Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-06 / 31. szám
( 1982. február 6., szombat Kovács Ferenc arcképei Nézzél el nekem, tisztelt olvasóm, hogy talán szokatlanul, de azzal kezdem ezt az írást, hogy Kovács Ferenc meg én „félszavakból” is megértettük egymást. Nem telt el öt perc, már tegeződtünk. Persze, • több oka van ennek. Először is: Orosháza. A közös szülőhely. Aztán, hogy az is kiderült: amikor ő járt első osztályba Bakó József tanitó úr elé, akkor én is első osztályba jártam Zoltai András tanító úr elé. Az egyik iskola a monori tanyákon volt, a híres csárda mellett, a másik bent a városban, a Rákóczi úton. Kell-e ennél több ahhoz, hogy „félszavakból” is megértsük egymást? Hogy úgy beszéljünk, száguldozva és elidőzve térben és időben, mintha közös emlékeinket idéznénk? — Emlékszel Bakó Józsefre? Mire emlékszel? — Nézd, iVii Monoron laktunk Nem messze az iskolától, meg Erdős Tóth Sándor tanyájától. Sándor bátyánk a mi rokonságunk, fiatalon sokat jártunk hozzá. De mostan is, névnapkor, meg ahogy -ráérünk. Sándor bácsi, meg Bakó József nagy barátságban voltak. Műkedvelő előadásokat csináltak, Bakó rendezte, Sándor bácsi volt a segítője... Én is ját- . szottam Gárdonyi Géza: A bor című színművében, meg valami másban is, arra már nem emlékszem. Aztán, hogy Bakó tanító úrnak mennie kellett Monorról, a kapcsolat megmaradt. Egyszer öt- venhétben le is látogattak Erdősékhez, akkor találkoztunk utoljára. — Tudtad, hogy ír? — Hogyne. Az apámnak, szegénynek több Bakó-könyve volt. Azokat én is olvasgattam. A „Kapaszkodók", meg a „Feljebb a kaptafánál” nagyon tetszett. Meg- éreztem én is, hogy a tanító úr a szegény parasztság érdekében ír. Hát azért is menesztették. Mert aki kiállt a szegénység mellett, meg a háború ellen, annak nem volt pardon. — Végig Monoron jártál* iskolába? — Bizony, végig. Nyolc osztályt. Szerettem volna to-' vábbtanulni, sokat olvastam, a gépek motorok, az volt a mindenem. Szóval jól tanultam. Jött egy levéi a gimnázium akkori igazgatójától, Csizmadia Györgytől, hogy „tanulmányi eredménye alapján az orosházi gimnáziumban volna a helye”. A szüleim azonban úgy döntöttek, hogy nem vállalják, hiszen nem is volt miből, öten voltunk testvérek, az apám 8 hold földön dolgozott, meg néha fogott valamennyit felesbe is: szükség volt a kezünk munkájára. — Tizenéves voltál akkor. Hogy éltél, mit csináltál a napi munka után? — Bejárogattunk Orosházára. Bálákba, tánciskolába. Meg kint is nagyon szerettünk, Monoron, a körben. A bolt mellett volt az a kör. Ott szerepeltek a műkedvelők. Gyorsan teltek ezek az évek. Egyszercsak 1950 lett, behívtak katonának. Baján töltöttem ki az időmet, amikor meg leszereltem, elhatároztam: most már tényleg olyan munka után nézek, ami nekem a legjobban tetszik. Az orosházi gépállomáson kötöttem ki. Traktoros lettem, meg a műhelyben dolgoztam, tanfolyamokat végeztem.-— A gépállomási munka sokáig tartott? — Hát, nem túl sokáig, de végre gépek közelében lehettem- A vasmunka, az igen! Az volt a vágyam ... — És maradt is ... —. Igen, maradt. 1954. október 4-én kezdtem itt, a mostani vas-műanyag ipari szövetkezet elődjénél, a vas- és fémipari szövetkezetben. Hogyan jöttem ide? Nézd, annyi ismerősöm, barátom dolgozott itt, hát átjöttem. Betanított munkásként kezdtem, felnőttoktatáson szereztem meg a szakmunkásFazekas László felvételei bizonyítványt, öt év után pedig letettem a mestervizsgát. Azon is törtem a fejem, hogy tovább kéne tanulni Szegeden, a gépipari technikumban, de ez már nem sikerült. 