Békés Megyei Népújság, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-05 / 130. szám

1982. június 5., szombat o IWiWkfiM fiz Akadémia palotája Fővárosunk egyik megha­tározó építészeti ékessége a Magyar Tudományos Aka­démia Duna-parti épülete. Az a ház, amely a Lánchíd tövében, a budai várral szemben a hazai tudományos­ság valóságos váraként ko- morlik. Bizonyára kevesen tudják, hogy „a tudományok és a szép művészségek minden nemeiben a magyar nyelv ki­művel tetésére” alapított in­tézményt most százhúsz éve — tehát históriai mércével mérve nem is oly rég '■—, 1862 áprilisában kezdték építeni, mégpedig seregnyi huzavona és többszöri neki­rugaszkodás után. Történelmi tanulmányaink­ból az még csak-csak fel­rémlik, hogy a „Magyar Tu­dós Társaságot” 1825-ben a pozsonyi rendi országgyűlé­sen gróf Széchenyi István alapította, fölajánlva támo­gatásául birtokainak egyévi jövedelmét. Ám az nyilván már kevésbé közismert, hogy mi minden történt addig, amíg elkezdődhetett a szelle­mi fundamentum letétele utáni valóságos alapozás. Legelőbb — így kívánta a regula — törvény született, amely az 1825—1827. évi Xl-es jelzetet kapta, és amely ugyan mi mást, mint az adakozók névsorát tartal­mazta. A lista élén József nádor neve állott, s csak ő utána vetették papírra Szé­chenyi nevét, aki végtére is az Akadémia életre hívója volt. Lista tehát már volt, és Sándor Istvánnak meg a Te­leki-családnak köszönhető­en hamarosan egy több tíz­ezres könyvtár is felhalmo­zódott — csak éppen olyan zug nem volt, ahol végre kedvük szerint kutathattak, tanakodhattak volna a leg­jelesebb elmék. Furcsa. de így van: az 1831 februárjá­ban megtartott első akadé­miai nagygyűlésnek a társa­ság első elnöke, Teleki Jó­zsef a saját otthonában nyit­tatott termet. Aztán a pesti vármegyeháza fogadta be a „gyüldézőket”, majd a Du­na-parti úgynevezett Derra ház, ezután pedig a mai Pe­tőfi Sándor utca 3. szám alátti Trattner—Károlyi ház lett az ideiglenes otthon. 1843-at írtak, amikor elké­szült a Nemzeti Múzeum. Sokan úgy vélték, hogy a terjedelmes épületben majd az akadémikusok gyüleke­zete is végső otthonra talál, de ebből sem lett semmi. Még a közgyűlések megtar­tására sem toborzódhattak oda. Csak hosszú évek után, 1858-tól kezdve nyílt meg alkalmankint számukra a Pollack Mihály tervezte épü­let nagyterme. Éppen Kubinyi Ágoston, a múzeum akkori igazgatója javasolta, hogy a mai Bródy Sándor utcában építsenek föl egy hasonlóképpen nagy székházat, ahonnan — így az alapeszme — egy össze­kötő árkádsor alatt ballag­hatnának ide-oda a minden­féle „doctorok”. A tetszetős elképzelés megint csak kép­zel mény maradt. A saját otthon létrehozá­sának ideája azonban tovább élt, és amikor a híres pesti üzletember, a görög szárma­zású Sina Simon nem keve­sebb, mint 80 000 pengőforin­tot ajánlott fel a nemes cél­ra. kezdett olybá tűnni, hogy az építkezésből mégis lesz valami. Dessewffy Emil, a testület soros elnöke vette a bátorsá­got, hogy országos gyűjtést kezdeményezzen. Hamaro­san háromezer aláíróív — így nevezték e listákat — járt kézről kézre a megyék­ben. Szinte tömegmozga­lommá terebélyesedett az adakozás. Mindenki fizetett, aki csak tudott: a kismeste­rek éppen úgy, mint a kin­csekben dúskáló nagyurak. Egészen rövid idő alatt több mint félmillió forint gyűlt össze! Pest városának elöljárósá­ga sem akart szégyent val­lani, ezért hát fölajánlotta azt a 180 000 forintra be­csült telket, ahol ma az MTA székháza áll. Volt tehát pénz, került te­lek, most már csak alkalma­tos tervek kellettek. Egész sor híresebbnél híresebb épí­tész nyújtotta be, majd kap­ta vissza elképzeléseit. Kö­zöttük