Békés Megyei Népújság, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-04 / 181. szám

1982. augusztus 4., szerda Szomszédolás | HÍRLAP Kis társasházak. Elkészül­tek a csongrádi Bökény vá­rosrészben a Gyöngyvirág utcában építendő kis társas­házak kiviteli tervei. A két­szer tíz lakásból álló sorhá­zak építéséhez már szeptem­berben hozzákezd a városi tanács városfejlesztési üze­me és a Csongrádi Építő­ipari Szövetkezet. Az új há­zak átadására már a jövő évben sor kerül. Vásárhelyi gyermeklovasok sikere. A napokban Szántód- pusztán, a SIÓTOUR és az Állattenyésztési Kutató Köz­pont gyermeklovastorna baj­nokságot rendezett, amelyen ez Állatorvostudományi Egyetem vásárhelyi főiskolai kara Bercsényi lovas szak­osztályának tagjai is részt vettek. A versenyen 8—14 éves fiatalok vehettek részt az előírt kötelező számmal. A Vásárhelyről részt vevő csoport jól szerepelt: máso­dik díjat nyert. A kötelező gyakorlat után a fiatalok show-műsort mutattak be, amelyen 19 ifjú lovas adta elő lovastorna-mutatványát, s a legnagyobb közönségsi­kert a 4 éves Jáksó Zsolt aratta. Messze-e a messze? A 70 éves anyóka tipegve lépege­tett a hepehupás járdán, amíg eljutott a TÜZÉP-te- lep pénztáráig. — Két kiló faszenet kérek — mondta. — Tessék lefáradni a telep vé­gére, majd ott kiírják — igazították útba. A néni le­totyogott és a megadott he­lyen megismételte a kérését. Az ügyintéző szó nélkül in­tézkedett, majd átnyújtotta a számlát. A néni eltette a pa­pírt és várta a csomagot. — Élőbb fizetni kell, ott fenn a pénztárnál — mutatott a férfi a 4—500 méter távol­ságban levő épület felé —, és aztán itt megkapja a néni az árut. Látni kellett volna az idős asszony arcát. .. Fő­ként azoknak, akik tehet­nek valamit egy ésszerű ügy­intézés érdekében. Taneszközök Debrecenből. Az őszi iskolakezdésre kor­szerű tanulmányi segédesz­közök készülnek a TANÉRT debreceni mechanikai gyár­egységében. Az általános is­kolák második és harmadik osztályosainak a mechanika tantárgyhoz elkészítették a szerelőkészletek fejlesztett változatát, amelynek segítsé­gével jelentősen fejleszthető a gyerekek kombinációs készsége és kézügyessége. Ezekből kétezer garnitúrát juttatnak el szeptemberig az általános iskolákba, a közép- iskolásoknak készülő rúgós erőmérőkből pedig 30 ezret gyártanak. Nemzetközi napfizikai ku­tatás. Két hónapig tartó, a szocialista országok tudósait érintő napfizikai kutatásso­rozat kezdődött, amelyben fontos szerepet kapott az MTA csillagászati kutató in­tézetének debreceni Napfizi­kai Obszervatóriuma is. A napkitörések és napfoltcso­portok tevékenységét a deb­receni csillagászok vizsgál­ják, s tanulmányt készítenek róla. A speciális szűrőkkel felszerelt koronográf, amely- lyel a Nap tízezer kilométer vastagságú felszín fölötti ré­tegét le.het fürkészni. A fotó heliográf a teljes napkoron­got fényképezi. Így a nap­foltok változása, vándorlása jól követhető. Fürdővárosból fürdőváros­ba. A hajdúszoboszlói váro­si és pedagógus énekkar a napokban érkezett haza cseh­szlovákiai vendégszereplésé­ről. Török Zoltán karnagy az élményekről így beszélt: Lu- hacsovice kedvelt fürdőhely Csehszlovákiában, gyógyvizé­nek hatása nem hasonlít a hajdúszoboszlói hoz, ettől füg­getlenül nyáron, de télen is sokan keresnek itt gyógyu­lást. Vendégszereplésünk idején is több ezren pihen­tek itt, ezért is örültünk an­nak, hogy a kisvárosban adott koncertünkön nagy volt az érdeklődés. A mi ba­rátságunk már mély gyöke­rű, mégis a mostani kinn- tartózkodásurlk idején talán még az előzőeknél is kedve­sebben fogadtak bennünket. Még egy kedves élmény: szép számmal voltak magyar üdülők is a városkában, ha­mar híre ment, hogy itt va­gyunk, és sokan vásároltak jegyet a koncertünkre — fe­jezte be a kórus vezetője. DÉmmmzÁB Garazs panelekből. Boldog az ember, ha kocsit vehet, de az örömmel nyakába sza­kad a gond is. Hiszen az autót védeni, óvni kell, ga­rázsban tartani, melyhez jó lenne olcsón, gyorsan hozzá­jutni, akár félkész állapotban is. így töprengett négy fia­tal, akik kidolgozták egy gyorsan szerelhető, előre gyártott vasbeton garázs ter­vét, melyet újításként nyúj­tottak be a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalathoz. Ez a garázs korszerű, esztétikus és nem drága. Szeged terü­letén feálh'tva, készre szerelt állapotban, ajtó nélkül 30 ezer 900.forint. A hozzávaló ajtót az Alföldi TÜZÉP biz­tosítja, 4 ezer vagy 7 ezer forintba kerül; a kiviteltől függően. Kialakítható sorga­rázsként is, amely főleg la­kótelepek környékén kedve­ző — írja Szúnyog Csaba. Angliában a DÉLÉP tánc- együttese. A DÉLÉP Napsu­gár táncegyüttese képviseli Magyarországot Angliában, a napokban kezdődő sid- mouth-i nemzetközi folklór­fesztiválon. A szegedi tánco­sok az augusztus 8-ig tartó rendezvénysorozaton több al­kalommal is fellépnek. ___SZOLNOK MEGYEI VILÁG PWXRAAJAl EGYESUUCIfXI N éplap _______________AME^B PAHTBIZOTTSAG tS A MEGYEI TAMACS LATJA S záznál több múzeumi tárgy. Néhány hónapja a túrkevei Vörös Csillag Tsz üzemi lapjában jelent meg a felhívás, amely segítséget kért olvasóitól tsz-múzeum alapításához. Azóta e felhí­vás, valamint a személyes beszélgetések eredményekép­pen a szervezők több mint 120, a paraszti élet múltjá­ból visszamaradt múzeumi tárgyat gyűjtöttek össze a szocialista brigádok tagjai­tól és a szövetkezet nyugdí­jasaitól. Társadalmi munka a me­gyében. A falu- és városszé­pítő társadalmi munkaakció szép hagyományai az idén tovább folytatódnak Szolnok megyében. A megyei tanács vb tervosztályának gyors mérlege szerint hat hónap alatt kerek 300 millió forint értékű munkával, anyaggal, pénzeszközökkel segítette a lakosság a tanácsok telepü­lésfejlesztési programját, az óvodák, az iskolák, az egész­ségügyi intézmények szépíté­sét, fejlesztését, a bélterületi közlekedés, az ivóvízellátás javítását, szépítette a lakó­területeket. Ekészült például Jásztelken az új óvoda, Martfűn pedig tanuszodát vehetnek birtokukba rövide­sen az iskolások. Török- szentmiklóson és Tiszaföld- váron társadalmi segítséggel készül el őszre az új 8 tan­termes általános iskola. összeállította: Verasztó Lajos Harmincötödik alkalommal rendezték wieg az idén a Béke és Barátság Nemzetközi Úttörő­tábort Csillebércen. Harmincnyolc ország ezernégyszáz fiatalja töltött itt két hetet a nyár­ból. A képen: chilei gyerekek énekelnek (MTI-fotó — Branstetter Sándor felvétele — KS) Olaj helyett termálvízzel fűtenek A hajdúnánási Dózsa Ter­melőszövetkezetben — a Hajdúság egyik legnagyobb pulykanevelő közös gazdasá­gában — novemberre befe­jezik tíz nevelőház fűtésének rekonstrukcióját, aminek eredményeként olaj helyett 73 fokos termálvízzel mele­gítik majd az ólakat. Mivel ez a fűtési rendszer 'mínusz tíz foknál hidegebb időben már nem ad elegen­dő meleget, tartalékként egy olajkályhát minden épület­ben meghagytak. A hajdú­város másik termelőszövet­kezetében, a Micsurin Tsz- ben három nagy teljesítmé­nyű terményszárítót fűtenek az ősztől olaj helyett föld­gázzal, miáltal évente 2—3 millió forint megtakarításra számítanak. Hogyan élnek az idős emberek? Az 1980-as népszámlálás adatai szerint hazánk népes­ségének 17,1 százaléka 60 év feletti. A szocialista országok közül csak az NDK-ban ha­sonlóan magas az idős korúak aránya. Az előrejelzések sze­rint az ezredfordulóra elér­jük az iparilag fejlett nyu­gati, tőkés országokban élő idős népesség számarányát. Mindez azt jelenti, hogy a pagy számú, nyugdíjkorha­tár felett levő korcsoporttal minden tekintetben számolni kell most és a jövőben is. Idehaza és a világ más or­szágaiban egyaránt. Hogyan élnek ma az idős emberek? Milyen életet nyújtunk öreg napjaikra a munkával töltött évtizedek után? Persze másként él az, aki életerős, aktív kereső, másként, aki a nyugdíjból tartja el magát. Megint más az élete annak az idős em­bernek, aki társa, családja körében tölti napjait, akire szüksége van valakinek, vagy ha teljesen magára maradt. De még a magány­nak is vannak fokozatai. Le­het valaki családja . köré­ben is megtűrt, magányos öregember... Biztonság, nyugodt élet, meghitt öregkor. Ugyan ki az, aki nem jutott el ezek­hez az óhajokhoz? Legtöb­ben a családban vélik a vágy valóraváltását. Statisztikák szólnak arról, hogy az idős korú emberek 80 százaléká­nak van gyermeke, s mint­egy egyharmaduk él közös háztartásban nagykorú fiá­val, lányával. Ám ez az együttlét nem mindig har­monikus. Amíg a nagyszülő képes ellátni magát, esetleg még a háztartási munkában vagy a gyermeknevelésben is segít, miden rendben van! „Áldás a háznál egy ilyen öreg”. A baj akkor kezdő­dik, amikor az idős ember megbetegszik, és tartósan ápolni kell. A társadalom sokat költ az idős korúak számára lé­A Szarvasi öntözési Kuta­tó Intézet bikazugi gyepve- tőmag-termelő telepére szé­pen gondozott, nyárfával szegélyezett országút vezet. A központban lenyűgöző lát­vány fogadja az érkezőt: amerre a szem ellát, min­denfelé rend, tisztaság, ren­geteg nyíló virág és a gyep­táblák a zöld megszámlálha­tatlan színárnyalatát képvi­selik. A központi épület széles tornácát dúsan virágzó nö­vény árnyékolja: — Dr. Gruber Ferenc fű­nemesítő 28 évvel ezelőtt alakította ezt a telepet — magyarázza Sztancsik György telepvezető. — Megszállott­ja Tolt a munkájának, sze­rette a természetet, a füvet, a pázsitot. Az ő irányításá­val mi magunk építettük a központot, s alakítottuk ki a fajta-összehasonlító táblá­kat. 10 esztendeje halt meg Feri bácsi, aki 11 államilag elismert új gyepnövényt ne­mesített. Tőle tanultuk meg, hogy szeretni kell a környe­zetet, amelyben élünk és dolgozunk. De talán nézze­tesítendő intézmények fej­lesztésére. bővítésére. Jelen­leg 269 otthonban 32 ezer 400 rászorulót gondoznak. Ez lé­nyegesen kevesebb annál, mint ahányan intézeti elhe­lyezésre szorulnának. A je­len tervidőszakban újabb 6 ezer szociális otthoni férő­hely és 371 napközi otthon épül majd. Távolabbi ter­vekben szerepel több nyug­díjasklub, nyugdíjaspan­zió, hetes otthon, önköltsé­ges szociális otthon építése. Szociálpolitikánk a szociális otthonba való elhelyezést csak végső megoldásként fo­gadja el. Az egész társada- •lom közös ügye, hogy öreg­jeink életét szebbé, nyugal­masabbá tegye. öregnek lenni egyfajta státus — hallottam a válla­lati nyugdíjas-összejövetelen egy idősebb férfitől. Arra gondolt talán, hogy amióta nyugdíjas lett, már nem úgy viszonyulnak hozzá a munkatársak, mint régen? nek szét nálunk, mielőtt vé­leményt alkotnának a telep­ről! A gyepvetőmag-táblákon a napokban vágták le a füvet. A tábla szélén egy pár pa­pucs árválkodik, s néhány méterrel arrébb egy öreg­asszony mezítláb gereblyézi az illatos szénát: — Czesznak Mihályné, a Gruber Ferenc Szocialista Brigád legidősebb tagja, 70 éves — tájékoztat a telepve­zető. — 1965 óta dolgozik a telepen. A tiszteletet nem magas korával, hanem rend­kívül szorgalmas munkájá­val érdemelte ki. — Nincsen ebben semmi különös, kérem — mondja szemlesütve, szinte szégyen­kezve Czesznak néni. — Én gyermekkortól megszoktam, hogy csak úgy lehet megél­ni, ha becsülettel dolgozunk. Itt lakom a Holt-Körösön túl, Mótyó-zugban. Az 1940- es években drága jó uram­mal építettünk itt egy há­zat. A kert egy hektár. Ma is gondozom, ápolom, zöld­ségfélét, virágot, kukoricát termelek itt. Három gyer­meket szültem és neveltem. Erzsikém 21 éves korában meghalt, a másik kettő él. Igaz, hogy Békés megye ha­tárán kívül telepedtek le, de minden szombaton — egy­mást váltva — jönnek, se­gítenek. — Czesznak néni a mi élő lexikonunk — avatkozik a beszélgetésbe Sztancsik György. — Ha valamit nem tudunk, szaladunk hozzá, ő mindenre pontosan emlék­szik. Tiszteljük azért is, mert 70 éves kora ellenére ledolgozza nálunk a napi nyolc órát, aztán tevékeny­kedik a kertjében. Még a Diacra is jut zöldség és gyü­mölcs. pedig sok befőttet el­rak, és lekvárt főz. Még ma is befűti a kemencét, maga Hogy talán csak kötelesség­érzetből tartják meg évről évre ezt a nyugdíjasnapot? Szerencsére ő még csak nem is gondolt (?) a másik fajta státusra. Pedig van. Azok­nak a nyugdíjasoknak a stá­tusa ez, akik már nem ké­pesek összejövetelekre járni, akik már önmaguk eltartásá­ra sem képesek, mert bete­gek. mert nagyon idősek. Az ő helyzetük a legrosszabb. Rajtuk segíteni a legsürge­tőbb feladatunk. A társadalom fejlődése magával hozta az ember életkorának meghosszabbo­dását is. Amíg 1980-ban a nyugdíjkorhatáron felüliek között a 70 évesnél időseb­bek 40 százalékot képvisel­tek, a demográfiai jelzések szerint ez az arány 2000-ben 42 százalék fölé emelkedik majd. A biztos megélhetés, a gond nélküli öregkor megte­remtése tehát a mai generá­ció saját érdeke, hisz ezen múlik az is, hogy a ma még élete delén tartó korosz­tály, holnap milyen körül­mények közgtt éli idős éveit. Nógrádi Tóth Erzsébet süti a kenyeret és a foszlós kalácsot. Nem is tudom, ho­gyan győzi energiával... — A munka,és a gyerme­keim szeretete újból és újból erőt ad ahhoz, hogy- dolgoz­zam. Ha nem így lenne, ta­lán már nem is élnék. Azt már mások mesélték el, hogy Czesznak néni ala­posan megtanulta: csakis ta­karékosan lehet élni. Ezért tart évente négy-öt birkát. Vékony madzaggal keríti el a területet, ahol a birkák az árokparti füvet legelhetik. A szocialista - brigád férfitagjai megnyírják a birkákat, a bárányokat értékesítik. Arra a kérdésünkre;, ho­gyan jár a munkahelyre — hiszen a Holt-Körös másik partján lakik —, mosolyog­va válaszol: — Tessék velem jönni, megmutatom. Negyven esz­tendeje járok a Holt-Körö­sön át csónakon. Ezt a le­mezből készült könnyű csó­nakot lélekvesztőnek hívják. De én nagyon bízom benne, és magamban. Szárazföldön és vízen egyaránt biztonság­ban érzem magam. Azelőtt a férjemmel zöldséget, gyü­mölcsöt termeltünk, és így, csónakkal hordtuk az árut a piacra. Hát miért ne jár­nék most ugyanezzel a jár­művel a munkahelyre? A bikazugi gyepvetőmag- telepen nagy tiszteletnek ör­vend Czesznak néni, Tudja, vagy nem, ha viharos az idő, ha dörög és villámlik, a Gruber Ferenc Szocialista Brigád több tagja aggódva lesi a Holt-Körös partjának másik oldalán: jön-e, meg­érkezik-e Czesznak néni, vagy segítségre volna szük­sége. Eddig még nem szorult rá. így legyen sokáig. Ary Róza Fotó: Simonná dr. Kiss Ibolya Czesznak néni, v *

Next

/
Oldalképek
Tartalom