Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-16 / 269. szám

1982. november 16., kedd Magas szintű találkozók Moszkvában hírek hírek hírek TELEX • BUDAPEST Korom Mihály, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának meghívására hétfőn a Német Demokratikus Köztársaságba utazott. Kíséretében van Kovács Jenő, a KB közigaz­gatási és adminisztratív osz­tályának helyettes vezetője és Peisch Sándor, a KB mun­katársa. • RÓMA Egy nappal Pertini olasz elnök kormányalakítási kon­zultációs tárgyalásai előtt vasárnap lázas latolgatás folyt Rómában. Több nyilat­kozat és helyzetértékelés hangzott el, s ezekből ki­tűnt, hogy az elnökkel való hétfői és keddi megbeszélé­sig a kormánykoalíció tagjai tartózkodnak az egyértelmű állásfoglalástól. Spadolini miniszterelnök republiká­nus pártjának politikai do­kumentumából sem derül ki, hogy hajlandó-e egyálta­lán részt venni egy újabb kormánykoalícióban, vagy inkább „az egészséges ellen­zékiséget” választja. • PÁRIZS Francois Mitterrand fran­cia elnök tegnap — az élel­miszer-szakvásáron tett lá­togatása során — újságírók előtt kijelentette: a józan ész győzelmének tekinti, hogy a washingtoni kor­mány megszüntette a gázve­zeték építésében való részvé­tel miatt elrendelt ameri­kai szankciókat. „A szank­ciókat azoknak kellett meg­szüntetniük, akik elrendel­ték. Ez nem lehetett alku tárgya” — jelentette ki az elnök. Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Tyi- honov, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke és Andrej Gromiko külügymi­niszter hétfőn délután Moszkvában több megbeszé­lést folytatott külföldi ál­lamférfiakkal, politikai ve­zetőkkel, akik Leonyid Brezsnyev temetésére érkez­tek Moszkvába. A megbeszéléseken a kül­földi küldöttségek vezetői is­mételten kifejezésre juttat­ták részvétüket Brezsnyev elhunyta alkalmából. A szovjet vezetők őszinte kö­szönetét mondtak az együtt­érzés kinyilvánításáért. Jurij Andropov fogadta George Busht, az Egyesült Államok alelnökét és George Shultz külügyminisztert. A megbeszélésen részt vett Andrej Gromiko külügymi­niszter. A találkozóról ki­adott közlemény megállapít­ja: rövid eszmecserét foly­tattak a szovjet—amerikai kapcsolatok elvi kérdéseiről. Az SZKP KB. főtitkára a Kremlben fogadta Babrak Karmait, az Afganisztáni Né­pi Demokratikus Párt főtit­kárát, a Forradalmi Tanács elnökét. A megbeszélésen, amelyen részt vett Andrej Gromiko és Borisz Ponomar- jov, az SZKP KB titkára, mindkét részről elégedetten szóltak a két párt hagyomá­nyos baráti kapcsolatairól. Jurij Andropov megbeszé­lést folytatott Karl Carstens nyugatnémet szövetségi el­nökkel és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel is. Gromiko szovjet külügy­miniszter ezen a megbeszé­lésen is részt vett. Az SZKP KB főtitkára ta­lálkozott Indira Gandhi in­diai miniszterelnökkel. A kölcsönös megértés jegyében folytatott megbeszélésen an­nak 9 véleményüknek adtak hangot, hogy a mindkét rész­ről előnyös szovjet—indiai együttműködés további meg­szilárdítása és elmélyítése a két ország népeinek érdeke­it szolgálja, hasznos az egye­temes béke és a nemzetközi biztonság ügye szempontjá­ból. Rövid találkozót tartott az SZKP KB főtitkára Ziaul Hak pakisztáni elnökkel is. Ezen a megbeszélésen — amelyen a két ország kül­ügyminisztere is részt vett — hivatalos közlés szerint az Afganisztánnal kapcsolatos elvi kérdésekről volt szó. Nyikolaj Tyihonov szovjet miniszterelnök Pierre Mau- roy francia miniszterelnök­kel találkozott hétfőn Moszk­vában. Eszmecseréjükön a szovjet—francia kapcsolatok helyzetéről, távlatairól volt szó. Mindkét részről azt hangsúlyozták, hogy folytat­ni kell a politikai kapcsola­tokat, s a két ország érdekelt a kereskedelmi—gazdasági kapcsolatok fejlesztésében is. A találkozón részt vett Claude Cheysson francia kül­ügyminiszter. Nyikolaj Tyihonov megbe­szélést folytatott Andreasz Papandreu görög miniszter- elnökkel. A szovjet—görög kapcsolatok fejlődéséről mindkét részről elégedetten nyilatkoztak, és megállapí­tották, hogy megvan a lehe­tőség azok gyümölcsöző, to­vábbfejlesztésére is. A kor­mányfők eszmecseréjén szó esett néhány nemzetközi kér­désről is. A szovjet kormányfő talál­kozott Adam Malik indonéz alelnökkel is, akivel a két ország közötti kapcsolatok­ról és egyes nemzetközi kér­désekről folytatott eszmecse­rét. Tyihonov fogadta hétfőn délután Pierre Elliott Tru­deau kanadai miniszterelnö­köt. A baráti légkörű meg­beszélésen mindkét részről kijelentették: készek tovább­fejleszteni a Szovjetunió és Kanada gyümölcsöző együtt­működését a legkülönbözőbb területeken. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter külön talál­kozott Claude Cheysson fran­cia és Francis Pym angol külügyminiszterrel. E meg­beszéléseken is a kétoldalú kapcsolatok és egyes nem­zetközi kérdések szerepeltek. A szovjet fővárosban tar­tózkodó külföldi vezetők kö­zött is több kétoldalú meg­beszélésre, találkozóra ke­rült spr. Wojciech Jaruzels­ki lengyel kormányfő hét­főn délelőtt a szovjet fővá­rosban negyvenperces ta­lálkozót tartott Andreasz Pa­pandreu görög miniszterel­nökkel. Az őszinte, nyílt lég­körű megbeszélésen szó volt a két ország kapcsolatairól, időszerű nemzetközi kérdé­sekről, a lengyelországi hely­zetről is. A szovjet fővárosban sor került a többi között Indira Gandhi és Fidel Castro ta­lálkozójára is, amelynek köz­ponti témája az el nem kö­telezettek mozgalmának hely­zete volt. Az indiai kor­mányfő megbeszélést folyta­tott Jasszer Arafattal, a PFSZ elnökével is. Nicolae Ceausescu román államfő ta­lálkozott Hafez Asszad Szí­riái államfővel és Huang Hua kínai külügyminiszterrel. MA: ÖDÖN NAPJA A nap kél 6.50 — nyugszik 16.08 órakor A Hold kél 7.22 — nyugszik 16.53 órakor ÉVFORDULÓ Kilencven évvel ezelőtt, 1892. november 16-án szüle­tett, és 86 éves korában, 1978-ban hunyt el Kuo Mo- zso, nemzetközi Lenin-béke- díjjal kitüntetett kínai író, műfordító, elbeszélő, a mo­dem kínai irodalom egyik legismertebb alakja. — MAGYAR szakszervezeti küldöttség utazott Damasz­kuszba. Jakab Sándornak, a SZOT főtitkárhelyettesének a vezetésével magyar szak- szervezeti küldöttség utazott Damaszkuszba, ahol részt vesznek a Szíriái Szakszer­vezetek Általános Szövetsé­gének XX. országos kong­resszusán. — TELEFONDOKTOR Bé­késcsabán. A KÖJÄL egész­ségnevelési osztályának tele­fondoktor-szolgálata novem­ber 16-án és 18-án délután 3 és 4 óra között „A fo­gamzásgátlásról” témakör­ben tájékoztatja az érdeklő­dőket. Telefonszámuk: 12-915. — A VÉSZTŐI Szabó Pál Általános Iskolában 1980-tól folyamatosan javult a nap­közis csoportok kihasználtsá­ga. 1981-ben a 460 férőhely­re beiratkozott 513 gyerek, havonta átlagosan 430—460- an jártak el rendszeresen. Szeles idő Várható időjárás ma estig: az időszak első felében általá­ban kevés felhő eső nélkül. Ma dél, délnyugat felől lassanként megnövekvő felhőzet, eleinte dé­len, később másutt is többfelé esővel. A mérsékelt, változó irá­nyú szél déli irányból fokoza­tosan megélénkül. Éjszaka több helyen keletkezik köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet mínusz 2, plusz 3, legma­gasabb nappali hőmérséklet 6, 11 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: változékony jellegű, az évszakhoz képest enyhe