Békés Megyei Népújság, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-03 / 79. szám
1982. ÁPRILIS 3., SZOMBAT Ara: 1,80 forint XXXVII. ÉVFOLYAM, 79. SZÁM BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG Megemlékezés április 4-érél a Szovjetunióban Szűrös Mátyás, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete a felszabadulás 37. évfordulójának tiszteletére pénteken megkoszorúzta a Lenin-mauzóleumot, és koszorút helyezett el az ismeretlen katonának a Kreml falánál levő sírján is. A koszorúzáson a moszkvai magyar nagykövetség vezető diplomatái mellett, jelen voltak az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió külügyminisztériumainak felelős beosztású munkatársai is. Április 4. tiszteletére pénteken Leningrádban Golub Mihály főkonzul megkoszorúzta a város II. világháborús ostroma idején elesettek emlékművét, a piszkarjovói hősi temetőben. Magyarország felszabadulásának évfordulója, nemzeti ünnepünk alkalmából Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete tegnap este fogadást adott. A vendégek között voltak a Magyar—Szovjet Baráti Társaság küldöttségének tagjai, akik a felszabadulási évfordulóra érkeztek a Szovjetunióba, Sudár Ivánnak, az MSZBT ügyvezető elnöksége tagjának vezetésével. Penza megyei vendégeink a mezőkovácsházi járásban A megyénkben tartózkodó penzai delegáció a tegnapi napot a mezőkovácsházi járásban töltötte dr. Szabó Sándornak, a megyei tanács általános elnökhelyettesének kíséretében. A vendégeket a járási pártbizottságon fogadta Szabó István, a járási pártbizottság első titkára és dr. Fekete Lajos, a járási hivatal vezetője. Szovjet barátaink ismerkedtek a nagyközség, a járás életével, a háztáji gazdaságokkal, kereskedelmi egységekkel s az ÁFÉSZ munkájával. Délután útjuk a Mezőhe- gyesi Mezőgazdasági Kombinátba vitt, ahol Supala Pál. vezérigazgató és Faragó Károly, a szakszervezeti bizottság titkára fogadta őket. Megismerkedtek a húszezer hektáron gazdálkodó, 3500 dolgozót foglalkoztató, több mint kétmilliárd forint termelési értéket előállító nagyüzem életével, munkájával. A tájékoztatót követően a vendégek tiszteletére lovasbemutatót tartottak, majd megtekintették a községet, az állami gazdaság saját élelmiszerüzletét és óvodáját, az ipartelepet, majd a földeken folyó munkák egy részét. Kép, szöveg: Szekeres András i A Penza megyei delegáció a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinátban Köszöntjük hazánk felszabadulásának 37. évfordulóját B MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANACS LBPJB Szabadságunk ünnepe agyarország történetében nem könnyű találni olyan korszakot, amikor annyi figyelmet és annyi elismerést kapott volna a világ- manapság. Hogy barátainktól figyelmet kapunk, az természetes. Amióta szocialista világrendszer létezik, a testvérországok kölcsönösen tanulnak egymás tapasztalataiból, módszereiből; ezt teszik, illetve tesszük ma is. Az már korántsem ennyire magától értetődő, hogy a tőkés országok közvéleménye is nagyobb figyelmet fordít ránk, mint amekkorát hazánk méretei indokolnának, hiszen valóban kis ország vagyunk, nem számítunk világpolitikai tényezőnek, gazdasági súlyunk sem nagy. Mégsem’ lebecsülendő mindaz, amit reális nemzeti önértékeléssel vállalhatunk, elfogadhatunk hazánk mai, kedvező nemzetközi megítéléséből. Noha „csodáról” nem beszélhetünk, kellő szerénységgel annyit azért lefordíthatunk, hogy elismertebb helyet foglalunk el a világban, mint hosszú évszázadokra visszatekintve, bármikor. A magyar nép vitathatatlanul sokat, nagyon sokat ledolgozott az utóbbi harminchét évben, a fel- szabadulás óta, több évszázados elmaradottságából. 1945. április 4-e nem egyszerűen a fasiszta német megszállás és a nyilas rémuralom végét, a mérhetetlen pusztítással és szenvedéssel járó háború befejezését jelentette ezen a földön. Nem is csupán a negyedszázados ellenforradalmi Horthy- rendszer bukását, minden haladó erő és ártatlan százezrek üldözésének njjegszüntét. A Szovjetunió Vörös Hadseregének katonái — közülük oly sokan fiatal életük feláldozásával — kiűzték a hitleri agresz- szort hazánk területéről, egyszersmind szabadabbá tették a terepet egy valóban új Magyarország megszületéséhez. A lehetőséget hozták el egy sokat szenvedett nép számára a már rég anakronisztikus félfeudális állapotok eltörléséhez, a kiáltó társadalmi igazságtalanságok felszámolásához. Jó esélyt teremtettek egy szabad, demokratikus sorsválasztáshoz, majd • a szocialista forradalom győzelméhez, a munkáshatalom megteremtéséhez. A felszabadulás pillanatában annak nagy történelmi jelentőségét, lehet, hogy csak kevesen látták világosan; a tömegek csak fokozatosan értették meg. Hiszen előtte túl hosszú ideig mételyezte a közgondolkodást az ellenforradalmi, nacionalista ideológia. S az is tény, hogy a hivatalos Magyarország, a háborús-bűnös politika következtében a fasizmus oldalán, vesztesként érte meg a háború végét, akkor is, ha a népnek semmi köze nem volt e hivatalos politikához. Mi magunk kevésbé járulhattunk hozzá önmagunk felszabadí- tásáhaz; itt az antifasiszta ellenállási mozgalom — a terror hálójában — szűkebb méretekre korlátozódhatott, bár nem kevesebb hősiességet és áldozatkészséget igényelt, mint másutt. Mindennek ellenére a felszabadítók nem vesztesként kezelték népünket; április 4-e objektív, történelmi értelemben a győzelem és a szabadság ünnepévé, legnagyobb nemzeti ünnepünkké vált. Az azóta eltelt harminchét év eseményei azt igazolják, hogy népünk élni tudott a felszabadulás adta történelmi lehetőségekkel; valóban új országot épített fel a régi helyén. A szocialista társadalmi fejlődés útját választotta, munkáshatalmat teremte, s ez a legnagyobb történelmi vívmányunk, amelyen minden eredményünk alapul. Hiba volna szűklátókörűén csak a gazdasági növekedés számadataival mérni utunkat. Nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy e hajdani elmaradott agrárország — amelyet alapvetően a félfeudális nagybirtok terpeszkedése, mellette a naturális gazdálkodást folytató kisparaszti gazdaságok sokasága, a nincstelen agrárproletárok millióinak nyomora, a gyengén fejlett ipar és a nyugat-európai mércével kis létszámú munkásosztály jellemzett — mára megtízszerezte ipari termelését, meg- nyolcszorozta nemzeti jövedelmét, nagyüzemi szövetkezeti gazdaságával, annak termelékenységével és színvonalának sok tekintetben a világ élvonalához zárkózott fel. Nemcsak arról van szó, hogy ma gazdaságilag legalábbis közepesen fejlett országnak mondhatjuk magunkat; hogy tisztességes, minden mércével mérve elfogadható életszínvonalon élünk. Sokkal fontosabb az a gyökeres, mélyreható társadalmi átalakulás, amely a gazdasági fel- emelkedése közepette végbement és folytatódik. Ezt az immár harminchét éves, szocialista úton járó országot — szemben a fel- szabadulás előtti úri Magyarországgal — valóban a sajátjának tudhatja dolgozó népünk. Valamennyi dolgozó osztály és réteg cselekvőén, mindennapi munkájával és eleven közéleti aktivitásával támogatja azt a negyedszázad óta következetes politikát, amelyet társadalmunk vezető ereje, a marxista—leninista párt, történelmi felelősségtudattal, a nép szolgálatában — s egyszersmind a nemzetközi haladás és a béke szolgálatában — folytat. Az a szocialista nemzeti egység, amely a párt és a nép közötti őszinte bizalmon alapul, s amely a szocialista országépítésben szövetségessé tesz kommunistákat és pártonkí- vülieket, marxistákat és hívőket, felszabadulás után történelmünk legbecsesebb vívmánya. Sokat vitázunk a gondokról, tennivalókról, a körülményekhez igazodó módszerekről; kritikus szemmel — olykor türelmetlenül — szemléljük az öröklött vagy újratermelődő, a fejlődéssel járó társadalmi ellentmondásokat. Lehetetlen azonban észre nem venni, hogy mindezek a viták egy alapvetően szocialista közgondolkodás koordinátarendszerében zajlanak; a szocialista alapelvek elidegeníthetetlenek az emberek többségének gondolkodásmódjától. És lehetetlen nem méltányolnunk a szocialista demokrácia kibontakozását, egészséges fejlődését egy olyan országban, amely 1945-ig a polgári demokráciát is úgyszólván csak hírből ismerte. Fglnőtt módon, érett fejjel, alkotó energiánk teljében tudunk válaszolni a jelenkor olyan kihívásaira, amelyek nálunk gazdaságilag sokkal fejlettebb országokat is megrázkódtatnak. Igaz, a gazdasági élet „műszerfalának” mutatói ma nem jeleznek oly dinamikus növekedést, mint a fel- szabadulás óta eltelt korábbi évtizedekben. Szerényen csak a hetvenes évek végéig elért életszínvonalunk megőrzését tűzhettük magunk elé célul. De ez egyáltalán nem csekélység, hiszen ahhoz is nagy erőfeszítés kellett, hogy elkerüljük a nemzetközi gazdasági folyamatok drasztikus visszaeséssel fenyegető következményeit. És éppen a mai, roppant gazdasági erőfeszítéseinknek lehet az eredménye, hogy hozzáedződünk a szigorú feltételekhez; hogy a munka minőségi, gazdaságossági jellemzői kerülnek előtérbe; hogy népgazdaságunk megerősödve marad talpon a válságoktól terhes világban. Belpolitikai stabilitásunk és gazdasági manőverező képességünk egyaránt a szocializmus életrevalóságát, a párt politikájának megalapozottságát hirdeti. larminchét évvel ezelőtt, amikor a határ széli kis faluban, Nemes- medvesén elhallgattak a fegyve________ rek, megszületett a megalapozott r eménység is, hogy soha többé nem fognak megszólalni. Felszabadulásunk napja ezért a béke első napja is a mi számunkra. Tisztában vagyunk vele, hogy napjainkban — az imperializmus agresszív politikájának következményeképpen — ismét súlyosan fenyegeti az emberiség létét egy minden eddiginél pusztítóbb, termonukleáris világháború veszélye. Tudjuk azonban azt is, hogy létezik reális erő, amely megakadályozhatja a katasztrófát: a népek elszánt békeakarata és a szocialista világ- rendszer országainak összehangolt, következetes békepolitikája; harca a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, az egyenlő biztonságon alapuló leszerelésért, az enyhülési folyamat újraérvényesítéséért. Számunkra a béke és a szocializmus elválaszthatatlan fogalmak; a béke megvédéséért a legtöbbet a szocialista építés eredményes folytatásával tehetünk. S ez az, ami valódi megbecsülést szerezhet a világban a most harminchét éves, új Magyarországnak. Koncz István M tói, mint
