Békés Megyei Népújság, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-31 / 178. szám

NÉPÚJSÁG 1982. július 31., szombat minímagazín Szovjet fiatalok szakmai gyakorlaton Tizenkét nap vándortáborban Összebarát koztunk a vietnami egyetemistával kapta a száz kilométer a Vö­Tizenkét éve, hogy a Gö­döllői Agrártudományi Egye­tem szerződést kötött a moszkvai Gorjacskin Mező­gazdasági Automatizálási Fő­iskolával. A szerződés értel­mében a Gödöllőn működő mezőgazdasági szakfordító szak hallgatói lehetőséget kapnak arra, hogy a Szov­jetunióban gyakorolják a nyelvet, cserébe pedig a szovjet egyetemisták töltik szakmai gyakorlatukat Ma­gyarországon. — Hosszú évek óta min­den nyáron érkeznek hoz­zánk két hét gyakorlatra moszkvai egyetemisták — tájékoztat Jancsó Károlyné, aki a Békéscsabai Állami Gazdaság részéről a csoport összekötője. Elmondja, hogy a gazdaság és a gödöllői egyetem között fennálló egyezséghez nemrég csatla­kozott a békéscsabai Lenin Tsz is. így a csoport egyik fele az állami gazdaságban, míg a másik része a tsz-ben kapott munkát. Mivel a fi­úk többsége a gazdaság táb­láin aratott. így a Lenin Tsz szárítóüzemét kerestük fel, ahol' a fiúk szakmába vágó munkát folytatnak, az üzem elektromos hálózatának fel­újításánál segítkeznek. a lá­nyok pedig a tojásüzemben dolgoznak. Az ebéd utáni rövid pihenőben sikerült őket egy kis beszélgetésre meginvitálni. A szokásos kérdésre: hogyan érzik ma­gukat nálunk, Gyima vála­szol. aki most lesz ötödikes: — Nagyon jól, csak kicsit fáradtan. — Olyan nehéz a munka? — Á. dehogy. A kapcsoló- szekrények cseréjét csinál­juk, nem okoz gondot, ennél bonyolultabb munkát is vé­geztünk már — veszi át a szót Dzsaman, aki a napfé­nyes Grúziából érkezett. — Igaz, az első napokban egy ventillátor szerelése majdnem kifogott rajtunk. Sorban törtek el a fúrók — mondja Oleg —. de Szerjo- zsa kisegített. A konyha irányából épp most érkezik Szergej Darkin, Moszkva birkózóbajnoka. Csak rá kell nézni a két mé­ter körüli, deltás srácra, és semmi kétsége nem marad az embernek affelől, hogy ő biztosan gyorsan megbirkó­zott a munkával. Leül közénk Budai Tibor, aki a csoport tolmácsa, most végezte Gödöllőn a szakfor­dítói szakon az első évet. — Délután a Szabadság Tsz megtekintése a prog­ram. Este pedig vacsora ugyanott — újságolja. Valerij rákérdez: — Alvás lesz még ma? összenevetnek. Előkerülnek a lányok, ők is bekapcsolódnak a beszél­getésbe. A kérdésre. hogy szakmailag mit jelent ez ;a gyakorlat. Natasa válaszol: — Érdekes a szinte telje­sen automatizált baromfite­nyésztő telep, néhány meg­oldást már megfigyeltünk, talán majd sikerül hasznosí­tani tapasztalatainkat. — Emellett az sem mellé­kes. hogy megismertük egy kicsit a magyar mezőgazda­ság szerkezetét. Más szem­mel látjuk az itteni eredmé­nyeket. mint otthon — mondja Tánya, Valerij foly­tatja: — Nekem nagyon jó benyomásaim vannak, nem csupán a mezőgazdaságban, hanem egészében véve arról, amit eddig láttunk Magyar- országból. Már ennyi is arra indítana, hogy legalább egy­szer még eljöjjek. Sorra elevenednek fel az élmények Budapestről. a kecskeméti automatizálási főiskolán tett látogatásról. Még beszélgetnénk, de köz­ben megérkezik a busz. amely a Szabadság Tsz-be viszi a kis csoportot. Szer- k gej, a birkózóbajnok tört magyarsággal megszólal: ,,Sok jót kívánok". Mi is . . . K. L. Fotó: Kovács Erzsébet Útinapló a Velencei-tónál Előzmények: húsznál is többen jelentkeztünk az is­kolából a Velencei-tóhoz szervezett vándortáborba. A tanár nénik alaposan felké­szültek a várható megpró­báltatásra. amelyet a velünk való utazás, vándorlás sej­tetett. Többször találkoztunk, megbeszéltük, mit vigyünk magunkkal, és hogy igen fe­gyelmezettnek, jónak kell lennünk. A szüléinkkel is megtárgyalták, mire van szükségünk, merre járunk majd. Az anyukák nagyon aggódtak, amikor a várható lavórban mosakodásról és a holmik saját kezű tisztítá­sáról volt szó. „Vajon meg­ismernek-e bennünket, ha hazajövünk” — kérdezték. Végre elérkezett a várva várt nap. Első naptól az utolsóig: az indulás reggelén kicsit ál­mosan, de rettentő izgalom­mal gyülekeztünk a pálya­udvaron. Végre elindultunk a vonathoz, -ftagy búcsúzko­dás, sírás-nevetés volt. A vo­natban ettünk-ittunk és alud­tunk. Tíz óra tájban érkez­tünk Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Innen metró­val utaztunk a Délibe. Az első állomáshelyünkön. Mar-, tonvásáron egy szép iskola-, ban kaptunk szállást. Az eme­letes ágyakért összevesztünk. „Ha jól érezzük magun­kat és ha még szórakoztat, hogy mi vagyunk a Beatles — folytatjuk. Ellenkező esetben szétválunk.” ..Sze­retnénk kiugrani a hamis mítoszból, hogy a Beatles együttes más, mint bárki. Azt akarjuk, hogy az embe­rek eljöhessenk meghallgat­ni bennünket, nem akarunk elrejtőzködni a világ szeme elől.” „Ami nekem hiány­zott. és ami a többieknek is — a játék.” „Minden dolog­nak megvan a maga ideje. Különböző emberekből ala­kult együttesek együttmara- dásának is. (...) Együtt fejlődtünk egy bizonyos kö­zös csúcspontig, amelynek helyét, időpontját nehéz — legalábbis nekem nehéz — meghatározni ...” — olvas­ható a négy tag, sorrendben. J. Lennon, G. Harrison, P. McCartney és Ringó Starr nyilatkozatai a feloszlatá­sukkal kapcsolatos rémhírek magyarázataként a Magyar Ifjúság 1972. március 10-i számában. (Kiemelés a szer­zőtől.) Az elmúlt napokban-he- tekben vetítette a békési, a gyulai és a csabai mozi a halhatatlan Beatles Help! című, 1965-ben készített „színes angol filmvígjáték” A fiúk azon vitáztak, hogy a labdarúgó VB-t nézzék-e. vagy focizzanak a pályán. Este 10-kor bújtunk ágyba, senkit nem kellett altatni. Másnap ismerkedtünk mega velünk tartó másik csoport­tal, akik Esztárból jöttek. Nagyon rendesek voltak. Az első gyalogtúránk az Orbán hegyre vezetett. Itt szőlőt termesztenek. Láttuk a Bee- thoven-múzeumot is. Meg­néztük Brunszvik Teréz mú­miáját. Mesélték, hogy az óvodai nevelés egyik megte­remtője volt, de most elég csúnya. A harmadik napon korán reggel indultunk a Velencei­tóhoz. Egy KISZ-táborban szállásoltak el bennünket. Itt sátorban aludtunk. A sátrak tízszemélyesek voltak. Dél­után már strandoltunk. Az éjszakai ügyeletesek nem va­lami bátran készültek fel­adatuk ellátására. A stran­don ismerkedtünk meg egy vietnami fiúval, aki Buda­pesten. a Műszaki Egyete­men tanul. Tudott magyarul, összebarátkoztunk, és vidá­man fürödtünk együtt. A kö­vetkező állomásunk Velence II. volt, ahol a letelepedés után felmentünk a Vörös- marty-kilátóhoz. Velence II- ről indultunk gyalogtúrára Nadapra. majd Sukorón te­műfaji besorolású alkotását. Harmadikat hazánkban. a róluk-velük készült har­mincnyolcból. S egy kicsit itt megkésve ... A csabai Szabadság mozi nézőterén ezen a fülledt hétfő estén is telt ház volt. Bár nem számoltam, de egyből látszott: a jegyet vál­tók zöme akkor, vagy ké­sőbb született, mint e film. A többiek apák és anyák voltak; harminc-negyven- ötvenévesek . . . Őket mi hozta be? A rendező, Ri­chard Leiter híre? A ma már lexikoncímszóvá klasz- szicizálódott Beatles hírne­ve? Vagy az országhatáro­kat. ellenzéseket letörő, el­söprő mítosz múltja-jelene? Mert a tinik számára ez a film is abba a kategóriába tartozik, amit történelem­nek nevezünk. No, nem (még nem?) iskolai tananya­got. hanem azt. ami érdek­lődésre tarthat és tart szá­mot. Talán meredeknek tű­nik a hasonlítás, de a fi­gyelem- és az érdeklődés­irányultság szintjén a_Beat- les is olyan, mint a hazai történelem ötvenes—hatva­nas évei: a fiatalok kíván­csiak rá, de a könyvekből, 'az irodalomból hiányzik ... Meg még valami, ami pro­lepedtünk le. Elhelyezkedés után egész napos túra kereté­ben mentünk a Meleg-hegy­re. Sukoró környékén láttuk az Angelika forrást, és meg­vettük a hajójegyet Agáidra. Még Sukorón az egyik este különös esemény történt, el­lopták a táborvezetőt! Éj­szaka a sziklák között keres­tük. Egy kicsit féltünk, de aztán rrjegtaláltuk, és lefe­küdtünk aludni. Az agárdi program min­denkinek tetszett, mert két napot strandoltunk, majd Székesfehérvárra indultunk. Itt megnéztük a Bori várat és egy római kori ásatást. A búcsúesten mindenki meg­fánabb bár, de mégis fonto­sán érdekes. A mítosz mai hiánya. Mert ki merné meg­alapozott érvekkel cáfolni, hogy nem a könnyűzene az egyik legeslegfontsabb, ha a tinik érdeklődéséről van szó. Minden korban—kellett valaki-valami, aki-ami sztá­rolása átsegítette a kor ti­nédzseréit a pszichológiailag meghatározott lelki krízisen; útban a gyermekkorból a felnőttkorba. Ideák, bálvá­nyok és'mítoszok nélkül so­hasem ment. De most ne menjünk bele abba, hogy a Beatles (vagy nálunk áz egykori Illés, az Omega, a Metró, a Syrius és társaik) kellő volt-e. megfelelő és céltudatos volt-e. Az a lé­nyeg, hogy igényt elégített * ki. dolgokat és valami töb­bet is pótolt, űrt tudott fel­tölteni. nyugtatni, és bár pillanatnyi, de mindannyi­unk számára felemelő irányt és célt mutatni volt képes. Ma pedig nincs beat-pop- rockmítosz. Divat van, ami még hat—tíz évig sem tart, napi múlandóság van. ami­ben az üzlet a fontos, a le- meztlenített, és ezáltal üressé tett szórakoztatás a fontos. A „gombafejü li­verpooliak” még kultúrát is tudtak teremteni, attól füg­getlenül, hogy elveikkel, sa­játos filozófiájukkal min­rös Hadsereg nyomán túra­mozgalmat teljesítő igazol­ványt és a jelvényt. Július 19-én hazaérkez­tünk. Alaposan elfáradt a társaság, de szerencsére a tá­borozás során más baj nem ért bennünket. Egy-két kul­lancs ugyan ijesztgetett, de mit számít az a sok látott, át­élt élményhez képest! Gon­dolkoztunk, hogy a tanár né­nik vajon elindulnának újra velünk? Jövőre, bizonyosan igen. A békéscsabai Szabó Pál téri általános iskola vándortáborozó különítménye denben nem azonosulhat­tunk. de nem is akartunk. De valami mással aligha behelyettesíthető etapot, in­díttatást ajándékoztak ne­künk, az akkori tiniknek, az akkori, de ebben örök fia­talságnak: a világmegvál­toztatás nagyszerűségének hitét, a jobbítás erejét, ami nagyszerűen, ha nem is cél­tudatosan csengett össze a mi alapelveinkkel. A lelreérthetőség és a fél- remagyarázhatóság ördöge persze most is jelen van. nem halt még ki. A tizenhét évvel ezelőtt született Help! polgárpukkasztása. néha ön­célú, de filmesztétikailag mégis ragyogó és nyersen új meghökkentései, a megcson­tosodás és a konformizmus elleni felkiáltójeléi nemcsak művészettörténeti értéket, „régészeti” kincset jelente­nek, hanem valahol, és ki­csiben örök érvényűvé nőtt üzenetet is. A tréfa- és bur- leszkkavalkád megmarad a legszebb emlékezetünkben. S bizonyára azoknak a mai tiniknek is, akik most szív­hatták először magukba apá­ik és idősebb testvéreik né­ha megkopottá lett, de min­denképpen szép. erős és je­lenünk erejét is adó fura körítésének egy kellemes epizódját, „történelmi mel­léktermékét”. (nemesi) Help me! — mítoszügyben

Next

/
Oldalképek
Tartalom