lesz az idő. Gyakran erősen megnö­vekszik a felhőzet, több alka­lommal lesz eső, záporeső. * A legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet 0, plusz 5 fok között lesz, a legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 5, plusz 10 fok kö­zött várható. Jelentős mennyisé­gű (legalább napi 5 mm) csapa­dék az ország területének 70 százalékán várható. — KAPOSVÁROTT novem­ber 13-án, szombaton az if­júsági házban nyílt meg a XIII. országos szövetkezeti fotókiállítás, ahol a Békés megyei pályázók hat díjat és egy oklevelet nyertek. — A SZARVASI Óvónőkép­ző Intézet Brunszvik Teréz klubjának rendezésében teg­nap, november 15-én, este 8 órakor láthatták az érdeklő­dők Levente Péter „Ki ko­pog?” című műsorát. Köz­reműködött Grillus Vilmos és Mérő Imre. — GYULÁN, az Erkel Fe­renc Művelődési Központ­ban november 18-án, csü­törtökön este 7 órai kezdet­tel irodalmi estet rendeznek. Ez alkalommal Kern András és Verebes István mutatja be közös műsorát. Közremű­ködik Fábián Éva énekesnő és az Anonymus együttes. • BRASILIA Brazíliában hétfőn válasz­tások kezdődtek. Becslések szerint 58 millió állampolgár járul az urnák elé, hogy megválassza 22 szövetségi ál­lam kormányzóját, a parla­ment szenátusának egyhar- madát, a teljes képviselőhá­zat, valamint a szövetségi ál­lamok törvényhozó testüle­téinek képviselőit. A hatalmon levő Brazil Demokratikus és Szociális Párt s a négy ellenzéki szer­vezet: a Brazil Demokrati­kus Mozgalom Pártja, a De­mokratikus Munkáspárt, a Brazil Munkáspárt és a Dol­gozók Pártja indíthatott je­lölteket. Az új választói törvények értelmében azonban tilos a koalíciók létrehozása, és így a megosztott ellenzék sem­miként sem veszélyeztetheti a kormánypárt hatalmi hely­zetét. • BERN Svájc nem adja ki Len­gyelországnak azokat a len­gyel terroristákat, akik szep­temberben elfoglalták a ber­ni lengyel nagykövetség épü­letét, és túszokat szedtek — közölték tegnap a svájci ha­tóságok. A lengyel kormány kiada­tási kérelmének elutasításá­ra azt hozták fel indoklásul, hogy a terroristáknak svájci bíróság előtt kell felelniük a svájci területen elkövetett tettükért. • CAPE CANAVERAL Hétfőn ismét — ezúttal meghatározatlan időre — el kellett halasztani a Colum­bia két utasának űrsétáját. A „bűnös” ezúttal William Lenoir és Joseph Allen egyenként kétmillió dolláros költséggel készült űrruhájá­nak szellőztető berendezése. Először Allen szkafanderé­nek egyik szelepe hibásodott meg, majd Lenoir öltözéké­nek nyomásszabályzója. A közép-európai idő sze­rint délután két órára ter­vezett űrséta fő célja éppen az új ' típusú szkafanderek kipróbálása lett volna. A Columbia a tervek sze­rint kedden száll le a kali­forniai Edwards légi támasz­ponton. FDP—CSU-ellentétek az NSZK-ban Tovább éleződött a nyu­gatnémet keresztény-liberá­lis koalícióban a szabadde­mokrata párt és a keresz­tényszociális unió (CSU) vi­szonya. Irmgard Adam-Schwaetzer, az FDP új főtitkára a hét végén kijelentette: a szabad- demokraták nem egyeznek bele, hogy a márciusi, idő előtti országos választás után Franz Josef Strauss, a CSU elnöke, bajor miniszterelnök, alkancellárként és külügymi­niszterként tagja legyen egy új koalíciós kormánynak. Válaszul a szabaddemok­rata kihívásra, Edmund Stoiber, a CSU főtitkára, a Die Welt hétfői számában le­szögezte, hogy Hans-Dietrich Genscher vagy abbahagyja a Strauss elleni támadásokat, vagy többé nem jön szóba partnerként a CSU számára. Strauss vasárnap a Welt am Sonntagnak és a Bild am Sonntagnak adott nyi­latkozataiban félreérthetet­lenül jelezte: visszatér az NSZK országos politikai éle­tébe. Azt, hogy