Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-20 / 43. szám
1982. február 20., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET SIMON GY. FERENC TÖRTESETEK a mmes/ellOrienelboi Nagyon szerény a címe Simon Gy. Ferenc könyvének: „Történetek a művészettörténetből”. Hogy mi mindent takar a cím? Hogy mi minden következik a borítólap után, melyen Bányai István rajza látható? Talán elég, ha annyit mondunk: egy művészetekért — jelesen a képzőművészetért — rajongó újságíró emlékeinek ragyogó gyűjteménye. Olyan újságíróé, aki birtokában van a nagy titoknak: „A művészet csak annak mondhat bármit is, aki megkérdezi; és hallgat annak, aki néma." Hauser Arnold művészetszociológus nagy mondatát oda is írta könyve prológusaként az ötödik oldalra, miután a hetediken kezdődik az „első történet”, melyben Rippl-Ró- nai is megjelenik ... Bizonyára sokan vannak, akik a Képes Űjságban rendszeresen olvassák Simon Gy. Ferenc cikkeit, portréit művészekről, népművelőkről, különös sorsú emberekről, és szeretik azt az írói módszert, ahogyan lélektől lélekig vezeti az olvasót, ahogyan nem a külsőségekre veti a fényt, hanem partnerei belső világát tárja elénk, ahogyan arra törekszik, hogy megértsük: ki miért cselekedett úgy, ahogyan cselekedett, ki miért választotta élete' értelméül azt, amit választott? így közelít azokhoz is, akikkel négy évtized alatt találkozott, akiket nem szűnt meg tisztelni, becsülni, akikért — mint újságíró — kész volt szólni százezrekhez. Akikről tudta, hogy Történetek a művészettörténetből Simon Gy. Ferenc könyve művészetük, teljes életük nemzeti közkincs, és kincs minden apróság, minden rejtőzködő kis történet, melyek a művész teljesebb megértéséhez, megismeréséhez közelebb vezetnek. Nem véletlen, miért választotta prológusul Hauser Arnold szavait, hiszen a művészet tényleg csak annak mond valamit, aki megkérdezi a művészetet, miért olyan amilyen, mitől lett olyan, amilyenné lett? Aki pedig nem kérdez rá, aki nem jut el odáig, hogy kérdezzen (akárcsak szavak nélkül, gondolataival), annak a művészet nem felel, „hallgat annak, aki néma". Tudom, hogy nagyon sokan jártak úgy Simon Gy. Ferenc könyvével, ahogyan én. Elkezdtem olvasni az „első történetet” Rippl-Ró- nairól, és ettől fogva nem tudtam letenni a könyvét. Már indító mondatai megfognak, és fogva tartanak; visszasuhanunk időben a szerző gyermekkorába, a barlangba, ahol a bejáratot bodzabokrok födték a kíváncsi felnőttek elől, és ahol olyan nagyszerűen lehetett különös dolgokról suttogni, temetést rendezni ... Aztán ott vagyunk vele a kaposvári téren, gyermekkora színhelyén, a kőbe fara* gott-vésett Rippl-Rónai-szo- bor előtt, a négy évtized után. Ott vagyunk, amikor a fotóriporter odaszól neki: „Nézd csak! Mennyire hasonlít Móricz Zsigmondra ...” A kőbe faragott-vésett Rippl-Rónai Medgyessy Ferenc alkotása. így aztán nemcsak a Rippl-Rónaival kapcsolatos emlékeit idézi fel ez a különös szobornézés, ott Kaposvárott, hanem a Medgyessy Ferencről őr- zötteket is. Akiről 1947. november 11-én, a gimnázium nyolcadik osztályában hallott először, és elhatározta, hogy többet megtud róla. Kalandos, izgalmas dolgokba vág bele szerzőnk három évtizeddel ezelőtt: levelet ír Medgyessynek. És feltesz neki három kérdést, a modern művészetről, az alkotás folyamatáról, és arról, hogy éppen min dolgozik? A levél útrakel, és a válasz is megérkezik. Arról, hogy a mester Debrecennek csinál egy Petőfi.-szobrot, de a hideg tél folyton megzavarja. „Lyukas a padlás. Befúj a tél szele. Lefagy a szobor. Nincs elég fűtőanyag. De a legnagyobb baj, hogy nincs pénz.. Az alig több mint 17 éves szerző ezzel a levéllel örökre a művészetekhez láncolódik. A Medgyessy-levelezés egyre bővül, aztán elérkezik a személyes találkozás any- nyira várt pillanata, és még inkább a barátságé ... Az első történetet sorra követi a többi. Megismerkedünk Vedres Márkkal, aki „mélyen hallgat arról, hogy a Halászó fiú miért nem hasonlít az igazira”; Lyka Károllyal, „aki valamennyiünknek azt tanácsolja, hallgassunk benső érzéseinkre, és legyünk őszinték”; Márffy Ödönnel, aki „elárulja, miért van annyi önarcképe”. Tovább lapozva sűrűsödik a könyv atmoszférája, egyre mélyebben ásunk bele az alig múlt korok híres művészeinek élettörténetébe. Megismerkedünk a modellekkel : Benczúr Idával, Fesz- ty Masával, Martyn Ferenccel... Megismerkedünk azzal, hogyan születtek a képek, a sokszor látott és ritkábban látott képek. Mindez különös élmény, és tudja a szerző, hogy az. Visz bennünket kalandos útjaira, helyet kínál az utazás szekerén, és elmondja mit látott, mit hallott, mit érzett akkor, amikor szemben ült azokkal, akikről ír. így találkozunk Csók Istvánnal, Uitz Bélával, Czóbel Bélával, Ferenczy Bénivel .. . Micsoda panteon! A könyv harmadik fejezete a művek sorsát kutatja. A tizedik történet egy képzelt bírósági tárgyalás keretében eleveníti fel az 1944- és, nagy műkincsrablás hiteles részleteit. Amikor a Szépművészeti Múzeum híres festményeit előbb egy veszprémi sziklapincébe, onnét Szentgotthárdra, majd Németországba viszik .. . Valóságos krimi, döbbenetes fordulatokkal. Élet írta történet. Végül egy csokor írásos válasz a szerző kérdésére: „Mitől válik korszerűvé egy képzőművészeti alkotás?” És akik válaszolnak: Bernáth Aurél, Czóbel Béla, Lóránt János, Pátzay Pál, Mikus Sándor, Borsos Miklós és mások. Aztán a szerző újra a kaposvári szobor előtt áll, harsogó, szikrázó fényben. „A szobor nem türelmetlenkedik. Bőségesen van ideje rá, hogy az emberek egyszer majd még közelebb kerülhessenek hozzá." Simon Gy. Ferenc „Történetek a művészettörténetből” című könyve nagy nyereség, jó kalauz azoknak, akik eligazodni szeretnének a képzőművészet világában. Nem hiányozhat egyetlen könyvtárból sem, különösképpen az iskolai könyvtárakból. Jeles munka, olyan olvasmány, melyet nem elég egyszer elolvasni, amelybe időnként vissza-vissza kell lapoznunk, mert szükségünk van arra a hitre, művészetszeretetre, tiszteletre, mely belőle árad. Sass Ervin Új Aurora-füzetek Dér Endre: A kékcsillagos sárkány Az „Új Aurora füzetek" sorozatban jelent meg az író négy novellát tartalmazó kötete. Három önéletrajzi ihletésű, s ezzel már meg is magyarázható az írások egyik lényeges, közös sajátossága: az első személyű közlés megkapó hangneme, amely még hitelesebbé teszi a felidézett gyermekkor máig élő eleven emlékeit. Visz- szapillantásaiban nem marad meg az impressziók felszínén, hanem — amennyire az élményanyag engedi — hősei lelkivilágát rajzolja meg, visszaidézi és beleéli magát az évtizedekkel korábbi eseményekbe. Ezek az események nem esetleges történetek, hanem a valóságélménynek a tudat kontroliján átszűrt kifejezői, mindegyikkel tartalmas mondanivalót közvetít. Az egyetlen nem önéletrajzi novellára is jellemző a beleélés szuggesz- tív ereje. A már említett három novella szereplői gyermekhősök, de az események hátterében ott van a társadalmi peremhelyzetben élő felnőttek sorsa is. A „Teherán mester lakodalmá"-ban is az élet perifériáján játszódó eseményben mondja