Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-10 / 34. szám

1982. február 10,, szerda SPORT SPORT SPORT Kétlépcsős ökölvívó-csapatbajnokság Vasárnap Gyulán: Békés-Pest megye összecsapás líUisi | Jelentős változás lesz az idén az ökölvívó-csapát- bajnokság lebonyo- rendszerében. To­vábbra is megmarad az úgy­nevezett kiemelt csb., amely­nek résztvevője a Vasas, a Vasutas, a Bányász, a Hon­véd, a Dózsa és az Építők válogatottja. (Ebben a küz­delemsorozatban csak a fel­nőtt versenyzők lépnek a kötelek közé.) A Magyar Ökölvívó-szövetség azonban az idén a sportág utánpótlá­sának tervszerűbb nevelése, a fiatalabb versenyzők rend­szeres foglalkoztatása, s nem utolsósorban a sportág népszerűsítése érdekében egy másik csapatbajnokságot is kiírt, amely a megyei vá­logatottak között zajlik. Négy csoportot alakítottak ki, ami nem azt jelenti, hogy ezekben mind a 19 megye érdekelt, ugyanis azon me­gyék, ahol a sportág bázisa nem teszi lehetővé megyei válogatott összeállítását, hiá­nyoznak a névsorból. Békés megye az eredeti csoportalakítás szerint Szol­nok, Csongrád, Bács és Pest megyével alkotja a negye­dik csoportot. Szolnok és Csongrád megye azonban nem vesz részt, így három­tagú az itt küzdők névsora. Pest megye csapata a Cse­pel Autó, az Óbuda TSZSK, a Vác, a Cegléd és a Monor sportegyesületének szakosz­tályára épül, míg Bács me­gye válogatottját elsősorban a Kun Béla SE, a Kecskemé­ti SC és a Bajai SK öklözői- ből állították össze. Békés megye a Békési SE és a Gyulai SE fiataljait vonul­tatja fel. (A legjobbak az említett szakosztályokból természetesen ezután is bizo­nyíthatják képességüket a Vasas, a Honvéd és a többi „nagy csb”-n rajtoló válo­gatottakban.) A megyék kö­zötti mérkőzéseken 12 súly- csooprtban mérik össze tu­dásukat a felek. A kisebb súlycsoportokban serdülő, a magasabbakban ifjúsági, il­letve felnőtt korú ökölvívók lépnek a kötelek közé. A csoportmérkőzések után a győztesek oda-visszavágó alapon mérkőznek tovább, a vidék csapatbajnoka címért. Ez persze még odébb van. Egyelőre a csoporttalálkozó­kon a hangsúly. Békés me­gye válogatottja Gyulán mu­tatkozik be: február 14-én, vasárnap délelőtt 10 órakor az Erkel Ferenc Művelődési Központban Pest megye csa­pata lesz az ellenfelük, majd hat nappal később, február 20-án, szombaton, este 8 óra­kor, a békési Szántó utcai tornacsarnokban Békés me­gye—Bács megye mérkőzést rendeznek. Ezt követően egy hét pihenő következik, majd jönnek a visszavágók. A gyulai találkozón Fábián Já­nos, a GYSE, a békésin Ma- czik Pál lesz a megyei vá­logatott vezető edzője. Hét végi labdajáték-eredmények Szoros küzdelem a Magyar Hírlap Kupa megyei döntőjén verseny A hét végén Bé­késben is megren­dezték a Magyar Hírlap Kupa sakk- megyei döntőjét. Ezt megelőzően a Közalkal­mazottak Szakszervezetéhez tartozó alapszervezetekben 235-en mérték össze tudásu­kat. Békéscsabán az SZMT ok­tatási központjában szomba­ton 10 csapat tagjai ültek asztalhoz, hogy eldöntsék: melyik csapat képviseli Bé­kés megyét az országos dön­tőn. A korábbi évektől el­térően a mostani megyei döntőn színvonalas, kemény