Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-29 / 124. szám

1982. május 29-, szombat Hi HAMM Budapesten lesz a KGST kővetkező ülésszaka HÍREK HÍREK HÍREK TELEX BUDAPEST Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke pénteken fogadta Aso Tarot, a Japán Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselőjét, a párt fiatal aktivistáiból álló, hazánkban tartózkodó veze­tőjét. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa szervezé­sében a csoport ismerkedett hazánk társadalmi. gazda­sági, politikai életével. Ta­lálkozott a Hazafias Nép­front, az Állami Ifjúsági Bi­zottság, az országgyűlés és a Magyar Ifjúság Országos Tanácsa vezető képviselői­vel. * * * A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség magabiztosan és derűlátóan tekint a Prá­gában június 3-a és 9-e kö­zött tartandó XI. közgyűlése elé — mondotta Barabás Miklós, a DÍVSZ főtitkára, a szervezet budapesti köz­pontjában pénteken tartott sajtóértekezleten. A DÍVSZ irodájának értékelése sze­rint ennek alapja a leg­utóbbi közgyűlés óta eltelt­négy évben végzett munka. A szervezet legmagasabb fórumának feladata lesz a berlini X. közgyűlés óta folytatott tevékenység érté­kelése és a következő idő­szak feladatainak meghatá­rozása. * LUXEMBOURG Péter János, az országgyű­lés alelnöke vezetésével csü­törtökön magyar parlamenti küldöttség érkezett Luxem­burgba. Első alkalommal tesz magyar parlamenti kül­döttség látogatást a 360 ezer lakosú nagyhercegség­ben. A látogatás első nap­ján a küldöttség a luxem­burgi képviselőházban meg­beszélést folytatott a két or­szág és a két törvényhozás kapcsolatairól. Este a házel­nök vacsorát adott Péter Já­nos tiszteletére. Pénteken vidékre látogatott a kül­döttség. Délután a sennin- geni kastélyban Péter János találkozott, és eszmecserét folytatott Pierre Werner luxemburgi miniszterelnök­kel és Colette Flesch mi­niszterelnök-helyettessel és külügyminiszterrel, aki egy­ben a külkereskedelmi tárcát is irányítja. A megbeszélé­sen a magyar—luxemburgi kapcsolatok fejlesztésének kölcsönös igénye és szándé­ka kapott hangot. TEHERAN Ilasemi Rafszandzsani, az iráni parlament elnöke pén­teken kijelentette, hogy Irán addig harcol, ameddig Irak eleget nem tesz követelései­nek. „Az Iszlám Köztársa­ság nem keresi a kalando­kat, az igazságot támogatja, és nem akar többet, mint a Perzsa-öböl biztonságának megteremtését”. Kijelentette: Irán visszavonja valamennyi követelését Irakkal szemben, ha Szaddam Husszein távo­zik államfői tisztéből. Mint mondotta, Iránnak1 nincse­nek olyan titkos szándékai, hogy lerohanja Irakot — bé­két akar, és az ellenségeske­dés megszüntetését. Az UPI amerikai hírügynökség sze­rint Rafszandzsani azt is közölte, hogy Irán nem áll meg a két ország határánál, amennyiben Szaddam Husz- szeint nem váltják le. # BRÜSSZEL A brüsszeli főügyész hiva­talosan kérte a képviselőház elnökétől az adócsalással vá­dolt Paul Vanden Boeynants volt miniszterelnök és had­ügyminiszter képviselői men­telmi jogának felfüggesztését a rendes törvényszéki eljá­rás megindításához. A ke­reszténydemokrata párt volt vezetőjét üzletemberként el­követett, százmilliós nagy­ságrendű adócsalással vádol­ják1: adófizetés nélkül .kül­földre csempészte üzleti jö­vedelmét. Az ügy Vanden Boeynants politikai pálya­futásának . végét jelentheti. Június 8-án Budapesten kezdődik a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsának 36. ülésszaka. Az előzetes megállapodásnak megfelelő­en a tanácskozáson részt ve­Puja Frigyes külügymi­niszter hivatalában fogadta az Országos Béketanács ve­zetőit, a magyar békemozga­lom több jeles személyiségét. A találkozón a küldöttség a magyar nép háborúellenes állásfoglalását, békeakara­tát megfogalmazó doku­mentumokat nyújtott át, kérve, hogy az ENSZ-köz- gyűlés második rendkívüli leszerelési ülésszakán részt­vevő magyar kormánykül­döttség juttassa el azokat a testülethez. Sarkadi Nagy Barna, az Országos Béketanács főtit­kára a magyar békemozga­lomnak a leszerelési ülés­szakhoz intézett üzenetét ad­ta át, hangsúlyozva, hogy a most folyó béke- és barátsá­gi hónap rendezvényei során — munkásgyűléseken, poli­tikai fórumokon, béketalál­kozókon — sok tízezren is­merkedtek meg az üzenet tervezetével. E „népszava­zás” során közvéleményünk kifejzésre juttatta a feszült nemzetközi helyzet, a fegy­verkezési hajsza miatti ag­godalmát, s azt a cselekvő békevágyát, amely a tárgya­lásokba, a nukleáris konf­liktus elkerülhetőségébe ve­tett hiten, meggyőződésen alapul. A rendezvényeken megfogalmazódott észrevé­telek, javaslatok figyelem- bevételével alakult ki a do­kumentum végleges szöve­ge. A találkozón Boldizsár Iván, állami díjas író, az OBT elnökhelyettese a csü­törtökön rendezett értelmi­ségi béketanácskozáson elfo­gadott felhívást, és a lesze­relési ülésszak elnökéhez in­Falkland jövője A brit kormány azt fontolgat­ja, nem oldhatná-e meg a Falk­land (Malvin)-szigetek távolabbi jövőjét úgy, hogy azokat — visszahódításuk után — támasz­pontépítés céljára bérbe adja Washingtonnak — jelenti az UPI amerikai hírügynökség brit és argentin forrásokra hivatkoz­va. Ez a „megoldás” érintetle­nül hagyná a szigetek fölötti brit szuverenitást, de védelmük terhét legalábbis megosztaná az Egyesült Államok és Nagy-Bri- tannia között. A „megoldás” nem lenne pél­da nélkül álló: a közép-atlanti Ascension-szigeten, amely je­lenleg a brit hadműveletek ki- * indulópontjaként szolgál, már működik egy amerikai támasz­pont. Még ismertebb az Indiai­Itáliai dilemmák Káosz a repülőtereken, fennakadás a vasúti forga­lomban, bezárt üzletek és éttermek — az utóbbi he­tekben az olaszországi láto­gatót gyakran fogadta ilyen kép. Az alkalmi, hosszabb- rövidebb sztrájkok legtöbb­ször azt jelezték, hogy egy- egy szakma dolgozóinak bér- követelései nem találtak megértő fogadtatásra. Pénteken a három szak- szervezeti szövetség közösen általános munkabeszüntetést hirdetett. Itália valósággal megbénult: a sztrájk az iparra, a közlekedésre, és1 a szolgáltató ágazatra is kiter­jedt, több, mint tízmillió munkavállalót érintett. Volt, ahol csak négy, máshol nyolc órára függesztették fel a munkát. A szakszerveze­tek ugyanis nem jutottak dű­lőre, a Confindustriának, a nagyiparosok szövetségének képviselőivel, s a kollektív szerződések aláírása egyre késik. A tiltakozó megmoz­vő delegációkat á tagálla­mok kormányfői vezetik. A magyar küldöttség vezetője Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke. tézett levelet nyújtott át Púja Frigyesnek. Hollán Zsu­zsa akadémikus, az OBT el­nökségének tagja a nemrég kibontakozott nukleárishá- ború-ellenes magyar orvos­mozgalom nyilatkozatát, Tóth Károly református püs­pök pedig a magyarországi egyházak állásfoglalását, il­letve a világvallások közel­múltban tartott moszkvai béketalálkozójának doku­mentumait adta át. Púja.Frigyes a találkozón hangsúlyozta: a hazánk és a többi szocialista ország po­litikájával a béke és a nem­zetközi biztonság megszilár­dítását szolgálja, a leszere­lés előmozdításáért lép fel. Kormányunk — az ENSZ- közgyűlés leszerelési üléssza­kán részt vevő magyar kül­döttség is — eredményeseb­ben munkálkodhat e fel­adatnak- elvégzésén, ha ma­ga mögött tudhatja közvéle­ményünk cselekvő támoga­tását. A külügyminiszter szólt arról, hogy kedvezőtlen nemzetközi körülmények között, nehéz helyzetben ke­rül sor erre az ülésszakra, az enyhülés ellenfelei új­ra hidegháborús szólamokat hangoztatnak, s nyomást próbálnak gyakorolni a szo­cialista országokra. Kifejezte reményét, hogy mindezek el­lenére a tanácskozás ered­ményes munkát végez majd. A külügyminiszter elmondot­ta, hogy kormányküldöttsé­günk a magyar békemozga­lom dokumentumait átadja majd az ENSZ főtitkárának, s kezdeményezi, hogy a ma­gyar békemozgalom üzenetét az ülésszak hivatalos doku­mentumaként tegyék közzé. óceáni brit birtok, Diego Garcia, amelyet szintén Washington bé­rei, és amelyen egyik legna­gyobb külföldi támaszpontját építette ki. A dél-atlanti térségben több tényező is kívánatossá tehet Washington számára egy falk- landi támaszpontot. Ilyen té­nyező az Antarktisz fölötti el­lenőrzés megszerzésének igénye, különös tekintettel arra, hogy a délsarki földrész fegyvermentes­ségéről szóló egyezmény hatálya az évtized végére lejár. Wa­shington ezenkívül rajta szeret­né tartani a szemét az Argen­tínából a Szovjetunióba irányu­ló gabonaszállítmányokon. Brit részről már célozgattak a lehetőségre. John Nőtt had­ügyminiszter szerint pedig a szigetlakok örülnének, ha „szé­lesebb alapokra helyeznék vé­delmüket”. dulást egyrészt a követelé­sek kikényszerítése céljából hirdették meg, másrészt fi­gyelmeztetésnek szánták, a munkanélküliség aggasztó méretei miatt. S ez már a kormányzat szféráját is érinti. Spadolini miniszterelnök ötpárti koa­líciójának a gazdasági hely­zet javításában voltak ugyan elvitathatatlan érdemei, de a munkanélküliség növeke­désének nem tudtak meg­álljt parancsolni. Ma már kétmillió ember keres ál­lást Itáliában, s különösen a fiatalok, valamint a déli országrész helyzete aggasztó. A koalíció sorsa ettől füg­getlenül is bizonytalan. A szocialisták nem titkolják: szeretnék megkaparintani a miniszterelnöki bársonyszé­ket. Rómában nyílt titok, hogy a kereszténydemokra­ták május elejei kongresszu­sa után a kereszténydemok­rácia és a Craxi által irá­nyított szocialisták között a II. lános Pál Angliában Pénteken reggel hatnapos látogatásra, Nagy-Britanniá- ba érkezett II. János Pál pá­pa. Személyében a római katolikus egyház feje a tör­ténelem során első ízben lé­pett a szigetország földjére. II. János Pál pápa először' a westminsteri székesegy­házban mondott misét és imádkozott a Falkland(Mal- vin)-szigetek békéjéért, majd látogatást tett II. Erzsébet királynőnél, az anglikán egy­ház fejénél, a Buckingham palotában. Késő délután a dél-londoni Southwarkban mondott a római katolikus egyház feje újabb misét, ez­úttal a betegekért és a hal­doklókért. Útját a brit fővárosban mindvégig híveinek, tiszte­lőinek és kíváncsiskodóknak sokezres serege kísérte. A zömmel protestáns londoni­ak rendjét csak néhány tu­cat, Belfastból érkezett pap és hívő zavarta meg: ezek a hírhedt, „katolikusfaló” lan Paisley tiszteletes szabad presbiteránus egyházának nevében tüntettek a pápai látogatás ellen. A rendőrség 17-et közülük őrizetbe vett. Leszavazott költségvetés-tervezet Az amerikai képviselőház pénteken 265:159 arányban leszavazta az 1983-as pénz­ügyi évekre kidolgozott költségvetés-tervezetet. A kormányzó republikánus párt képviselői általában a javaslat ellen voltak, míg a házban többségben levő de­mokraták megoszlottak. A tervezet ellen szavazó képvi­selők a deficit mértékét tar­tották elfogadhatatlannak. A szenátus egyébként a múlt héten jóváhagyta a 116 mil­liárd dolláros rekorddeficit­tel számoló 1983-as költség- vetést. A képviselőházi sza­vazás kimenetele a Reagan- kormány súlyos vereségét jelenti, miután a Fehér Ház rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy kompromisszumos tervezetét elfogadtassa. A Reagan-féle gazdasági programot — melynek lé­nyege a főként a társadalom leggazdagabb rétegének ked­vező adócsökkentés, és a köz­kiadások megnyirbálása —, még egy évvel ezelőtt is számos képviselő támogatta. A képviselők többségét azon­ban — ‘erről tanúskodik a pénteki szavazás kimenetele is —, jobb belátásra bírta, hogy az egy éve jóváhagyott gazdasági program nem vál­totta be a hozzáfűzött re­ményeket: a gazdaság hely­zete nem javult, ellenkező­leg, romlott, s a gondokat, a deficitet csak súlyosbítják a békeidőben példátlan mére­tű fegyverkezési kiadások. helyzet tovább mérgesedett. Ha eddig nem is folytattak pártközi eszmecseréket a kormány sorsáról, június 6. után Bizonyára megkezdőd­nek az alkudozások. Jövő va­sárnap ugyanis néhány tar­tományban és városban köz­ségtanácsi választásokat ren­deznek. A koalíciós pártok ezt követően hozzálátnak a kabinet jövőjéről folytatott vitához. Lehet, hogy Spado­lini csupán néhány új mi­niszterrel frissíti fel a kor­mányát, de az is előfordul­hat, hogy a szocialisták ki­kényszerítik a kabinet bu­kását. Megfigyelők azt sem zár­ják ki, hogy az idő előtti választásokon újabb erőpró­bára kényszerítik az olasz közvéleményt, ezt a megol­dást azonban ma még a pártok többsége ellenzi. S a pénteki sztrájk is arra fi­gyelmeztetett, hogy Itáliában a stabilitást, a társadalmi— gazdasági reformok végre­hajtását szorgalmazza a köz­vélemény. Gyapay Dénes MA: MAGDOLNA NAPJA A Nap kél 4.53 — nyugszik 20.30 órakor. A Hold kél 11.35 — nyugszik 1.31 órakor ÉVFORDULÓ Százhetven évvel ezelőtt, 1812. május 29-én született Komáromban, és 75 éves ko­rában, 1887. júliusában hunyt el Nagymaroson, Arányi La­jos patológus, egyetemi pro­fesszor, akadémikus. * — A NEMZETKÖZI GYER­MEKNAP alkalmából, teg­nap délután ünnepélyes ke­retek között Vidó György, a Magyar Úttörők Országos Szövetségének békéscsabai titkára nyújtotta át Futaki Imrénénck, a Megyei Műve­lődési Központ igazgatójá­nak a szövetség elnöksége által adományozott „Gyer­mekekért” elnevezésű dísz­oklevelet és plakettet a me­gyei intézmény több éves. kimagasló ifjúsági közműve­lődési tevékenységének elis­meréseképpen. (ni) — A SAVARIA-NAPOK ke­retében június 5_én és 6-án tizenkettedik alkalommal rendezik meg Szombathelyen a Savaria nemzetközi tánc­versenyt és a magyar tánc­bajnokságot. Ezúttal 18 or­szág táncosait, a világ ama­tőr versenymozgalmának leg­jelesebb képviselőit várja Szombathely. A táncverse­nyen 21 külföldi és 12 ma­gyar páros vesz részt. — VALAMENNYI települé­sünkön gazdag programmal kedveskednek holnap, va­sárnap a nemzetközi gyer­meknap alkalmából a gyer­mekeknek. Megyénk székhe­lyén KRESZ-vetélkedővel indul a nap a Penza lakóte­lepi KRESZ-parkban. Az if­júsági és úttörőházban „Mi­enk a színpad” címmel ál­talános iskolások mutatkoz­nak be. Délután játszóház lesz az ifjúsági és úttörőház előtti téren, parkban. Vasár­nap a pajtás- és úttörő­nyakkendőt viselő gyerme­kek egész nap térítésmente­sen utazhatnak az autóbu­szokon, és a strandon sem kell belépődíjat fizetniük. (szí) — ROMÁN NEMZETISÉGI TALÁLKOZÓ lesz ma, szom­baton Medgyesbodzáson. A találkozó keretében 9 kézi­labdacsapat és 5 kispályás labdarúgócsapat verseng a Cosbuc Kupáért. Délután 14.30 órakor az Arad megyei szocialista művelődési és nevelési bizottság népművé­szeti műsorának bemutatóiá­ra kerül sor. (esi) — JÁRDARAJZVERSENYT rendezett csütörtökön, a gyulai Mogyoróssy János városi-járási Könyvtár és az Erkel Ferenc Művelődési Központ, a nemzetközi gyer­meknap alkalmából általános iskolai tanulók részére. A versenyen részt vett 243 ta­nuló esztétikai érzékét, rajz­készségét bizonyítják a szí­nes olvasmányélmények, gyulai városképek alapján készült alkotások, (bá) — HAZÁNKBAN egyetlen helyen, a Hajdú-Bihar me­gyei Létavértesi Építő- és Vegyesipari Szövetkezetben gyártanak gombostűt. A szá­zadfordulón munkába állí­tott gépek teljesítménye ma már igen alacsony, évente 10—15 tonna gombostű elő­állítására képesek. Az év ele­jén megkezdett korszerűsíté­sek befejeződtek, öt nagy teljesítményű, olasz gyárt­mányú gépet, s hozzá tarto­zó galvanizáló berendezést is beszerelték. Ezzel a ko­rábbinak négy-ötszörösére nő a létavértesi szövetkezet gombostűgyártása. Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: Több ízben növekszik a felhőzet és záporokra, zivatarokra kell számítani. Az északi, északkele­ti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A nappali föl­melegedés kissé gyengül. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 13—18, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 23—28 fok kö­zött alakul. * — „SOSEM LESZÜNK SZE­NILISEK” címmel hallhat­nak az érdeklődők vidám irodalmi összeállítást vasár­nap, 19 órától Békéscsabán a Vasutasok Szakszervezeté­nek művelődési házában. (szí) BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Kétegyházán J SZUPERKILÓS BÉBI i ! Mint arról a dél-afri- : ; kai sajtó beszámolt, hét- ■ ■ főn egy színes bőrű asz- • S szony császármetszéssel l ; egy tíz kilogrammos kis- ; ; fiút hozott a világra. A • ! kórházi jelentések sze~ l ; rint a 32 éves édesanya • ; — akinek ez volt az ötö- • ! dik szülése — és kis- : : gyermeke jól érzik ma- ■ • gukat. í...................... ; — VASÁRNAP délelőtt 11 órakor lesz a szocialista vá­rosok nemzetközi gyermek- rajz-kiállításának megnyitá­sa Kazincbarcikán. A főté­ren, rossz idő esetén az Eg- ressy Béni Művelődési Köz­pont előterében, elhelyezett 770 alkotást a Népművelési Intézet zsűrije 1200 pálya­műből válogatta össze, ame­lyek a Szovjetunió. Mongó­lia. az NDK, Bulgária és ha­zánk szocialista városaiból érkeztek. Az „alkotók” 3—14 éves gyermekek. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 22. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húz­ták ki: 13, 32, 43, 62, 90 A május havi tárgynye- remény-sorsoláson a 21. já­tékhét szelvényei vesznek részt. Megyei közúti információ Gyula belterületén, a 44-es számú Kecskemét—Békéscsaba— Gyula főúton, a gyulai Bárdos- hídon hídfelújítási munkálatok miatt, a híd külső forgalmi sávjait a Békéscsabai Közúti Igazgatóság a forgalom elől le­zárja. A híd előtt „útszűkület”, „útépítés”, „úton folyó mun­kák”, 40 km/óra sebességkorlá­tozó táblák hívják fel az utazó- közönség figyelmét a hídon folyó munkákra, amelyek május 31: tői június 25-Ig tartanak. Púja Frigyes és a békemozgalom vezetőinek találkozója

Next

/
Oldalképek
Tartalom