Békés Megyei Népújság, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
1982, június 19., szombat NÉPÚJSÁG fl Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata az izraeli agresszióról A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa felháborodással állapítja meg. hogy Izrael tovább folytatja a Palesztinái és a libanoni nép elleni fegyveres agresszióját. Ez a semmivel sem igazolható támadás súlyos veszteségeket okoz emberi életekben és hatalmas károkat a békés, polgári célokat szolgáló anyagi javakban. Ezt a gátlástalan, Libanon szuverenitását durván sértő, az egész világgal szemben kihívó izraeli magatartást sajnálatos módon bátorítja egyes fejlett tőkés országok támogatása, egyetértése és segítése. A világot megdöbbentette, hogy az izraeli vezetés Libanon elleni támadásában figyelemre sem méltatta a béke fenntartására hivatott ENSZ-crők jelenlétét, semmibe veszi az ENSZ Biztonsági Tanácsának a tűzszünetre, a fegyveres akció azonnali beszüntetésére hozott határozatait. Most azonban, miután fegyveres erői megszállták Libanon területének jelentős részét, olyan nemzetközi katonai erő küldését szorgalmazza, amely lehetővé tenné, hogy Libanon egyes NATO-hatalmak ellenőrzése alá kerüljön. Ezzel az agresszióval Izrael jelenlegi vezetői és külföldi támogatóik súlyos felelősséget vettek magukra. Nemcsak a Közel-Kelet és a világ békéjét veszélyeztetik, de egyben kockáztatják az izraeli nép jövendő sorsát is. A Magyar Népköztársaság kormánya — kifejezve az egész magyar nép óhaját is — a leghatározottabban követeli az agresszió haladéktalan és feltétel nélküli beszüntetését, azt, hogy Izrael vezetői azonnal vessenek véget a Palesztinái és a libanoni nép elleni népirtó hadjáratnak. Síkraszáll az izraeli inváziós erők Libanon területéről történő, teljes kivonásáért, a Libanoni Köztársaság egységének, szuverenitásának helyreállításáért, területi sérthetetlenségének garantálásáért. Támogatja azt a jogos követelést, hogy Izrael térítse meg az emberi életben és anyagi javakban bekövetkezett súlyos veszteségeket és károkat. Elvárja az Egyesült Államok és más, Izraellel jó viszonyban levő NATO-országok kormányaitól. hogy az izraeli agresszió megfékezése érdekében tegyék meg a szükséges lépéseket. A Magyar Népköztársaság kormánya szükségesnek ítéli. hogy ismételten leszögezze: a közel-keleti válságot átfogóan és igazságosan kell rendezni, olyan nemzetközi konferencia keretében, amelyen valamennyi érdekelt fél — köztük a Palesztinái Felszabadítási Szervezet, mint a Palesztinái arab nép egyedüli törvényes képviselője — képviselteti magát, és amely biztosítja a térség minden állama biztonságának és szuverenitásának szavatolását. A béke megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy Izrael megszüntesse az 1967-ben elfoglalt arab területek megszállását. és biztosítsák a paleszlinai arab nép törvényes nemzeti jogait, beleértve jogát saját, önálló, független államának megalapítására. (MTI) \ Lázár György fogadta Constantin Olteanut Lázár György, a Minisztertanács elnöke, pénteken, a Parlamentben fogadta Constantin Olteanu altábornagyot, a Román Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi miniszterét, aki katonai delegáció élén, hivatalos, baráti látogatáson tartózkodott hazánkban. A találkozón jelen volt Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter és Victor Bolojan, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. A Constantin Olteanu altábornagy vezette román katonai küldöttség pénteken elutazott hazánkból. Megkezdődtek a tanácskozások Burmában Burma nemzeti kegyhe- lyén. a mártírok rangooni mauzóleumában rótta le tiszteletét pénteken L osonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. A magyar államfőt, akinek csütörtökön kezdődött, ötnapos. baráti, hivatalos látogatásáról a burmai napi sajtó igen nagy terjedelmű tudósításokban számol be. U Maung Maung Kha miniszterelnök és U Aung Kyaw Myint tájékoztatási és kulturális miniszter kísérte el a város szívében fekvő emlékhelyre. Burma nemzeti hőseinek sírjaihoz. Losonczi Pál és felesége, valamint a kíséretében levő magyar személyiségek elhelyezték az Elnöki Tanács koszorúját U Aung San tábornok és társai sírján. Vezető burmai személyiségek társaságában Losonczi Pál ezután a világ legnagyobb buddhista templomát, a Shwegadon pagodát látogatta meg. A burmai királyok és alattvalóik tömérdek aranyat és ezüstöt áldoztak a monda szerint becses ereklyére: Buddha Indiából hozott hajszálaira emelt pagoda építésére és díszítésére. A pagoda s a köré épített kisebbek ma is a buddhista hitélet központjai, a különböző egyházi szervezetek székhelyei. Losonczi Pál helyi szokások szerint adományt nyújtott át a Shwegadon gondnokainak, s a vendégkönyvbe jegyzett emléksorokkal további jólétet és fejlődést, sok boldogságot kívánt Burma vezetőinek, népeinek, békét az egt'sz emberiségnek. Tegnap délelőtt megkezdték tanácskozásaikat burmai partnereikkel az államfői kísérethez tartozó kormánytisztviselők és szakértők. U Tint Swe. az első számú ipari minisztérium vezetője Lo- sonczi Pált a burmai gyógyszervegyészeti üzembe. Gyo- gonba kalauzolta el. A délelőtt folyamán a magyar külügyi. külkereskedelmi. gazdasági, kulturális és tájékoztatásügyi tárcák képviselői eszmecserét folytattak burmai kollégáikkal. A megbeszélések középpontjában a két ország együttműködésének lehetőségei álltak. Szovjet állásfoglalás a KGST XXXVI. ülésszakáról TELEX • BUDAPEST ,, meth Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, á KB titkára pénteken az MSZMP KB székházában fogadta Zbigniew Messnert, a Lengyel Egyesült Wjunkás- párt Politikai Bizottságának tagját, a LEMP katowicei vajdasági bizottságának első titkárát, aki testvérmegyei kapcsolatok keretében delegáció élén látogatott el Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyébe. • MOSZKVA Az Interparlamentáris Unió szovjet tagozata pénteken nyilatkozatban szólította fel minden ország parlamentjét és valamennyi parlamenti képviselőjét, hogy ítéljék el Izrael barbár libanoni agresszióját. támogassák az arab népeket, és ne engedjék kiszélesedni a katonai konfliktust a Közel-Keleten. • GENF A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet konferenciája Genfben a főigazgató beszámolója és az igazgatótanács jelentése feletti vitával, va- iamint bizottságokban folytatta munkáját. Csütörtökön és pénteken zajlott le a vita az apartheiddel foglalkozó bizottság beszámolójáról. • NEW YORK \] utegy negyven arab állam. el nem kötelezett és szocialista ország pénteken, az ENSZ-kiizgyúlés ülésterméből kivonulva fejezte ki tiltakozását Izrael libanoni agressziója ellen. Begin, izraeli kormányfő háromnegyedrészt üres széksorok előtt mondta el beszédét, amelyben — éles ellentétben korábbi New York-i szónoklataival — a béke áldásait ecsetelte. Az SZKP KB Politikai Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa nagyra értékeli a KGST Budapesten megtartott XXXVI. ülésszakának eredményeit. valamint az elfogadott határozatokat. A Politikai . Bizottság és a Minisztertanács meghallgatta az ülésszakon részt vett. Nyikolaj Tyihonov, miniszterelnök vezette küldöttség beszámolóját, jóváhagyta a delegáció munkáját, és utasította az illetékes szovjet szerveket arra, hogy dolgozzák ki és hajtsák végre az ülésszak határozataiból a Szovjetunióra háruló feladatok megoldásához szükséges intézkedéseket. A japán kormány valóságos tudathasadásos állapotba került. Az ok: a szovjet —japán kapcsolatok ügye. Szuzuki Zenko kabinetjére nem jellemző a Moszkvával fenntartott jó viszony ápolása, az együttműködés kibővítésére irányuló törekvés. Hogy ez miért alakult így, annak számos okát lehetne sorolni, légióként a nemzetközi helyzetben bekövetkezett sajnálatos változást, az enyhülés megtorpanását, ami nem kedvezett a jószomszédi kapcsolatok továbbfejlesztésének. Annál inkább élesztette bizonyos soviniszta körök erőfeszítéseit Japánban, olyanokét. akik a Kurili-szigetek területi hovatartozását a második világháború óta következetesen felhasználják a szigetország szovjetellenes propagandakampányainak éleszt- getéséhez. Ezek az erők megbízható szövetségesekre leltek á felkelő nap országának militarista kőiéiben. Ráadásul Washingtonból és Pe- kingből is folyamatosan táplálják azt a nézetet, miszerint a ..szovjet fenyegetés" — Az ülésszak ismét bebizonyította, hogy a testvéri országok együttesen törekszenek a szocialista közösség összeforrottságának megerősítésére. fejleszteni akarják minden oldalú, kölcsönösen előnyös együttműködésüket a gazdaság, a tudomány és a technika minden területén, népgazdaságuk hatékonyságának növelése, a dolgozók jólétének emelése érdekében." — Az a tény. hogy az ülésszakon elítélték az Egyesült Államok és szövetségesei imperialista köreinek a KGST-tagállamokkai kialakult kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok meggyengíellen Tokiónak még szorosabbra kell fűznie kapcsolatait az Egyesült Államokkal és Kínával. Ugyanakkor egyes japán üzletemberek változatlanul komoly lehetőséget látnak a Szovjetunióval ígéretesen indult gazdasági kooperáció bővítésében. Példaként a Szahal in-szigeten folyó közös szovjet—japán kőolaj- és földgázfeltárásra szoktak hivatkozni. Nem ok nélkül . Japán eddig már körülbelül 240 millió dollár értékű beruházással járult hozzá a természeti kincsek kiaknázásához. Az sem kerülte el a japánok figyelmét, hogy miközben a kezdetben nagy reményekre jogosító kínai vállalkozásukat Peking takaréklángra csavarta, szovjet részről nem zárkóztak el az eddiginél nagyobb arányú közös beruházásoktól sem. Csakhogy énnek most komoly akadálya támadt. Mégpedig nem Tokióban, hanem a Csendes-óceán másik partján, az Egyesült Államokban. Reagan elnök az iparilag legfejletteb hét tőkés ország tésére irányuló akcióit. a testvéri kommunista és munkáspártoknak azt a következetes irányvonalát tükrözi, amély a béke megszilárdítását, az enyhülés megőrzését, a minden országgal kialakított széles körű együttműködés fejlesztését irányozza elő —■ hangoztatja a két szovjet vezető testület állásfoglalása. — Az ülésszak határozatai hozzájárulnak ahhoz, hogy valóra váltsák a tagállamok kommunista- és 'munkáspártjainak kongresszusain meghatározott célokat, és tovább fejlesszék az együttműködést a fejlődő országokkal. nemrég Versailles-ben tartott csúcsértekezletén meghirdette a szovjetellenes gazdasági rendszabályokat. Igaz, vonakodva, de végül is elfogadták az amerikai javaslatok szellemét, ha nem is betű szerint értelmezve az embargót. Szuzuki Zenko miniszterelnök már Franciaországban tolmácsolta Reagan- nek azt az óhaját, hogy a „japán nemzeti vállalkozásnak” minősített szahalini beruházást folytatni szedetnék. Ehhez azonban amerikai sza- badalmaztatású gépeket és berendezéseket is felhasználnak. Ha ezeket az USA megtagadja. Japán kénytelen félbeszakítani a beruházásokat. Bár a döntés most az amerikai nemzetbiztonsági tanácsra vár. azért a szovjet— japán kapcsolatok alakulása nem Washingtonban dőlhet el. Meglehet. Gromiko külügyminiszter az ősszel ellátogat Tokióba, ami kétségtelenül használna a megrom- latt jószomszédi viszonynak. Ami viszont Ázsia békéjét és biztonságát illeti, a szovjet —japán párbeszéd kimeríthetetlen témákat kínál. Nem utolsósorban a szahalini példából kiindulva. Gyapay Dénes Például Szahalin HÍREK HÍREK HÍREK MA: GYÁRFÁS NAPJA A Nap kél 4.46 — nyugszik 20.44 órakor A Hold kél 3.19 — nyugszik 18.15 órakor ÉVFORDULÓ Hetvenöt évvel ezelőtt, 1907., június 19-én halt meg — 69 éves korában — Balogh Tihamér orvos és író. — A TELEKGERENDÁSI szlovák klub június 19-én. ma tartja évadzáró foglalkozását. A telekgerendásiak vendégül látják más szlovgk klubok tagjait, többek között ellátogatnak Gyulára, ahol felkeresik a Várfürdőt is. (bzs) — PÉNTEKEN E'JJEL érkezett haza ötnapos csehszlovákiai vendégszerepléséről a Rázga József vezette békéscsabai Bartók Béla vegyes kar. — MAGYAR ÉNEKGYÖZTES Karlovy Varyban. Kom- lósi Ildikó, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola harmadéves ének szakos növendéke nyerte meg a Karlovy Varyban a XVII. nemzetközi Dvorák-énekversenyt; megkapta a város különdíját, és a legjobb áriaelőadónak járó különdíját is. A főiskolai hallgatók számára meghirdetett versenyt az idén június 11. és 16. között bonyolították le. — TONETT-HÁLÓSZOBA Debrecenből. Űj hálószobagarnitúra gyártását kezdték meg a Szék- és Kárpitosipari Vállalat debreceni hajlí- tottbútor-gyárában. A „Virág” fantázianevű nosztalgiabútorként is emlegetett hálószobát hajlított elemekből állították össze; a franciaágyhoz hozzáépítették az éjjeli szekrényeket, emellett asztal, fotelek és fésülködőasztal egészíti ki a garnitúrát. Az idén 200 ..Tonett" hálószobát szállít a belkereskedelemnek a debreceni gyár. — GYULÁN, az Erkel Ferenc Művelődési Központban június 21-én, hétfőn délután 16 órakor TIT-előadás keretében dr. Gonda György államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke „A környezet- védelem és a természetvédelem időszerű kérdései" címmel tart előadást, (vl) — ÓVÓBÁCSIK KECSKEMÉTEN. Diplomaosztó ünnepséget tartottak pénteken Kecskeméten, az óvónőképző intézetben; 366 nappali és levelező tagozaton végzett hallgató vette át oklevelét. Az idén először két férfi gyermekóvót is avattak. Heten a hallgatók közül szerb- horvát nyelv szakos képzést kaptak, ők a nemzetiségiek lakta vidéken tanít iák majd a kicsiket saját anyanyelvű- kön. Valamennyi v égzősre állás vár. — SZARVASON, az Erzsébet ligeti úttörőtáborban június 16. és 26. között rendezi meg a MOHOSZ országos gyermektáborát. — ROBBANÁS. Legalább tizenkét személy életét követelte az a robbanás, amely egy, a brazíliai Recife közelében levő hadiüzemben következett be. A sebesültek száma is nagy. A pontos károkról egyelőre nem érkeztek jelentések. — AMERIGO TOT-AJÁN- DÉK a szülőföldnek. Az Olaszországban élő világhírű szobrászművész a magyar államnak ajándékozta a Budapesti Vigadó galériában tavasszal kiállított domborművét, amelynek eredetije a római Szent Péter bazilika kápolnáját díszíti. Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: eleinte átmenetileg csökken, később nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Előbb a Dunántúlon, később másutt is egyre több helyen várható zápor, zivatar, helyenként jégesővel. A megélénkülő, délies szél holnap északnyugatira fordul, gyakran erős, főként a Dunántúlon időnként viharos lesz. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul. BÉKÉS MEGYEI a nmnnisj Hunyán — SZARVASON, a Vajda Péter Művelődési Központban ma délután 17 órakor kerül sor az intézmény öntevékeny művészeti együtteseinek évadzáró bemutatójára. (vl) CURT JÜRGENS HALALA Péntekre virradóra Becsben elhunyt a világhírű nyugatnémet filmszínész, 67 éves korában. Néhány héttel ezelőtt infarktust kapott, és kórházba szállították. Curt Jürgenst, az egyik legnépszerűbb nyugatnémet. filmszínészt Willy Forst osztrák rendező fedezte fel a film számára, amikor vele játszatta el 1935-ben a Császárkeringő című film főszerepét. A magyar közönség többek közt a Sakknovella, a Halál ötven órája és a Neretvai csata című filmben láthatta a művészt. — SARKADON, a cukorgyár művelődési otthonában 19- én, szombaton délelőtt 10 órától a cukorgyári dolgozók 14 éven aluli gyerekeinek ju- niálist rendeznek. Az egész napon át tartó programban batikolás, agyagozás, báb- és makramékészítés, valamint ügyességi játékok szerepelnek. (bse) — FÖLDRENGÉS. Legalább tízen meghaltak és öten megsebesültek egy szerdai, délnyugat-kínai földrengés következtében. A rengés a Richter-skála szerinti 6-os erősségű volt. LOTTÓ A Sportfogadási cs Lottó Igazgatóság közlése szerint a Guva vertesei lön megtartott 25. heti lottósorsolás alkalmából a -következő számokat húzták ki: 8, 20, 29, 31, 42 — NAGYSZÉNÁSON, a Cza- bán Samu Művelődési Házban június 19-én, ma este 20 órakor tartja évadzáró értékelését a TIT értelmiségi klubja, (vl)