összecsapásokat vívtak a csapatok. Az utolsó forduló­ig négy csapat szinte egy­forma eséllyel bízott a to­vábbjutásban. A slágermér­kőzésnek a Megyei Tanács— Orosháza Városi Tanács csa­patának mérkőzésé ígérke­zett: ha az orosháziak csak 2:l-re kapnak ki, akkor ők a megyei bajnokok, ők' a to­vábbjutók. Nem így történt. A megyei tanács csapata hátrányos helyzetéből ferge­tegesen hajrázott, újítani tu­dott az elfáradt orosháziak­kal szemben, s végered­ményben 3:0-ra győztek. A győzelem egyben azt is je­lenti, hogy Békés megyét is­mét a megyei tanács együt­tese képviseli az országos döntőn. Végeredmény: 1. Békés megyei Tanács (dr. Gyebnár László, Gombos János, Mü- lek István) 16 pont, 2. Oros­házi Városi Tanács 15.5. 3—4. Megyei Bíróság, SZTI 14,0. Az egyes táblákon az ered­mények: az első táblásoknál (4-es holtverseny után) dr. Gyebnár László (Megyei Tanács), a második táblán Gombos János (Megyei Ta­nács), a harmadik táblán (kettes holtverseny után) dr. Csukás Lajos (Megyei Bíró­ság) végzett az élen. A me­gyei döntő legidősebb ver­senyzője a 71 éves Gombos János volt. aki eddig vala­mennyi Magyar Hírlap Ku­pa versenyen részt vett, s csapata egyik legeredménye­sebb tagjának bizonyult. — Sz — Felvételi a TF-re A Testnevelési Főiskola fel­vételt hirdet az 1982/83. tanévre az alábbi szakokra: 1. tanári szak, nappali tago­zat. 2. edzői szak, nappali tago­zat: atlétika, cselgáncs, súly­emelés, torna, úszás. 3. edzői szak, levelező tagozat: birkózás, evezés, kajak-kenu, kerékpár, kézilabda, iabdarúgás, sportlö­vészet, tollaslabda, torna, vitor­la, vízilabda, sportágakban. 4. sportszervezői szak: csak azok jelentkezhetnek, akik a testne­velés és sportmozgalom terüle­tén főfoglalkozásban, képesítésé­hez kötött munkakörben dol­goznak. 5. gyógytestnevelési ki­egészítő szak: testnevelő szakos általános iskolai tanári képesí­téssel renedelkező pedagógusok, és TF tanári diplomával rendel­kező testnevelő tanárok számá­ra. A kiegészítőszak-képzésre azok jelentkezhetnek, akik álta­lános iskolában vagy közép­fokú iskolákban képesítés nél­kül gyógytestnevelést oktatnak, akiknek betöltött munkakörük szakszerű ellátáshoz a gyógy- testnevelés kiegészítő szak elvég­zése feltétlenül szükséges, s munkaadójuk felvételüket java­solja. A jelentkezőknek felvéte­li meghallgatáson kell részt venniük. Érvényben levő új jelentkezé­si lap a Nyomtatványellátó Vál­lalatnál, Budapesten vagy a me­gyei nyomtatványellátó boltok­ban kapható. Jelentkezési határidő: 1982. március 30. Kettős herényi siker Mezőberényi ÁFÉSZ —Olefin SC 69:35 (32:14). NB II. Női. Leninváros. V: Tolnai. Bukta. Mezőberény: Braun (16), Brezsnyik (4), Hegedüsné (14), Kun (6), Iványiné (19). Csere: Szé­kely (6), Berg (2), Kőfalvi (2), Hoffmann, Szénási. Ed­ző: Iványi László. 12:12-ig együtt haladt a két csapat. Ezután az ÁFÉSZ együtte­se egyre jobban játékba len­dült, s a mérkőzés végéig ők diktálták az iramot, biztos győzelmet arattak. Mezőberényi Spartacus— Olefin SC 76:51 (32:27). NB II. Férfi. Leninváros. V: Bukta, Tolnai. Spartacus: Szilágyi (12), Filozof (2), Ma­yer (16), Boczonádi (18), Iványi (20). Csere: Tánczos (8), Hidasi, Frey, Boczonádi. Edző: Tánczos Imre. A mér­kőzés folyamán végig fe­gyelmezetten és jól játszó Spartacus meglepően nagy­arányú győzelmet aratott idegenben, amely megérde­melt. Szegedi Postás—Mezöberé- nyi Spartacus 82:55 (34:27). NB II. Férfi. Szeged. V: Öze. Spartacus: Mayer (8), Bo­czonádi (20), Szilágyi, Tán­czos (13), Iványi (10). Csere: Gulyás (2), Frey (2), Kála- zi. Edző: Tánczos Imre. Az első félidő 17. percéig a — sérült Hoffmannt nélkülöző — herényiek vezettek', de ez­után biztosan húztak el az esélyesebb hazaiak. Hódmezővásárhelyi VSE— Békési ÁFÉSZ 79:60 (50:27). NB II. Férfi. Békés, 100 né­ző. V: Hutai, Nagyházi. Bé­kés: Domokos (12), Lipcsei (11), Knyihár (8), Kovács (8), Balázs (7). Csere: Biró (6), Fazekas (4), Adamik (2), Zima (2), Nagy. Edző: Béké­si Mihály. A képzettebb já­tékosokból álló, jobb dobó­teljesítményt nyújtó vendé­gek megérdemelten nyertek az igen gyenge napot kifogó hazai csapat ellen. MNK Gyúrna. V.: Gyöngyösi, Kékes—Sza­bó. Előre: Tóth — Szilágyi 8, Greksza, Csulik, Komáromi 7, Szentmihályi 8, Bene 2. Csere: Petrovszki (kapus), Kovács 2, Felföldi 1, Gregor 1, Orosz. Edző: Pataki György. Végig az előrések irányították a játékot, s az újonc NB Il-es szegediek el­len ilyen különbségű győzel­mük is megérdemelt. DÉLÉP SC—Bcs. Előre Spartacus 26—18 (10—8). V.: Dzsipoff, Kiss. Békéscsaba: Tóth — Szilágyi 1, Greksza 1, Csulik, Manczur, Szentmihá­lyi 1, Bene 2. Csere: Petrov­szki (kapus), Komáromi 9, Felföldi 1, Kovács 1, Gregor 1. Edző: Pataki György. Szo­rosan alakult az eredmény, de mindig a DÉLÉP vezetett 1—2 góllal. Az utolsó percek­ben rövidzárlat állt be a li­la-fehéreknél — hétméterest hibáztak —, és négy gólt kaptak „zsinórban”. Attól függetlenül, hogy a Csongrád megyei Hírlap Ku­pa küzdelemsorozata még tart, a lila-fehérek lejátszot­ták már minden mérkőzésü­ket, s a 3. helyen végeztek. * * * Orosházán a Béke Kupa teremkézilabda-tornán a kö­vetkező eredmények szület­tek. Nők. Tömegsportcsoport: Bcs. Sebes György Közgaz­dasági Szakközépiskola1— Csanádapáca 27—13 (15—4). Ld.: Bozsó 13, Bolla 7, ill. Skoperda 7. Bcs. Sebes György Közgazdasági Szak- középiskola—Oh. 612. sz. ITSK 45—11 (23—3). Ld.: Bozsó 22, Bolla, Sándor 8-8, ill. Bánfi 6. Leány I. kcs.: Gádoros—Bcs. Előre Sparta­cus II. 20—11 (14—6). Ld.: Héjas, 11, ill. Krisztóf 9. OMTK—3. sz. Általános Is­kola 23—7 (15—3). Ld.: Hor­váth 8, Pusztai 6, ill. Fejes, Juhász 2-2. Székkutas—Oh. 3. sz. Általános Iskola 38—10 (20—5). Ld.: Dani 13, Tóth 12, ill. Juhász 8. OMTK— Bcs. Előre Spartacus I. 13— 5 (7—2). Ld.: Pusztai 6, Soós 5, ill. Kalcsó 3. Oh. Kulich Gy. Ált. Isk.—Oh. József A. Ált. Isk. II. 14—12 (10—6). Ld.: Tóth, ill. Pus­kely 6. II. kcs.: Bcs. Előre Spartacus I.—Oh. 3. sz. Ált. Isk. I. 13—4 (6—1). Ld.: Pet­ri 9, ill. Molnár, Kiss 2-2. Oh. 3. sz. Ált. Isk. I.—Oh. József A. Ált. Isk. 12—2 (8—0). Ld.: Kiss 7. Férfiak. Ifjúságiak: Oh. 612. sz. ITSK—Oh. Mg. Szakiskola I. 39—34 (21—13). Ld.: Sárközi 13, Multyán 8, ill. Lopusni 16. Fiú, I. kcs.: Oh. József A. Ált. Isk. I.— Oh. Kulich Gy. Ált. Isk. 31— 13 (13—7). Ld.: Sonkolyos 8, Patakfalvi 7, ill. Nagy 6. Hunyadi Kupa rajt Első alkalommal ren­dezik meg a Hunyadi I Kupa labdarúgó-nagy- I pályás bajnokságot. A kupát a Békés- s/e:.!., (Írási Hunyadi SE ren­dezi. most első alkalommal, a következő években pedig a kupavédő lesz a házigazda, a rendező. Az első fordulóban a követke­ző eredmények születtek: Szarva­si FSSC—Kunszentmárton 2—0 (0—0). V.: Csipái. G.: Erős. Ma­gyar. Békésszentandrási Hunyadi— Nagyszénás 2—2 (1—0). V.: Szi- rony. G.: Virágh II. 2. ill. B. Tóth, Lestyán. * * * A csorvási Téli Kupa terem­labdarúgó-torna legutóbbi for­dulójának eredményei: A-csoport: Üveggyár—Csorvás I. 6—3, Csillag Áruház—Csorvás I. 6—2, Csorvás tömegsport— Költségvetési üzem 3—0, Üveg­gyár—Dózsa Tsz 7—4. B-csoport: Csorvás IL—Tót­komlós tömegsport 3—0. Sütő­ipar—Művelődési Központ 4—3. Csorvás II.—Kazép 2—1, Tót­komlós öregfiúk—Csorvás tö­megsport 1—1. Művelődési Köz­pont—Tótkomlós tömegsport 3— 0. Sütőipar—Csorvás öregfiúk 7—2. A február 14-i döntőbe a kö­vetkező együttesek jutottak: A- csoport: Csillag Áruház, Tót­komlós öregfiúk. B-csoport: Csorvás II., Állami Gazdaság. C-csoport: Üj Élet Tsz, Rend­őrség. * * * A mezőkovácsházi terem- labdarúgó Téli Kupa vasárnapi eredményei. Körzeti csoport: Csanádapáca—Kevermes 3—2. Kunágota—Zalka TSZSE 5—5. Csanádapáca—KPM Békéscsaba 5—3. Mag.yarbánhegyes— Domb­egyház 2—1. * * * A kondorosi téli kispályás labdarúgó-bajnokság 5. forduló­jának eredményei: Volán SC— Che Guevara KISZ 3—0. Oh. Ü1 Élet Tsz III.—Kandó Vasas 3—1. Hunyai KTC—ÁFÉSZ KISZ 7—1. Ságvári TMK—Nimród 0—0. Sza­bó LSC—Ajax *82 3—0. Lenin KTSZ—Santos 3—0. mm Gyomaendrődi STK DÉLÉP 3:0 (1, 10, 7). Röplabda női MNK-mérkőzés, 1 sz. játszma: a GYESTK tetszés szerint sze­rezte pontjait, 1:0. 2. sz. játszma: feljött a DÉLÉP, jobb lett a nyitásfogadásuk, s így több eredményes táma­dást tudtak indítani. A ha­zaiak1 így is biztosan nyer­tek, 2:0. 3. sz. játszma: vé­gig a GYESTK irányított, és tetemes különbséggel nyerte a mérkőzést, 3:0. Az MNK következő for­dulójába a GYESTK került, a meglehetősen idény eleji formát mutató DÉLÉP-pel szemben. A gyomai lányok teljesítménye biztató fejlő­dést mutatott, labdakezelés­ben és a hálónál is. * * * Befejeződött az úttörő­olimpia 1981 82. évi verse­nyein a békéscsabai körzet leányröplabda-döntője. (Fiú­csapatok nem neveztek.) A négyfordulós mérkőzéssoro­zat végeredménye: 1. Bcs. 1. sz. Általános Iskola 16, 2. Bcs. Szlovák Isk. 4, 3. Telek- gerendás 4 pont. A győztes indulhat a megyei döntőn áprilisban. Teremkézilabda Csongrád megyei Hírlap Kupa te- remkézilabda férfi­tornán, Szegeden, a Bcs. Előre Spartacus gárdája a hét végén két mérkőzést játszott, melyekben a követ­kező eredményeket érték el. Bcs. Előre Spartacus—Sze­gedi Vízmű 29—19 (11—9). A mezőkovácsházi tornacsarnok „A-szcktora", az egyik mér­kőzés szünetében. Képünkön a négy esztendeje zajló terem­tornák szervezői és lebonyolítói közül láthatók néhányan. Balról: Mile József, az egykori labdarúgó-játékvezető, ka­szaperi tanácselnök, mellette Engelhardt László, a járási labdarúgó-szövetség elnöke, Dér Sándor labdarúgó-játékve­zető, Prókai András játékvezető, Tóth Zoltán, a járási hiva­tal művelődésügyi és sportosztályának vezetője, és Szívós Lajos volt labdarúgó-játékvezető, a versenybizottság tagja, a képről hiányzik Bulik Pál, a járási testnevelési és sport- hivatal vezetője Fotó: Szekeres András » VOHTIItS. előtt, a mezőkovácsházi te­remlabdarúgó-torna apropó­ján vasutasokról is írtunk, akik a csabai állomáson tel­jesítenek szolgálatot. Akkor a pályafenntartási főnöksé­get említettük a Csuka Kor­nél irányításával működő tö­megsportbizottság patrónu- saként. Mint kiderült, a von­tatásé az érdem. Készséggel igazítjuk ki a megnevezést, annál is inkább, mert mint megtudtuk, korántsem csu­pán a teremfocira szűkül a kollektíva sport iránti érdek­lődése. Csuka Kornél, aki mellesleg tagja a szegedi MÁV Igazgatóság területén tevékenykedő sportbizott­ságnak is, szívesen beszélt a szabad idő náluk honos, sportban testet öltő formái­ról. Évente más focitornák­ra is szívesen járnak, pél­dául Mezőtúrra, ahol tavaly az alkotmánynapi ünnepi tornán negyedikek lettek. A csabai körzeti üzemfönök- séghez tartozó lökösháziak a községi kispályás bajnokság­ban indulnak rendszeresen. Visszatérve a csabaiakhoz: a városi asztalitenisz-bajnok­ságban részt vesz a férficsa­patuk, a sakkozók számára is évről évre meghirdetik az alapfokú házi bajnokságot. A 2500 dolgozót foglalkoz­tató „nagyüzem” tömegsport­rendezvényeit azonban nem könnyű szervezni, irányítani. Részint a munkahelyek egy­mástól való nagy távolsága miatt, másrészt ha valahol, náluk igazán érvényes a mondás: „A szolgálat, szol­gálat”. Akinek azonban ked­ve van, mindig érdeklődhet a csabai fűtőházban: „Kor­nél! Sportolni akarunk, java­solj valamit!" FGY GÓL Ri0 de Ja_ rm uul .. ■ neiróból jelentette az AP hírügynök­ség: az elmúlt hét végén a Rió de Janeirótól 3200 km- re, északra fekvő Sao Luis- ban véres botránnyal zárult egy labdarúgó-mérkőzés. A helyi Sampaio Correa együt­tese l:0-ra kikapott a ven­dég Fortalezától, s az utolsó bírói sípszó után az elége­detlen Sao Luis-iak, vala­mint a vendégszurkolók kö­zött verekedés tört ki. Az eseményről hétfői adásában a brazil televízió is beszá­molt: milliók láthatták, amint a rendfenntartó erők kézi fegyvereiket és gumi­botjaikat használják, a gyúj­togató, vandál módon pusz­tító, egymást nem kímélő nézők ellen. A verekedés „csúcspontján” számos fiatal a lelátó tetejéről ugrott az odalent „küzdők” közé, eközben egy kisgyermeket agyontapostak. Rendőrségi jelentés szerint a futballdrá- ma végül is három haláleset­tel, 25 súlyos sérüléssel zá­rult. Totótippjeink 1. Roma—Torino 1 2. Fiorentina—Catanzaro 1 3. Genoa—Avellino 1 x 4. Inter.—Cagliari 1 5. Napoli—Ascoli 1 6. Udinese—Cesena 1 x 7. Foggia—Lecce I 8. Palermo—Sampdoria 1 x 9. Pisa—Verona I x 10. Rimini—Bari 1 x 11. Samben.—Pistoiese 1 x 12. Spal—Lazio x 1 13. Varese—Catania 1 PÓTMÉRKÖZÉSEK 14 Cavese—Reggiana 1 15. Brescia—Pescara 1 16. Juventus—Milan 1 (A múlt heti tippünk tíztalá- latos volt.) BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki­adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom