Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

1982, május 1., szombat NÉPÚJSÁG Negyvenöt külföldi szakszervezeti küldöttség érkezett a május 1-i ünnepségekre TELEX BUDAPEST Frits Kupers, a Holland Királyság budapesti nagy­követe hazája nemzeti ün­nepe alkalmából pénteken fogadást adott rezidenciá­ján. A fogadáson részt vett Markója Imre igazságügy­miniszter, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes, Melega Tibor külkereske­delmi miniszterhelyettes. # MOSZKVA Leonyid Brezsnyev -japán nemzeti ünnepe alkalmából Hirohito császárnak küldött táviratában jókívánságait fe­jezte ki az uralkodónak és a japán népnek. Annak a re­ményének adott hangot, hogy a két ország kapcsolatai a jószomszédság és az együtt­működés alapján fognak fej­lődni. Hirohito császár vá­lasztáviratában köszönetét mondott a jókívánságokért. # RÓMA Üjabb politikai gyilkos­ság történt Olaszországban: a szicíliai Palermóban me­rényletet követtek el Pio la Torre kommunista parla­menti képviselő, az OKP szicíliai titkára, a párt ve­zetőségének tagja ellen. A képviselő és gépkocsijának vezetője a helyszínen meg­halt. A SZOT elnökségének meghívására negyvenöt or­szág szakszervezeti központ­ja és a Szakszervezeti Vi­lágszövetség titkárságának képviseletében összesen 100 küldött érkezett hazánkba, hogy részt vegyen a május elsejei ünnepségeken. A kül­döttségek tagjai pénteken a SZOT Központi Iskolán meg­hallgatták Gál Lászlónak, a SZOT főtitkár-helyettesének előadását a magyar szak­Közép-európai idő szerint tegnap 13.00 órakor érvény­be lépett a meghirdetett brit tengeri és légi blokád a Falkland (Malvin)-szigetek körül, Haig amerikai kül­ügyminiszter pedig pénteken bejelentette: Argentína csü­törtökön elutasította a vál­ság békés megoldására vo­natkozó újabb amerikai ja­vaslatokat. Argentin sajtójelentések ugyanakkor arról adtak hírt, hogy Washington nem kíván­ja tovább folytatni erőfeszí­téseit a háború megelőzésé­re. Washingtonban Reagan el­szervezetek gazdaságsegítő tevékenységéről. Részt vesz­nek a budapesti dolgozók május elsejei felvonulásán, ipari és mezőgazdasági üze­meket látogatnak meg, is­merkednek hazánk idegen- forgalmi nevezetességeivel. A magyar szakszervezetek képviseletében tizenhárom országba utazott küldöttség május elseje megünneplé­sére. nők rendkívüli ülésre hívta össze nemzetbiztonsági ta­nácsát, hogy a testülettel együtt kidolgozza Washing­ton álláspontját a brit—ar­gentin konfliktus új szaka­szában. Eddig semmiféle incidens­ről sem érkezett hír a szi­getcsoport térségéből. Egy argentin katonai szóvivő pénteki nyilatkozatában je­lezte, hogy argentin teher­szállító gépek a blokád el­lenére is be tudnának ha­tolni a „háborús zónába”, hogy biztosítsák az argentin csapatok utánpótlását. A szó­vivő ezzel kapcsolatban azt Várkonyi Péter befejezte berlini látogatását Várkonyi Péter, az MSZMP KB tagja, a Népszabadság főszerkesztője, aki Günter Schabowskinak, az NSZEP Politikai Bizottsága póttag­jának, a Neues Deutschland főszerkesztőjének meghívá­sára tartózkodott Berlinben, pénteken hazaérkezett az NDK fővárosából. A három­napos látogatás során Vár­konyi Pétert fogadta Joachim Herrmann, az NSZEP Politi­kai Bizottságának tagja, a KB titkára. is közölte, hogy argentin harci gépek fedeznék az ilyen jellegű akciót. Az Egyesült Államok úgy határozott, hogy felfüggeszti az Argentínának szóló gaz­dasági és katonai segélyeket, és „kedvező választ kíván adni Nagy-Britannia segély­kérelmére — kivéve a köz­vetlen katonai segélynyúj­tást” — jelentette be pénte­ken Washingtonban Alexan­der Haig külügyminiszter. Haig bejelentésével az Egye­sült Államok véget vetett a brit—argentin válságban ed­dig tanúsított „semlegessé­gének’-'. Tengeri és légi blokád a Falkland-szigetek körül A bonni látogatás A hét eseményei képekben Kádár János és Helmut Schmidt e héten ötödízben találkozott egymással. Tár­gyalásukra olyan időszak­ban került so^, amikor az Atlanti-óceán túlsó partján kereskedelmi háborúra spe­kulálnak, és fegyverkezési versenyt erőszakolnak, szük­ségtelen feszültséget teremt­ve az államközi és az embe­ri kapcsolatokban egyaránt. A Kádár—Schmidt eszme­cserét éppen ezért nem csu­pán hazánkban és a Német Szövetségi Köztársaságban, de Európában és a konti­nens határain túl is érdek­lődéssel . várták. Hiszen Leo- nyíd Brezsnyev múlt évi novemberi bonni látogatása és a rendkívüli állapot len­gyelországi kihirdetése óta ez volt az első ilyen szintű érintkezés, amely lehetőséget adott a véleménycserére a kelet—nyugati kapcsolatokról jövőjükről, a tőkés világot és a szocialista országokat egyaránt sújtó negatív gaz­dasági tendenciákról és nem utolsósorban az eltérő társa­dalmi, gazdasági berendez­kedésű Magyarország és NSZK kapcsolatairól, s fej­lesztésük lehetőségéről. Az MSZMP KB első tit­kárának a nyugatnémet kancellárral két alkalommal folytatott, több mint nyolc­órás megbeszélése — mind­két fél megítélése szerint — hasznos volt. Noha a tárgya­lás során kiderült — ezt a látogatást értékelő sajtókon­ferencián is megállapítot­ták —, hogy a nemzetközi helyzetben keletkezett fe­szültség okairól, a problé­mák megoldásának a módo­zatáról a vélemények eltér­nek. Kádár János és Hel­mut Schmidt egyetértett ab­ban, hogy a fő cél az enyhü­lési politika folytatása és a béke biztosítása. Egyetértettek abban is, hogy a feszültség megoldá­sának kulcsa elsősorban a két nagyhatalom kezében van, de a kis országok — függetlenül attól, hogy me­lyik védelmi vagy gazdasá­gi közösséghez tartoznak —, a maguk módján jelentős mértékben hozzájárulhat­nak a megértés szellemének kialakításához, nem utolsó­sorban a mostanihoz ha­sonló találkozókkal és véle­ménycserékkel. Hangsúlyoz­ták: tisztában vannak azzal, hogy e találkozók és meg­beszélések nem helyettesíthe­tik a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselő] közötti legmagasabb szintű találkozókat. Ezért üdvözöl­ték mindkét részről egy ilyen találkozó létrehozására irányuló készség megnyilvá­nulását. Egybehangzóan állapítot­ták meg, hogy korunk egyik legsúlyosabb problémája a fegyverkezési verseny, ame­lyet meg kell fékezni. Köl­csönösen az az óhaj, hogy a leszerelési intézkedéseknek egyenlő biztonságot kell ga­rantálniuk valamennyi or­szág számára, s hogy en­nek az egyenlő biztonság­nak a fegyverzetek jelenle­ginél alacsonyabb szintjén kell létrejönnie. Ebből kiin­dulva támogatják a Genf- ben folyó szovjet—amerikai fegyverzetkorlátozási tárgya­lást, s kifejezték remé­nyüket, hogy az a mindkét felet kielégítő megállapodás­hoz vezet. Magyar részről nem rejtették véka alá. hogy mi a szovjet javaslatok alapján tartjuk elképzelhe­tőnek a megállapodást, úgy, ahogy azt Leonyid Brezs­nyev taskenti beszédében ki­fejtette. A szerdai sajtókonferen­cián Kádár János hangsú­lyozta, hogy megértésre és a különböző társadalmi rendszerű országokkal való együttműködésre irányuló készséget tapasztalt nemcsak a kancellárral, hanem más nyugatnémet pártok vezető politikusaival folytatott beszélgetésein is. Ezt a tényt különösen fontosnak minősítette. A kancellárral, s az NSZK gazdasági és pénzügyi éle­tének tekintélyes képviselői­vel létrejött találkozókon természetesen szó esett a világgazdaság negatív ten­denciáiból származó