Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-19 / 42. szám

1982. február 19., péntek SPORT SPORT SPORT Hét végi MNK-fordulók Megyénk labdarúgó-együt­tesei közül a Gyulai SE a legfrissebb: már holnap tét­mérkőzést játszanak a Bp. Építőkkel, hazai pályán. Amelyik együttes nyer, az az MNK-ban a legjobb 16 közé kerül. A találkozó 13 órakor kezdődik. Az előkészületek­ről, a tervekről Erdős Fe­renc technikai vezető a kö­vetkezőket mondta: — Jól sikerült a felkészü­lés. Az összecsapás kitűnő felmérés a csapatnak a baj­noki rajt előtt egy héttel. A magam részéről játékot és biztos továbbjutást várok. Hozzá kell azt is tennem, hogy a GYSE történetében eleddig ez a legsikeresebb kupaszereplés. Holnapi el­lenfelünk jó képességű lab­darúgókból áll, tipikus pesti focit játszanak. Az első perc­től az utolsóig fegyelmezet­ten kell játszania a gárdá­nak ahhoz, hogy sikeresen vegye ezt az akadályt. Amennyiben továbbjutunk, a jövő hét szerdán — remél­jük, újra hazai környezet­ben — ismételten MNK- mérkőzés következik. A szombatra előre hozott gyulai MNK-mérkőzésen kí­vül még egy Békés megyei csapat — az NB I-es Bcs. Előre Spartacus SC — érde­kelt. A lila-fehér gárda va; sámap lép pályára, ugyan­csak MNK-mérkőzés kereté­ben — Hódmezővásárhelyen —, az NB Il-es, jó játékerőt képviselő HMSE ellen. A békéscsabai csapat technikai vezetője, Tóth Márton a kö­vetkezőket mondotta: — Hosszabb távú célkitű­zésünk, hogy a Magyar Nép- köztársaság Kupában a leg­jobb négy közé jusson a csa­pat. Ebből következik, hogy vasárnap is győzelmet vá­runk. Tegnap még a főváros­ban játszott előkészületi mérkőzést a csapat, Kerekes nélkül. Egyelőre a váloga­tott hátvéd állapotáról sokat nem tudunk, így azt sem, hogy pályára léphet-e Vá­sárhelyen. Pásztor sérülésé­ből felgyógyult, a fővárosban már ő is játszott. Királyvári hétfőn hazajött a sportkór­házból, ahol Achilles-ínnel megoperálták. Nagyon óvato­san sétálhat már, természe­tesen csak otthon, reméljük másfél-két hónap múlva a csapat rendelkezésére állhat majd. * * * Hazaérkezett a labdarúgó­válogatott. A világbajnoki döntőre készülő magyar lab­darúgó-válogatott egyhóna- dos ausztráliai és új-zélandi túrája után csütörtökön dél­után megérkezett Budapestre Kuncz: egy évig még OSC Nagy vihart kavart a vízi­labdázók átigazolási idősza­kában. hogy az OSC több játékosa klubcserekérelmet terjesztett elő. Közéjük tar­tozott Kuncz, a válogatott erőssége is, aki a Vasasba kérte átigazolását. Mivel klubja nem adta ki. a szö­vetség döntött, és tizenkét havi várakozási időt állapí­tott meg. Tekintve, hogy a magyar válogatott számára minden játékos szereplése fontos, az OSC és a Vasas megegyezett. Eszerint Kuncz ebben az évben még az or­vosegyetemiek csapatában játszik, 1983-ra viszont kiad­ják a piros-kékeknek. Más a helyzet Somossyval kapcsolatban, aki szintén az OSC-ből akar távozni, még­pedig az OB I-ben újonc Volánhoz. Neki is várnia kell — a szövetség döntése értelmében —, de úgy hírlik, ebben áz ügyben is „békél­tető” tárgyalások kezdődnek. Vívó megyei bajnokság A Békés megyei Vívószö­vetség az elmúlt hét végén rendezte meg az idei felnőtt egyéni vívóbajnokságot, fér­fitőr, női tőr, kard és pár­bajtőr fegyvernemben. Ezút­tal döntötték el a megyei bajnoki cím mellett a kör­zeti versenyen indulásra jo­gosultságot is. Pástra léptek Orosháza, Gyula és Békés­csaba versenyzői, csaknem negyvenen. Az összecsapáso­kat erős küzdelem jellemez­te. ami az első hely és a he­lyezések eldöntésénél látszott meg leginkább, hiszen csak a találatarány döntötte el a végső sorrendet. Kardban Orosháza, női tőrben Békés­csaba évek óta az élen áll, férfitőrben Gyula és Békés­csaba küzdelme volt a leg­szorosabb. Párbajtőrben első ízben rendeztek megyei baj­nokságot. Eredmények. Női tőr: 1. Galli Diana (Bcs. Előre Sp.) 7 győze­lem, 2. Egriné (Bcs. Előre Sp.) 5, 3. Tráher (Bcs. Előre Sp.) 4, 4. Bordás (Bcs. Előre Sp.) 4, 5. Kazár (Bcs. Előre Sp.) 3. 6. Rozsnyai (GYSE) 3. 7. Czirle (Bcs. Előre Sp.) 3. 8. Tarsoly (GYSE) 0. Férfiak. Tőr: 1. Galli Zsolt (Bcs. Előre Sp.) 5, 2. Hajtman (Bcs. Előre Sp.) 4. 3. Radnal (GYSE) 4, 4. Horváth (GYSE) 4. 5. Ancsln (Bcs. Előre Sp.) 4. 6. Bordás (Bcs. Előre Sp.) 3, 7. Winckler (GYSE) 2, 8. Csetneki (Bcs. Előre Sp.) 2. Kard: 1. Dér Lajos (Orosháza) 6. 2. Berta (Orosháza) 6, 3. Pusztai (Oros­háza) 5. 4. Ancsin (Bcs. Előre Sp.) 5, 5. Nagy (Bcs. Előre Sp.) 3, 6. Pál (Orosháza) 1, 7. Veres (Bcs. Előre Sp.) 1. 8. Bor (Oros­háza) 1. Párbajtőr: 1. Hajtman János (Bcs. Előre Sp.) 4. 2. Hor­váth (GYSE) 4, 3. Galli (Bcs. Előre Sp.) 3. 4. Winckler (GYSE) 3, 3. Radnai (GYSE) 1. 6. Cset­neki (Bcs. Előre Sp.) 0. A Rózsa Ferenc Gimnázium adott otthont az idei megyei ví­vóbajnokságnak Fotó: Jávor Péter Lebukott a „bukibanda” A bostoni kollégiumi ko­sárlabdacsapat szereplése az utóbbi szezonban alapos kacskaringóival sokakat meglepett. Lehet, hogy egy­két vereséget az egyébként jó képességű csapat formájá­ra is rá lehetett fogni, sok~ kai valószínűbb azonban, hogy három személy „közre­működése” okozott ilyen ha­tást. Legalábbis erre utal egy New York-i szövetségi bíró­ság ítélete, melynek ered­ményeként egy „bukikon- szernt” hosszú évekre hű­vösre tesznek. A fő vádlott, James Burke összesen har­minc évi börtönt kapott, rá­adásul még harmincezer dolláros büntetést. A másik két vádlott: Anthony Perla és öccse, Rocco további tár­gyalások elé néz. Mind a három „sportra­jongó” közös zsebre dolgozó maszek fogadóirodát tartott fenn. Gyümölcsözően együtt­működtek, és az állami fo­gadóirodákat tették sorban tönkre különféle manipulá­ciókkal. Ebből természete­sen busás hasznot húztak. A haszonból bőségesen jutott a kosarasok lepénzelésére. A vizsgálat során kiderült, hogy — különösen az 1978— 79-es idényre volt ez jellem­ző — az említett konszern a találkozók előtt megkereste a bostoni játékosokat, és a megbeszélések eredménye­ként alakult ki a kívánt pontállás, amiből azután bő­ségesen folyt a dollár. A já­tékosok közül Rich Kuhn és Paul Mazzie már elnyerték büntetésüket. Így első hal­lásra persze sokan hasonló „kisiklásra” lennének haj­landók, mert egy-egy talál­kozó kívánt eredményének kialakulása esetén a játéko­sok 2500-2500 dollárt kap­tak fejenként. A hét végén rendezték meg a szakmunkástanulók 1982. évi asz­talitenisz és sakk megyei döntő­jét. Eredmények. Fiúk, egyéni: 1. Bányik László (614. sz. Szmk.. Mezőhegyes), 2. Juhász (612. sz. Szmk., Orosháza). 3. Herczeg (635. sz. Szmk.. Békéscsaba). Pá­ros: 1. Juhász László—Marunák Attila (612. sz. Szmk., Orosháza), 2. Herczeg—Lestyán (635. sz. Szmk.. Békéscsaba), 3. Aranyos —Katona (Mg. Éleim. Szmk., Sza­badkígyós). Leányok: 1. Balogh Júlia (Mg. Eleim. Szmk., Szabadkígyós), 2. Nagy (Kereskedelmi és Vendég­látóipari Szmk., Békéscsaba), 3. Dudoma (611. sz. Szmk., Békés­csaba). Páros: 1. Balogh Júlia— Medvegy Gyöngyi' (Mg. Éleim. Szmk.. Szabadkígyós), 2. Kindli —Nagy (Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Szmk., Békéscsaba), 3. Megyeri—Molnár (Mg. Eleim. Szmk., Gyomaendrőd). Vegyes páros: 1. Aranyos Miklós—Ba­logh Júlia (Mg. Éleim. Szmk.. Szabadkígyós), 2. Mezei—Deák (614. sz. Szmk., Mezőhegyes), 3. Kovács—Dudoma (611. sz. Szmk., Békéscsaba). Érettségizettek: 1. Koloch Bé­la. 2. Börcsök László, 3. Kiss Jó­zsef (valamennyien a 612. sz. Szmk., Orosháza versenyzői). Sakk. Fiú, egyéni: 1. Dimák Tibor (Kereskedelmi és Vendég­látóipari Szmk., Békéscsaba), 2. Kovács (636. sz. Szmk., Békés), 3. Szatmári (636. sz. Szmk.. Bé­kés). Csapat: 1. Kereskedelmies Vendéglátóipari Szakmunkáskép­ző. Békéscsaba. 2. 636. sz. Szak­munkásképző. Békés. 3. Mező- gazdasági és ' Élelmiszeripari Szakmunkásképző, Szabadkígyós. Leány, egyéni: 1. Viczián Ju­lianna (Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Szmk.. Békéscsaba), 2. Nagy (Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Szmk.. Békéscsaba), 3. Szerencsi (611. sz. Szmk.. Bé­késcsaba). Csapat: 1. Kereskedel­mi és Vendéglátóipari Szmk.. Bé­késcsaba, 2. 611. sz. Szmk.. Bé­késcsaba. 3. 611. sz. Szmk., Gyo­maendrőd. Összesített pontverseny. Fiúk: ­1. Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző, Békés­csaba, 2. 636. sz. Szmk., Békés, 3. 611. sz. Szmk., Békéscsaba. Leányok: 1. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkáskép­ző, Békéscsaba. 2. 611. sz. Szmk.. Békéscsaba. 3. Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szmk., Szabadkí­gyós. Frissen, csinosan Idén már tizedik éve rendezi a Békéscsabai városi Testnevelési és' Sporthivatal a szlovák gimnázium tornatermé­ben a felnőtt nők kondi­cionáló tornáját. Abo- nyiné Cseke Éva testne­velő tanár vezetésével jelenleg 23 hölgy szeret­ne mozgékonyabb, fris­sebb, csinosabb lenni. Nemcsak fogyókúrázók­nak ajánlható ez a re­cept, hiszen az egészsé­ges életmód elengedhe­tetlen kelléke a rendsze­res testmozgás. A jó idő beálltával a tornaórák egy részét a strandon tartják meg, úszásokta­tással kiegészítve. Martin Gábor képriportja BÉKÉS MEGYEI IZHilUmci Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki­adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom