Békés Megyei Népújság, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-26 / 148. szám
igidapjftte Békés József: Földimogyoró — Nem? — nézett rá Ilus oldalról. A vendégek már elmentek, elég nagy csatateret hagyva maguk után. Ilus, a fiatal- asszony nem érzett kedvet, hogy szokásához híven, azonnal nekilásson a poharak, csészék, kistányérok le- rámolásához: Elgondolkozva ült egy fotelben és aprósüteményt majszolt. Keze a süteményes tálcáról öntudatla- / nul vándorolt egy másik tányér fölé, melyen néhány szem földimogyoró keveredett a feltört, üres héjakkal. Anélkül, hogy odafigyelt volna, kihalászott egy ép szemet, feltörte, megtisztította vékony, barna hártyájától, és mint egy mókus, őrölni kezdte fogaival. — Még mindig semmi? — hallotta ekkor férje, Béla kérdését. — Semmi — válaszolt halkan), és egy pillanatra odanézett. Béla a kártyát szedte össze. Az asszony válaszára megállt, majd a kezében levő lapokat kedvetlenül az asztalra dobta. Aztán leült, és szótlanul nézett maga elé. Ilus eközben újabb mogyorószemeket keresett ki a héjak közül. — Az isten verje meg — csapott Béla néhány perc múlva tenyerével a kártyákra. — Mindenki tudja szedni azt a rohadt tablettát, csak te nem. Ilus nem válaszolt, mutatóujját félig begörbítve turkált a mogyoróhéjban. Most már hosszasabban és figyelmesebben kellett keresgélnie, az ép szemek ravaszul elbújtak a héjak között, azok pedig egymás után csapták be, épnek mutatva magukat. Ilus most sokáig keresgélt, míg talált egy ép szemet. Még rágcsálta, amikor felállt és elindult a konyha felé. Útközben azonban meggondolta magát, odament a földig érő, nagy francia ablakhoz. és kitárta egyik szárnyát. Kintről távoli zajok halkra szűrt zsongása és friss, hűvös levegő áradt be. Ott maradt néhány pillanatig, de aztán hirtelen össze- borzongott. Erre gyors mozdulattal megfordult, és a halion keresztül kiment a konyhába. Pár pillanat múlva "ismét ott volt a modernül, ízlésesen berendezett szobában. — Ha holnapig sem lesz semmi" akkor ... Ilus arra kapta fejét, de Béla nem fejezte be a mondatot, csak széttárta karját, illetve inkább csak csuklóból fordította ki a kezét — mert mozdulatai mindig nagyon takarékosak és fegyelmezettek voltak —, és így jelezte, hogy akkor nem te-1 hetnek mást, mint amit ilyen esetben az emberek tenni szoktak. Ilus nem válaszolt, csak abbahagyta a tányérok, poharak, csészék rakosgatását. Kiegyenesítette karcsú, jó formájú testét, és néhány _pillanatig szótlanul nézett férjére. Aztán ismét eler- nyedt a tartása. Lehajolt néhány pohárért, a tálcára tette, és kiment vele a konyhába. A tányér a mogyoróhéjakkal azonban bent maradt az asztalon, és amikor visszament a szobába, ismét leült, és szórakozottan újra keresgélni kezdett a héjak között. Talán öt perc is eltelt, míg ismét talált egy ép szemet. Akkor Béla újból megszólalt: — Nem tehetünk mást. .. — Nem! — csattant határozottan Béla hangja. Ilus nem szólt semmit, figyelmét ismét a mogyoróhéjakra összpontosította. Pár pillanat múlva azonban megállt a héjak között kotorászó ujja. Tudat alatt eddig is motoszkált benne valami emlék, a mogyoróhéjak között való keresgélés ismerős volt ujjainak. És ekkor eszébe jutott, mennyit játszották ezt a játéko_t régen, valamikor nagyon régen, talán már több mint öt éve. még egyetemista korukban, és házasságuk első évében. Akkor még mindketten imádták a mogyorót, ősztől tavaszig, esti csavargásaik hűséges kísérője, s nemegyszer vacsorájuk helyettesítője volt. Mentek, egymásba karolva, összesimulva, és Béla tartotta a barna papírzacskót S mogyoróval. Rendesek voltak, nem szórták szét az utcán a héjat, hanem szépen visszadobálták a zacskóba. Igaz, így a vége felé már sokáig kellett a héjak között kotorászniuk, de nem bánták, akkor még ez is szórakoztatta őket. A játékot, mely ebből fakadt, Ilus találta ki. Egyszer, amikor már hosszabb ideje keresgélt eredménytelenül, azt mondta: — Ha találok még egy szemet, holnap lemegyek Lég- rádinál! Igen, államháztartásból kelleti^ másnap vizsgáznia, Utálta ezt a tárgyat, és nagyon félt a másnapi vizsgától. S aztán, hogy kimondta, lázas buzgalommal nekilátott a keresésnek. Sokáig kotorászott a zacskóban, míg végre talált egy szemet. Meg- görgefte ujjai között: körben ép volt a mogyoró burka. Kivette, és diadalmasan mutatta Bélának. — Most már nem félek, sikerülni fog — mondta. Aztán feltörte a mogyorót, az egyik szemet bedugta Béla szájába, a másikat pedig ő ette meg. Másnap nyugodtan ment Vizsgázni, és Lég- rádi jelest írt az indexébe. Ettől kezdve szinte szenvedélyükké vált ez a játék. Ha találok még egy szemet, a héten csomagot kapok... Ha találok még egyet — a nagyfőnök szerez még egy tanítványt . .. Ha lesz benne még egy — vasárnap elalszik Mariska néni... Sokáig Mariska néni alvása volt a legnagyobb tétjük. Mariska nénié, aki Ilus nagyanyjának testvére volt, és egyedül lakott egy józsefvárosi lakásban. Mariska néni minden hónap első vasárnapján meghívta Húst ebédre, s ebben az időben már Bélát is magával vihette. Ha Mariska néni nagyon elál- mosodott ebéd után, lefeküdt a másik szobában, és néhány órára magukra hagyta őket... A mogyoró barátjuk maradt azután is, hogy megszerezték a diplomát és öszszeházasodtak. Pár hónapig még diákszállóban laktak mind a ketten, majd átmenetileg Mariska néninél — de innen menekülniük kellett, mert az öregasszony egy hét után elviselhetetlennek bizonyult. Végül sikerült egy albérletet kapniuk, miután Ilus megesküdött, hogy nem állapotos, és hogy egyelőre nem is akarnak gyereket. Mielőtt az albérletet megkapták, Ilus egy este kijelentette: — Ha lesz benne még egy szem, a hónap végéig találunk albérletet. Ilus ekkor már egy külkereskedelmi vállalat Gorkij fasori irodájában dolgozott, és Béla — mint csaknem minden este — ekkor is eléje ment. Sétáltak egy darabig, aztán megálltak a trolinál, szemben azzal az üres telekkel, melyen mostanában egy nagy házat építenek. Akkor a telek egy részén még teniszpályák voltak, melyeket télen felöntöttek vízzel. Decemberben volt ez, és a jégpályán egy hangszóróból áradó torz zenére főleg gyerekek futkároztak. Itt várták a trolit, amikor Ilus kimondta: — Ha lesz benne még egy szem — a hónap végéig találunk albérletet. Amint ezt kimondta, maga is megijedt. Úristen, mi lesz, ha nem találok? Akkor nemcsak hogy albérlet nem lesz, de még reménykedni se fogunk! Legyűrte azonban izgalmát. és hozzálátott a kereséshez. Sokáig, nagyon sokáig csupa üres héj került ujjai közé. Ezalatt három troli is elment, de ők még mindig ott voltak a megállóban. Kétségbeesetten pillantott Bélára, mire az kivette kezéből a zacskót, és ő folytatta a keresést. Ilus most már végleg elvesztette uralmát az idő fölött, már a trolikat se számolta, csak arra emléke- ■ zett, hogy a hangszóró szinte vég nélkül hányta ki magából azt az émelygős férfihangot, mely újra és újra kijelentette: „Veled az élet — egy világgal ér fel.” Ekkor azonban Béla hirtelen mozdulattal begyűrte a zacskó szálát, és elindult vele a megálló oszlopán elhelyezett szemétkosár felé. Ilus der- medten kapaszkodott a karjába. és kitépte kezéből a zacskót. — Hülyeség! Hagyd a fenébe! — mondta Béla, és megpróbálta visszaszerezni a zacskót. Ilus azonban elfordult, és szinte egész testév:;! védte zsákmányát. Béla erre még dühösebb lett, otthagyta, és fel-alá kezdett sétálni. Alig ment el másodszor is a megálló végéig, amikor Ilus utánaszaladt, kezében egy apró, vézna, de