Békés Megyei Népújság, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-14 / 62. szám

1982. március 14., vasárnap NÉPÚJSÁG Közlemény a magyar pártkiildöttség portugáliai látogatásáról A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására március 9—13-a között Gyenes Andrásnak, az MSZMP Központi Bizott­sága titkárának vezetésével látogatást tett Portugáliá­ban a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége. A delegáció tagja volt Gulyás Sándor, a Központi Bizottság tagja, a hevesi Rákóczi Ter­melőszövetkezet elnöke és Gecse Attila, a KB munka­társa. A küldöttség megbeszélé­seket folytatott a PKP Alva­ro Cunhal főtitkár vezette tárgyalócsoportjával, amely' nek tagja volt Carlos Costa, a Politikai Bizottság és a titkárság tagja, valamint Al- bano Nunes, a Központi Bi­zottság tagja, a KB külügyi osztályának vezetője. A delegáció látogatást tett Avis járásban, ahol találko­zott Antonia Gervasióval, a PKP Politikai Bizottság tag­jával, majd felkereste a he­lyi Május 1. Termelőszövet­kezetet, ellátogatott Loures városába, megtekintette a Magúé Vas- és Fémműveket. TELEX • now Helmut Schmidt nyugatné­met kancellár bejelentette, hogy 1984-ben is jelöltetni akarja magát kancellárnak. Schmidt minden valószínű­ség szerint azért szánta el magát erre a lépésre, hogy a közelgő tartományi válasz­tásokon személyi tekintélyé­vel is erősítse a belső viták miatt meggyengült szociál­demokrata párt helyzetét. Otto Lambsdorff szociál­demokrata párti gazdasági miniszter, aki két héttel ez­előtt még „nem állított vol­na ki váltót a kormány jö­vőjéért", szombaton a Süd­deutsche Zeitungban azt hangoztatta. hogy az FDP 1984-ig mindenképpen kitart a szociáldemokrata párttal kötött kormányszövetsége mellett. • PERTH Michael Foot, az ellenzék­ben lévő brit munkáspárt vezére „őrültnek és esztelen­nek” nevezte az angol kor­mány döntését, hogy megvá­sárolja a Trident—II ameri­kai rakétarendszeri Főtt Skóciában, a skót munkáspárt képviselői előtt azt mondotta, hogy pártja hatalomra jutása esetén a kormányon levő konzervatív párttal ellentétben aktívan tevékenykedne a fegyverke­zési hajsza megállításáért. Azt mondotta, , hogy kész lenne akár egyoldalú intéz­kedések megtételére is. • KÓMA Sandro Pertini olasz köz- társasági elnök március 24. és április 1. között hivatalos látogatást tesz az Egyesült Államokban — jelentették be Rómában. Pertini ezzel Ronald Reagan amerikai el­nök meghívásának tesz ele­get. • SZÓFIA Szófiában a bolgár orvosok pénteken bizottságot alakí­tottak, amely a nukleáris háború megelőzésével kap­csolatos teendőkre mozgósít­ja az ország egészségügyi dolgozóit. A társadalmi bi­zottság elnökévé Atanasz Malejev akadémikust, a bolgár orvostudományi aka­démia elnökét választották meg. • BUKAREST A román fővárosban szom­baton bejelentették, hogy Ni* colae Ceausescu államfő, az RKP főtitkára április köze­pén a Kínai Népköztársaság államtanácsa és a KKP KB meghívására hivatalos baráti látogatásra Kínába utazik. és Lisszabonban találkozott a PKP fővárosi és körzeti vezetőségével. Az MSZMP delegációja Santa Iria de Azoia-ban barátsági nagy­gyűlésen vett részt. A két párt képviselői tá­jékoztatták egymást orszá­gaik helyzetéről, pártjaik te­vékenységéről, s vélemény- cserét folytattak a nemzet­közi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. A megbeszéléseken a kül­döttségek kifejezésre juttat­ták pártjaiknak a proletár internacionalizmuson ala­puló kölcsönös szolidaritását. Egyetértettek abban, hogy tovább erősítik az MSZMP és a PKP közötti baráti együttműködést, amely jól szolgálja országaik és népe­ik érdekeit, a társadalmi ha­ladás, a szocializmus és a béke ügyét. A nemzetközi helyzetet át­tekintve, a két párt képvi­selői kifejezték meggyőződé­süket, hogy a világpolitikai erőviszonyok is a nemzeti függetlenség, a szocializmus javára változnak. Elítélték a katonai erőegyensúly meg­bontására, a fegyverkezési hajsza fokozására, a nemzet­közi feszültség szítására irá­nyuló imperialista, minde­nekelőtt a szélsőséges ame­rikai törekvéseket. Hangsú­lyozták, hogy az MSZMP és a PKP üdvözöl és támogat minden olyan kezdeménye­zést, amely érdemben előse­gíti a világ népei számára súlyos terheket jelentő, az emberiség békéjét és bizton­ságát fenyegető fegyverkezé­si verseny megfékezését. Rámutattak arra, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok- javaslatai jól szol­gálják ezeknek a céloknak a megvalósítását. A két Tcüldöttség elítélte az imperialista erőknek a Lengyelország belügyeibe történő beavatkozását, ésár- ra irányuló .törekvéseit, hogy a lengyel eseményeket a nemzetközi feszültség nö­velésére használják fel, sú­lyosan veszélyeztetve ezzel az enyhülést. A magyar és a portugál kommunisták szo­lidaritásukról biztosították a Lengyel Egyesült Munkás­pártot, a lengyel népet, a ha­zája szocialista vívmányai­nak megvédését és megszi­lárdítását szolgáló erőfeszíté­seiben. A k^t párt küldöttsége a béke megvédése és a forra­dalmi folyamat előrevitele szempontjából különösen fontosnak ítélte meg a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom egységének erősítését, korunk minden forradalmi, imperialistaelle­nes erejének összefogását és kölcsönös szolidaritását. A megbeszélések az MSZMP és a PKP kapcso­lataira hagyományosan jel­lemző, szívélyes, elvtársi légkörben, és a teljes egyet­értés szellemében zajlottak. Gyenes András találkozott és véleménycserét folytatott Oliveira Diassal, a -köztársa­sági gyűlés elnökével, vala­mint Meló Antunessel, a Legfelsőbb Forradalmi Ta­nács tagjával, az alkotmány- jogi bizottság elnökével. * * * A magyar küldöttség szombat este hazaérkezett. Kadhafi elutazott Becsből Szombaton, a délutáni órákban befejezte négynapos ausztriai hivatalos látogatását és elutazott Bécsből Moamer el-Kadhafi, a líbiai forradalom vezetője. Kreisky kancellár Kadhafi el­utazása után sajtóértekezleten vonta meg a líbiai vezetővel folytatott tárgyalások mérlegét. A kancellár egyebek között rá­mutatott: Móamer el-Kadhafival folytatott megbeszélései során nyilvánvalóvá vált. hogy Líbia :iz összes országokkal folytatan­dó párbeszéd híve. és hogy Ausztria közvetítésével szeretne új kapcsolatokat kiépíteni Nyu- gat-Európa államaival. .A líbiai vezető látogatása kap­csán elhangzott amerikai bírá­latokra reagálva Kreisky kije­lentette. hogy Ausztria. mint önálló, demokratikus állam, ha­tározottan visszautasítja az amerikai kormány vádjait, majd hangsúlyozta: Ausztria Líbiával kapcsolatos politikája Kadhafi elutazása után is változatlan ma­rad. Moamer el-Kadhafi líbiai ve­zető Ausztriából hazafelé tartva előre be nem jelentett látogatás­ra megállt Máltán. Kadhafit megérkezésekor Agatha Barbara máltai elnök üdvözölte. A láto­gatás időtartamáról eddig sem máltai, sem líbiai hivatalos for­rásból nem nyilatkoztak. Normalizálódik az élet Suriname-ban Közel háromnapos bizonytalan­ság után szombatra kiderült, hogy kudarcba fulladt a dél­amerikai Suriname-ban a jobb­oldali tisztek puccskísérlete. De- si Bouterse ezredes, a Nemzeti Katonai Tanács vezetője ura a helyzetnek: rádió- és televízió­beszédében számolt bp a lázadás leveréséről, és elmondása szerint „csak néhányan” vesztették éle­tüket az ál'lamcsínykísérlet so­rán. Surcndre Rambocus hadnagy, a lázadó tiszti csoport egyik veze­tője néhány hívével együtt ki­tört a kormánycsapatok által ostromlott fővárosi lakanyából, és menekül. Mint jelentettük, Wilfred Hawker, a lázadók má­sik vezetője még pénteken fog­ságba esett, és felszólíotta hí­veit: adják meg magukat. Jelentések szerint Suriname egész területén szombat reggelig kijárási tilalmat rendeltek el. A helyi rádióállomások felszólítot­ták a lakosságot, hogy jelentsék, merre tartózkodik a menekülő Rambocus hadnagy és csapata. A fővárosban az élet lassan visszatér a normális kerékvágás­ba, az utcákon megindult a for­galom, és néhány üzlet is kinyi­tott. Az iskolák, kormányhivata­lok egyelőre zárva maradtak, és Paramaribo repülőtere sem fo­gad még repülőgépeket. Suriname-ban csütörtökön robbant ki a katonai lázadás egy laktanyában. Hírügynöksé­gek által jobboldalinak minősí­tett tiszti csoport tagjai meg akarták dönteni Desi Bouterse közel két éve hatalmon levő, szerintük túlságosan „Castro-ba- rát” rendszerét. * Suriname fővárosában, Parama- ribóban golyó által kivégezték Wilfred Hawker őrmestert, a sikertelen puccskísérlet egyik ve­zetőjét — jelentette egy holland televíziós állomás. II hét eseményei képekben Washingtonban tárgyalt a nyugatnémet külügyminiszter. Ké­pünkön: Hans-Dietrich Genscher Reagan elnök társaságában — háttal Haig külügyminiszter (Fotó: AP — MTI — KS) Francois Mitterrand, a Francia Köztársaság elnöke villámlá­togatáson volt az amerikai fővárosban. A képen: a francia elnök, Ronald Reagan amerikai elnök és Haig külügyminisz­(Telcfotó) Veronában megkezdték a Dozicr-ügy vádlottjainak tárgya­lását. Képünkön: az egyik Vörös Brigád-tagot kísérik a tár­gyalóterembe (Fotó: AP — MTI — KS) Meghalt Köteles József Köteles József, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje 76 éves korában elhunyt. Temetése március 15-én, 14 órakor lesz Békés- szentandráson. MSZMP SZARVASI JÁRÁSI BIZOTTSÁGA hírek hírek hírek MA: MATILD NAPJA A Nap kél 6.00 — nyugszik 17.48 órakor A Hold kél 22.48 — nyugszik 8.23 órakor HOLNAP: NEMZETI ÜNNEP A Nap kél 5.58 — nyugszik 17.49 órakor A Hold kél 23.52 — nyugszik 8.50 órakor ÉVFORDULÓ Szazhatvun evvel ezelőtt, 1822. március 14-én született, és 72 éves korában. 1894-ben halt meg Szabó József bá­nyamérnök, neves . geológus és mineralógus, a Magyar Tudományos Akadémia tag­ja. a kőzetkutatás világhírű szaktekintélye. * * * Negyvenöt évvel ezelőtt, 1937. március 15-én alakult meg a Márciusi Front. — FOGADÓÓRA. A Békés megyei Rendőr-főkapitányság vezetője minden hónap első csütörtökjén 9—12 óra között fogadóórát tart. — SZOBORAVATÓ CSOR­NÁN. Az 1848-as forradalom és szabadságharc közelgő év­fordulója alkalmából Petőfi- szobrot avattak szombaton Csornán, a költőről elneve­zett lakónegyed parkjában. A két méter magas bronz­szobor Nagy Benedek szob­rászművész alkotása, a köl­tőt vállára vetett köpenyben ábrázolja, öntését a művész irányításával a Mosonma­gyaróvári Fémszerelvény­gyár csornai üzemének szak­munkásai végezték. — A BÉKÉS MEGYEI Rend­őr-főkapitányság titkársága értesíti a megye lakosságát, hogy a főkapitányság pa­naszirodája (Békéscsaba, Bartók Béla út 1—3. Hl. emelet 311. sz. szoba) min­den héten kedden és csü­törtökön 9-től 12 óráig fo­gadóórát tart. Közérdekű be­jelentéseikkel, panaszaikkal és kérelmeikkel a titkárság megbízottjához fordulhatnak. — A BÉKÉSCSABAI Jókai Színház az idei évadban ed­dig több mint száz előadást tartott a megyeszékhelyen. A tájelőadások száma megha­ladta a nyolcvanat, (lj) — MEZŐHEGYESEN, • a szakmunkásképző intézetben kedden délután dr. Perlaki Lajos tart előadást. A téma: „Garázda jellegű bűncselek­mények”. (szm) — A MÁV BÉKÉSCSABAI üzem- főnöksége értesíti az utazókö­zönséget, hogy március 15-én és 16-án 10.13—14.25 óra között Bé­késcsaba és Csárdaszállás állo­mások között az utasforgalmat vonatpótló autóbuszokkal bonyo­lítják le. Március 15—16-án a Bé­késcsaba—Budapest Keleti pá­lyaudvar között közlekedő 6603. sz. gyorsvonat helyett 6603 b. sz. gyorsvonat közlekedik, amely Békéscsabáról 14.20-kor indul. Március 16—17—18-án 8.38—16.55 között, március 19-én, 8.38—13.43 ig Békéscsaba—Csorvás állomá­sok között az utasforgalmat vo­natpótló autóbuszokkal bonyolít­ják le. Március 15-én, 8 óra 40 perctől, március 16-án 8 óra 40 percig Békéscsaba—Telekgeren­dás állomások között a személy- vonatok a deltavágányon át köz­lekednek. Emiatt március 16-án a Békéscsabáról 6.00 órakor in­duló 1637 sz. személyvonat 15 perccel korábban, 5.45 órakor in­dul. A vonatoknál az említett napokon kisebb késéssel is szá­molni kell. Szeles idő Előrejelzés az ország terü­letére ma estig: nyugat, északnyugat felöl egyre job­ban csökken a felhőzet. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, időn­ként viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, 3 fok. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 6, 11 fok között várható. Elhunyt Bernáth Aurél Bernáth Aurél, kétszeres Kossuth-díjas festőművész, a Magyar Népköztársaság Ki­váló Művésze, tegnap, 86 éves korában, rövid szenve­dés után elhunyt. Temetésé­ről később intézkednek. — GYULÁN, a TIT termé­szettudományi termében elő­adói konferenciát rendeznek március 16-án, kedden 15 órától. Szerkesztések, geo­metria címmel Reimann Ist­ván. a Budapesti Műszaki Egyetem tanára tart elő­adást. (gk) — TELEFONDOKTOR. Már­cius 16-án, kedden a magas vérnyomással kapcsolatos kérdésekre válaszol a tele­fondoktor. Az érdeklődők 15—16 óra között a Békés­csaba, 12-915-ös számon hív­hatják. (bzs) — SOM LAJOS és Hajnal Gábor újságíró lesz a ven­dége a békéscsabai ifjúsági és úttörőház Rocktörténet cí­mű sorozata legközelebbi ta­lálkozásának. A neves pop- együttes-vezetővel a fiatalok március 16-án, kedden dél­után 4 és 6 órakor találkoz­hatnak, beszélgethetnek, (ni) — BÉKÉSEN, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat vá­rosi elnöksége március 14- én, vasárnap délelőtt 9 óra­kor az MSZMP városi szék­házának tanácstermében rendezi meg a TIT VIII. városi küldöttközgyűlését. Az elnökség beszámol a legutób­bi küldöttközgyűlés óta vég­zett munkáról, és megfogal­mazza a következő 5 év fel­adatait. (szné) — SZEGHALMON az utób­bi években jelentősen emel­kedett a rendszeres szociális segélyként kifizetett összeg. Az elmúlt esztendőben 98 segélyezett részére több mint egymillió-hatszázezer forin­tot fizettek ki. (Ijl LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 11. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottó­nyeremények a nyéhemény- illetékek levonása után a következők: 4 találatos szel­vénye 39 fogadónak volt, nyereményük egyenként 231 164 forint. 3 találata 6181 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 729 forint. A 2 találatos szelvények száma 209 228 darab, ezekre egyen­ként 27 forintot fizetnek. — A VOLÁN 8. SZ. Vállalat ér- tesíti az utazóközönséget, hogy Békéscsabán holnap, a Kossuth téren tartandó ünnepség miatt az autóbuszjáratok kerülő úton közlekednek 9 óra 30 perctől 10 óra 45 percig. A kerülő út miatt az 1, 2, 5, 6 jelzésű helyi járatok nem érintik a Jókai Színház el­nevezésű megállóhelyet, illetve a Luther utcai megállóhelyeket. Helyettük az Irányi utcában, a Megyei Művelődési Központ, il­letve az iskola előtt állnak meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom