Békés Megyei Népújság, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-07 / 209. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS II MEGYEI TANÁCS LAPJA 1982. SZEPTEMBER 1., KEDD Ara: 1,40 forint XXXVII. ÉVFOLYAM, 209. SZÁM Hazánkba érkezett a Finn Köztársaság elnöke Harci túra — ifjúgárdistáknak Gyomaendrődön A 15 szakalegység tagjai főként diákfiatalok, ,de voltak közöttük dolgozó fiatalok is, akik évek óta hasonló tá- vokat tesznek meg ilyen harci túrákon. A szeptember 4- én megtartott elméleti próbatételen nemcsak a szakmai kérdésekre kellett válaszolniuk, hanem politikai és Ifjú Gárda-ismeretekre is. Az értékelők elmondták; nem szerencsés a megyei verseny időpontja, mert nagyon sok fiatal középiskolás első éves még; nem ismeri a szakmai tematika egészét, a végzős osztályok pedig már dolgoznak vagy tanulnak valahol. Ez látszik is az elméleti versenyek eredményén, hiszen egy-egy fontos kérdésre fél értékű választ, vagy helytelen feleletet adtak a gárdisták. Elméleti versenyben a gyomai Kiss Lajos Gimnázium, a gyulai egészségügyi szakiskola és a mezőberényi területi Ifjú Gárda-szakasz bizonyult a legjobbnak. A gyakorlati erőpróbán a kondorosiak, a gyomai Kiss Lajos Gimnázium és a mezőberényi fiatalok szerepeltek a legjobban. A szakalegységek követelményeit katonai ismeretekből a kondorosiak, a mezőberényiek és az orosházi szakmunkások telje.sítei- ték a legjobban. Rendőri ismeretekből a gyorhai Kiss Lajos Gimnázium, az orosházi AKG és a Gyulai Húskombinát gárdistái tudtak a legtöbbet. A polgári védelem tudásanyagából az oká- riyiak, az orosházi Táncsics Gimnázium és a gyulai egészségügyi szakiskola versenyzői adtak vissza a legtöbbet. A verspny bizottsága az egyéni tudást 'is értékelte, így Vigh Aranka, a gyulai egészségügyi szakiskola és Varga Zoltán, a gyomai Kiss Lajos Gimnázium tanulója kaptak pénzjutalmat. Számadó Julianna Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának és Losonczi Pálnak, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására hétfőn baráti, munkalátogatásra Magyarországra érkezett Mauno Koivisto, a Finn Köztársaság elnöke, és felesége, Tellervo ■ Koivisto. A finn államfő különgépe kora délután landolt a finn és magyar nemzeti lobogóval díszített Ferihegyi repülőtéren, ahol fogadására megjelent Kádár János és felesége, Losonczi Pál és felesége, Púja Frigyes külügyminiszter, valamint állami és társadalmi életünk számos más vezető személyisége. Jelen volt Ma- tusek Tivadar, hazánk helsinki, és Osmo Väinölä, Finnország budapesti nagykövete is. Kádár János, %z MSZMP Központi Bizottságának első titkára hétfőn a KB székházában megbeszélést folytatott Mauno Koivistóval, a Finn Köztársaság elnökével a nemzetközi élet, valamint a két ország kapcsolatainak időszerű kérdéseiről. A' szívélyes . légkörű találkozón részt vett Szarka Károly külügyminiszter-helyettes és Magam is álmos szemekkel érkeztem meg szeptember 5-én, reggel fél 7-kor, a gyomaend- rődi ifjúsági táborba, ahol a rendőri, katonai és a polgári védelmi ifjúgárda-szakalegységek megyei versenyét rendezték meg. A fiúk és lányok reggeli után izgatottan várták a „Lépés i indulj!" vezényszót, s futva tették meg a csaknem 14 kilométeres távolságot, amely fűszerezve volt különböző nehézségű akadályokkal. Motorcsónakkal kellek át a vizen a szabadkígyósi verseny zők, a megadott útvonalon Kádár János, az MSZMP KB első titkára köszönti Ferihegyen a Finn Köztársaság elnökét , (Telefotó) Jaakko Kalela, a finn elnök külpolitikai tanácsadója. Kádár János és felesége, valamint Losonczi Pál és felesége este a Parlament vadásztermében díszvacsorát adott Mauno Koivisto és felesége tiszteletére. A díszvacsorán részt vett Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Trautmarin Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke. Várkonyi Péter, az MSZMP KB titkára, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Púja Frigyes külügyminiszter, Köpeczi Béla művelődési miniszter, továbbá állami és társadalmi életünk számos vezető személyisége. Jelen volt Matusek Tivadar és Osmo Väinöiä, valamint a köztársasági elnökkel érkezett más finn személyiségek. A díszvacsorán az MSZMP KB első titkára és a Finn Köztársaság elnöke moridott pohárköszöntőt. II világbékéért, a politikai enyhülésért Politikai fórumokkal, gyűlésekkel, kiállításokkal ts törekszik a Magyar Szolidaritási Bizottság arra, hogy közvéleményünk minél szélesebb körben ismerje és értse meg a rendkívül bonyolult nemzetközi helyzet összefüggéseit, a békéért, a politikai enyhülésért, a leszerelésért folytatott világméretű küzdelem fontosabb eseményeit, a társadalmi haladásért, a nemzeti felszabadulásért küzdő népek harcát. E célokért a bizottság — éves programja és hagyományai szerint — szeptember 1-től az idén is meghirdette az antifasiszta világnap őszi szolidaritási akciósorozatát. Az akciósorozat mindig időszerű gondolatának napjainkban külön jelentőséget ad, hogy a második világháború befejezése óta talán a legfeszültebb kapcsolatok időszakát éljük. A bizottság is felhívja a közvélemény figyelmét: határozottan ítélje el az Amerikai Egyesült Államoknak és szövetségeseinek agresszív, a világbéke szempontjából beláthatatlan következményekkel járó konfrontációs politikáját. Tiltakozzon Izrael közel-keleti agressziója, a Palesztinái és a libanoni nép elleni támadásaival szemben. Emelje fel szavát a latin-amerikai népek és Afrika déli részének haladó és felszabadítási mozgalmai elleni helyi háborúk, a független államok belügyeibe történő beavatkozás és a reakciós erőknek nyújtott támogatás ellen. Biztosítsa szolidaritásáról Vietnam, Kambodzsa és Laosz népeit békés építőmunkájukban, s tiltakozzon a nemzetközi imperializmust támogató kínai hegemoniz- mus és a térség más reakciós erőinek törekvései ellen. Nyilvánítsa ki szolidaritását az afgán néppel, ítélje el az afgán forradalom külső és belső ellenségeinek a politikai kibontakozást akadályozó provokációit. Az utóbbi időben a nemzetközi élet alakulására rányomta bélyegét az imperialista erők kiélezett támadása a Szovjetunió, a szocialista országok és a haladásért küzdő népek ellen. A jelenlegi feszült nemzetközi helyzet alapvető oka az imperializmus szélsőséges köreinek agresszív politikája, az a törekvése, hogy katonai erőfölényre tegyenek szert, és ezáltal a maguk javára változtassák meg a történelmileg kialakult nemzetközi erőviszonyokat. A nemzetközi imperializmus a befolyása alatt álló fejlődő országokban kiépített katonai támaszpont rendszerével, a gyorshadtestek felállításával, végletekig kiélezett propagandahadjáratával, a nemzetközi jogot és az alapvető emberi jogokat sárba tipró rendszerek agresszióinak támogatásával, az ellenük emelt szankciók végrehajtását akadályozó vétókkal súlyosan veszélyezteti Afrika, Ázsia és Latin- Amerika népeinek szabadságát, függetlenségét és a nemzeti felszabadító mozgalmak, a haladó és demokratikus országok által kitűzött célok elérését. Ez a veszélyes nemzetközi helyzet megköveteli a nemzeti felszabadító mozgalmaknak nyújtott politikai, erkölcsi és anyagi támogatás kiszélesítését, a politikai függetlenségüket elnyert, és a neokolonia- Hista törekvések ellen küzdelmet folytató országok összefogásának erősítését. Elsőrendű feladat tehát ráirányítani a közvélemény figyelmét azokra az imperialista törekvésekre, amelyek a fegyverkezési verseny fokozásával a katonai erőfölény megszerzésére irányulnak. Hangsúlyozni kell a Szovjetunió és a szocialista országok újabb kezdeményezéseit, amelyeket az enyhülés eredményeinek megőrzése, a fegyverkezési verseny megállítása érdekében tesznek. Ezért kéri fel a Magyar Szolidaritási Bizottság titkársága a tagszervezeteket, hogy az őszi akciósorozat politikai céljaiért minél több önálló, helyi kezdeményezésre épülő akciót szervezzenek. R. T. J. A nyíl mutatja az útvonalat, el ne tévedjetek — magyaráz az indító parancsnok a békési rendőri szakalegységnek Az orosházi 6I2-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet raja induláskor Koncentrálás a lőtéren A szerző felvételei