Békés Megyei Népújság, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-14 / 190. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG B MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1982. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT Ara: 1,80 forint XXXVII. ÉVFOLYAM, 190. SZÁM Megkezdődött a kenderaratás Nagygyűlések, munkás-paraszt találkozók, népünnepélyek, új létesítmények Országszerte gazdag program az alkotmány napjára Alkotmányunk törvénybe iktatásának 33. évfordulójá­ról országszerte ünnepi gyű­léseken. tanácsüléseken és kiböv i tett népfrontbizottsági üléseken emlékeznek meg. Valamennyi megyében meg­rendezik a már hagyomá­nyossá vált munkás-paraszt találkozókat, kitüntetéseket adnak át a társadalmi mun­kában, a településfejlesztés­ben élen járó egyéneknek és kollektíváknak. Sok helyütt avatnak új létesítményeket, s az ünnep jó hangulatáról, a vidám találkozók, a gaz­dag kulturális és szórakozta­tó programok is gondoskod­nak. A kiemelkedő jelentőségű politikai rendezvények sorát az augusztus 18-i mohácsi nagygyűlés nyitja meg, amely után a város magyar és nem­zetiségi együttesei adnak mű­sort a művelődési központ szabadtéri színpadán. Augusztus 19-én Debrecen­ben és Zalaegerszegen, 20- án pedig az ópusztaszeri nemzeti emlékparkban ren­deznek ünnepi nagygyűlést. Öpusztaszeren ebből az al­kalomból a park díszkapujá­nál felavatják Tóth Valéria szegedi szobrászművész 28 méter hosszú, több mint 2 méter magas bronz dombor­művét, amelynek középpont­jában az aratás befejezését, az új kenyér ünneplését áb­rázolta a művész. A dombor­mű felavatása és a nagygyű­lés után egész napos válto­zatos műsor várja az Opusz- taszeren ünneplő tízezreket. A kecskeméti Széchenyi-vá- rosrész új parkjában augusz­tus 18-án avatják fel Szé­chenyi István szobrát, Kiss István Kossuth-díjas szob­rászművész és Kerényi Jó­zsef Ybl-díjas építész alko­tását, majd alkotmánynapi ünnepséget tartanak az Er­dei Ferenc Megyei Művelő­dési Központban. Az augusztus 20-i ünnep immár hagyományossá vált rendezvényei a munkás-pa­raszt találkozók, amelyek keretében az üzemi dolgozók a falvakba, termelőszövetke­zetekbe, a mezőgazdaság dolgozói pedig üzemekbe lá­togatnak el. Békéscsabán augusztus 19-én a Szabadság Tsz-ben 19 mezőgazdasági és élelmiszer-ipari üzem leg­jobb dolgozói találkoznak. Balassagyarmaton a palóc­ligetben nagygyűléssel egy­bekötve rendeznek munkás- paraszt-határőr találkozót. Nyíregyházán a papírgyár kollektívája a helyi Béke Tsz-szel, a konzervgyáriak a Ságvári Tsz-szel együtt ün- neoelnek, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet pedig a gumigyáriakat látja vendé­gül. Szolnok megyében egye­bek ' között Szolnokon, Kar­cagon, Mezőtúron, Tiszafüre­(Folytatás a 3. oldalon) Csongj;ádban beérett a ken­der: a hódmezővásárhelyi Vörös Csillag és Dózsa, va­lamint a mártélyi Fürst Ter­melőszövetkezet határában megindultak a speciális szov­jet kenderkombájnok. Az országos hatáskörű Sze­gedi Kendertermelési Rend­szer központjának tájékozta­tása szerint hazánkban az idén mintegy 5000 hektáron vetettek kendert. Csongrád és Békés megyében a júniu­si jeges zivatarok okozta ká­rok miatt 800 hektáron ki kellett szántani a rostnö­vényt, ugyanakkor a többi területen a korábbi éveknél lényegesen jobb termés ígér­kezik. A laboratóriumi vizs­gálatok szerint kiváló a mi­nőség. Elsődleges feladat most a gyors ütemű betakarítás jó megszervezése. Ennek felté­teleit megteremtették: az idén 80 új, nagy teljesítmé­nyű szovjet kenderkombájn érkezett, amelyeket idejében megkaptak az érdekelt gaz­daságok. A tervek szerint alig három hét alatt or­szágszerte learatják a ken­dert. Utána következik a nagy tömegű kóró beszállí­tása, amit ugyancsak minde­nütt gépesítettek. A Szeghalom és Füzes­gyarmat között, a 14-es szá­mú kútnál, az égő gázkitö­résnél dolgozó munkabrigá­dok tegnap, pénteken nagy lépést tettek a gáztűz elfoj­tására. Sikerült a tűz kör­nyezetét az acélroricsoktól megtisztítani. Igaz meglepe­tésben is részük volt a men­tőknek: az elmúlt napokban a gondosan óvott kitörésgát­ló eltűnt. Mint később kide­rült: a kútkezelő berende­zéssel összeolvadt, s azzal vontatták ki. Egyébként pénteken új, kü­lönleges védőruhát is kipró­báltak. A Várpalotai Ve­gyesipari Szövetkezet dol­gozói a SZOT munkavédelmi osztályának jelzésére csütör­tökre virradóra alig 6 óra alatt lángmentes, különleges szigeteléssel ellátott fólia vé­dőruhákat, kámzsákat és lábszárvédős csizmákat ké­szítettek, illetve szállítottak a helyszínre. Természetesen a mentőbrigádok tagjai nyomban ki is próbálták. Újvári Béla, a mentés egyik irányítója a következőket mondta: — Miután beöltöztem, megindultam a kúthoz. Csaknem egy méterre sike­rült megközelítenem az égő fáklyát. Ez az új ruha lé­nyegesen jobb az előzőnél, hosszabb időt lehet benne dolgozni. Egyébként közvet­len közelről láttam mindent. A helyzetet gondosan fel­mértem, s a későbbi intéz­kedésekhez, a munkákhoz az ott látottakat hasznosítjuk. A” kitörésgátló nincs a he­lyén, a kútfej megdőlt, a 8 A 10—12 tonnás összeolvadt berendezést is elvontatt'ák collos termelőcsövön áram­lik a szabadba a gáz. A mentésben részvevők óriási erőfeszítéseket tettek az oltás feltételeinek bizto­sítására. A munkálatok be­befejező szakaszukhoz ér­keztek, jól halad az út épí­tése, a víztárolók feltöltése. A gázkút az oltásra készen áll. Szerelik a turboreaktív hajtóműveket, s bevetésre készítik elő a tűzoltókocsi­kat. Ha semmi nem jön köz­be, akkor vasárnap hozzá­látnak a tűz oltásához. Kép, szöveg: Szekeres András Befejezéséhez közeledik az út építése Minden különösebb hírverés, ünnepség nélkül munká­val avatták fe] augusztus 9-én a Szeghalom-Várhelyen épült úttörő- és ifjúsági tábort. Akik először birtokba vehették.— a művelődési tábor 40 részvevője —, nagyon elégedettek a gyönyörű környezettel s az ellátással. A művelődési tábor vezetősége —• éppen a hazai pálya előnyeire építve — változtatásokat tervez jövőre. Erről s a kilencnapos tábor hétköznapjairól szól lapunk 6. oldalán a Nem művészeket nevelnek című riportunk. Képünk a képzőművészeti szekció foglalkozásán készült Fotó: Veress Erzsi Színes televízió — szürkében? Magyarországon 1978-ban 24 ezer, 1981-ben már csak­nem 68 ezer színes készüléket adott el a kereskedelem. Korábban még hiánycikknek számított például az 1980- as őszi BNV-n bemutatott nagydíjas Colorion, amely ezen a nyáron viszont „akciós” lett. Vajon mi az oka annak, hogy ma már 3 ezer forinttal olcsóbban árusít­ják? Kétségtelen, az eladók és a vásárlók véleménye sok mindenben megegyezik, többek között abban is, hogy elsősorban az OTP-hitel megszüntetése miatt csök­kent a kereslet a drága készülékek iránt, s ez azután készletfelhalmozódáshoz vezetett. A gondokról és a vár­ható fejleményekről szóló írásunkat lapunk 4. oldalán közöljük. Szolid jövedelem és biztos piac Alkatrészek, apró cikkek gyártására nagyon kevés kisüzem vállalkozik. A megfelelő háttéripar hiánya a nagyüzemi termelés egyik alapvető gátjává vált. Alig van néhány kisüzem, amely vállalja a kisegítő, a koope­rációs bedolgozó szerepét. A Medgyesegyházi Vas- és Faipari Szövetkezet ezen kevesek közé tartozik. Igaz, hogy tevékenysége nem jár látványos eredménnyel, ki­ugró jövedelmekkel, ám hiányzó láncszemet pótol a gaz­dasági vérkeringésben. Munkájukról szól cikkünk az 5. oldalon. KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kulturális mellékletünk­ben Habermann Gusztáv emlékezik meg két sarkadi temetésről, anno 1849. augusztus 18. Pálinkás Lajos novellájának címe: Lóvá­sár. Ezenkívül E. Kovács Kálmán, Apáti Miklós, Szente Béla verseit adja közre a melléklet, valamint Szitás Er­zsébet Füzesgyarmaton született, Budapesten élő festő­művész három linómetszetének reprodukcióját. (8—9, ol­dal.) Minikörkép Miért nem működik az ifjúsági klub Lökösházán?! Erre keres választ a Ki figyeljen az ifjúsági klubra? cím­mel megjelenő írás szerzője. Egyben ismereteket szerez­hetünk a lökösházi KISZ-szervezetek tevékenységéről is. A beatnemzedék irodalmáról olvashatunk egy, a közel­múltban az Európa Könyvkiadó gondozásában megje­lent antológia kapcsán. S végül megismerkedhetünk la­punk 11. oldalán Kovács Viktória levelének tartalmával, aki ezen a nyáron dolgozott először. Előkészületek X*. a gázkitörés elfojtására Védőruhák és -felszerelések Várpalotáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom