Békés Megyei Népújság, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-28 / 98. szám
o HUDHEl 1982. április 28., szerda Az április 21-től 27-ig megrendezett 13. brnói fogyasztási cikkek nemzetközi vásárán 37 ország 900 kiállítója mutatta be termékeit, köztük mintegy 100 magyar vállalat és g^ár is fel- vwnultatta ipari újdonságait (Fotó: KS) a népi ellenőrök megvizsgálták Diplomával a szövetkezetben Kesergett a fiatal közgazdász: a közös gazdaság támogatásával végezte el az egyetemet, s még sincs esztendők óta képzettségéhez illő feladata. Amikor helyzetének okairól kérdezem, elsőként a hajdan megbízhatósága miatt kinevezett felettese szakmai irigységét említette, aki (legalábbis szerinte) nem képes elviselni, hogy bárki többet produkáljon nála. Aztán sorolta azok neveit, akik tanfolyamon szerzett képesítésüknek, baráti kapcsolataiknak vagy éppen annak köszönhették kinevezésüket, hogy sosem mondtak nemet az elnök eH képzeléseire. A beszélgetés során a fiatal mezőgazdásznál alacsonyabb végzettségű szakembereknek is voltak olyan érveik, amelyek miatt a beszélgetés különös nemzedéki ellentétbe fulladt. Pedig ismerve a közös gazdaság eredményeit, tudta mindenki — legalábbis azok, akik képesek voltak felülemelkedni az önös érdekeken —, hogy abban a gazdaságban beosztásra és rangra való tekintet nélkül mindenkinek bőven jutna feladat. A mohácsi járási-városi népi ellenőrök a közelmúltban végeztek vizsgálatot, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szakemberellátásának helyzetéről. Megállapították, hogy a szövetkezeti alapszabályokban (az ide vonatkozó MÉM-rendelet alapján) szinte kivétel nélkül rendezték a munkakörökre vonatkozó képesítési előírásokat. Vagyis azt, hogy egyes munkakörökhöz milyen képesítés szükséges. Papíron tehát minden rendben van. Mert — amint azt a vizsgálat megállapította —, a népi ellenőrök néhol más követelménnyel találkoztak az alapszabályban, mással a szervezeti működési szabályzatban, és persze megint mást tapasztaltak a gyakorlatban. Nos, az alapkövetelmények tisztázatlansága aligha segíti elő a munkakörök tisztázását, a feladatkörök elhatárolását, és az egységes követelmények megfogalmazását. Ennek káros hatását pedig elsősorban a gazdálkodásban érezni. Pedig az elmúlt években több szakember került a szövetkezetekhez. Az adatok szerint egy-egy felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberre 1110 hektáron folyó termelés irányítása, az állattenyésztésben pedig egy főre 18,4 millió forint termelési érték előállítása jut. Az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen bizonyították : azokban a gazdaságokban, ahol nagyobb számú felsőfokú végzettséggel rendelkező szakember irányítja a munkát, nagyobb a termelési érték, jobbak az eredmények. Mindez nem jelenti azt — szögezték le a népi ellenőrök —, hogy a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező szakembereknek — akik nehéz időszakban rátermettségükkel bizonyították alkalmasságukat — útilaput kellene kötni a tal- talpuk alá. Kedvezőtlenebb a helyzet a számvitel területén, ahol az utánpótlás is hiányzik. A miniszteri rendelet megjelenése óta a szövetkezetek kötelezik dolgozóikat a szakirányú végzettség megszerzésére. De a munkavállalók sokkal inkább a felmentésre, mintsem a diploma megszerzésére törekszenek. Többnyire sikerrel, hiszen néhol az elnök, másutt pedig a vezetőség ad felmentést a saját utasításának a végrehajtása alól. .. Nos, az ilyen esetek aligha növelik a vezetők tekintélyét, nem biztatják a fiatalokat továbbtanulásra. Jobban kellene élni a tanulmányi szerződések kínálta lehetőségekkel, hiszen a tapasztalatok azt igazolják, hogy a számviteli képesítéssel rendelkező városi fiatalok közül — az ezzel járó anyagi, erkölcsi előnyök ellenére is —, csak kevesen vállalják a vidéki életet. Persze, az előnyök sem mindenütt igazak. A népi ellenőrök találtak négy olyan fiatal értelmiségit, akiknek a fizetése nem érte el a kötelezően előírt alsó bérhatárt. A mohácsi vizsgálatot érdekes adatokkal egészítette ki a Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság: A megye 61 mezőgazdasági és halászati termelőszövetkezetében dolgozó elnökök közül 38 vezetőnek van felsőfokú végzettsége, míg az , elnök- helyettesek 66 százaléka diplomás. Az adatokból következnek a tennivalók, hiszen a jövőben — a megye határain túl is — ügyelni kell arra, hogy a jelenlegi generációváltás idején. mindenütt segítsék a fiatal szakemberek gyorsabb beilleszkedését. És jobban kell támaszkodni a helyi fiatalok tudására, ambícióira. Mert bizonyára nem véletlen, hogy éppen a gyenge szövetkezetek vezető munkaköreiben dolgozó agrár ' szakemberek nem laknak a termelőszövetkezet területén. A „kijáró értelmiségiek” a tapasztalatok szerint nemcsak a gazdasági munkával birkóznak meg nehezebben, hanem a falu közösségébe, közéletébe sem tudnak beilleszkedni ... Császár Nagy László Miről ír a Kertészet és Szőlészet? Az utóbbi időben elterjedt kultusza van az örökzöldeknek a kertekben. Sajnos, a legtöbbször olyan helyre ültetik ezeket a növényeket, ahová nem illenek. Az sem szép, ha katonás rendben sorakoznak egymás mellett az örökzöld dísznövények. A kertek s bennük az örökzöldek esztétikájáról olvasható írás a Kertészet és Szőlészet című mezőgazdasági hetilap e héten megjelenő, 17. számában. A szőlőatkák ellen most kell védekezni — tanácsolják a szakemberek —, ezért az első permetezésre még a levelek megjelenése előtt kell sort keríteni. A babvetésről, az új kanadai sonkatökről, a besztercei szflvaklónokról, a borsosmentáról és még sok érdekességről olvashatnak cikket az érdeklődők a Kertészet és Szőlészet e heti számában. A munkaerő-gazdálkodásnak is változnia kell! Beszélgetés dr. Rózsa Józseffel, az OBMH főosztályvezetőjével A munkaerő-gazdálkodás jelentőségének megfelelő igazi rangját csak az utóbbi időkben kezdi elnyerni. A vállalatok a néha kissé túlértékelt munkaerőhiány miatt korábban mindenkit felvettek, aki csak jelentkezett, a tanácsok feladatköre pedig gyakorlatilag hatósági ügyintézési szintre csökkent. így éppen a termelőerők legértékesebb részével, az emberi munkaerővel nem gazdálkodtunk megfelelően, ezt pazaroltuk talán a legjobban. Az elmúlt évben már némi változásokat tapasztalhattunk a „munkaerőpiacon”, amelyek, úgy tűnik, az idén tovább sokasodnak. Miért éppen most? Erre és még néhány kérdésre kértünk választ dr. Rózsa Józseftől, az Országos Bér- és Munkaügyi Hivatal területi főosztályának vezetőjétől. — Azért játszódnak most le döntő változások a hazai munkaerő-gazdálkodásban, mert kezdi éreztetni hatását a javuló termékszerkezet, a megváltozott szabályozás, és ez reálisabb létszámigényeket hozott a felszínre. Ügy tűnik, véget értek azok az idők, amelyeket egy olyan vállalati magatartással jellemezhetünk, mely szerint: „Rossz munkaerő nincs, csak' kevés". Mindenki tudja, hogy igenis van rossz munkaerő, ilyenek a lógósok, az állandóan munkahelyet változtatók. Nos, az ö elhelyezkedésük az enyhe túlkereslet ellenére megnehezült, bár szerintem még nem eléggé érzik- a hátrányukat. — Sok szó esik arról, hogy tegyük rugalmasabbá a munkaerőmozgást. Ugyanakkor viszont azt mondja, hogy nehezüljön meg a sokat változtatók elhelyezkedése. Nincs itt ellentmondás? — Nincs, és ezt hadd fejtsem ki egy kicsit részletesebben. Tapasztalataink1 szerint az enyhe munkaerő-túl kereslet mellett kialakult az országban egy globális ellensúly. Ezen azt kell érteni, hogy nagyjából ugyanannyi a munkahely, mint a munkaerő. Ez így igaz országosan, de nem igaz az egyes vállalatokra, vagy akár egyes városokra. megyékre. Ezért fontos feladatunk, hogy tegyük mozgékonyabbá a munkaerőt. Menjenek oda a munkavállalók, ahol nagyobb szükség van rájuk, ahol nagyobb népgazdasági hasznot tudnak hajtani. Sajnos, ez ma még így alig megy. A munkaerő meglehetősen nagy tehetetlenségű, nehezen mozdul, nem köny- nyen hagyja ott a megszokottat. Ha viszont megy, akkor a mozgása általában ötletszerű. Nem azért változtat munkahelyet egy-egy dolgozó általában mert máshol jobb. hasznosabb, a képességeinek megfelelőbb munkát kap, hanem például azért, mert összevész a főnökével. Az ilyen munkaerőmozgásnak nincs túl sok értelme. Egy másik kategóriába tartoznak azok, akik havonta, kéthavonta cserélgetik munkahelyüket. Az ilyen vándormadarak, nyilvánvalóan több kárt okoznak, mint hasznot. „Megjavításuk” általában nem reménytelen feladat. Megfelelő vállalati felfogással elérhető, hogy ne járjanak minden munkahely-változtatással egyre jobban. Tehát. amíg az első kategória munkavállalóit buzdítanunk és segítenünk kell az indokolt munkahelycserék*ben, addig a máfeodik csoport tagjait fékeznünk kell. Ez meglehetősen nehéz és összetett feladat. — Milyen módon lehetne elérni a célkitűzéseket? Van valamilyen kidolgozott elképzelés már erre? — Igen van. és közülük az egyiket — amelynek nagyon sok részét átvettük az országos koncepcióban is — éppen Békés megyében dolgozták ki. Az új elgondolások lényege, hogy az indokolt munkaerőmozgásokat segítsük. tegyük lehetővé, hogy a munkaerő szervezetten áramoljon oda, ahol szükség van rá. Adjunk széles körű információt a munkavállalóknak és amennyire csak lehet. fosszuk meg ötletszerűségétől a munkahely-változtatásokat. Az a célunk, hogy ne legyen felesleges fluktuáció, és ezt csak úgy tudjuk elérni, ha világosan felmérjük az érdekeket. Üj vonás, ezen a területen, hogy most már a vállalati érdekekkel is számolni lehet. Ezt jelzi, hogy régebben a munkaviszony-megszűnéseknek csak egy-két százalékát kezdeményezte a vállalat, tavaly pedig már mintegy 30 százalékát. Ezt mi jó jelnek tartjuk, ha az egyik fél nincs megelégedve a másikkal, azt közölje, ez így tisztességes. Arra számítunk tehát, hogy a munkaerőmozgás a jövőben felgyorsul, intenzívebbé válik. Ennek irányítására, a mozgások helyes mederbe terelésére, munkaerő-szolgálati irodák létesítését tartjuk célszerűnek. Ezek az irodák semmiben sem hasonlítanak a régi munkaközvetítőkhöz, ezt nyomatékosan hangsúlyozni kell. Az irodák széles körű szolgáltatást nyújtanak, segítenek az elhelyezkedésben. a munkahelyválasztásban, jogi tanácsokat adnak, szerveznek és koordinálnak. Olyan szérvezetek kialakítása a cél, ahová mindkét fél bizalommal fordulhat. Csak így érhetjük el, hogy a vállalatok ne jelezzenek felesleges, túlzott munkaerőigényeket, és a munkavállalók is korrekt módon meggyőződhessenek arról, érdemes-e, és ha igen, hová, s hogyan munkahelyet változtatni. — Egy ilyen iroda bizonyára hasznos lesz, de létrejöttétől még nem lesz több a dolgos kéz. Vagy erre nincs is szükség? — Véleményem szerint ma. Magyarországon nem létezik reális munkaerő- hiány. Csak éppen a jelenlegi gyakorlat fékezi a munkaerőmozgást. Mert mit csinál egy vállalat, ha piaci okok miatt csökkentenie kell a termelést? Semmiképpen sem azt, hogy elengedi embereinek egy részét, inkább valamiféle módon foglalkoztatja őket, csak persze nem teljes intenzitással. Arra számít ilyenkor, hogy jönnek még jobb idők is, és akkor szükség lesz a munkaerőre. Nem meri elengedni, hát ha nem tud egy későbbi időpontban elegendőt toborozni. Nos, mi azt szeretnénk, ha ez a magatartás megváltozna. Menjen a munkaerő a felfutó ágazatokba, és térjen vissza, ha változik a helyzet. Ez megfelelően szervezve és irányítva csak előnyös lehet a népgazdaságnak, és természetesen a dolgozó sem fizethet rá minderre. — Valóban nem? A törzs- gárdaszabályzat, a hűségjutalom és még számos, helyben maradásra ösztönző szabályozás más irányba mutat. — Ez így igaz, de arra törekszünk, hogy ez megváltozzon. Mondjuk ki nyíltan: nem az az érdem, ha valaki sokáig ül egy helyen, hanem az, ha mindig a lehető leghasznosabb tevékenységet végzi. Lehet. hogy ehhez akár két-háromévenként munkahelyet kell változtatnia, de miért baj ez? Ha a népgazdaságnak hasznos, a dolgozót sem büntethetjük érte. — Azon nyilván nem lehet vitatkozni, hogy hasznos dolog, ha a munkaerő oda megy, ahol nagyobb szükség van rá. De annak kicsi a valószínűsége, hogy olyan szakképzettségű szabadul fel az egyik helyen, mint amilyen kell majd a másik helyen. Az átképzés pedig ma még nem megy igazán. — így igaz. fontos feladatunk, hogy biztosítsuk az át- és továbbképzéseket. Már ma is országosan és évente több mint 100 ezer dolgozót érintenek a különféle képesítést adó tanfolyamok. A különféle át- és továbbképzéseket folytatnunk és intenzívebbé kell tennünk. A vállalatoknak áldozniuk kell erre, a mun- kaválalóknak pedig be kell látniuk, hogy az egyszer megszerzett tudás nem elegendő a nyugdíjig, azt — már csak a technológiák állandó változása miatt is — rendszeresen fejleszteni, felújítani kell. Fontos feladat a megváltozott munkaképességűek rehabilitációja. Erről évek óta nagyon sok szó esett, de érdemi előrelépés kevés történt. Sem a népgazdaságnak, sem az egyénnek nem lehet célja, hogy fiatalon rokkantnyugdíjat kapjon olyan valaki, aki átképezve, más munkakörben akár teljes értékűként tevékenykedhetne. — Ha mindaz megvalósul, amiről eddig beszéltünk, létrejön a munkaerő megfelelő és célszerűen irányított mozgása? — Szerintem a megfelelő mobilitáshoz kell még valami, mégpedig az, hogy a vállalatnak elég sokba kerüljön a munkaerő ahhoz, hogy érdemes legyen megfelelően takarékoskodni vele. Jelenleg a munkabért 30 százalék körüli különféle járulék terheli, ezt célszerű lenne 2-3-szorosára emelni. Ilyen terhek mellett már meggondolnák a vállalatok, hogy érdemes-e a későbbi időkre munkaerőt „spájzolni”. Egy ilyen intézkedés azonban nem lehet csak egyszerű elhatározás kérdése. mert számos egyéb von- zata is van, növeli például a költségeket, és ezen keresztül áremelkedéseket idézhetne elő. Csak az egész szabályozó rendszer összehangolt megváltoztatásával lehet ezt véghezvinni. Nekem az a véleményem, hogy a munkaerő túlságosan értékes ahhoz, hogy olyan nagyvonalúan gazdálkodjunk vele, mint akár még jelenleg is. Kezeljük értékének megfelelően, és akkor meglátjuk: oda megy. ahol igazán szükség van rá. Lónyai László