el egy különös lagzi történetét, melynek hangulatát, egyben értelmét, a volt élettárs primitív, nyers bosszúja zavart meg véglegesen. A kötetnek talán legjobb írása a „Nem ismerem a hűséget”. Társadalmi hátterének indító eleme a lumpenek mikrovilága, amelyből hőse, Anna, a házasságon kívül született lány ki akar szabadulni. Megragadó közvetlenséggel rajzolja meg a lány apa utáni vágyának feléledését, a gyermeki fantázia szárnyalását, amint eddig ismeretlen apját álmaiban és álmatlan óráiban férfiideálnak képzeli, akit egyszer meg kell találnia. Ez ad neki erőt arra is, hogy a züllött mostohaapa brutalitásai elől nevelőotthonba meneküljön. A szakmunkássá lett lány váratlanul találkozik vér szerinti apjával. A találkozás „eredménye”: keserű illúzióvesztés. A képzelt ideál helyett jelentéktelen emberre talál, aki egy valamikori dzsentricsaládból süllyedt le a maga ipsziIonjával, s egy, a lány számára elviselhetetlen kispolgári' légkört alakított ki otthonában. Ebből a nyomasztó környezetből szakmunkás-öntudata, az önállóvá vált fiatal nő biztonságérzete emeli ki. A novella a házasságon kívül született, „törvénytelen” gyermek lelki vívódásának és az ebből fakadó lelki tehertől való megszabadulásának művészien ábrázolt folyamata, s a befejező „fogadalom” — a hős naivitásának ellenére is — hitelesnek tűnik, hiszen egy megpróbáltatásokban sokat szenvedett ifjú lélek vágya csendül ki belőle a szüleivel ellentétes, egyszerű, de tartalmas emberi élet után. Tipikus gyermektörténet a címet adó novella, „A kékcsillagos sárkány”. Remekül idézi fel a kisgyermekkor hamvas szexuális ébredését, a „lányért” való versengést. „Az utolsó bihari betyár” is gyermekkori emlék. Gyengéd érzelemmel emlékezik vissza hősére, aki aggkorában páriaként tengődik, de elesettségében is büszkén él benne az egykori betyárvirtus. A kamaszkori kíváncsiság rezignált visszapörge- tése, amikor furfangosan meg akarják látni az öreg fiatalkorában hátára sütött akasztófabillogot. A tragikus történet lezárása finom lírába torkollik: a billogos ember a Korhány kiaszott medrében megfagyott. „Kár, hogy nem találkozhattam vele többet, s nem kérhettem en- gedelmét a kamasz-durvaságért. Jó néki már... a bihari földnél nem kell melengetőbb takaró.” E rövid ismertetésből is kitűnhet, hogy a füzetsorozat újabb értékes darabbal gyarapodott. A szerkesztő gondos válogatásában a József Attila-díjas író munkásságának egyik sajátos vonását mutatja meg: a gyermekkori élményekből táplálkozó témák művészileg elmélyült kidolgozását. Ezért is érezzük a peremhelyzetben élő hősök sorsát olyannak, amilyenek azok annak idején voltak, lehettek, s győznek meg lélekrajzi hitelességükkel. A kötet Filadelfi Mihály szerkesztésében jelent meg, tervezte Petőcz Károly. Tóth Lajos Csányi Béla: Olasz táj Tomka Mihály: Egy korlát(olt)o atomháború Nem láthatom, mit úgyse láthatok már, mit sápadt arccal elhoz még a tévé? mint állatok a téli tor-időben, a hóesést még újra végignézném. És holnap is leülök itt egy sörre, örvendek a porhanyós kenyérnek, páncélt húz a jég süket halakra — halált ígérnek jólfésült vének. Nem bújhatunk mi kontinensnyi sírba, megmaradnak ólak, tornyok, házak, ez az üveg, pohár, toll sem ég el, megmarad a korlátolt alázat. Páncélt húz a tél süket halakra, vak messzeségben hömpölyög a tenger, felhőkarcolókká nőnek ólak, koccint majd üveg üveggel?! Lajosházi Éva: Kicsinyek Tisztán és fényesen csillan pillájukon az idő. Mosolyuktól fakadnak színre a virágok. Csányi Béla: Őszi parkban