prob­lémákról. azokról, amelyek az NSZK-t és Magyarorszá­got egyaránt érintik. Szó volt a kétoldalú kapcsola­tokról. amelyek fejlődését a vacsorán elhangzott pohár­köszöntők elismerték. Mind­két fél kifejezte azonban azt a meggyőződését, hogy a kapcsolatok mind gazdasági és kulturális téren, mind pedig az élet más vonatko­zásaiban tovább fejleszthe­tők. A két fél kész a fejlő­dés elősegítésére. A bonni látogatás, Kádár János s Helmut Schmidt megbeszélése jó példát szol­gáltatott a kelet—nyugati dialógus folytatására. Hoz­zájárult a népeink közötti megértés és az államközi kapcsolatok fejlesztéséhez, de szélesebb nemzetközi összefüggésben és jótékony hatást gyakorolt a kelet— nyugat együttműködés szel­lemének erősítésére. Bonn, 1982. április 30. Kanyó András Tegnap délután megtartotta záróülését a Laoszi Népi Forra­dalmi Párt harmadik kongresszusa. Az újonnan megválasz­tott Központi Bizottság ismét Kaysone Phomvihanét válasz­totta meg főtitkárrá. Képünkön: a részvevők egy csoportja a kongresszus harmadik napján (Telefotó) Izrael múlt vasárnap — a Camp David-i szerződés előírásai­nak megfelelően — kiürítette a sínai-félszigeti területeket. Képünkön: egyiptomi lakosok tüntetése Rafah városában, amelyet a részleges kivonulás két részre osztott, s ahol a kö­zépen látható szögesdrót-kerítés jelzi ezentúl az egyiptomi— izraeli határt A brit csapatok partra szállása a Déli Gcorgia-szigeten megnövelte a további katonai összecsapások veszélyét. Ké­pünkön: argentin csapatok gyakorlatoznak a Falkland-szige- teken (Fotó — AP — MTI — KS) HÍREK HÍREK HÍREK MA: A MUNKA ÜNNEPE A Nap kél 5.28 — nyugszik 19.55 órakor A Hold kél 12.35 — nyugszik 2.54 órakor HOLNAP: ZSIGMOND NAPJA A Nap kél 5.27 — nyugszik 19.56 órakor A Hold kél 13.46 — nyugszik 3.27 órakor HOLNAPUTÁN: TÍMEA, IRMA NAPJA A Nap kél 5.25 — nyugszik 19.58 órakor A Hold kél 14.56 — nyugszik 3.56 órakor ÉVFORDULÓ Huszonöt évvel ezelőtt, 1957. május 1-én alapították a Magyar Nemzeti Galériát. * * * Nyolcvan évvel ezelőtt, 1902. május 2-án született Mezőszi lason, és 32 éves ko­rában, 1934 októberében halt meg Budapesten Hoffmann Ottó géplakatos, a magyar kommunista mozgalom már­tírja. * * * Nyolcvan évvel ezelőtt, 1902. május 3-án született Alfred Kastler, Nobel-díjas francia fizikus, akit a bé­kéért és a haladásért is te­vékenyen küzdő tudósok kö­zött tartanak számon. — LAPUNK legközelebbi száma május 4-én, kedden jelenik meg. — KÖZÖLJÜK olvasóink­kal, hogy a KRESZ-totó anyagtorlódás miatt mai számunkból kimaradt. — SOMOGYI ISTVÁN, fes­tőművész, aki több éve már, hogy szocialista szerződést kötött a békéscsabai Lenin Tsz-szel, április 29-én Gal- gamácsán mutatta be leg­újabb képeit. A kiállítást dr. Szentistványi Gyuláné, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának titkára nyitotta meg. A művész — szerződé­se értelmében — még ebben az évben Békéscsabára is el­látogat. (—n) — BÉKÉSCSABÁN május 3-án, hétfőn este 6 órakor tartja következő foglalkozá­sát a szlovák klub. A tagok vendégül látják Papucsek Gergely magyarországi szlo­vák költőt, aki életéről és műveiről tart előadást. A foglalkozás helye a Ságvári utcai klubház. (vl) — AZ ORSZÁGOS Szóra­koztatózenei Központ me­gyei stúdiója május 4-én, kedden délelőtt 10 órakor Békéscsabán, az Építők Mű­velődési Házában rendezi meg hagyományos könnyű­zenei tanévzáró hangverse­nyét. A műsorban a stúdió hallgatói és tanárai lépnek fel. (bse) — VIRÁGKIÁLLÍTÁS.. A Haladás Tsz központjában a gyulai kertészeti vállalat április 28-án és 29-én virág- kiállítást rendezett Okány- ban. A több mint 300 láto­gató 28-fajta virágot vásá­rolhatott és tekinthetett meg. A két nap során mintegy ezer cserép virág kelt el, csaknem 40 ezer forint ér­tékben. A látogatóknak szak­tanácsot is adott a vállalat, (ks) — BÉKÉSCSABÁN, a Békés megyei Tanács épületében május 3-án, hétfőn délután 16 órakor nyílik Várkonyi János kiállítása. A tárlatot május 20-ig 8-tól 17 óráig tekinthetik meg az érdeklő­dők. (vl) Változékony idő Várható időjárás ma estig: folytatódik a változékony idő. Lassanként a Tiszántúlon is csökken a felhőzet, országszer­te egyre kevesebb felhőátvonu­lás várható, csupán egy-két he­lyen valószínű futó zápor. A még gyakran viharos északi szél lassanként gyengül, nyugati, délnyugati irányú és eleinte többnyire mérsékelt lesz. Dél­után valószínű nyugat felől újabb felhősödés, helyenként már eső is előfordulhat. A' leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 2 és 7 fok között alakul, délnyugaton gyönge talaj menti fagy valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között várható. * — A FORRADALMI IFJÚ­SÁGI NAPOK tiszteletére a FÉKON Ruházati Vállalat orosházi üzemének Kállai Éva KISZ-alapszervezete és az üzem KISZ-bizottsága egyhónapos munkaversenyt indított a termelésben dol­gozóknak. Az értékelésre áp­rilis végén került sor. A leg­jobbak 30-án, pénteken, az üzemi ünnepségen vették át a jutalmat, (khsné) — A HNF MEGYEI elnök­sége művelődéspolitikai bi­zottságának pedagógiai cso­portja következő ülését má­jus 4-én, kedden délelőtt 9 órakor tartja Békéscsabán, a HNF megyei bizottságának tanácskozójában, (bi) — MEDGYESBODZÁSON vendégszerepel május 1-én a Jókai Színház. Ez alkalom­mal Camoletti: Boldog szü­letésnapot című vígjátékát játsszák a községi művelő­dési házban. Az előadás iránt nagy az érdeklődés, hiszen ritka alkalom, hogy ilyen színházi estre kerül sor a községben, (esi) — Az 55 éves ausztráliai Pat­ricia Biggs soha nem tudott megtanulni úszni, mert eb­ben krónikus asztmája meg­akadályozta. Ennek ellenére bármilyen pozícióban kiváló­an fenn marad a víz színén, az úszómedencében, a folyó­ban, a tengeren — akár egy parafadugó. Eddig még nem sikerült megmagyarázni ezt a jelenséget. — A FERIHEGYI REPÜLŐ­TÉREN befejezéshez kö­zelednek az új le- és felszál­lópálya föld- és betonozási munkái, a továbbiakban a fénytechnikai és a rádióna" vigációs berendezések szere­lésével folytatódik a nagy­szabású rekonstrukció. A fejlesztés 1983 végén befe- jeződő első ütemének alap­vető célja egyébként is a repülési biztonság feltételei­nek javítása, s ennek kere­tében 1982 elején már üzem­be helyezték az ország lég­terében közlekedő repülők műszeres irányítására szol­gáló berendezéseket. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 18. heti lottósorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 37, 47, 53, 62, 75. Az április havi tárgynye- remény-sorsoláson a 15. já­tékhét szelvényei vesznek részt. * — RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS. Áp­rilis 24-én, 5.00 óra körüli idő­ben a Tarhos—Békés közötti út­szakaszon Géring István, békés­csabai lakos halálos közúti bal­esetet okozott, minderről április 27-i számunkban beszámoltunk. A Békéscsabai városi Rendőr- kapitányság közlekedési alosz­tálya meghallgatásuk végett kéri azon személyek jelentkezését, akiket Géring István április 23- án és 24-én, kék színű taxi sze­mélygépkocsival Békéscsaba la­kott területén és külterületen szállított. A rendőrség annak a férfinak és nőnek a jelentkezé­sét is kéri, meghallgatás céljá­ból, akiket Géring István 24-én, szombaton 3.00 óra körüli idő­ben Tarhos és Vésztő községbe szállított el taxi gépkocsival.

Next

/
Oldalképek
Tartalom