melyik mi­nisztérium vezetését akarja átvenni, Strauss nem közöl­te. Bonni megfigyelők azon­ban biztosra veszik, hogy a külügyminisztériumot. Külö­nösen azután, hogy Strauss lapjának, a Bayern Kurier- nak a múlt heti száma azt hangoztatta: „Genscher nél­kül nagyon is jól, sőt talán még jobban is biztosítható lenne a nyugatnémet külpo­litika folytonossága”. Valami! valamiért?... Aligha véletlen, hogy Ro­nald Reagan Kohl kancellár látogatásának előestéjén tet­te meg ellentmondásos nyi­latkozatát a szibériai föld- gázvezetékkel kapcsolatos embargó feloldásáról. Újra bebizonyosodott, hogy Wa­shington Bonnt legfontosabb nyugat-európai szövetsége­sének tartja. A bejelentés időzítése azt is érzékelteti, hogy a Potomac partján tisztában vannak két alap­vető Rajna-parti ténnyel: 1. Az a nyugatnémet ka­binet, amélynek vonala Wa­shington számára a korábbi kormányénál kedvezőbbnek tűnik, parlamenti machiná­ciók, és nem választások út­ján került hatalomra. 2. Ahhoz, hogy a vendég, Helmut Kohl a március ele­jére ígért választások után is megtarthassa bársonyszé­két, bizonyos amerikai gesz­tusokra is szükség van. Sajátos kompromisz­szumról van szó, amely ma­gán viseli a „valamit vala­miért” ősi formula bélyegét. Ne feledjük: nem Kohl, ha­nem hadügyminisztere, Manfred Wörner volt az új kabinet első Washingtonba látogató tagja. Wörner nem akármit vitt a tarsolyában: a nyugatnémet kormány egyértelmű beleegyezését az 1983 őszén esedékes rakéta- telepítésbe^ Ez komoly vál­tozás volt a telepítést csak a genfi tárgyalások kudarca esetén elfogadó Schmidt magatartásához képest. Olyan változás — és erre nem utolsósorban SPD-kö- rökben mutattak rá azonnal, amely éppen a genfi tár­gyalások sikerét veszélyezte­ti. Wörner feltétel nélküli „lefekvését” vihar követte az NSZK-ban, amely — tekin­tettel a márciusi választá­sokra — politikai tehertétel­ként jelentkezett a keresz­tény-liberális koalíció szá­mára. Kohl felismerte a ve­szélyt, és amerikai útja előtt sietett kijelenteni: „Az amerikai—nyugatnémet ba­rátság megerősítése nem jelentheti azt, hogy az NSZK lemondhat nemzeti érdekei képviseletéről...” Nos, ezt követte a Reagan- bejelentés, majd Kohl útja. A kompromisszum körvona­lai kirajzolódtak: Washing­PFSZ-állásfoglalás A Palesztin Felszabadítási Szer­vezet hivatalos szóvivője szerint a mozgalom vezetése visszauta­sítja azokat a feltételeket, ame­lyeket az Egyesült Államok tá­maszt a PFSZ-szel szemben a párbeszéd felvételének fejében. A szóvivő közölte: „A PFSZ álláspontja minden ilyen kap- csolatfelvétellél kapcsolatban vi­lágos és egyértelmű elveken” nyugszik. Ezek a következők: — A legutóbbi fezi arab csúcs- értekezleten hozott, a palesztin nép nemzeti jogaira vonatkozó, minimális követeléseket maguk­ba foglaló határozatok tisztelet­ben tartása. — Kiegyensúlyozott arabközi kapcsolatok helyreállítása a fezi csúcsértekezleten elhatározott arab kapcsolatrendszer kereté­ben. — Az Egyesült Államok drá­kói feltételeinek visszautasítása. A PFSZ — mondta végezetül a szóvivő — folytatja katonai és diplomáciai harcát, amelyek pa­lesztin nemzeti területen egy független palesztin állam meg­valósítását célozzák. ton — a rakétatelepítés tá­mogatásáért cserébe —, ha ellentmondásosan is, haj­landó volt feloldani egy olyan embargót, amelynek nyugat-európai szövetsége­sei amúgy sem engedelmes­kedtek ... Kohl utazására olyan bel­politikai közegben került sor, amelyben a kancellár­nak igencsak szüksége van minden „jó pontra”. Egy­mást követik a hírek az SPD hangulati és szervezeti „fel­támadásáról (a rakétatelepí­tést Schmidtnél egyértel­műbben ellenző Brandt-vo- nal megerősödött, a hatalom- váltás óta a pártba negyven­ezer új tag lépett be stb.), a mostani kormánykoalíción belül (elsősorban Genscher és Strauss között) élesedő, a választási kampányt veszé­lyeztető ellentétekről, a zöl­dek Dortmund melletti kongresszusán tapasztalha­tó nagyobb kompromisz- szumkészségről (ami adott esetben az SPD-vel kialakí­tandó koalícióhoz vezethet). A kancellár tehát úgy uta­zott a tengerentúlra, hogy meglehetősen őszi. borús hangulátban várja a tavaszi választásokat. Harmat Endre — bélyegarverés. a Magyar Bélyeggyűjtők Or­szágos Szövetségének szék­hazában vasárnap fejeződött be a kétnapos bélyegárverés, amely az egy évtizeddel ez­előtt indított bélyegaukciós szolgáltatásnak eddigi leg­nagyobb sikerével zárult. Összesen 1200 tétel külföl­di. modern, illetve klasszikus magyar bélyegtételt bocsátot­tak árverésre, s ennek 70 százaléka lelt gazdára. Kü­lönösen keresettek voltak az 1858. és az 1861. évi ma­gyar hírlapbélyegek, az ENSZ-bélyegek és a század- forduló előtti ónémet álla­mok bélyegei. — A BÉKÉSSZENTANDRÁ- SI könyvtár állománya az elmúlt évben 722 kötettel és 49 hanglemezzel gyarapodott, így a könyvtárban levő könyvek száma 1981 végén meghaladta a 14 500 kötetet. — RENDŐRSÉGI HlR. Battony^ külterületén Mihalka Mátyás 32 éves gépkocsivezető, helyi lakos személygépkocsijával előzés köz­ben nekiütközött a vele azonos irányban közlekedő Lipován Gyula 26 éves vadász, helyi la­kos személygépkocsijának. A baleset következtében a vétlen személygépkocsi vezetője a kór­házban meghalt. Mihalka köny- nyű, utasa pedig súlyos sérü­lést szenvedett. A vizsgálat ed­digi adatai szerint Mihalka Má­tyás ittas állapotban, figyelmet­lenül közlekedett. A rendőrség őrizetbe vette. II Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1982. NOVEMBER 16-TÓL Devizanem Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Holland forint Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti, dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. és cl. rubel USA dollár Az államközi meg mok változatlanul az 1982. szeptember 21-i közlésnek meg­felelően vannak érvényben. vételi közép eladási árf. 100 egységre forintban 6443,59 6450,04 6456,49 3668,82 3672,49 3676,16 78,14 78,22 78,30 431,79 432,22 432,65 704,38 705,09 705,80 536,75 537,29 537,83 1390,99 1392,38 1393,77 145,46 145,61 145,76 3194,63 3197,83 3201,03 13306,80 13320,12 13333,44 536,40 536,94 537,48 1512,82 1514,33 1515,84 26,38 26,41 26,44 215,55 215,77 215,99 42,61 42,65 42,69 32,58 32,61 32,64 1755,97 1757,73 1759.49 517,85 518,37 518*89 2597,40 2600,00 2602,60 3902,88 3906,79 3910,70 apodásokon alapuló hivatalos árfolya­VALUTA (BANKJEGY £$ CSEKK) ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1982. NOVEMBER 16-TÓL Pénznem vásárolható vételi eladás) legmagasabb bankjegy­címletek irt. 100 egys. forintban Angol font 50 6256,54 6643,54 Ausztrál dollár 50 3562,32 3782,66 Belga frank 5000 75,87 80,57 Dán korona 1000 419,25 445,19 Finn márka 100 683,94 726,24 Francia frank 500 521,17 553,41 Görög drachma 500 47,97 50,93 Holland forint 1000 1350,61 1434,15 Japán yen (1000) 10000 141,24 149,98 Jugoszláv dinár 100 50,67 53,81 Kanadai dollár 100 3101,90 3293,16 Kuvaiti dinár 10 12920,52 13719,72 Norvég korona 1000 520,83 553.05 NSZK márka 1000 1468,90 1559,76 Olasz líra (1000) 50000 25,62 27,20 Osztrák schilling 1000 209,30 222,24 Portugál escudo 5000 41,37 43,93 Spanyol peseta 5000 31,63 33,59 Svájci frank 1000 1705,00 1810.46 Svéd korona 100 502,82 533,92 Török líra 1000 20,95 22,25 USA dollár 100 3789,59 4023,99

Next

/
Oldalképek
Tartalom