Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-07 / 56. szám
NÉPÚJSÁG ♦ Három város Békésben Füzesgyarmati siker a vetélkedőn n szegedi körzeti stúdié műsora A három várost — Békéscsabát, Gyulát és Békést — nemcsak az Élővíz-csatorna köti össze. Történelmi tény: a megyeszékhely birtoklásáért évszázados rivalizálás folyt. Addig, amíg a szomszédos megyékben, így Hajdú-Biharban és Csong- rádban, Debrecen és Szeged esetében az urbanizálódási folyamat centrumokat hozott létre, nálunk a területileg egymáshoz közel álló három település jelenthet a közeljövőben egységet. A három város egymásra van utalva, el kell érni, hogy a megyecentrum alatt ne egy párost, hanem a településrendszerben meglevő sűrűséget értelmezzük. Ha ez a sűrűség itt Közép-Békésben három csúcsú, akkor ez lényegében nem jelenthet mást, mint azt, hogy ugyanazt szolgálja, mint a szomszédos megyék székhelyei. A három város egymásra utaltságát nemcsak a kialakult közigazgatási hálózat példázza —- Gyulán több megyei hatáskörű intézmény működik, mint a megyei bíróság, ügyészség, levéltár, vízügyi igazgatóság vagy az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat, Békéscsabán pedig a tanács, az agráripari egyesülés, az utazási irodák, közművelődési intézmények, az MTA Földrajztudományi Kutató Intézet alföldi csoportja stb. —, hanem a tömegeket foglalkoztató nagyobb gyárak, üzemek munkaerő-felhasználása is. Békésről például naponta több mint 1000 ember jár dolgozni Békéscsabára. Vagy az üdülési, szórakozási lehetőségek és még számtalan más tényező teszi indokolttá a jövőbeni feladatok meghatározását. Bővebben erről az érdekfeszítő témáról a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiójának műsorában lesz szó; Három város Békésben címmel március 9-én 18.30 órai kezdettel a televízió I-es programjában. Plavecz Pál Sikeres kórustalálkozó Országszerte befejező szakaszához érkezett a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedősorozat. Tegnap, szombaton Füzesgyarmatom, a Vörös Csillag Tsz központjában rendezték meg a felnőttoktatási vetélkedő megyei döntőjét, ahol 11 négytagú csapat mérte össze tudását, felkészültségét. A vetélkedősorozaton 26 iskola 113, felnőttoktatásban részt vevő csapata szerepelt. A tegnapi döntőbe az iskola és a körzeti döntő legjobbjai jutottak, ahol különféle, a Szovjetunióval kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk, kérdésekre kellett válaszolniuk. A verseny felénél a két füzesgyarmati csapat azonos pontszámmal állt az élen. Közülük az egyik a tavalyi országos döntő előkelő második helyét vívta ki. A vetélkedő második részében is szoros volt a küzdelem, Honti Éva játékvezető pergőén dirigálta a versenyt. Végül is kettős hazai siker született: a megyei döntőn első helyezést ért el az orosházi mezőgazdaságig szakközépiskola füzesgyarmati tagozata (Vincze Ká- rolyné, Vincze Károly, Gál Imréné és Furkó Sándorné összetételű) csapata, melynek felkészítője Zöld Lajos igazgató-tanár. Második lett a füzesgyarmati dolgozók gimnáziuma együttes, amely tavaly az országos döntőben második helyen végzett. A harmadik helyet szerezte meg az orosházi építőanyagipari szakközépiskola, így A Megyei Művelődési Központ nagytermében a közelmúltban tartották meg azt a kórushangversenyt, mely a besztercebányai Hron kórus, a székesfehérvári Alba Regia, a Szegedi általános mun. káskórus, valamint a házigazda, a Békéscsabai általános munkásdalkör találkozója volt Békéscsabán. Dr. Virág László, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetője megnyitó szavai után a besztercebányai együttes lépett elsőnek a közönség elé. Mozart, valamint cseh és szlovák szerzők műveit mutatták be. Kedves meglepetésként, Kodály: Túrót eszik a cigány című kórusát magyarul szólaltatták meg» majd szlovákul, Bárdos Lajos: Dana danája aratott nagy sikert. A kórus igen jó hangi adottsá-- gokkal rendelkezik. Különösen irigylésre méltó ragyogó basszusszólama. Ennek ellenére, hangzása meglehetősen heterogénnek tűnt, sok volt a kilógó hang. Az Alba Regia kórus Knei- fel Ferenc és Kneifel Imre irányításával mutatta be műsorát. Kiemelném Durkó Zsolt: Néger népdalfeldolgozását, mely amellett, hogy ragyogó kompozíció, drámai felépítésű előadásban szólalt meg. Kissé zavaró volt, hogy a szlovák kórus által bemutatott Kodály- és Bárdosművet ők is elénekelték. A rendezők — kis figyelmességgel — változtatást javasolhattak volna. Az est igazi zenei élményét a szegedi kórus jelentette, dr. Mihálka György vezetésével. Átélt előadásukkal, muzikalitásukkal meg tudták teremteni az ünnepi hangulatot, a tobzódó jókedvet. Mindezt szép madrigálhangzással, úgy, hogy a hallgatóságot is magukkal ragadták. Bárdos: Csillagvirág című műve szép előadásban hangzott el. Az első tétel kevéssé sikerült par- landója után, a második tétel nem hozott tempóbeli kontrasztot. Annál ragyogóbb körtáncnak lehettünk részesei a zárótétel — Szól a doromb — előadásakor. Műsoruk betetőzéseként, E. Fabre: Boleras Sevillanes című műve csendült fel. A Ötvenhét pontot gyűjtött a füzesgyarmati dolgozók gimná* ziuma csapata, s csupán egy ponttal maradt le a megyei győztestől tüzes spanyol boleró, szi- porkázóan szellemes előadása pillanatok’ alatt lázba hozta a közönséget, akik tapsaikkal kikövetélték az ismétlést. Békés megyét március 27-én, a területi döntőn e három csapat képviseli majd. A vetélkedőről a zsűri elnöke, Gálos Tibor, a Művelődés- ügyi Minisztérium munkatársa, az országos szervező bizottság tagja' elismeréssel nyilatkozott, majd a győzteseknek és a helyezetteknek átnyújtották az elismerő oklevelet, a vásárlási utalványt és a könyvjutalmat. — sz — Gálos Tibor, a zsűri elnöke gratulál Vincze Károlynak, a győztes csapat vezetőjének Fotó: Szekeres András ETON a szarvasi Szirénben Megjelent a Szövetkezeti Élet Ezekután nehéz helyzete volt a Sutyinszky János vezette Békéscsabai általános munkásdalkörnek. A hosszú múltra visszatekintő együttes néhány évvél ezelőtti mélypontjáról igen szép eredménnyel küzdötte fel magát jelenlegi színvonalára. A kórushangversenyen igen szép, stílusos előadásban hallhattuk tőlük Bach és Kodály műveit, Bartók és Kodály magyar népdalfeldolgozásait, melyet Fasang Árpád írt át számukra vegyes karra. Műsorukat Karai Ugrótáncának lendületes, hangulatos előadásával zárták. Ki kell emelnem Nátor Éva jól alkalmazkodó muzikális zongorakíséretét. A három összkari mű előadása méltó befejezése volt a szépen sikerült kórustalálkozónak. —a —f Megyénk mezőgazdasági, ipari és fogyasztási szövetkezeteinek lapja, a Szövetkezeti Élet márciusi számában bő terjedelmet szentel a termelőszövetkezeti zárszámadásoknak. A nagybánhegyesi, a medgyesbodzási, a csárdaszállási, a kevermesi, az újkígyósi és a mezőberé- nyi tsz-ek, valamint a békési Egyetértés Tsz zárszámadó közgyűléséről , olvashatunk részletes tudósítást. Ismertetőt közöl a márciusi Szövetkezeti Élet az ÁFÉSZ-ekkel szerződéses viszonyban álló kistermelőket, szakcsoporttagokat érintő szociálpolitikai intézkedésekről, á termeltetés és felvásárlás alakulásáról. A fogyasztási szövetkezetek megyei ifjúsági parlamentjéről. A gyulai szabók munkájáról, a szövetkezet elnöke nyilatkozik a lapnak, megszólal a békéscsabai Lenin Tsz dolgozója, Galambos József is, aki 22 évvel ezelőtt lett munkásőr. Megtudhatjuk, továbbá, hogy a csabai szőnyegek sikert arattak a franciaországi kiállításon és az USA- ban. A Generálnál pedig eltökélték magukat az újítómozgalom fellendítésére. A márciusi szám legérdekesebb írásai közé tartozik az a lap első oldalán megjelentetett riport, amely egy varázslatos munkamódszer, az ETON nyomába ered, s bemutatja, hogy miként fogadták a szarvasi Szirén Szövetkezet dolgozói és vezetői a svédektől vásárolt szervezési módszert, amely jelentősen csökkentette az anyag- kezelésre fordított holtidőt. KÉP Pénteken délelőtt 9 órakor nyílt meg Orosházán az a nemzetközi kisállat-kiállítás, amelyen román, jugoszláv és a megye legjobb tenyésztői mutatják be házinyúl, húsgalamb, baromfi és egyéb kisállatait. A Csorvási úton rendezett kiállítás ma délután 3 óráig várja a látogatókat Fotó: Fazekas László 1982. március 7,. vasárnap Pályázati felhívás A MARXISTA—LENINISTA ESTI EGYETEM ÁLTALÁNOS ÉS SZAKOSÍTÓ TAGOZATAIRA, VALAMINT A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMOKRA A Magyar Szocialista Munkáspárt Békés megyei bizottságának Oktatási Igazgatósága felvételi pályázatot hirdet az 1982 1983-as oktatási évre a Marxista—Leninista Esti Egyetem hároméves általános togozatára, a hároméves szakosító tagozatokra és a továbbképző tanfolyamokra. Hároméves általános tagozat: Az 1982/1983-as oktatási évben Békéscsabán, Békésen, Gyulán, Mezőkovácsházán, Orosházán, Szarvason és Szeghalmon indulnak első évfolyamok. Általános tagozaton a tanulmányi idő három év. A hallgatók' az első évben filozófiát, a másodikban politikai gazdaságtant, a harmadikban magyar és nemzetközi munkásmozgalom-történetet tanulnak. Felvételüket azok kérhetik, akik alapfokú politikai végzettséggel rendelkeznek. A hallgatók hetenként egyszer kötelező háromórás foglalkozáson (előadás, osztályfoglalkozás) vesznek részt. Negyedévenként beszámolót, félévenként kollokviumot, év végén szigorlati vizsgát tesznek. A hároméves általános tagozatra jelentkezőknek pályázatukat 2 db 3X4 cm-es fényképpel — 1982. április 15- ig — az illetékes járási-városi pártbizottságokra kell benyújtani. A jelentkezéshez szükséges kérdőívek ugyanott szerezhetők be. A jelentkezők' 1982. május 21—28. között a marxizmus —leninizmus esti középiskola anyagából felvételi vizsgát tesznek. Felvételt csak' azok a jelentkezők nyerhetnek, akik a felvételi .vizsgán megfelelnek, és akiket a párt- alapszervezet és a munkahely javasol. Az esti egyetemi oktatáshoz tananyagot az oktatási igazgatóság térítés ellenében biztosít. Az általános tagozat hallgatói évente 170 Ft tandíjat fizetnek, melyet mindén tanév szeptember 15-ig kell befizetni. Az esti egyetem sikeres elvégzése középfokú politikai képzettséget nyújt. Szakosító tagozat: Szakosító tagozatok csak Békéscsabán indulnak, filozófia, politikai gazdaságtan, magyar munkásmozgalom történetet és a nemzetközi munkásmozgalom története szakokon. Jelentkezési határidő: 1982. április 15. Szakosító tagozatra azok jelentkezhetnek, akiket a pártalapszervezet és a munkahely javasol, akik egyetemi, főiskolai, illetve esti egyetemi végzettséggel rendelkeznek. A jelentkezők a választott szakból felvételi vizsgát tesznek a szaknak megfelelő általános tagozati anyagból. A jelentkezéshez szükséges kérdőíveket a járási, városi pártbizottságokon lehet beszerezni, amelyeket kitöltve, 2 db 3X4 cm-es fényképpel ellátva, ugyanott kell leadni. Felvételi vizsga 1982. május 20-án lesz. A hároméves szakosító tagozat eredményes elvégzése után a hallgatók felsőfokú politikai végzettségről szóló bizonyítványt kapnak. A szakosító tagozat hallgatói hetenként háromórás kötelező foglalkozáson vesznek' részt, félévkor és tanév végén vizsgát tesznek. Tanévenként 250 Ft tandíjat fizetnek, melyet minden év szeptember 15-ig keli rendezni. Továbbképző tanfolyamok: A tanfolyamok ismertetik a marxizmus—leninizmus fő alkotórészeiben a társadalomtudományok új eredményeit, párthatározatok, pártpolitikai célok elméleti, ideológiai alapjait. Felvételre jelentkezhetnek azok, akik legalább az esti egyetem általános tagozatát elvégezték, vagy azzal azonos értékű politikai végzettséggel rendelkeznek'. A pályázatokat az illetékes pártbizottságokra — 2 db 3X4 cm-es fényképpel — 1982. április 15-ig keH benyújtani. A jelentkezéshez szükséges kérdőíveket a pártbizottságokon lehet igényelni. A felvételt nyert hallgatók hetenként egy alkalommal kötelező előadásokon vagy osztályfoglalkozásokon vesznek részt, félévkor és év végén a tanfolyam anyagából vizsgát tesznek. Eredményes vizsga alapján a továbbképző tanfolyam élvégzéséről bizonyítványt kapnak. Az 1982 1983-as tanévben a következő egyéves továbbképző tanfolyamokat indítjuk megfelelő számú jelentkező esetén: szociológia, etika, esztétika, művelődéspolitika, az ideológiai harc időszerű kérdései, valláskritika, gazdaságpolitika, a világgazdaság fejlődésének kérdései, politikai vezetési ismeretek, a szocializmus politikai rendszere, az államélet pártirányítása, a párt ideológiai munkája és művelődéspolitikája, a marxista—leninista forradalomelmélet, a szocializmus fejlődésének időszerű kérdései, a nemzetközi ideológiai harc kérdései, a nemzetközi politika kérdései, a pártoktatás pedagógiája, pártépítés. A továbbképzőkre jelentkező hallgatókkal felvételi beszélgetést szervezünk a tanulmányi munkáról 1982. május 31.—június 5. között. Az évi tandíj 250 Ft, amelyet szeptember 15-ig kell befizetni. Az esti egyetem általános és szakosító tagozatának hallgatói, valamint a továbbképző tanfolyamok hallgatói a vonatkozó rendelkezések alapján (6001/1982. Mü. K. 3. ÁBM'H számú rendelet) tanulmányi szabadságra és munkaidő-kedvezményre jogosultak. A foglalkozások' kezdete az esti egyetem általános és szakosító tagozatain, valamint a továbbképző tagozatokon egységesen 16.00 óra. MSZMP BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁG OKTATÁSI IGAZGATÓSÁGA Nótaest a Kner Nyomdában (Tudósítónktól) ..Él még a vén cigány” címmel nagy sikerű nótaestet rendeztek a napokban a Kner Nyomda dolgozói és hozzátartozóiknak a központi üzem kultúrtermében. A csaknem 500 fős közönséget vonzó est műsorvezetője Halkovics János, a Magyar Rádió zenei osztályának munkatársa volt, aki zenetörténeti érdekességekkel fűszerezte, s néhány hasznos, de nem mindenki számára hozzáférhető ismerettel egészítette ki a hallgatóság népzenei ismereteit. Az énekesek: Pintér Györgyi, Máté Otília, Solti Károly és Lukács Bálint, valamint ifj. Sánta Ferenc és népi zenekara méltán aratott nagy sikert, s váltott ki szűnni nem akaró vastapsot a közönség körében. A nótaműsor iránti érdeklődés már korábban jelentkezett, ugyanis a vállalat dolgozóinak körében az elmúlt év elején végzett művelődésiigénv-felmé- rés eredménye azt igazolta, hogy az itt dolgozók igen nagy százaléka szereti ezt a műfajt. A munkahelyi művelődés tervezői, szervezői, irányítói pedig maximálisan igyekeznek a meglevő érdeklődésre alapozni: a művelődésre és szórakozásra, ennek megfelelően szervezni a progra- mokat. Zsíros Istvánná