Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-06 / 55. szám

1982. március 6., szombat jjuaui.ti.Tci Ami fontosabb a pénznél is Gudovics József, aki sze­mélyzetis és kultúros Marunák István nemrég doktor Korcsok Lajos elsős gimna­zista Fotó: Fazekas László — Ötszörös kiváló tsz — eit olvasom a békési Egyet­értés Termelőszövetkezet központi irodájában elhelye­zett táblán. Alatta — bizo­nyítékul — öt évszám. Gudovics József személy­zeti vezető nagy halom ki­mutatás előtt ül. Ebből gyor­san fel tudna lapozni bár­milyen adatot, ha nem za­varná folyton a telefon tü­relmetlen berregése. Hol ilyen, hol olyan ügyben ke­resik, így minduntalan meg­szakad a beszélgetésünk. Azért lassan kibontakozik1 a kép. — Pontosan 1261 tagja van a szövetkezetnek — mondja fejből. — Ebből 661 az aktív dolgozó, tehát mint­egy fele nyugdíjas. Mégpedig jó része 70 és 90 év között! Fiatalok? A 35 éven aluli­ak száma úgy 190. Így nem tűnik soknak, de ha azt néz­zük, hogy a 86 vezető és ad­minisztratív dolgozó körül­belül egyharmada tartozik az ifjabb korosztályhoz, máris jelentőséget kap ez a szám. Évente 20—25 ösztöndíjast taníttat a tsz, s a már vég­zett szakembereknek is van lehetőségük a továbbképzés­re. Az elmúlt két évben tan­folyamot indítottunk a szarvasmarha- és sertéste­nyésztő szakmákban. Ugyan­is sertéskombinát és tehe­nészeti kombinát épül, ahol szükség lesz majd a képzett munkaerőre. . Első: a lakás — Az árvíz új helyzetet teremtett a szövetkezet éle­tében — magyarázza Hanák Endre főkönyvelő, aki köz­ben csatlakozott hozzánk. — Az 1980-as évet 36 millió forintos veszteséggel zártuk. A helyreállítással együtt járt a termelés szerkezeti válto­zása, következésképpen ma­gasabban képzett, fiatal szakemberekre lett szükség. Így hosszabb távú fiatálodási folyamat indult meg ná­lunk. — Milyen feltételeket kel­lett ehhez teremteni? — ér­deklődöm. — Kiemelt cél volt a szolgálati lakások építése. Most is épül egy négylaká­sos társasház. Egyébként másképp ma már nemigen kapható fiatal szakember. Az anyagiak? Ezen a téren jó közepes a tsz. Ahogy számolgatjuk, egy kezdő agrármérnöknek az ötezer forintos alapra rájövő egyéb juttatásokkal együtt összejön úgy hat és fél, hét­ezer forint havonta. Bizony, ez csöppet sem rossz! Igaz, a mezőgazdaságban nem nyolctól ötig tart a műszak, hanem esetenként öttől nyol­cig, vagy akár tízig. S mint a főkönyvelő említette, épp emiatt nagy gondot okoz számukra az ötnapos mun­kahét. Elvégre nem állhat meg a munka még a szabad szombat kedvéért sem! Marunák István csak né­hány hete írhatja neve elé a „dr.”-t. Bemutatkozáskor még — gondolom, részben szerénységből, részben a megszokás miatt — el is hagyja. A farmeres fiatal­ember március elseje óta az Egyetértés Tsz főállású jo­gásza. „Segítséggel fogadták” — Nappali tagozaton, a tsz ösztöndíjasaként végez­tem az egyetemet — mond­ja. — Hogy miért pont ide jöttem? Mivel békési va­gyok részben lokálpatriotiz­musból másrészt, mert hely­ben ez látszott a legjobb lehetőségnek. — Mit szóltak az évfo­lyamtársai? — Az egyetemen általá­ban idegenkednek a tsz-ek- től; van egy kis lenézés eb­ben. Engem azonban nem zavart. Az anyagiakat nézve jobban tártam, mint a töb­biek. Már kaptam egy két és fél szobás lakást is. — És túl az anyagiakon? — Ide jártam gyakorlat­ra, tehát már sok minden­kit ismerek. Ügy tapasztal­tam, hogy segítséggel fo­gadják a fiatalokat, és jó­nak tűnik a munkahelyi lég­kör is. Nem érzem, hogy tacskónak néznének. Mióta beléptem, tartottam a tagok­nak jogsegélyszolgálatot, s épp ma veszem át az elő­dömtől — aki félállásban látta el ezt a munkát — a tsz ügyeit. — Mit tud az itteni K1SZ- életröl? — Remélem, jobb, mint az egyetemen! A gimnázium­ban annak idején csúcstit­kár voltam, szeretnék aktí­van bekapcsolódni itt is az alapszervezet életébe. Per­sze, csak ha van rá igény! „Örülnek, hogy tanulok” Csöndes, mozdulatlan a Körös, széles tükrén még jó­kora jégdarabok jelzik a visszavonuló tél egykori bi­rodalmát. A tarhosi úton, a hídtól nem messze, balra kanyarodunk. Messziről látni a tsz központi telepének ki­magasló létesítményeit. A gének nagy része már ké­szen áll a tavaszi munkák­ra. Azért a szerelőműhely­ben bőven akad tennivaló. Korcsok Lajos gépszerelő és KISZ-titkár megtörölgeti olajos kezét. »’79 óta dolgozik itt. a víz- és csatornamű vállalattól jött el. — Szereti a szakmáját? — őszintén szólva, nem — jelenti ki. — De 10 év alatt már megszoktam. Itt nem olyan egyhangú a munka, mint a vízműnél. Mióta ide­kerültem, azóta kezdtem be­le a tanulásba is. Gimná­ziumba járok. — Mit szóltak, amikor megtudták, hogy tanulni akar? — örültek — közli tömö­ren. — Már vége felé já­rok az első évnek, eddig si­kerültek a vizsgák. Hogy miért tanulok? Talán a tu­dásért, talán á papírért, ta­lán azért, hogy megvalósít­hassam egy régi elképzelé­semet. Vagyis, hogy tovább­menjek aztán. Persze, me­zőgazdasági vonalon. — Megszerette a tsz-t? — Anyagilag is, szakmai­lag is megbecsülnek. Nincs szándékomban elmenni in­nen. Tavaly elfogadták egy újításunkat. Nem is a 2 ezer forint számít, hanem az el­ismerés. Az ötlet azóta el­terjedt a gyakorlatban, és ez jó érzés. Főnök, 26 évesen Kassai János, az építők ifjú művezetője mindössze egy éve dolgozik a tsz-ben. Azt mondja, sikerült gyor­san beilleszkednie. Pedig nem lehetett könnyű dolga, hisz 26 éves létére 50, jó­részt nála idősebb ember tartozik a keze alá. — Eleinte voltak kisebb összezördülések, súrlódások. Goldolták: mit ugrál itt ez a zöldfülű? De úgy érzem, most már elfogadtak. Az épülő sertéskombinátnál dol­gozunk, s ez igen felelősség- teljes munka. —' Mint KISZ-vezetőségi tag, ismeri a fiatalok gond­jait ... — Az ifjúsági parlamen­ten elég rossz volt az akti­vitás, de aztán a folyosón megbeszéltük a problémá­kat. Hogy mik voltak ezek? Szakmai dolgok, a szocialis­ta brigádok elbírálásával kapcsolatos gondolatok. Pa­naszkodtak, hogy nem min­dig fogadják el a kezdemé­nyezéseket. Azért mindenki elismerte, hogy megkapjuk az erkölcsi-anyagi megbe­csülést. A KISZ-szervezet is megfelelő támogatásban ré­szesül. Kaptunk klubhelyi­séget, saját könyvtárunk van, művelődésre, sportolás­ra bőven nyílik lehetősé­günk ... Apróságok? Különös helyzet alakult ki a békési Egyetértés Tsz- ben. Egy óriási természeti katasztrófa, az árvíz, mint­ha előbbre lendítette volna a dolgokat. A termékszerke­zet-váltás, a fiatalítás mel­lett még a kulturális-szociá­lis célokra fordított összeg is megnőtt. Másfél millió: eb­ből oktatásra 400 ezer, ifjú­ság- és nőpolitikái célokra 300 ezer, ösztöndíjakra 120 ezer, sportcélokra 500—600 ezer forint jut. S emellett marad még kirándulásra, ta­pasztalatcsere-látogatásra, és még sok-sok apróságra. Amelyek — ha egy ember munkahelyi közérzetét néz­zük — talán nem is olyan jelentéktelenek. Sőt, néha még a pénznél is fontosab­bak. Giibucz Katalin Sumiko Nagaoka zongoraestje A műsorszerkesztés jóvol­tából az elmúlt napokban gyors egymásutánban két külföldi vendégművésznek is tapsolhatott megyeszékhe­lyünk zeneszerető közönsége. Roberto Abbado múlt heti, filharmóniai koncertje után, március 3-án Sumiko Nagao­ka, japán zongoraművésznő érkezett el hozzánk, s adott önálló estet a Jókai Szín­házban. A színpadkép látványa fény- és színhatásaival már a kezdés előtt meghatározó erejű volt. Pándi Marianne megjelenésében és műsoris­mertetésének színvonalában a legigényesebb kívánalma­kat elégítette ki. Gazdag is­meretanyagát gördülékenyen tárta elénk, s mint egykori pianista, szakavatottan tette érthetővé a megszólaló mű­veket. Sumiko Nagaoka elő­adásában először Beethoven op. 81-es Esz-dúr szonátája hangzott fel, melynek tételét — tanítványának, Rudolf főhercegnek ajánlva — „Lebewohl” felirattal látta el a zeneszerző. A kiadók pon­tatlan fordítása nyomán — melyet 1811-ben maga Bee­thoven is nehezményezett —, a mű mégis a francia „Les Adieux” alcímmel vonult a köztudatba. A híres szoná­tát az est során két Schu- mann-sorozat követte. A Waldszenen 1849-ben meg­komponált, kicsit áporodott levegőjű darabjai és a tíz évvel korábban megírt, sok­kal sikeresebb op. 28-as Há­rom románc kompozíciója. A műsor második felét egy ha­talmas tömb, Beethoven op. 57-es f-mollban íródott Ap- passionátája alkotta. Sumiko Nagaoka zongora- művésznő keleties kortalan- ságával, leheletfinom kosz­tümjével, várakozást keltő koncentrálásával már az el­ső pillanatBan jelenségként lépett elő. Egykori, híres ta­nára, Leonid Kreutzer, aki 1953-ban halt meg Japánban, még a mi Antal Istvánunkat is tanította. Nagaoka műso­rának első része nem ígért technikai szenzációt. Az amszterdami konzervatóri­umban tanító professzornő műsorválasztása bizonyára tudatos volt. Talán éppen ze­nei tapasztalatai miatt ját­szott először olyan műve­ket, melyek i bensőből faka­dó, elmélyült muzsikálást igényeltek.. Pedagógiai múlt­ja ösztönözhette őt arra, hogy egyszerű eszközökkel az egyszerűt formálja nagysze­rűvé. A sokszor beszédtémát adó filharmóniai zongora énekelt a keze alatt. Egész testével indított, felsőkaros billentése nyomán pianói ezerarcúvá váltak, a szép hangzás érdekében — Fi­scher Anniéhoz hasonlóan — még nem is „vibrálta” a hangokat. A Les Adieux-ben jól élt az agogika "lehetősé­geivel, a Három románcban pedig európai nyelven be­szélt hozzánk, megéreztetve előadói ízlésének kulturált­ságát. Az Erdei jelenetekből az értékesebb „Madár mint próféta” darab emelkedett ki töretlen ívével, négyeshang- zat felbontásainak suhanásá- val. Beethoven Appassionatájá- nak megvalósítása ezen az esten valóban tömbre sike­rült. Az Eroica szenvedélyé­hez hasonló érzelmi anyag biztos előadóra talált Nagao­ka személyében. Az első té­tel meredek futamának egyetlen félrecsúszását feled­tette az a nagyszerű építke­zés, erőlködés nélküli, esz­ményi játék, mely a záróté­tel presto kódájában csúcso­sodott ki. A ráadásként adott Schubert-keringő Su­miko Nagaoka művészi tö­rekvését oly módon jelezte, ahogyan azt annak idején Schubert szavakba öntve fo­galmazta meg: „...és akkor elkezdtem énekelni. És hosz- szú-hosszú éveken át dalol­tam. És ha a szeretetről éne­keltem, szívembe tépett a fájdalom, ha meg a fájdal­mat akartam eldalolni, ab­ból a szeretet dala lett.” A vendégművésznő zongorázá­sából egész estje során ez a fajta éneklési szándék sugár­zott felénk. F. Pálfy Zsuzsa Nemcsak Filmévkönyv nincs! Még ma is sokan vannak á könyvesboltok látogatói kö­zött azok, akik a Filmév­könyv 1980 — A magyar film egy éve című kötetet ke­resik — hiába. Sajnos, ezzel a kiadvánnyal is az történt, ami sok más társával: az elő­re látható hatalmas népsze­rűség ellenére egy-két, leg­feljebb tíz példány érkezett belőle egy-egy városba, na­gyobb (!) községbe. Ahogy mondani szokták, már a ki- csomagolás pillanatában ve­vőre talált, így hát nem is melegedhetett meg a boltok polcain. Így volt ez a mező- gazdasági könyvhónapra szánt, bár már hónapokkal előtte nyomtalanul elfogyott Szobanövényeink című, évti­zedek óta várt, színvonalas könyvvel is. A Filmévkönyv pedig több kiadói-könyvterjesztői figyel­met érdemlő, példamutató vállakózás. Az elmúlt évben jelent meg első kötete. Aho­gyan azt alcíme is jelzi, a hazai filmgyártás és -forgal­mazás mérvadónak vehető almanachja. Nemcsak a szak­emberek, sőt: elsősorban a moziba járó közönség képezi olvasó- és vevőtáborát. Hi­szen a film a leghétközna­pibb művészet, napjaink tör­ténéseinek velejárója. És szükséges néha-néha utána­nézni egy-egy adatnak, sze­replőnek, készítőnek, ha ép­pen a tévé vetíti újra ... A képekkel gazdagon il­lusztrált alapos és áttekint­hető kötetből nem derül ki, hogy hány példányban nyom­hatta az amúgy jó munkát végző pécsi Szikra Nyomda. S hogy sok héttel titkos meg­jelenése után — hiszen a Könyvvilág című könyvésze­ti havilap is a boltba kerülés után hozta hírét — is százá­val keresik, talán nem lenne haszontalan új nyomást ké­szíteni. S nemcsak ebből a könyvből. Hanem a megjele­nése pillanatában azonnal hiánycikké vált kétkötetes Mezőgazdasági Lexikonból, a már említett szobakertészke­dő kézikönyvből, az Űj Ma­gyar Lexikon kiegészítő, nyolcadik kötetéből, klasszi­kusokból és kéziszótárokból... Lehetne folytatni a nehezen véget érő sort... Pedig azon már nem vitatkozik senki, hogy napjainkban a könyv munkaeszköz, és alapvető, mondhatni, elemi szükségle­tet kielégítő cikk. Akkor hát?... (N. L.) Könyvtárkezelői tanfolyam A megyei könyvtár már­cius 1-től november 29-ig tartó könyvtárkezelői tanfo­lyamot szervezett azoknak a főfoglalkozású községi könyv­tárosoknak, akik nem ren­delkeznek szakképesítéssel. A megyében első ízben in­dult ilyen jellegű tovább­képzés. A 42 résztvevő a könyvtári munka elméletével és gyakorlatával 200 órában ismerkedhet meg. A megyei könyvtár szakképzett mun­katársai ismertetik meg őket a könyvek beszerzésé­vel, feldolgozásával, katalo­gizálásával kapcsolatos tud­nivalókkal, de megismerked­nek az olvasók kiszolgálásá­val, a tájékoztatási munká­val, a gyermekkönyvtárak és zenei részlegek tevékenysé­gével, az ügyiratkezelés és az adminisztráció módszerei­vel is. A tanfolyam sikeres elvég­zésekor vizsgát tesznek a résztvevők, majd könyvtár­technikusi oklevelet kapnak. A tanfolyam első előadását március 1-én tartották Bé­késcsabán, a Beloiannisz ut­cai könyvtárban. A követke­ző összejövetelt 15-én tartják ugyanitt. g. K. MOZI Kabala Nyakó Juli, Rózsa János felfedezettje úgy látszik, vé­gigjárja a hol ilyen, hol olyan társadalmi rétegben élő, csonka családok magára maradt, perifériára szorult gyermekeinek keserű útját. Most, a rendező, Rózsa Já­nos és a forgatókönyvíró, Kardos István egy kettésza­kadt értelmiségi családból indítja útjára Julit, azaz Ka­balát, testvérével, Facsigá­val. (Rózsa János ezúttal megint nagyszerű gyermek- szereplőt talált Facsiga ala­kítására, a bájos arcú, tehet­séges Jakab Zoltánban.) A két gyerek eleve vert helyzetben kezdi meg naiv próbálkozását, hogy elvált szüleiket újból összehozzák. Hiszen Kabalát, a nagylányt az édesapának, Facsigát az édesnyának ítélte a bíróság. Az egymáshoz ragaszkodó testvérek ügyeskedését — ahogy az a valóságban is lenni szokott —, a szülők új kapcsolatai is nehezítik. A felnőtt néző, bár együttérző­en mosolyog munkálkodásu­kon, tudja, lehetetlenre vál­lalkoznak. A film egészen addig, míg egy hasonló sorsú társával Facsiga bűncselekményt nem követ el, hihetően, hitelesen ábrázolja a stílbútoros lakás — mert számukra ez már nem otthon — magányában szeretetre sóvárgó gyereke­ket. Az érzelmi sivárságot azonban enyhíti a két gye­rek kedves huncutsága. No, nem felmentésként, megbo­csátó hangsúllyal. Inkább megejtő kedvességgel, mely által jobban megismerjük a gyerekeket, s szívünkbe is zárjuk. A szülők helyett... Aztán valahogy követke­zetlenné válik a dramaturgia azzal, hogy Facsiga javító- intézetbe kerül, immár álla­mi gondozottként. (Szá­momra ugyanis nehezen kép­zelhető el, hogy — már csak a presztízse miatt is — a pe­dagógusnő anya hozzájárul­jon gyermeke állami gondo­zásba vételéhez. Hiszen — s ezt az apa is megfogalmazza —. hogyan tudná más gyere­két nevelni, ha igazoltan a sajátját sem tudja?!) S ezután a film szinte mindenen végighajszolja a két gyereket, erőszakosan tuszkolva őket a látványos tragédia felé. A tiszta, fel­nőtteket megszégyenítő aka­ratú, és áldozatra kéoes Ka­bala a végsőkig züllik. Fa­csiga is „kitanult” bűnözővé válik — ehhez nincs is iobb mester a javítóintézetnél —, mígnem be kell következnie a tragédiának. Juli egy lo­pott kocsival — stílusosan — ■ a rózsadombi, jól szituált vi­lág orra előtt zúzza magát halálra. Ez a meglepő vég bizo­nyára azért született meg, hogy még hatásosabb legyen a felnőtt társadalom fele­lősségre vonása. Többek kö­zött azért, mert ma sincs megfelelő fórum, apparátus a Kabalák és Facsigák sorsá­nak megfordításához, amikor még lehetne számukra segít­séget nyújtani. (A túlterhelt gyámhatóságok, a rendőrség — ahogyan a film is nagy­szerűen utalt rá — a jelen­legi szisztéma alapján ezt képtelen megoldani.) A Kabalát dramaturgiai következetlenségei ellenére is érdemes megnézni, mert felráz, s mert nem hagy me­nekülni. B. Sajti Emese «

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom