Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-13 / 240. szám
N É PÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! 1982. OKTOBER 13., SZERDA Ara: 1,40 forint XXXVII. ÉVFOLYAM, 240. SZÁM Békés megye iái megállta helyéi A polgári védelmi gyakorlat Magyar—lengyel parlamenti tárgyalások értékelése Dr. Berki Mihály vezérőrnagy értékeli a gyakorlatot Frank Ferenc átveszi a miniszter köszönő levelét Csé- mi Károly államtitkártól Fotó: Jávor Péter Az értékelést követően Csémi Károly honvédelmi minisztériumi államtitkár Frank Ferencnek, a megyei pártbizottság első titkárának és Gyulavári Pál megyei tanácselnöknek a honvédelmi miniszter köszönő levelét 'nyújtotta át. Majd 152 fő kitüntetésére, előléptetésére, jutalmazására került sor. A polgári védelem országos parancsnoksága tegnap, október 12-én tartotta meg Békéscsabán, a megyei tanács székházában a szeptember 10—12. között végrehajtott Békés megyei polgári védelmi gyakorlat és bemutató végleges értékelését. A tanácskozáson, amelyen Frank Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának a tagja, a megyei pártbizottság első titkára, a megyei honvédelmi bizottság elnöke elnökölt, s részt vettek a gyakorlat során érintett üzemek, intézmények, szövetkezetek, a pártszervek, a helyi tanácsok képviselői, a polgári védelem számos tisztje, jelen volt Csémi Károly vezérezredes, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, honvédelmi minisztériumi államtitkár, Kéri György, a Központi Bizottság munkatársa, dr. Berki Mihály vezérőrnagy, a polgári védelem országos törzsparancsnoka, Hoffer Imre, a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője, Csevár Antal, az OVH főosztályvezetője, Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke, a megyei polgári védelem parancsnoka, dr. Szalay Tibor, megyei törzsparancsnok. A polgári védelmi gyakorlat és bemutató értékelését dr. Berki Mihály vezérőrnagy részletekbe menően. Frank Ferenc megyei első titkár megnyitja az értékelő tanácskozást Az ország sok halastaván megkezdődött a november közepéig tartó őszi lehalászás. A hal egy részét feldolgozás után mint félkészterméket exportálják. A képen: munkában a halászok (MTl-fotó: Csikós Ferenc felvétele — KS) Kétszáz éves a Budapesti Műszaki Egyetem Az országgyűlés vendégeként hazánkban tartózkodó lengyel parlamenti küldöttség — élén Stanislaw Guc- waval, a szejm elnökével — kedden megkoszorúzta a Hősök terén a Magyar Hősök Emlékművét. Ezt követően Apró Antal, az országgyűlés elnöke, valamint Stanislaw Gucwa vezetésével az Országházban megkezdődtek a magyar— lengyel parlamenti tárgyalások. A partnerek tájékoztatták egymást országaik belső helyzetéről; mélyreható eszmecserét folytattak a törvényhozó testületek helyéről, szerepéről és tevékenységéről. Kifejezték szándékukat a két ország és törvényhozó testület kétoldalú kapcsolatainak további fejlesztéséne. A képviselők áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. A megbeszéléseken elítélték a Lengyelország belügyeibe való imperialista beavatkozást; a tőkés országok korlátozó, megszorító intézkedéseit. Végezetül a két tárgyaló- csoport szakmai kérdéseket vitatott meg. Kedden megkezdődött a Budapesti Műszaki Egyetem alapításának 200. évfordulóján rendezett ünnepségsorozat. Fodor Lajos rektorhelyettes leleplezte az egyetem aulájának falán elhelyezett, a bicentenáriumot megörökítő emléktáblát, majd a II. világháború idején a magyar nép függetlenségéért harcolt és mártírhalált halt hallgatók emléktáblájánál Váradi János, az intézmény KISZ- bizottságának titkára méltatta a fiatalon elhunyt hősöket. Az egyetemi tanács, a hallgatók és a társadalmi szervezetek képviselői koszorút helyeztek el. Ugyancsak koszorúzásra került sor Stoczek Józsefnek, az egyetem első rektorának sírjánál, a Mező Imre úti temetőben. Polinszky Károly rektor emlékbeszédében méltatta Stoczek József életútját, tudományos eredmé- nyeti, az egyetem érdekében kifejtett tevékenységét. Arad megyei szakszervezeti delegáció látogatása minden egység munkájára kitérve ismertette. Hangsúlyozta a résztvevők helytállását, jó felkészültségét. Kiemelte, hogy „a gyakorlat, előkészítése érdekében kiemelkedő politikai munka folyt. Az állomány és a lakosság felkészítése hozzáértéssel és lelkiismeretes munkával történt. A gyakorlatot megtekintő szocialista országok polgári védelmi vezetői átfogó képet kaptak a magyar polgári védelem fel- készültségéről, az állampolgárok erkölcsi-politikai fegyelméről és politikai állás- foglalásukról . ..” Végkövetkeztetésként többek között azt említette, hogy „a bemutató gyakorlatba bevont megyei, járási, üzemi, polgári, védelmi parancsnokságok, szakszolgálatok, szövetkezeti dolgozók és a lakosság bebizonyította, hogy politikai és szakmai felkészültségüknél fogva képesek a polgári védelmi feladataikat eredményesen végrehajtani ... Az állampolgárok s ezen belül a polgári védelmi szervezetek állománya elismerésre méltó kötelességérzettel, fegyelmezettséggel, rendkívüli esemény mentesen hajtották végre a részükre meghatározott feladatokat.” (Dr. Berki Mihály vezérőrnagy, a polgári védelem országos törzsparancsnoka értékelő cikkét a Békés megyei polgári védelmi gyakorlatról szombati számunkban — október 16-án — közöljük.) Az Arad megyei szakszervezeti tanács háromtagú delegációja tegnap, kedden délelőtt háromnapos látogatásra megyénkbe érkezett. A román delegáció vezetője Schmidt Sándor, az Arad megyei szakszervezeti tanács elnökségének tagja, a szociális bizottság elnöke. Tagjai: dr. Delicuju Flóra Ilona orvos, az egészségügyi szak- szervezeti bizottság elnöke és Kilba János aktivista. A vendégeket délelőtt Békéscsabán, az SZMT székházában Irházi Lajosné, az SZMT vezető titkára köszöntötte, s tájékoztatást adott a szakszervezeti munka időszerű kérdéseiről. Délután látogatást tettek a Kner Nyomdában. A mai napot Orosházán töltik a román küldöttség tagjai. Délelőtt ellátogatnak az üveggyárba, délután az Orosházi Állami Gazdaság munkájával ismerkednek. Csütörtökön délelőtt az MSZMP megyei bizottságán fogadják a román delegáció tagjait, ezután ellátogatnak a békéscsabai kórházba. Délután városnézés és Koszta Rozália SZMT-nívódíjas festőművész kiállításának megtekintése szerepel a programban, majd hazautaznak a román vendégek. Nemzetközi levéltáros konferencia A román vendegek — képünkön jobbról — Irházi Lajosné tájékoztatóját hallgatják Fotó: Kovács Erzsébet Országos gyermekkönyvhét A különböző korok levéltári dokumentumaiban megőrzött hiteles információk nemcsak arra szolgálnak, hogy egy nép emlékképeit az utókor számára átörökítsék. Ennél sokkal fontosabb, hogy a levéltárakban olyan iratanyagok halmozódnak fel, melyek a népek sok évszázados értékeit, tudását, tapasztalatait őrzik, s ezekből minden társadalomtudomány — elsősorban a történeti tudományágak, de a nevelésügy, a politika és a népgazdaság is — nap nap után meríteni tud. gnnek a gondolatnak a jegyében kezdte meg munkáját Budapesten, a Gellért Szálló tanácstermében tegnap a szocialista államok levéltári vezetőinek VIII. konferenciája, melyen 11 ország 33 szakembere vesz részt. Ezen országok levéltárügyének közös vonása, hogy a levéltári dokumentumokban fennmaradt adatok, történelmi tapasztalatok megőrzését és hozzáértő felhasználását jelentőségüknek megfelelően, az egész társadalom érdekében, céltudatosan szervezik és támogatják. A kölcsönös előnyökre épülő, szabályozott keretek között folyó, rendszeres tudományos együttműködési formák sorába tartozik a levéltári vezetők konferenciája is, melyet 1968 óta kétévenként más és más ország fővárosában szerveznek. A háromnapos budapesti eszmecserén a szocialista országok levéltárainak kulturális, tudományos és nevelési szerepéről a lengyel, a visz- szatekintő okmányszerű iratanyagok népgazdasági hasznosításáról a szovjet, az információk megszervezésével, rendezésével, tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos tennivalókról a román, a szocialista közösség levéltárainak kiadványkészítői tevékenységéről a magyar szakemberek tájékoztatják a résztvevőket. November 19. és december 25. között rendezik meg az V. országos gyermekkönyvhetet — határozott a rendezvény szervező bizottsága. Az immár hagyományos könyvakció jelmondata változatlan: „Olvassatok mindennap!” A rendezvény célja, hogy a legfiatalabb olvasókat megnyerjék a könyvek sze- retetére, a semmi mással nem pótolható irodalmi élményeket minél több ifjú I olvasóval ismertessék meg. * Ezt szolgálják a gyermekkönyvhét gazdag programjai. Az ünnepi megnyitót a Móra Ferenc Könyvkiadó Május 1. úti székházában rendezik meg, és a hét minden napján színvonalas irodalmi zenés előadásokkal várják itt az ifjú könyvbarátokat. Az ország több könyvesboltjában külön pultokon kínálják majd az alkalomra több százezer példányban megjelenő 18 könyvújdonságot. A Móra Ferenc Kiadón kívül a közgazdasági és jogi, a Kossuth és a Képzőművészeti Alap Kiadó is jelentkezik majd egy-egy művel. A gyermekkönyvhét újdonságlistáján szerepel egyebek közt a három éven felülieknek szánt Télapó az állatok között című kötet, Dallos Jenő alkotása; s a 8 éven felüliekhez szól Köves József írása Közös kutya címmel. Régóta hiányzik a könyvesboltokból több generáció kedvelt olvasmánya, Melville: Moby Dick, a fehér bálna című regénye, amely most ismét a könyvesboltokba kerül. Űjra közreadják Tamási Áron egyik legnépszerűbb művét, az Ábel a rengetegben-t.