Henszlmann Imre, akit ma a magyar művészet- történeti kutatás úttörője- ként tartunk nyilván, meg Ybl Miklós, akinek tehetsé­gét az Operaháztől kezdve sok '"palota dicséri. Végül is egy berlini épí­tész, Stüler Frigyes (1800— 1865) reneszánsz jellegű, egy­ben pedig klasszicizáló ter­vét fogadták el, aki — dicsé­retére legyen mondva — Henszlmannak a belső terek­re vonatkozó ideáit is figye­lembe véve rajzolta meg az utolsó kartonokat. A kivite­lezés felügyeletét Yblre bíz­ták. Mint föntebb szó volt ró­la, az első kapavágásra most 120 éve került sor, de a nagy esemény kiváltotta diadal­mámor hamarosan lelohadt, mert kiderült, hogy nem lesz elég a pénz. Akárcsak ma, ha vékonyabb a buksza, akkor is úgy segítettek magukon az illetékesek, hogy olcsóbb anyagokat használtak, s ahol lehetett, egyszerűsítettek. 1865-re ugyan küllemét te­kintve már készen állt a kétségkívül nemes egyszerű­ségű tudósi ház. de a belső munkák nem voltak befejez­ve. Ahhoz, hogy ott is rend legyen, Ferenc Józsefnek és családjának — többek kö­zött Miksa mexikói császár­nak — az anyagi hozzájáru­lása kellett. 1865. december 7-én került sor az avatásra. A nyitóbe­szédet a beteg Dessewffy Emilt helyettesítő másodel­nök, Eötvös József mondta. Szomorú, de így van: a kényszerű fukarkodás ha­mar megbosszulta magát: már 1869-ben tűz pusztította el a favázas tetőt. Sokat kel­lett tehát még javítgatni, pó- tolgatni, amig olyan lett ez a zömök, erőt sugárzó épít­mény, ahogyan ma büszkék lehetünk rá, gyönyörködhe­tünk benne... A. L. A .magyar tudományosság Duna-parti székhaza Az Akadémia épületének homlokzata egy régi érmén Mindenkire tartozik Interjú dr. Gonda György államtitkárral, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökével — Tíz éve annak, hogy U Thant, akkori ENSZ-főtitkár kezdeményezésére létrejött az első környezetvédelmi világ- konferencia Stockholmban. Az akkori konferencia aján­lásai mennyire hatottak a hazai környezetvédelemre? — Mi ezeket az ajánláso­kat nagyon komolyan vet­tük, s a magyarországi kör­nyezetvédő tevékenység egy­ben mind szélesebb körű együttműködést is jelent az egész világ ilyen irányú moz­galmaival. Itthoni munkán­kat jól jellemzi, hogy tavaly ősszel az országgyűlés meg­vitatta az 1976-ban, az em­beri környezet védelméről alkotott törvény végrehajtá­sának tapasztalatait. Szóbeli előterjesztésünkhöz és írás­beli beszámolónkhoz 16 or­szággyűlési képviselő szólt hozzá ezen az ülésszakon. a közelmúltban is előfordult, hogy új cementgyárunk nem felelt meg a környezetvédel­mi előírásoknak. Most, utó­lag, a mi beavatkozásunkra létesítenek védelmi berende­zéseket. Ez ilyenkor termé­szetesen már nehezebben megy és költségesebb is. Az iparról szólva úgy is jelle­mezhetném a helyzetet, hogy a környezetvédelmi gondok egy jó irányú változásnak, tehát az ipar fejlődésének negatív melléktermékei. Gyorsabb ütemben kellene fejlődnünk a - szűrőberende­zések alkalmazásában, a hul­ladékokkal való bánásmód­ban (kezelés, másodnyers­anyag-visszanyerés stb.), és különösen sürgető a toxikus, tehát a mérgező hulladékok kezelésének, közömbösítésé­nek megoldása, elsősorban a vegyiparban, illetve azon be­lül a gyógyszeripar területén. — A hazai közvélemény mind élénkebb érdeklődéssel kíséri a környezet- és termé­szetvédelem kérdéseit, érzé­kenyen reagál a problémák­ra, s igényli azok mielőbbi megoldását. — Úgy gondolom, az utób­bi évek változásainak egyik leglényegesebb vonása, hogy a közvélemény nálunk is megtanult együtt élni azzal a gondolattal, hogy környe­zeti viszonyainkat s gondja­inkat tudomásul kell venni, ugyanakkor intézkedéseket kell hozni azért, nehogy jó­vátehetetlen mulasztások vagy tévedések történjenek. Megtanultuk, hogy az em­beri környezet kényes, belső egyensúlyára ügyelni kell, hogy óvjuk azt az újabb sé­relmektől, megtanultuk, hogy az élet olyan alapvető felté­teleit, mint a föld, a víz, a levegő, őrizzük, s ügyeljünk rá, hogy zavartalanul, de legalább elviselhető, elfogad­ható módon és színvonalon álljanak az ember rendelke­zésére. — Melyek ma a legfonto­sabb feladatok? — Ezek teljes felsorolására az interjú keretei között alig­ha juthat hely. Inkább azt kellene rögzítenünk, hogy a gondok, s természetesen a belőlük származó feladatok két kategóriába sorolhatók. Az egyikbe tartoznak azok a zavaró tényezők, amelyek a korábbi időkből valók, tehát amikor még kevesebb volt az ilyesfajta feszültség, s en­nek megfelelően még hiány­zott is az a felismerés, amely- lyel ma már rendelkezünk. A feladatok másik csoport­jának pedig azt nevezném, amely már az időszerű, a mai fejlesztésekkel kapcsolatos. Az első csoportnál orvosolni kell azokat a környezetvé­delmi betegségeket, amelyek még akkor keletkeztek, ami­kor az iparfejlesztés úgy va­lósulhatott meg, hogy kör­nyezetet szennyeztek vele, hogy termőföldek rovására létesültek gyárak. A másik csoportban pedig már a fej­lesztés mozzanatában ér­vényt kell szerezni a megfe­lelő környezetkímélő eljárá­sok és berendezések rrfunká- ba állítására vonatkozó kö­telezettségeknek. Ez még ak­kor is kötelességünk, ha tud­juk, hogy a mai gyakorlat­ban a visszafogottabb fej­lesztési lehetőségek közepet­te olykor éppen e berende­zések maradnak ki — vagy akarják kihagyni őket — anyagi okok miatt. Mi egyéb­ként vitatjuk, hogy minden esetben anyagi plusz terhet jelentene a környezetvédel­mi szempontok ilyen irányú érvényesítése, de erről ké­sőbb még külön is szót ejt­hetünk. — Melyek tehát a környe­zetvédelemnek ma — mond­juk így — a kényes pontjai? — Az iparban a vaskohá­szat, a cementipar, a vegy­ipar és az energiaipar. Még — E tekintetben a prob­léma nyilván „átgyűrűzik” a mezőgazdaságba is. , — Ahol még a látszatát is kerüljük, mintha mi az ott folyó munkát nehezíteni akar­nánk. Az országgyűlés már említett vitájában is kifej­tettem, hogy ami változta­tást mi sürgetünk, az a me­zőgazdaságnak a környezet- védelemtől függetlenül is jó és szükséges. Mi azt kérjük és várjuk, hogy annyi mű­trágyát használjanak, ameny- nyit a talaj befogad, s úgy használják, hogy azt ne mos­sa el az eső. Mi a szaksze­rűség fokozását, a pazarlás megszüntetését, az okos táro­lást kívánjuk környezetvé­delmi okból, de ezek egyben gazdaságossági tényezők is. A nagyüzemi állattartásnál nagy tömegű híg trágya hal­mozódik föl, s ezt is racio­nálisan szabad csak használ­ni. Vagyis a takarékosság, az értékőrzés a környezetvéde­lem alapvető ügyével össze­cseng a gyakorlatban. A kör­nyezetvédelem gondolatával szoros rokonságban áll a gaz­dasági hatékonyság, ezért — itt utalok ismét arra, amit már korábban említettem — nem biztos, hogy a környe­zetvédelem egyoldalúan csak igényli a pénzt. Nagyon va­lószínű, hogy mindazzal, amit ösztönöz, amit segít, amit követel, igen gyakran — vissza is adja. — Magyarországon az úgy­nevezett kényes kérdések közül a legtöbb vitát s ér­deklődést kiváltó: a Balaton ügye. — Igen, bár nem tartom szerencsésnek, ha ezt a kér­dést környezetvédelmi prob­lémává szűkítik, hiszen itt sajátos és összetett kérdés­körrel állunk szemben. Né­zetünk szerint minden gon­dunk alapja az a tény, hogy a Balaton egyszerűen nem alkalmas annyi ember foga­dására, amennyien igénybe veszik. Természetesen, utólag könnyű okosnak lenni, de hát szükség volt a tapaszta­latokra, hogy tisztábban lás­sunk. 'Annak az egyébként politikailag is, szociálisan is helyénvaló jelszónak és gya­korlatnak, hogy „a Balaton mindenkié” — most fizetjük egy kicsit az árát. Nem az a baj, hogy mindenkié, hanem az, hogy a tó és környéké­nek fejlesztése nem tudott lépést tartani az igényekkel, s a korszerűség mércéitől le­maradt. Hosszan tartó, ke­mény munkával kell majd a már meglevőt színvonalasab­bá tennünk, karbantarta­nunk. — A közérdeket nem gá­tolják itt különféle partiku­láris érdekek? — Dehogynem. Éppen ma reggel hallottam a rádióban, hogy valahol a Balaton mentén bővítették valame­lyik kempinget. Jóllehet a férőhely-bővítés szigorúan tiltva van! Amint hogy nem szabad 500 embert been­gedni abba a moziba, ahol csak 400 ülőhely van. Szó­val, kemény birkózás, kitar­tó, pontos, számonkérhető munka az, amire szükség van. De meggyőződésem, hogy meglesz az eredménye. — Mi nyújtja a legfőbb se- gítséget ebben a munkában? — Természetesen minde­nekelőtt az a két fontos program, amely a Balaton­nal kapcsolatban érvényben van. Az egyik a balatoni re­gionális rendezési terv, amely a települések’ helyzetét, jö­vőjét alapvetően meghatá­rozza, illetve, ahol kell, megváltoztatja. A másik ^ a vízminőség javítására vonat­kozó program, tehát annak garantálása, hogy a Balaton fürdésre alkalmas legyen. Itt fontos feladatokat szabott meg a kormány. Ezek szerint folyik a Kis-Balaton helyre- állítása, a Keszthelyi-öböl szennyezettségének csökken­tése. és még jó néhány más munka. Csak ennek a prog­ramnak a megvalósulására több mint 4 milliárdot irá­nyoz elő a jelenlegi ötéves terv. De a kormány, s a hivatal tevékenysége, egyál­talán a környezetvédelem egész ügye igényli a társa­dalom egyetértését, megérté­sét, támogatását és felvilá­gosult, kulturált magatar­tását. A környezetvédelem és a természetvédelem, amiről egyébként ezúttal nem esett szó, mindenkire tartozik. — ön nemrégiben érkezeti haza Kenyából. Milyen cél­lal látogatott Nairobiba? — Abban a városban van az ENSZ környezetvédelmi programjának a székhelye, s most a már említett stock­holmi világkonferencia 10. évfordulójára rendeztek ju­bileumi ülést. Száztíz ország képviseltette magát, köztük valamennyi szocialista or­szág. Jellemző, hogy tíz éve még csak tíz országban folyt hatósági eszközökkel is szer­vezett környezetvédelmi munka, ma már 106 ország­ban. És jellemző az is, hogy ezúttal a békének és a le­szerelésnek az ügye vált a konferencia első számú alap- gondolatává. — Miben foglalná össze a jelenlegi, legidőszerűbb ha­zai tennivalókat? — A Minisztertanács 1981 Végén rendeletet alkotott a veszélyes (toxikus) hulladé­kok kezeléséről. Most e rendelet mind gyorsabb üte­mű végrehajtásáért dolgo­zunk, hiszen- hazánkban évente 300 000 tonna ilyen hulladékot „termelünk”. Ugyancsak fontos meghatá­rozója tevékenységünknek az Elnöki Tanács új törvény- erejű rendelete a természet- védelemről. A végrehajtás­ban egyik fő célunk úgy megőrizni a magyar termé­szetvédelem legjobb hagyo­mányait, hogy ugyanakkor a mai idők feltételeihez tud­juk igazítani ezt a tevékeny­séget. Minden mai teendőnk elvégzésének fontos eleme és feltétele, sőt garanciája az a tény, hogy ma már a taná­csok országszerte úgy végzik sokrétű tevékenységüket — a településfejlesztéstől az életkörülmények javításának tennivalójáig —, hogy nem esnek ki látókörükből a környezet- és a természetvé­delem követelményei, szem­pontjai és céljai. Ez igen nagy és örvendetes változás az előző időszakokhoz ké­pest — mondta befejezésül dr. Gonda György. Cserhalmi Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom