Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
NÉPÚJSÁG 1982. május 1., szombat Nem az ötnapos munkarend okozza a megterhelést MOZI Az ötnapos oktatási rendre történő átállás kipróbálására, előkészítésére bizony nem sok idő volt. Érthető hát, hogy a most szerzett féléves tapasztalatok alapján a Művelődési Minisztériumnak a kipróbálás alatt felszínre került problémákat — a döc- cenőmentes szeptemberi általános bevezetésig — meg kell oldania. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ötnapos munkahét megkövetelte szigorúbb szervezeti rend nem annyira oka, mint inkább felszínre hozója jó néhány, már korábban is meglevő problémának. Az ötnapos munkarend kipróbálásában megyénkben részt vesz a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium is. A kezdeti nehézségek, a feszítettebb tempójú évkezdés után a tanárok és diákok többsége megbarátkozott az ötnapos munkahéttel, sőt, azóta hívévé is vált. A pedagógusokkal, diákokkal folytatott beszélgetések — mint már korábban említettük, azonban töob továbbgondolásra érdemes tényre világítanak rá. Létesítménygondok — A központi óratervet böngészve úgy tűnik, néhány tantárgyból lecsökkent az éves óraszám. Akkor hogyan lehetséges, hogy valamelyest mégis nőtt a pedagógusok és a diákok megterhelése? — kezdtük a legizgalmasabb, ellentmondásosnak tűnő kérdéssel beszélgetésünket a gimnázium igazgatójával, Kruchió Gáborral. — A tanterv — az új munkarend bevezetésével — lényegében nem változott. Elvileg tehát nem lehet sem terhelést növelő, sem csökkentő szerepe. Továbbá az is igaz, hogy néhány tárgyból valamelyest csökkent az éves óraszám, a fakultatív tárgyaknál már jelentősebben, évi 10—20 órával. A tanterv pedig maradt. Ez okozza tehát, hogy még feszítettebbé vált a feldolgozás tempója. Másodszor azért is növekedett az első öt nap megterhelése, mert az új tanterv jó néhány olyan tényezőt tartalmaz, amelyek miatt valóban jelentős kiesést okoz a hatodik nap elmaradása. Gondolok itt a laboratóriumokra, a tornateremre, a könyvtárra, de még a tantermekre is. Ugyanis a fakultáció miatt sok csoportbontásos órát tartunk, de a meglevő termeink nem szaporíthatok. Amúgy is túlzsúfolt az iskolánk, hiszen a 16 osztályteremben, két előadóteremben, 3 laboratóriumban és egy tornateremben jelenleg 19 osztály oktatását végezzük. Jl-t mondunk, a B nem kell — Az igazgatóhelyettesek szobájában egy virágos mezőre emlékeztető hatalmas tábla mutatja az órarend bonyolultságát. Ami számunkra még rejtelmesebbé teszi, az az A és B heti változás. Szükséges ez a túlbonyolítás? — Véleményünk szerint nem. Mégpedig a következők miatt. Egyrészt jelentős megkötöttséggel jár, hiszen olykor két-három tanárt is lefoglal egy időben, s ez gátolja az órarend optimálisabb kialakítását. Nehezíti a jó tantárgyfelosztást, hiszen arra is gondolni kell, hogy a második félévben is tudjuk biztosítani a tanárok kötelező óraszámát. Ez viszont gátat szab annak, hogy ugyanaz a pedagógus vigye végig a tantárgy tanítását, aki elsőben elkezdte. Ezenkívül feleslegesen nagy figyelmet köt le a megjegyzése tanártól, diáktól egyaránt. S még egy fontos hátránya van: szaporítja a lyukasórák számát. Ezért javasoltuk, mikor kérték a véleményünket, hogy jövőre szüntessék meg az A-, B-hetes rendszert. — Tudjuk, az Önök gimnáziumában — nagyon helyesen — eddig sem volt sok túlórája a pedagógusoknak. Ez most nem jelentett gondot? — Igaz, hogy kevesebb lett az ellátandó órák száma — mondotta az igazgató —, de mégis nőtt a pedagógusok napi terhelése. Átlagban naponta 4 tanítási órájuk van, több, mint tavaly, és figyelembe véve az új tantervek, tankönyvek okozta magasabb felkészülési időt, bizony megnövekedett a terhelésük. Az iskolában 14 nevelőnek ösz- szesen 22 mínusz órája van. Ügy érzem, több szempontból is szükség volna a heti kötelező óraszám csökkentésére. Az is tény, hogy a félévenként változó óratervek néhány pedagógusunknál nagy óraszámváltozást eredményeztek. Intézményünkben a pedagógusok havi jövedelme átlagosan 250 forinttal elsőkként. II terhelés valódi okai Az igazgatóhelyettesi irodában 3 pedagógussal és 3 diákkal beszélgettünk. A diákok többsége megelégedéssel szólt az ötnapos munkahétről. Kardos Attila negyedikes diák különösen azért tartja hasznosnak, mert így megfelelően tud felkészülni az érettségire és a felvételire. Többen ugyanis Szegedre járnak a hétvégeken egyetemi előkészítőre. Emellett persze, Attila szerint, a szórakozásra is jut idő. Számára csak az a nap megterhelő, amikor reggel 7-től fél 2-ig tartanak az órák. Ez bizony fárasztó. Az iskolai KISZ-bizottság frissen választott titkára, Stefkovics Valéria szerint — aki egyébként másodéves — a bejárók miatt gyakran csütörtökön kell a KlSZ-programo- kat megszervezni. Ügy érzi, a bejárók és kollégisták inkább ezen a napon érzik fel- szabadultabbnak magukat. A harmadéves Ratkai Lilla azt nehezményezte — hiszen nagyon szereti a magyar irodalmat —, hogy lecsökkentették anyanyelvből és irodalomból az óraszámot. Nekik az első három nap a nehezebb, aztán már köny- nyebb órák következnek. Lilla még arról is szólt, hogy bizony nehéz megjegyezni az A—B rendszerű órarendet. Medovarszki Jánosné, mint magyar szakos pedagógus és mint osztályfőnök egyéb gondokra is rávilágított. — Nagyon helytelennek tartom, hogy a második és harmadik évfolyamon az első félévben csak kéthetente van osztályfőnöki óra. A problémákat pedig meg kell beszélni. Ez pedig a szaktárgyi óráktól veszi el az időt. Aztán — folytatta — lecsökkentették az önismeret-pályaismeret órák számát is, a tantervi anyag egy részét átillesztve az osztály- főnöki órákba. Ez bizony alaposan bonyolítja a tartalmas munkavégzést. Egyébként örülök az ötnapos munkahétnek, mint két kisgyerekes édesanya, de nekem nem jelent újdonságot, hiszen az iskolánkban eddig is szabad szombatja volt a kisgyerekes édesanyáknak. Az orosz szakos Kropok Lászióné tanárő is úgy érzi, nem az ötnapos munkarend, hanem az új tantervek, tankönyvek okozzák a pedagógusok megterhelését. Megemlítette például, hogy néhány tankönyv az órák számához képest túlméretezett, s az ismeretanyag is túl magas színvonalú. Ilyen például a harmadik osztályos fakultatív orosz nyelvi tankönyv. Ennek a feldolgozása, a módszerek keresése nyilván fokozott megterhelést jelent. De van olyan tankönyv is, amelyik még meg sem jelent. (Ehhez kommentárt sem kell fűzni.) — Hasonlóképpen nyilatkozott dr. Bukovinszky Ist- vánné orosz nyelvszakos pedagógus is. A megterhelés okaként ő a harmadik osztályos általános tantervű orosz nyelvi tankönyvet említette. Túl magas szintűnek találják, és nehezen tudják elképzelni, hogy kinek is szánták. Érthető, hogy alaposan megdolgoztatja az orosz nyelvi munkaközösség tagjait. (Mint két kisgyermek édesanyja, ő is élvezte már korábban a szabad szombatok adta előnyöket.) Hosszúra nyúlt beszélgetésünk minden gondolatát nincs módunk közreadni. De a pedagógusok mindnyájan egyetértettek abban, hogy az igazi gondot, fejtörést nem az ötnapos tanítási rend, hanem az új tantervek, tankönyvek, óratervek okozzák számukra. Pedig a békéscsabai gimnázium tantestületének a többiekhez képest az is könnyebbséget jelentett, hogy korábban részt vettek a fakultatív oktatás kísérletében. A meghosszabbodott hétvégekről szólva egységesen azt vallották, hogy alkalmas az aktív pihenésre, a feltöl- tődésre. A diákok pedig — talán az elsősöket kivéve — a világ kincséért sem mondanának le az ötnapos munkarendről. A szülők meg azért nem, mert végre be tudják vonni a házi munkába gyerekeiket, hogy aztán együtt utazzanak, pihenjenek. Tehát minden jó, ha jó a vége. Illetve reméli}?, hogy jó lesz, mert azért sok minden vár még korrekcióra. B. Sajti Emese Olvasgatom Topa Sándorné szakdolgozatát, melynek témájául Elek művelődési múltját, életét választotta. A kultúrház főelőadója ugyan Orosházán született, de onnan egészen kis korában Elekre jöttek lakni, mint betelepülők. A község múltjában különben is egymást érték a ki- és betelepítések, a legnagyobb . hagyománya mégis az 1724. évi újratelepítésnek van. Akkor jöttek ide a bajorországi családok, hogy a török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc utáni elvadult pusztaságon új és virágzó falut teremtsenek. A betelepültek „fáradhatatlan emberek” voltak, írja róluk egyik történeti munkájában Fényes Elek, és különösképpen szerették a zenét. Azt is Topa Sándorné szakdolgozatából olvastam ki, hogy 1882-ben 36 tagú gyermek fúvószenekar alakult itt, és Winter János karnagy vezérletével Amerikába indultak, huszár egyenruhában, trombitákkal, kürtökkel. Egy évig tartott a kalandos és sikeres út, közben azonban karnagy Winter megszökött a zenekar pénzével, sose látták többé. Wittmann Márton vette át a karnagyi pálcát (vagy faragott’újat), és ügyesen hazakormányozta a kis társaságot. 1883 nyarán érkeztek meg az eleki állomásra, az egész falu várta őket... Teltek az évek, az idő átlépte a huszadik századot, és annak harmincas éveiben az özv. Strifler Andrásné kocsmájában székelő felnőtt fúvószenekar jegyzett újabb nevezetes utakat, szerepléseket. A kocsma egyik falán, a zenekar törzshelye felett szívben állt a felirat: „Erste Eleker Blausmusik kapelle, wilkommen”. Vagyis: az első eleki fúvószenekar, isten hozott! Aztán viharosabb évek következtek, és „inter arma silent musae”: fegyverek között hallgattak a múzsák ... Eleken is sokáig hallgattak azok, akikkel a minap volt szerencsém találkozni. Éppen hogy megérkeztek dunántúli útjukról, Mosonma- gyaróvárott és környékén szerepeltek eleki sváb dalokkal, zenével, tánccal. Topa Sándorné, a kultúr- házi patrónus meséli, miféle nagy sikerrel. Hogy az egyik előadáson az egész nézőtér együtt énekelte velük: „alle deutsche Bruder”, hogy minden német barát... Nyisztor György, az eleki művelődési ház állami díjas igazgatója 1974-re emlékszik vissza, amikor a Röpülj páva kör német csoportjáról beszélgetünk, nézegetjük a régi és az újabb fotográfiákat, az idén harmadik nemzetiségi klubtalálkozó új emblémáját. Meséli, hogy ’74-ben, a község újratelepítésének 250. évfordulóján léptek először színpadra az eleki németek dalos kedvű asszonyai, lányai és a zenekar, amiből Zimmermann Ferenccel az élen a mostani, kitűnő sramlizenekar kialakult. Évtizedeken át csak zárt ajtók mögött dalolgatták Eleken a sváb dalokat, itt- ott szólt csak egy-egy gombos harmonika, mígnem Nyisztor György elhatározta: nélkülük nincs igazi pávakor, mert abban minden nemzetiségnek helye van. Lett is, mégpedig jeles helye, hiszen azóta miniszteri dicséretet kaptak, hárman pedig Szocialista Kultúráért kitüntetést: Müllek János, Kemény József né és Zimmermann Ferenc. Szerepeltek a rádióban, a televízióban, az NDK televíziójában is, 1974 óta felléptek vagy hatvanszor (Gábor Ferenc, a klub elnöke pontos naplót vezet erről), és Nádor Jó- zsefné, akit művészeti vezetőnek választottak, szervezi a kutatást a régi táncok, dalok után, hogy minél többet megőrizzenek a hagyományokból ... Az viszont 74 óta hagyomány, hogy minden hétfőn este találkoznak a kultúr- házban, ilyenkor próba van, meg beszélgetés, negyedévenként névnapok ünneplése, barátkozás. A legutóbbi hétfőn a mosonmagyaróvári kirándulás volt a fő téma, meg a „Farsangi batyubál” című énekes-táncos jelenet (képeink), amit maguk gyűjtöttek, szerkesztettek össze. A bordicsérő, a magkakas- játék, a suszternóta — eredeti eleki sváb dialektusban : „schuster, schuster mach mir schieni Schu .. (suszter, suszter, csinálj nekem szép cipőt), vastapsos siker volt a dunántúli színpadokon. Pedig nem fiatalok! Hatvanöt—hetvenöt éves táncosok ropják a táncot, és vidámak, évődő-jókedvűek. Felettük tán nem jár az idő? Vagy az együttlét öröme, a dalok-táncok varázsa a legjobb fiatalítószer? Tessék, máshol is ki lehet próbálni ! Legközelebb május 13-án, az eleki Köröstáj-napon szerepelnek, május utolsó vasárnapján pedig májusfát ültetnek a művelődési ház elé, hogy „kitáncolják” azt, ahogyan egykor az őseik tették, mint az már hagyomány Eleken. Sass Ervin Fotó: Fazekas László Egy kis romantika Két dolog jut az ember eszébe, ha hasonló című mozifilmről hall vagy olvas: kinek kell manapság romantika, és: biztosan szirupos, ömlengő, gyermeteg sztori és megjelenítés hívja majd ki maga ellen az unalom rakétáit. Az előjelek az első megállapítást látszottak igazolni, hiszen a vetítés kezdete előtt alig egy-két fiatal lézengett a mozi előcsarnokában, és mire lement a híradó (az 1957-es május elsejéről tudósított emlékeket és történelmet idézve), szóval, mire lement a híradó, amolyan gyenge negyedház volt. Vagy még annyi sem. Tehát nem kell a romantika? Éppen most nem kell, amikor a nosztalgiahullám kétségtelen jelenléte közben világosan kivehető a valamiféle nyugalom, biztonság, humánus szépségek iránti mind jobban növekvő kereslet? Elnézést a túlzottan közgazda- sági szóhasználatért, dehát erről van szó. Mondhatnánk igénynek is, még jobban finomítva vágynak, kívánságnak, végül is, mindegy. Ügy tűnik egyszerűen, hogy az agyontechnicizált világban, a terrorizmus árnyékai közepette az emberek napsütésre vágyakoznak, objektív és szubjektív vonatkozásban egyaránt. Nos, hogy most ilyen szépen körülmagyaráztuk, hogy a letagadhatatlan nosztalgiahullám egyik csipkés fodrozódása éppen a romantika, akkor miért a gyér érdeklődés? Nem hiszem, hogy az előítélet miatt — mely jó néhány, mint fentebb említettem, könnyzacskót facsaró, giccsés film hatására kialakulhatott — jöttek el olyan kevesen csütörtökön este a békéscsabai Szabadság moziba, hogy tanúi legyenek egy csendesnek tűnő, de bennünk mégis zajos filmsikernek. Hogy lírai történetből is lehet megkapóan szép filmet csinálni, hogy két kamasz szerelmének tiszta, szép fordulatai okán is lehet izgulni, szorongani, nemcsak a szétlőtt koponyákon és a bosszúálló gyilkosságokon. Hogy Lauren és Daniel kedves humorral, nyíltan és tisztán előadott szerelme is lehet olyan mozisiker, mint Kojak kopasz feje, vagy a Szabadlábon Velencében meztelen leányzói. Valaki azt írta egy hasonló filmről — ha jól emlékszem, a Romy Schneider főszereplésével készült Egyszerű esetről van szó —, hogy boldoggá teszi az embereket. Nos, mi csütörtökön este, a Szabadság mozi negygflháza, boldogok lettünk egy kicsit attól, amit láttunk. Csodálatos kamaszszereplő a film két kis hőse, Lauren (Diane Lane) és Dániel (Thelonious Bemard) és a Hamlet-lord, Sir Laurence Olivier (képünk), a filmbeli furcsa öregúr, a nagy kaland, a kis románc harmadik, szelíden hunyorgó, mókázó hőse. A film címe is (eredetiben) Egy kis románc, és nem romantika, de hát sem hely most, sem alkalom, hogy a magyar filmcím-átke- resztelők sokszori kétbalke- zességével újból előhozakodjunk. Csak hát ami érthetetlen, az érthetetlen. Ajánlom mindenkinek ezt a nagy sikerre is méltó amerikai—francia mozifilmet, nem csalódik. És Velence, ahol a Sóhajok-hídja alatt a csók az örök hűséggel egyenlő, még mindig gyönyörű ... (S-n)