feltöretlen mogyoróval. — Idenézz! Idenézz! — kiabálta olyan hangosan, hogy a trolira várakozók mind utánafordultak. — Találtam! Látod, találtam — lelkendezett, és semmivel sem törődve, nyakába borult Bélának. Ezután gyalog mentek haza, miközben ünnepélyesen megettek még tíz deka mogyorót. A hónap végén azonban, amikor továbbra sem volt semmi kilátásuk albérletre, még a nevét sem merték említeni a , mogyorónak. Újabb egy hét múlva, egészen véletlenül kaptak egy címet, ahol befogadták őket. Ekkor egymással versenyezve bizonygatták, hogy Ilus nem úgy mondta: a hónap végéig, hanem úgy: egy hónapon belül... Ilus nem emlékezett rá, mikor hagyták abba a mogyorójátékot. Talán azokban az időkben, amikor az esti csatangolásokról is leszoktak, főleg azért, mgrt Béla sok különmunkát vállalt, és csaknem mindennap késő estig dolgozott otthon is. Tény az, hogy már évek óta nem mondta ki egyikük sem a bűvös formulát: „Ha még egy szemet találok ...” — s mindez hosszú idő óta neki is most jutott először eszébe. És ekkor, mielőtt még gondolatát ellenőrizhette volna, már ki is mondta magában: „Ha találok még egy szemet, akkor rá tudom venni, hogy megtartsuk ...” A következő pillanatban már mindkét kezével a héjak között turkált. Először minden rendszer nélkül, ösz- sze-vissza keresgélt, később azonban a tányér egyik felére tolta annak egész tartalmát, és ugyahúgy, mart amikor babot vagy lencsét válogat, egyenként kezdte áttolni a másik oldalra az üres héjakat. Eredményt azonban ez a módszer sem hozott, annál is kevésbé, mivel a két csomó újra meg újra összekeveredett, a tányér nem volt elég nagy ahhoz, hogy kiteríthesse rajta az üres héjakat. Erre más megoldással próbálkozott: egyenként felvett minden héjat, apróra összetörte, és úgy tette visz- sza a tányérba. Nemsokára majdnem fölsikoltott örömében: egészséges, dundi, nagy szemet talált Első boldogságában azonnal oda akart rohanni Bélához, de aztán fékezte indulatát. Még ahhoz is volt ereje, hogy megigazítsa haját, csak aztán került lágy, asz- szonyos léptekkel férje háta mögé. Úgy tervezte, hátulról nyújtja elé a mogyorót, azzal, hogy találja el, mire gondolt, amikor ezt kereste. Keze már indult, amikor egy pillantást vetett az újságra, melyet férje olvasott. Ekkor megállt a mozdulata, mert úgy érezte, hiábavaló lenne minden, Béla úgysem értene meg semmit, de semmit az egészből, csak újra kezdődnék köztük a vita, és ehhez már nem érzett erőt magában. így aztán, amikor Béla kérdően felnézett rá, keze a hamutartóért nyúlt. Odavitte a kis asztalhoz, letette és ismét leült. Egy darabig némán nézett maga elé, aztán olyan hirtelen fogta el a zokogás, olyan hirtelen borult rá az asztalra, hogy feldöntötte a tányért a mogyoróhéjakkal. Ez azonban már nem jutott el tudatáig, mint ahogy nem érezte a héjak szúrását sem, és azt sem tudta, hogy a vékony, barna hártyák ráragadnak könnyektől masza- tos arcára. Gaburek Károly: Tanya Benyó Judit: A falu végén túl Hársfák felé veszem utam, a falu végén túl belezuhanok a gabonába — kácsák hápognak valahol. De jó itt, az országút mentén, az anyaföldön megoihenni! Végigsimítok egy búzaszálat — ilyenkor csókolnám, agyoncsókolnám estére kelve a világot! Takarj be búzatakaró, rejts el és dédelgess! Hiszen most az öledben vagyok, te nagy égboltozat küldd rám vigasságodat! Enyém a nyár aromája, tücskök ciripelő muzsikája! Enyém a tánc, a madarak sietős repülése! Minek keseregjek, olyan tiszta vagyok, mint eső után a fenyvesek. 1982, június 26., szombat Gaburek Károly: Edit Bíró László: Kedves Szemem szereti arcodat. Örömmé kéklik a dal. Megsebzem meggyszínű ajkadat. Becézlek ujjaimmal. Az ünnepi könyvhét könyveiből: Lakatos Menyhért: Akik élni akartak A szerző 1926-ban született Vésztőn. A Füstös képek, A paramisák ivadékai, a Csandra szekere írója az idei ünnepi könyvhéten Akik élni akartak című regényével lepte meg olvasóit. Az egyszerűségében is találó cím fordulatokban gazdag mondanivalót takar. A regény első részében újra megelevenedik előttünk a társadalom peremére szorult cigányság sokszálú meseszövése, de van a regénynek egy másik, a mai valóságon alapuló fontos tényezője is; Lakatos Menyhért új művében azt kutatja, hogy az utóbbi évtizedek társadalmi változásaiból „mennyi az igaz” a cigányokra nézve. Vagyis: hogyan élnek a cigányok változó jelenünkben? Az író — új regényének tanúsága szerint — a maga kijelölte úton halad tovább. Ezért szinte természetesnek tűnik, hogy korábbi hősei új művében is összetalálkoznak. A Csandra szekeréből már ismerősünkké vált Tári és Patkós barátságán, a kétszívű Bula történetén. Ducos és Szula, Pekenyuca és Naftali szinte csak tollheggyel érintett (ezért lírai) kapcsolatán keresztül benne találjuk magunkat egy cigánytelep életében. Egy cigánytelep nagyon is mindennapi életében, melynek lakói jobb híján, leginkább a mesélőkedvű Tári putrijának árnyékában elmélkednek, vitatkoznak a társadalmi változások új igazságairól. Ha van, itt dédelgetik feltörekvő, jobbító szándékaikat, küszködnek a régi hiedelmek visszahúzó erejével, és itt szorongatja őket ős ellenségük, a kudarcoktól, előítéletektől való félelem is. „Vajon van hatása a változásoknak? Hol lehetne róeghúzni azt a határvonalat, ami a régit elválasztja az újtól?” — teszi fel a kérdést a szerző. A kérdés nem marad megválaszolatlanul. Lakatos Menyhért józan realizmussal keresi és adja meg a választ regényében a szokatlan körülmények között feltevődő kérdésekre, s teszi ezt oly módon, hogy nem feledkezik meg a nézőpontok különbözőségéről sem. A könyv olvasása közben az foglalkoztat, mi lehet az író lendületes ábrázolás- módjának titka? A titok kutatásához jó alkalmat nyújt az Akik élni akartak minden fejezete. Az tüzetesebb elemzés nélkül megállapítható. hogy a Lakatos .Menyhért írásait annyira jellemző hangulatteremtő varázs, valamint a megkapóan tiszta konkrét ábrázolásmód ebben az írásában is magával ragadhatja az olvasót. Hősei élnek: dolgoznak, szeretnek, henyélnek, szórakoznak. ha mód adódik, nem restek kiásni saját „szerencséjüket”. A téglaégetés nagy munkájának kezdetén már úgy érzik, közel „az a holnap, amire még nem volt szavunk, de valahol már ott élt* a gondolatokban". A téglagyárrá fejlődő vállalkozás már túlmutat a vályogvető. a téglavető gödrök partjain. A regény érzékletesen tárja elénk a cigányoknak az új jelenségekkel való találkozásait, ebből fakadó' örömeiket, gondjaikat. Megtudhatjuk, hogyan tanulták meg újra, a már fé- lig-meddig feledésbe merült — apáik által űzött — téglavető mesterséget, s hogyan éltek a munkájukkal teremtett javakkal. Mikor megkérdőjelezik az általuk létrehozott téglagyár létét, érezhetjük e sajátos körülmények között élő. előítéletektől körülvett közösség öntörvényűségének fel- lobbanásait is. De csak fel- lobbanásokat. a történetben ugyanis szó sincs misztifikációról. A szerző a lét alapvető kérdéseit, a cigányság és a társadalom viszonyának elemzését állít-ja a regény középpontjába. A cselekmények hitelességét növeli, hogy az író nemcsak alkotója. de elemzője-magyarázója is művének. Lakatos Menyhért életművében az Akik élni akartak. mindenképpen jelentős mérföldkőnek tekinthető. Az olvasó számára pedig tanulságokat. hordozó élvezetes olvasmány, mert a regény 368 oldalán az író is mindvégig velünk van. Már az első lapon megjelenik előttünk, a maga teljes személyiségében. (A könyv a Magvető Kiadó gondozásában látott napvilágot.) Vcrasztó Antal
