Békés Megyei Népújság, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-15 / 242. szám
Nyelvtanulók figyelmébe • HIRDETÉS TELEFON: 13-221 • II rádiós és televíziós nyelvleckék játékos feladványai a Világ és Nyelv folyóiratban Az Iskolarádió és az Iskolatelevízió újszerű és hasznos együttműködést alakított ki a kéthavonta megjelenő Világ és Nyelv folyóirattal. A lap, a most megjelent 5. számától kezdve a rádió és a televízió nyelvleckéihez kapcsolódó változatos, játékos nyelvi feladványokat, rejtvényeket közöl, amelyeknek helyes megfejtői között könyvutalványokat sorsolnak ki. A rádiós, televíziós nyelv- tanfolyamok hasznosítóinak a feladványok megfejtése szórakoztató önellenőrzéssé válhat arra vonatkozóan, hogy miként értik a hallható, látható leckéket és mit gyarapodott tudásuk. Ugyanakkor e megfejtéseket a rádiós és televíziós nyelvtanárok mintegy kéthavonként sajátos szúrópróba anyagként értékelik majd, és ily módon eddig hiányzó értékes visz- szajelzéshez juthatnak az éter hullámain sugárzott idegen nyelvű jelenetek, gyakorlatok hatásáról. Ennek tapasztalatairól is a folyóirat hasábjain szándékoznak beszámolni, hogy ezzel szintén eredményesebb tanuláshoz segítsék a nyelvleckék hallgatóit, nézőit. Emellett a lap közölni fogja a nyelvtanulók közérdekű leveleit is, hogy kifejthessék a rádiós, televíziós leckékkel, illetve a feladványokkal kapcsolatos bármilyen észrevételeiket. A rejtvényeken kívül a folyóirat ismét több érdekes írást kínál olvasóinak. Ezek közül kiemelést érdemel egy különleges kísérletről, a Nemzetközi Levelező Egyetemről szóló ismertetés; az amerikai J. Asher „Szótár az egész világ” című cikke; a Szerelem — „import” házastársakkal című riport; és két közismert művész, Gera Zoltán és Keres Emil figyelemre méltó színházi vallomása. Sz. J. műtermében flllatszobrok Varga Imrének a pesti Vigadóban rendezett kiállításán fedezhettük fel egy régi portréját Samu Katalinról, az Iparművészti Főiskola zugligeti kertjében pedig egy kutyaszobor látható: az egykori főiskolás Samu Katalin munkája. Mindez rádöbbent arra, hogy kissé elfelejtődött egy számottevő tehetség, az egyik legnagyobb magyar állatszobrász: Samu Katalin. Pedig külön antológia szoborból mintázott állatsereglete: fekvő borjú, fekvő csikó, muraközi ló, mackó, medvék, bika és birkák, tehén, malac, bivaly és kutya- kölyök, puli és lovat vezető fiú. Mindez természetes sűrítményben jelentkezik műtermében. Nem Saint-Sains ünnepi állatfarsangját ismétli, nem is antik eszmények után lohol, távol van tőle Simay Imre ünnepélyessége is a maga csiszoltságával. Olyan egyszerű és tiszta minden csikótestvére, mint a népdal. Amikor csengetek hódmezővásárhelyi portáján, kecs- kemekegés, kutyaugatás, malacvisítás, jércerikoltás, bir- kabégetés kíséri lépteit. Háznépe is köszönt. Samu Katalin barátainak tartja az állatokat, a létezés törvényeit az ő közegükben éli át. Alighanem az egyetlen magyar szobrász, aki asszony létére állatokkal társalog, miközben mintázza őket. „Hol a forrása ennek?” — kérdeztem tőle. így válaszolt: „Tanyán éltem gyermekkoromban nagyszüleimnél. Rettentő sok egyedüllétem volt állatokkal. Kutyámmal mentem éjszaka, beszédes csendben voltak társaim. Nekem szinte embernek számítottak, Samu Katalin: Játszó mackók hiszen Gabi kutya, Csuti ló valósággal személy volt a szívemben.” Egy szó, mint száz: Samu Katalin állatai ábrázolásuk együttérző intenzitásában valóban személyek. Kisbocija is sokkalta inkább gyermek, mint borjú. Művei láttán József Attila szavai juthatnak eszünkbe: „Szívemben elidőz a tigris és a szelíd őz.” E kettős egység Samu Katalin csontot rágó komondora. Tudjuk, hogy Derkovits és Szőnyi István borjúja, Aba- Novák tehenei az állatábrázolás magaslatát jelentik, de Samu Katalinéi más megfo- galmazásúak: az állattal emberi állapotot is tükröz, fiatalságot, a gyermekség harmatos tisztaságát. Mintegy az állat természeti törvényeit éri tetten szobraiban az emberi lélek mély együttérzésével, a gondolat hatékonyságával. Alkotásai mentesek minden praktikától, akár az élete. Gazdaságot vezet, állatokat tart, megélhetését napi munkával biztosítja. Az alkotás, a szobrászat napjainak másik műszakja, este, éjszaka kerít sort rá. Nemcsak vallja, hanem gyakorol- - ja mestere, Borsos Miklós intelmét: „Ne nyúzzuk, ne fárasszuk az anyagban az elképzelést, hanem friss szellemi erővel támasszuk fel a szoborban a gondolatot." Samu Katalin, nem fárasztja az eszmét, hanem felszikráztat- ja és megvalósítja művészetében. Losonczi Miklós Mentőrendszer Egy nemzetközi kozmikus kereső- és mentőrendszer (COSPAS/SARSAT) létrehozásának előkészületei nemsokára befejeződnek. Ebben szovjet, kanadai, amerikai és francia . szakértők vesznek részt. Az első kozmikus mentőbolygót 1982. első felében akarják indítani. A mesterséges hold hivatva lesz operatív információkat sugározni és továbbítani bajba került hajókról, valamint szerencsétlenül járt repülőgépekről. APRÓHIRDETÉSEK Ezüstfenyő, 50—100 centiméteres, kiültetésre kapható. Ugyanott egy szarvasi kazán eladó. Békéscsaba, Békési út 16/Á. Hathónapos, sodrott, világos pej kancacsikó eladó. Mezőberény, Sas u. 4. szám alatt. ____________ V álasztási malac eladó. Békéscsaba V., Mátyás király utca 07. _ _ _ Házrész eladó. Békéscsaba. Kisfaludy utca 14. szám alatt. Érdeklő dn i 18 ó rá után._________ T anya eladó. Gyomaondröd, VI. kerület 164. (Berényi kövesút mellett, villany a közelben.) Ugyanott 408-as Moszkvics, érvényes műszakival, irányár: 6500 Ft, vemhes anyabirkák. Érdeklődni: reggel 6—7 óráig, délután 4-töl 6-ig, szombat, vasárnap egész nap.___________ E ladó 1000 négyszögöl kert Békésen, a Csatárkertben. Érdeklődni: Békés, Kígyó u. 2. szám alatt. K—25-s Zetor, 50-es Super Zetor eladó. Brlás János, örménykút, vi. kerület 168. Győztes szülőktől újfundlandi kölykök eladók. Tótkomlós, Bolond u. 35. Érdeklődni: délután .»-tői._______________________________ 400-as kisipari szalagfűrész kifogástalan állapotban, 500 db IT. oszt. födémtégla, csónakos varrógép eladó. Békéscsaba, Eg- ressy u. 59. Két hasas kanca, -egy háromeves sportkanca, két nyolchónapos üsző eladó, örménykút, VI. kerület 51. _ Redőny-, reluxamegrendelés három héttől két éven belül, jelenlegi árfolyamban 5, válamint 10 éves garanciával. Ajánlatot: ..Precíz, pontos” jeligére a békéscsabai lapkiadóba.______________ Gyula központjában. Szabadság tér 4. II. em. 8. (telefon: 62- 535) alatti háromszobás, egyedi gázfűtéses öröklakás eladó. Érdeklődni: az esti_órákban. __ K onyhabútor, szekrénysorból könyves és vitrines rész, korszerű, hibátlan, olcsón eladó. Békéscsaba, Kolozsvári utca 45. Békéscsaba, Orosházi út 121. számú ház eladó. Érdeklődni: Fiumei utca 4 1. alatt.___________ R eklámáron bokor- és futórózsa, 15 Ft, mályvarózsacserje 20 Ft, babarózsa- (Prunus triloba) oltvány 30 Ft. Békéscsaba. Nagy S. u. 97. szám.______ G yula, Klapka u. 5 A alatt levő háromszobás ház eladó.__ K arosszériajavító műhelyemet megnyitottam Gyulán, Villa utca 13. szám alatt. Mindenfajta autókarosszéVia-javítást vállalok. Kalmár István. ________ E züstfenyők, ciprusok, tuják és más örökzöldek kiárusítása ok- lóber 16-tól 24-ig Orosháza- Szcntetornyán, Farkas Antal u. 18. szám alatt._______. E lső emeleti kétszobás, loggiás, egyedi gázfűtéses, OTP-s öröklakásomat elcserélném két és fél szobásra, vagy újszerű OTP-s kertes házra. Beépíthető telek is érdekel. Békés, Karacs u. 2. A I. 4.__________________ 1 500-as Polski Fiat eladó. Mcd- gyesegyháza, Wesselényi u. 35. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Másfél éves betanított csikó eladó. Medgyesegyháza. Fáy András u. 77. ______ M űkő ablakkönyöklő készítését méret után vállalom. Gyula, Szilva u. 6.___________________' i ’U-s 1300-as Lada elálló. Békéscsaba III., Munkás ú. 3. Érdeklődni lehet 17 óra után. Ikerház építéséhez társat keresek Békéscsabán, a VII. kerületben. Cím: „Fiatal vállalkozó” jeligén a békéscsabai lapkiadóban. ____ B eépíthető telek eladó. Békéscsaba, Berzsenyi u. 15. szám alatt. Érdeklődni: Sarkad, SzaIcintai ut 2 B ii. 5.__ _______ ö téves 1500-as Polski Fiat kis karosszériahibával olcsón, sürgősen eladó. Békéscsabái, Mátyás király u. 2 1 ______________ S zőlőoltványok, korai érésű, bőven termő fajták, Csabagyöngye, Irsai, Pannónia, rizlingszilváni, muskátotonel, kékfrankos, T. oszt. 20 Ft, II. oszt. 10 Ft. Nem oltott, gyökereztetett Zala- gyöngye, muskátotonel, rizlingszilváni. I. oszt. 15 Ft, II. oszt. 7 Ft. Postán utánvéttel megrendelhető. Csomagolás, szállítás díjtalan. Szabó. 3201 Gyöngyös. pf. 52. __ ______ H atéves Trabant eladó. Békéscsaba, Kőmíves Kelemen sor 12. iR-es Trabant 18 ezerért eladó. Érdeklődni: Békéscsaba V„ Varsányi u. 10. Elektromos libatömő gép, bukóüst, üzemképes Zsiguli lejárt műszakival eladó. Békéscsaba V.. Lugosi u. 22. ____________' f elújított 128-as Fiat eladó. Gyula, Szüret u. 30. (Paradicsom.) Gyula, Ajtósfalva, Fecske u. 7. számú ház azonnali beköltözéssel, 1000 négyszögöles telekkel, jószágtartásra kiválóan alkalmas, vasútállomástól 1500 méterre eladó. Irányár: 230 000 Ft. Kalor széntüzeléses vaskályha, príma matracok eladók. Raktár kiadó. Békéscsaba, Ságvári utca 6. ____ T enyésznutriák eladók. Dévavá- nya, Sport út 20. (Benzinkút- tal szemben.)_______________ H ódmezővásárhelyi két és fél szobás, termálvízfűtéses, tanácsi lakásomat elcserélném békéscsabai másfél szobás lakásra. Ajánlatot: „1983. január” jeligére a békéscsabai lapkiadóba. Bútorozott szoba kiadó. Békés- csaba V„ Gorkij u. 26. Első emeleti, másfél szobás és negyedik emeleti kétszobás, egyedi gázfűtésű, OTP-s lakás eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Fövenyes út 12. IV. 12. (18 órátok)^ Békés, Nagykertben 496 négyszögöl kert eladó. Érdeklődni: Békés, Tavasz u. 54. 15 óra után. CZ rendszámú, jó állapotban levő Trabant eladó. Köröstar- csa, Damjanich u. 8. Ház eladó, két család részére is alkalmas. Érdeklődni: Békés, Mátra u. 35. (17 órától, szombat, vasárnap egész nap.)____ S akk-komputer eladó. 9 voltos, szenzoros táblájú, 4 nehézségi fokon játszó, programozható. Telefon: Szarvas, 183. Sövényi. Két- vagy másfél szobás albérletet keresünk Békéscsabán, a Kulich-lakótelepen vagy környékén. Cím: „Leinformálható” jeligén a békéscsabai lapkiadóban. • 50-es Super Zetor és egy vizsgázott kerti traktor eladó. Me- zöberény, Szénáskert 47. Tanya sürgősen eladó egy ka- tasztrális hold földdel. Békés, Borosgyán. X.,- kerület 73. szám. Érdeklődni: Békés V., Magya- ri Imre utca 14. szám alatt! Két hathónapos csődörcsikó eladó. Békéscsaba V„ Egység ut- pa__27. Eladó két db új fejőgép. Mező- berény, Széchenyi út 3. Eladó 300 db fehér húshibrid csirke. özv. Várdai Jánosné, Dévaványa, Lenin út 32. Eladó jó állapotban levő, hordozható csempekályha, felnőtt- és gyermekruhák, kabátok. Békéscsaba. Könyves utca 78. (Délután.) ________ 30 db vemhes anyajuh eladó. Békés, Kispince utca 23. Étkezési burgonya eladó, 100 mázsa. Békéscsaba, Lestyán u. 9. Szoba, konyha, spájz fiatal házaspárnak albérletbe kiadó. Békéscsaba V. kér., Wagner u. 98. _____ H ázasságközvetítés, partner-, társkeresés, szabad idős programok. „Szimpátia GM” 8002 Székesfehérvár, postafiók 90. Különleges módszer, garantált diszkréció! Forduljon bizalommal hozzánk! Kérje tájékoztatónkat ! Négy vemhes üsző, egy nagy teherbírású utánfutó, egy betonkeverő gép, 4000—5000 db hódfarkú cserép eladó. Újkígyós, Kossuth u. 86 1. MTZ 45-ös traktor pótkocsival, ekével sürgősen eladó. Békéscsaba, Esze Tamás utca 32. Kézi csomózású, 3X4 méteres, teljesen új keleti perzsa szőnyeg eladó. Cím: „Szőnyeg” jeligén a békéscsabai lapkiadóban. A BUBIV gyulai gyára felvételre keres: szén- és olajtüzelésű kazánhoz vizsgázott fűtőt, asztalos szakmunkást, segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: BU- BIV, Gyula, Zrínyi tér 5. Tel.: 62-244. A Békés megyei ZÖLDÉRT Vállalat húsüzeme felvesz fűtőket, középnyomású vizsgával rendelkezőt (gázkazánhoz), árukísérőket, női, férfi segédmunkásokat. Jelentkezés az üzem munkaügyi csoportjánál. Békéscsaba, Két- egyházi út 8. szám. ______________ K ezdő munkaerőt adminisztratív munkakörbe alkalmazunk. AFIT-szerviz, Békéscsaba. A megyei rendőr-főkapitányság takarítónőket keres felvételre. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Bartók Béla út 1—3. Személyzeti osztály. A HÉT MINDEN NAPJÁN DISZKÓ A CASINÓBAN. Hétfő, kedd, szerda 20—24 óráig. Belépő nincs. VIDEODISZKÓ MŰSOR: csütörtök, péntek, szombat, vasárnap 20—01 óráig. Belépő 30 Ft. DISC JOCKEY: Kiss Zoltán. A belépő csak egyszeri belépésre érvényes. Szeretettel várunk minden kedves vendéget: a Casino személyezete, Gyula, Városház u. 1. Eladó MŰSZAKI VIZSGÁZOTT HK—5 típusú pótkocsi VÁROSI TANÁCS V. B. KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEME. SZARVAS. Hirdessen lapunkban! HIRDETÉSFELVÉTEL Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Tel.: 13 221 Szedje meg a téli almaszükségletét a Derekegyházi Állami Gazdaság királysági kertjében. Starking 4 Ft kg, jonatán 2 Ft kg. Megközelíthető a Szentes—Fábiánsebestyén—Gádoros útvonalon. Nyitva tartás: 7—17 óráig, szombat, vasárnap is. Hz alföldi Kőolajipari Gépgyár felvételre keres lakatosmühelyébe — gépipari szakközépiskolai végzettséggel és gyakorlattal rendelkező diszpécsert — festő szakmunkást — lakatos szakmunkást lángvágó munkakörbe — hegesztőt, valamint esztergályost. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, Orosháza, Bajcsy-Zs. út 41. Budapesti munkahelyeinkre felveszünk: villanyszerelőket, víz- és gázvezeték-szerelőket, központifűtés-szerelőket, szerkezeti lakatosokat, kőműveseket, hőszigetelőket, mázolókat, valamint a felsorolt szakmákhoz betanított és segédmunkásokat, teljes munkaidősöket és nyugdíjasokat. Modem munkásszállásunkon, háromágyas szobákban kényelmes elhelyezés, napi kétszeri melegétkezés, illetve térítés. Napi 30 Ft különélési pótlékot és utazási menetjegytérítést fizetünk. Szakmai képzésre és továbbképzésre lehetőséget nyújtunk. főszer, fővárosi szerelőipari vállalat, Budapest IX., Koppány u. 5—11. 1097. Telefon: 336-560, 83-as mellék. Tartósított nyersszelet vásárlási lehetőség! A Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát cukorgyára megkezdte a tartósított nyersszelet folyamatos gyártását, változatlan, 5,20 Ft,mázsa egységáron közúti járműbe, valamint vasúti kocsiba (vagonba) rakva. Szeletkiszállítás: folyamatosan éjjel-nappal, előzetes vagy kiszállításkori befizetés mellett eszközölhető. Szelctrcndelés a cukorgyár termeltetési osztályán, munkanapokon 8—16 óráig. Telefon: Mezőhegyes 3 (192-es mellék).