Békés Megyei Népújság, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-07 / 184. szám
1982. augusztus 7-, szombat o Tóth-Máthé Miklós: Kebeltánc A Mezőcsalánosi S. C. labdarúgócsapata rosszul állt a megyei bajnokságban. Olyan rosszul, hogy amikor kiírták a mezőnyt az újságba, utánuk1 már csak a lapszéle következett. Hiába ígérgettek akármit a vezetők, Pokolinak, a középhátvédnek, még azt is, hogy megtanítják latinul, ám az se használt. Jó szó, szidalmazás mit sem ért, a csapat úgy vonszolta magát a pályán, mintha sivatagban tántorogna víz nélkül. Mint mindenütt, így Me- zőcsalánoson sem volt közömbös a foci, ezért sürgősen tenni kellett valamit, mert a csapat pocsék szereplése a munkavégzésre is kihatott. A kenyérgyárban ehetetlen kenyereket és olyan zsemléket sütöttek, mint a megfagyott rögök. 'A téesz földjén lábon maradt ötven hold napraforgó, mert a tagoknak egyszerűen nem volt kedvük behordani. A szeszgyárban a dolgozók megitták bánatukban a szeszt, és az üres üvegekbe vizet töltögettek. Katasztrófa következik be, ha nem győz legalább egyszer a csapat. De hogyan? Mivel lehetne fölrázni ezt a tizenegy aggastyánt? Lakása már mindegyiknek volt, autója, pénze is, az anyagiak tehát szóba sem jöhettek. Próbálkoztak hát a szellemiekkel. Kiadatták Ligának, a balösszekötőnek a verseit, kiállítást rendeztek Tibók kapus csataképeiből, és szó esett arról is, hogy bemutatják Gerebennek, a középcsatárnak az operáját, de ez mind nem vezetett eredményre. Talán csak any- nyiban, hogy ezeken a műveken jobban röhögtek az emberek, mint amikor a játékosok a pályán botladoztak. Már minden elveszettnek tűnt, amikor mentőangyal libbent közéjük Kábel Verőn személyében. Mezőcsalá- nos híressége, a többszörösen elvált csodaszép kozmetikusnő, aki a csapattal ellentétben csak sikereket mondhatott magáénak. Minden mérkőzésből ő került ki győztesen, és ezt nem utolsósorban megyeszerte megcsodált melleinek köszönhette. Mint a blúzába bujtatott rakéták, titkos fegyverek, úgy meredtek a világba ezek a keblek, és ha valakit megcélzott velük, az gyönyörű lába elé omlott meg- adóan. — Trénerkém — mondta Kövinek, az edzőnek—, nem nézhetem tétlenül ezt a vergődést. Mezőcsalános ügye az én ügyem is, tegyen hát engem a mérleg egyik serpenyőjébe. — Ezt meg, hogy érted, • Veronkám? — Felajánlom, hogy ha vasárnap győz a csapat, akkor az utána következő éjszakát a fiúk velem tölthetik. Ha így sem hajtanak, akkor tegyék be mindet egy kamionba, és adják el heréitekként valamelyik országnak, ahol ez még divatban van. Ekkor már az egész csapat köréjük tömörült, így hallgatták Kábel Verőn lelkesült szavait. Éppen ezért teljesen fölöslegesen kérdezte Kövi: — Na, fiúk, hallottátok? — Nem süket itt senki — mondta Pokoli, míg pillantása a híres melleket simogatta körbe. — Ha így áll a dolog, akkor vasárnap nagy tánc lesz, ezt mindenki nevében megígérhetem! — Kebeltánc — szólt közbe vigyorogva Tibók. — De nem versz át minket, Veronkám? — Kisapám — nézett rá szigorúan Kábel Verőn —, ha én valamit megígérek, annak aranyfedezete van. De ha akarjátok, csinálhatunk írást is róla. — Ne vedd bizalmatlanságnak — mondta Liga —, de nem ártana ezt szerződésbe is foglalni. Biztos, ami biztos. Jó, ha látja az ember papíron is, hogy miért dolgozik. — Piti dolog — húzta a száját Kábel Verőn —, de ezen már ne múljon. Felőlem akár be is rámáztathat- játok, és kitehetitek dísznek az öltöző falára. És megcsinálták a szerződést — több példányban, pecséttel —, miszerint a vasárnapi győztes meccs után Kábel Veronika mezőcsalá- nosi lakos, kozmetikus, anyja neve Peták Sarolta ... stb.... stb.... a csapat rendelkezésére áll. Teszi ezt teljesen önzetlenül, csupán a város érdekeit tartva szem előtt. Ez már döfi! — rikkantott Tibók, de aztán egyszeriben elröppent a kedve, mert a feleségére gondolt. — És mi lesz a házasokkal? Hárman már nősek vagyunk a csapatból. — A ti gondotok — vonta meg vállát Verőn —, intézzétek el otthon. Vagy azt kívánjátok, hogy én rohangáljak engedélyért? A hír még aznap szétfutott a városban, hogy Kábel Verőn felajánlotta magát a csapatnak egy győztes szereplés reményében. A vélekedés erről az esetről igencsak megoszlott. A nők eléggé egyértelmű jelzőkkel illették az önkéntes ajánlattevőt, de a férfiak hősként ünnepelték. Éjjeli zenét adtak az ablaka alatt, egri bikavért ittak a cipőjéből, verseket írtak hozzá, és még azt is tervbe vették, hogy győzelem esetén szobrot emelnek neki a focipálya meg a temető között. Ez igen! Ez egy nagyszerű nő! Egy lánglelkű amazon, aki az előítéleteknek fügét mutatva, mindenre képes a városért és annak csapatáért. Vasárnap Mezőcsalános egész lakossága kint tülekedett a meccsen. Kábel Verőn elegáns, azúrkék kosztümben, nagy mellei közé dugott piros szegfüvei jelent meg, és leült a kispadra, az edző mellé. A közönség felhördült, majd hatalmas éljenzésben tört ki. Szerpentin, meg virágeső hullt rá. és a pálya fölött keringő mezőgazdasági gépről röplapok szállingóztak alá 'erősen dekoltált fotójával. Ezután kifutottak a csapatok, "és megkezdődött a mérkőzés. A Mezőcsalánosi S C. a tabella élén álló Furkósi S. E.-vel játszott, tehát Kábel Verőn felajánlása a legjobbkor jött. Az utolsó az elsővel! Ha ezt a meccset megnyerik, akkor igazán megérdemlik a fiúk, hogy azokon a csodás halmokon pihenjenek meg. — Haj-rá, Mező! Haj-rá, Mező! — zúgott a biztatás, de nem sokáig, mert az ellenfél középcsatára máris beragasztott egy gólt. Belsővel, könnyedén a jobb felső sarokba. — Eunuchok! Eunuchok! — üvöltötte a közönség. — Koporsó való nektek, nem Kábel Verőn! Ez mintha felingerelte volna a csapatot, mert attól kezdve úgy hajtottak, ahogyan még sohasem. Különösen, hogy Kábel Verőn is odaállt a pálya szélére, és mesés melleit kifeszítve, bekiabált. — Ezt nézzétek meg! A prémiumot! Rohamra fiúk, rohamra! A félidő vége felé tizenegyest harcolt ki a csapat, amit aztán Pokoli rúgott be, az ellenkező irányba elvetődő kapus mellett. — Él-jen, Verőn! Él-jen, Verőn! — zengte mámorosán a közönség, mire a kozmetikusnő felállt, hátrafordult, és csókokat dobált szerteszét. A hatás felemelő volt. Sokan felemelkedtek a helyükről, és legszívesebben ehhez a nagyszerű nőhöz rohantak volna, hogy diadalmenetben hordozzák körül a pályán. A második' félidőben úgy küzdött a csapat, hogy a zihálásuk elnyomta a zajt. Nem ismertek elveszett labdát, támadtak, védekeztek, loholtak, fújtattak kegyetlenül. Ennek következtében lőttek két kapufát, és a befejezés előtt három perccel megtörtént a csoda. Gereben szabadrúgásból bombázott gólja a győzelmet jelentette. A tombolásban már azt se hallotta meg a nézősereg, amikor a bíró lefújta a meccset, csak azt látták, ahogyan a fiúk letámolyogtak a pályáról. És bizony ez a látvány igen siralmasnak bizonyult. A győztes csapatból többen négykézláb araszoltak az öltöző felé, másokat ölben kellett levinni, és akadt olyan is, aki ott helyben elájult. Az öltözőben aztán kiteregették őket a padokra, akár a nyers állatbőröket, és három orvos sürgölődött körülöttük minden eshetőségre készen. — Bravó, fiúkák! — Kábel Verőn felhevülten robbant az öltözőbe. — Ti megtettétek a magatokét, most majd rajtam a sor. Amit ígértem, állom. Pokoli, te voltál a legjobb, azt javaslom, hogy veled kezdjük. A középhátvéd erre csak hörgött valamit alig érthetően, és csupán az egyik szemét nyitotta ki résnyire. mert még ez a művelet is fárasztotta. — Nem baj, Pokolikám — vigasztalta Verőn —, ha magadhoz térsz, majd jöhetsz. Akkor kezdjük Gerebennel. Haláli klassz volt az a gólod, fiúka! — Jaj, istenem, istenem — siránkozott Gereben, majd révetegen ezt kérdezte:- — Hol vagyok? Mit akarnak még tőlem? Aztán markos ápolók jöttek, két mentőkocsiba rakták az egész társaságot, és beszállították a városi kórházba. Mladonyiczky Béla: Madonna Könyvespolcról Holdosi József: Glóriás +Dac Holdosi József neve nem ismeretlen az olvasóközönség előtt. 1978-ban megjelent Kányák című regényének élénk kritikai visszhangjára sokan emlékeznek. Ezt a regényét az év legjobb első kötetesének díjával tüntették ki. Most Glóriás -|- Dac című, két kisregényt tartalmazó kötetét vehetjük kézbe. A harmincas—negyvenes években játszódó történetek színhelye azonos: egy dunántúli falu, a szegénysor világa. A két egymásra épült történet gondolati és érzelmi vonalvezetése szintén megegyező. Állíthatjuk ezt annak ellenére, hogy hősei nagyon is különböző jellemű emberekként keresik az öröklött sorsból való kiutat. Holdosi József mondandója világos: első személyben számol be mindarról, ami a grófi kastély környékén és a társadalomból kitaszítottak világában történt. Röviden úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez a két írás helyzetjelentés a múltból, de a szerző nem szabványos korrajzot tár elénk. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy a két kisregény megírásához és megértetéséhez a szerzőnek eredeti látásmódján túl, nagyfokú empátiára volt szüksége ahhoz, hogy ezek a történetek hitelességükkel megrázzák az olvasót. A Glóriás hőse, a cigányzenész család némává nyo* morított legkisebb — és legtehetségesebb — fiának, Máténak története jóval több mint egyéni tragédia. Elsősorban azért több, mert nem kuriózumot kínál. A „putri- szagú” cigányság parttalan- ságán a mindennapokat sanyargató gondokon túlra mutat, a társadalom ellentmondásaira hívja fel a figyelmet. A regény sajátosan „holdosi” meseszövése nem mindig fér bele az általunk megszokott mindennapi elképzelésekbe. A szerző tudatosan merít ebből az álmok és legendák világában eredő forrásból, szerencsésen fokozva vele a cselekmény tartalmi feszültségét. Észre kell venni Holdosi- nak a cselekményhez való érzelmi, világnézet, közvetlen tapadását, azonosulását is. Ennek az azonosulásnak a szerző esetében azért van nagy jelentősége, mert a kor legmostohább viszonyai közt élő emberek sorsára nyit ablakot. Az író így vall önmagáról és szülőfalujáról, a Vas megyei Vépről: „Életünket meghatározta az utca, a falu szívéből számkivetettek világa, ahol együtt élt cigány, cseléd, napszámos és kommunista.” Csoda-e hát, ha szinte lidérces emberi sorsokat vetít elénk? Holdosi nem idealizál: egyformán meghökkentő, naturalisztikus részletességgel tárja elénk a nyomort, és a minden oldalról bekerítettek kiírthatat- lan szabadságvágyát. Finomabb hangolással alig találkozunk, ami érthető, mivel a Szerző nem az élet napos oldalát kívánta felénk fordítani. Ebben a történelmi keretben törvényszerű, hogy a Glóriás hősének, a „némás” Mózsi- vá vált Máténak, az otthonból is kitaszítottnak megaláztatása egy végzetes monológgal ér véget. A Dac hőse, a szamaras vízhordó fia — Pali —, szintén a társadalmi létezés alsó fokán élő szülők gyermeke. Egyetlen öröksége a gőg. a hatalom megszerzésének vágyával tölti el. Féktelen hatalomvágyában a karrier érdekében minden becstelenségre képessé válik. Ilyen áron lehet szamaras vízhordóból a grófi birtok felügyelője, majd a gróf titkára. Előrehaladásával párhuzamosan jut el az erkölcsi kompromisszumtól az árulásig, a besúgástól — fel-fel- pislogó lelkiismeretét is elfojtva — a zöldingesekkel együtt elkövetett közönséges gyilkolásig. Holdosi József két kisregénye sokkal súlyosabb terheket hordoz, mint ahogy első bepillantásra gondolná az olvasó. Olykor már-már fényképszerű élességgel rajzolja ki elénk — különösen a Dacban — a" kor ember.tor- zító hatásait. Két hősének életén, sorsán keresztül ismertet meg bennünket az eseményekkel. Az ő párbeszédeikben, monológjaikban kristályosítja ki mindazt, ami a történetek lényegét adja. x Holdosi József új kötete, írói pályafutásának szép állomása. Gondolkodásra késztető mű, arról is, hogy mivé lehet az ember jó és rossz értelemben egyaránt. Arról is, hogy milyen volt a világ körülöttünk negyven—ötven évvel ezelőtt. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982.) Verasztó Antal Mladonyiczky Béla: Csabai Vénusz Arcok közelről Mladonyiczky Béla Békéscsaba határában, túl a város végét jelző táblán, tömör beton kerítés magasodik az egyik tanya körül. Mladonyiczky Béla szobrász portáját védi a fal a külvilág kellemetlen ingereitől. — Nem valami bezárkózást jelez a kerítés, hiszen a kapu a jó barátok előtt mindig nyitva áll — mondja Mladonyiczky Béla. — Ám a műtermem előtt levő országút zaját valahogy meg kellett szűrnöm. Egyszer pedig fültanúja voltam két „jóember” beszélgetésének. Árról tanakodtak, hogyan lehetne tönkretenni a szobrokat ... Akkor határoztam el a betonkerítés építését... — Távol a világ zajától nem csábít befelé fordulásra a környezet? — Az egyén és a közösség viszonya hullámzó. Összeütközések, konfliktusok után törvényszerű a félrevonuló csend, meditáció, újabb alkotások vajúdása. Amikor úgy érzőm, hogy nem egy nyelven beszélünk értelmesnek hitt emberekkel, mindig a szobrászvésőhöz nyúlok. A kövek nem hazudnak! Megismerhető, félre nem magyarázható nyelven beszélnek. Tisztán, örökérvényűen. Miért fecsérelném tehát energiáimat pitiáner, értelmetlen vitákra? Amit a világról mondani akarok, azt az alkotásaimba sűrítem, és remélem, hogy vannak, s lesznek ezután is értő, megértő emberek, akik igénylik a kőbe vésett gondolatokat. A művész saját értékeit csak a közösségben visszatükrözve találhatja meg, s ezért vágódom az alkotó magány mellett a hétköznapok harcaiba. A forgácsolóüzem két brigádjának tiszteletbeli tagja vagyok, rendszeresen tartunk képzőművészeti előadásokat, tárlatlátogatásokat, s a gyárban is szoktam kiállítást rendezni a munkáimból. Az ifjúsági házban szakkört vezetek, és ami talán a legfontosabb: a Rózsa Ferenc Gimnázium tanára vagyok. Huszadik éve tanítok Békéscsabán. — A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után hogyan került két évtizeddel ezelőtt a Viharsarokba? — Hazajöttem. Békés- szentandrási születésű vagyok, gyerekkoromban Kondoroson, Gyulaváriban és Békéscsabán éltünk. Elég sokat kellett vándorulnunk, mert édesapámnak a csendőrökkel szüntelen szembenállása volt. Nagyapámnak Békéscsabán volt bognár- műhelye, édesapám is ezt a mesterséget folytatta. Innen ivódott belém a tárgyak megformálásának szeretete. És a világ formálásának vágya is. Édesapámat Békéscsabáról vitték el koncentrációs táborba ... Van tehát mondanivalóm e vidék számára. Kőbe vésve, fába faragva, ércbe öntve, a sokféle anyag lehetőségeit kihasználva fejezni ki a valóság ezernyi arcát. Szólni a ma emberéhez, és üzenni talán a jövőnek is. Andódy Tibor