Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-22 / 118. szám
0 1982. május 22., szombat Szubjektív sorok a Jókai Színház „megmérettetéséről” ✓ Jó volt észrevétlenül, minden protokolláris ceremónia nélkül elvegyülni a {élt házat ígérő tömegben Budapesten, szerdán este a Katona József Színház előcsarnokában. Figyelni a várakozásteljes arcokat. És természetesen izgulni a vendégszereplő együttesért, a Békés megyei Jókai Színházért, amelynek* társulata az országos színházi találkozó alkalmából Darvas József Vízkereszttől szilveszterig című kisregényének színpadi adaptációjával érkezett a budapesti „megmérettetésre”. A nehéz, az egykori nyomorúságos paraszti életet felelevenítő dráma — témája miatt — nem számíthatott, az egészen . más miliőben, közönségsikerre. De a nemrég felújított Katona József Színház túl szűknek bizonyuló színpadán — a nehézségek ellenére — ismét bizonyítottak a darab szereplői. a rendező, s minden közreműködő. Tehetségükről, jó csapatmunkájukról, hiteles alakításukról a háromszori kihívást hozó vastaps is meggyőzött. A függöny le- gördülése után már tudtam, nemcsak engem, a Békés megyéből érkezettet, a darabot többször is látó nézőt ragadott meg az előadás — a színpad szűkössége miatt többször is láthatóvá vált díszletezök ellenére is —, hanem a jórészt szakmabeliekből álló közönség többségét is. A darabban szereplő színészeket soha nem láttam olyan boldogan mosolyogni taps alát.t. mint éppen ezen aj előadáson. No, igen. Vidéki színháznak — különösen. ha az sok év_óta megbélyegző jelzőt visel neve előtt — sikert elérni a színházak fővárosában: jogos elégtétel, erőt és hitet adó pillanat. A friss illatot, felüdülést hozó esti esőben a színházból haza sietők élénken vitatkoztak, az előadás ízeit újrakóstolgatva. Magam is számba vettem mindjárt erényeit és hibáit, de az ösz- szegzésnél nyugodt szívvel állapíthattam meg: a Vízkereszttől szilveszterig a Békés megyei Jjjkai Színház legértékesebb, legjobb produkciói közé tartozik. Másnap, csütörtökön a Színházművészeti Szövetség tanácskozótermében rendezték meg az előadás szakmai vitáját. (Bár többször is volna erre lehetőség!) A kerek- asztal-beszélgetéssé változott értékelésen Vámos László, a Nemzeti Színház művészeti vezetője elnökölt. Először Kazimir Károly, a Thália Színház igazgatója értékelte a látottakat, a kezdetj feszültséget hamar feloldó hangnemben. Mint Darvas József ismerője nemcsak mint színházi szakember, hanem a darvasi életmű, ars poetica szellemében elemezte az előadást és a darabot.. A produkció legfőbb értékeként annak természetességét említette, amely elsősorban a színészek hiteles alakításán, az alapvetően helyes rendezői felfogáson múlott. Ugyanakkor a Molnár Gál Péter készítette dramaturgia néhány jeles megoldására és hibájára is felhívta a figyelmet, s a kitűnő jelmezek mellett a díszlet néhány hiányosságára. *túlzására is. A „társadalmi muriban” fellépő csabaszabadi pávakor nemcsak nívós közreműködésével, hanem lelkesedésével is kivívta elismerését. Barta András és Koltai Tamás színikritikusok alaposan „kivesézték” az elődadást. De abban mindketten egyetértettek, hogy jó volt magyár színpadon, oly hosz- szú szünet után, ismét paraszti témájú darabot látni, s különösen azért, mert azt rendkívül hiteles és természetes tolmácsolásban jelenítették meg.- Nem sok értelme lenne egy szigorúan szakmai beszélgetés, értékelés minden gondolatán végigpásztázni. Hogy a Giricz Mátyás rendezte darabban mi volt a jó, mi szólt az alapfelfogás ellen, vagy hogy mi okozta a színészi játék és a darab széttöredezettségét. Most inkább — ha már a címben is jeleztem — néhány impressziómat fogalmaznám meg. Az első az, hogy — talán a hazai nézőknél hamarabb? — a szakma már látja: megyei színházunk kikecmer. gett a mélypontról. Ezt néhány igen színvonalas produkció megszületése igazolja. E két nap során is éreztem, hogy színészeinknek, a színháznak szüksége van a bizalomra, a visszajelzésre, aya, hogy a megyehatárokon túl is lássák, értékeljék munkájukat. Hiszen jó vagy olykor kevésbé színvonalas előadásaikkal a Békés megyei Jókai Színház is része a nemzeti színjátszásnak. S hogy az értő bírálat nem hogy visszafogta volna, de erősítette lelkesedésüket. Természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy az országos bemutatón egyetlen darabbal szerepelt színházunk. A csütörtöki értékeléskor ennek a produkciónak szólt az elismerés. Tehát ez alapján nem szabad általános és hosszú idő- ye szóló eufórikus hangulatba kerülnie a színház vezetőinek és a darabban szereplőknek. Ezt a sikert annak és úgy kell elkönyvelnie, akinek és ahogyan szólt. De mint jó jelt, mint az „ilyenre is képesek vadunk!” — biztató .gondolatot őrizni kell, és erőt meríteni belőle a továbbemel- kedés érdekében. S ha már a kitűnő színészi játékot nyújtók között oly sok név szerepelt — Hodu József, Nagy Mari, Forgács Tibor, Felkai Eszter, Szentirmay Éva, Dénes Piroska, Szépla- ky Endre, s még sorolhatnánk, hiszen mindenki tudása legjavát adta —. akkor abban is bíznunk kell, hogy megfelelő darabválasztás, értő, kísérletező, a színészi képességekre megfelelően támaszkodó rendezői munka mellett születhetnek még szép, szakmailag is elismerésre méltó, mégis- közönség- sikerek a Jókai Színházban. Az e heti országos színházi találkozó erről győzött meg. B. Sajti Emese Novellák, halkan Palotai Erzsi: Hosszú éjszaka Vannak (még) íróink, akiket olvasni mindenkor szellemi felüdülést jelent. Oly ritkán, s akkor is gyanakodva írjuk le ezt a jelzős ősz- szetételt, mintha gyanús lenne. Hozzászoktunk könyvben, színházban, moziban a nyersebb, durvább, a sokkoló hanghoz, színekhez, fordulatokhoz. Holott mindannyian arra vágyunk, hogy a művész, miközben megmutatja, értelmezze is a világot, magyarán ha csupán egy villanásra is — megmutassa az élet értelmét. Nos, Palotai Erzsi ilyen író. Tömören fogalmazva: bölcs, ezer poklot megjárt már, ismeri a szenvedés, a magány bugyrait, a siker szédületeit, a béke idilli pillanatait, a kilátástalannak tűnő küzdelmek utáni szelíd harmóniát. Novelláira talán a. halk jelző illik a legjobban. Ám ne feledjük, hogy az igazán fontos dolgokról mindig halkan beszélünk. Suttogva vallunk szerelmet, szordinót használ a meghitt és tartós barátság. lepkeszárnyon jönnek az emlékek, elnémul a halál előtt a fájdalom. Palotai Erzsi novelláiból sosem magára a történetre emlékszünk, hanem egy gesztusra, egy színre, a hangulatok bensőséges lírájára, az emberi kapcsolatok árnyalataira. Hogy nem történne a hőseivel semmi drámai? Ez éppen nem igaz, sőt! A tűzpiros garbó című novellában a vidám címmel feleselve meghal az. életvidám fiatalasszony hősnő, a kötet címadó novellájában éppen azért hosszú az éjszaka, mert reggel életveszélyes műtét vár az álmatlanul szorongó Szilviára: a lágerekből megmenekült, életet, férfit habzsoló asszony (Piroska) felakasztja magát, amikor meghal a férje. Mert hogy tudnak szeretni ezek a nők Palotai Erzsi novelláiban! Romantikusan, lángolóan. lemondóan és áldozatosan, alázatosan és kihívóbüszkén. Egy nemzedék asz- szonyai. akiktől lenne mit tanulniuk az utánuk következő generációk talán szabadabban gondolkodó, sza- badszájúbb, de boldogtalanabb leányainak. Mit tudnak ezek az aszonyok. az írónő rokonai, barátnői, ismerősei? Odafigyelni, törődni a másikkal, örülni a másiknak. Ki merné vitatni, hogy milyen ritka adottság, ajándék ez ma, amikor idegesfelületessé váltak a kapcsolataink, amikor nem tudjuk, hogy hívják a szomszédot? Palotai Erzsi mindent tud az emberről, mert régóta csendben figyeli őket. A kötet második felében 16 portrét, visszaemlékezést kapunk. Nem lehet tisztelet és némi irigység nélkül olvasni. Mert akit Palotai szeret és nagy- rabecsül (Török Erzsi, Zat- hureczky Ede, Szerb Antal. Pásztory Ditta, Illés Endre stb.), azokat meg is örökíti. De hogyan? A tisztelet mellett mekkora bele- és együttérzéssel, tapintattal és finom íróniával-öníróniával, hogy az ember sajnálni kezdi, hogy nem tartozik az írónő szőkébb ismerősei körébe. Palotai Erzsi nem lelkendezik és nem lelkizik. Gyarlónak tudja az embert, de az értékeit kutatja. S aki jól keresi a másikban, az kétszeresen örülhet. mert a mások sikere, erénye -az övé is lesz. Az ilyen ember sose maradhat igazán egyedül magára, mert a másokra sugárzott tisztelet és szeretet őt magát is alanyaihoz hasonlóvá teszi, megszépíti az életét. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982.) Horpácsi Sándor Kodály-müsorok a tv-ben MOZI Kodály Zoltán születésének századik évfordulóján alkotói és emberi nagysága előtti tiszteletadásra készül hazánk és a nagyvilág. Az ünnepi rendezvényekből és a Kodály szellemében történő zenei ismeretterjesztésből kiveszi részét a televízió is. Noha a Kodály-év egyrészt a zeneszerző születésének dátuma — december 16. — köré, másrészt a Budapesti Művészeti Hetek rendezvénye köré csoportosul — s 1983 tavaszáig tart —, az események már ez év tavaszán megkezdődtek. A televízióban az első reprezentatív műsor április 10-én hangzott el; Kodály Zoltán Budavári Te Deumát közvetítették a budavári koronázótemplomból Tokody Ilona, Takács Klára, Gulyás Dénes, Kováts Kolos, valamint az Ifjú Zenebarátok Kórusa és a Magyar Állami Hangversenyzenekar közreműködésével, Fe- rencsik János vezényletével. A Budavári Te Deum a Ko- dály-évben még háromszor hangzik el Doráti Antal, Hi- rojuki Iwaki és Ferencsik János vezényletével. Tevlevíziónk Kodály-műsorai az 1982—83-as évben 1300 percnyi időt töltenek meg — ebből 600 percben hangverseny-közvetítést, 300 percben új felvételt közvetítenek. Műsoraikat azzal a céllal szerkesztették, hogy Kodály zenéje, emberi alakja szélesebb tömegek számára is jobban megközelíthetővé váljon. De ne legyen kampányszerű, tolakodó a műsorok elosztása. AZ élőhangveaseny-közve- títések szinte az egész Kodály zenekari oeuvret felölelik. Így hallhatjuk a Színházi nyitányt, a Szimfóniát, a Psalmus hungaricust, a Con- certót. Meghallhatjuk Kodály egyszerű és vegyes karra írt kórusműveit, dalait, a Mátrai képeket, a Karádi nótákat, a Lengyel László című játékot, a Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc és Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Ady Endre verseire írt dalokat. Közvetíti a televízió az Éneklő Ifjúság mozgalom ünnepi hangversenyét a Zeneakadémiáról, a Peunesses Musica- les világzenekarának dísz- hangversenyét a pécsi székesegyházból, az iskolai és ifjúsági énekkarok hangversenyeit, hármas körkapcsolásban Szegedről, Pécsről és Budapestről. Jelen lehetünk a kamerák segítségével a Budapesti Zenei Hetek megnyitó hangversenyén (szép-* tember 25-én) az Erkel Színházban, az október 1-i hangversenyen, amelyet a zene világnapján rendeznek, december 16-án a centenáriumi díszhangversenyen vagy az 1983. március 19-i zeneakadémiai koncerten, a Tavaszi Fesztivál megnyitó hangversenyén. Látványos felújításban szólal meg Kodály kát daljátéka, a Székelyfonó (augusztusban) és a Háry János lj)65-ben készült filmváltozata (karácsonykor). A Ga- lántai táncok és a Maros- ' széki táncok koreografálva kerülnek képernyőre. A Kállai kettőst a Magyar Állami Népi Együttes előadásában tűzi műsorára a tv. Láthatjuk" Kis József dokumentumfilmjét Kodályról, és decemberben mutatják be az Úton Kodályhoz című 50 perces dokumentumfilmet. Jeles napok címmel kórusnaptárt indít a tv szeptember és június között. Az első mű szeptember 1-én hallható Choyos generosa — Régi magyar diákköszöntő 1777. — címmel. E sorozatban hangzik el a Liszt Ferenchez írt kórusmű, a Siratóének, az Adventi ének, az Angyalok és pásztorok, az Új esztendőt köszöntő, a Talnra magyar, a Jézus és a kufá- rok, a Fölszállott a páva, a Huszt, a Pünkösdölő. Április 8-án kezdődött az Élő népdal sorozat, amely 11 alkalommal jelentkezik , Ra- jeczky Benjámin előadásaival A Legyen a zene mindenkié hatszor negyvenperces. sorozata ezt a Kodály- idézetet választotta mottóul: „ ... ez a három szó, magyar zenei műveltség, sok évtizedre, talán évszázadra szóló programot jelent”. E sorozatban a legismertebb magyar zenepedagógusok szólalnak meg. tanítanak a képernyőn, este 6—7 óra közötti főműsoridőben. 1983. január 2-án indul az a sorozat, amely Kodály: Magyar népzene-, népdalfeldolgozások tizenegy kötetben, 1924—1964. című gyűjteményét ismerteti. A dalokat Kocsis Zoltán válogatta, és a ■ neves művész zongorán is közreműködik. A tv Zenei Klubjában 1982. október, november, decemberében zenei versenyt rendeznek, Kodály életművével és a magyar zenei hagyományokkal kapcsolatban. Az ifjúsági főosztály 1983 áprilisában tartja meg zenei vetélkedőjét. Kapcsolódik a tv-ben a Kodály-évhez és a mai magyar zene propagálásához az MTV 4. karmesterversenye is. _ — se — A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Nyelvi Intézetében 10 éves az európai színvonalú nyelvi laboratórium. Évente több mint kétezer hallgató tanul itt különböző nyelveket (MTI-fotó — Tóth István felvétele — KS) Rekviem „In Memóriám Hannover István, szül. Budapesten, 1917-ben, megh. 1951-ben, a váci fegyházban.” Ez a mottó áll Örkény István, 1960-ban született novellája élén, s ugyanez áll Fábri Zoltán azonos című filmjének elején is. Mindketten az egykori illegális kommunista, majd a felszabadulás után ifjúsági vezetővé lett Hannover Istvánnak kívántak emléket állítani, akit 1950-ben koholt vádak alapján bebörtönöztek, s aki egy évre rá, meghalt a börtönben. A novella és a film középpontjában mégsem — a most oly gyakran vászonra kerülő, 50-es évek történései, politikai hibái állnak, hanem egy különleges szerelem ébredése, amelynek élesztője, táplálója, az egymásra találó két ember sejtjeibe, mozdulataiba és gondolataiba ivódott harmadik: Hannover István. Fábri Zoltán, akit mindig is az egyén, és a társadalom viszonya érdekelt — az is mindig egy-egy kritikus történelmi időszakhoz kapcsoltan —, most merész dologra vállalkozott. Örkény 18 oldalas, varázslatos, mert titkokkal teli nyelven írt novellájának átdolgozására, képi megjelenítésére. Fölösleges lenne most ösz- szehasonlítgattti a novellát és a filmet. Hiszen sokan ülnek be úgy a mozikba, hogy a látott film irodalmi alapanyagát nem ismerik. A film jóformán múltidézésből áll. Emlékszik a tulajdonképpeni főszereplő, Netti, és a börtönből hírt hozó fiú. Mindketten ugyanarra, ugyanazokra a történésekre, érzésekre, gondolatokra, csakhogy Netti a Hannover Istvánnal átélt valóságot éli újra, míg a fiú, Hannover cellatársa, annak elbeszélése alapján éli át, mindezt, olyannyira, hogy szinte azonosul e nagyszerű emberrel. És általuk előidézve emlékezik Hannover is a börtönben. Három szálon fut tehát az emlékezés, hogy aztán a jelenben mindez értelmet nyerjen. Netti, aki a bajbajutottakat istápoló különös figura, Ágoston doktor felesége lett —* Hannover végakarata szerint az emlékeit, boldogságát jó mélyre eltemetve, mintegy akarat nélküli báb él egy luxuslakás luxusfeleségeként. S aztán jön a fiú, újra feltörnek az emlékek, a boldogság kézzelfoghatóvá válik, s Nettiben elemi erővel tör fel a szabadulás iránti vágy. S ehhez, mint egykor, megint Hannover adja, ha csak a múlt távolából is, az erőt. S itt az első bökkenő. A fiú és a leány emlékezéséből, az emlékezés erejéből természetesen következik, -hogy az, aki ennyire megtudta változtatni az életüket, aki ilyen hatással volt, van rájuk, varázslatos egyéniségű ember lehetett. Sajnos, a filmből ez nem derül ki, s ez nem a feladatát jól ellátó Balázsovits Lajoson múlt. Néhány csodálatos képsort leszámítva (Illés Györgyöt dicséri), valahogy éppen a költészet, az emlékezés adta varázs hiányzik a filmből. A naturális börtönjelenetek némelyike pedig egészen zavaró. (Vukán György zenéje néhol segített e varázs megszületésében.) A filmben Kálmán György ragyogó epizódalakítása, Frajt Edit megejtő szépsége, érzékenysége, Gálf- fi László esetlen kamaszossága egyaránt azt jelzi: a film okozta hiányérzet nem rajtuk múlik. Hanem, a valahol elsikkadt költészetei- B. S. E.’
