Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-18 / 41. szám

1982. február 18., csütörtök NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT II tizenhatba jutásért Labdarúgás A magyar futballspart ta­vaszi eseményei tulajdon­iképpen már megkezdődtek az MNK 16-ba jutásáért. Az első mérkőzésen a Sopron SE —MOTIM TE találkozz 120 perces küzdelem után is 0—0-lal végződött, 11-es rú­gások döntöttek 4—3 arány­ban a mosonmagyaróváriak javára. A további program szerint február 20-án, szombaton 13 órai kezdettel játsszák le a Gyula.—Építők SC mérkő­zést. A további 13 MNK- találkozó időpontja vasár­nap, február 21-e. Az MLSZ eredetileg 13 órás legkésőbbi kezdési időpontban állapo­dott meg a klubokkal, két mérkőzést előbbre hoztak, a Recsk—Vasas találkozót vi­szont engedéllyel, a recskiek kérésére 14 órakor kezdhe­tik. A korábbi időpontot azért jelölte meg a szövet­ség, hogy legyen elegendő idő az esetleges hosszabbí­tásra és a 11-es rúgásokra. A február 21-1, vasárnapi prog­ram : Borsodi Volán—Diósgyőr 10.30 óra. Mohács-Véménd—Rába ETO 11 óra. A többi mérkőzés 13 órakor kezdődik: Szekszárd—Volán, Do­rog—Haladás, Ajkai Alumínium —Ü. Dózsa, Komló—Pécsi MSC, Dunaújvárosi Kohász—Videoton, Jászkisér—Ózd, MTK-VM—Bp. Honvéd. Hódmezővásárhely—Bé­késcsaba, Honvéd Kun Béla SE —Hernádi Tsz, DÉLÉP—Debrece­ni Universitas. 11 órakor: Recsk—Vasas. asztalitenisz innen-onnan Nagyüzem a konzervgyárban — ezúttal az asztaliteniszezők háza táján. A megyei serdülő csapatverseny fiú győztese a házigazdák csapata volt, a lányok versenyében az orosháziak bizonyultak a legjobbnak A Békés megyei Asztalitenisz­szövetség vasárnap rendezte meg az országos serdülőkupa megyei döntőit Békéscsabán, a konzerv­gyárban. A reggeltől késő dél­utánba nyúló versenysorozaton tiz fiú- és négy leánycsapat küz­dött a győzelemért és a helye­zésekért. A fiúknál biztosan sze­rezte meg a győzelmet a Bé­késcsabai Konzervgyár SK I. csapata, míg a lányoknál to­vább tart az Orosházi MTK fö­lénye. Eredmények. Fiúk: 1. Bcs. Konzerv I. (Bagi, Botyánszki, Karaba), 2. Bcs. Konzerv II. (Ancsin, Mátrai, Orbán), 3. Szarvasi Üttörőház (Laczi, Ro- szik, Sonkoly, Tóth). Lányok: 1. OMTK I. (Szőri T., Barna, Töl­gyesi), 2. Füzesgyarmat (Bara- nyi, Berecz, Csabafi), 3. OMTK II. (Gavallér, Komjáti, Körmen­di). Ament—Lukács (Gyulai ÁFÉSZ). Vegyes páros: Lukács—Gulyásné (Gyulai ÁFÉSZ). • A sarkadi tornacsarnokban ren­dezték meg a KISZ nagyközségi bizottsága és a Kinizsi SE tö­megsportbizottsága által kiírt versenyt, amelynek győztesei. Női. Egyéni: Némethné. Férfi. Egyéni: Molnár. Páros: Kiss I.— Kiss L. Vegyes páros: Boross— Némethné. • A közelmúltban elkészült az 1982—83. évi megyei férfi- és női csapatbajnokság versenykiírása, amelyre 1982. február 27-ig ne­vezhetnek a csapatok a Békés megyei- TSH asztalitenisz-szak­szövetsége címére. A hét végén Mezőkovácsházán rendezték meg a SZÖVOSZ Ku­pa ’82 asztalitenisz megyei dön­tőjét, amelyre mintegy 60 ver­senyző érkezett meg. Győztesek. Nők. Egyéni: Gulyásné (Gyulai ÁFÉSZ). Páros: Gulyásné— Nagyné (Gyulai ÁFÉSZ). Férfi­ak. Egyéni: Bogdánfi G. (Oros­háza és Vidéke ÁFÉSZ). Páros: A megyei asztalitenisz-szakszö­vetség a TSH-val közösen utat szervez az áprilisi Európa-baj- nokságra. Az előzetes jelzések szerint mintegy 40—45 sportágat kedvelő szakember, sportvezető utazik a fővárosba április 17—25. között megrendezendő EB-re, amelyet az új budapesti nagy sportcsarnokban tartanak meg. Sarkadon a KISZ cs a Kinizsi SE tömegsportbizottsága ren­dezett versenyt Sportolnak az iiveggyáriak A SZOT 1981. évre meghir­detett sportpálya-építési ak­ciójára az Orosházi Üveg­gyár is benevezett és egy bi­tumenes foci-, egy kézilab­da-, egy kosárlabdapályát, egy salakos kispályát, vala­mint egy bitumenes tenisz­pályát létesített. Ezért — III. díjként — 20 ezer fo­rintot kapott. Az Építők, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgo­zók Szakszervezete felhívásá­ra a munkahelyi olimpia ke­retében elért eredménnyel ugyancsak III. helyezést ért el az üveggyár, és 10 ezer forint jutalmat kapott. A pénzt nemrég vette át a szakszervezeti bizottság. Fodor Istvánnak, az szb- sportbizottság vezetőjének a tájékoztatása szerint mind­két összeget sportszerek és felszerelések (cipők, melegí­tők, labdák, a turisták ré­szére kölcsönözhető sátrak) vásárlására fordítják. Ez is elősegíti a rendszeres spor­tolók számának növelését. Az idei terv szerint már elkezdődött az asztalitenisz­bajnokság, amelyre 25 (3-3 tagú) csapat nevezett be. Következik az üzemrészek közötti sakkverseny, ame­lyen várhatóan 20 csapat méri össze képességét. Tavasszal a KISZ-kupáért kispályás labdarúgó-bajnok­ságon a KlSZ-alapszerveze- tek mintegy 15 csapata vesz majd részt. Májusban lesz a nagypályás labdarúgó-baj­nokság (6 csapat körmérkő­zése), majd a szocialista bri­gádok kispályás labdarúgó­bajnoksága 24 csapat részvé­telével. Kedvelt sportág a kis- és a légpuskalövészet. A nem rendszeres csapatbajnoksá­gok mellett folyamatos a tornatermi sportjáték, a nők részére pedig a kondicioná­ló torna, amelyet az Oros­házi 4-es számú Általános Iskola tornatermében Ben- csik Jánosné testnevelő ta­nár vezet. Kosárlabda Békési ÁFÉSZ—Nyíregy­házi Mg. Főiskola 57:45 (18:20). NB II. Női. Nyír­egyháza, 50 néző. V.: Hutai, Nagyházi. Békés: Hidvéginé (2), Zimáné (4), SZEKERES- NÉ (12), JÁMBOR (24), Var- gáné (2). Csere: FEHBR (9), Nagy (4), Domokos, Kocsor, Komáromi. Szoros első fél­idő után a második játék­részben nyújtott jobb telje­sítményével megérdemelten nyert a békési egüttes. Középiskolás tornászok részé­re Békésen, a gimnáziumban az ősszel elhunyt Kecskeméti Gá­bor testnevelő tanár emlékére versenyt írtak ki, aki több mint 40 éven át tanított az intézmény­ben. A rendezők egyszersmind a középiskolás tornászbajnokság előkészületének, erőfelmérésének is szánták a rendezvényt. A résztvevő öt iskola 80 diáktor­násza minden valószínűség sze­rint sok értékes versenytapasz­talat birtokába jutott, s így ké­szülhet tovább a február végén sorra kerülő megyei középisko­lás bajnokságra. Eredmények: C kategória, csa­pat, fiúk: 1. Rózsa F. Gimnázi­um, Békéscsaba 268.15 (testne­velő: Tomka Jánosné), 2. Erkel Ferenc Gimnázium, Gyula 254,80, 3. Szegedi Kiss István Gimnázi­um, Békés 253,1 ponttal. Leá­nyok: 1. Szlovák Gimnázium, Békéscsaba 174,55 (testnevelő: Such Sándorné), 2. Rózsa F. Gimnázium, Békéscsaba 174,35, 3. Szegedi Kiss István Gimnázium, Békés 167,85, 4. Péter András Gimnázium, Szeghalom 162,0 ponttal. B kategória, egyéni: 1. Zipper József (Bcs. RFG) 109,3, 2. Szi­geti (Gyulai Erkel G.) 106.3, 3. Kovács (Bcs. RFG) 106,2 ponttal. '81 ősz: 7. Szarvasi FSSC 15 6 2 7 25-22 14 Ahol a fiatalok is szóhoz jutottak Az őszi idényben a jó erőt képviselő Kazincbarcikát 3—0-ra legyőzték hazai pályán a szarvasiak. Az egyik gól, amelyet Tabár lőtt a barcikai Kasza kapujába Szarvason Papp László tá­vozása után, szinte az utol­só percben — az őszi idény kezdetére — oldódott meg a vezető edzői kérdés. Az egye­sület vezetősége a Salgótar­jáni TC egykori kiváló játé­kosával, Szalai Mihállyal kö­tött egyéves szerződést. Az elmúlt évi keretből egy csapatra való labdarúgó tá­vozott Szarvasról. Ravasz, Fehérvári, Bálint, Sztvorecz, Porkoláb, Desta, Hegedűs, Máthé és Szabó más egyesü­lethez igazolt át. Plástyik György hosszú, sikeres sze­replés után abbahagyta az aktív labdarúgást. Az eltá­vozottak helyére a követke­zők érkeztek: Szilágyi Ku- peczki. Magyar és Sándor, Petneházi pedig leszerelt. Szalai Miklós vezető edző helyzete az említett körül­mények miatt nem volt irigylésre méltó. Kísérlete­zésre, csapatépítésre úgyszól­ván semmi ideje nem volt. Nehezítette helyzetét az' is, hogy Filyó és Bánáti az első két fordulóban — sárga lap­juk miatt — nem állt ren­delkezésre. Mire összerázó­dott a társaság, addig hat forduló már lezajlott, s ez­alatt csupán 3 pontot szer­zett a csapat. Az ezt követő hét fordulóban viszont 11 -et sikerült összegyűjteni. Megkértük Szalai Miklóst, értékelje az együttes fele­más szereplését: — Az őszi fordulókat lé­nyegében 14 labdarúgóval játszottuk le — kezdte a ve­zető edző. — Legtöbbször a Pocsai — Paulik, Szilágyi, Petneházi, Bánáti — Sándor, Kupeczki, Filyó — Tabár, Magyar, Durucskó összetéte­lű csapat szerepelt. Szóhoz jutott még több alkalommal Kajtár, Demjén és hónai. Egyénileg Pocsai és Szilágyi átlagon felüli, jó teljesítmé­nyét emelem ki, de Tabár és Kupeczki is kitett magáért. Gyengén szerepelt Durucskó és Sándor. Igaz, az utóbbi já­tékos kényszerűségből került a középpályára. Végered­ményben a kisebb létszámú, és erősebb NB 11-es csoport­ban elért 7. hely az előző évihez viszonyítva előrelé­pést jelent. Persze, ezzel nem elégedhetünk meg. — Sikerült-e kialakítani a csapat stílusát? •— Ezt elsősorban a játéko­sok képességei szabják meg, Mintegy kilencven Békés megyei labdarúgó-játékveze­tő vett részt Békéscsabán, a múlt hét végén az 1981 82-es labdarúgóévad tavaszi to­vábbképzésén, sőt, eljöttek más megyék területi baj­nokságában működő játék­vezetői is. A felkészülésen részt vett Szula István, a megyei labdarúgó-szövetség elnökhelyettese, az Országos Játékvezető Bizottság kép­viseletében Győri László, a FIFA- és az országos játék­vezető-keret tagja. Geréb István, a Békés me­gyei játékvezető-bizottság el­nöke bevezetőjében szólt a tavaszi kiélezett küzdelmek­ről. A kiesők és feljutók fel­fokozott összecsapásairól, amely mérkőzéseket csak a szakmailag jól felkészült játékvezetők képesek a sza­bályoknak megfelelően le­vezetni. Ezután Hodroga Gyula tartott előadást a játékveze­tők és a játékosok kialakí­tandó kapcsolatáról, a mér­kőzéseken való magatartá­sukról, majd Mézes János a legégetőbb és sokat vitatott kérdésekről, a leshelyzetek megítéléséről szólt. Sokolda­s ennek megfelelően gyako­rolunk bizonyos szisztémá­kat. összességében, támadó felfogásban játszunk, ami a hazai mérkőzéseken jól be­vált, idegenben már kevésbé sikerült viszont saját játék­stílusunkat játszani. Gátló té­nyezőnek bizonyult, hogy oly­kor kevés volt a játékosok száma egy-egy edzésen. Így taktikai variációkat gyakran csak tartalék játékosokkal tudtunk gyakoroltatni, s ez kevés haszonnal járt. — Az egyes csapatrészek bajnoki idény közbeni átala­kítása hogyan sikerült? — A védelem tengelyébe Szilágyi és Petneházi beépí­tése nem ment zökkenők nélkül. Ugyanakkor szembe­tűnő volt szélső hátvédeink — Paulik, Kajtár és Bánáti — nagyfokú formaingadozá­sa. A középpályás sorból Erős sérülése miatt a leg­képzettebb labdarúgónk hi­ányzott. Kupeczki jól meg­állta a helyét. Sándor bátor­talan volt, Demjén pedig hullámzó teljesítményt nyúj­tott. Filyó, lelkesedésével jól kiegészítette a csapatjátékot. Hátrány, hogy az említettek futógyorsasága nem megfe­lelő, így nem tudnak gyor­san átmenni támadásba és vissza. A csatársorban Tabár jó játéka és gyorsasága dön­tő volt a támadások felépí­tésében. Kár, hogy sérülés és tanulmányai miatt több ed­zésről hiányzott. Magyar gól­lúan, rajzos példákkal mu­tatta be az előforduló lehe­tőségeket. Előadása második részében a játékvezetők és a partbírók egységes kapcso­latáról és együttműködésük­ről beszélt. A továbbképzésen Győri László az egységes veze­tésről tartott előadást. Szólt az országos játékvezetői bi­zottság továbbképzésén el­hangzott és elfogadott állás- foglalásokról, a kemény és durva játék megkülönbözte­téséről, azok megítéléséről, a játékvezetők fegyelmezési jogköréről, a szabálysértések egységes elbírálásáról. Min­den játékvezető és ellenőr tesztlapot is kitöltött. Az eredmény meglepően jó volt, több mint 90 százalékos, ami bizonyította a játékveze­tők jó felkészültségét. A továbbképzésen felszó­lalt Szula István, aki meg­állapította értékelésében, hogy az 1981-es évben javult a játékvezetési színvonal. Ezzel egy időben a csapatok erkölcsi, magatartási szín­vonala is. A kiállítások szá­ma is csökkent. Back Gyula erős volt, de fizikailag és idegileg stabilabbá kell vál­nia. Durucskó gyenge játé­ka sok gondot okozott. A jövőben a csapatjátékba jobban kell beilleszkednie. — Lát-e esélyt az 1—5. hely valamelyikének meg­szerzésére? — Egyáltalán nem adtuk fel ezt a reményt. Ha min­den labdarúgó tudása legja­vát adja, s a szakosztály- vezetés is tovább keresi a hatékonyabb támogatás lehe­tőségét, akkor könnyen meg­lepetést okozhatunk. Ehhez a város sportkedvelőinek na­gyobb összefogására is szük­ség volna — fejezte be Sza­lai Miklós. Végezetül meg kell említe­ni, hogy hosszú idő óta most először Szalai Miklósnak volt bátorsága — igaz olykor szükségszerű kényszerűség­ből — egy.egy alkalommal saját nevelésű, ifjúsági korú labdarúgót is a csapatba ál­lítani. Ezt például a Szabó Lajos SE elleni 4—0-ás mér­kőzésen a közönség is nagy tetszéssel és tapssal fogadta. Persze a fiatalok fejlődésé­nek biztosítására szükség volna városi összefogásra. Az anyagi erőket összpontosítva például edzőtábort kellene szervezni, s ezáltal is meg­gyorsítani többek között Gu­lyás, Fedorják, Kondacs, Pigler, Hipszki és Trnovszki fejlődését. Csabai Pál A közelmúltban rendezték a sakkban is a SZÖVOSZ Kupa ’82 megyei döntőjét Mezőberényben, a művelő­dési központban, amelyre 30 férfi és 8 hölgy nevezett. En­nek első két helyezettje ju­tott tovább az országos dön­tőre. amely holnap kezdődik Mátrafüreden, s három na­pon át tart. A női győztes a megyei döntőn Hrabovszki Margit (Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ), Viczián Julianna (Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ). Férfiak: 1. Nagy Pál (Oros­háza és Vidéke ÁFÉSZ), 2. Forster Gusztáv (©yomaend- rődi ÁFÉSZ). * * * Az idei mezőkovácsházi járási úttörőolimpia sakkdöntőit Batto- nyán rendezték meg. Hét isko­la csapata mérte össze tudását. Győztesek. Lányok, kisdobos: Varga (Mezőkovácsháza). Úttö­rők: Mák (Battonyai 1. sz. Alt. Isk.). Csapat: Battonyai 1. sz. Alt. isk. Fiúk, kisdobos: Molnár (Mezőhegyes). Úttörő: Bója (Bat­tonyai 2. sz. Alt. Isk.). Csapat: Battonyai 2. sz. Ált. Isk. A megyei döntőre ma kerül sor Békéscsabán. * * * Sarkad nagyközség egyéni baj­nokságát is megrendezték, amelynek győztese Baracsi Lász­ló lett, Szabó Imre és Nagy Sándor előtt. Továbbképzés a labdarúgó-játékvezetőknek- - Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet- BEKES MEGYEI tes: séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki- adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpási INDEX: 25054 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és 1 K 1 <4 Ul J |k7Í\tl Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy i m fl ■ Fi ír hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom