Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-02 / 231. szám
o NÉPÚJSÁG ' 1982. október 2., szombat Élő hagyomány Az 1940-es években a népi írók táborában uralkodóvá vált az a meggyőződés, hogy Magyarországon a kizsákmányoló kisebbség uralmát a nép uralmának kell felváltania. Somogyi Imre azt írta, hogy „a magyar földet azoknak a kezébe kell adnunk, akik azon csakugyan dolgoznak is”. Móricz Zsigmond örömmel állapította meg, hogy a parasztság „hajlandó az okszerű gazdálkodásra”, s kész „a szövetkezésre, tanulásra és példakövetésre”. Darvas József és Veres Péter 1942-ben már a munkás-paraszt szövetség és a „független, demokratikus Magyarországért” folytatandó harc tartalmát tudatosították. Nagy István személyében pedig a kommunista munkásíró szólt a falvak népéhez. S aztán az idén negyven éve, 1942 májusában Tiszaladányon falunapot rendeztek, melyen a több faluból összesereglettek előtt Veres Péter, Somogyi Imre, Darvas József, Sinka István, Nagy István, Győri Elek és Búzás Márton szerepelt irodalmi művel és politikai előadással, műsort pedig a sárospataki diákok regöscsoportja és helybeli fiatalok adtak. Előtte két évvel Móricz Zsigmond — Veres Péter, Kovács Imre, Darvas József társaságában — járt a faluban, hogy megnézze a Somogyi Imre vezetésével végzett kertészeti kísérletet, s eszmét cseréljen „a magyar jövő kérdéseiről”. A ti- szaladányi parasztság elfogadta a demokratikus programot: támogatója lett a népfőiskolái mozgalomnak, képviselői ott voltak a szárszói tanácskozáson, 1944-ben menedéket adtak az üldözött Darvas Józsefnek. Darvas József — az 1956- os események katartikus élményével — a számvetés és szembesítés szándékával tért vissza Tiszaladányba. Az 1940—42-es találkozókra emlékezve fogalmazta meg a tennivalót: a népet jobban be kell vonni saját sorsának intézésébe. Gyakorlattá váltásában az íróknak aktív szerepet kell vállalniuk. Saját maga a tokaji írótábor életre hívásával teremtett fórumot a tiszaladányi hajdani parasztíró-találkozók szellemében, korszerű továbbfejlesztésével. Az 1972-től évenként ösz- szeülő írótábor társadalmi rangot vívott ki magának: az ott elhangzottak általában visszhangot váltanak ki a közvélemény széles körében. E fórumon ugyanis a mindenkori aktuális társadalmi problémákról folyik eszmecsere. Az idén augusztus végén lezajlott XI. tokaji írótáborban a településpoiitikát, az arányos településfejlesztést, vele összefüggésben a falu kulturális helyzetét és a Magyarország felfedezése könyvsorozatot tárgyalták meg. A vitaindító előadást tartó S. Hegedűs László mai nemzeti sorskérdésnek mondta a településpolitikát, illetve a falu gazdasági és társadalmi helyzetét meghatározó politikai magatartást. A vitában részt vevő írók, közgazdászok, tanácsi vezetők, népművelők és a gazdaságföldrajz tudományát képviselő szakember egyaránt visszahúzó hatásúnak minősítették a kizárólag városfejlesztésre irányuló településpolitikát. Az országos település-fejlesztési koncepció — minisztertanácsi határozat alapján — egy éve folyó felülvizsgálatával, illetve az új koncepció kialakításával kapcsolatban a vitában az a közös álláspont alakult ki, hogy a csak gazdasági célszerűségeket figyelembe vevő terv nem lehet jó, mert a falu, de a város is történelmileg kialakult közösség. Azért minden egyes helység sorsa csak a konkrét feltételek és körülmények figyelembevételével határozható meg. Ehhez pedig az szükséges, hogy mind a központi, mind a helyi fejlesztési koncepciók a társadalmi nyilvánosság előtt, közös vitákban szülessenek meg. Biztosítani kell a .politikai, a jogi és közigazgatási feltételeket ahhoz, hogy a legkisebb faluban is maguk dönthessenek sorsukról, a rendelkezésükre álló anyagi eszközök felhasználásáról, társadalmi és kulturális életük formálásáról. A ma országos érdeklődést keltő, a sajtóban, rádióban naponként szereplő falufejlesztési problémák jó megoldásához remélhetően hozzájárul az írótábor kritikai észrevételeivel és a tervek készítésére és kivitelezésére tett javaslataival. Demokratikus fórum volt, mely hagyományaihoz híven felelősséggel tárgyalta a népünk jelene és jövője szempontjából oly fontos és jelentős ügyet: a magyar falu és város szocialista arculata kialakításának útját és módM. Pásztor József Játékmúzeum Kecskeméten Szórakaténusz Kecskemét ismét gazdagabb lett egy kultúrtörténeti értékkel. Az Alföld Áruháztól látótávolságnyira, a szalagház tövében Jétáktörténeti Múzeum és Játszóház nyílt. Lassan egy éve csalogatja már Szórakaténusz feliratú táblája (mi más nevet is adhattak volna egy játékgyűjteménynek?), a gyermekeket és a játékot kedvelő felnőtteket. Maga az épület azok közé tartozik, amelynek láttán megáll az ember, nézegeti, körbejárja, legszívesebben megsimogatná, hogy szépségét még inkább élvezze. Ke- rényi József építészmérnök és Udvardi Lajos belsőépítész megérdemlik, hogy lejegyezzük nevüket. Ők álmodták ide ezt a népiséget magán őrző, szép házat, mely harmonikus átmenetként húzódik meg a toronyházak és a kisvárosi kertes házak között. ' Láttán, mesén felnőtt gyermekeink elhinnék, hogy valaha itt élt Hófehérke a ■törpéivel, itt ragadt szurokba Hamupipőke arany cipőes- kéje, vagy, hogy innen indult el Piroska kis kosarával nagyanyóhoz... Nem alaptalan a feltevés, igazi meseház ez! A múzeumok merev, halk szavú csendje és rendje csupán két, gyermekjátékokkal berendezett teremre érvényes. Az ajtóra kifüggesztett program tudtunkra adja, itt játszani is lehet. A nap meghatározott időszakában művészek, pedagógusok, pszichológusok és mások irányításával a gyermekekben szunnyadó alkotókedvre és fantáziára építve foglalkozásokat tartanak. Erre bárki eljöhet. Alkalmanként negyven—ötven 3—18 év közötti gyerek érkezik játszani. Vagyis — amint egy augusztusi hét programjából kiderült — textiljátékot, gipszfaragásokat készíteni, népi játékot, gyermekdalokat tanulni, gipsznyomatokat kiönteni, szőni és papírt hajtogatni. Tehát alkotni, játékot készíteni, és azzal játszani! A foglalkozásokon készült játékokat a kupolateremben időről időre kiállítják. A múzeum teljes gyűjteménye 1800 darab tárgy. Ennek színe-javát láthatjuk a vitrinekben. A múzeumszervezők szinte lehetetlenre vállalkoztak a régi korok gyermekjátékainak összegyűjtésekor. Hiszen a magunk tapasztalatából tudjuk, hogy milyen rettentő nehéz egy papírrepülő, -hajó vagy -csákó hajtogatásának tudományát megőrizni az emlékezetben. Hát még gyermekkorunk legkedvesebb játékait fél emberöltőn át takargatni, őrizgetni! Kétszeresen öröm hát a játékmúzeum kiállítótermeit végigjárni. Elénk tárul számunkra ismeretlen korok gyermekvilága, és várnak ránk évtizedekkel ezelőtt „elhagyott” játékaink. Az őskori agyagjátékokkal kezdődik az a nagy történelmi ív, amely az ókoili harci játékok' felvonultatásával jut el századunk játékvilágáig. Van itt Teli Vilmos-i íjpuska, gyermekvértezet, gyakorló puska II. József gyerekkorából, rokokó bútor, polgári- szoba-berendezés, ólomkatona, vár, laterna magica, és baba minden változatban. Szembetűnik, a világ, amely rásütötte hangulatát, ízlését a játékokra, elmúlhatott, a gyermekvilág azonban örök. Bármelyik múzeumi tárgy- gyá magasztosult „csodát" ma is izgalommal vennék kezükbe gyermekeink. Kiderül itt az is, sikerért a múlt játékaihoz is vissza lehet nyúlni. Mert a mai társasjátékok a régiek szerény utánérzései, s azt is be kell látnunk, hogy a fémépítőszekrény, vagy napjaink nagy játékdivatja, a Puzzle-kirakó sem mai találmány. A kiállításon külön részt képeznek a népi gyermekjátékok. A ház körül vagy az utcán megtalálható, csekély értékű anyagból, fából, kóróból, kukoricacsuhéból, csutkából, terményből vagy termésből készültek, jobbára a gyermekek keze által. A csu- hébabák, a csontcsikó, a fe- nyőtoboz-állat és a csutka- ökrösfogat mellett találni itt mechanikus szerkezeteket, gőzgépeket, kereplőt, ördögmalmot is. természetesen fából. És fellelhetők itt az utoljára talán a mai harmincasok gyerekkorában ismert, kifogyhatatlan örömet adó játékok: a bige, a csiga és a bodzapuska. Az ember csak áll a vitrinek előtt, s idegennek érzi a csupaüveget a paraszti világ egyszerű játékai körül. Valami melegség (a természetes anyagok..és a gyártójátszó kéz kölcsönözte melegség). valami eredendő sutaság. naiv báj sugárzik belőlük. Ezért szépek. A Szórakaténuszt havonta négy-ötezren keresik fel. A vendégkönyvben, az elismerő, szép sorok alatt országnevek a világ minden tájáról: Japán. Izrael! Franciaország. Olaszország, NDK. Lengyel- ország, Szovjetunió, Brazília, Belgium ... A világ 155 országában összesen több mint 25 ezer múzeumot tartanak nyilván. Közöttük szép számmal találni játékmúzeumot, és liliputi várost, de olyat — mint itt. Kecskeméten —. ahol a múlt szellemében élesztgetik és újraültetik a játékkészítés szép élményét, csak keveset. Arpási Zoltán Vágréti János: Lány, madárral Kovács György: Nékünk hagytad felhőidet Kerekes György Tanár Űr, drága jó Gyurka bácsink sírjára koszorúként minden volt tanítványa nevében is De rég is volt... Egy festményednél álltunk, s Te mint szoktad, hajad gereblyézve sóhajtottál: „Hát ez sem a valódi, én szép felleget akartam az égre.” Szép felleget akartál az égre, a földre szép, felhőtlen életet, s mert nem volt bohém-pajtásod a század: hát éltél mindig, ahogy lehetett. S mert nékünk hagytad szép felhőidet, amiket a vásznadra gondoltál: úgy lett, hogy a tanítványok szívében a mérhetőnél fejjel nagyobb voltál. Mi látjuk meg nem festett képeid: ragyognak szürke életünk felett. Tűnődön nézünk a tarka fellegekre, s a legszebbről tudjuk: a Te felleged. Tomka Mihály: Bánat Térdig ér a fű ájultan belep kússz bolond bogár zúgó emlékezet! Kiss Benedek: Szindbád meséiből Sült tökkel várt reám a drága, s mire a villamos megvitt, kihűlt. Hogy mégse szeressük egymást hiába, akadt egy darab kacsasült, meleg fürdőt vettem. utána, beszéltünk erről-arról hosszan, kávét ittunk, rumot is hoztam, macskásán dorombolt a cserépkályha, s öbleiből mikor el-kihajóztam, az erkélyre csapó sós léghuzatban fáklyaláng verdesett vagy pongyolája — mindegy volt már... A tél ködöt petézett, s utánam, szegény, máris úgy nézett, mint aki vissza-nem-térő hajómat várja. Ez a mese, nemes barátaim! S mi történt valóban? Megtréfál benünket olykor a Dzsinn! Halljátok ím: Nem ültem én hajómba: dorombol macskásán most is a kályha, mert ott-feledkeztem — nála . . . Galambosi László: Babavárás Babarozsák várakoznak fehérbe vont láthatáron. Asszonyanyám, hol az olló? Pólyáljon a kivarrt vászon. Aranygerlék, kürtök búgnak, Játszadoznak a kalászok. Fonott kalács tornyos tálon. A bölcsőket faragjátok.
