Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-13 / 61. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PUJSAG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS 0 MEGYEI TflNACS LAPJA 1982. MÁRCIUS 13., SZOMBAT Ara: 1,80 forint XXXVII. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM Összehívták az országgyűlést ■■■hhbmhhhbbhhbhhhImhhhhhbhhhbhhhmhhmhhhbhhmhb A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján az országgyűlést március 25-én, csütörtökön délelőtt 10 órára összehívta. A Minisztertanács javasolja, hogy az országgyűlés tűzze az ülésszak napirendjére az igazságügyminiszter beszámolóját a jogalkotás helyzetéről, valamint a művelődési miniszter beszámolóját a közművelődésről szóló 1976. évi 5. törvény végrehajtásáról. Korom Mihály Csongrádban Képviselők az autógyárban Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap Csongrád megyébe látogatott. A vendéget Szegeden Komócsin Mihály, a megyei pártbizottság első titkára és a megye több más vezetője fogadta. Ezután Korom Mihály részt vett a Csongrád megyei és a szegedi városi pártbizottság együttes ülésén. -A két pártbizottság Koncz Jánosnak, a megyei pártbizottság titkárának és Székely Sándornak, a szegedi pártbizottság titkárának előterjesztésében megvitatta és elfogadta a „Jelentés az alkalmazotti réteg helyzetéről, munka- és életkörülményeiről, eszmei-politikai arculatának alakulásáról és a körükben végzendő politikai munka feladatairól” szóló beszámolót. A vitában felszólalt Korom Mihály. Az országgyűlési képviselők Békés megyei csoportja tegnap Szeghalmon tartotta meg az országgyűlés soros ülésszaka előtti megbeszélését, amelyen részt vettek Szeghalom járási, valamint nagyközségi párt- és tanácsi vezetői, dr. Szigeti Gábor, a megyei pártbizottság osztályvezetője, illetve a tanácskozásnak helyt adó Csepel Autógyár termelési igazgatója, Lukácsi Gábor, a szeghalmi gyáregység igazgatója, Boros Mihály. Varga Zsigmond ország- gyűlési képviselő, a megyei csoport vezetője tájékoztatta a képviselőket a Pax'la- mentben megtartott csoport- vezetői megbeszélésről, a soron következő ülésszak előkészítéséről. Ezután a képviselők megtárgyalták az országgyűlésen napirendre . kerülő kérdéseket, s ezekhez kapcsolódva meghallgatták dr. Szikora György, a megyei bíróság elnöke, valamint Ambrus Zoltán, megyei művelődési osztályvezető-helyettes tájékoztatóját a jogalkotás gyakorlati előkészítésének és alkalmazásának megyei tapasztalatairól, illetve a közművelődés megyei helyzetéről. Az élénk vitát és véleménycserét követően a képviselők tájékozódtak a Csepel Autógyár szeghalmi egységének helyzetéről, az ott folyó munkáról, és megtekintették az üzemet. A délutáni órákban a ruhagyárba is ellátogattak a képviselők. — e — Ülést tartott a termelési ellátási bizottság Magyar—csehszlovák barátsági hét megyénkben A HNF megyei bizottságán tegnap Bálint Tibor politikai munkatárs a magyar— csehszlovák ■ barátsági hét előkészítéséről tájékoztatta a megjelenteket. A május 10. és 14. között tartandó eseménysorozat azzal a nagygyűléssel kezdődik, amelyet az ifjúsági és úttörőházban rendeznek Békéscsabán. A tájékoztatókkal, kiállításokkal, filmvetítésekkel, kultúrműsorokkal egybekötött ünnepségeken részt vesznek a csehszlovák nagykövetség, valamint a Csehszlovák Kulturális Központ képviselői is. A gyűlést Szentágothai János, az MTA elnöke nyitotta meg, majd Hollán Zsuzsa akadémikus, az MTA elnökségének tagja tartott előadást a nemzetközi háborúellenes orvosmozgalom létrejöttéről, eddigi tevékenységéről. Mint elmondotta: a kezdeményezés nemzetközi hírű szovjet, amerikai és angol professzorokhoz fűződik, s a mozgalom tavalyi, egyesült államokbeli első kongresszusán már tizenkét ország orvosai vitatták meg a nukleáris háború veszélyeit. A második kongresszusra idén áprilisban, az angliai Cambridge- ben kerül sor, itt Európa valamennyi országából, az Egyesült Államokból, Japánból és más, atomfegyverrel már rendelkező államokból érkező tudósok vesznek részt. — A nukleáris háború hatása Európa országaira — ez A két nép barátságának elmélyítését, egymás életének, munkájának jobb megismerését szolgáló programok közül kiemelkedik a fegyverbarátsági találkozó, amelyet május 11-én Orosházán rendeznek. A megyeszékhelyen kívül Gyula, Szarvas, Gádoros és Csorvás szintén otthont ad egy egy rendezvénynek. A magyar—csehszlovák barátsági hét a május 14-i nagygyűléssel zárul Nagy- bánhegyesen, ahol többek között fellép a gyomai Körösmenti táncegyüttes is. lesz a tanácskozás- fő témája, hiszen a jelenlegi, kiéleződött nemzetközi légkörben elsősorban kontinensünk civilizációját fenyegeti a pusztulás réme. Ezért a kongresz- szus egyik célja éppen annak bizonyítása lesz, hogy hamis és megalapozatlan az elmélet, amely szerint lehetséges egy Európára korlátozott nukleáris összecsapás. A kongresszus tehát tudományosan megalapozott adatokkal és érvekkel kívánja feltárni: milyen egészségügyi következményei lennének egy nukleáris csapásnak. Mi a szerepe ebben a harcban az orvosoknak? Mi tudjuk a legjobban elmagyarázni az embereknek az atomháború okozta szinte felfoghatatlan tömeghalált és környezetpusztulást, azt, hogy a fegyverkezés a gazdasági erőforrások nagy részét Két jelentős témát tűzött napirendre — dr. Szabó Sándor, a megyei tanács általános elnökhelyettesének elnökletével — a megyei tanács termelési és ellátási bizottsága. Elsőként Szép Károly, az Alföldi TÜZÉP Vállalat igazgatója számolt be a tüzelőellátás 1981—82. évi helyzetéről. A beszámolóból , kitűnt, hogy mennyiségileg elegendő, de minőségileg nem kielégítő a szénfajták választéka. Mint a vitában többen elmondták, igazságtalannak érzik, hogy Békés megyébe kevesebb jut a minőségi szenekből, mint a vállalat ellátási körzetébe tartozó Bácsfölemésztve az emberiségtől vonja el a tudomány, a technika, a medicina eredményeit. A Magyarországon dolgozó 29 ezer orvos nem egyszerűen ennyi állampolgárt jelent, hiszen a gyógyítás munkásainak szavára figyelnek, bizalommal hallgatnak. Hallassuk hát szavunkat, értessük meg mind többekkel, hogy nem fölösleges a küzdelem, a békeszerető közvélemény állásfoglalása hozzájárulhat a veszély elhárításához — mondotta Holtán Zsuzsa. Ezt követően Sztanyik B. László egyetemi tanár tartott előadást a nukleáris háború következményeiről. Ismertette annak a jelentésnek a tényeit is, amelyet egy nukleáris háború várható következményeiről készítettek az amerikai kongresz- szus számára. A több elképzelt változatot elemző dokumentum egy viszonylag ki robbanóerejű atomtöltet hatásait latolgatva is mintegy 400 ezer halálos áldozatot jelöl meg egy nagyváros esetében, a radioktív szeny- nyeződés későbbi pusztítását számításon kívül hagyva. A gyűlésen nyilatkozatot fogadtak el a hazai háborúellenes orvosmozgalom zászlóbontásáról, a dokumentumot a mintegy félezer jelenlevő aláírátsával is megerősítette, kinyilvánítva ezzel részvételi szándékát a mozgalom tevékenységében. Kiskun vagy Csongrád megyébe. Nem segítette elő az értékesítést, hogy egy belkereskedelmi minisztériumi rendelet eleve megszabta a- jó és a rossz minőségű szenek keverési arányát. A 30 százaléknyi lengyel kazán- szén mellé 70 százaléknyi rossz minőségű szenet kellett kiszolgálni, és ez odavezetett, hogy a lakosság inkább más szénfajtákat vásárolt, s a jó minőségű szénből eladatlan készletek maradtak. Békés megyében a forgalom több mint 50 százalékát az ÁFÉSZ tüzelőanyag-telepein bonyolítják le. A falusi lakosság ellátása szempontjából ezért rendkívül sérelmes, hogy az ÁFÉSZ-telepek legtöbbször csak rossz minőségű szénhez juthatnak hozzá, gyakran 20—30 kilométer távolságból kellett szállítani a vevőknek tüzelőt, ha normálisan fűteni akartak. Ennek a helyzetnek a megváltoztatására belkereskedelmi' minisztériumi állásfoglalás is született, de az ügyben még nem történt érdemleges intézkedés. Második napirendi pontként a bizottság a Kner Nyomda munkáját tárgyalta meg. Háromszéki Pál-vezér- igazgató előterjesztéséhez sok kérdés érkezett, és végül a bizottság megállapította, hogy az egyesülés óta eltelt több mint másfél év alatt a Kner Nyomda dinamikusan fejlődött, sikeresen oldotta meg problémáit. Abhoz azonban, hogy a jövőben is teljesíteni tudja a rá háruló feladatokat, feltétlenül szükséges egy kapacitásbővítő gépi rekonstrukció. A nyomda saját forrásaiból ezt megvalósítani nem tudja, mert meglehetősen alacsony nyereséghányaddal dolgoznak. Bankhitelből kellene tehát finanszírozniuk a beruházást, és ez már csak azért is indokolt, mert csq- magolóanyag-hiány van a hazai piacon. Több ezer tonnányi burkolót kell behozni tőkés importból, átlagosan 60 százalékkal drágábban, mint ahogy itthon előállítanák. A bizottság megállapítása szerint ez döntő érv a hitelkérelem támogatására. Orvosok a nukleáris háború megelőzéséért A magyar orvosoknak is kötelességük — a világon másutt dolgozó társaikkal együtt —, hogy síkraszálljanak a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, a nukleáris háború veszélyének elhárításáért. Cselekvő állásfoglalásukkal, a közvélemény felvilágosításával, kutatásaik eredményeinek népszerűsítésével szolgálhatják, hogy a legszélesebb néptömegek értsék meg: milyen pusztítást jelentene egy esetleges atomháború az emberiség életében, s hogy ennek következményeit csak az összecsapás elkerülésével lehet kivédeni. Ezt hangsúlyozták tegnap a Magyar Tudományos Akadémián tartott orvosgyűlés résztvevői. A tanácskozáson a nukleáris háború megelőzéséért küzdő hazai orvosmozgalom kibontakoztatásáról határoztak. A füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz-bcn március 8-án kezdték a birkanyírást. Az állattenyésztésben dolgozók nagy tavaszi munkájáról, annak fortélyairól szól cikkünk az 5. oldalon Fotó* Veress Fr/si Erjedőben a sütőipar Megyénk négy sütőipari vállalatánál az elmúlt évben csökkent a kenyértermelés, kevesebbet értékesítettek édesipari termékekből, leveles tésztákból — állapították meg azon a tanácskozáson, amelyen Békés megye tanácsi élelmiszeriparát értékelték. Ugyanakkor megnőtt a kereslet a burgonyás, az alföldi kenyér iránt. Mindez nagyobb feladatok elé állítja a sütőipart. A jó kezdeményezésekben nincs hiány, viszont az új termékek bevezetését olykor a kereskedelem érdekeltsége és a mostani szabadalmi rendszer is gátolja. A VI. ötéves tervi beruházásokról, a jövő teendőiről szól elemző írásunk a 4. oldalon. n háztáji virul — a közös pirul? Megyénk mezőgazdasági üzemei jobbára a reméltnél is kedvezőbb eredményekkel zárták az 1981-es gazdálkodást. A kép azonban nem lenne teljes, ha elhallgatnánk1, hogy az ágazat az elmúlt esztendőben is cipelte még a tartósan veszteséges termelőszövetkezetek kudarcainak terhét. Szólnunk kell erről akkor, is, ha tudjuk, hogy a lemaradók száma is kevesebb 1981-ben 1980-hoz képest, meg az általuk összehozott veszteség össze is jóval kisebb, mint egy évvel korábban. (Írásunk a lap 5. oldalán olvasható.) Problémás gyerekek Megyénk egyik általános iskolájában már nem is jelent feltűnést a rendőrség megjelenése. Sok az erkölcsileg, anyagilag veszélyeztetett gyerek. Közülük többen bandákba verődve csavarognak. Az okokat kutatva mindig a zilált családi háttérhez lyukadtunk ki. Sőt, ok lehet a szülői nemtörődömség, túlzott engedékenység is. A lapunk 6. oldalán megjelenő írásunkban az úgynevezett problémás gyerekek beszélnek önmagukról, s szavaik mellé igazolásul ott a szülők vallomása is. KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A hatvan éve Békéscsabán született Cs. Pataj Mihály festőművész csabai kiállítását mutatja be kulturális mellékletünk mai számában dr. Losonci Miklós művészettörténész. Az Űj Aurora-füzetek sorozatban jelent meg Filadelfi Mihály verseinek gyűjteménye A szavak udvarát kutatom címmel. A kis könyvről Sass Ervin írt recenziót, Vass Márta pedig a debreceni Déri Múzeum érdekes kiállítására invitálja meg az olvasót. Verseket és Krasznai Júlia Fülöp című tárcanovelláját hozza még a Köröstáj mai száma. (8—9. oldal) Minikörkép „Ki minek mestere?” Ez eldől azon az ifjúsági vetélkedősorozaton, amelyre az élelmiszer-eladók kategóriájában Raj ki Éva, az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ 50-es számú ÁBC-jének dolgozója is benevezett. A Debrecenben lebonyolított területi verseny jól sikerült, az első három helyet három Békés megyei fiatal szerezte meg. Közülük is első lett Rajki Éva. öt mutatjuk1 be a 11. oldalon, a Minimagazinban. Az V., közlekedési szakreferenseknek szóló rejtvénynyel befejeződik „Stop! Közlekedj okosan!” sorozatunk. A „Le a kalappal” viszont folytatódik, s a 12. részben ismét a szerelemről van szó. L. L.