de mégsem lett veszélyes a helyzet, mert a labda előzőleg már kint volt. A 21. percben Budavári jobb oldali szögletét Fischli 3 méterrel a jobb sarok mellé fejelte. A másik oldalon Pásztor begurítása teljesen tisztán találta a 11-es pont táSZÜNET UTÁN továbbra is nagyon alacsony színvonalon zajlott a játék. Csak csupán érdekességként: kapura az első lövés az 56. percben ment, legalábbis ami igazán foglalkoztatta is a kapust! A „feladó” Kanyári volt, aki pedig védte a labdát — Kovács. A 68. perc hozta a találkozó egyetlen látványos, izgalmakat hozó jelenetsorozatát: Budavári 16 méteres bombáját Oláh ujjheggyel ügyesen az alapvonalon túlra ütötte, a szöglet után felszabadult a hazai kapu, minden csabai kirohant, mert a csepeliek szerezték meg a labdát. A lesre állítás azonban nem sikerült, Fischli kitűnően lépett ki, és Oláh csak a 16-oson kívülre futva tudott menteni — de kézzel. A szabadrúgást Godán villámgyorsan végezte el, Fischli ismételhetett, de most is jól védett a nem teljesen egészséges csabai kapus. Az őszi szezonban talán még sohasem készültek ilyen kedvezőtlen előjelekkel a lila-fehérek. Sérülések, sárga lapok miatti hiányzások következtében megtépázott csapatuk azonban — főleg támadójátékban — hamar „elárulta", hogy ennél nemigen képes többre. A csepeliek? Elszomorító, hogy a magyar bajnokság második helyezettje csak ilyen teljesítményre képes. Az is közrejátszott az alacsony színvonalú játék kialakulásában, hogy mindkét csapat túlontúl óvatos volt. Mindegyik átadta a középpályát a másiknak, mondván, kezdeményezzen az ellenfél. Ebből pedig nem is alakulhatott ki semmi jó. A hazaiaknak több helyzete volt, de minden más tekintetben teljesen egyformának bizonyultak a piros-kékekkel. Nyilatkozatok. Zalai László: — Akárcsak az MTK-VM ellen, a győzelemhez szükséges helyzetek ezúttal is megvoltak, ám nem volt, aki feltegye az ire a pontot. Keszthelyi Mihály: — Az első játékrészben az ellenfél, szünet után mi hagytunk kihasználatlanul több gólhelyzetet, így egyik csapat sem nyerhetett. Fábián István TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Bp. Honvéd—Tatabánya 1-1 (1-0) Ü. Dózsa—DVTK 1-1 (0-0) MTK-VM—Haladás 1-0 (1-0) Nyíregyháza—FTC 1-1 (0-0) Pécs—Vasas 1-1 (1-0) Debrecen—Rába ETO 3-0 (1-0) ZTE—Videoton 1-0 (1-0) AZ NB I ALLASA: 1. Rába ETO 2. Csepel 3. Bp. Honvéd 4. Ferencváros 5. Vasas 6. Ü. Dózsa 7. Debrecen 8. MTK-VM 9. Videoton 10. Békéscsaba 11. Haladás 12. Pécsi MSC 13. Diósgyőr 14. Tatabánya 15. ZTE 16. NYVSSC 12 9 - 3 32-11 18 12 7 4 1 21-14 18 12 6 3 3 21-16 15 12 6 2 4 26-20 14 12 5 3 4 25-20 13 12 4 4 4 18-18 12 12 4 4 4 16-17 12 12 5 2 5 17-28 12 12 5 1 6 20-17 11 12 3 5 4 18-21 11 12 4 3 5 12-17 11 12 4 2 6 19-23 10 12 3 4 5 15-19 10 12 2 5 5 13-17 9 12 3 2 7 11-18 8 12 2 4 6 9-17 8 NB I, IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG Bcs. Előre Sp.—Csepel 2—1 (1 —1). Kórház u., 300 néző. V.: Csáki. Békéscsaba: Braun — Gyimesi, Kukely, Nagy, Bányik (Kocsor) — Hrubák, Papp, Bódi — Fekete (Rácz), Szarvas, Samu. Edző: Sülé István. G.: Gyimesi. Bódi (ll-esből), ill. Szabó. Jók: Braun, Bódi, ill. Gagicza. Csucsánzsky. (Gyurkó János) Mint arról beszámoltunk, a megyei és a városi békéscsabai szövetség pénteken és szombaton röplabdanapot szervezett, melynek keretében — egyebek közt — e sportágban tevékenykedő edzőinek, vezetőinek, játékosainak vendége volt a magyar röplabdasport teljes vezérkara — Antalpéter Tibor elnök, Hennig Ernő főtitkár, Kotsits Attiláné, a női válogatott vezető edzője és a csapat két világhírű játékosa, Bánhegyiné, valamint Gerevichné Bárdi Gyöngyi. Képünkön éppen ők mutatják be az Előre Sp. játékosaival rendezett közös min- taedzés egyik gyakorlatát Háromszor 90 perc a nemzetközi porondon A játékot játékossá tenni... . Nem sokkal több, mint négy esztendővel ezelőtt még az NB I-es Bcs. Előre Spar- tacusban kergette a labdát Németh Lajos. Aktív pályafutása végeztével mégsem akasztotta szögre a „futball- csukát”, hiszen a korábban megszerzett játékvezetői minősítését kihasználva hétről hétre a labdarúgópályák „vendége maradt”. A városi tanács vb. sportlétesítmények gondnokságának vezetője. igaz, 1970-ben kapta meg a „működési engedélyt”, de csak 1978-tól jegyezték be. mint aktív labdarúgó-játékvezetőt. — Harmincnégy esztendősen úgy gondoltam, mint játékos már idős vagyok, de mint játékvezető éppen jó korba értem — vallja a gyors NB I-es játékvezető- pálvát befutó Németh Lajos. — Igaz, ez sokszor elszólít a család mellől, de jó alkalom arra, hogy továbbra is a sport közelében maradjak, s a kondíciómat is megőrizzem. Formaruhában érkeztem Számos NB I-es találkozót vezetett már az idén is, s nemrégiben a nemzetközi porondra is kilépett. Míg tavaly ősszel Jaczina mellett az ugyancsak békéscsabai Győri társaságában a Lengyelország—Spanyolország A válogatott mérkőzésen lengette a zászlót, addig az elmúlt egy hónap folyamán háromszor is bizonyítási lehetőséget kapott. Sorrendben: az NDK—szovjet olimpiai válogatott barátságos mérkőzésen Braunsbedraban, október 9-én vezető bíróként tevékenykedett, majd egy héttel később a Wembleyben az Anglia—NSZK barátságos mérkőzésen Palotai segítőtársa volt, végül november 3-án ugyancsak Palotai partjelzőjeként az FC Köln—Glasgow Rangers találkozón „szerepelt”. A nemrégiben hazatért játékvezetőt élményeiről faggattuk: — Nem sok gondot okozott az NDK—szovjet találkozó, amelyen mint nemzetközi összecsapáson először voltam vezető bíró, noha a második félidőben, miután a szovjetek egyenlítettek, a hazai csapat kicsit megzavarodott. Egy sárga lapot fel is kellett mutatnom, majd rá két percre egy szovjet játékost kiállítottam. Ezután lehiggadtak a kedélyek ... — Egyedül a nagyvilágban ... — Repülővel érkeztem Drezdába, ahol egy NDK- beli játékvezető kolléga, Manfreid Basch várt. aki később a mérkőzés egyik partjelzője volt. A forgatagban úgy találtunk egymásra, hogy én a formaruhában érkeztem, s erről felismert. Három napig ő kalauzolt, és fogalmazhatom úgy, szoros barátság alakult ki közöttünk. Valaha az iskolában Ma A mai nap kiemelkedő Békés megyei sporteseményei. KOSÁRLABDA. NB II. Békési ÁFÉSZ—MEAFC, férfi, 10.00. Mezőberényi SE— Eger SE, női, 10.30. Békési ÁFÉSZ—MEAFC, női, 11.30. RÖPLABDA. NB II. Bcs. Volán—K. Lombik, férfi, 10.00. Gyomaendrődi Spartacus—Ü. PEAC. női, 10.00. LABDARÚGÁS. Területi bajnokság. Körös csoport. Füzesgyarmat —DÉLÉP, 13.00. Békési SE— Szarvasi FSSC, 13.00. Gyulai SE—H. Kun B. SE, 13.00. Németh Lajos németül tanultam, s ezt most hasznosítani tudtam a pályán is, de az utcán is. A Csepel—Pécs NB l-es mérkőzésen debütált a hazai pályán Németh Lajos, 1981-ben egy szakadó esős mérkőzésen. Mint elmondta, kis drukk volt benne, de a játékosok partnerek voltak, így sima mérkőzésként könyvelhette el az összecsapást. Azóta egyenletes, jó teljesítményt nyújt a hazai pályákon. feltételezhető. ezek alapján jelölték a nemzetközi mérkőzésekre. Bz első les — Legnagyobb élményem természetesen az Anglia— NSZK mérkőzés volt. Két kitűnő gárda küzdött a Wembley gyepén, mondha- ton úgy, a 90 perc alatt végig sportszerűen játszottak a csapatok. Annyiból talán nehéz volt a találkozó, hogy nagyon gyors volt a játék, a 20 mezőnyjátékos megállás nélkül mozgásban volt, így még a vonal mellett is volt mit befutnom. Kitűnő kondíciójú csapat az angol és az NSZK gárda is. A játékosok csak a labda megszerzésével foglalkoztak, minden mozgásuk erre irányult, s noha akadt mindkét félnél technikai hiba, de véletlenül sem rugdosták egymást. Nagyon jól érvényesült az új irányzat: a labda nélküli játék. Persze, a pályán kívül is akadtak élményeim jócskán. A Hyde parkkal szemben szállásoltak el bennünket, s a mérkőzés napjának délelőttjén megnézhettük London nevezetességeit. A találkozót követően olyan neves szakemberekkel ismerkedhettem meg, mint Stanley Rous, Crokker, Ron Greenwood, Millcihip, Wragg . . . — Megvallom, már akkor egy kicsit nyomasztott a Wembley híre és nagysága, amikor az általam is nagyra becsült Palotaival és Nagy Miklóssal két órával a találkozót megelőzően ellenőriztük a pályát. Nem beszélve. amikor kivonultunk a csapatokkal a 70 ezer néző elé... Akkor oldódott föl Férfi, női kézilabdatornát rendeztek Hódmezővásárhelyen, amely péntektől vasárnapig tart. A tornán a Békéscsabai Előre Spartacus SC NB I-es ezüstérmes női gárdája is pályára lépett, igaz, a válogatott Jakab nélkül, aki a VB-re készül a fővárosban, s Rácz Éva is hiányzott (sérült). A csabai csapat lejátszotta első két mérkőzését, amelyek eredménye: Békéscsabai bennem a feszültség, amikor az első lest jó ütemben beintettem. JNÍoha a vendégcsapat győzött 2—1-re, megtapsoltak bennünket a levonuláskor. — Aztán jött az UEFA Kupa meccs ... — Ezt már a mérkőzés előtt nehéznek véltük, s az is volt, amit bizonyít, hogy a 90 perc folyamán öt sárga lapot mutatott föl Palotai, s egy kiállítás is történt. Ezúttal úgy érzem, nem voltak maximális partnerek a játékosok, s Palotai személyiségén, tekintélyén múlott, hogy végül is egyszerűbben záródott az összecsapás, mint amit a sok színes kártya mutat. — Egy kicsit kanyarodjunk vissza a hétköznapokhoz? Mi kell ahhoz, hogy valaki labdarúgó-játékvezető legyen? Míg a sípot a szájához emeli — Elsősorban nem árt, ha valaha űzte a sportágat. Természetesen pontról pontra kitűnően kell ismerni a szabályokat, s menet közben is folyamatosan forgatni a kézikönyvet. A továbbképzéseken valamennyin részt kell venni, és az évente négy alkalommal megrendezett teszteken eredményesen gyűjteni a pontokat. Ami ugyancsak elengedhetetlen, a jó kondíció. Három éve társadalmi munkában vezetem a Békés megyei játékvezetők fizikai felkészülését, ami annyit jelent, hogy hetente egy alkalommal, kétórás kötelező jellegű edzést vezetek számukra, amelyen természetesen jómagam is mindent végigcsinálok, de ezenkívül amikor csak időm engedi, mozgok, játszom, ha keli az edzéseken is játékvezetős- ködöm. Ehhez munkahelyi körülményeim is sokat segítenek. — Játékosként vagy játékvezetőként könnyebb? — Talán játékosként, hiszen azt 11-en űzzük, míg ha vezető bíró az ember, segítőtársain kívül önmagára van utalva, s csupán annyi ideje van a döntésre, míg a sípot a szájához emeli. — Ha hét végén „nem küldik”, s megtekint a lelátóról egy-egy meccset, milyen szemüvegen keresztül nézi? — Régen játékosként más volt a szemléletem, ma mint szurkoló, a pályán folyó találkozót a játékvezető szemüvegén keresztül látom. Sokszor elgondolkozom, én hogyan cselekedtem volna az adott esetben. — Mj a játékvezető alapvető feladata? —> A durvaság megfékezése, a játékosok testi épségének megóvása. A játékot játékossá tenni... Jávor Péter Előre Sp.—Magyar ifjúsági válogatott 33—19 (16—8). Ld.: Csulikné 10, Kisuczki 8, Tobakné 6, Giczey 4, ill. Tóth, Kiss 4—4. Békéscsabai Előre Sp.— Szentesi Kontakta 27—19 (14 —7). Ld.: Csulikné 11, Giczey, Juhász-Nagy 4—4, ill. Marozsán 6. Ma az NB I újoncával, a Hódmezővásárhelyi Porcelán gárdájával veszik föl a küzdelmet az első helyért. Vásárhelyi kézilabdatorna BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem órzünk meg és nem küldünk vissza.