Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-02 / 231. szám

igragmd

1982. október 2., szombat

Serédi János:

Klassz lány vagy, Zsu!

A lány a jászolban aludt. Ez volt a legjobb hely a féltérdre roggyant istállóban. Farmerben és egy lila színű anorákban úgy, hogy a kapucnit a fejére húzta. A kinti zajok ébresztették fel, az egyre erősödő dübörgés. Lesöpörte magáról a szalmát, és kikászálódott. Éppen hajnalodon. Az omladozó tanya végében leült egy farönkre. A felkelő napot nézte. Városi lány volt. A szikrázó fényáradat valósággal lenyűgözte. A pusztán egy lánctalpas traktor közeledett. Ott, ahol a szántás kezdődött, megállt. A dübörgés is abbamaradt. Szőke, overállos fiú szállt ki a fülkéből. Pórázon egy kutyával közeledett. Ügy nézett a lányra, mint aki nem hisz a szemének.

— Mit bámulsz? — dör- rent rá a lány.

— Téged — válaszolta a fiú. — Mert erre a madár se jár.

— No, és akkor mi a hézag ?

A fiú zavarba jött, beletúrt a hajába.

— Kihalt ez a vidék — mutatott körbe, s magyarázatként hozzátette: rosszak a földek. Csak két tanya volt errefelé. Az egyiket lebontották, a helyét felszántották. Ez pedig omladozik.

— Látom — bólintott a lány.

— A nagyapámé volt. Egyedül élt a teheneivel. Tavaly halt meg. Ötödnapra rá tudtuk meg. A tehenek trombitáltak, mert nem volt, aki megitassa őket.

A lány levette a tornacipőjét, megigazította a harisnyáját. A fiú hosszúkás, fehér arcát nézte, meg a fekete haját, mely a szemébe csúszott. Szép arca volt, tetszett a fiúnak.

— Azt hiszem; be kell mutatkoznom, Szabó András a nevem.

A lány felkapta a fejét.

— Ki kérdezte?

A fiú elpirult.

— Errefelé így illő.

— Az mindegy, kinek, mi a neve. Te igazán egy régimódi pasas lehetsz. De ha kíváncsi vagy a nevemre, hát megmondom. Zsu vagyok.

— Azaz Zsuzsi.

— Zsu, ha mondom.

— Rendben van, akkor Zsu.

— Mindenki így hív.

A lány hangja megenyhült. Szabó András bátorságra kapott.

— Hogy kerültél ide?

— Na bum, most meg kur- kászni kezdesz, pedig olyan ártatlan a képed, akár egy kirakatbábué.

— Csak kérdem.

— Két sráccal ruccantam ki. A múlt éjszaka itt aludtunk. Az egyik Lord, a másik Gumi.

— Micsoda nevek!

— Menő fej mind a kettő. A Lord tamburázik és énekel. Isteni a hangja. Az intézetből szöktek meg.

— Hogy ide ruccanjatok?

— Naná, hogy kiruccanjunk ide — ismételte elnyúlt hangon a lány. — Egy utcában lakunk.

Szabó András cipője sarkával a földet kaparta. Ormótlan, vastagtalpú cipője volt. Átitatódott a gép olajával. A nadrágja is olajos volt.

— Anyád mit szólt, elengedett?

Zsu rágógumit tett a szájába. Megigazította a nyelvével, aztán megmozdult az állkapcsa. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy elgondolkozott. Dióbarna szeme összeszűkült, szemöldökét felhúzta és egy ránc jelent meg a homlokán.

— Mit szólt volna, semmit.

— És apád?

Szisszentett egyet, mintha megcsípték volna.

— Apám még a télen vett egy víkendtelket, és azóta éj jel-na,ppal arról megy a duma, milyen kacsalábon forgó villát építenek. Hogyan szerzik be a sódert, a téglát és egyéb - vacakságot. Csak úgy, sutyiban, nehogy elmenjen a pénz, mert az a nyugati túrára kell. Érted már, te kíváncsi fiú? Hát

nekem is megvannak a magam túrái. Különben is már nagylány vagyok.

— Dolgozol?

— Annál is rosszabb.

— Miért?

— Technikumba járok.

— Szóval diáklány vagy — ragyogott fel a fiú arca.

Zsu elcsodálkozott.

— Minek örülsz, hogy végre leesett a tantusz?

A fiú ügyet se vetett a gu- nyoros megjegyzésre. Szeme csillogott a lelkesedéstől.

— Technikum, az nagyszerű. Nekem is ilyen terveim vannak. Mikor elvégeztem az általánost, be akartam iratkozni a gépipari technikumba, de anyám nagyon lógatta az orrát, merthogy beteg. No, meg van két iskoláskorú öcsém. Hát én vagyok a családfő. De jövőre beiratkozom a technikumba. A szövetkezet elnöke megígérte anyámnak, hogy támogatni fognak. Persze, én munka mellett fogok tanulni.

Zsu tekintete rátapadt a fiú arcára. Még a.rágógumizást is abbahagyta.

— Furcsa fiú vagy te, Szabó András — jegyezte meg hosszas hallgatás után.

— Te sem vagy mindennapi lány. Egészen más vagy, mint a falusi lányok. Szívesen elbeszélgetnék veled estig, de mennem kell, nem lazsálhatok, mert elveszik a gépet, ha nem lesz meg a norma. Itt hagyom a kutyát. Mindig a fához szoktam kötni, különben elcsavarog.

— Szép kutyád van.

— Farkaskutya, de még kölyök, majd ha megnő!

— Vigyázok rá — mondta a lány, és meg akarta simogatni. Bátortalanul nyújtotta ki a kezét. A kutya a farkát csóválta. Hagyta, hogy megcirógassák. A fiú odakötötte egy kiszáradt almafa törzséhez. Elköszönt, és nekivágott a szántásnak. A közepe táján járhatott, amikor megfordult. Kezét felemelte és elkiáltotta magát:

— Délben érte jövök, Zsu!

A kiáltást elnyújtottan

visszhangozta a puszta. A lány visszaintett. A kutya pedig ugatni kezdett.

A Lord kidugta a szalmából bozontos fejét. Apró, fekete szeme haragosan villogott. Először kiáltást hallott, aztán kutyaugatást.

— Mi ez az óbégatás?

Egy vékony fiú feküdt

mellette. Hajlott volt a háta és bicegett. Vastag szemöldöke alatt mélyen ülő szemében kajánság bujkált. Odament a jászolhoz.

— Zsu eltűnt — jelentette ki.

Erre a másik is tapra ugrott. Kirohantak a szérűs-. kertbe. Zsu még mindig a rönkön ült. A fiút nézte, ahogy beszáll a fülkébe és elindítja a gépet. Lord és Gumi nem látták a kutyát. A szérűskertben mindent elborított a gaz. Megálltak a lány háta mögött.

— Mi történt?

A lány először a messzeségbe mutatott, aztán a kutya felé bökött.

— Az a fiú, aki vezeti azt a nagy gépet, ide hozta a kutyáját.

Gumi olyan mozdulattal vonta meg a vállát, mint aki mindenre számított, csak erre nem. Lord tömzsi, bikanyakú fiú volt. Egyáltalán nem tetszett neki a válasz.

— Milyen jogon? — kérdezte.

— A nagyapjáé volt a tanya.

— Hogy ne legyen nyugtunk.

— Megígértem, hogy vigyázok a kutyájára.

A két fiú felröhögött.

— Mi az, bepörgetett?

Zsu dacosan felkapta a fejét.

— Ha tudni akarjátok, helyes srác.

Lord a szakállát simogatta, miközben szemügyre vette a kutyát. Ügy tett, mintha magához akarná édesgetni. Leguggolt, tenyerével a térdét ütögette. A kutya nyugtalanul forgatta a szemét. Megérezte a veszélyt. Nem mozdult. A támadást várta, hogy melyik oldalról éri. Lord hirtelen kiegyenesedett, magasba lendítette a lábát. Rövid szárú, piros csizmát viselt. A kutya fejét célozta meg. Nem találta el, mert elug- rott. Gumi megkerülte a fát. Hátulról támadott.

— Megőrültetek?! — pattant fel a lány.

— Mi ütött beléd, csak szórakozunk.

— Hagyjátok a kutyát!

— Ez csak vicc, röhög a vakbelem.

Gumi elállta az útját. Nem Gumihoz beszélt, hanem Lordhoz. Lordot szerette. Tetszett • neki a fiú fekete, göndör haja, ábrándos szeme, meg a szépen zengő hangja, amikor a tamburát pengette.

— Lord, kérlek ...

A fiú faarccal mosolygott. Keményen, durván és fenyegetően.

— Ni, könyörög a csaj — kacsintott a bicegő fiúnak.

— Mert megígértem.

— Hahaha!

— Értsd meg, Lord!

A fiú * szeme összeszűkült. Bosszantotta a dolog. Már az is, ahogy kérlelte. Egyetlen egy szóval seperte félre.

— Kuss!

Zsu azonban nem tágított.

— A fenébe is — toppantott a lábával.

Lord hirtelen ütött. Egyenesen az arca közepébe. Soha se tűrte el, hogy a brancsbán valaki ellentmondjon neki. A lány makacssága dühbe hozta.

Zsu mindkét tenyerével a fejéhez kapott. A szemét is eltakarta. Azt hitte, újabb ütés éri. Aztán csak a haját simította hátra. Tekintete nyíltan és eltökélten szege- ződött a fiúra.

— Utállak!

Lord egy pillanatra meghökkent. Hirtelenében fel se fogta a szó értelmét, de aztán megvadult. Magából kikelve ragadta meg Zsu mellén az anorákot. A földre lökte.

— A tied — vetette oda foghegyről Guminak.

Ezt tette az előző lánnyal is. Négy napig sátoroztak a Balatonnál. Az utolsó este szakított vele, ugyanilyen brutálisan, ahogy most. De Zsunak akkor éppen ez imponált. Ez a lehengerlő vadság Hiszen érte tette. Ám, most a földön feküdt. Tudta mi következik. Volt rá ideje, hogy megismerje, agyába .vésse a galeri törvényét. Arcát megcsapta a bicegős fiú lehellete. Sem undort, sem félelmet . nem érzett. De agyának rejtett sejtjeiben valami megmozdult. Valami nagy akarás. Talpra ugrott. Nekiiramodott a szántásnak. Gumi to- porzékolt.

— Megszökött.

— Fuss utána!

A szántáson mély gödrök és óriás göröngyök váltogatták egymást. Zsu bukdácsolt rajtuk. Szabó András éppen visszafordult, amikor megpillantotta. Nem akart hinni a szemének.

Zsu hagyta, hogy karjaiba vegye. Hagyta, hogy felvigye a fülkébe, és maga mellé ültesse.

— A kutyád miatt történt

— mondta évődő szemrehányással.

— A kutyám miatt? —ütközött meg Szabó András.

— Ki akarták készíteni.

— Hogyhogy?

— Csak úgy, szórakozásból, de én nem engedtem.

— Te? — hitetlenkedett tovább a fiú.

— Hát persze, mert megígértem. És amit én egyszer megígérek, azt tutira veheti bárki.

Zsu a fülke ajtajában állt. Bal tenyerét szeme fölé tartotta, jobb kezével a kukoricás felé mutatott. A kutya ott poroszkált a dűlőúton. Alig lehetett észrevenni, de a lánynak jó szeme volt. A fiú is meglátta.

— Klassz lány vagy, Zsu!

— kiáltott fel Szabó András.

— Te is.

Ám, amit a lány mondott, azt már nem lehetett hallani. Szabó András kiengedte a kuplungot, benyomta a gázpedált. A gép csikorgó lánctalpain hatalmas dübörgéssel nekilódult az ugarnak.

Képzőművészeti irányzatok

az impresszionizmustól napjainkig

Utak, keresztutak

6. Az Emberért

A közelmúlt művészeti irányai között nem tudunk merev határokat húzni, s amikor Az Emberért cí' met adtuk fejezetünknek, ez nem jelenti, azt, mintha korábban a művészetek központja nem az ember lett volna. Minden művészet mindenkor az élet értelmét kereste, az expresszionizmus azonban különös hangsúllyal.

Expresszió, expresszív, expresszivitás, expresszionizmus. Inkább a művészettörténetben, s a lélektanban, mint a köznyelvben használt fogalmak. „Expresszionista”, ..futurista”, a tájékozatlanodé László: Vihar (olaj, 19311)

nabbak számára minden szokatlan, modern művészi megnyilatkozás, anélkül, hogy a fogalom tartalmát ismernék, keresnék. Bármenynyire is szabálytalannak tűnik az első látásra az expresszionizmus, megvan a pontos szabályrendje. Magyar fordítása nincsen. Az expresszió annyit jelent: kifejezés. Az .expresszionizmus: kifejező művészet. Exp- resszív az, ami rendelkezik a kifejezés elemi erejével, expresszivitás pedig az az erő. ami nélkül a kifejezés hatástalan. Minden művészet kifejezés, mint ahogy a leg- elvontabb művészet is ábrázol, tükröz valamit. Ha alkotunk, természetszerűleg kifejezünk valamit. Az alkotás már önmagában vélemény- formálás, és véleményünk kifejezése is egyben. De mégsem minden művészet expresszív. Jobb tehát, ha magyar megfelelők híján megmaradunk az eredeti fogalmaknál, az expresszívnél és az expresszionizmusnál.

Az expresszionizmus az indulat művészete, ezért festészetben, irodalomban,. zenében, filmben, fotóban arra helyezi a hangsúlyt, ami a jelenségekre adott indulatos válaszainkat legteljesebben kifejezi. Mert az érzelmi felindulás művészete: nem ragaszkodik a szigorú megszerkesztéshez, hanem az indulat természete szerint szabadon fogalmaz. Az alany és a tárgy helyett az állítmányt, az igét kedveli, mondat helyett a szavakat, világos tagoltság helyett a szenvedélyes indulatszavakat, odavetet színfoltokat. A társadalmi helyzettel kibékült szecesszió pasztelles színeivel szemben a harsogó, kemény

ellentéteket keresi, zenében a kontrapunkciót, atonali- tást, a megszokott dúr-moll rendszer ellenében az össz- hangzás-nélküliséget. Mindenben a hangosat, a felki- áltót látja, az Ember el- esettségére figyelmeztetőt.

Soha senki nem írta le annyiszor az Ember szót, mint az expresszionisták, és előttük soha olyan távol nem került művészet az egyetemes és általában véve aktuális, közös európai — emberi — kifejezési tornáktól, mint az expresszionizmus idején. A művészet átlendült a szubjektivitásba, s lényegesebbnek tartotta a figyelem felkeltésének egyéni megnyilvánulásait, mint magát a tárgyat, amiért szavát kimondta, elkiáltotta. Az expresszionizmus művészete csupa felkiáltójel, csupa tőmondat, ige, indulat, szenvedély, hogy belénk vájjon, felriasszon, hogy felriassza a maga korában azt az álmos és megalkuvó társadalmat, amelyért, és amelynek ellenében síkraszállt. De sike- rült-e végül is a riasztás?

Nemcsak a különlegességek, a szokatlan jelzők, szókapcsolások, rikító színek és képek maradtak meg csupán, elvesztve tisztes szándékát a vesztébe rohanó emberiségért elkiáltott szónak?

Az expresszionista irodalom ma már jószerint olvashatatlan, bár például a dráma újjászületését éli (Bertolt Brecht). Kiadványok is napvilágot látnak, s olyan világhíres személyekre emlékeztetnek, mint Max Reinhardt. Az expresszionista prózairodalom szélsőséges, eredetieskedésre törekvő munkái ellobbantak maradandó hatás és érték nélkü!. míg költőik sok verssel (Kassák vagy Szabó Lőrinc) máig . szólóak. Szobrászuk, mint Ernst Barlach vagy Szervátiusz Jenő kevés volt. ám már a korai expresszio- nizmusból Van Gogh, később Oskar Kokoschka, Marc Chagall, Käthe Koll- witz, Frans Masereel, a magyar Uitz Béla, Mattis Teutsch János, Tornyai János, Holló László, Lőrincz Gyula olyan nevek, akiket az érdeklődő bizonnyal ismer. Az expresszionizmus rendkívül eleven művészet, csupa mozgás, s amennyire alkalmas a festészet vagy rajzművészet arra, hogy szolgálatba álljon, annyira alkalmatlan törvényszerűségei folytán az építészet, vagy általában a tárgyformáló művészetek. Annál inkább a film. Eizenstein Pa- tyomkinját, mint a világ egyik legjobb filmjét tartják számon, A Gólem, a Szerelmem Hirosima, a Mater Johanna, de akár a Szegénylegények is expresszionista eszközöket használt az ember belső, ellentmondásos világának kifejezésére. Nem marad el a film mögött a zene sem, gondoljunk Sztravinszkijra vagy Bartók Bélára. Már-már lezárt művészeti korszaknak tekintettük az* expresszionizmust, melyet a megáporodott társadalom elleni tiltakozás, a háború elleni védekezés, az elnyomott „kisember” iránti rokonszenv táplált. Ma különösen a festőművészetben, filmben újjáéledt. Figyelmeztetően, mint a jajkiáltás, a felkiáltójel, olyan időkben, amikor ismét szükség van az Emberért elkiáltott szóra. (Következik: Mozgás, dinamika.)

Koczogh Ákos

Vágréti János: Bohóc