Békés Megyei Népújság, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-25 / 225. szám
V O- 1982. szeptember 25., szombat mimmagazin minden nyáron együtt megy. Különben van itt egy érdekes dolog: teljesen különbözik a munkáról a vélemény a központi, meg a megyei táborokban. Amoda kicsit pihenni, szórakozni is megyünk, ott több is a szabad idő, a program. A megyei táborba pedig sokan eleve azért mennek, hogy pénzt keressenek. Mi, egészségügyisek a bakuci megyei táborba szoktunk menni. Sokáig Lovász Gyuri bácsi volt ott a táborvezető, nagyon szerettük őt, végtelenül rendes volt. Az új táborvezető is rendes, nem rossz; csak más, mint Gyuri bácsi volt. Nekem a fő bajom, hogy télé van ott mindig minden pavilon oly^n fekete bogárral, hát azokat nem ártana kiirtani. Ami a normát illeti, a központiban a napi 50 forintot kell teljesíteni, ha többet érünk el, az a miénk. Ha kevesebbet? Hát volt egy brigád, három napon át 40, 2 4, meg 24 forintjuk jött ki, a táborvezetőség haza akarta küldeni őket, de végül a tábortanács, aminek a tagjait magunk közül választjuk, azt javasolta, ha még egyszer nem, érik el a 100 százalékot, akkor csomagolhatnak. És mi történt? Utána mindig 140 százalékokat produkáltak. Szóval, nem a tudással volt ott a baj, csak lusták voltak. Ha már a táborvezetésnél tartok, nem m'indegy, milyen a táborvezető, az ő személyétől sok minden függ. Az se mindegy például, hogy milyen hangnemben mondja el a dolgokat, hogy kér, vagy parancsolgat, meg ilyesmi. Egyik központi táborban például a táborvezető- semmi beleszólást nem hagyott a tábortanácsnak, egy másik helyen pedig a nevelési felelős kész programot vitt a táborba, és nem érdekelte, nekünk tetszik, vagy sem, keresztülvitte. Ilyenkor persze hogy nem a legjobban éreztük magunkat. Igaz, akadnak közöttünk fegyelemsértők, lusták, akiket joggal küldenek haza, de ez nem jellemző. A munka? Nem, nem igaz, hogy mi nem szeretünk dolgozni. Ha azt látjuk, hogy van értelme annak, amit csinálunk, meg reális a norma, akkor igenis ráhajtunk, az egészséges versenyszellem szerintem a legtöbb fiatalban megvan. Persze, ha úgy érzi a diák, hogy őt nem tekintik embernek, ha fenyegetik jobbról, balról, és csak a teljesítménye érdekes, meg olyan munkát végeztetnek vele, amit a felnőttek közül senki nem hajlandó, akkor persze hogy zúgolódik. Hát így vagyunk mi az építőtáborozással. T. I. Címerezők az egyik megyei építőtáborban az idei nyáron Fotó: Fazekas László Lassan egy hónapja lesz, hogy megkezdődött az iskolákban a tanítás, de a nyári élményekről még mindig akad mesélnivaló, különösen az építőtáborozásról, ami a diákok többsége szerint remek nyári program, és jó kereseti lehetőség. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy olykor nemcsak kellemes élmények, hanem kisebb-na- gyobb bosszúságok is fogadják a lányokat, fiúkat, ami egy életre elveheti a kedvüket az építőtáborozástól. A Békés megyei diákok közül ezen a nyáron 1228-an dolgoztak központi, százan központi szakmai táborban, 1355-en pedig megyei címerezőtáborban. Ugyanakkor megyénkben működött öt központi szervezésű építőtábor, ahová Baranya, Borsod, Győr, Hajdú, Heves, Komárom és Szabolcs megyéből érkeztek diákok. A bulgáriai Vidinben, nemzetközi építőtáborban megyénket húsz fiatal képviselte. S hogy miképpen vélekednek az építőtábori mozgalomról, a körülményekről, a munkáról, az ellátásról a diákok, arról beszéljenek a legilletékesebbek, ők maguk, illetve közülük egy békéscsabai egészségügyi szakközép- iskolás, a negyedikes Balázs Mária, aki eddig összesen hat építőtábornak volt lakója. — Nálunk népszerű a tábor, nem nehéz a szervezés, úgyhogy nem is jutott el mindenki, nyolcvanan lemaradtak. Persze, szerintem azért is volt ennyire vonzó a bogiári tábor, mert ott a Balaton. Hát, Bogláron remek volt, jó csapat -jött össze, és a munka is az volt, amire számítottunk. Mert hogy tavaly, Izsákon őszibarackszedés helyett, mivel lefagyott a gyümölcs, tősarjazás, horolás ment két hétig! Sokan fogadkoztak akkor, még egyszer be nem teszik a lábukat építőtáborba, mégis ott voltak az idén is. Szóval, sokat számít, hogy jó előre, pontosan megmondják nekünk, hol, mire számítsunk, mi lesz a dolgunk, mert nagyon el tudja venni az- ember kedvét a szervezetlenség. Megfigyeltem, hogy aki egyszer eljön, az utána minden nyáron jelentkezik, úgyhogy negyedikig szinte törzsgárda alakul ki, egy-egy brigád két három embertől eltekintve, Ifjúgárdisták A KISZ X. kongresszusának határozatában olvashatjuk az Ifjú Gárdáról: „ .. . megkülönböztetett figyelmet fordítunk az Ifjú Gárda tevékenységének fejlesztésére, a képzés tartalmának differenciálására. A szakalegységek számának bővítésével, szakmai munkájuk és képzésük színvonalának javításával ' biztosítsuk aktív részvételüket a közrend és a társadalmi tulajdon védelmében, a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok megoldásában. Több gárdista kapcsolódjon be a fegyveres erők és testületek, a rendészeti szervek önkéntes segítőinek munkájába. Törekedjünk az Ifjú Gárda és az Üttörő Gárda közötti kapcsolatok kiszélesítésére, az Ifjú Gárda utánpótlási bázisának növelésére... A KISZ-szervezetek mozgósítsanak a szolgálati feladatok végrehajtására, a kötelezettségek, a rend és a fegyelem tudatos vállalására.” Ezek a célok — a fiatalok szocialista hazafiságra, proletár internacionalizmusra nevelése, a honvédelmi ismeretek elsajátítása — az éves képzési tervek végrehajtásával valósulnak meg. Egy-egy képzési évben elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt a fiatalok, s hogy ismereteik mennyire alaposak, arról különböző versenyeken, szemléken adnak számot. Megyénkben az 1981/82-es képzési évben 1300 ifjúgárdista tevékenykedett. A képzési év kiemelt rendezvénye volt a KISZ zászlóbontásának és az Ifjú Gárda megalakulásának 25. évfordulója tiszteletére megtartott megyei Ifjú Gárda állománygyűlés. A terveknek megfelelően zajlottak le a felmenő rendszerű lövészversenyek, s a szakalegységi versenysorozat is. Az Ifjú Gárda munkásőri, tűzoltói és határőri szakalegységek megyei versenyeiről a legjobban felkészült szakrajok egyéni és kollektív eredmények alapján jutottak el az országos versenyekre. Megyénk volt a helyszíne a tűzoltó szakalegységek országos találkozójának és versenyének, amelyre Szarvason került sor. A rendőri, a katonai és a polgári védelmi szakalegységek megyei versenyét szeptember elején Gyomaendrődön bonyolították le. Az 1981 82-es képzési év zárásaként a városi, járási parancsnokságok megrendezték a szemléket, majd megtörtént az Ifjú Gárda tisztségviselők éves felkészítése is a következő képzési évre. Az ifjúgárdisták szolgálati feladatokat is ellátnak, melyre a parancsnokságok egyre nagyobb figyelmet fordítanak. Különböző ünnepségeken, rendezvényeken mindenütt találkozhatunk egyenruhás ifjúgárdistákkal, akik díszőrséget állnak, rendezői feladatokat látnak el. Az Ifjú Gárda-parancsnokságok, alegységek tevékenysége nem nélkülözheti a fegyveres éfők és testületek támogatását, az utánpótlás szempontjából pedig nem kevésbé fontos az Úttörő Gárdával való kapcsolat, hiszen a piros nyakkendős gyerekek köréből sok új tagra számíthat az Ifjú Gárda. A két parancsnokság együttműködése az elmúlt néhány évben sokat javult, egyre több a közös rendezvény. Bízni kell a fiatalokban Interjú Huszár Istvánnal, az MSZMP Központi Bizottsága tagjával, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatójával Az Ifjúság és társadalom a ’70-es és ’80-as években című, nemrégiben megtartott országos elméleti tanácskozást követően e rendezvény lényegéről, s az ott is elhangzott ifjúságpolitikai kérdésekről beszélgettünk a vitaindító és vitazáró Huszár Istvánnal, az MSZMP Központi Bizottsága tagjával, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatójával. — Huszár elvtárs közgazdász, a nyíregyházi országos elméleti tanácskozáson tartott bevezető előadásának témája mégis az ifjúság és a társadalom volt... — A közgazdaság soha nem öncél, mindig a leghatékonyabb segítő eszköz a társadalom alapkérdéseinek megoldásához. Ezenkívül: a Társadalomtudományi Intézet az ifjúságkutatás országos bázisintézete. Ennek dolgozójaként is örömmel vállaltam, hogy véleményt mondjak az ifjúság társadalmi helyzetéről, bár hozzáteszem, hogy a kutatásnak még csak a kezdeti stádiumában vagyunk. — Kérem, foglalja össze, milyennek értékeli a vitát, mit tart a tanácskozás legnagyobb erényének? — A résztvevők felelős politikai érettséggel tanácskoztak. Kifejezésre jutott: vsze- retnék az ifjúság nevelésében elért eredményeket megóvni, gyarapítani. Ennek tudom be az aggodalmat is. Számos tekintetben gyengeség jellemzi munkánkat, s az ifjúság egy részénél szaporodnak a negatív jelenségek, az ifjúságpolitikánál a gondok. A nyílt, szókimondó tanácskozás felvállalta, hogy olyan gondolatokat is megfogalmaz, amelyek elemzéséhez, hasznosításához további vitára van szükség. A konferencia beleillett abba a programba, amelynek a célja segíteni a legfelsőbb szerveket egy offenzív program kidolgozásában. — Előadásában azt mondta, hogy mai konszolidált viszonyaink közepette sok az új, a korábbiaktól eltérő jelenség, s gondjaink egy része ebből következik. Nincs ebben ellentmondás? — Konszolidált viszonyok között is sok lehet a társadalmi gond, az új, szokatlan jelenség, vagy éppen ellentmondás, amelyekre új módon kell válaszolni. Anakronisztikusnak tűnik, de mélységesen igaz: bizonyos korábbi társadalmi gondok akkor fogalmazódnak meg élesebben, amikor a gondok megoldásának lehetőségeihez is közelebb kerülünk. Ma nem az ifjúságpolitikai kérdések kiéleződésének időszakát éljük (nem tagadva a gongokat), hanem abban a korban, amikor már elég tapasztalattal, ismerettel rendelkezünk ahhoz, hogy a jó évtizede hozott ifjúságpolitikai határozat után, a középtávú jövő lehetőségeinek ismeretében módunkban van számos ifjúságpolitikai kérdést napirendre tűzni. És ezeket mi tűzzük napirendre. Nem csupán azért, hogy beszéljünk róla, hanem azért, hogy továbblépjünk a „meg- őrizni-meghaladni” dialektikája alapján. Ahhoz, hogy meg tudjuk védeni elért eredményeinket, az kell, hogy meghaladjuk azokat. A meghaladás a megőrzés biztosítéka. — Miben látja a fő gondokat? — Hogy a lassúbb gazdasági növekedés körülményei közepette, akkor, amikor a közeljövő társadalmi programja „csak” az életszínvonal megőrzése, nehezebbé váltak az ifjúság pályakezdésének feltételei. És ezért a munkahelyi viszonyok javítása (beleértve a teljesítménynek, a képzettségnek megfelelő bérezést, a szakmai előrehaladást), különös figyelmet érdemel a társadalom részéről. Az önálló életkezdés, családalapítás, lakáshoz jutás feltételei nehezebbé váltak. A harmadik gond, hogy az új jelenségek zavarba ejtik az ifjúság széles köreit, úgynevezett értékorientációs zavarokhoz vezethetnek. Erről ott többen is kitűnően szóltak. — Milyen fajta zavarokról beszélhetünk? — Ilyen kérdések fogalmazódnak meg: milyen perspektívát nyújt a most felnövekvő generáció számára a szocializmus? A tudományos munka nem tart még ott, hogy ezekre választ adjon. De bizonyos működési zavarban van az ifjúsági szervezet és az ifjúság nevelésére hivatott intézményrendszer is. Ismétlem: a pálya- orientáció, a pályakezdés, az önálló életkezdés feltételeinek átgondolására, az ifjúság tudati-eszmei állapotára, az ifjúságpolitikával és az ifjúság nevelésével foglalkozó intézményrendszerre kell irányítanunk a fő figyelmet. — Szeretném,, ha ezt bővebben kifejtené... — Például: a KISZ egyre kevésbé fogja át az ifjúság egészét. A felülről kezdeményezett programokban a KISZ-tagok egy része nem nagy lelkesedéssel vesz részt. Az ifjúság egyes rétegeinél sem az érdekképviselet, sem a programok nem igazodnak eléggé a való társadalmi problémákhoz. — És ezért sokan a KISZ-t hibáztatják. Egyetért velük Huszár elvtárs? — Én nagyon nem szeretem. ha az ifjúság körében fellelhető gondokért egyesek a KISZ-re hárítják a felelősséget. Mert ha igaz — és mélységesen igaz —, hogy az ifjúságpolitikáért a társadalom egésze felelős, akkor egy offenzívebb, attraktívabb KISZ-munka feltételeit is a társadalom egészének kell megteremteni. Ifjúsági szövetségünk legutóbbi kongresszusa nagyon szépen megfogalmazta ezeket a feltételeket, de az egész társadalom közreműködése nélkül ebben nem sokra mehet. Varga- Sabján elvtárs, a KISZ KB titkára is elmondta, hogy a KISZ „jogosítványai” fogyatékosak. Nem lehet az ifjúsági szövetségre fogni pl. az iskolarendszer gyengeségeit. Erről most nekem különösebben nem érdemes szólni, hiszen a párt Központi Bizottsága tavasszal nyomatékosan megfogalmazta a koncepciókat. Az ifjúságpolitika számos más elemét is megfogalmaztuk már. Ezeket kell egvségbe rendezni. — A döntés önmagában — bármilyen kitűnő is az — nem elég. Egyetért ön ezzel? — A társadalmi folytonosságot generációváltozások kö- zepetté kel] biztosítani. Egyszerűen arról van szó, hogy aki át akarja venni a stafétabotot, az világosan tudja: az a stafétabot az övé, rajta is múlik tehát „csapata” előrehaladása, „helyezése”.. És fontos, hogy aki átveszi a stafétabotot, az akarjon is győzni a társadalmi haladásban? — Milyen szerepe lehet az ifjúságnak saját helyzete javításában? — Csak a fiatalokkal közösen juthatunk túl a gondokon. Nemcsak értük; ve- lük szükséges dolgoznunk. A társadalmi tevékenységhez nagyobb teret igényelnek a fiatalok, s az igény mellett készség is mutatkozik a közös munkára. Mi ugyan a gondokról beszéltünk (mert ez volt a munkánk), de sok örömünk is van. sajátos örömök. Az egyik előadó hangsúlyozta is a felnövekvő generáció magas képzettségét, műveltségét, hogy például milyen sok érettségizett szakmunkásunk van már. Ez nemcsak a magasabb szakmai műveltséget, de a társadalmi, politikai kérdések iránti érdeklődést, a részvételre való készséget is jelenti. Szerintem ez nagy erőforrás, olyan tartalék, amivel akarnunk és tudnunk kell jól gazdálkodni. — A negativumok tehát pozitívumokká változtathatók? — Igen, ha mi, felnőttek akarjuk. Egyszerűen bízni kell a fiatalokban, feladatokat kell adni nekik, azok megoldásában apellálni kell az önérzetükre. És nem szabad gyanakvással közelíteni hozzájuk. Építenünk kell a türelmetlenségükre is. A társadalomnak még nagyobb területet kell biztosítani öntevékeny munkájukhoz. Rengeteg pozitív tapasztalat van arra. hogy a mai fiatalok milyen nagy teljesítményekre képesek. Már _a KISZ néhány sikerült mozgalma is mutatja, hogy ez így van. Mennyi nagyszerűt találhatunk a művészeti életben, a különböző versenyeken, diákolimpiákon. Aztán az építőtáborok! A lányom félnapokig mesélt arról, hogyan dolgoztak, versenyeztek ott. A fiatalok másutt sem álláspénzt akarnak. Lássuk be: a felnőtt-társadalom minden visszássága az ő első rossz tapasztalatuk révén visszaüt. A jó példa viszont sok jót szül. Nekünk nem kell szégyenkezni ezért ' az ifjúságért. Mi vállaljuk ezeket, a fiatalokat. Ez ad nekünk erkölcsi alapot ahhoz, hogy a gondokat, az igényeket a jövőre nézve is, elsősorban a magunk számára becsületesen és pontosan megfogalmazzuk. Kopka János \