1953-ban megnősültem, három év múlva megszületett a kislányunk, Edit, ötvenkilencben pedig házat kezdtünk építeni itt, a Csabai utca 64-ben. Ezt házat, amihez OTP-kölcsönt vettem fel, meg jöttek a rokonok. barátok, csináltuk. Pár éve lett kész. — Akkor elmondhatod, , hogy fél élet munkája benne van. — Ügy valahogy. Amikor felhúztuk a falakat, az OTP" nek az is elég volt, ha egy szobát lakhatóvá tettünk. Az előszoba meg nyitott veranda maradt, sokkal később építettük körbe falakkal, ablakokkal. Mert ahol kevés a pénz, meg a posztó, ott nem épül fel a ház egy-két év alatt. Ez a mienk majdnem húsz évig épült. De nagyon megszerettük. — A falon fényképek: itt, ezen még kicsi a lány, te meg a feleséged is egészen fiatalok vagytok... — Régi kép, régi. Még a Csendes utcából, ahol először laktunk. Emitt meg a fiam, Zoli, iskolás korában. Most Kecskeméten tanul, a gépipari főiskolán. A lányom meg ötödéves joghallgató, Pesten. Pénteken megyek Debrecenbe a harmadik Tra- bantunkért. Jó kis autó, a szegény emberek kocsija ... Két-háromhetenként felpakolunk a feleségemmel, előbb Kecskemét, a fiam, aztán Pest, a lányom. Viszünk ezt-azt, hozzuk a mosnivalót. És látjuk őket, az a legfontosabb. — Szeretsz autózni? — Rettenetesen! De annyi időnk mégsincs, hogy ide- oda utazgassunk. Csak a gyerekekhez. Különben tényleg imádok vezetni. Tíz éve, amikor a kislányunk Baján tanult, a német gimnáziumban, Pannónián motoroztunk hozzá. — Huszonhét éve dolgozol egy munkahelyen. Sok ez, vagy kevés? — Attól függ, honnan nézzük. Géplakatos vagyok, öt évig esztergáltam, végigcsináltam egy csomó új' munkafolyamatot, új gépeket ismertem meg, nem volt idő pihengetésre. Az viszont nem is az én stílusom, hogy úgy mondjam. Itt úgy kell dolgozni, hogy az ember önmagát is meózza, szóval minőségi munka kell. Manapság már olyan műanyagipari gépeket csinálunk, hogy a világszínvonal a mérce. A KGST-államoknak, tőkés piacra is, mindenhová. — A kereset? Milyen a kereset nálatok? — Az igazsághoz tartozik, hogy nem rossz. Más üzemekhez viszonyítva azért közepesnek tartom. De hát nálunk nincs három műszak, nincs műszakpótlék. Azért is kevesebb. Viszont ezt szoktam meg, ezt a munkát; az üzemet úgy ismerem, mint a tenyerem, mindenki barát, ismerős. Hatvanan voltunk, amikor idejöttem, most háromszáznál többen vagyunk. — Manapság nincs riport, ahol a munkásokat ne kérdeznék meg: mit tartanak a munkaszervezésről? Lehetne-e jobban? —• Látod, erről is is sokat tudnék beszélni. Sok a kötöttség, ott kezdeném. A sorban állás a nágykernél, mert nem lehet ám, hogy a raktárkészletünk meghaladja az engedélyezett mennyiséget. Aztán, ha éppen csapágy kellene és nincs, akkor leáll a tudomány. Jön a kereséskutatás, most ezért nincs, most azért nemkapunk, közben nem jutunk egyről a kettőre. Hogy lehetne-e ezen segíteni? Nagyon nagy kérdés. Mi kicsik vagyunk a nagy gyárakhoz képest, a mi bajunk kicsi a nagy egészben. De lehetne segíteni! Biztosan lehetne, mert ezt mindenkinek be kell látnia. — Volt idő, ugye, amikor a munkaverseny, az aztán elmaradhatatlan volt. Most hogyan van ez? Versenyeztek? — Az a régi, akkor jó volt. Állítom. Sokat hozott a munkaverseny. Hogy néhol csak a külszínre mentek, az is igaz. Az ilyesmi pedig visszaüt. Vissza is ütött. Most? Szerintem jó ez a szocialista brigádmozgalom. Tulajdonképpen önmagunkkal versenyzőnk, így is lehetne mondani. Azért, hogy okosabban, jobban, hasznosabban dolgozzunk. Hogy amit eltervezünk nagyban, azt minden brigád, minden ember megvalósítsa. Nem' olyan most a verseny, hogy kihívom X-et, melyikünk esztergál többet egy műszakban? Ez volt. Most másképpen van. De van, ha kevés szó is esik róla ... — Mit szólsz a fiátalok- hoz? Szeretik a szakmát, az üzemet, a munkát? — Szeretik, de nem mutatják. Aki nem érti meg, hogy minden 'generáció más formában éli a maga életét, az könnyen csalódik. Évtizedenként változik az ifjúság, mi is mások voltunk, mint a mostani hatvanasok. A mostani tizenévesek? Huszonévesek? Nekünk felnőtt fejjel kellett gondolkozni a háború utáni években. A mostani fiataloknak pedig minden, ami van, természetes. Készen kapták azt, amiért a régebbiek annyit küszködtek. Nem lelkesednek úgy, mint mi, de azért tudják. hogy ami van, azt apáik, nagyapáik izzadták ki... Amikor kezet fogunk, Ferenc azt mondja: gyere, nézd meg a műhelyem, az itthonit. Ott szoktam barkácsolni. Itt van a garázs mellett. Megnéztük. Valóságos kis birodalom .. . Sass Ervin Amatőr átjátszó állomás Békéscsabán Néhány nappal ezelőtt felbolygatott méhkasra emlékeztetett az amatőr rádiósok békéscsabai városi klubjának szobája. Az izgatott várakozás oka, hogy évek óta várt esemény megvalósítására készültek:, amatőr rendeltetésű átjátszó állomás üzembe helyezésére a Szarvasi úton. , ' „Még fél óra .. ., még tíz perc ... még öt... és itt vannak Csabán” — jelentette időnként Kádár Sándor,' aki rádión tartotta a kapcsolatot a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnökének gépkocsijával. Kristofóri Gábor, a helyi klub titkára közben a klub életéről, elért eredményeiről beszél. — A klubnak 64 tagja van — mondta. — Valamennyien megszállott rádiósok, s hogy nemcsak szeretik, hanem értik is azt, amit csinálnak, bizonyítja, hogy 1981-ben számos sikert értek el országos versenyeken. A rádió-iránymérők országos bajnokságán férficsapatuk harmadik és női rádiós több- tusacsapatuk (Bállá Erzsébet, Braun Erika, Szabó Ildikó) második lett. Szabó Ildikó ezenkívül egyéniben a dobogó második fokára állhatott fel. Szép eredménye a szakosztálynak az is, hogy ifj. Kalina Pált meghívták a többtusa válogatott keretbe. — URH-rádiósaink sem tétlenkedtek az elmúlt évben. Országos versenyen egy első, harmadik és negyedik helyezést és három ötödik helyezést szereztek. Konstruktőreink munkája közül egyet a Rádiótechnika is közölt, ami jelentős szakmai elismerést jelent. Ezeket az eredményeket nyilván csak úgy lehetett elérni, hogy jelentős támogatást kapnak a különféle berendezések beszerzésére. Kiderült azonban, hogy az igazi amatőr saját maga készítette adó-vevőt használ. S ha valami egyszerűbb, praktikusabb megoldással találkozik, kezdődik' a hetekig tartó építő-szerelő munka, hogy elkészítse a modernebbet. A klub természetesen segít a házilag el nem készíthető alkatrészek beszerzésében. De a munka az amatőrökre vár. — Sokan összetévesztenek bennünket a CB-sekkel — mondja Benkó Gyula. Pedig a kettő ég és föld. A CB- készülékeket az üzletben megveszi valaki, és szinte megkötés nélkül használhatja. Ahhoz, hogy vérbeli rádióamatőr legyen, éveket kell tanulnia, hogy a minősítési fokozatokat elérje. Akinek van kitartása és á szigorú vizsgákon megfelel, saját adó-vevőt használhat. Ez az amatőr többé nem tudja abbahagyni a rádiózást. Valaki bejön az ajtón és újságolja: „Itt vannak, itt van az átjátszó is! Fiúk, minden rendben” ... Megérkeznek a vendégek. Előkerülnek az üzembe helyezési engedélyek és a különböző okiratok. A hangulat olyan, mintha a vb-döntőn sorra rúgdosnák Nyilasi- ék a gólokat. Az adminisztráció után a Magyar Rádióamatőr-Szövetség elnökét, a mezőberényi születésű dr. Gschwindt Andrást arra kértem, mondjon néhány szót a csabai átjátszó állomásról. — Az átjátszó célja, hogy elősegítse az amatőrök munkáját. Ez a 25 wattos készülék, mintegy 90 kilométeres körzetben biztosít jó adásvételt — a mobil (autóba épített) — rádióknak is. Sajnos, az országban elég kevés az amatőr rendeltetésű átjátszó. Csak Hármashatár- hegyen, Galyatetőn, Kőrishegyen, Kecskeméten. Pécsett és mostantól Békéscsabán van. Távlati célunk egy olyan országos lánc kialakítása, ami szükség esetén létfontosságú információk továbbítására is alkalmas. A rádióamatőrök tevékenysége nem öncélú. Része az MHSZ tevékenységének, és bizonyos tudományos kutatásoknak, például a rádióhullámok terjedési szabályainak tanulmányozása világméretű koordináció keretein belül történik. — Miért Békéscsabára telepítették ezt az átjátszót? — Magyarországon átlagosan 6 ezer 394 lakosból egy a rádióamatőr, Békéscsabán 4121 az egyhez az arány, ezzel második a megyék rangsorában. Ezenkívül szerepet játszott a hely megválasztásakor az is, hogy a békésiek hozzáértésüket jó néhányszor bizonyították. Természetesen ebben a megyében is van még mit tenni az amatőr rádiózás népszerűsítéséért. Mire ez az írás megjelenik, a Budapesti Műszaki Egyetem rádiósklubjában elkészített átjátszót már üzembe helyezték és használják is a csabai amatőrök. Lovász Sándor Gyulai polgárházból mózeum Múzeum lesz a gyulai Ladics- ház; a jellegzetes kisvárosi polgárcsalád otthonát bemutató múzeum a tervek szerint jövőre nyílik meg. A műemléki helyre- állítást követően az eredeti állapotában mutatják be a Ladics- ház szobáit, s egyéb helyiségeit. A nyolcablakos, hatszobás ház már a múlt század elején megvolt, Petőfi Sándor is betért e hajlékba, 1849 júliusában látogatta meg az itt lakó Szakái Lajos költőt. A ház az akkoriban megyeszékhely Gyula központjában állt, a mai Jókai utcában, a városba látogatók által jól ismert Százéves cukrászda mellett. Benne 1863. óta élt a Ladies család. A kisváros életében hajdan jelentős szerepet játszó polgárcsalád utolsó helybeli tagjai, életjáradék fejében, a városra hagyták a házat a rendkívül értékes berendezéssel és gyűjteményekkel együtt. A múlt századi gyulai módos polgári otthont visszaidéző berendezés — míves bútorok, dísztárgyak sokasága — mellett a Ladics-ház kitűnő könyvtár, s festmények, iparművészeti tárgyak gazdag lelőhelye. A festménygyűjtemény egyik érdekessége, hogy a helyi szájhagyomány szerint a Ladies családról készült arcképek Munkácsy Mihálytól valók; a - gyűjtemény tudományos feldolgozása döntheti majd el, így van-e. Olvasó szakmunkástanulók Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Művelődési Házban két éve működik a szakmunkástanulók olvasóklubja. Tagjai havonta négy alkalommal találkoznak. Programjaik között gyakran szerepelnek író-olvasó találkozók; a közelmúltban vendégük volt Szakonyi Károly. Mint Hajdú László, a klub vezetője elmondotta, ezek a találkozók nem csupán írói beszámolók, előadások. A klubtagok kérdeznek, időnként pedig vitába is szállnak a meghívott írókkal. Minden hónapban három-négy könyvet elolvasnak, amelyekről aztán elbeszélgetnek. Közös kirándulásra is elmennek évente egy alkalommal, és valamennyi klubtag rendelkezik színházbérlettel. Emellett természetesen ott vannak nyaranta Békés-Tarhoson, az egyhetes megyei olvasótáborban. S hogy a klub munkája iránt érdeklődnek, szeretne!: ide járni, ezt bizonyítja, higy időnként visszajárnak a már végzett szakmunkások is. L. J. MOZI II Birodalom visszavág A film elődjét, a Csillagok háborúja címűt, bemutatása előtt, szinte soha nem tapasztalt várakozás előzte meg, aztán nem is kevesen csalódottan távoztak a mozikból. Ügy érezték, nem azt kapták, amit vártak, valami egészen modern űrtörténet helyett lassan csordogáló mesét, igaz sziporkázó technikai trükkökkel, és csodás kiállításban. Ám, aki gyorsan — még a film elején — váltott, s nem a kívánságát kergette, az jól szórakozott a nyugodtan mondhatni, régimódi, vagy inkább örök mesén. Most megérkezett a folytatás. Az akkor megmenekült lázadók új hazára leltek a világűr egy nagyon távoli részén, a Tejútrendszer egyik kihűlt, hóborította bolygóján. Ám nyugalmuk nem tart sokáig, mert a Birodalom nem lenne birodalom, ha abbahagyná üldözésüket. A Rossz a Jó győzelmét még időlegesen sem képes elviselni, legföljebb elnapolja a bosszút, s erőt gyűjt. Így is van, és ez új kalandokra ad alkalmat mindkét félnek, s'újabb hőstettekre a szereplőknek. A szép, de szigorú — és szerelmes — Leia hercegnőnek, a' parancsnokká lett, volt szegény parasztfiúnak, Luka Skywalkernek, s a fenegyerek űrcsempész Han Solonak. Minden tettük merész ügyesség a kivitelben, mozgató rugójuk pedig a* hűség az eszméhez. Nem tűrik az igát, nem hódolnak be a Rossznak. Győzelmük, a szabadulás a gonosz Vader lovag hálójából, egy kivételével sikerül. Hant a birodalom foglyaként — lehűtve és szénbe ágyazva — magukkal viszik Vaderék. Nyitva tehát az ajtó: jöhet a következő epizód, s hogy jönni fog, arra mérget vehetünk, hiszen a film is azzal fejeződik be: megtaláljuk. Mind e közben persze rengetek dolog történik. Évődő, s csak a végén bevallott szerelem Leia és Han Solo között, s Luke készülődése az igazi jedi lovaggá válásra, egy olyan bolygón, ahol minden a klasszikus mesék elátkozott erdejére emlékeztet. Még a csúnya külsejű, okos kis manó is, a lovagok ősöreg tanítója, őt hagyja faképnél a teljesen .még ki nem képzett Luke, csakhogy barátai segítségére siessen, mert az számára mindennél fontosabb. Szóval pontosan úgy, ahogy az a mesében és a fantasztikus regényekben i§ illik. A tudománynak nem is sok köze van ehhez a történethez, jószerével csak a környezetet adja, de még ha valóban az lenne is, az ember akkor is csak ember. Bmbe- riek a vágyai és embermódra cselekszik. Akár jót, akár rosszat. Ezt a filmet, szemben az előzővel, végig a mozgalmasság jellemzi. Kápráztató űr- csatajelenetek szinte percenként követik egymást, s a lírai részek csak pillanatnyi feloldások. S időnként tényleg a világűrben érezzük magunkat. Az alakok, mi mások is lehetnének, mint egysíkú- ak, a jók tiszta fehérek, a rosszak tiszta feketék. Érdekes, hogy most is — mint az előzőben — a két robot nyeri meg igazán a tetszésünket- Thripio, a bronzszínű, ember alakú, protokoll robot, nyűgös előkelősködésével, és Artu, a hagyományos fajta. Artu egy különszám. Okos, kedves, megbízható, hűséges, és csupaszívet takar kismac- kó külseje. Néha szeleburdi. Beszéd nélkül is a legemberibb figura. y. m.
