Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-25 / 71. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PUJSAG B MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS 0 MEGYEI TBNACS LAPJA 1982. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK Ara: 1,40 forint XXXVII. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM Magyar pártküldöttség utazott a Vietnami Kommunista Párt kongresszusára A Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására Maróthy Lász­lónak, a Politikai Bizottság tagjának, a budapesti párt- bizottság első titkárának ve­zetésével szerdán reggel el­utazott Hanoiba a Magyar Szocialista Munkáspárt kül­döttsége, högy részt vegyen a Vietnami Kommunista Párt március 27-én nyíló V. kong­resszusán. A küldöttség tag­jai: Berecz Frigyes és Sziics Ferenc, a Központi Bizottság tagjai és Varga József, ha­zánknak a Vietnami Szocia­lista Köztársaságba akkredi­tált nagykövete. Baráti társaságok vezetői a Parlamentben Aczél György, a Minisz­tertanács elnökhelyettese szerdán a Parlamentben fo­gadta a külföldön működő masvar baráti társaságok budapesti találkozója alkal­mából' hazánkban tartózkodó küldöttségek vezetőit. A ba­ráti beszélgetés során a részt­vevők hangot adtak a béke. az enyhülés eredményei ___________\___ _____ m egőrzése iránti óhajuknak, és rámutattak, hogy a bará­ti társaságok sokat tettek és tesznek a jövőben is a né­pek közeledéséért, a nem­zetközi megértésért, eszme­cserét folytattak hazánk nem­zetközi kulturális kapcsola­tairól, a magyar kulturális értékek külföldi fogadtatá­sáról és a baráti társaságok tevékenységéről. flz ötnapos tanítási hétről tárgyaltak Ifjúsági tanácskozás Tegnap tartotta meg ki­bővített ülését 'dr. Mizó Mi­hály elnökletével a Pedagó­gusok Szakszervezete Békés megyei bizottsága. Első napirendi pontként, dr. Sziics Alajosné, megyei titkár előterjesztésében, az ötnapos tanítási hét beveze­tésének tapasztalatairól esett szó, amelyet a kísérletbe be­vont óvodákban, iskolákban szereztek. Ugyanakkor az e kérdésben megszületett mi­nisztériumi irányelvvel kap­csolatban készített megyei állásfoglalást is ismertette dr. Szűcs Alajosné, a jelen­levőkkel. Az alapos írásbeli beszámoló, valamint a szó­késcsaba közötti csaknem 100 kilométeres vasútvonal együttesen egymilliárd fo­rint beruházást igénylő fel­újítása, korszerűsítése. Na­gyobb teherbírású síneken a korábbi 19-ről 20 tonnára növelhető a tengelynyomás, ugyanakkor a tehervonatok sebességét 50-ről 60 kilomé­terre, a gyorsvonatokét pe­dig GO-ról 80 kilométerre nö­velhetik. Ennek megfelelően a korábbinál kétszer na­gyobb teljesítményű, vagyis tát váltott ki a résztvevők­ből. A témához többek kö­zött hozzászólt dr. Kósáné dr. Kovács Magda, a Peda­gógusok Szakszervezete Köz­ponti Vezetőségének titkára is. Ezután a bizottság tagjai elfogadták a megyei bizott­sághoz tartozó alapszerveze­tek 1981. évi gazdálkodásá­ról, valamint az Eötvös-alapi gazdálkodásról szóló beszá­molót. Mindkettő Ványai Ju­dit gazdasági felelős előter­jesztésében került a bizott­ság elé. A kibővített megyei bi­zottsági ülés bejelentésekkel ért véget, (bse) 1000 lóerős Diesel-mozdo­nyok vontatják a személyvo­natokat. A két dél-alföldi megyeszékhely közelebb ke­rült _ egymáshoz, hiszen a gyorsvonatok 40 perccel ha­marabb megtehetik a két város közötti utat. A teher­szállítást tekintve nagy nye­reség, hogy a Záhonyból Ju­goszláviába irányuló átmenő forgalom is lerövidült azzal, hogy a tehervonatok Békés­csaba felé kikerülhetik a nagy forgalmú szolnoki pá­lyaudvart. Bezel György előadása A KISZ zászlóbontásának 25. évfordulója alkalmából szerdán ifjúsági tanácskozást rendezett a KISZ Központi Bizottsága, mintegy félezer fővárosi, megyei párt- és ta­nácsi aktivista, ifjúságpoliti­kai titkár, KISZ-vezető. pro­pagandista, ifjúságkutatással foglalkozó szakember részvé­telével a Magyar Néphadse­reg Művelődési Házában. A tanácskozást, amelyen részt- vett Barmyai Tibor, az MSZMP KB osztályvezetője is, Fejti György, a KISZ KB első titkára nyitotta meg, majd Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese az if­júságpolitika időszerű kérdé­seiről tartott előadást, A tanácskozás, bár ünnepi eseményhez kötődik, munka- értekezlet — mondotta —, amelynek célja nyílt, alkotó eszmecserét folytatni az if­júságpolitikáról, az ifjúság jelenéről és jövőjéről, vissza­pillantani a megtett útra, éjs felvázolni a társadalom, a fiatalok előtt álló legfonto­sabb feladatokat. Felidézte a KISZ újjászületésének, majd a párt 1970-es ifjúságpoliti­kai állásfoglalásának közvet­len előzményeit, és körülmé­nyeit. Az állásfoglalás vala­mennyi lényeges elve ma is érvényes. Aczél György rámutatott: — Az utóbbi évtizedekben megnövekedett az ifjúság társadalmi szerepe, súlya. Nagy, társadalmat alakító erővé, aktív, a termelés de­rékhadának számító társa­dalmi csoporttá vált. Nap­jainkban 4,7 millió 30 éven aluli ember él az országban, az aktív keresők egyharma- da is ebből a korosztályból kerül ki, s a munkavállalók 46 száz.aléka sem érte még el 35. életévét. Perspektivi­kusan is növekszik a fiatalok szerepe, súlya a termelés valamennyi területén. A mindennapi munkában épí­tenünk kell az ifjúság sajá­tos tulajdonságaira, a koc­kázatot is vállaló kezdemé­nyezőkészségre. az új irán­ti fogékonyságára, rugalmas­ságára, lendületére és a kö­zösség érdekeit szem előtt tartó egészséges kritikai szellemére. Ezek a tulajdon­ságok viszont csak akkor válhatnak igazi hajtóerővé, ha mindenütt képességeik­nek megfelelő feladatokkal bízzák meg, ha bölcsen be­avatják őket a társadalom gondjaiba, ha meggyőződnek arról, hogy a kitűzött célok elérése valóban rajtuk is. az ő vállalásaikon, döntésükön is múlik. És ahol ez nem szólam, hanem gyakorlat, ott a fiata­lok nem ellenérzéssel, hanem a segítés, a megoldásban va­ló részvállalás igényével fo­gadják a gazdaságépítésben jelentkező egyre több újsze­rű feladatot. Ahhoz, hogy minden tekintetben partne­reinkké váljanak, meg kell értenünk a fiatalok maga­tartását, társadalmi aktivi­tásuk rugóit, ismernünk kell léthelyzetük sajátosságait. Figyelmesebben és őszin­tébben kell a fiatalok köré­ben politizálnunk. Ügyelve arra, hogy ne csak a szocia­lizmussal, hanem a szocia­lizmus mellett is érveljünk, s hogy érveink meggyőzőek, hitelesek legyenek. Ma, a változó, a nap, mint nap megújuló, a megszerzett ér­tékeit szenvedélyesen őrző s új értékekért küzdő szo­cializmus korában a cselek­vő . „igen”-re tág terünk nyílik. Az utánuk következő ge­nerációk elfogulatlanok ket­tős értelemben is — fejezte be előadását Aczél György. — Dogmamentesek, de ugyanakkor még sok tekin­tetben hitetlenek. Az MSZMP nemzeti programot adó politikája biztosítja az ifjúság számára az önálló, értelmes cselekvés lehetősé­gét. Ezt követően Nagy Sán­dor, a KISZ KB titkára mondott beszédet, amelyben egyebek között elemezte az ifjúság perspektíváját. A két előadást követően négy szekcióülésen vitatták meg a KISZ szerepét, fel­adatait, a társadalmi érdek, érvényesítési folyamatában. Képviselők Úgy volt az valamikor, hogy a választá­sok időszakában, de csak akkor, a képvi­selő mindenkivel parolázott, kedves volt, és minden elképzelhetőt megígért, akkor is, ha már szája nyitásakor tudta, nem lesz abból semmi. ígért hát hidat, ahol fo­lyó se volt, s ha már ezt tette, miért is ne ígért volna folyót is a híd alá. Ovidius kétezer éve megmondta: ígéretekben min­denki gazdag. S ők ebben dúsgazdagok voltak. Ma is vannak képviselők. Éppen ma ülnek össze az Országházban a tavaszi ülésszakra. Ma is kedvesek, ők is paroláz- nak. De nem csak megválasztásuk idősza­kában, hanem mindvégig. Őket tényleg ér­dekli az ember, s elsősorban nem szava­zatukért. Nem ígérgetnek. S ha nem is ígérnek, az emberekért tenni mégis igye­keznek. „Csak” ennyi a különbség. Az országgyűlés sem annyira látványos és szenzációkat rejtő, mint egykor volt. Nem vagyunk tanúi nagy szónoki össze­csapásoknak. Nincs nagy „füstje”, de mun­kája igen. Elsősorban az országgyűlési szakbizottságokban. Kifelé úgy látszik ez, mint a tengervízben a jéghegy: alig egy- tizede. Röpke híradások szólnak csak erről a munkáról, amit legtöbbször át is lapo­zunk az újságban, keresni valami érdeke­sebbet. Nem biztos, hogy jól van ez így, de a képviselők munkája most mégis sok­kal lényegre utalóbb, kapcsolatuk a vá­lasztóikkal sokkal közvetlenebb. A megyei képviselőcsoport legutóbbi ülé­sén Szeghalmon, az autógyárban tárgyal­ták meg az országgyűlés ma napirendre kerülő dolgait, és mondtak véleményt ma­guk között, hogy a felszólalni akaró kép­viselőtársuk hasznosíthassa azokat legjobb belátása szerint. Aztán megnézték az üze­met. Nem valamiféle idegenként, hanem a gazda szemével. Láttam: volt ott egy sze­gecselőgép, amely hangtalanul dolgozott. Az egyik képviselő egészen lázba jött tőle. Szakmabeli volt. Náluk még olyan masina működik, amely mellett szót se lehet ér­teni. olyan nagy zajt csap. Nem sokkal később egy másik helyen, alig térültünk- fordultunk, a képviselőasszonyok összeha­jolva az ott dolgozó munkásasszonyokkal „tették a törvényt”. Hogy miről, nem tu­dom, de lehet, hogy törvény lesz egyszer belőle. Miért is ne, hiszen önmaguk sor­sát, munkáját, gondjait vetették össze az ottaniakéval. Protokoll-látogatás volt — mondták egyesek. Hát csak legyen ilyen protokoll minél több, és visszhangja is az ország- gyűlésben. A dolgozók hangja az. Enyedi G. Sándor beli kiegészítés. komoly vi­40 perccel rövidült a menetidő Szeged és Békéscsaba között Befejeződött a Szeged—Bé­A Békéscsabai Lakásszövetkezet állandó liftfclügyclctet tart lenn a Lencsési úti lakótelepen. A 10 emeletes lakóházak vészcsengői az L—12-es épületbe vannak bekötve, és innen indul útjára a kezelő, ha baj van. Képünkön ellenőrző kör­úton az egyik liftkezelő, Aradszki Jánosné Fotó: Veress Erzsi Új tervek az FLR-nél Tegnap, szerdán délelőtt, Békéscsabán igazgatósági ülést tartott a Füzesgyarma­ti Szálas-, Tömegtakarmány- termelési és Juhtenyésztési Rendszer. Az írásos beszá­molóhoz dr. Matos Károly, igazgató fűzött szóbeli ki­egészítőt. Elmondotta: az FLR-nek jelenleg három alközpontja működik az országban, s 115 partnergazdaságuk van. Az elmúlt évben eredményesen gazdálkodtak, több mint két és fél millió forint jövedel­met értek el. A rendszer szakemberei tavaly kísérletet folytattak a lucerna égyme- netes silózására, s idén nagyüzemi körülmények kö­zött is kipróbálják az eljá­rást. A gyepgazdálkodásban előrelépést jelentett az ener­giatakarékos technológiai ki­dolgozása. A múlt évben kifejlesztett gyeplazítókkal és a Bettin- son-DD direkt vetőgépekkel mintegy 3 ezer hektáron vé­geztek gyepfelújítást. A juh­ágazatban jelenleg csaknem 130 ezer anyával rendelkez­nek a gazdaságok. Tavaly 22 taggazdaságban több mint 10 ezer tonna tartósított nyers répaszeletet forgal­maztak. Jó eredményt értek el a vinasz szeszgyári mel­léktermék felhasználásban is, a megye tíz közös gazdasá­gában összesen 508 tonnát használtak fel e termékből. Az idén a lucernatermesztés­ben tovább folytatják a magmennyiség optimalizá­lását, az ésszerű csökkenté­sét a telepítéseknél. A gyep­gazdálkodás területén meg­kezdték a gyepvetőmag-ter- mesztést, a vetőmagvál­lalattal együttműködve, s nö­velik a műtrágya-felhaszná­lást is, a gazdaságosság ha­táráig. Ez évben 5 ezer hektáron szervezték meg a lóbab ter­mesztését. A növény ter­mesztésével foglalkozó nagy­üzemek számára az MNB- hitelt biztosított erre az év­re. A tömegtakarmány-ter- mesztésben a nagy hozamú cukorcirok silókeverékek el­terjesztését végzi a rendszer. A juhtenyésztésben a komp­lex technológia továbbfej­lesztését, a DATE Karcagi Kutató Intézetével közösen valósítják meg. A műszaki szolgáltatások fejlesztésénél nagy gondot fordítanak az olcsó állattar­tó épülettípusok és techno­lógiák továbbfejlesztésére, valamint a garanciális és szervizszolgáltatások bővíté­sére. Az igazgató szólt az új anyagi hozzájárulási rend­szer bevezetéséről is, amely­nek lényege: jobban kötőd­jön a díjazás az elért ágaza­ti eredményekhez. A tanácskozás az elmúlt évi beszámoló és költségve­tési terv, valamint az idei feladatok elfogadásával zá­rult. (verasztó) FflK-kiállítás Szegeden Tegnap. március 24-én délután Schéner Mihály fes­tőművész nyitotta meg a Bé­kés megyei Fiatal Alkotók Köre képzőművészeti szek­ciójának azt a kiállítását, amelyet Szegeden, a Bartók Béla Művelődési Központ­ban rendeztek. A március 24-től április 19-ig nyitva tartó tárlaton megyénk fiatal művészei közül Gubis Mihály, Lono- vics László, Szeredav Ilona, Tóth Ernő, Varga Géza, Vár- konyi János és Wollmuth Frigyes mutatkozik be mun­káival a Tisza-parti nagy­város közönsége előtt. Nemzetközi tudományos konferencia az Akadémián Huszonhat országból érke­zett pszichiátriai, neurológiai, endokrinológiai szakemberek — eméleti és klinikai kuta­tók — találkoztak szerdán a Magyar Tudományos Akadé­mián. Az Egészségügyi Vi­lágszervezet, a Nemzetközi Pszicho-neuoroendokrin Tár­saság és a MOTESZ szervez­te nemzetközi konferencián megvitatják az idegrendsze­ri és hormonális folyamatok kölcsönös kapcsolatát a szer­vezet alkalmazkodási és rep­rodukciós folyamatainak fenntartásában, a magasabb idegműködésben és a maga­tartási reakciók szerveződé­sében. A négynapos tanács­kozáson több mint 250 elő­adást hangzik el. Ismertetik mind az alap-, mind a kli­nikai kutatások eredménye­it. Szó lesz többek közt ar­ról, hogy a modern moleku­láris biológiai kutatások eredményeit miként haszno­síthatják az aggkori agymű­ködési folyamatokban bekö­vetkezett változások feltárá­sára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom